Fxxk you (SugaHope) +18

Cím: Fxxk you

Alkotó: Nana

Hossz: One-shot

Besorolás: +18

Műfaj: Humor, Bandfic
Figyelmeztetés: Erőszak (bár, nem olyan durván). Erotikus tartalom! Trágár beszéd! Picit durva Suga... picit durva Jhope. 

Összefoglalás: Hoseok és Yoongi folyamatosan veszekednek és civakodnak. Egyáltalán nem bírják egymást, még csak elviselni sem... ebből adódóan pedig egymásnak is esnek.

Hozzáfűzés: Egyszerűen alig találtam J-hope és Suga ficit. Muszáj volt írnom egyet. xD

- Yoongi! Ne már! - Nyüszítve fordultam felé, de ő már a gépénél morgolódott, miközben ide-oda kattintgatott az egérrel. Gondolom dolgozni próbál, és igen, duzzog. Megint duzzog… bár, most csak bohóckodtunk, de olyan könnyen a szívére veszi, ha esetleg olyat mondok. Bár, mondjuk, a látszat ellenére olyan jól nem vagyunk meg.

Rengetek a konfliktus és a vita, ha éppen közösen dolgozunk és meg kellene beszélnünk valamit, vagy épp kompromisszumokat kell kötnünk. Általában Namjoon vet véget a vitáinknak.

Yoongi és én nagyon nem vagyunk meg…

- Hagyjál, zenét akarok csinálni – szusszantotta, mire megforgattam a szemeimet.

- Én meg szöveget írni, de nem tudok, mert az aurád zavar – mondtam, az egyik arcomat felfújva, megtelítve levegővel szúrósabban nézve rá.

- Akkor menj a dormba írni! - mondta, és szinte láttam magam előtt, ahogy megforgatja a szemeit. De utálom, mikor ilyen, komolyan. A sírba tud kergetni. Egyszerűen, ha csak megszólal is, meg tudnám fojtani egy kanál vízben.

Mondjuk, azt hiszem, ő is engem.

- Menj te! - morogtam, miközben a kis fotelban ültem, felhúzott lábakkal és próbáltam szöveget írni. Igen, próbáltam, mert ettől a sráctól egyszerűen nem lehet. Nem, hogy írni, de létezni sem.

- Nem megyek! - morgott, miközben elindította a zenét. Elkezdett komponálni, összerakni a dallamokat. Általában nincs gondom a hangzavarral, de most zavart… Nem tudom elhinni. Otthon nem lehet írni, sem gondolkodni, mert hol Jimin szórakozik, hol Taehyung, ha nem fáradt, hol együtt, és ha még Jungkook is csatlakozik, akkor kész, vége mindennek.

De még ebben a kicseszett stúdióban sem lehet egyedül az ember, mert Yoongi konkrétan itt éli az életét!

Mérgesen fújtattam egyet, majd próbáltam a szövegemre koncentrálni, ismételgettem magamban a szövegrészeket rappelve, és már épp rátapintottam volna a lényegre, amikor egy újabb dallam jött, ami kizökkentett a gondolatmenetemből.

- Nem lehetne halkabban?! - csattantam fel, villogó szemekkel. Yoongi megdermedt egy pillanatra, majd lassan megfordult a gurulós székben, szúrós szemekkel nézve engem. Felvonta a szemöldökét is, hogy nyomatékosítsa, hogy dühös és egyben nem is érti, mi a bajom. Felszusszantottam, fel-fel akadó szemekkel. Tényleg ideges voltam.

Én elég bohókás, szórakozott egyéniség vagyok, imádok is magamból hülyét csinálni, és mellette még vicces is vagyok. Szeretek idióta lenni, de ha Yoongi a közelemben van, egyszerűen nem megy. A kamerákba is úgy erőltetem, hogy mosolyogni tudjak a közelében.

Én tényleg utálom őt.

- Engem is zavar, hogy még mindig kapsz levegőt, még sem pattogok – morgott kifejezéstelen arccal, fintorogva.

- Hű, de swag valaki – morogtam, visszahajolva a lapomhoz. Ma nem fogok tudni írni ettől a köcsögtől, ez is biztos. Egyszerűen nem tudom, hogy lehet ennyi rajongója… ilyen viselkedéssel?! Ez egy szörnyeteg. Egy köcsög. Egy szemétláda, aki állandóan bunkózik. Egy tapló, egy…

Jó, van kedves oldala, meg aranyosan tud mosolyogni. Meg igazából a többiekkel kedves és aranyos. Csak engem illet ilyen viselkedéssel…

Csak velem köcsög.

- Kuss és hagyj dolgozni! Vagy menj haza, semmi kedvem hozzád. Menj és nyald Taehyung seggét, úgy is jobban megy, mint a szöveg írás – morgott, vállat vonva.

Azt hiszem utolsó csepp a pohárban.

Mérgesen megfogtam a tollamat és felé vágtam, dühösen és méregtől teljesen elködösült aggyal. Igazából oda akartam menni hozzá, hogy egy isteneset leverjek neki, de félek, hogy tényleg összeverekednénk, és akkor biztos, hogy nyoma is lenne…

És akkor biztos, hogy Namjoontól kapnánk a következőt, mert állandóan civakodunk.

Mikor a tollam tarkón vágta, megállt minden mozdulatában. A szék halkan csikorgott és nyikordult, mikor lassan, mint egy lassított felvétel, felém fordult. A tekintete szikrákat szórt felém és vörös volt az arca, mint a pipacsnak.

Igazából, fingom sincs, hogy csinálom. Yoongit azt hiszem, egyedül én tudom így felhúzni. Meg talán Jungkook és Taehyung, ha nagyon sokáig csesztetik, de Yoongi tényleg türelmes típus. De ha rólam van szó, minden türelemnek nevezhető dolog elszáll felőle…

És ismerem ezt a nézést. Most tényleg nagyon dühös. De hát csak egy tollat vágtam hozzá, nehogy már az annyira fájjon neki! Mi lett volna, ha esetleg valami kemény, nehéz tárgyat vágok hozzá?! Ráadásul mi az, hogy nyaljam TaeTae seggét?! Ilyeneket mond és még neki áll feljebb, ha esetleg megbosszulom?!

- Amúgy meg… talán nem féltékeny vagy, hogy TaeTae a játékpajtim? - vigyorogtam rá, gúnyosan, incselkedő vigyorral az ajkaimon. Elvörösödött, mérgesen.

- Mi van, már dugtok is? - sziszegte, végig mérve.

- Aha. Hallanod kellene, hogy nyögdécsel alattam… az a kéjes arc, azok a pillantások – vigyorogtam, cukkolva. Bár, nem nagyon értettem, mi baja. Természetesen, hozzá sem érnék Taehyunghoz. Nem hogy hozzá, máshoz sem. Taehyung meg olyan hetero, amilyen hetero más nem lehet…

Csak látni kell néha, hogy méri végig a fanokat, és hogy viselkedik velük. Taehyung egy igazi nőfaló lenne, ha nem lennének korlátaink és határaink. Úgyhogy fogalmam sincs, honnan jött neki a gondolat. Bár, nem is érdekel. Valószínűleg dühíti, ahogy a kifejezést nézem az arcán.

Valószínűleg azért bosszantja, mert biztos nem füllik hozzá a foga, hogy melegeket nézzen nap, mint nap. Passz, de jó vele heccelni. Tényleg bosszantja.

- Fejezd be – sziszegte.

- Ó! Pedig ha tudnád – nevettem fel, gonoszkásan. - Annyira kis édes tud lenni… főleg a szöszi hajával. Az volt a kedvencem, mikor izzadtan a homlokához tapadt… és halkan nyögte a nevemet… - vigyorogtam. Fogalmam sincs, honnan jönnek ezek a gondolatok. Nem vonzódom Taehyunghoz, Isten ments! Elképzelni sem tudnám. Ahogy beszéltem, természetesen eszembe jutott pár dolog… de amint belegondoltam, kirázott a hideg is tőle.

De vicces volt Yoongi feje.

- Utoljára mondom, Jung Hoseok, hogy fejezd be – sziszegte, mint egy kígyó. Egy csörgőkígyó. Yoong egy kibaszott csörgőkígyó.

De ezzel csak eléri, hogy még nagyobb beleéléssel csináljam.

- És mikor azt mondja, hogy adjak a testemből többet… az a legjobb – kuncogtam, felvont szemöldökkel nézve rá, gúnyos félmosollyal a számon. Megremegett egy pillanatra. Az ajkai is megremegtek, láttam, hogy összeszorítja a fogait, ahogy megfeszültek az arcán az izmai. A szemei felakadtak egy pillanatra, majd le is hunyta őket, mély, ideges szusszantással. - Csak nem undorodsz a melegektől? - kérdeztem, szemtelen vigyorral a számon. - Pedig a legjobb, ha a farkadat a forró… - A szavamba vágott.

- A rohadt kurva életbe, Jung Hoseok, befogod a pofádat, vagy itt foglak agyon baszni! - üvöltötte el magát, felállva a székből.

Először még nevetni akartam, mert sikerült felhúznom, de úgy istenesen, de az utolsó két szót hallva, lefagytam. Hatalmas szemekkel néztem rá, nagy, boci szemekkel.

Jól hallottam? Mit mondott?

- Hogy mi…? - súgtam, de ő csak idegesen ellökte magától a széket és felém indult, mint egy párduc, aki épp lecsapni készül az áldozatára. Vörös volt a fejem. Most vagy azt akarja tenni, amit mondott, vagy azt csak átvitt értelemben mondta, és igazából meg akar verni.

Nem tudom, egyikhez sem volt… kedvem, vagy hogy fejezzem ki magam.

Mikor elért hozzám, egy határozott mozdulattal kikapta a kezemből a füzetemet, majd elhajította, jó messzire tőlünk.

- Hé! - Nem volt időm többet beszélni, ugyanis a lábaimat lelökte a fotelről, majd lassan az ing galléromnál fogva felrántott a fotelből, és a falnak lökött, durván és erőszakosan. Felhúzta a karját, szinte láttam, ahogy az izmai megfeszülnek a bőre alatt… lesokkoltam és összeszorítottam a szemeimet, várva, hogy megüssön.

De nem megütött… Óh, dehogy!

Éreztem, hogy a lehelete cirógatja a bőrömet. Dühösen, idegesen szusszantott a számra… éreztem, hogy mennyire dühös.

Hirtelen az ujjaival a vállaimra markolt, teljesen a falnak préselve, és abban a pillanatban gondolkodtam rajta, hogy felnyitom a szemeimet, de meg is gondoltam magam. Éreztem, hogy a vékonykás, még is telt ajkai az enyémekre siklanak, finoman kizárva köztük a levegőt és a hatalmas űrt.

Megremegtem, mikor finoman kezdte el mozgatni a száját, puszilgatva… csókolgatva az ajkaimat. A meglepettségtől elnyíltak az ajkaim egymástól, ő pedig kihasználva a lehetőséget, hirtelen megcsókolt. A számba tolta a nyelvét, vad, dühös táncra hívva az enyémet, miközben az egyik kezével a hajamra markolt, a másikkal pedig ugyan olyan erősen tartotta a vállamat, mintha attól félne, hogy szökni próbálnék.

Dehogy szökök. Sokkot kaptam. Mozdulni sem tudnék.

- Tényleg keféltek? - sziszegte a számra, ismét dühösen. Megrebbentek a szempilláim, ahogy felnyitottam őket. Ködösen néztem az ő éles tekintetébe. Nyelnem kellett egy nagyot.

Így még sosem nézett rám, komolyan mondom. Sűrűn nézett rám dühösen, nagyon sűrűn nézett rám úgy, mint akit képes lenne megölni. De ez a tekintet teljesen más volt. Egyszerűen nem lehetett leírni… nem lehetett elmondani.

- De-dehogy is… dehogy – súgtam, nagyot nyelve.

- Biztos? - Még komolyabb és szúrósabb lett a tekintete, még az orrát is felhúzta, köd fátyolosan nézve rám.

- A-aha – motyogtam, magam elé. - Taehyung a legheteróbb heteró a világon… tuti – súgtam, mire biccentett egyet a fejével.

Minden méreg eltűnt a szemeiből, amit eddig láttam bennük. De tényleg, minden… a tekintete olyan kis kedvessé vált. Egyáltalán nem olyan volt, mint ezelőtt pár pillanattal.

Zavartan néztem rá, felvont szemöldökkel.

- Akkor jó. - Nem mondott mást. Sőt, nem is csinált mást. Csak vállat vont, utána pedig elhúzódott tőlem teljesen. Elengedett, és mintha az a nagykönyvben lenne megírva, úgy haladt vissza a székéhez. Oda érve, rögtön leült a székre, majd megfordult és folytatta eddigi tevékenységeit.

Hé! Mi a tök?!

- Te?! - Rákiáltottam.

- Mi van megint? - szusszantotta, megfordítva a fejét, rám nézve, kissé fáradt tekintettel.

- Mi a élet volt ez?! - kérdeztem, vörös fejjel, tanácstalanul, értetlenül nézve rá. Felvonta a szemöldökét újra, megköszörülve a torkát, utána pedig végig nyalt az ajkain.

- Micsoda…? - mosolygott, lehunyt szemekkel. Hát én ezt nem hiszem el.

- Megcsókoltál, ember! A számban volt a nyelved! - fakadtam ki, mutogatva felé a mutatóujjammal. Csak az egyik szemöldökét vonta fel, értetlenül nézve rám.

- Hát van az úgy. - Fel fogok robbanni. Komolyan. Ide jön, kirángat a fotelből, meg eldobja a füzetemet, aztán lesmárol és mintha minden a legnagyobb rendben lenne, Őnagysága visszaül a székébe!

Tényleg dühös voltam.

- Mi… mi az, hogy van az úgy?! - kérdeztem, vádló hangon. - Minek csókoltál meg?! Minek?! Meg miért?! A számban volt a nyelved! A számban! A nyelvemnél! Hozzáért a nyelvemhez! - kiabáltam, vörös fejjel.

Nem hiszem el. Lesmárol, követelőző, meg erőszakos is és… és akkor még, mintha minden a helyére került volna, visszaül dolgozni! Min Yoongi, mi az élet isten baja van veled?!

- Ne akadj már úgy ki. Csak egy csók volt, hogy tudd, hol a helyed – vont vállat, mire összevontam a szemöldökömet, értetlenül.

- Most a fejedbe kellene látnom?! Mi volt ez?! - kérdeztem, felé sétálva, mint a dúvad. Meg fogom fojtani. De most tényleg megfojtom.

- Egy csók.

- Ne legyél flegma, mert a fejedet beleverem a monitorba, Suga! - Úgy közelítettem felé, mint egy oroszlán, ki épp készül felfalni az áldozatát. Olyan méreg és vörös köd öntötte el az agyamat, amilyen még soha. És erre csak kifejezetten Yoongi képes, senki más. Mondhat nekem bárki bármit, komolyan… mindenkitől elnézem, de Sugának elég csak rám néznie is ahhoz, hogy világvége hangulatot teremtsek egy rövid időn belül.

Ő is tehetséges, hogy felidegesítsen. Én is tehetséges vagyok abban, hogy a végetekig húzzam az idegeit. Ez valami adottság, azt hiszem.

- Csak rajta – vont vállat, egy gunyoros mosoly kíséretében.

Nekem pedig ennyi bőven elég volt. Szinte rohantam hozzá, hogy most tényleg megölöm. Össze voltam zavarodva, de azt hiszem, nem meglepő. Egy bandatársam, munkatársam smárolt le… egy srác ráadásul. Egy hímnemű lény csókolt meg! Talán még az is belejátszott az idegállapotomba, hogy akármennyire nem akartam magamnak bevallani, de jól esett… élveztem, ahogy az ajkaim közt cikázott a nyelve, csintalanul térképezve fel a szám belsejét és… és… éreztem, hogy az alhasam beleremegett. Szóval, biztos vagyok benne, hogy már csak azért is idegesített a dolog.

Pláne, mikor magyarázatot követeltem, és mert ő swag-yolo, csak szórakozott, célozgatva és bosszantva engem, mintha neki ez lenne a szórakozás a minden napokban.

Tény, én hergeltem fel. Oké. De ő is tehet róla! Meg miért nehéz megmagyarázni, mi a francot művelt?

- Elegem van belőled, tudod?! Rohadtul, de elegem van belőled! - Nyargaltam felé, dühös, frusztrált léptekkel, és mikor elé értem, ő csak felnézett rám. - Egy beképzelt, egoista pöcs vagy, tudsz róla?! Még is, hogy van pofád ahhoz, te rohadék, hogy lesmárolj?! Hogy?! Hogy veszed te a bátorságot ahhoz, hogy a mocskos nyelved a számban legyen, és utána ott hagyj, mint eb a szarát?! Önelégül, nagyképű kis… - Hirtelen felállt, majd elkapta az inggalléromat újra, és szinte pillanatok leforgása alatt a fotelba dobott. Halkan nyekkentem egyet, nagy szemekkel nézve rá.

Erre azért nem számítottam.

- Elakadt a szavad, Hoseok? - kuncogott, miközben a lábaimra ült. A csuklóimat megfogta, erősen tartva őket, majd felemelte a fejem felé és egy kezével összefogta őket. Nagy szemekkel néztem rá. - Önelégült vagyok. Beképzelt is, köcsög is… lehetek én akármi… de ne hergelj fel. Elég dühös vagyok, nem kellene tovább feszítened az idegeimet!

- Én feszítem, cseszd meg?! Te smároltál le! Még a szád is büdös volt – sziszegtem, felhúzva a felsőajkam.

Hirtelen elsötétedett a tekintete.

- Valóban?

- Igen! - morogtam, végig nézve rajta. Felszusszantott. - És csak, hogy tudd, rohadtul nem vonzódom a férfiakhoz, főleg nem a hozzád hasonló nyomorékokhoz, Min Suga! - sziszegtem, fintorral az arcomon.

- Magadnak vagy nekem akarod bevallani ezt, Hoseok? - vigyorgott, felvont szemöldökkel.

- Hogy van bőr a pof… - Nem volt időm végig mondani. Hirtelen az ajkaimra mart, szenvedélyesen, indulatosan és durván. Nyelve mohón fedezte fel a szám belsejét újra, vad táncra hívva a nyelvemet, és legnagyobb meglepetésemre nem mondtam nemet. Ugyan olyan hevesen és durván csókoltam vissza, még a száját is megharaptam.

Pillanatok leforgása volt az egész. A szabad keze úgy kúszott a pólóm alá, mintha eredetileg is arra lett volna tervezve, hogy ezt tegye. Játékosan simogatta a bőrömet az ingem alatt, végig húzta ujjbegyeit rajta. Akaratlanul is az ajkai közé sóhajtottam, aprót remegve. Éreztem a csók közben, milyen eszelősen vigyorog.

A csókot egy pillanatra sem szakította meg. Elengedte a csuklóimat az ujjai szorításából, majd egy határozott mozdulattal szinte letépte rólam az ingemet. A hirtelen hideg levegőt megérezvén, halkan az ajkai közé nyögtem, de őt ez nem zavarta. Sőt!

Az ujjai újra bebarangolták a testemet, miközben ő is lerángatta magáról az ingét.

Gyors mozdulattal elváltam tőle, majd feljebb ültem a székben, a hajába kapva az ujjaimmal, magamhoz tudjam húzni. Olyan durván és erőszakosan martuk egymás száját, hogy éreztem, ahogy a fémes íz keveredik a nyelvünk közt. Bár, nem tudtam, melyikünk vérzik. Nem is érdekelt. A pillanatnak éltem.

Ki akartam adni a dühömet.

Végig simítottam a bőrén, a vállain, a hófehér testén… ő pedig vigyorgott, mint egy ragadozó. Nem beszélt, nem mondott semmit, csak durván visszalökött a fotelba, majd ajkaival végigsiklott a testemen, minden egyes porcikámat végig nyalva és csókolgatva a felsőtestem minden szegletén. Mikor a nadrágomhoz ért az ujjaival együtt, akkor villant be, hogy talán meg kellene állnunk, de nem volt annyi lélekjelenlétem, hogy megállítsam.

Én sem akartam megállni.

A nadrágot is szinte letépte rólam és saját magáról is. Olyan gyorsan szabadultunk meg minden egyes ruhadarabtól… mintha ez lenne az első és az utolsó alkalom arra, hogy mi ezt megtehetjük.

Őszintén, fel sem fogtam, mi történik körülöttem, csak az a mindent elsöprő kéj és gyönyör maradt meg, a fájdalommal vegyítve, ahogy az ujjai mozogtak bennem. A három érzelem olyan erősen összekapcsolódott… olyan pluszt adott az egésznek… egyszerűen tökéletes volt.

Pillanatok leforgása alatt a szőnyegre kerültünk.

Hevesen lökött le a pamut szőnyegre, majd felhúzva a lábaimat, rögtön belém merült. Ha nem mart volna azzal egy időben az ajkaimra, akkor biztos felsikoltottam volna. Igen, rohadtul fájt… annyira, mint még soha semmi. De annyira akartam is, hogy eszem ágában nem volt megállítani őt. Sőt, ösztönöztem a mozgásra.

Csak csinálja már!

Eleget tett a néma, még is erőszakos kérésemnek, s szinte rögtön elkezdett bennem mozogni, hevesen, durván marva a számat, erőszakosan lökdösve belém magát, folyamatosan eltalálva a pontot, ahol az egész testem megvonaglott. A merevedésemre fogott az ujjaival, mozgatva rajta a tenyerét.

Ahogy kitöltött, ahogy a merevedésemet kényeztette, a fájdalom, a düh, a szenvedély… a gyönyör… ahogy ezek kapcsolódtak, teljesen elveszítettem a fejemet. Nem tudtam gondolkodni, nem is voltam magamnál. Teljes extázisba kerültem.

- Megőrjítesz – sziszegte a számra, csillogó szemekkel nézve rám. Felnyögtem és épp mondani akartam valamit, mikor újra olyan ponton talált el. A hátára martam a rövid, de éles körmeimmel. Felszisszent és felhúzta a felső ajkát újra, mélyebben belém lökve magát, folyamatosan követve az eszeveszett tempót.

Végül szinte egyszerre ért el minket a gyönyör hulláma. Hangosan nyögve a hátát marva a körmeimmel, és a száját marva az ajkaimmal, a tenyerébe éveztem, s pillanatok leforgása alatt ő is elment bennem, egy mély nyögés kíséretében.

Halkan felszusszantott, majd kihúzódva belőlem, hanyatt feküdt mellettem, a plafont nézve. Ugyan így tettem én is, mélyeket sóhajtva.

- Tényleg büdös volt a szám? - szusszantott, félig lehunyt szemekkel.

- Nem… sajnos nem – motyogtam, mire elvigyorodott. - Yoongi… mi lefeküdtünk – súgtam, még remegő hangon.

- Le – szusszantotta fáradt hangon. - Kellett neked idegelni – mondta felszusszantva, majd nyújtózva egy nagyot, lassan felült és egy zsebkendőt keresve, megtörölgette a kezét, és saját magát is, majd kidobva a kukába, öltözni kezdett.

Kicsit zavartan ugyan, de én is így tettem.

Teljes harci díszben ültem a bőrfotelben, ő pedig az asztalánál. Próbálta folytatni a zenecsinálást, de láttam rajta, hogy most már nem megy neki.

Lassan felkeltem a kanapéról és felé indultam. Felsóhajtottam, és a nyakához nyomtam a fejemet, majd a nyakhajlatába nyomtam az államat, úgy nézve a gépére.

- Nem bánom, hogy felidegeltelek, amúgy – vigyorogtam, mire elnevette magát.

- Nem?

- Nem hát! Sőt… mától állandóan fel fogom cseszni az agyad – vigyorogtam eszelősen, megnyalva az ajkaimat. - És azt hiszem, minden alkalommal eljövök majd, ha dolgozni akarsz – vigyorogtam, lágyan megharapdálva a nyakát.

- Éljen… - sóhajtotta, lehunyva a szemeit, élvezve, ahogy cirógattam a nyakát. Épp hozzá akartam fordulni, hogy megcsókoljam, mikor hirtelen hallottam az ajtó kattanását.

Rögtön elugrottam Yoongitól, az ajtóra nézve, kicsit ijedten.

- Ah! Mondom rátok nézek, nem-e… óh. Még éltek? - nevette Namjoon, beengedve magát a stúdióba.

- Aha – válaszolta Yoongi, a képernyőre szegezve a tekintetét. - Meglepő módon megint összebalhéztunk, de kibékültünk utána – mondta, rezzenéstelen arccal.

- Tényleg? Hogyhogy? - pislogta értetlenül, rám nézve. Mosolyogva vállat vontam.

- Az inkább maradjon a mi titkunk – morogta Yoongi zavartan, kicsit elvörösödve.

Remélem mától velem is kedves lesz. Bár, ha nem, az sem baj. Ha minden veszekedésünk így ér véget…