Pet - TaeKook (10/?)

Cím: Pet

Alkotó: Nana & Nóri 

Hossz: ?
Párosítás: VKook/TaeKook - Taehyung x Jungkook (BTS)

Besorolás: +16!

Műfaj: AU, humor

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; kiskutyus TaeTae; bromance

Összefoglalás: Jungkook egy aránylag fiatal felnőtt férfi, aki gazdag, viszont ilyen-olyan betegsége miatt nem nagyon dolgozhat irodákban, fizikai munkát végképp nem vállalhat, csak a saját otthonában. Az apjának segít be a munkában, könyvelésekkel és papírmunkákkal. 

Taehyung pedig egy huszon éves fiatal srác, akinek a szülei meghaltak. Egyik reggel pedig egy aukción ébred, ahol őt árulják... 

Hozzáfűzés:  YAAY! Itt is a folytatás. :D Reméljük, tetszeni fog nektek. ^^

Én (Nana) írom Jungkookot!
Nóri írja Taehyungot! 

Taehyung

Na, jó. Azt hiszem, hogy most tényleg, minden, de minden férfi büszkeségem eldobtam, végleg. Tény, hogy képes vagyok még arra, hogy megdugjam, hogy az ujjaim köré csavarjam, de! És most jön a DE... azzal, hogy úgy bőgök előtte, mint egy hisztis csitri, azzal, hogy nem rég még ő motoszkált a seggemben, és hogy sokkal pasisabban viselkedik, plusz rám adta azt a női göncöt, amiben a szülei is megláttak, kész tény, hogy ennél nőiesebb és buzisabb már nem is lehetnék. Persze, nem mintha nagyon zavarna, mert ugyan miért zavarna egy petet az, hogy most épp miben van, hol van és mit csinál? Na ugye! Egy pet dolga a szórakoztatás és a gazdája utáni mérhetetlen szeretet és vágyakozás, ha esetleg elmegy otthonról, vagy csak kizárja őt a kennelbe, mert rossz volt. Nos, tény, hogy agyilag megzakkantam, amiért már így gondolkodom, de nincs mit tenni. Már nem tudnám itt hagyni ezt a komoly kis sznob idiótát. Főleg, hogy ennyire beteg és hogy a szülei nem is foglalkoznak úgy vele. Tökéletesen látszik rajta, hogy szeretethiányban volt része.

– Tényleg nevetnél? – kérdezem, továbbra is nagyokat szipogva, ahogy figyelem őt, miközben ajkai felfelé görbülnek. Tudom, hogy nagyon jó színész vagyok, hogy nagyszerűen el tudok játszani jeleneteket, mint most ez is, de nem tehetek róla, élvezem. Aztán tényleg, baromira aggódom érte, hogy ennyire megijesztettem és, hogy ennyire rosszul lett tőle. Furdal a lelkiismeretem, ami lassan lyukat váj a mellkasomba, azonban nincs mit tenni. Míg tehetem, mellette maradok és vigyázok rá, jó pet leszek, s annál is jobb barát.

– Igen, nagyon jól esne – mosolya kiszélesedik, mire csak nagyobbat szipogva, újra a mellkasába temetem arcomat. Előveszem ismét a picsáktól megtanult gesztusokat és viselkedésformákat.

– Rettenetesen gonosz vagy, ugye tudsz róla? – kérdezem, szinte nyüszítve, miközben ujjaival még mindig a hajamat cirógatja.

– Tényleg? – érdeklődik, mire csak bólintok egy nagyot, aprócska mosolyt csalva az arcomra, amit nem láthat.

– Igen, nagyon. Így bánnál a legcukibb peteddel?

– Nem a legcukibb, hanem a legelsővel – javít ki, amitől hamar nevetésben török ki. El sem hiszem, komolyan nem volt még állata? – Mi olyan vicces? – kérdezi, majd felnézek rá, nevetve, még mindig könnyáztatta szemekkel.

– Semmi, csak nehéz elképzelni, hogy nem volt még kisállatod. Ahhoz képest jól bánsz velem – könyökölök fel a párnába, megtámasztva fejem, úgy nézve rá, szélesen mosolyogva.

– Mert te tudsz beszélni, aztán, ha kínod van, mondod. Kutyánál, vagy macskánál, esetleg hörcsögnél más. Őket nem értem – magyarázza meg, amire bólogatni kezdek.

– Lehet jobban járnál, ha én is csak ugatnék és nyüszítenék – szélesedik ki vigyorom.

– Hát, ha nem dumálnál ennyit feleslegesen, talán – forgatja meg a szemeit. Azonnal felmorranok, majd nem is kell sok, hogy fölé kerekedjek és lehajolva hozzá, megcsókoljam azokat a formás ajkakat.

– Legyen hát. Ha ezt szeretnéd, akkor nem szólalok meg, csak ugatok és nyüszítek – lehelem ajkaira szavaimat, miközben végig simítok az oldalán, egy nagy mosollyal az ajkaimon, mígnem azokat ismét az övével érintem össze, hogy egy szenvedélyes csókot váltsak vele. Azt hiszem, ez a legjobb módja annak, hogy kimutassam felé azt a petes szeretetemet, amit érzek felé. Kötődést és birtoklási vágyat. Mint valami véreb. Igen! Én egy véreb vagyok Jungkooknál. Egy Dobermann!

Jungkook

Hülye gyerek. – Rögtön ez jutott eszembe, amint meghallottam utolsó szavait, és ezt egy halovány fejcsóválással jeleztem, de mintha észre se vette volna, csak tovább csókolgatta, ízlelgette az ajkaimat, ami kifejezetten jól esett. Szívesen átkaroltam volna a nyakát, hogy közelebb húzzam magamhoz, azonban valami gátolt abban, hogy ezt megtegyem. Talán a mérhetetlen nagy büszkeségem, ugyanis annyira azért nem akartam elengedni magam előtte, hiába tettem már ezt meg több alkalommal is, rendszert azért még nem akartam ebből csinálni, ami azt hiszem, teljesen érthető. Mielőtt idejött volna, még egy másik ember voltam, amióta pedig itt van, magamra sem ismerek.

Lehet, hogy Hoseoknak tényleg igaza volt és szükségem lett volna már előbb is egy kis társaságra. Bár, ha jobban belegondolok, az, hogy ennyire élvezi amit teszünk, jóval hozzá tesz ahhoz, hogy én is felhőtlenül érezzem magam néhanapján. Szerintem egy puszta, snassz társaság nem lenne elég ahhoz, hogy én jól érezzem magam, kellett ide egy kis játékosság és furcsaság, ebben a fiúban pedig az bőven megtalálható, még több is van benne, mint amennyi kellene, azt hiszem.

– Úgysem bírnád ki – mosolyogtam végül, mikor nagy nehezen elhúzódott tőlem, s már csak aprócska csókokat lehelt az ajkaimra, félig lehunyt szemekkel, ami elég szexinek hatott, ezt még magamnak is be kellett vallanom. Tényleg jól nézett ki és hihetetlenül szexi viselkedéssel ruházta fel magát, ha épp abban a cipőben volt, aztán pedig... pillanatok alatt váltott egy édes, babusgatni való gyerekre. Érdekes személyiség, az egyszer biztos.

– Dehogynem! – húzta fel az orrát kicsit nagyképűen, mire elvigyorodtam, majd megeresztettem egy aprócska sóhajt, halványan megvonva a vállaimat, kissé tanácstalanul.

– Nem bírnád ki, de nincs azzal baj. Idegesítő vagy, de még nem vészes – mondtam megemelt szemöldökkel.

– Inkább pihenj! Lázas, beteg ember ne beszéljen! – dünnyögte, oldalra sandítva, mire elmosolyodtam , s teljesen önkívületi állapotomba lépve, magamat is meglepve vele, megemeltem a karomat, majd finoman az arcára simítottam ujjaimat, lágyan a hajába is túrva, megtáncoltatva kicsit a rakoncátlanul lógó tincseit, elmélázva nézve szép, helyes arcát.

Taehyung

Nagy szemekkel nézek vissza rá, mikor megérzem ujjait a hajamba simítani, amik picit megborzolják az így is össze-vissza álló tincseimet. Nagyokat pislogok rá, hiszen megsimogatott. Úgy méghozzá, hogy az arcomon is végig cirógatta a bőrömet, ami hihetetlenül jól esett. Jó, persze ennek nem kéne olyan nagy számnak lennie, bár Jungkooktól ez nagyon, de nagyon ritka alkalom, sőt! Nem hittem volna, hogy egyszer is, ő fog ilyen gyengéden kezdeményezni felém. Látom tekintetén, ahogy teljesen elmélázik a látványomban, miközben ujjai még mindig gyengéden a fejbőrömet cirógatják, arrébb táncoltatva pár tincset. Újabb mosoly ül ki arcomra, így lehajolva hozzá, újabb csókra hívom ajkait, és egy lágy táncra a nyelvét, amit szinte azonnal megtesz.

– Mi történt? – suttogom megnedvesített ajkaira, belenézve azokba a hatalmas, sötétbarna szemekbe, amelyekben mindig megül az a gyengéd melegség, még akkor is, ha csak a rideg, kemény külsejét mutatja felém.

– Mi történt volna? – kérdez vissza, megnyalva nedves ajkait, amivel már is mosolyt csal az ajkaimra.

– Nem is tudom. Nem sűrűn kezdeményezel így a simogatásaiddal – kuncogom, ekkor felsimítok én is az arcára, amit gyengéden cirógatni kezdek a hüvelykujjammal.

– Beképzeled, csak szösz volt a hajadban – mosolyodik el, mondatával pedig már is eléri, hogy megcsóváljam a fejem. Kezét elhúzná a hajamtól, de ráfogok kézfejére és nem engedem, hanem újabb csókkal ajándékozom meg.

– Ha most nem lennél beteg, beléd tennék pár millió, aprócska TaeTaet – húzódik perverz kifejezés az arcomra, ő pedig egy pillanat alatt elpirul, ami szintén nem túl gyakori nála.

– Pont te? Nem is tudom, hogy a minap ki visított a kony… – nem is engedem, hogy befejezze, azonnal ajkait tépem a sajátommal. Nem túl durván, de nem is olyan gyengéden, kezét pedig elengedem, mikor érzem, hogy ujjaival erősebben a hajamba markol. Csak nem dominálni akar? Azt lesheti, bár most beteg, így nem fogok semmi olyasmit csinálni vele, nem áll szándékomban. Nem akarom, hogy újra a mentő vigye el. Az egy szörnyű emlék a számomra.

– Az csak egy egyszeri alkalom volt. Viszont, most ideje a gazdit kényeztetni – adok apró puszikat az ajkaira, lejjebb haladva az állára, majd a nyakára, amit végig csókolgatok. – Holnap csinálhatnánk valamit. Valami kirándulást, vagy bármit. Mit szólsz? Egy picit elszakadnál ettől a háztól, na meg nekem sem ártana a sétáltatás. – kuncogom.

Jungkook

– Még meggondolom – mondtam apró mosollyal az ajkaimon. Hozzáfűztem volna, hogy ha másnapra jobban leszek, akkor semmi akadálya annak, hogy elmenjünk sétálni, de annyira nem akartam, hogy beleélje magát a dologba, ugyanis nem tudtam, mennyire leszek jobb állapotban, szóval inkább a semmilyen válasz mellett döntöttem. Az a legbölcsebb jelen esetben, azt hiszem. Nem akarom sem lelombozni, sem túlpörgetni, hogy elmegyünk kirándulni, holott ez egyáltalán nem biztos még elnézve azt, hogy kicsit sem érzem maga fényesen.

Felsóhajtottam, majd apró mosollyal a számon néztem fel rá. Azt hiszem, ez a láz teljesen kifordít magamból. Nem szokásom ennyit mosolyogni és ellágyulni akár egy érintéstől vagy egy pillantástól, szóval fel lehet fogni a dolgot úgy is, hogy tényleg nagyon beteg vagyok és tényleg nagyon a halálomon érzem magam. Az, hogy én ilyen kedves legyek csak úgy... egyszerűen hihetetlen.

Mikor Taehyung újra megpuszilgatta a nyakam fedetlen részét, majd egy utolsó csókot hintett a bőrömre és lassan eldőlt mellettem, miközben szorosan magához húzott. Ha nem lennék ennyire kótyagos és ennyire önkívületi állapotban, biztos, hogy morogva elhúzódnék, de jól esett a közelsége és az, hogy ilyen szinten törődött velem. Automatikusan bújtam hozzá, apró sóhajokat és szusszantásokat hallatva, kissé álmosan pislogva magam elé.

– Aludj csak vissza, kell neked a pihenés – mondta, megcirógatva a hátamat, mire elhümmögtem magam, egy aprócska bólintás kíséretében.

– Az biztos... az sosem árt – reflektáltam, le-lecsukódó pillákkal.

– Aludj csak, vigyázok rád – súgta, a hajamba csókolva.

– Akkor nem élem meg a reggelt, azt hiszem...

Taehyung

– Ne mondd ezt. Nagyon jól tudok az emberekre vigyázni. Ez a dolgom, nem igaz? – kuncogom, megcsókolgatva a homlokát, figyelve, ahogy pillái folyamatosan le-lecsukódnak. Milyen édes.

– De… – szuszogja, egy aprócska mosollyal az ajkain, ahogy jobban hozzám bújva végleg lehunyja a pilláit, ezzel úgy kiütve magát, hogy a világáról sem tud. Jungkook egy nagyon édes személy. Hiába mutatja a keményet és a rideget, legbelül aranyból van a szíve, tekintve hogy engem is kihozott arról az aukcióról. Tudom, hogy el akart engedni, de én még is azt mondtam neki, hogy maradok. Féltem, hogy esetleg egy idő után meg fog keresni, miszerint valahogy fizessem neki vissza azt a pénzt, amennyiért megvett. Ezt persze nem akartam, de legbelül lehet, hogy éreztem, hogy ő jó ember és azért is vele tartanék, tekintve, hogy nincs senkim a régi életemet pedig simán feladhatom, mert semmi értelme nem volt. Semmi, de semmi. Azt hiszem, hogy így van jól minden, ahogy van, mondhatni örülök, hogy így alakult az életem. Tény, hogy nem egy petnek képzeltem el magam egy férfi mellett, de nem panaszkodom, hiszen nincs ellenemre. Sőt!

A nap lassan telik, főleg hogy én nem tudok aludni, nekem nem megy úgy az alvás, mint a beteg gazdimnak, de nem baj. Valahogy jobban elszórakoztam az alvó arcát nézve, mint ahogyan azt gondoltam. Olyan békés és szép arca van, ha alszik. Nincs tele azzal a sok gonddal és merevséggel, mint amit eddig mutatott nekem, persze nem mindig, mert már elértem valamit, miszerint megmutatta nekem a mosolygós, kedves arcát is.

Nem is tudom, hogy meddig vagyok így mellette, hogy meddig figyelem, mikor már arra leszek figyelmes, hogy kinyitja nagy szemeit és egyenesen rám néz. Látszik, hogy fáradt, hogy nincs egészen jól még mindig azután a durva ébresztő után.

– Szia – mosolygok rá, elsimítva haját a szemeiből. Szusszant egy hatalmasat, majd lehunyja pár másodperce a pilláit, aztán ismét rám néz hatalmas, csokoládébarna szemeivel.

– Szia – köszön vissza, amire már is szorosabban magamhoz ölelem, egy csókot adva a homlokára.

– Hogy vagy? – kérdezem, újabb csókokkal borítva be bőrét.

– Valamivel jobban – válaszolja, halk, mondhatni erőtlen hangján.

– Helyes – motyogom, betakargatva, mintha nagyon megfázott volna. – Megyek, csinálok valami teát, azt még tudok, szerencsére – mosolyodom el, ahogy lassan kimászom mellőle, ekkor ő is felszusszantva az oldalára fordul, jól bebújva a takaró alá.

– Rendben – szuszogja, lehunyva ismét a pilláit, míg én lemegyek a konyhába és nekiállok vizet forralni a teának. Nem is tudom, meddig mélázom el, mígnem érzem, hogy valaki a vállamra markolva, lök rajtam egyet, így majdnem befejezem az előttem lévő pultot.

– Nem hiszem el, hogy te még mindig itt vagy! – sziszegi az ismerős hang, ahogy meghallom a lépteit is egyre csak felém közeledve, így mire felnéznék elkapja a fejemet, majd a pultnak üti, majd leszorítja, hogy véletlenül se tudjak úgy mozogni, ahogyan én azt szeretném. Fogaimat összeszorítva felnézek a jövevényre, aki nem más, mint Jimin, Jungkooknak a haverja. Vagyis inkább az udvarlója. – Hallottam Kookie apjától, hogy egy perverz alak vagy, aki nem mellesleg buzi is. Miért nem húztad el a csíkot akkor, mikor a fejes mondta, hogy tedd meg? – sziszegi az arcomba, ahogy tenyerével egyre erősebben szorítja fejem a pultnak – Tudod, nem jó kikezdeni a Jeon családdal, főleg egy magadfajta parazitának nem. Ha kedves az életed, elhúzod a csíkot, minél hamarabb, különben nem egy aukció lesz a legnagyobb rémálmod! – sziszegi, erősebben szorítva fejem a pultnak, amitől már egy nyüszítést hallatok. Nem mondom, van erő a fickóban, pedig amilyen törpe, ki sem nézni belőle.

Jungkook

Felsóhajtva döntöttem oldalra a homlokomat, türelmetlenül várva TaeTaet. Már nem azért a két fillérért, de meddig tart egy nyavalyás tea elkészítése? Ha nem képes rá, ne ígérje meg, hogy megcsinálja. Lehet, hogy meglátott valami szórakoztatót a tévében és azon ugrál. Hát ilyen egy Pet, akinek gondoskodnia kellene a beteg gazdiról? Az is eszembe jutott, hogy esetleg épp felgyújtja a konyhát, de nagyon mélyen reméltem, hogy nem ilyesmiről volt szó, viszont a bogarat elültettem a saját fülemben és már-már kezdtem érezni a füst jellegzetes, fojtogató szagát is.

Meg kell néznem, mielőtt bajt csinál. – Ezzel a gondolattal nagy nehezen kimásztam az ágyamból, egy halk nyögés kíséretében, majd komótos mozdulatokkal indultam meg a szekrényem felé, hogy leemelhessem onnan a köntösömet, aztán azt hiszem, igazán rám férne egy zuhany. Szinte éreztem a bőrömre száradt izzadtságot, ami elég bosszantó volt, de annak örültem, hogy ezek szerint kizzadtam a lázat és nagyobb károkat nem szenvedett a szervezetem.

Miután sikerült magamra kapnom a köntösömet, apró szusszanásokat hallatva indultam le a lépcsőn, majd siettem – „siettem” – a konyhába, viszont mielőtt beléptem volna az ajtón, idegen hangot véltem felfedezni bentről, ami Park Jimin tulajdonában volt. Mi a szösz?

– Nem fogom elhúzni a… csíkot! Jungkooknak szüksége van rám! – Taehyung hangja. Mi folyik itt?

– Igazán? Hát én nem így gondolom! Jobban teszed, te takonypóc, ha már holnap nem talállak itt, különben kicsináltatlak, érted?! Minden jó volt, amíg nem jöttél te… te nyomorult haszonleső és most romokban van minden! Azt ajánlom, hogy nagyon gyorsan szedd a sátorfád, különben… – Nem hallgattam tovább, csak elindultam az ellenkező irányba, majd a lépcsőre másztam.

– Taehyung! Nem kapok teát? Tudod mit? Megyek érte én! – kiáltottam a lépcsőről és úgy indultam meg lefelé, hogy biztosan hallja Jimin az érkezésemet. Nem akartam őket félbeszakítani, hiszen Jimin rögtön szabadkozott volna, Taehyung pedig kétlem, hogy esetleg elmondta volna, mi volt ez az egész. A legésszerűbb és leglogikusabb megoldás az volt, hogy félbe szakítom a beszélgetést. Nem tudtam, Jimin miért ilyen ellenséges a fiúval, de biztos, hogy nem hagyom annyiban. Nem, senki nem fogja innen elkergetni azt, akit itt akarok tartani. Ez az én döntésem és senki nem szólhat bele. Sem a szüleim, sem Park.

Mihelyst beléptem a konyhába, Jimin ült a konyhaasztalnál, akárcsak egy kisangyal, Taehyung pedig készítette a teámat.

– Ne haragudj, kicsit elfoglalt voltam, jött Jimin és beszélgettünk egyet. – Hazug volt a mosolya, de nem szóltam érte Jimin jelenlétében. Ráértünk később is ezzel foglalkozni.

– Aha. Te? Mi járatban? – kérdeztem, miközben a pult elé álltam, fenekemet a pult szélének döntve, azonnal Jiminre nézve.

– Csak meg akartalak látogatni – húzta szelíd mosolyra ajkait.

Micsoda egy hazug banda. Hülyének néznek ezek?