Pet - TaeKook (9/?)

Cím: Pet

Alkotó: Nana & Nóri 

Hossz: ?
Párosítás: VKook/TaeKook - Taehyung x Jungkook (BTS)

Besorolás: +16!

Műfaj: AU, humor

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; kiskutyus TaeTae; erotika! Szexuális tartalom; +18! YAOI

Összefoglalás: Jungkook egy aránylag fiatal felnőtt férfi, aki gazdag, viszont ilyen-olyan betegsége miatt nem nagyon dolgozhat irodákban, fizikai munkát végképp nem vállalhat, csak a saját otthonában. Az apjának segít be a munkában, könyvelésekkel és papírmunkákkal. 

Taehyung pedig egy huszon éves fiatal srác, akinek a szülei meghaltak. Egyik reggel pedig egy aukción ébred, ahol őt árulják... 

Hozzáfűzés:  YAAY! Vééégre, elérkeztünk ide is. :3 Bár, ez a rész most nem lett olyan hosszú, de remélem azért tetszeni fog nektek. ^^ 

Én (Nana) írom Jungkookot!
Nóri írja Taehyungot! 

Taehyung

Érzem, ahogy az arcom ég az előző mondata miatt. Persze, gondoltam, hogy tetszik neki, de nem hittem volna, hogy ezt ki is mondja. Ah, nem lehetek ilyen kis pirulós picsa! – Rázom meg azonnal a fejem egy picit. Pasi vagyok és hiába ez a ruha, akkor is pirulás helyett, vigyorognom kéne, hogy megfogtam és végre valami, ami igazán tetszik neki. Halkan megköszörülöm a torkomat, majd egy hatalmas vigyor húzódik az arcomra.

– Hát... ez csak alap, hogy tetszem neked – kuncogom, kihúzva magam, majd csípőmet oldalra tolom, egyik kezem csípőmre teszem a másikat az ajkaim elé emelem, mutatóujjamat a fogaim közé véve, csábosan nézve rá, akár egy ribanc. Látványosan megforgatja a szemeit.

– Hogy te minden jó pillanatot tönkre tudsz tenni – mormogja, miközben a lefőtt kávét kiteszi a konyhapultra.

– Nem is igaz. Láttam, hogy tetszik – vigyorgok, ugyanis tényleg. Megforgatta a szemeit, de a tekintetében ott csillogott az a bizonyos fény, ami vágyakozást tükrözött. Tudom, hogy meg akar dugni, de ez többször nem fordul elő.

– Kérlek... jobb szeretem, ha az emberek nem játsszák túl a szerepüket – mormogja, ahogy megtörli kezeit, majd elindul a nappali irányába, én pedig követem.

– Óh, ugyan nekem mi is a szerepem? – kérdezem, miközben leülök mellé a kanapéra, mintha az előbb mi sem történt volna. Elég fura.

– Neked? Az, hogy jófiú legyél és a kedvemben járj. Ennyi – válaszolja, azonban a hangszíne olyan más. Körülbelül olyan, mint mikor először találkoztam vele. Remélem, hogy nem esik vissza abba az idióta életstílusába.

– Azt teszem mindig, nem? – érdeklődöm, miközben teljesen felé fordulok, ujjaimat a combján húzom végig, gyengéden végig cirógatva egészen a belsőcombjáig, amit megmarkolok.

– V... – szól rám, ahogy a szemeimbe néz, de én nem reagálok rá úgy semmit, egyszerűen csak az ajkára hajolok és megcsókolom. Ujjaim folyamatosan a belsőcombját markolásszák, majd egy picit nagyobb terpeszbe húzom lábait, hogy könnyebben hozzá férjek. Tudom, hogy most nem a legmegfelelőbb pillanatban akarnám megfektetni, így nem is teszem meg. Most egyszerűen csak kényeztetem, mígnem megnyugszik annyira, hogy újra előcsalogassam belőle azt a csíntalan és aranyos Jungkookot, akit ezalatt a pár nap alatt sikerült megismernem. – V, engedj el, most nincs ehhez kedvem – szuszogja az ajkaimra, majd kezemre fog, hogy hagyjam ezt abba.

– Ugyan, egy kis kényeztetéshez kinek ne lenne kedve? – vigyorgom, majd megcsókolom az arcát pont ott, ahol az apja megütötte. Nem szeretem az ilyesmit. A testi erőszakot főleg nem. Ajkaimmal különös figyelmet szentelek a "megsérült" felületnek, mígnem úgy érzem, hogy eleget tettem annak érdekében, hogy gyógyulásnak induljon az a piros folt a bőrén. Így lassan lecsókolok vissza az ajkaihoz, nyelvem pedig áttolom a puha ajkai között, hogy feltérképezzem szája belsejét a nyelvemmel, majd táncra hívjam az ő nyelvét is.

Jungkook

– De nekem most nincs hozzá kedvem – sóhajtottam, mikor elhúzódott tőlem egy picit, majd lassan megpuszilgatta a puha párnácskáimat, az alsót finoman az ajkai közé véve, megszívogatva, ízlelgetve, ami rögtön kicsalt belőlem egy halovány remegést. – Taehyung...

– Shhh! Nem akarok semmi olyat. Csak kényeztetni egy picit – mondta halkan, megpuszilgatva a számat, miközben lassan eldöntött a kanapén, kényszerítve ezzel, hogy feküdjek hanyatt. Haloványan felsóhajtottam, miközben ő felém tornyosult, majd elfeküdt felettem, a combjait a csípőm mellett pihentetve, úgy támasztva meg magát, s mikor megfelelő, kényelmes pozíciót talált, lassan elfeküdt rajtam. Ujjait a tincseimbe vezette, megsimogatva ezzel a fejbőrömet, újra aprócska csókokat nyomva hol az ajkaimra, hol pedig az arcomra.

Tény, hogy jól esett. Tényleg jól esett a sok kedves, törődő gesztus, s még ha nem is akartam magamnak bevallani, megmelengette a szívemet, hogy van mellettem valaki, aki a rosszabb pillanataimban képes így viszonyulni hozzám. Ölelgetni, simogatni, puszilgatni, mintha a legfontosabb lennék számára. – Ez a gondolat kissé elkeserített, mert azt számításba kell vennem, hogy nem biztos az, hogy annyira oda van értem. Végül is, egy fiatal, huszonéves srácról volt szó, akinek jól jön egy pénzes ember, aki mellett élni tudna, cserébe pedig bele kell csak mennie az őrült játékokba, amik neki is kedvezőek.

Nem, én nem akarok rosszindulatú lenni, egyáltalán, szó sem volt ilyesmiről, de realista vagyok és mindig észben tartom a valóságot. Nem hiszem, hogy Taehyung tényleg annyira szeretne velem törődni, vagy vigyázni rám. Akárhogyan is van, attól még jól esett, félig-meddig. Akármennyire tette őszintén vagy sem.

– Olyan finom illatod van – nyomta a nyakamba homlokát, miközben hallottam, hogy mélyeket szippantott, ahogy a bőrömhöz ért az orra. Automatikusan végig futott a hátamon a hideg az érzéstől, ahogy forró lehelete a bőrömnek nyomult.

– Semmi extra nincs benne – mosolyogtam, lassan emelve ujjaimat, hogy megcirógassam a fejbőrét.

Taehyung

– Számodra. Szerintem nagyon finom illatod van. Olyan, mintha egy édességet szaglásznék – szuszogom, miközben ismét magamba szippantom az illatát, aztán nyakára adok egy aprócska csókot. Teste enyhén megremeg, ujjaival pedig a fejbőrömet cirógatja. Tudom, hogy így elég bénán nézhetünk ki, főleg, ahogy rajtam van ez a gönc, de nem baj. Ha a kedvében tudok járni, nincs semmi baj.

– Édességet? Mit szívtál? – neveti, ahogy ujjait jobban a tincseim közé fúrja.

– Jungkook illatot? – kérdezek vissza, amire egy újabb nevetést hallat. Óh, nem lesz itt baj. Vissza tudom őt hozni az igazi énjéhez.

– Hülye – szuszogja, majd azt érzem, ahogy picit ösztökél arra, hogy emeljem meg a fejemet. Megteszem neki, ekkor előre hajol és az ajkait összeérinti az enyémekkel, hogy egy csókot kezdeményezzen. Picit elmosolyodok, de végül átveszem felette az irányítást, így egy kicsit vadabb csók jön össze. Gyengéden simítok végig az oldalán, ő pedig halkan felszuszog, ahogy a jólesőérzés végig járja a testét. Persze, mielőtt tovább mennék, hamar leállítom magam és egyszerűen csak a csókra koncentrálok. Csak is arra, hogy végig kényeztessem őt.

Tegnap viszonylag hamar ágyba kerültünk, de ott sem hagytam igazán békén. Egészen addig cirógattam és puszilgattam, mígnem álomba szenderült, majd később én is. Most, ahogy felébredek, látom, hogy még alszik. Halkan sóhajtok egyet, majd lassan kimászom az ágyból, hogy lesétáljak és csináljak valami ehetőt, ebben az esetben egy szendvicset. Nem akarom felgyújtani a konyhát, így felveszek egy immár normális ruhát, majd a konyhába lesétálva már is a hűtőben kotorászok kajáért, majd egy teának való vizet is oda teszek főni. Annyit legalább meg tudok csinálni. Ásítok egy hatalmasat, azzal a szendvicseket megcsinálom, majd a konyhapultra felülve várom, hogy felfőjön a tea.

Nem is tudom, hogy meddig mélázom el az időt, mikor már arra leszek figyelmes, hogy a teafőző hangos fütyülésbe kezd. Leugrok a pultról és a teát is leveszem. Beízesítem, aztán egy tálcára pakolva mindent, felviszem azt a szobájába. Még mindig alszik. Furcsa, eddig mindig ő kelt korábban.

– Jungkook... Jungkook, ébredj – szólítom, de nem reagál, vagy csak nem akar reagálni. Gonosz vigyor húzódik az arcomra, mikor eszembe jut egy frappáns ötlet. A tálcát lerakom a szekrényre, azzal bevetem magam az ágyába, egyenesen rá. – JÓ REGGELT! – kiabálom, aztán csikizni kezdem úgy, hogy még mindig rajta vagyok.

Jungkook

Nem érzékeltem semmi mást, csak azt, hogy valaki rám ugrott és elordított magát, és amikor csikizni kezdett, szabályosan éreztem, mekkorát dobban a szívem. Amint felnyitottam a pilláimat, éreztem a szúrós, fájdalmas érzést a mellkasomban, ami majdnem ketté akarta hasítani azt. Felnyöszörögtem és rögtön Taehyung ujjai után kaptam, hogy lefejtsem azokat magamról.

– Ki az ágyból! – kuncogta, közel hajolva hozzám, majd ugrálni kezdett a csípőmön és már csak azért sem hagyta abba a csikizést. Egyre sűrűbben, gyakoribban szúrt a mellkasom, már a hátam is fájt azzal együtt, és éreztem, hogy lassan rám tör a légszomj is. Akartam neki szólni, hogy ezt most azonnal hagyja abba, vagy baj lesz, de egyszerűen nem volt rá lehetőségem. Olyan volt, mint egy kis pióca. – Naaaa! Kelj már! – nevetett, ugrándozva a csípőmön, nekem pedig szerintem ez volt az utolsó csepp a pohárban.

Igazából, már akkor rossz fát tett a tűzre, mikor megijesztett álmomban. Nem szabad. Nagyon nem, de honnan tudhatta volna?

Oldalra fordítottam a fejemet, miközben köhécselni kezdtem és kapkodtam a levegő után. A pulzusom az egekbe szökött, és remegő karjaimmal próbáltam őt lelökni magamról, de hirtelen megállt a mozdulataiban, én pedig csak a pólójára markoltam, ellökni nem volt energiám.

– Mi a baj? – kérdezte halkan, mire megráztam a fejemet, kapkodva a levegő után, összeszorított szemekkel. Másodpercenként szúrt a fájdalom a mellkasom középső részébe, szinte már a fejemben dübörgött a szívem, a torkom folyamatosan össze-össze szorult, és mintha minden erőm elhagyott volna egy szempillantás alatt. Remegtem, mint a nyárfalevél. Zúgott a fejem és zakatolt a szívem. Borzasztó ébredés...

– Sz-szállj... le rólamh... – nyögtem ki nagy nehezen a szavakat, próbálva kétségbeesetten levegő után kapni.

Taehyung

Hatalmas szemekkel nézek rá, ahogy látom, hogy milyen nehezen veszi a levegőt és láthatóan fájdalmai vannak. Aztán, leesik, hogy ő bizony nem olyan egészséges, mint én. Ő szívbeteg... kurvára szívbeteg…

– Jézusom! – szállok le róla azonnal, majd úgy nyúlok hozzá, mintha bármelyik pillanatban eltörhetne. Óvatosan a hátára fordítom, aztán közelebb húzódva hozzá, kiseprem szemeiből a kócos haját. – Istenem, hívok mentőt... hívok, csak próbálj megnyugodni – suttogom, végig simítva már izzadságcseppektől nedves arcát.

– Neh... nemh kell – szuszogja, ahogy lassan megpróbálna felülni, de nem engedem neki. Visszafektetem, aztán a telefonjáért nyúlok, de ahhoz van ereje, hogy kivegye a kezemből. – Nem kell! – emeli meg hangját, de hamar köhögésbe fullad az egész. – Ah... gyógyszerekh – szuszogja, én pedig ugrok, mint egy kiskutya. Leszaladok a lépcsőn, majd gyorsan vissza fel. Kipattintom a csomagolásban lévő gyógyszereit, azzal a teával, amit csináltam neki, odanyújtom. Viszont, ahogy rám néz, hogy teát készítettem neki, leesik, hogy mit mond ezzel az a már így is szenvedő tekintetével. Visszaveszem a poharat, aztán lerohanva kiborítom a teát és helyette vizet töltök bele, amivel ismét felszaladok. Végül beveszi, de szegény alig kap levegőt. Halkan nyöszörög és a mellkasát fájlalja. Hogy mekkora egy gyökér vagyok... hogy ugorhattam rá?! Hogy tehettem ezt vele? Kétségbeesetten nézek rá, egyszerűen nem bírom felfogni, hogyan felejthettem el ezt…

– Lehet, hogy a mentővel jobban járnánk, kérlek – figyelem őt, de csak megrázza óvatosan a fejét.

– Nem kell – suttogja, mire azonnal minden bűnömet megbánva, odakúszok hozzá, majd óvatosan magamhoz ölelem. Úgy, hogy véletlenül se nyomjam meg a mellkasát.

– Mi lesz, ha meghalsz? – kérdezem, ahogy a könnyesedő szemeibe nézek. Érzem, ahogy ennek a gondolata megrémít. Nagyon is.

– Akkor rád hagyom a lakást – szuszogja, aztán egy fáradt nevetést hallat. Azonnal összeszorul a torkom.

– Kell a francnak a lakásod! Nekem te kellesz nem a lakás! – sziszegem, teljesen komolyan. – Hívni fogom a mentőket, nem hagyom, hogy bajod legyen!

Jungkook

– Hagyjál már – morogtam, miközben nagy nehezen elfeküdtem az ágyban hanyatt, a plafon felé vetve tekintetemet, laposakat pislogva. Hülye gyerek. Kinek jut eszébe egy szívbeteget így kirázni az ágyból? Kinek? Hát Kim Taehyungnak, kinek. – Felsóhajtottam, majd felé fordítottam a fejemet, ő pedig meg-meg remegő ajkakkal nézett rám, bűnbánó, kiskutyus szemekkel. Megforgattam a szemeimet. – Nem fogok meghalni... és úgysem kapnád meg a házat – sóhajtottam, finoman a jobb oldalamra dőlve, fáradtan nézve rá.

– Ne is halj meg – mondta, mellettem ülve, remegő ajkakkal.

– Ne félj már ennyire! Idegesítesz... – morogtam, a párnába hajtva a homlokomat. Hihetetlen, mennyit tud dramatizálni és pánikolni ez a gyerek. – Bevettem a gyógyszert, lassan hat és minden rendben lesz – mormogtam, álmosan pillantva felé.

– Cs-csinálok valami kaját! – mondta halkan, rám nézve, mire kikerekedtek a szemeim.

– Isten ments! Nehogy! Felgyújtod a lakást – mosolyogtam el erőtlenül, mire lebiggyesztette az ajkait. – Jól leszek, csak ne drámázz, meg mentőt se hívj. Csak nyugalom, rendben? – kérdeztem apró sóhajjal, mire beharapta az alsó ajkát egy pillanat alatt.

– Hogyne drámáznék! Itt vagy, rosszul vagy! És... és a szíveddel van baj! Jó, hogy drámázok! – szipogta, miközben elfeküdt mellettem, majd hozzám bújt, és finoman átölelte a vállaimat, megsimogatva a hátamat.

– Túlélem, ne aggódj – ráztam meg a fejemet finoman, majd felnyitottam a pilláimat, így tekintetem találkozott az ő ijedt íriszeivel.

– Nem akarom, hogy meghalj! – bújt hozzám, teljesen a nyakamba préselve a homlokát.

– Ezzel nem segítesz a helyzetemen, tudod? – leheltem fáradtan, már-már idegesen.

Taehyung

– Mivel segíthetnék? – kérdezem felnézve rá, ő pedig egy halk sóhajt hallat, de arca megrándul a fájdalomtól.

– Azzal, hogy nem idegeskedsz és ezzel nem idegesítesz engem. – magyarázza, mire lebiggyesztem az alsó ajkam.

– Nem olyan könnyű. Tekintve, hogy nagyon rosszul vagy – simítok végig ismét a hátán, majd folyamatosan simogatom, hátha ezzel is segítek neki.

– Majd jobban leszek, nem kell ennyire aggódni – sóhajtja, mire csak felsóhajtok és fejét a mellkasomra hajtom, így ő is átöleli a hasam. Felsóhajt, aztán szemeit lehunyva próbál pihenni. Ahogy tenyeremmel végig simítok a hátán, majd a szívének helyénél megállítom; érzem, ahogy gyorsan, de még is szabálytalanul lüktet a kis motorja. Ijesztő, hogy mire képes egy ártatlannak hitt ébresztő. Ha tudom, nem teszem meg. Úgy sajnálom, remélem rendbe jön. Fejéhez hajolok, aztán a hajába csókolok, tenyeremmel pedig továbbra is cirógatom a hátát, ami láthatóan jóleső érzéssel tölti el. Ez már is egy jó pont. Halványan elmosolyodom, aztán várok.

Később arra lettem figyelmes, hogy elaludt, újra. Gondolom teljesen lehúzta ez a hirtelen jött rosszullét, amit én okoztam neki. Viszont, ami komoly aggodalommal tölt el, az az, hogy még mindig rosszul van. Izzad és láza van, álmában pedig felnyöszörög, gondolom a fájdalomtól. Esküszöm, többször megragadtam már a telefont, hogy felhívom a mentőket, de mindig eszembe jut, ha megteszem, ezzel fogom felzaklatni. Végül csak leteszek erről és lemegyek a konyhába, hogy hozzak neki lázcsillapítót és vizet. Ahogy vissza felmegyek, leülök mellé, aztán gyengéden ébresztgetni kezdem, hogy beadjam neki a pirulát.

– Jungkook... Jungkook, ébredj. Itt a gyógyszer, be kell venned – suttogom, majd az arcán simítok végig, kiseperve szemeiből a kósza tincseket. Lassan felnyitja pilláit és ködös szemekkel néz rám. Hirtelen nyelnem kell egy nagyot, ugyanis, nagyon szexi ahogy így most rám néz. Jungkook lázasan, tényleg nagyon szexi. Azonban, hamar megrázom a fejem és felé nyújtom a pirulát. – Vedd be, magas lázad van, kell, hogy levigye ezt valami – suttogom, újra megsimogatva az arcát, aggódva figyelve őt.

Jungkook

Biztosra vettem, hogy nincs olyan magas lázam, hiszen azt azért érezném, de elvettem a pirulát tenyeréből, majd később ülő helyzetbe tornáztam magam és a másik kezében lévő pohár vízért nyúltam, hogy bevehessem a nekem szánt gyógyszert. Miután ezzel végeztem, újra visszadőltem a puha párnák közé, álmoskásan nézve fel Taehyungra, aki lebiggyesztett ajkakkal figyelt engem, eszméletlen szomorúsággal a tekintetében. Rögtön megforgattam a szemeimet, egy fáradt sóhaj kíséretében.

– Taehyung, ne nézz már így, könyörgöm! Nem haldoklom, csak egy kicsit vagyok beteg. Ezt kialszom ma, holnapra nem lesz semmi bajom – dünnyögtem nem létező bajszom alatt, mire megeresztett egy aprócska szusszantást, majd elfeküdt mellettem és szorosan magához ölelt, átkarolva a hasamat, a vállamra nyomva fejét, halk, nyüszítő hangot hallatna. – Tényleg elmehetnél egy kutyának – szusszantottam, megcsóválva a fejemet.

– Én csak aggódom! Itt vagy betegen, lázasan és mindez az én hibám. Furdal a lelkiismeret, mert... mert gondolhattam volna, hogy neked nem tesz jót a túl hangos és eseménydús ébresztés és rossz nézni, hogy lábadozol – motyogta szomorkás hangon, mire a plafon irányába emeltem a tekintetem, lágyan megborzolgatva a tincseit, halkan hümmögve.

– Hát, ez akkor sem a világvége, hidd el. Előfordulnak balesetek, ne emészd magad ezen. Mondtam, hogy ne drámázz – néztem le a hajzuhatagára, finoman megcirógatva a tincseit, ő pedig halk, szipogó hangot hallatott. Ha most elkezd bőgni, én kivágom az ablakon, mint macskát szarni, az is biztos. – Ugye nem bőgsz? – morogtam, kicsit meghúzva a tincseit.

– Nem! Nem! Dehogy. Nem – szipogta, a mellkasomba nyomva a homlokát. Felsóhajtottam és megcsóváltam a fejemet, majd tovább kezdtem simogatni selymes, lágy tincseit.

– Ne is, mert kidoblak.

– Lenne szíved? Azok után, hogy így aggódom? – nézett rám, könny áztatta szemekkel.

– Simán. Még röhögnék is.