Wolf - YoonSeok (3/?)

Cím: Wolf

Alkotó: Nana & Nóri

Hossz: ?

Besorolás: +16

Műfaj: Fantasy

Figyelmeztetés: Trágár beszéd! A szereplők jelleme nem egyezik a valósággal! Később bromance, Yaoi

Összefoglalás: Yoongi egy eléggé antiszociális (utálja az embereket, csak és kizárólag az állatokkal hajlandó foglalkozni) állatorvos, aki Alaszkába utazik részben pihenés gyanánt, részben pedig azért, hogy megfigyelhesse az ottani élőhelyeket, ugyanis állatorvos létére jobban érdekli az állatvilág, mint kellene. Egyik sétája alkalmával, miközben hazaindult, meglátott a hóban egy hófehér, hatalmas, gyönyörű alaszkai farkast, és mivel képtelen ott hagyni, elviszi ideiglenes lakrészébe, hogy elláthassa a sérüléseit, azonban nem gondolta volna, hogy a farkas (Hoseok) nem csak vad, és ellentmondást nem tűrő, régi alfa hím, hanem még alakváltó is... 

Hozzáfűzés: Meghoztuk a folytatást! :3 Reméljük, tetszeni fog nektek. <3

Nóri írja Hoseokot!

Nana (én) írja Yoongit!

Hoseok

Finom ez a kaja, amit tőle kapok, teljes mértékben meg vagyok vele elégedve, főleg, hogy ki sem kell mennem vadászni, egyszerűen csak elém rakja, mintha ez lenne a dolga. Miért nem lehet a többi ember is ilyen? Miért kell ránk vadászniuk, miért kell bántaniuk az állatokat, ha nincs rá okuk? Ha minden ember ilyen lenne, azt hiszem egy farkas sem lenne ellene, hogy a közelébe engedje. Tudom, hiszen én vagyok rá az élő példa. Ha nem ment meg, ha nem mutatja meg, hogy bízhatok benne, biztos, hogy már darabokra szedtem volna.

Az evést befejezve, a számat nyalogatva sétálok oda a másikhoz, fejem pedig az ölébe hajtom, ahogy mellette ülve figyelem, hogy mit csinál, azonban ez a bűz, amit kiad magából, igazán nincs ínyemre. Fejemet elhúzva tőle, azonnal tüsszögni kezdek, hiszen olyan erős, bódító szaga van, hogy alig kapok tőle levegőt. Mintha ki akarnák szakítani a tüdőmet.

– Na, mi az? – neveti a kétlábú, ahogy beleborzol a bundámba, pont azzal a kezével, amelyikben azt a bűzt tartja. Újra tüsszögni kezdek, mígnem megunom, aztán morogva elkapom a kezét, de persze nem harapom meg. Nem. Eszemben sincs bántani, egyszerűen csak megijesztem, hogy kiejtse azt a valamit az ujjai közül, ami rövid időn belül meg is történik. Elengedve a karját, azonnal arra a kis valamire nézek, amire úgy ugrok rá az épp mellső mancsommal, mint ahogyan a rókák vadásznak, mikor a hó alól kiszedik áldozatukat. Ráugrok, amire a füst egyre csak kezd alábbhagyni, majd bal mancsommal megkapargatom a fájdalmaim ellenére. Füleimet folyamatosan hegyezem, hogy ad-e ki valamilyen hangot, de nem. Ez csak füstölög és csak füstölög, azt a szúrós szagot árasztva magából, mint eddig is, így jobb ötlet híján rámorgok, azzal addig kaparom karmaimmal, mígnem végleg kialszik. Persze hallom, ahogy a kétlábú folyamatosan nevet, jókat szórakozva rajtam. Dolgom végeztével még megszagolom, de szintén egy tüsszentéssel nyugtázom, hogy még így is rohadt büdös. Nem tudom, hogy miért tartotta azt magánál, semmi haszna. Így lassan visszamegyek hozzá és fejem újra az ölébe hajtom, hogy újabb fülvakarást kapjak.

– Nem hagysz aludni, aztán cigizni. A végén teljesen egészséges leszek miattad – borzol bundámba, amitől csak jobban bújok hozzá. Imádom ezt. A meleg keze, ahogy végig simít rajtam, ahogy a fülemet vakarja, valami Isteni. Nem cserélném el ezt soha, semmire. Igazi kényelem van mellette, ugyan miért hagynám ezt el? A farkasokban már nem bízok, az emberekben még amúgy sem, kivéve ezt az egyént. Ő kiérdemelte nálam, amit ki is mutatok neki. Azt hiszem, befogadom a falkámba és így maradunk, míg csak élünk.

Yoongi

Teltek-múltak a napok, szinte fénysebességgel. A farkas egyre szelídebb volt, aminek rettenetesen örültem, természetesen, még mindig nehezére esett az, hogy aludni hagyjon, de úgy éreztem, ez is egy jó jel, hiszen a közelemben akart lenni, vagy legalábbis elérni azt, hogy törődjek vele, így bármennyire is bosszantott a tény, miszerint nem vagyok képes aludni, azért boldoggá is tett. Más igazából nem volt, ami zavart volna, csak annyi, hogy bizony-bizony, ha rá akartam gyújtani, ki kellett mennem a lakásból, mert nagyon nem tudta elviselni azt a bűzt, amit a cigaretta árasztott magából, és nem akartam megkockáztatni, hogy az összes cigimet szétrombolja, szóval, kénytelen voltam ezt tenni a békesség kedvéért.

Halk sóhajjal ültem mellette, miközben ő feküdt a hasán. Vizsgálgattam, jó ideje már azt is engedte, hogy megnyomorgassam a sérüléseinél, megtapogassam, vagy épp megnézzek egyet-kettőt, milyen gyorsan, vagy lassan gyógyulnak. Pár napja már fájdalomcsillapítókra sem volt szüksége, aminek roppantmód örültem, hiszen ez már tényleges jele volt annak, hogy jó úton halad a teljes felépülés felé.

– Rendben vagy! – mosolyogtam rá, megsimogatva a fejét, majd lassan a sérült lábához nyúltam, ami ugyan nem tetszett neki, végül csak biztatóan rámosolyogtam, azt követően pedig a szükséges eszközök segítségével levágtam róla a gipszet. Érdekes, nagy szemekkel nézte a mancsát, mit meg is nyalogatott, azonban én elhúztam tőle a fejét. - Nem szabad! Tiszta gipsz - mondtam, megsimogatva a lábát, hogy lesöpörjem róla a rajta maradt anyagot, később pedig nézegetni, forgatni kezdtem. – Szerintem rendben van! – álltam fel mellőle, egy nagy nyújtózkodás kíséretében, majd lassú mozdulatokkal elléptem tőle, egyenesen a nappali ajtó felé véve az irányt, s mikor odaértem, megálltam a bal ajtófélfa mellett, biztató mosollyal méregetve, miközben intettem a kezemmel, hogy jöjjön ide.

Eleinte nem akart eleget tenni kérésemnek, végül még nem állva rá a lábára, elindult felém, azonban pár lépés után ráállt a mancsára, s mintha még mindig fájna neki, felnyüszített, azonban pár pillanat múlva lenézett a lábára, s amint konstatálta, hogy probléma nélkül tud rajta járni, felnézett rám, amit egy széles mosollyal díjaztam.

– Remek! Látod? Meggyógyultál! – kuncogtam, mire forgatni kezdte a lábát, rajta állva teljesen, nézegetve, tényleg minden rendben volt-e vele, de erről biztosíthattam, hiszen már akkor, mikor nyomogattam, éreztem, hogy az ég adta egy világon nem volt vele semmi gond.

Elmosolyodva indultam a konyhába, hogy magamhoz véve a cigarettámat, rágyújthassak kint ennek örömére. Nem szándékoztam teljesen kimenni a hidegbe, csak az ajtóhoz léptem, s kinyitva azt, kiálltam a küszöbre, majd meggyújtottam a cigarettámat, halványan megremegve, ugyanis csak egy pulcsi és egy melegítőnadrág volt rajtam.

Igazából... a boldogság mellett szomorú is voltam, hiszen a farkasom teljesen rendbejött, ez pedig azt jelentette, hogy akár akarom, akár nem, valószínűleg egyedül fog hagyni. Végül is, talán már épp ideje volt, hiszen tanulmányozás miatt voltam itt, és már egy hónapja elhanyagoltam a munkálataimat, amikre rengeteg pénzt dobtam már ki, nem kellene tovább tétlenkedni.

Felsóhajtva hamuztam le a teraszon lévő hóba, miközben kissé előre hajtottam a fejemet, engedve, hogy a szőke tincseim előre bukjanak, egyenesen a szemembe, szomorkásan nézve magam elé. Még a kicsi, ezüst karika fülbevalómat is hallottam picit megcsörrenni, ahogy előre buktattam a fejemet.

– Mi is a neved, amúgy? Lehet, adnom kellene egyet – szívtam a cigarettámba fázósan. – Momo? Nem, az olyan elcsépelt – szuszogtam, megremegve. – Hanna? Nem, az elég lányosan hangzik – gondolkodtam hangosan, újabbat szívva a cigarettámba, halványan megremegve a hidegtől, szabad kezemmel húzva össze magamon jobban a pulóveremet. – Sungmin? Az sem a legjobb – motyogtam, megremegve.

Hoseok

Csendben figyelem, miközben magában beszél és szívja azt a cigit, aminek már a nevét is tudom, engem pedig egy mosolygásra késztetne, már ha ebben az állapotomban tudnék mosolyogni. Van nevem, fölösleges lenne adnia egy másikat, viszont ezt a tudtára kéne adnom, csak a kérdés, hogy miként. Vagyis, van egy lehetőség, de ezt nem tudom, hogy megmutassam-e a számára, ugyanis ezt nem láthatja akárki. Mondjuk úgy, hogy vannak közös dolgok bennünk, farkasokban és az emberekben, csak nagyon, de nagyon ritka, ha mi ezt megmutatjuk. Bár, ő lehet, hogy más. Lehet, hogy benne már tényleg megbízhatok annyira, hogy megmutassam neki, hogy komolyabban kommunikáljak vele.

Közelebb sétálok hozzá, majd megállok a háta mögött, hagyva, hogy tovább találgasson.

– Lehet a Seungri lenne jó? Áh, nem, az nem jó – gondolkodik el, míg én csak megrázom a fejem, hiszen jobbnál-jobb neveket akar nekem adni, ami közel sem áll az én eredetimhez. – Hmmm, esetleg wolf? Csak, ha már itt vagyunk, illene is hozzád – kuncogja maga elé.

Most komolyan, ennyire kreatív?

– Ajh, gőzöm sincs, hogy mi illene hozzád. Hmmm... – húzza el, miközben folyamatosan gondolkodik, én pedig csak tüsszentek egyet, mikor orromban érzem újra azt az erős füst szagát.

Nos, miért ne mutathatnám meg magam? Ugyan mindegy, hogy tudja, vagy sem. Segített, én pedig meg akarom köszönni, ez pedig csak így lehetséges. A mancsom ismét használható, nincsenek fájdalmaim és mindvégig melegben vagyok, amit csak is neki köszönhetek. Lassan felállok az ülőpozíciómból, végül lehunyva jég-kék szemeimet, hagyom, hogy a testem teljes mértékben átalakuljon, emberivé. Egészen addig hagyom ezt, mígnem ott állok a háta mögött úgy, ahogyan ő is kinéz. Igen, emberi alakot is fel tudunk ölteni, de ezzel nem szeretünk élni, hiszen utáljuk az embereket. Felmerülhet a kérdés, hogy félig ember és félig farkasok lennénk? Azonban a válasz nem. Tiszta vérű farkas vagyok, annyi különbséggel, hogy vannak efféle képességeim, vagyis a farkasoknak képességeik. Ez is a túlélésünkhöz tartozik, és ez csak a mi fajunkra, az alaszkai farkas fajra jellemző, hogy emberként is tudunk élni. Más farkasokról nem tudok.

– Hűha, mi lenne, ha Baltonak hívnálak? Az amúgy is egy híres kutya és farkas – mondja halkan, de én csak megcsóválom a fejem, végül teljesen a hátához lépek, majd a hátához simulva, szorosan magamhoz ölelem.

– Van saját nevem. Hívj Hoseoknak. Az megtenné, nem igaz? Nem is kell sokat ezen gondolkodnod – kuncogom, azzal végig nyalok az arcán, mint ahogyan azt farkasként is megtenném.

Yoongi

Folyamatosan kattogott az agyam, milyen nevet is adhatnék a farkasnak, de akárhogy és akármilyen erővel is gondolkodtam, egyszerűen nem jutott eszembe egyetlen egy normális név sem. Ha lesz gyerekem, szerencsétlennek mi lesz a neve? Azonnal megráztam a fejemet a gondolat után, hiszen kizárt, hogy gyermekem lenne, ugyanis nem tudok megmaradni az emberek mellett, egyáltalán, egy percre sem, szóval a gyerek-veszély engem biztosan nem fenyegetett. – Halk sóhajjal tértem vissza gondolatmeneteimbe, ugyanis valamit mindenképpen ki akartam neki találni, nem maradhatott csak úgy név nélkül. Mondjuk, azt sem nagyon tudtam, minek akartam neki ennyire nevet adni, mert valószínűleg, amint tudatosul benne, hogy már nincs rám szorulva, engem orvul el fog hagyni, amit mélyen belül iszonyatosan bántam, de ez az élet rendje, ezzel mit kezdeni nem tudnék.

Mikor előálltam a Balto-név ötletemmel, hirtelen éreztem, hogy valaki a hátamhoz simult, én pedig reflex-szerűen megfeszítettem az izmaimat, sőt, még a szemeim is tágra nyíltak, s mikor átölelte valaki a derekamat, ez csak fokozódott, arról nem is beszélve, milyen hevesen kezdett el verni a szívem. Amint meghallottam a mély orgánumú hangot, a szavakkal együtt, ijedten felkiáltottam, még a cigarettámat is a hideg hóba dobtam. Azonnal kiszakadtam az illető karjai közül, és ahogy gellert kapva hátra fordultam, azzal a lendülettel estem a fenekemre, a hideg, fagyos hóba érkezve. Rögtön megpillantottam magam előtt az aránylag magas, szálkás izmokkal ellátott férfit, aki teljesen pucéran állt előttem. A szemeim tányérméretűre nőttek, ahogy végig mértem a férfit.

– Te meg mi a frászt keresel itt és miért nincs rajtad ruha?! Ki a franc vagy?! – Hektikusan kérdeztem, elvörösödött fejjel. Nem, nem a zavartól voltam vörös, sokkalta inkább a dühtől, ami hirtelen áradt szét a mellkasomban, ugyanis képtelen voltam elhinni, hogy egy pucér, meztelen férfi csak úgy bejött volna a lakásomba. Mégis mikor, hogyan tehette volna ezt meg?!

– Vicces vagy – kuncogta, felém lépve, majd lassan a küszöb előtt guggolt le, oldalra döntött fejjel nézve rám. Ami feltűnt, az az volt, hogy jég-kék szemekkel rendelkezett, amik ridegen, hidegen csillogtak, mégis melegséget és kedvességet tükröztek magukból.

– Vicces?! Azonnal öltözz fel! Nem tudom, ki a halál vagy, de rögtön vegyél fal valamit és takarodj! – sziszegtem dühösen, akaratlanul is hátrább mászva lábaim és karjaim segítségével a fagyos hóban, dühösen kémlelve az előttem guggoló egyedet. Én nem szeretem az embereket. Nagyon nem.

– Jaj már! – kuncogta, oldalra döntve a fejét újra. – Hoseok vagyok, a kis farkaskád, tudod – vigyorgott rám eszelősen, mire összevontam a szemöldökeimet. Legszívesebben hangos hahotázásban törtem volna ki, miszerint egy elmebeteg, teljesen őrült egyén megtámadott engem, emellett pedig teljesen irreális dolgokkal állt elő, azonban az hagyott bennem némi kételyt, hogy tudott a farkasról, pedig én senkinek nem mondtam el, s mióta a farkas itt volt, senkit nem is engedtem be a házamba. – Nézd! Itt vannak a sebeim is! – vigyorgott, megmutogatva az oldalát, és az arcán lévő egy-két hegesedő sérülést, amellett pedig a nyakán lévő, már gyógyult harapást is. – És a kezem – nyújtotta felé bal kezét, amin tisztán látszott, hogy nemrégiben még törött volt.

Elképedtem, és hatalmas szemekkel figyeltem a férfit, aki édes vigyorral az ajkain nézett végig rajtam, huncutul emelgetve a szemöldökét.

– Ez lehetetlen – suttogtam magam elé, immáron azt hiszem, falfehér arccal.

– Nem az! – Nemes egyszerűséggel felállt, majd lassan felém lépdelt, s amint elért, elém guggolt, majd közel hajolt hozzám, vészesen közel, és az arcomhoz hajtva az övét, lassan végig is nyalt jobb arcfelemen.

Nekem pedig ez volt a végső kegyelemdöfés: elsötétült előttem a világ, és hanyatt vágódtam a hóban.

Hoseok

Meglepődve, hatalmas szemekkel nézek a hóban fekvőre, aki teljesen kiütötte magát. Nem hittem volna, hogy egy ember valaha is így kifekszik a látványomtól, főleg, hogy emberként láthat, a saját fajtársaként. Végül is, mindegy. Megvonom a vállam, végül csak a karjaimba veszem a könnyű testét, hiszen nem egy nagy ember, sőt! Beviszem a melegbe, aztán lefektetem az ágyába, ahol leveszem a ruháit, nehogy megfázzon az átázott textiltől. Az kéne még, hogy baja legyen. Amint elkészülök vele, leülök mellé, majd csendben figyelem a pihenő arcát, ahogy alszik, teljesen kiütve magát.

Lehet, hogy vissza kéne alakulnom, hogy azt higgye ez csak egy álom volt, bár őszintén szólva, nem akarom ezt. Inkább tudja meg, hogy nem egy álombéli dolog vagyok, hanem valódi. Ha már felelősséget vállalt miattam, mikor megtalált az erdőben, hát tudja meg, hogy milyen is vagyok igazából. Na meg, kedvelem. Kedvelem, mert rettentően hálás vagyok neki.

Mikor magához tér, én addigra kerítettem valami göncöt, amivel eltakartam az alsó testrészemet, hiszen ahogy észrevettem, ez zavarta őt a legjobban, tekintve, hogy alapból ilyen vagyok, csak farkasként bunda van rajtam. Homlokát összeráncolva nyitja ki szemeit, majd mikor rám néz, szemei szinte azonnal kipattannak és felül az ágyban, hogy megbizonyosodjon arról, hogy valódi vagyok, vagy csak képzelgés.

– Ez meg… – nyög fel, hiszen nem találja a szavakat, amikkel illethetne engem.

– Igazi vagyok. A farkasod vagyok, továbbra is, akit Hoseoknak hívnak – mutatkozom be újra, egy mosollyal az arcomon, majd elfekszem mellette, hanyatt vágva magam az ágyban.

– De ez lehetetlen. A farkasok nem képesek erre – néz hitetlenkedve rám, mire csak felsóhajtok, így arra koncentrálok, hogy újra farkas legyek. Ha nem hiszi el, bizonyosodjon meg róla a saját szemeivel. Mikor újra farkas vagyok, fülemet hegyezve figyelek rá, hogy megnézzem, milyen reakciót váltok ki belőle. Szinte azonnal kipattan az ágyból és remegő kezekkel kutatja a cigit, amit a konyhában hagyott.

– Ez nem lehet... ez nem, ez nem lehet! – nyöszörgi, majd remegő kezekkel vesz ki egy szálat a dobozból, hogy rágyújtson. Így én is kimegyek hozzá, immár újra emberként.

– De, lehet. Vagyis a ti farkasaitok biztos nem tudják ezt, de én igen vagyis az itteniek képesek rá. Viszont, ez ritka büdös, gyűlölöm, mint a fenét – mutatok a cigire, amitől azonnal vakarni kezdem az orrom, hiszen mindjárt megfulladok. – Ugyan az a farkas vagyok, csak gondoltam, megmutatom neked, ki is vagyok, ha már befogadtál és segítettél rajtam. Meg akartam köszönni, jobb ötletem pedig nem volt, csak ez – magyarázom el a számára, azzal közelebb megyek hozzá. – És sajnálom, hogy megharaptalak akkor – fogok kezére, amin végig nyalok, pont ott, ahol a fogaimnak a nyoma még mindig látszik. – Tényleg sajnálom, és persze köszönöm is, hogy nem hagytál ott. – nézek kék szemeimmel az övéibe, amikből tisztán leveheti, hogy mennyire hálás vagyok.

Yoongi

Nem akartam hinni a szemeimnek, amikor pedig előttem változott át a hófehér, gyönyörű farkassá, azt hiszem, egy kicsit bepánikoltam, ugyanis veszettül, rémülten és sokkoltan kezdtem el keresni a cigarettámat, amit végül a konyhában találtam meg, majd rögtön rá is gyújtottam, vadul remegő kezekkel. Egyszerűen képtelen voltam elhinni, s amikor kijött utánam, emberi alakjában, és előadta nekem azt a monológot, szó szerint nem tudtam, most ájuljak-e el újra, vagy tényleg higgyem-e el neki azt, amit mondott. Sajnos, kénytelen leszek hinni neki, hiszen előttem változott át, ezzel teljes körűen bebizonyítva azt, hogy valóban igazat mondott, és valóban úgy van, ahogy előadta.

Már épp megszólaltam volna, mikor bocsánatot kért amiatt, hogy megharapott, és lágyan a kezébe vette sértett kezemet, majd végig nyalt rajta. Rögtön furcsa, érdekes hidegrázás szaladt végig a bőrömön, de egyáltalán nem a rosszalló érzés miatt, sokkalta inkább pozitív irányba futott ez az emóció, ami lassan szétáradt a mellkasomban, s mikor felnézett a szemeimbe, azokkal a gyönyörű, jég-kék szemeivel, zavartan pillantottam felé. Nem voltam én egy zavarba jövős, anyámasszonykatonája típus, de kezet csókolok annak az embernek, aki egy ilyen helyzetben normálisan tud viselkedni...

– Hát, végül is, semmi baj. Normális volt tőled ez a reakció – adtam választ kategorikusan, újra a cigarettámba szívva, mély sóhajt hallatva. – Nincs mit, nem lett volna szívem ott hagyni egy ilyen gyönyörű farkast. Állatorvos vagyok, amúgy – néztem rá, egy visszafogott, kedves mosoly kíséretében.

– Akkor te állatokat gyógyítasz? – pillantott rám, mire újabbat bólintottam, majd szem előtt tartva, mennyire zavarta a cigaretta füstje, apró léptekkel a konyha ablakhoz indultam, hogy azt elérve, ki is nyithassam azt. Mikor visszafordultam felé, felsóhajtva dőltem neki a szabad falnak, egyenesen az ablakban állva, kifújva ajkaim között a füstöt. Nem voltam képes elhinni, hogy ez valóban velem történt.

Végül is, izgalomra vágytam, valamilyen szinten meg is kaptam.

– Állatokat, bizony. Most épp azért vagyok Alaszkában, mert megfigyelem az élőhelyedet, kutatok, ilyesmik, de egészen addig nem találtam érdekeset, míg meg nem láttalak a hóban feküdni, aztán... megsajnáltalak. Basszus, te komolyan át tudsz változni? – sziszegtem magam elé, kissé elfintorodva, de egyáltalán nem undor formájában, inkább a meglepettség miatt, magam elé bámulva. Csilingelő, lágy nevetésére figyeltem fel, ahogy felém közelített, majd megállva előttem, elvigyorodott, túl közel hajolva hozzám. Kissé hátrább húzódtam, nagy szemekkel pillantva vissza rá. – Tudod... nem vagyok hozzászokva az emberek közeledtére. Mármint, én nem jövök ki jól az emberekkel – mondtam határozottan, mire elvigyorodott, megvonva a szemöldökét.

– Én farkas vagyok – kuncogta, mire félmosolyra húztam az ajkaimat, újra emelve számhoz a cigarettát, hogy beleszívva, kifújjam a füstöt, egyenesen a plafon irányába, próbálva úgy irányítani azt, hogy véletlenül se menjen az arcába a füst.

– Igaz. Csak akkor is furcsa... hihetetlen – suttogtam elképedve, újra végig mérve a testét, majd mikor konstatáltam, hogy elég alul öltözött, lassan elléptem mellette, és az asztalhoz sétálva emeltem meg a kezemet, elnyomva a hamutálban a cigarettát. – Gyere utánam, keresek neked valami ruha-félét – dünnyögtem, elindulva a szobámba. – Meg nekem sem ártana felöltöznöm... hogy került le rólam a ruha? – kérdeztem magamtól, mihelyst a szobámba értem. A farkas kitartóan követett, de először magamra kaptam fel egy sima, fekete pólót és egy melegítőnadrágot, és csak utána kezdtem keresni neki való ruhát. – Ahogy elnézem, magasabb vagy nálam jóval, szóval, nem tudom, találok-e rád való... ah! Ez jó lesz! – dobtam felé a nadrágot, majd azzal a lendülettel egy pólót is, amit ügyesen el is kapott.

– Köszönöm – mosolygott szelíden, mire csak biccentettem egyet, leülve az ágyra, amíg ő magára vette a kapott ruhákat.

El sem hiszem. Még mindig nem tudom felfogni épp ésszel, hogy komolyan egy farkassal beszélgetek, aki képes emberalakot ölteni. Ez egyszerűen elképesztő. Hihetetlen. Soha életemben nem találkoztam ilyennel, csak a mesékben, vagy a fantasztikus történetekben.

Lehet, hogy álmodom?

Hoseok

– Mi ez a tekintet? – kérdezem, ahogy figyelem őt, miközben olyan arca van, aki mindjárt elájul. Megigazítom magamon a ruhákat, azzal leülök mellé.

– Milyen tekintet? – teszi fel a kérdést, míg én csak vállára helyezem az állam, úgy nézve fel rá.

– Olyan, hogy mindjárt elalélsz – kuncogom a fülénél, amitől megremeg, majd ujjaival a hajamba túr, megsimogatva ezzel a fejemet. Elmosolyodom, majd azonnal fejemmel az ő fejéhez bújok, teljesen hozzá dörgölve magam. Imádom, de tényleg imádom, ha így simogat.

– Nem alélok el, csak még ezt nehéz feldolgozni. Ilyet csak mesékből vagy mondákból ismertem, látni és tapasztalni más – magyarázza meg, amire csak bólintok egyet, aztán ahogy a fültövemhez ér, hogy megvakarja, szinte azonnal úgy fordítom a fejem, hogy a kezére essen. Hallom, ahogy elneveti magát.

– Persze, érthető. Ez viszont nagyon jó – mormogom, lehunyva szemeimet, hogy úgy élvezzem a vakarást, amit mindig ad nekem. Ismét hallom nevetni, aztán megsimogatja a fejem, mintha egy jó kis öleb lennék. Ha belegondolok, lennék az, ha mindig ebben a kényeztetésben lenne részem.

– Azt gondoltam, hogy ezt szereted. Viszont, lassan el kell, hogy engedjelek, nem igaz? – érdeklődik, hangjában pedig hallom a csalódottságot.

– Elengedni? Minek? – dörgölöm fejem a kezének.

– Azért, meg vadállat vagy és nem utolsósorban felépültél. Nem maradhatsz velem, szabadnak kell lenned – magyarázza, de én csak kinevetem.

– Szabad vagyok én így is. Amúgy is, nem áll szándékomban elmenni, nekem jó itt – adom tudtára, felnézve sötétbarna szemeibe, amikben megül a döbbenet és persze a megkönnyebbülés is.

– De, így mi lesz a falkáddal, meg az eddigi életeddel?

– Nem érdekel. A falkám elárult, azért kerültem oda, ahova. Viszont sokat köszönhetek nekik, miszerint nálad kötöttem ki. Azt hiszem, hogy meg van az új falkám, amiben csak te vagy – fekszem el az ágyban, majd fejem az ölébe hajtom, hogy úgy nézzek fel rá, ő pedig tovább kényeztessen engem. – Nem akarok elmenni, nekem itt tökéletes, mást nem is akarok – mormogom, ahogy kezére fogva, a hasamhoz húzom azt, hogy ott is kényeztessen.

Yoongi

Amint előadta, hogy nem akar elmenni és engem tart az új falkájának, hatalmas szemekkel meredtem rá, teljesen ledöbbenve, miközben a hasához vezette a kezemet. Az őszintét megvallva, már az is meglepett, hogy maradni akar, az főleg, hogy egyszerűen arra kényszerít, hogy kényeztessem őt. Igazából, nem sűrűn simogattam embert, vagy értem hozzájuk, mert az nem az én szakterületem, valahogy én tökéletesen elvagyok egyedül, azért volt kicsit talán frusztráló az, hogy emberi külsejében kellett simogatnom és cirógatnom. Zavarba ejtett, de nem akartam neki ellent mondani, ugyanis féltem, milyen reakciója lenne.

Gondolom, az alfa szerepét már át is vette, méghozzá úgy, hogy én észre sem vettem, szóval már semmi értelme nem lenne ellenkeznem. Gondolom, akkor vette át az alfa szerepet, amikor elnyomta a cigarettámat, amikor terelgetni kezdett az ablak, ajtó elől... szóval, értelmetlen lenne most ellenszegülnöm neki. Biztos, hogy megregulázna, ami náluk magától értetendő lenne.

– Tudod, nem sűrűn érintek embereket, nekem ez kicsit... zavarba ejtő – köszörültem meg a torkomat, mikor felhúzta a pólóját, hogy a szabad hasát simogassam rajta, az apró kockáival együtt.

– Én farkas vagyok – dünnyögte, halkan sóhajtozva, mikor levezette a kezemet az alhasához. Akaratlanul elvörösödtem, ugyanis túl közel volt a kezem a nemiszervéhez, bár, ezt ő biztosan nem konstatálta úgy, mint én, szóval nem húztam el az ujjaimat, csak kicsit feljebb vezettem azokat. – Olyan jó! – sóhajtotta, megnyalva az ajkait, mire zavart félmosolyra húztam a számat, megköszörülve a torkomat.

– Akkor jó – motyogtam, lesütött szemekkel.

Még mindig képtelen voltam elhinni, hogy ez velem történt meg. Egy alaszkai farkas a szemem előtt feküdt az ölemben, emberi alakban. Egyszerűen ez... ez lehetetlen, irracionális és ostobaság. Igazából, valahol mélyen talán reméltem egy kicsit, hogy álmodom az egészet, de valahol meg azt kántáltam magamban, hogy nem lehet álom, ez egy különleges esemény és pillanat, ami az életemben bekövetkezett.

– Nem lesz frusztráló neked... khm. Szuka nélkül? – kérdeztem, lenézve rá. – Mármint, nálam nincsenek nőstény farkasok, szóval nem lesz ez neked egy kicsit... kellemetlen? – tettem fel a kérdést, mire az egyik szemét felnyitotta, mélyen a szemeimbe nézve.

Hoseok

A kérdés hallatán, elgondolkodom, hiszen fogalmam sincs, hogy mit kéne csinálnom akkor, ha nincs a falkában egy szuka sem. Bár, ha belegondolok, akkor mehetek külön, kereshetek egy hasonló magányos farkast.

– Nem tudom – vonom meg a vállam. – Lehet, hogy elmennék egy szukát keresni, fogalmam sincs. Vagy valahogy kibírnám, nem tudom hogy, de kibírhatnám – válaszolom egy nagy mosollyal, miközben hagyom, hogy továbbra is az alhasamat simogassa, ami annyira jól esik, sőt. Túlságosan is jól.

– És ha nem találsz? – érdeklődik, így felnézek rá, egyenesen a szemeibe nézve.

– Ki tudja? – mosolygom, azzal jobban elnyúlok az ölében, lábaimat is széttárom valamennyire, hogy teljes mértékben kényeztethesse a hasamat, vagy ott ahol csak ér.

– Ki tudja? Ez milyen válasz? – neveti el magát.

– Olyan, hogy nem tudom mi lesz, mivel még nem volt velem ilyesmi. Eddig enyém volt minden szuka a falkából, most nincs egy sem. Lehet szimplán böjt lesz, fogalmam sincs, ez új nekem – mormogom, majd gyengéden végig nyalok az ölében pihenő karján, hiszen annyira jó, hogy muszáj nekem is kifejeznem azt, hogy kedvelem őt.

– Amúgy, ez a nyalogatás is, olyan furcsa így – szólal meg, így azonnal rákapom a tekintetem.

– Miért? Ugyan azt csinálom, mint eddig is – vonom fel egyik szemöldököm.

– Igen, de emberi alakban.

– De még mindig farkas vagyok – nevetem, picit helyezkedve, hogy felüljek és úgy nézzek fel rá.

– Igen, ez tény, de akkor is. Még mindig más – szuszogja, így csak egy nagy mosoly kíséretében, eldöntöm az ágyban és fölé magasodva a csípőjére ülök.

– Ugyan az a farkas vagyok. Tekints rám ugyan úgy. Nem lennék ember, nem szeretem őket, kivéve téged – hajolok le hozzá, majd végig nyalok az arcán. – Én nem értem az emberi szokásokat, nem értem azt, amit ti éreztek, vagy csináltok. Én csak azt teszem, amit az ösztöneim diktálnak – mormogom, aztán a nyakán nyalok végig. – Ennyiben vagyok más a fajtádtól, hogy én ösztönből cselekedem, ti pedig érzésekből, ami gyakran bajba sodorja a fajtád – mondom, miközben lenyalok a kulcscsontjára. – Én ezzel csak kifejezem azt, hogy kedvellek. Mi farkasok csak azt nyalogatjuk, akinél úgy érezzük, hogy megérdemli. Ez pedig nagy szó, hogy téged egy volt alfa nyalogat – kuncogom a bőrére, majd gyengéden megharapom bőrét a nyakán. – Kedvellek Yoongi, és ezt fogadd el. Nyalogatni foglak farkasként is és emberként is, mert nekem így jó – szuszogom, picit erélyesebben, hogy tudassam vele, ő a falkám tagja és én vagyok a vezető, az alfa, aki alatt szolgál, még akkor is, ha nagyon kedvelem. Ő az enyém, és nem engedem el.