Not so fairytale - VKook (4/?)

Cím: Not so fairytale

Alkotó: Nana & Nóri 

Hossz: ?
Párosítás: VKook/TaeKook - Taehyung x Jungkook (BTS)

Besorolás: +16

Műfaj: AU, humor, fantasy

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance

Összefoglalás: Kim Taehyung egy fiatal, egyetemista fiú, anglisztikára jár, és Dublinban kirándulnak az osztályában, jó ideig, viszont Taehyung olyan, akár egy szürke kis egér – nagyon helyes, és szép, de olyan visszafogott az öltözködése, a megjelenése, akár egy negyvenes férfinak, őt ez mégsem zavarja, így érzi jól magát.
Azonban a Dublinban töltött utolsó éjszakán sétálni megy, és belebotlik a parkban egy nagyon furcsa, különös férfiba, akiről eleinte azt hiszi, jelmezbálról szabadult idióta. Végül kiderül, hogy egyáltalán nem jelmezbálból jött a férfi, hanem egy teljesen más helyről, s ha ez még nem lenne elég, fenekestül felforgatja a fiatal egyetemista életét... 

Hozzáfűzés:  Itt is a következő rész! :D
Reméljük, tetszeni fog nektek!
Jó olvasást! <3

Én (Nana) írom Taehyungot!
Nóri írja Jungkookot!

Taehyung

Szemmel láthatólag, kifejezetten jót szórakozott rajtam, ami nekem inkább volt kellemetlen és dühítő, sem mint vicces. Legszívesebben kilökném az ablakból, de tudtam, hogy semmit sem érnék el vele, hiszen tud repülni, valószínűleg csak visszarepkedne a szobámba és tovább bosszantana, addig, ameddig csak nem szégyenli, így azt a gondolatot, miszerint kicsit meglököm, rögtön el is vetettem, és inkább csak az ágyamba ültem, teljesen kétségbeesetten, vörös pírral az arcomon.

Egyáltalán miért pirulgatok? Olyan vagyok, mint egy kisiskolás lány, akit az iskola menője szólított meg, vagy hívott el randira. Ezután szinte rögtön arcomhoz kaptam mindkét tenyeremmel, hogy halványan megütögessem jobb és bal arcoldalamat is, továbbra is lesütve a szemeimet.

Nem is értettem, miért vált ki belőlem heves reakciókat. Eddig egyetlen egy alkalommal sem fordult elő, hogy valamilyen szinten tetszett volna egy fiú, véletlenül sem. Vagy esetleg meleg lennék, csak eddig nem tudtam róla? A vörös arcomat eme gondolat fehér árnyalatra váltotta fel, és gyorsan próbálta elképzelni, hogy esetleg Hoseokkal csókolózok valahol, de a gondolatra azonnal kirázott a hideg, ahogy a többi ismerősömmel együtt is, így még értetlenebbül bámultam az ablakban ücsörgő tündérkére.

Faszom az egészbe! – Kissé agresszívan dőltem el az ágyban, direkt úgy, hogy háttal legyek neki, nehogy esetleg megint piszkáljon, vagy kihasználja azt, mekkora vonzalmat éreztem irányába. Azt követően rögtön magamra húztam a takarómat, majdhogynem a fejemet is elfedve vele, egy halk szusszantást hallatva közben.

Végül is, miért izgat ez? Holnap visszautazunk Koreába, ő szépen itt marad Dublinban és minden megy úgy, ahogyan eddig. Nem is tudom, miért olyan furcsa ez. Lehet, hogy az egészet álmodom, és mindez meg sem történik. Igen! Csak álmodom, semmi nem történt meg abból, amit itt most valósnak hiszek. Valószínűleg elaludtam a padon, esetleg már akkor elaludtam, mikor indulni akartam, és csak az álmomban keltem útra. Igen. Csak ez lehet a magyarázat.

Álmodom és mindent valósnak hiszek, de ha reggel felébredek, a hotelszobában fogok ébredni, teljesen egyedül, tündér-és merevedés mentesen.

Igen... így lesz. – Ezekkel a gondolatokkal hunytam be erősen a szemeimet, hogy végre nyugovóra térhessek, és túl sokat nem is kellett várnom, egy szempillantás alatt elaludtam, és csak remélni mertem, hogy álmomban aludtam el, s amint reggel felébredek, csak az ostoba, őrült álomnak tudhatom be ezt az egészet.

Jungkook

Csendben figyelem, ahogy a másik halkan szuszogva már az igazak álmát alussza. Haloványan elmosolyodom, majd lemászok a párkányról, és hozzá sétálva, normális pozícióba fektetem, feje alá helyezem a párnát, majd jól betakarom.

Nem mondom, nagyon aranyos látványban van részem, ahogy figyelhetem az alvó, békés arcát. Felkönyökölök az ágyára, és államat megtámasztva a tenyeremben úgy figyelem. Igazából lehet, hogy egy picit túl lőttem a célon azzal, hogy ennyire felizgattam, bár nem mintha tehetnék róla. Mondjuk, ha jobban belegondolok, kötekedtem vele, szóval valamennyire tényleg az én hibám is. Azonban nem tehetek róla, annyira jó volt látni azt a kéjes kifejezést az arcán. Újra megismételném, csak azért, hogy lássam kétségbeesve és ugyanakkor vágyakozva nézve rám, amitől úgy érzem, képes lennék beindulni, nagyon is. Kár, hogy nem tündér. Lehet, hogy a párommá tenném, míg világ a világ. Elmosolyodom, végül csak odahajolok hozzá, és egy csókot nyomok a homlokára, azzal elhúzódva tőle, vissza felülök az ablakba, hogy nézzem a felkelő nap halovány színeit, amit a borús esők hamar magukba nyelnek.

Nos, ez már szokványos, sőt mindennapos itt Dublinban. Itt az a nagyon ritka, ha tiszta az égbolt. Erre a városra, az a jellemző, hogy nyirkos, esős és borongós, tisztán tükrözve ezzel az itteni emberek néha mogorva és sértő jellemét. Meg persze tündérét.

A reggel hamar eljön, nekem szinte egy pillanatnak tűnik főleg az, ahogy a fiú telefonja már is hangos zenélésbe kezd, hogy felébressze őt. Nos, míg ő aludt én is tettem egy kis kitérőt a közeli ruhás boltokba. Vicces, hogy én azt emelek el a polcokról, amit csak akarok, tekintve, hogy láthatatlan vagyok. Egyszerűen nem tudom ott hagyni azokat a göncöket, amiket elgondoltam a másiknak. A feszülős bőrnadrág, a hálós felső és a bőrkabát tökéletesen jól fog állni neki. Ebben biztos vagyok.

Mikor kinyitja szemeit, nyújtózkodik egy hatalmasat, amit egy nagy mosollyal figyelek meg. Ki sem lát a csipából, de fülig ér mosolya, ahogy láthatóan a tegnapit álomnak vélte. Szárnyaimmal a magasba repítem magam, a plafon felől figyelve az eseményeket, miközben az ablakra néz, ahol nem talál.

– Aaah, tudtam, hogy álom – kuncogja, megnyugodva engedve le karjait, majd ásít egy jókorát, én pedig ekkor dobom le ölébe a ruhákat.

– Ne reménykedj. Valódi vagyok, mint ahogy te is. Most pedig öltözz, kaptál normális ruhát – kuncogom, ahogy leereszkedek a megdöbbent fiúhoz, aki hatalmas, hitetlenkedő szemekkel néz rám.

– Mi a...? – suttogja maga elé, de én csak csettintgetek párat az ujjaimmal, szárnyaimmal csapkodva, ahogy repülök előtte.

– Öltözz, most indultok vissza. Kell, hogy legyen búcsúajándékom a számodra, nem igaz? – vonogatom meg a szemöldököm, lemutatva a bőrszerkóra, ami tudom, hogy nagyon jó lesz, csak vegye fel. Ha nem teszi, tuti, hogy ráveszem, de azt nem fogja megköszönni.

Az utazást pedig várom. Mit fog vajon szólni, ha maga mellett talál a repülőn? Tuti, hogy kiakad majd.

Taehyung

Összevontam a szemöldökeimet, és azt hittem, ezzel együtt még el is sápadtam, ugyanis nemrégiben hittem már el azt, hogy ez az egész csak egy őrült álom volt, semmi több, erre mire kelek? Na mire? Arra, hogy ez a szemét tündér még mindig körülöttem ólálkodik! – Kétségbeesetten temetettem a tenyereimbe arcomat, még mindig hanyatt fekve, miközben egy hangos nyüszítést hallattam, azután pedig komótosan felültem, még mindig a kézfejemmel takarva az arcomat.

Egyszerűen nem hiszem el. Pedig tényleg kezdtem örülni, hogy az egész csak egy borzalmas rémálom volt, de nem, rohadtul nem volt az, ez pedig egyben bosszantott és kétségbe is ejtett, nem is akármennyire, ugyanis ez azt jelenti, hogy bizony-bizony, tényleg felizgultam erre a tündérre az éjszaka, ez pedig amint eszembe jutott, kiváltotta belőlem a lángba borulást.

Miért velem történik ez?

Nyúzottan, nyűgösen nézte fel a tündérre, aki még mindig repkedett a levegőben, majd az ölembe ejtett ruhákra tévedt a pillantásom, amiket nagy szemekkel méregettem, és igazából nem is kellett szétszednem őket ahhoz, hogy tudjam, mik lehetnek azok. Látszott, hogy az egyik bőrszerkó – egy másikkal egyetemben –, és láttam még valami hálós göncöt is, ami gondolom, az a póló lehetett, amit tegnap is említett.

Na, biztos nem.

– Hagyjál már! – morogtam, azzal a lendülettel pedig megfogtam az ölemben pihenő ruhákat és egy nemes egyszerűséggel lelöktem őket az ölemből, kiröpítve mindegyiket az ágyamból, egyenesen a földre. Nem akartam ezután a tündérkére nézni, így csak lustán, lomhán keltem ki az ágyamból, szem-dörzsölgetve, hogy a mosdóba indulhassak arcot-fogat mosni, és egyéb dolgokat elintézni. Mégis, mit gondolt? Majd felveszem neki ezeket a göncöket? Hová gondol? Megmondtam neki, én nem hordok ilyeneket. Nem tudom, ezt miért nehéz felfogni, vagy megérteni...

Amúgy sem értettem a törekvéseit, hiszen lassan hazamegyek, még ma, és utána soha többé nem is fogunk találkozni. Igazán eltűnhetett volna tegnap, legalább nyugalomban lennék akkor, hogy ez az egész éjszaka csak egy iszonyatos álom volt, de nem! Nem!

Utálok élni...

Jungkook

Elmosolyodom, mikor így ledobja a földre a göncöket, hiszen ez már tetszik, hogy így tiltakozik ellenem, az ellen, hogy úgy lássam, ahogyan én akarom őt. Leereszkedem a földre, majd az ágyára feltérdelve, már is közelebb húzódom hozzá, mikor visszajön a fürdőből, hogy felöltözzön Azonnal vörös arccal húzódik hátra tőlem.

– Pedig fel fogod venni. Nem hiszem el, hogy nem tetszik. Totál el tudlak képzelni benne, tuti, hogy jól állna – kacsintok rá, de ekkor csak kipattan az ágyból, hogy minél távolabb legyen tőlem, azonban én sem most jöttem le a falvédőről. Elkapom a karjánál fogva, majd visszarántom az ágyba, úgy hogy fölé magasodva, lehajolok az arcához, hogy közelről nézzek a szemeibe.

– Eressz el, nem fogom felvenni és nem érdekelsz, úgy is most látjuk utoljára egymást, elegem van belőled! – sziszegi, de ahogy még közelebb hajolok hozzá, arca azonnal lángolni kezd. Elkuncogom magam, hiszen nagyon édes, nagyon tetszik ez a reakciója.

– Azt hiszed, hogy megszabadulhatsz tőlem? – kérdezem, ahogy végig simítok arcán az ujjbegyeimmel. Lágyan, puhán érintem bőrét, épp csak annyira, hogy teljesen felcsigázzam az idegeit. – Főleg úgy, hogy epekedsz egy csókomért. Tegnap, szabályosan kitépted a hajam és martad az ajkaimat. Mit gondolsz, csak úgy itt tudsz hagyni? – kérdezem, ahogy most alsó ajkán simítok végig a hüvelykujjammal. Hatalmas szemekkel néz rám és folyamatosan megremeg a teste, az ajkairól nem is beszélve, ahogy folyamatosan azt veszem észre rajta, hogy mennyire vágyik az enyémek iránt.

Ha nem vigyáz, megint merevedése lesz, és nagyon durva reggele lesz, tekintve, hogy elvileg sietniük kell a készülődéssel, ebbe pedig nem fér bele egy jó kis kézimunka. Bár, ha nagyon ügyes, talán igen, aztán ha én is jószívű vagyok, talán besegítek.

Haha... – Nem, nem tenném meg, végig nézném, ahogy kielégíti magát, végig nézném azt a kéjes arcát, és azt a kéjes szempárt.

– Hagyj békén, nincs igazad! Most pedig felöltözöm a normális ruháimba! – tol el magától, ahogy felkel az ágyról, hogy a ruháit keresse, de azokat keresheti. Míg a fürdőben volt, mindent rendesen eldugtam, méghozzá a szálloda tetejére, de azt nem tudhatja.

– Csak nyugodtan. De csak megemlítem, hogy a ruháid a földön hevernek – mosolygom, rámutatva az általam szerzett ruhaneműre.

– A fenéket! Azt a szart biztos, hogy nem veszem fel, nem vagyok hímkurva, meg semmi hasonló – mormogja, de ahogy keresi a bőröndjében a ruháit és nem találja, látszik az arcán, hogy milyen dühös, látva a vörös színben pompázó arcát. – Hol vannak?! – emeli meg a hangját, de én csak az ágyon ülve, vigyorogva figyelem.

– Hát itt – mutatok a földön heverőkre. – Ez a ruhád, ezt kell felvenned. Nincs más lehetőséged – vonogatom meg a szemöldökömet.

Ezt jó lesz nézni. Fel fogja venni, akár akarja, akár nem.

Taehyung

– Biztos, hogy nem! – kántáltam rögtön, elég idegesen, miközben a ruháimat kezdtem el keresgélni, de hiába néztem az ágy alá, hiába néztem be az összes létező szekrényembe, egyszerűen sehol, sehol nem találtam őket, és ez hihetetlenül frusztrált és idegesített. Én ezeket szent biztos, hogy nem fogom felvenni!

Mikor megálltam a szoba közepén, dühösen és kétségbeesetten, rögtön a kis tündérre néztem – a rohadék tündérre –, aki önelégülten vigyorgott rám. Megremegtek az ajkaim és legszívesebben leráncigáltam volna őt a szárnyainál fogva, hogy istenesen agyon verjem, azonban magasan volt és akárhogy próbáltam volna, nem tudtam volna elérni őt.

– Hol vannak a ruháim?! – kérdeztem már számon kérően. – Rohadtul szedd elő, ugyanis nekem össze kell őket pakolni és egyet sem óhajtok itt hagyni! – sziszegtem, elkapva az ágyról egy párnát, felé lendítve, majd el is dobtam a puha anyagot, hogy az összeütközzön az arcával, de mintha olyan vicces lenne a dolog, csak halkan elkuncogta magát, hagyva, hogy a párna a földre huppanjon. – Baszd meg! Hol vannak a ruháim?! – kérdeztem kétségbeesve, teljesen elanyátlanodva.

– Titok. Na, öltözz! – vigyorgott, mire leültem az ágyamra, dühösen fintorogva, törökülésben, összefonva karjaimat a mellkasom előtt.

– Fel nem veszem azokat – dünnyögtem a földön heverő kupac felé sandítva, szuggerálva a bőr anyagokat és mellette a hálós szerű pólót. Nem, biztos, hogy nem fogom felvenni.

Jungkook épp megszólalt volna, mikor hirtelen kopogást hallottam, majd egy megadó sóhaj kíséretében kiszóltam, hogy szabad, ezt követően pedig már nyílt is az ajtó, s amint felé néztem, megláttam az egyik tanárnőt, aki szélesen mosolygott.

– Ide öltözni és készülni, Taehyung. Körül-belül három óra múlva indulunk. – Meg sem várva a reakciómat, már be is csukta az ajtót maga után, én pedig rögtön a tenyereimbe temettem az arcomat, dühösen morogva.

– Ha felveszem... ezeket a göncöket... visszaadod a ruháim? – sziszegtem, alig préselve ki magamból a szavakat.

– Indulás előtt öt perccel, összecsomagolva, útra készen idehozom őket akkor – kuncogta a tündér, mire nyeltem egy nagyot, majd vonakodva, hezitálva, de nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, a földre ejtett ruhákhoz andalogva.

Nem hiszem el...

Jungkook

Mosolyom hatalmasra szélesedik, mikor megpillantom, ahogy épp felkapja a földön heverő ruhadarabokat, majd lassan megválik a felsőtől, vagyis... válna, ha nem menne be a fürdőbe, megóvva magát az éhes tekintetemtől. Kár, megnéztem volna, hogy milyen a teste a ruha alatt. Mondjuk, ha belegondolok, így is láthatom majd, ugyanis a hálós póló nagyon jól fog mutatni rajta, és a testét is láthatóvá teszi majd. Megnyalom ajkaimat, ahogy elképzelem az egészet, majd csendben várok, immár az ágyon ülve, hogy kijöjjön, de láthatóan, nem igazán áll szándékában kijönni a fürdőből. Elkuncogom magam, térdeimre könyökölve, államat megtámasztva a tenyeremben.

– Nos? Merre vagy? – kérdezem, ahogy kezdem lassacskán megunni a várakozást.

– Nem akarok kimenni ezekben… – mormogja az ajtó mögül.

– Ugyan. Gyere ki, látni akarlak!

Hallom, ahogy sóhajt egy hatalmasat, majd lassan kinyílik az ajtó, de először csak a fejét dugja ki a résen.

– Én ezt nem akarom. Ez borzalmas – nyüszít, mint egy kiskutya.

– Majd én eldöntöm. Gyere – kacsintok rá, Taehyung pedig teljesen elanyátlanodva néz rám, mintha csak azt remélné, hogy megkegyelmezek neki és visszaadom a cuccait anélkül, hogy látnám őt. Nem, nem vagyok ennyire jó fej. – Nos? – vonom fel egyik szemöldököm, mire csak nyel egy hatalmasat, majd kitárja az ajtót és kijön rajta.

Mondanom sem kell, hogy hirtelen a nyálamat is félrenyelem. Nagyon, de nagyon jól áll neki. Nem értem, hogy egy ilyen teremtés, hogy a fenébe lehet ember? Miért nem tündér?! Tündérként tudna csak igazán érvényesülni, annyira szép, ezzel a kollekcióval pedig egyenesen döglesztő. Ahogy a fekete bőrnadrág a lábaira és a fenekére feszül, mondanom sem kell, hogy érzem azt a bizonyos vágyat, hogy megszabadítsam tőle, aztán egy újabb bőrt kapjon, ami végig simít a fenekén, vagy épp ott, ahol érem a sajátommal.

Komolyan, hogy állhat neki ilyen jól? A hálós pólóról ne is beszéljünk. Az, hogy mutat is, és persze takar is, majd megőrjít. Tekintetemmel végig pásztázom hasát, és felsőtestét, ami a fekete hálók alatt pihen. Megnyalom kiszáradt ajkaimat, aztán tekintetem a bőrdzsekire téved, ami szintén tökéletesen jól áll neki. Ahogy a karjaira feszül a fekete bőr, és ahogy mellkasából is elrejt néhány felületet, szintén azt éri el nálam, hogy attól is meg akarjam szabadítani.

– Ez szörnyű… – néz rám kétségbeesetten, mire megcsóválom a fejem.

– Nem, ez egyenesen csodálatos. Mondd csak, tuti, hogy ember vagy? – kérdezem, mikor felállok az ágyról és lassú, igazi ragadozó léptekkel közelítem meg az én kis áldozatom. – Túl szép vagy egy egyszerű embernek. Lehetséges, hogy esetleg félvér vagy? A szépséged egy tündéré, míg a jellemed egy emberé? – kérdezem, miközben megállok előtte, ujjaimmal az álla alá nyúlok, hogy megemeljem az arcát, hogy egyenesen rám nézzen. – Neked aztán nincs miért önbizalom hiányosnak lenned. Ha ilyen jól áll ez a gönc, mi lehet, ha valami vadítóbbat veszel fel? – kérdezem, ahogy fejét oldalra biccentve, ajkaimmal végig simítok a nyakán.

Orromban érzem bőrének édes illatát, majd ahogy egy csókot lehelek bőrére, megízlelem azt is, ahogy nyelvemet kidugva, végig nyalok a felületén.

– Kellesz nekem!