Szomszéd fiú - VHope (9/?) +16!

Cím: Szomszéd fiú

Alkotó: Nana

Hossz: ?
Párosítás: VHope ~ Hoseok x Taehyung ~ (BTS)

Besorolás: +16!

Műfaj: AU 

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; erotikus tartalom! Yaoi!

Összefoglalás: Taehyung édesanyja kénytelen volt elválni a férjétől, Taehyung apjától, és a lehető legmesszebbre költözni egy piciny, barátságos kis faluba, hogy új életet kezdhessenek, messze az életüket keserítő férfitól. 

Persze, a teljesen új élet kezdése nem zökkenő mentes, hiszen Taehyung haragszik az anyukájára attól függetlenül, hogy jól cselekedett. Hiányoznak a barátai, fél az új megpróbáltatásoktól, az új emberektől és tart tőle, hogy nem lesz mellette senki. A magánytól pedig még inkább fél. 

Főleg az új iskolától, ahová nap, mint nap be kell majd járnia, alkalmazkodnia kell, megtanulni a tanárok szeszélyeit, ismerkedni az osztályával, az új épülettel... 

És az sem könnyíti meg az életét, hogy rengeteget kell dolgoznia a szobáján és a házon, hogy megfelelő környezetben élhessenek. 

Emellett pedig Hoseok az új szomszédja, aki elég furcsa.. legalábbis, TaeTae számára. 

Hozzáfűzés: Yaay! Ide is elérkeztem! :D Ha hibát találtok, nyugodtan szóljatok :3

Taehyung

Olyan hevesen csókolt, a pultra ültetve, szinte belepréselve a faanyagba, én pedig folyamatosan, szinte szüntelenül remegtem bele az érzésbe, amit ő ajándékozott nekem, már csak a puszta tettekkel, sőt, a puszta lényével. Tény, hogy ezt egy férfi váltja ki belőlem, tény, hogy nem kellene feltétlenül így reagálnom, és tény, hogy ebben semmi jót nem kellene éreznem, még is, annyira jól esett, mint még soha semmi.

Olyan hévvel, és erőszakkal csókolt, hogy éreztem, ahogy a fogaink össze-össze koccannak, majd éreztem, hogy a fémes ízű nedű végig fut a nyelveink közt, ami talán csak jobban fokozta azt a hevességet, és szenvedélyt, ami már akkorra is teljesen elborította az agyunkat, de így még erőteljesebb volt. Szinte téptem a haját, közelebb húzva magamhoz, miközben az ölét az enyémnek dörzsölte, kíméletlenül, s mikor megéreztem, hogy ő is legalább annyira merev, amennyire én, a vörös köd a fejemben már úgy tűnt, képtelen lesz megszűnni, ha ezt tovább csináljuk. Őszintén, nem is szívesen hagytam volna, hogy megszűnjön, annyira hihetetlenül csodás érzés kerítette hatalmába a lelkemet és a testemet. Minden mozdulata során végig futott a hátamon a hideg; természetesen a jól eső érzéstől, s már végig futott a bőrömön a libabőr is.

Még az sem érdekelt különösebben, hogy nekem pihennem kellene, és alapjáraton is tele vagyok sérülésekkel, amiket talán nem kellene fokozni, vagy nem kellene melléjük szívásfoltokat, harapásokat szerezni. Nem, egyáltalán nem tudott érdekelni a dolog, meg úgy Jung Hoseokon, a száján, és a farkán kívül semmi – obszcénnek hangzik, egy fiú szájából pedig még bugyután is, de annyira nem érdekelt semmi, hogy nem, hogy a tetteimnek, még a gondolataimnak sem szabtam határokat. Hihetetlenül élveztem, s egyre, egyre többet akartam. Még többet, és még többet; belőle, az ajkaiból, a nyelvéből, a csintalan, szemérmetlen mozdulataiból és érintéseiből, hogy elvegye a megmaradt, csipetnyi agyamat is.

Az ujjaival lágyan végig simított a derekamon, az oldalamon futtatva végig az ujjbegyeit, mire halkan a szája közé nyögtem, lehunyt szemekkel, s mikor a pólóm alá nyomta a hideg ujjait, és végig cirógatott a teljesen felhevült, majdhogynem felperzselt bőrömön, hangosan a szájába nyögtem, ülve lökve előre a csípőmet, hogy én is okozzak neki egy minimális kínt, amire meg is volt a maga reakciója: a számba nyögött, lehunyt szemekkel.

A testünk egymásnak préselődött, és kész voltam teljesen átadni magam az érzésnek, az ajkainak, az ujjainak, a tolakodó, ellent mondást nem tűrő érintéseknek, a vágynak, a szenvedélynek, ami kettőnket ölelte körbe egyaránt, mintha aprócska szalagok vettek volna körbe minket, erőszakosan, hogy eszünkbe se jusson eltávolodni a másiktól, vagy ellökni magunktól a másikat, és óh! Nekünk eszembe sem jutott ilyesmi!

A ködös élvezetnek nem szabtunk határokat, annak a gondolatnak főleg nem, hogy most egy férfival keféljek - bár, ezt betudtam a hormonjaimnak. Biztos… eléggé hiányzott az érzés, és igen, az önkielégítés nem tud felemelő. Csak akkor fanyalodok rá, ha már tényleg nincs más választásom. Éreztem, ahogy az eddig testemben feszülő erotikát egy pillanat alatt képes lennék szabadjára engedni.

Aztán meghallottam az ajtó kíméletlenül fájdalmasan hangzó csukódását.

A vészcsengő a fejemben úgy szólt, hogy szerintem még Hoseok is hallotta. Egy határozott, kemény mozdulattal kettőnk közé fúrtam mindkét tenyeremet, s akkorát löktem rajta, hogy szerencsétlen hanyatt vágódott a földön, én pedig pont akkor pattantam le a pultról, mikor anya belépett a konyhaajtón.

Anya, ez most komoly? Merevedésem van, fáj a hasam tőle, és te képes vagy ilyenkor haza jönni? Miért? Miért nem bírtál ki még egy fél órát. Ilyen… ilyen fenséges pillanatot elrontani! Kész kegyelemdöfés…

Csalódott voltam, és legszívesebben hisztigörcsben szenvedve toporzékoltam volna a hideg kövön, a hajamat tépve, amiért anya félbeszakított minket. Bár, ha a szobámban csináltuk volna, biztosan nem következett volna be a kegyetlen elszakítás sem...

- Egy: Miért főzöl? Miért nem pihensz?! Kettő: Miért van szegény Hoseok a földön?! - Anya hangja határozott volt, és mérges, de gondolom, inkább az első kérdése miatt. Mint egy lecseszett, rossz kisfiú, akit tetten értek, nyeltem egy nagyot, lesütött szemekkel, az ujjaimat tördelve magam előtt, próbálva ezzel együtt takarni a feléledt férfiasságomat. Nem hiszem el.

- Együtt főztünk. TaeTae éhes volt – nyögte Hoseok, felkelve a földről, szúrós tekintettel illetve engem, amiért ennyire durván löktem el magamtól. Tanácstalanul néztem rá, kissé elesetten, bocsánatkérően. Nekem sem volt ínyemre az elválás, de meg voltam ijedve a lebukás veszélyétől, úgyhogy még jó, hogy ilyen keményen löktem el magamtól. Ez egy normális emberi reakció volt a félelem, és a kétségbeesés hatására. Megeresztett egy halovány sóhajt. - Azért estem el, mert ügyetlen voltam. Taehyung el akart kapni, de nem sikerült – mondta, megeresztve ajkain egy lágy mosolyt. Anya felsóhajtott, a fejét csóválva, majd lassan elindult ki a konyhából, hogy levegye a ruháját, és kényelmesbe öltözzön. Tudom, hogy szeretett volna kicsit jobban lecseszni engem, viszont azt hiszem, tekintettel volt arra, hogy itt tartózkodik a lakásban egy barátom (?), és talán nem akart kellemetlen helyzetbe hozni, amiért jelen esetben hálás voltam.

Bár, gondoltam, hogy később Istenesen le fog cseszni.

- Bocsi – súgtam, kicsit megemelve a vállaimat, bűnbánóan nézve Hoseokra, aki feltápászkodott a földről idő közben.

- Fáj a seggem! - sziszegte, kikerekedett szemekkel, dühösen, akár egy durcás gyerek. Apró fintorra húztam a felső ajkamat, ahogy megemeltem azt.

- Ha nem löklek el, az enyém fájna! - mondtam, megforgatva a szemeimet, miközben a tűzhelyhez léptem, elzárva az edények alatt a lángot.

Felsóhajtva támaszkodtam meg a tűzhely szélein. Ha anya nem lép be az ajtón, képes lettem volna Hoseokkal lefeküdni. Nem tudom, hogyan sikerült ennyire elcsavarnia a fejemet. Komolyan nem tudom, és mindenben a legborzasztóbb az volt, hogy simán hagytam volna, hogy megdöntsön a konyhapulton, ahol anya amúgy főzni szokott.

Valamiért tudtam, hogy előbb-utóbb megteszi, és tényleg megdönt. Tudtam, hogy én lennék a passzív fél… valamiért éreztem, emiatt pedig főleg nem fért a fejembe, hogyan hagyhattam magam majdnem. A pár perccel ezelőtt megfogalmazódott gondolataimat – miszerint bánom, hogy anya „közbelépett” - teljesen meghazudtolva adtam hálát az égnek, hogy anya berontott az ajtón. Ha nem teszi, biztos, hogy úgy dobtam volna szét a lábaimat, és a karjaimat Jung Hoseoknak, ahogyan még senki más.

- És bánnád? - kuncogott szemtelenül, mire megforgattam a szemeimet, még mindig nem nézve rá, viszont nem bírtam sokáig tétlenkedéssel, így oldalra fordítottam a fejemet, szúrós tekintettel figyelve az arckifejezését, felfújt arccal. - Cuki! - nevetett, kacsintva egy nagyot. Megadóan felsóhajtottam, magam elé meredve később.

Miért vonzódom hozzá? Én férfi vagyok. Ő is. Miért érdekelt a csók, a simítása, a testem izgatása közben, hogy ő egy nyomorult hímnemű egyed, velem együtt? Miért lettem volna kész arra, hogy… lefeküdjek vele?

Istenem. Istenem!

Lángba borult az arcom, kétségbeesetten nézve magam elé. Lehet, hogy meleg vagyok? Mi van, ha meleg vagyok? Mióta? Hogyan?!

Felsóhajtva megráztam a fejemet, lehunyva a szemeimet. Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek. Hoseokot miért nem zavarja, hogy azonos neműek vagyunk? Sőt, a hév közepette engem miért nem érdekelt?

Mivel a kaja már készen volt, Hoseok pedig a lakásban tartózkodott, anya meghívta őt is vacsorára. Nem mondanám, hogy nem örülök, de jobban tetszett volna a gondolat, ha egy kicsit távol maradok tőle, ugyan is megkívántam. Nagyon megkívántam. Még evés közben is éreztem a feszítő érzést, az alhasam remegését, főleg, ahogy visszagondoltam az elmúlt eseményekre. Továbbra is meg voltam ijedve az érzelmektől, a felgyülemlett vágytól, viszont nem volt lehetőségem rá, hogy kiadjam azt magamból, így próbáltam nem Hoseokra figyelni, hanem az asztalon lévő tányéromra, amiben az étel figyelgetett, de csak turkálni tudtam.

Folyamatosan az eszembe jutott, ahogy az ölét az enyémnek dörzsölte, miközben az ajkaival az enyémeket kényeztette, gondosan, ügyesen… az ujjai pedig cirógattak, izgattak.

Megeresztettem egy reszketeg sóhajt.

Tudtam, hogy ennek az lesz a vége, hogy éjszaka már képes lennék felrobbanni a kéjtől, viszont azt is tudtam, hogy nem szeretnék Hoseok gondolatára önkielégíteni, már pedig a felgyülemlett vágyaim forrása ő volt, így kétlem, hogy másra jó érzéssel el tudnám végezni a piszkos munkát.

Gondolataimból anya hangja szakított ki:

- Miért sóhajtottál ilyen fáradtan? - kérdezte felvont szemöldökkel, engem figyelve, mire bárgyún elmosolyodtam, magamban pedig legszívesebben a pokolba kívántam volna mindent, ami körbe vett. Főleg Hoseok huncut vigyorát.

- Semmi-semmi. Fáradt vagyok. Hosszú volt a nap. - Esetlen mosolyt intéztem felé, s végre a számba vettem egy falat kaját, de mikor kinyitottam az ajkaimat, pont a velem szemben lévő Hoseokra pillantottam. A kezem megállt a levegőben, és kérdős pislogtam rá, nyitott szájjal, ő pedig megnyalta az alsó ajkát, végig mérve a jelenlegi pozitúrámat, testemet. Szinte rögtön lángba borult az arcom.

Ennyire perverz? Anya itt ül az asztalnál! Ne csináljon ilyeneket! Nem szeretném igazából, ha anya tudomást szerezne arról, hogy talán… talán vonzódom a férfiakhoz is. Biztos, hogy egy darabig kétségbe lenne esve, de mintha Hoseok nem venné az adást, amit a lesújtó pillantásaimmal intéztem felé. Sőt! Tovább incselkedett! Megnyalta a száját újra, beharapva az alsó ajkát, összeszűkített, róka szemekkel nézve rám, mint aki képes lenne átugrani az asztalon, hogy megerőszakoljon.

Soha többé nem fogok azon gondolkodni, miért vonzódom hozzá fiú létemre, ha ilyesmiket fog csinálni mindig. Vonzódom, és kész. Ha anya pedig nem lenne itt, biztos vagyok benne, hogy átugrottam volna az asztalon, leteperve, megcsókolva őt…

Megint mocskos a fantáziám.

- A francba veled, Jung Hoseok! - sziszegtem, majd ledobtam a pálcikákat a tányéromra, és felálltam az asztaltól, kilökve a lábaimmal a széket, hogy elinduljak.

- Mi? Mi a baj vele? - kérdezte anya, meglepetten pislogva.

- Az, hogy létezik! Beszédem van vele, bocsánat, anya, mindjárt jövünk! - Elkaptam Hoseok karját, felállítva az asztaltól, anya pedig kérdő tekintettel követett minket a szemeivel, ám szerencsére nem jött utánunk. Amint kiértünk a kicsike folyosóra, hogy ne legyünk szem előtt, ránéztem, szúrósan, nekilökve a falnak. - Ne csinálj ilyeneket! - mondtam, mérgesen nézve rá.

- Mert? - kuncogott, miközben az oldalamon cirógatott végig. Megeresztettem egy reszketeg sóhajt, megremegve. - Tetszik, nem? - súgta az arcomba, miközben a fenekemre vezette az ujjait, az izmomba markolva a tenyerével, mire halkan felsóhajtottam, nehogy zajt csapjak.

- De anya előtt ne! - mondtam halkan, miközben az ölét az enyémnek dörzsölte. Mély sóhaj hagyta el a számat, miközben beharaptam az alsó ajkamat. Miért tud ennyire feltüzelni? Tegnap még nem is gondoltam volna, hogy ilyen lázba tud hozni. Sőt, még délelőtt sem. Mióta megcsókolt, azóta mindenem felborult… teljesen. Az idegrendszerem, a gondolkodó képességem, az ösztöneim, az érzéseim, a hormonjaim… teljesen. Egyetlen csettintés alatt…

- Nem látta – búgta a fülembe, miközben lassan fordított a felálláson: a falnak préselt, kihívóan nézve a szemeimbe, miközben a tenyerét a fejem mellé szegezte, majd a másikkal végig simított az ölemen. Erősen harapnom kellett az ajkamat, hogy fel ne nyögjek. Az édesanyám itt van tőlünk pár méterre, Hoseok pedig teljesen kifordult magából. Egyáltalán nem olyan volt, mint eddig. Mintha személyiségzavara lenne… a szöges ellentéte volt annak, amit eddig mutatott, és őszintén, nem tudtam hová tenni a dolgot.

Sajnálatos módon, ez az oldala jobban tetszett, mint a bazsalygó.

- De megláthat most is! - sóhajtottam, csillogó szemekkel nézve az ő íriszeibe. Elmosolyodott, majd lágyan a fülemhez hajolt, miközben elhúzta a kezét az ölemtől, majd a csípőjét az enyémnek dörzsölte. Olyan lágyan ringatta a csípőjét, olyan mozgásban, hogy hátravetettem a fejem, ami hangosan koppant a falnak.

- Fiúk? Minden rendben? - Anya kikiáltott a konyhából, Hoseok pedig mintha élvezné az izgalmas helyzetet, erőteljesebben körözött a csípőjével, az enyémnek ütközve. A gatyámba fogok élvezni…

- Igen! Csak Hoseok elhozta a jegyzeteit, és elfelejtette oda adni! - Magam sem tudom, honnan jött az ócska kifogás. Hoseok elkuncogta magát, miközben mindkét tenyerével támaszkodott a fejem mellett, a falnak, erősen, szorosan, durván dörzsölgetve a csípőjét az enyémnek. Meg fogok őrülni.

- Rendben! - Ennyit hallottam, többet nem, ugyanis hirtelen Hoseok a fülembe nyögött, kéjesen, a férfiasan rekedtes, búgó hangján, amitől végig futott a hideg a hátamon.

Miért nem lököm el magamtól? Miért vagyok rá képtelen…? Miért? Miért? Miért?

- Nem csak te szenvedsz, ne aggódj – súgta a fülembe, megharapdálva a cimpámat, erősebben lökve az ölét a feszülő nadrágomnak. Lehunytam a szemeimet, és elnyílt ajkakkal sóhajtottam egyet, hevesen dobogó szívvel. Nem elég, hogy a vérnyomásom már csak az élvezet hatására is kétszázra ugrott, ott volt még amellett az a mérhetetlen nagy izgalom, ami csak tetézte az egész érzelmi hullámot. - Kellesz nekem, Kim Taehyung. Kellesz – sziszegte a fülcimpámra. Megereztettem egy reszketeg sóhajt. Már remegtek a lábaim is. Az agyamat teljesen elborította a rózsaszín köd… végem lesz. - Még nem adtál nekem választ… Tetszik? - kérdezte halkan, gyorsítva, erősítve a csípője mozgásán. Haloványan megremegtem, teljesen a falnak préselve, cékla vörös fejjel, elnyíló ajkakkal, lehunyt szemekkel, teljes önkívületi állapotban.

Nem, baszd meg, Hoseok, nem tetszik, azért megyek el mindjárt a gatyámba! Nyilván! - Viszont ezt képtelen voltam kimondani, ugyan is túl összetett volt ahhoz, hogy ezek a szavak elhagyják az ajkaimat.

- Ah! Tetszik! - nyögtem elhalóan halkan, s abban a pillanatban felnyitottam a pilláimat, ő pedig elröhögte magát, majd elhúzódott tőlem, csillogó íriszekkel.

- Akkor ezt még folytatjuk! - harapott alsó ajkába, szemtelenül. - Óh, és sűrű vendéged leszek – vigyorgott, a fenekembe markolva, mire megremegtem egy minutumra. Túl jó volt.

- Nem bánom. Fáj beismernem, veszettül fáj, de nem bánom. Viszont roppant mód kellemetlen lesz így vissza menni enni – sziszegtem, már inkább dühvel mártott hangon, mintsem szenvedéllyel fűtötten.

- Ja. Ebbe nem gondoltam bele… de te ráncigáltál ki!

- Nem gondoltam, hogy rám mászol! - sziszegtem neki, a plafonra emelve a tekintetemet.

- Igazából én sem gondoltam - vont vállat tanácstalanul, félmosollyal a száján, mire felsóhajtottam, megcsóvált fejjel.

Hihetetlen alak, de komolyan.