Return to life (4/?) - Sehun x Taehyung

Cím: Return to life

Alkotó: Nana; ötletadó: MinJi

Hossz: ?
Párosítás: Sehun [Oh Sehun] (EXO) & V [Kim Taehyung] (BTS)

Besorolás: +12!

Műfaj: AU; humor

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash; bromance

Összefoglalás: Sehun, Dél-Korea egyik legnagyobb cégének vezérigazgatója. Aránylag fiatal, karizmatikus, jóképű és elképesztően gazdag. Egy hatalmas, hamis botrány miatt kénytelen volt lemondani vezetői pozíciójáról. Természetesen szerelme, akiért akár a Holdra is elment volna, elhagyta a botrány kialakulása közben. A családja elfordult tőle, így egyedül maradt. Az élete darabokban. Depresszióba esett, majd arra az elhatározásra jutott, hogy új életet kell kezdenie egy olyan helyen, ahol senki nem ismeri, így egy aprócska falura esett a választása. Sehun a maradék pénzéből megveszi a falucskában lévő egyik régi házat, s a pénz hiányában egymaga áll neki házának korrigálásába. 

Hozzáfűzés:
 Huh, még egy folytatás! :D 
Remélem, tetszeni fog nektek. <3

Kínzóan lassan telt az éjszaka, legalábbis, Yoongi számára. Taehyung úgy aludt legjobb barátja mellett, mint akit fejbe kólintottak egy hatalmas lapáttal; a szempillája sem rebbent mély álmában, csak halkan motyogott, mozgatta ajkait, mintha inna, vagy éppenséggel enne, talán még nyammogott is Yoongi nyakába, aki nehezen tudta elviselni barátjának ezt a furcsa szokását. Egész éjszaka a plafont bámulta, néha elhagyta vékonykás ajkait egy lemondó, vagy frusztrált sóhaj, mert tudta, így biztosan nem lesz pihenés az éjszaka további részében sem, és lám, igaza lett: semmit sem aludt. Néha ránézett Taehyung békés arcára, s hirtelen ötlettől vezérelve emelte meg karját, hogy ujjainak segítségével kiseperhesse a kócos tincseket a homlokából, amik már-már, szinte odatapadtak. Nem vallotta magát túl törődő barátnak, sem túl nyálasnak, vagy kedvesnek, de be kellett vallania, aranyos volt a fiú ebben a látványban, és akármennyire bosszantotta a kialvatlanság ténye, megmelengette a szívét. Bár, annak kevésbé örült, hogy a fiatalabb szinte csüngött rajta, ölelte karjaival, lábaival, ahol csak tudta, mellette talán még egy kis nyál is kifolyt ajkainak sarkából, amibe Yoongi beleborzongott – határozottan a rossz érzéstől –, de még ez sem tudta meghazudtolni a tényt: Taehyung túlságosan aranyos.

Mivel már hajnali kettőkor bebizonyosodott, ebből nem lesz alvás, inkább gondolkodással töltötte ki a maradék idejét – amiből elég sok akadt, tekintve, még mennyi idő volt hátra reggelig. Gondolatai nagy részét barátja tette ki; elmélkedett Taehyungon, és Sehunon, s azt a konzekvenciát kellett levonnia, hogy ebből sehogy sem lehet semmi. Sehun tipikusan egy városi ficsúrnak tűnt, és Yoongi úgy érezte, ha még esetleg meleg is lenne, sem illene Taehyunghoz. Hiába is, annyira szerette a barátját, hogy egyszerűen bárkit állítottak volna mellé, ő senkit sem tudott volna teljes körűen elfogadni, főleg nem egy ilyen jöttmentet, mint az a szőke férfi, aki már-már nyálasan volt helyes. Semmit nem tudott róla, nem ismerte, ennél fogva nem tetszett neki, hogy a kis naiv TaeTae ilyen gyorsan belehabarodott. Rettegett a tudattól, vajon mekkora sérülést okoz neki a férfi. – A gondolat közben azonnal a rajta csüngő fiúra nézett, aki felhőtlenül, édesen mosolygott, lágy, finom görbületbe húzva ajkait álmában, s hiába volt lehunyva a szeme, még így is látta Yoongi a megtestesült békét és nyugalmat arckifejezésén.

Az idősebb megcsóválta a fejét, és vontatottan ugyan, de átkarolta a fiú vállait, közelebb húzva magához, aggódva nézve a plafont továbbra is, reménykedve, hogy Taehyung nem vágta nagy fába a fejszéjét, és nem fog újra csalódni, depresszióba esni. Yoongi nehezen viselte volna, és nem kifejezetten azért, mert olyankor sokat panaszkodott, vagy nyafogott a problémáiról, hanem inkább amiatt, hogy azokban az időszakokban nem csillog a szeme gyermekiesen, nem piszkos az arca, nem ugrál bele minden pocsolyába, és nem lehet hallani mély orgánumú nevetését már két utcával arrébb. Féltette őt, de normálisnak tartotta ezt a fajta emóciót.

Ki ne aggódna egy olyan ártatlan, naiv lelkű barátért, mint Taehyung, aki akárkit, akármit képes szeretni, bármennyire rossz is ő/az? – Így telt Yoongi éjszakája. Aggódással, stresszel, nyugtalansággal, és csipetnyi lágyultsággal, ha éppen Taehyung megmozdult, vagy hangokat hallatott, aminek következtében úgy érezte, mindenképp a fiúra kellene emelnie a tekintetét.

A Nap már régen előbújt, jelezve a reggelt, s hogy mindenki megbizonyosodjon a hajnal végéről, még egy kakas is hangosan kezdett kukorékolni az egyik udvarban. Yoongi legszívesebben kibújt volna az ágyból, a meleg paplan öleléséből, hogy leüsse azt a fülsüketítő zajjal kukorékoló állatot, de egyrészt borzasztóan lusta lett volna ezt megtenni, másrészt pedig nem akart egy szerencsétlen állatot bántani, ami ösztönből tesz mindent, hiába is borzasztóan idegesítő az.

A kakas ébresztőjére Taehyung felnyitotta hatalmas pilláit, majd rögtön fel is ült, ökölbe szorított kezekkel dörzsölgetve szemeit, hogy annak segítségével leheljen életet éjsötét íriszeibe, s hiába tudta, hogy ez lehetetlen, a mozdulat jól esett neki, elhitette vele, hogy bizony-bizony, ez reális elgondolás. Yoongi egy kicsit megörült a mozdulat láttán, annak tudatán, hogy barátja végérvényesen éber, így próbált meg elaludni, ha csak pár órácskát is, de legalább valamennyi legyen, ugyanis nehéz, dolgos napnak néz elébe, de talán épp, hogy álomra hajtotta volna elnehezedett fejét, Taehyung édesapja már be is nyitott az ajtón.

Yoongi utálta a falusi életet. Utálta a korán kelést, és utálta a munkát… ilyenkor még Taehyungot is. Apatikusan méregette barátját, akinek fáradt arckifejezéséről levakarhatatlan volt a vigyor, és az életvidámság. Legszívesebben letörölte volna a képéről mindezt, hiszen irigy volt. A mocsok aludt, ő pedig nem…

Taehyung úgy sétált a kora reggeli órákban a szőke hajú férfihoz, akár a gyerekmesékben a főszereplők: lóbálta a kezeit, a lábait, dudorászott, teljesen önfeledten, csillogó szemekkel figyelve az elé terülő falucskájának utcáit, amit „csíkokban” világítottak meg a felkelő Nap első sugarai. Boldog volt, hihetetlenül boldog, és úgy érezte, ezt az érzelmet semmi, senki nem tudta volna eltörölni a szívéből, még akkor sem, ha apokaliptikus helyzet ütné fel a fejét a világban.

Hűvös volt még az idő, így egy cseppet fázott reggel hatkor, de a séta, az aránylag gyors mozgás következtében gyorsan kimelegedett, s mikor már Sehun háza előtt ácsorgott, egészen forrónak érezte a levegőt, még meg kellett állnia pihegni is, nehogy úgy menjen be a férfihoz, mint egy félhalott, aki éppen lefutotta a maratont. Habár tükör, ablak előtt nem tudta magát megnézni, azért nagyjából rendezte rakoncátlan, kócossá vált tincseit, hogy valamelyest elfogadóbb látványt nyújthasson kiszemeltje számára, majd egy mély, kissé szorongós sóhaj kíséretében indult meg az udvarban, hogy elérhesse a ház ajtaját, ahová bekopoghat odaérkeztével. Hiába beszélgetett vele előző nap, hiába bizonyosodott meg arról, talán a férfinak szimpatikus, gyomorgörcse volt, és borzasztóan félt, hogy esetleg ennek az egésznek szörnyű vége lehet, de ezeket a gondolatokat próbálta mihamarabb elhessegetni, hiszen nem azért jött „szerelme” házához, hogy aggodalmaskodjon.

Hatalmasat nyelt az ajtó előtt, szemezgetve a merev falappal, hezitálva, tényleg bekopogjon-e, vagy sem? Mi van, ha a férfi alszik? Lehet, hogy dühös lesz rá, mert kora hajnalban már ideállított, hogy jószívűen segíthessen, holott a férfi még aludni szándékozott volna. A világért sem akarta felbőszíteni, esetleg kizavarni az ágyból a szőke hajú félistent, így vontatottan, de megfordult, elhatározva, vissza megy az otthonába inkább, és majd később eljön ide, ha már a férfi biztosan ébren lesz.

Mozdulataiban azonban kénytelen volt megállni, ugyanis hallotta, hogy a bejárati ajtó nyikordul, ezzel jelezve, épp kinyílt, és ennek hatására rögtön hátrafordította a fejét, majd a teste is azzal együtt fordult irányába, s mikor meglátta Sehunt, a szíve hatalmasabbat dobbant, mint a tegnapi nap folyamán: a férfin egy rövidnadrág volt, semmi más, haja kócosan, izgágán állt mindenfelé, lógott a szemeibe és tapadt a homlokára. Álmoskás szemei fáradtságtól csillogtak, dús ajkai pedig cserepesek voltak, ami jelezte, nemrégen kelt fel. Taehyung ajtótól egy méterre állt, és próbálta összeszedni magát, nehogy híg halmazállapotba lépjen a férfi láttára, de képtelen volt szabályozni szíve ritmusát, gyomrában kavargó pillangóit, és a torkában lévő gombócot. Úgy érezte, ha Sehun nem lehet az övé, bele fog halni a bánatba.

– Oh, szerbusz! – A rekedtes, érdes, szexi hangra Taehyung teste és szíve is megremegett, s hatalmas, vágyakozó, gyönyörködő szemekkel illette a nála jó pár évvel idősebbet, akinek ebből semmi sem tűnt fel. Mégis, ki gondolná, hogy egy majdhogynem gyermeki, férfiúi szív egy érett férfiéért dobog? Sehun biztosan nem, így csak mosolyogva nézte a sóvár tekintetű, sötét hajú fiút, akinek még nyelnie is kellett a látványra. – Baj van? – tette fel a kérdését, de csak egy fejrázást kapott válaszul.

– N-nincs! Minden rendben, csak azt hittem, még alszol, így haza indultam, de most, hogy ébren vagy, maradhatnék is. – Nem így akarta mondani, és mikor rájött, hogy milyen balul sült el a mondata, paprika vörös színre váltott arcának bőre, amit Sehun megmosolygott. Érezte, hogy az előtte álló nem akarja magát ráerőltetni, így csak jó ízű, kedves görbületbe húzta szárad ajkait.

– Gyere csak! Felébredek és kezdhetünk is! Egy órát kérek! – halk nevetést hallatott, jobban kitárva az ajtaját, hogy beengedhesse rajta a kissé megszeppentnek tűnt fiút.

Gondolta, hogy közli, miért is ment ki, nehogy félreérthető legyen a helyzet, de úgy érezte, felesleges lenne megemlítenie. Egy kutya vad, hangos, már-már fülsüketítő ugatására ébredt, s mivel nem volt ehhez hozzászokva, mindenképp ki akart lépni az ajtaján, megnézve, mi lehet a ricsaj kiváltó oka, de amint meglátta a fiút, el is felejtette, mi volt az eredeti célja az ébredéssel kapcsolatban.

Taehyung megeresztett dús ajkain egy ajakgörbületet, s elfogadva a kedves invitálást, megindult Sehun felé, majd át is lépte a kicsike küszöböt, hogy bemehessen az ajtón. Hiába próbálta meg leplezni zavarát, amellett pedig egyre vörösödő arcát, amint elhaladt a férfi felsőteste mellett, megérezve annak kellemes illatát, összerándult a gyomra – egyáltalán nem a rossz érzéstől. Úgy érezte, ezernyi pillangó cikázik a hasában, szárnya kapva, felkúszva egészen a torkáig, azonban egyáltalán nem akartak onnan elszabadulni, bármennyire is szerette volna azt a fiatal fiú.

Sehun becsukta maguk után az ajtót, elhaladva a fiú mellett, bal kezét emelve, lágyan túrva bele szőkés tincseibe, kissé átrendezgetve ezzel amúgy is rendezetlen hajzuhatagát, Taehyung pedig ámulattal figyelte a mozdulatot: ahogy az izmos vállakon, karokon, hátán kidomborodtak az izmok, s megfeszült rajtuk a bőr. Nyelnie kellett egy hatalmasat, majd lesütötte a szemeit, később pedig megcsóválta a fejét, erőteljesen meg is rázva azt, hogy minden piszkos, mocskos gondolatot kiűzzön onnan, ugyanis már szemei elé vetült a kép, miszerint Sehun vadul mozog benne, ő pedig végig marja azokat a kívánatos izmokat, egészen le a derekáig, a gerince mentén, s már látta is maga előtt a férfi kéjes arcát, ahogy ajak harapva néz le rá, vágytól túlfűtött tekintettel.

Ha eddig nem volt melege, most szabályosan felperzselni készült saját magát.

– Baj van? – kérdezte Sehun, mire Taehyung felkapta a fejét, és mihelyst meglátta a férfi kíváncsi pillantásait, vadul billentette jobbra-balra a fejét, már-már kétségbeesetten. – Biztos? Olyan vörös az arcod – vonta össze a szemöldökét Sehun, majd nehézkesen ugyan, de a fiúhoz lépett, és megemelve karját, tenyerét annak homlokára illesztette. – Nem tűnsz lázasnak – állapította meg végül, arcát is végig tapogatva.

Taehyung mellkasa egyre szaporábban emelkedett, majd süllyedt, ugyanis a férfi olyan közel volt hozzá, hogy alig bírt betelni látványával, így pedig jobban szemügyre is tudta venni a tökéletesen faragott arcot, a dús, mégsem hatalmas ajkait, a szépen ívelt szemeit és orrát, férfias áll-és arcvonalát, és a szőke tincseket, amik ide-oda feküdtek fejbőrén, rakoncátlanságot ajándékozva külsejüknek. Alig kapott levegőt.

– Taehyung, minden rendben? – Sehun már ijedten tette fel a kérdést, és mikor a felcsúsztatta a kezét az előtte álló arcán, egyenesen a homlokára, hátrasimítva a mozdulat következtében annak frufruját a feje tetejére, Taehyung szíve megállt egy pillanatra, s kezdte úgy érezni, soha többé nem fog újra dobbanni. – Lehet, a kezem nem érzékeli a hőt. – Ezután a szíve új ritmusra váltott, nem is akármilyenre: olyan vadul kezdett verdesni bordái fogságában, mintha minden áron ki akarna onnan szökni. Talán ekkor kezdte azt érezni, hogy a szív elvetemült, őrült, és nem hiába van bordaketrecbe zárva, mert ha kiszökhetne onnan, ki tudja, mire lenne képes céljainak elérése érdekében...

Mikor Sehun arca közeledett az övé felé, Taehyung elnyitotta egymástól az ajkait, s amint férfi már a homlokánál tartózkodott, szorosan, szinte kiszorítva a köztük lévő összes levegőt, közelebbről is érezhette azt az afrodiziákumhoz hasonló illatot, amit a teste árasztott magából, és mikor a forró, édesnek tűnő, cseresznyepiros ajkak a bőréhez értek, lábai felmondták a szolgálatot: elájult.

– Jézusom! – Sehun még időben kapcsolt, s sikerült a fiú marionettbábúhoz hasonlítóan összeszakadt testét elkapnia, mielőtt az fájdalmasan ütközött volna össze a padlóval. Nem tudta hová tenni a férfi, mi történhetett ilyen hirtelen. Először a napszúrás jutott eszébe, de elgondolkodott rajta, hogy ez teljességgel lehetetlen, hiszen a nap sugara egyáltalán nem volt olyan erős, hogy az rossz hatással lehessen a fiúra.

Aggódva, ijedten vitte be az ájult Taehyungot a hiányos nappaliba, majd elfektette az ott lévő kanapén, a hátára döntve, közben pedig kisepregette ujjaival a homlokára illeszkedő haját, s jobb ötlet híján indult el a konyhába, egyenesen a hűtőhöz nyargalva, hogy egy zacskó fagyasztott borsót vehessen onnan ki, annak szándékául, hogy azt tehesse a fiú homlokára – hiába nem érezte felhevültnek bőrét, úgy érezte, mást nem tudna tenni.

Nem akarta sokáig a fiú homlokán tartani a fagyasztott zöldséget, így leült mellé, és pár másodperc után elvette a bőréről a kis tasakot, majd vissza is tette, tanácstalan arccal méregetve a fiú alvó, pihenő arcát. Egyáltalán nem értette, nem tudta hová tenni, miért vesztette Taehyung eszméletét, s pár perc után már azon volt, hogy felhív egy orvost, vagy kiszalad az utcára, hogy valaki segítsen neki, ugyanis Taehyung egyik pillanatról a másikra elborult, azonban tudta, az ájulás bármitől bekövetkezhet, így próbálta nem felfújni a dolgot, és borogatni a fiú homlokát, nyakát, arcát, amiről szerencsére már eltűntek a hatalmas, vörös foltok.

– Még a végén kinyírok egy gyereket… – motyogta maga elé, emelve ujjait, hogy kisimítsa Taehyung homlokából a fagyasztott áru hatására benedvesedett tincseket, halovány felcsóválással téve vissza a zöldséget a fiú bőrére.