Shatter me with hope II. - VHope (19/25)

Cím: Shatter me with hope II.

Alkotó: Nana 

Hossz: 25 fejezet
Párosítás: VHope (V [Kim Taehyung] & J-Hope [Jung Hoseok]) (BTS)

Besorolás: +16

Műfaj: AU, dráma, humor, sötét

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; yaoi, slash
Összefoglalás: "...Majd megtanulja, hogy a börtönökben szigorú, merev hierarchia uralkodik, ő pedig szobatársként olyan személyt kapott, aki ennek a ranglétrának a csúcsán foglal helyet. Nem kérkedek, nem én osztottam magamra ezt a titulust, mások aggatták rám. Azok, akik tartottak tőlem – és nem is nagyon volt másmilyen elítélt a börtönben." 

Hozzáfűzés: 
A negyedik fejezettől már egyedül folytatom a történetet, én írok minden szemszöget, ami azután megjelenik. :)
Itt is lenne a folytatás. :) Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek, és abban is reménykedem, hogy csalódást sem fogok okozni senkinek. :c   

Jó olvasást mindenkinek! <3 

Ami a tegnapi bejegyzést illeti, láttam a kommenteket, és köszönöm mindenkinek. :) Ezeket még kiteszem, az 100%. A Shattert végig kirakom, ahogy a Vesaniát is, és addig még átgondolom az egészet. 

Hoseok

Megcsóváltam a fejem, degradáló tekintettel vizslatva a szemtelen Daehyunt, de próbáltam nem törődni vele, vagy a megjegyzésével, hiszen az utóbbi időben rendszerint azzal szórakozott, hogy visszaélt azzal az eseménnyel, de addig nem különösen bosszantott, amíg nem kürtölte szét az esemény tényét. – Megtörtént, megtörtént, nagy cucc, érezze magát nyeregben, annyira azért nem izgat a dolog. Sokkal inkább foglalkoztat az a pasas, főleg a sötét aurája, tetoválásai miatt. Valamiért úgy éreztem, egyáltalán nem stimmel vele valami, pláne, mert nem tudtam róla, és nem, nem azért, mert Taehyunggal, vagy a körülöttünk folyó eseményekkel voltam elfoglalva, hiszen bármi is történik, én mindig képben maradok. – Az is benne lehet a dologban, hogy nem indult a fickóról semmilyen pletyka, ami a fülembe jutott volna, vagy frappánsan meghúzta magát. Bár, kétlem, hogy ez állna a dolog mögött, de bármi előfordulhat. Furcsa volt, és nem hagyott nyugodni.

Mindenesetre jobb, ha nem létesítek vele kontaktust. Egyelőre nem tudom, mi lehet a célja azzal, hogy lázítja itt a népet, de úgy érzem, semmi jó nem sülhet ki a dologból. Úgy éreztem, foglalkoznom kellene ezzel is, de ott volt még Taehyung, akinek meg kellett oldanom a kijutását, és ott volt Namjoon, akit valahogy le kellett taszítanom a magánzárkába, és úgy, hogy soha ne is tudjon onnan kijutni, és nehezen sikerült volna mindemellett még ezzel az emberrel is foglalkoznom.

Lassú mozdulatokkal fordultam hátra, óvatosan, éppen csak fordítva egy kicsit a törzsemen, de a férfi engem szuggerált, s mikor tekintetünk összekapcsolódott, elmosolyodott – hirtelen eszembe jutott, hogy talán nem kellett volna odamennem hozzá, viszont még mindig én vagyok itt a főnök, lassan az egyetlen is. Én nem akarok lázongást, így nem is lesz, bármennyire méreget ez a fickó.

Talán szereztem magamnak egy plusz ellenséget, amire nem igazán volt most szükségem.

– Ó, faszom! Ez a szellőző tragédia – sziszegte Yoongi, miközben próbált benne megfordulni, hogy becsukhassa magunk mögött a szellőző ajtaját.

– Én szóltam – válaszoltam érdektelenül, elindulva lassan, emlékeztetve magam arra, merre is jöttem a két héttel ezelőtti éjszakán. Sajnos az elmúlt időszakban nem volt időm éjszakánként Taehyunghoz szökni – meg lehetőségem sem –, de ma este módom nyílt rá, így azonnal kaptam is az alkalmon, és felnyalábolva a takaróját, már indultam is. Yoongi elég nehéz volt kirobbantanom a cellájából, de ha már azt mondta, velem jön, akkor bizony-bizony, behajtom rajta a nekem tett ígéretét.

– Na nem mondod – mormogott, utánam loholva, nyöszörögve, ahogyan én tettem első alkalommal is. Jelenleg sokkal higgadtabb voltam, nyugodtabban másztam, miközben a derekamra kötött takarót húztam magam után. Gondoltam rá, hogy majd tolom magam előtt a paplant, de akkor nem láttam volna magam előtt az ég adta egy világon semmit, így inkább ezt a megoldást választottam – ez volt talán a leglogikusabb.

– Tele a tököm – sziszegte Yoongi agresszívan, minek következtében megforgattam a szemeimet, sóhajtva egy aprót, folytatva az utamat, egyenesen jobbra fordulva, hogy majd kikössünk a magánzárkák folyosóján, ahol az egyik cellában Taehyung már biztosan alszik.

– Ne nyafogj már! Ezért jöttél? Idegesíteni? Mellesleg halkabban, ugyanis, ha nem tudnád, frappánsan hallani lehet a hangunkat itt-ott, mert pár járat már a kijárat-felé mutat, és gondolom, nem szeretnéd, ha egy irodában meghallanák a hangunkat. Esetleg az őrökében, mert franc se tudja, innen melyik szellőző nyílik arra – pusmogtam, mire a mögöttem haladó férfi horkantott egyet, s tudtam, szívesen válaszolt volna nekem egy frappánsat, én azonban egy morgás kíséretében hallgattattam el; semmi kedvem nem volt lebukni, magunkra hívni a figyelmet, mert ha büntetést kapok, ha esetleg valami megrovás ér, szent biztos, hogy Yoongit fogom felnyársalni a legelső kezembe akadó tárggyal. Az pedig kicseszettül fájni fog.

Még hosszú percekig küszködtünk, míg nem elértük a várva várt célt, s amint nagy nehezen leemeltem a szellőző ajtaját, és kikukkantottam az üres nyíláson, megláttam a magánzárkákat, és az ahhoz tartozó folyósokat. Azonnal elvigyorodtam, megkönnyebbülve.

– Itt is vagyunk. Most pedig halkan legyél, mert az őrök az ajtó előtt alszanak, és ha felkelted őket, kivégezlek – beszéltem magabiztos, nyugodt, ám annál határozottabb hangomon, s miután érkezett is a kissé mormogós válasz, elindultam kifelé a szellőzőből. Természetesen, megint bajban voltam, mert fejjel lefelé nem akartam érkezni, így egy sóhaj mellett nyújtottam előre a karjaimat, hátha szerencsém lesz, tenyérre érkezem, és nem törik ki a csuklóm.

Akár akrobatákat megszégyenítő mutatványnak is mondhattam volna ezt, mert ugyan, eszméletlenül fájtak a karjaim az érkezésnél, és nem mondom, borzasztóan rossz volt átlendülnöm, és hanyatt érkeznem – ami megint fájdalmas volt –, de nem volt annyira vészes.

Halk szusszantással kényszerítettem magam talpra, lefejtve a derekamon lévő paplant – érkezhettem volna arra i, ha elfért volna mellettem, ugyanis semmilyen esetben nem tudtam volna előbányászni –, azután pedig leszerencsétlenkedtem Yoongit is, aki már nem volt túl jó az ügyességi dolgokban.

– Akkor te most várj itt – mondtam Yoonginak, aki bólintott egyet. – Majd jövök, és ha gáz van, azonnal szólj.

– Szólok-szólok, ne fossál – vigyorgott, rántva egyet a vállain, mire felszisszenve húzta összébb magát. Azonnal elkuncogtam magam – pár napja röhögött rajtam, pedig holnap legalább annyira lesznek foltjai, mint nekem, de akkor majd én nevetek rajta Isteneset, mert én már tudtam úgy mozogni, hogy ne üssem meg magam, neki azonban ez még nem megy.

Nem szóltam semmit ezután, csak lassan kezdtem tipegni Taehyung cellája felé, a kezemben szorongatott puha anyaggal, s mihelyst elértem a cellát, megláttam a drótokat az ajtó alján és tetején. Milyen körültekintőek az őrök… – Rögtön megráztam a fejemet, széles ajakgörbülettel, s azzal a lendülettel kezdtem el kibogozni a drótokat, hogy azután már a nyitott cellaajtón léphessek be.

Amint mindennel készen voltam, benyitottam a rácsokkból összeeszkábált ajtón, majd a paplant kicsit megrázogatva, rögtön a remegő fiú testére dobtam azt, gondosan betakargatva őt. Mikor felé hajoltam, és a homlokára adtam egy apró puszit, majd elhúztam az ajkaimat. Annyira éreztem… de annyira, de annyira! – Jobbra-balra ingattam a fejemet, elfekve a vékonyka teste mellé, amit rögtön magamhoz is húztam, ő pedig halk sóhajjal bújt hozzám, nagy nehezen fordulva egyet.

– Már három napja szarul van. – Egy idegen hangra kaptam fel a fejemet, és nem tagadom, egy pillanatra meg is állt bennem az ütő, de nem az őrök egyikéhez tartozott ez a hang, mert már mindegyikét ismertem, mégis úgy éreztem, már hallottam valahol. – Im Jaebum vagyok – kuncogott az ismeretlen férfi. Azonnal megfeszültek az izmaim, ugyanis így már tudtam nagyon jól, kicsoda ő. Eleinte nem válaszoltam, csak felsóhajtottam, szemezgetve vele, ugyanis még a sötétében is láttam csillogó íriszeit. – Múltkor is láttalak itt, de gondoltam, nem szólok közbe. Nálam volt egy pléd, de nem tudtam Taehyungnak oda adni. Megfázott, valószínűleg, de már napok óta ramatyul van. Tegnap előtt úgy köhögött, mint aki kiköpné a tüdejét, tegnap óta pedig nem is nagyon mozgott. Nekem volt még pár bogyóm lázra, amiket át gurítottam hozzá, és bevette őket, úgyhogy most annyira magas láza nincs, azt hiszem, de A kajáját is ott hagyta. – Gondterhelten sóhajtottam egyet, majd szitkozódva keltem fel a még mindig alvó fiú mellől, egyenesen kisétálva a cellából, amint a lábam érte a talajt.

– Köszönöm az infót. Egyszer meghálálom, hogy segítettél neki, és azt is, hogy nem köptél az őröknek, Jaebum. Meglep, hogy nem árultál el.

– Miért tenném? Volt, ami volt, én azon már túl léptem, Hoseok.

Elmosolyodva biccentettem egyet, s miután megtaláltam Yoongit, rögtön felé intéztem a szavaimat, halkan, viszont annál határozottabban.

– Most visszamész a cellámba, és hozol pár gyógyszert, de nagyon gyorsan! Lázcsillapító kell, minimum egy maréknyi, tedd dobozba, ha lehet. Kell még pár vitamin is, és megfázására valami. Hozz bőven, vili? – szuszogtam, egyáltalán nem türelmes hangnemben.

– Jó sokáig bírta – horkantott szarkasztikusan. – Én három hónapot adtam neki, de ez alig volt másfél hónap – ingatta a fejét, lemondóan.

– Azt csináld, amit mondtam. Igyekezzél! – mutattam a szellőző irányába, mire felmordult, s miután segítettem neki felmászni, már hallottam is, hogy szitkozódva igyekszik a megbeszélt hely felé.

Gondterhelten túrtam a hajamba, megtáncoltatva ujjaimmal a tincseimet, megcsóválva a fejemet – annyira éreztem, hogy előbb kellene jönnöm.

Jaebum

Nagy szemekkel kísértem figyelemmel az eseményeket, s amint Hoseok visszatért Taehyung cellájához, elmosolyodtam, halványan, lágyan, miközben megeresztettem egy sóhajt. Nagyon jól tudtam, ki ő – ki ne tudná –, ráadásul valamilyen szinten ismertem is, mielőtt lekerültem ide, de nem voltunk beszélőviszonyban, részben azért, mert Namjoon bandájához tartoztam, és okoztam Hoseoknak pár nehézkesebb pillanatot. Viszont jó eséllyel ők már rég elfelejtettek, vagy halottnak hittek. Őszintén szólva, elég paprikás voltam rájuk emiatt, főleg Namjoonra, de mindegy, már próbáltam nem törődni vele, elég erős jellem vagyok ahhoz, hogy ez ne okozzon nekem fejtörést. Talán leginkább Jackson fájt, amiért a szarban hagyott, ugyanis a büntetésünk kollektív lett volna, de egyedül hagytak a bajban, azzal a címszóval, hogy egyszer majd kijuttatnak engem – azóta is próbálnak kimenekíteni.

Mikor újra látókörömbe került Hoseok, felsóhajtottam, a cellának döntve a homlokomat, figyelve, ahogy komótosan sétál be Taehyunghoz, hogy a tenyerét a fiú homlokához tapaszthassa, és ciccegve fogadhassa a tényt, miszerint nem jó az állapota. Nem tudom, mennyire segített neki az a pár gyógyszer, amit az idekerülésemkor hoztam be magammal, mert a szavatosságuk már biztosan lejárt, de többet érhetett, mint a semmi. Azt viszont nem hittem volna, hogy kapcsolatban áll Hoseokkal, ráadásul ilyen szoros kapcsolatban… – Vannak még meglepetések.

– Ki a fiú? – kérdeztem, mire Hoseok rám nézett, megeresztve egy szusszantást, mintha a Pokol közepére kívánna, mégis válaszra méltatott, ami jól esett a szívemnek, ugyanis napok óta képtelen voltam társalgást létesíteni, és hiányzott már a diskurzus.

– Valaki, aki hatalmas port kavart Namjoon és köztem – válaszolta, mire „O” alakban tátottam el az ajkaimat, elég meglepetten. Ez a kis nyeszledék? Félreértés ne essék, nincs vele bajom, hiszen még segíteni is próbáltam rajta, de hogyan okozott volna problémát köztük? – Jobban belegondolva, Namjoon mindig, minden pillanatot megragadott annak érdekében, hogy Hoseokot felbőszítse, vagy szórakozzon vele.

Emlékszem, mik mentek itt már négy éve is, milyen slamasztika kerekedett ki kettejük között, és akkor volt is egy kisebb csetepaté, amit Hoseok elég jól hárított, Namjoon pedig tehetetlen volt. Mindig az alkalmat várta, mikor tud majd bosszút állni azért, mert Hoseok visszavágott neki, méghozzá azzal, hogy a saját csapatába csábította Yonggukot, aki hatalmas szerepet töltött be az ő oldalán. Mindent ő intézett neki: a szállításokat, csempészeteket, emberek kivégzését. Mondhatni, ő volt Nam jobbkeze, aztán Yongguk egyszer csak Hoseokék oldalán jelent meg. Emlékszem, milyen dühös volt akkor a vezérünk, és arra is, hogy bosszút esküdött, pedig ő kezdte az egész balhét.

Mindig volt itt slamasztika, de nem gondoltam volna, hogy ez a fiú kiváltó ok lehetne.

– És miért? – kérdeztem kíváncsian, a rácsokra markolva ujjaimmal. Hoseok jó ideig hezitált, mielőtt választ adott volna, de gondolom érzékelte, ha elmondja, ha nem, kára nem származhat belőle; rólam már letett az ellenséges csapat, ezt pedig tudta nagyon jól, hiszen még mindig itt rohadtam.

– Namjoonnak tetszik, nekem meg… hozzám közel áll. – Persze, több van annál, múltkor egymás manduláit vizsgálgattátok. Nem is Hoseok lenne, ha bevallaná, hogy bizony-bizony, szerelmes. Nem vagyok hülye, van szemem… – Igazából, ebből van probléma. Namjoon a magáénak akarta, én viszont megmentettem a markaiból, Jimin hatására, azóta pedig folyamatos a balhé. Most majdnem sikerült kinyírnia is Jimin manipulálásával. Eredetileg Taehyung a cellatársa lett, én juttattam le a fiút, hogy ne legyen szem előtt Namjoon számára. – Végül is, ez egész jó ötlet, csak számolnia kellett volna az itteni körülményekkel, de ki vagyok én jelen helyzetben, hogy ezt a szemére hányjam?

– Nem változik az a féreg – csóváltam a fejemet, lehunyt szemekkel.

– Csak nem ellene vagy, Bum? – kuncogta, mire megvontam a vállaimat, egy drámai sóhaj kíséretében, oldalra biccentve a fejemet, úgy nyitva fel a szempilláimat.

– Nem vagyok én már senkivel. Engem mindenki elfelejtett, pedig emlékszem, micsoda élményekben gazdag volt a kapcsolatunk is – nevettem halkan, megemelgetve szemöldökeimet.

– Felemelő volt, mikor majdnem elvágtad a torkom, tényleg – nyúlt a nyakához, egyenesen oda, ahol anno még a pengét szorítottam. Tényleg egy hajszál hiányzott, hogy kioltsam az életét, és ha Daehyun nem menti meg, ő már nem lenne. Sűrűn szorult hurok Hoseok nyakán, de mindig sikerült kimásznia a slamasztikából, Namjoonnak pedig ez volt a legnagyobb szívfájdalma; habár egy ideig mindig túljárt az eszén, végül mindig Hoseok nyert. Namjoon megnyeri a kisebb csatákat, de a háborúkat elveszti. Azt hittem, már feladta a balhét, de ezek szerint még mindig egymás idegeit húzzák. – A nevedet viszont tényleg mindenki elfelejtette. Én azt hittem, meghaltál idelent.

– Mindenki azzal számol. Már nem is izgat, elvagyok én lent. Ennek a fiúcskának örültem, hogy lekerült, társaságot remélve, de elég szűkszavú. Gondolom, pszichés beteg ő is, mert olyan hűvös, hideg, mint az itteni falak, sőt, még azokon is túltesz néha. Csodáltam, hogy ilyen gyorsan megbetegedett, erősebbnek hittem. – Hoseok lassan közelebb lépkedett, azonban nem túl messzire a férfitól, ha baj lenne, rögtön ott teremhessen, így csak a cellájáig sétált.

– Erős is, csak az immunrendszere gyenge. El sem tudnád hinni, miket túlélt – pillantott hátra a fekvő betegre –, lélekben megkocáztatom, erősebb, mint én.

– Ez tetszik benne, igaz? – húztam vigyorra az ajkaimat, mire felsóhajtott, megköszörülve a torkát.

– Attól, hogy beszélőviszonyban vagyok veled, még ne vájkálj az életemben, Jaebum.

– Eszemben sincs, csak hiányzik a társaság, a tiéd is bőven megfelel – kuncogtam jó kedélyűen, csücsörítve az ajkaimmal, mintha puszit küldenék neki.

– Vigyázz, még a végén azt hiszem, hátsó szándékaid vannak – fonta össze karjait a mellkasa előtt, én azonban lefagytam egy pillanatra, majd fel is mordultam a feltételezés hallatára. Egyáltalán nem tetszett, mert én már nem apellálok senkire, és semmire, nem bízok senkiben, teljesen mindegy, kivel beszélek, kivel nem, mert nekem itt van a sírom, itt van megásva a betontömb alatt, ebben a koszfészekben. Mi érdekem származna nekem Hoseokból? Hogy kivinne? Nem vinne ki, ezt én is nagyon jól tudtam. Nem kockáztatna ennyit, én sem tenném a helyében.

– És milyen hátsó szándékom lenne? Madárnak nézel? Nem vagyok hülye, Hobi – ingattam a fejemet, lemondó szusszantással. – Annyit sajnálok, ha őt kiviszed, nem lesz társaságom.

– Megkapod helyette Namjoont.

– Remek! De kurva jó nekem! – nevettem fel hangosan, tömény szarkazmussal, s még a hasamat is fogtam a kacajom közben, ami rám tört, koránt sem a boldogság érzetétől. – Jó lesz azzal az emberrel összezárva lenni, aki elárult, hogy szépen fejezzem ki magam. Csak el ne harapjam a torkát, ha lejut – mosolyodtam el ördögien, erősebben kapaszkodva a rácsokba, ugyanis már elképzeltem, mit meg nem tudnék tenni azzal a féreggel – hogy megölhessem, még a rácsokat is szétfeszíteném, akár Hulk.

Jó pár percig néma csend állt közénk, amit nem igen értettem. Egészen idáig aránylag jól elbeszélgettünk, most mégis beállt köztünk a kínos hallgatás, ami egy idő után frusztrált, hiszen úgy érzékeltem, ő nagyon erősen elmélkedik valami. A feltételezésem pedig igaznak is bizonyult, miután hezitálva szólalt meg:

– Ha megpróbálod gondját viselni Taehyungnak – szuszogta, miközben elindult a felém, drótokkal a kezében, amit én meglepetten konstatáltam –, akkor ajánlok neked egy lehetőséget. Viszont csak abban az esetben, ha vigyázol rá, és gondját viseled! – Értetlenül, egyben elkomorodva, elsötétült tekintettel néztem rá, mert nem tetszett nekem a dolog, viszont ha jobban elmerengtem rajta, nem biztos, hogy rosszul jönnék ki abból az alkuból.

– Miféle lehetőség, Hoseok? – kérdeztem halkan, rideg hangomon.

– Ha megteszed, garantálom, hogy neked csak jó lesz – súgta, amint elérte a cellámat. – Amint elintézem, hogy Namjoon ide jusson, még azokban a napokban végrehajtom, hogy kijuss innen, viszont akkor hozzánk tartozol te is! Elég sok hasznom származna belőled. Ez az alku tárgya – dugta be a zárba a drótokat, mire elgondolkodtam pár pillanat erejéig, majd biccentettem egyet, lassan kinyújtva a kezemet onnan, hogy kezet foghassak vele.

Bár, meglepődtem a dolgokon, de végül is, nekem ebből rossz nem származik, amellett szívesen segítettem volna is Taehyungon, így viszont már boldogan meg is teszem – Hoseok kevésbé tűnt mindig patkánynak, mint Namjoon, és szívből szólva, jó ideje bántam is a tetteimet, ezt azonban véletlenül sem kötöttem volna az orrára.

Ha már Namjoon így kibaszott velem, igazán megérdemli, hogy jó pár dolgot, titkot, gyenge pontot megtudjon róla Hoseok… – tökéletes bosszú.

– Áll az alku – jelentettem ki vigyorogva, majd már kattant is a zár a cellámon.