Lust (V)iolent Muse (7/?) VMin

Cím: Lust (V)iolent Muse

Alkotó: Nana & Nóri

Hossz: ??

Besorolás: +12
Párosítás: Jimin (Park Jimin) & V (Kim Taehyung) [BTS]

Műfaj: AU, Humor;

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance

Összefoglalás: Jimin és Taehyung gyerekkori legjobb barátok, ráadásul egy egyetembe is járnak, azon belül egy osztályba is és mind a ketten művészeten hallgatók. Nem tudnak egymás nélkül létezni, képesek lennének a másik hiányába akár bele is halni; olyanok, akár a testvérek. Jimin részéről főleg, ugyanis ő egyke, így Taehyung a mindene és ebből adódóan minden butaságát el is nézi barátjának, ami sokszor keveri őket slamasztikába. 
Jimin túl elnéző és egy földre szállt angyal, míg Taehyung túl lobbanékony és egy igazi kisördög... 

Hozzáfűzés: És itt a folytatás. :3 Hjaaaaj, próbálunk most már belendülni, igazán ideje lenne már. :D Reméljük tetszeni fog nektek ez a rész is. ^^

Nóri írja Taehyungot!

Nana (én) írja Jimint! :3

Taehyung

Persze, hogy elmosolyodom erre. Ez nagyon kedves Jimintől, mert tényleg, ha úgy vesszük, együtt is lakhatnánk, sosem unatkoznánk. Felsóhajtok, aztán lehunyom pár másodpercre a szemeimet.

– Jól van. Mikor jöhetek? – kérdezem, miközben rá pillantok. Elneveti magát, majd a hamutálat eltolva az asztalon, rákönyököl a merev falapra.

– Akár ma is – válaszolja, amitől meglepődöm. Ezt nem vártam volna. Persze, költöznék azonnal, de ezt nem illik.

– Köszönöm, de ezt előbb beszéld meg az anyukáddal is. Aztán, holnap jöhetek ha ő is így érzi – kuncogom, sokkal vidámabban, mint eddig. Olyan jól érzem magam. Kivéve persze a fejfájást. Azonnal a fejemhez nyúlok, egy aprócska mosoly kíséretében.

– Biztos, hogy benne lesz. Olyan vagy neki, mint a fia – mosolyogja, amitől nekem vigyorognom kell. Felállok és a hátához sétálva, szorosan magamhoz ölelem. Úgy érzem, hogy megmentett. Ő az én hősöm.

– Köszönöm, Jimin – döntöm arcom az övének. Érzem, ahogy elmosolyodik.

– Hülye, ne köszönd, ez csak természetes – fog a karomra, hogy valahogy ő is kifejezze az ölelési szándékát.

– Dehogy... Ez több annál – mondom a fülénél, amire adok egy csókot, majd az arcára is. – A munka keresésbe pedig, belefogok, megpróbálok minél hamarabb találni. De, ha nincs, marad az, ami eddig is. Remélem, hogy nem lesz ellene kifogásod – motyogok, még mindig a fülénél. Olyan jól esik a közelsége. – Ha neked nem is tetszik a csontos testem, akkor is muszáj csinálnom valamit – sóhajtok fel, aztán ismét megpuszilom a fülét. – Viszont, mi lenne, ha csinálnánk valami ebédet? Te úgy is jól főzöl – vigyorgom, jól megszorongatva.

Jimin

– Rendben, de nem kell a modellkedés, találunk valamit, majd meglátod – mosolyogtam, miközben oldalra fordítottam a fejemet, hogy rálássak az arcára, meg valamilyen szinten azért is, hogy ne puszilgassa tovább a fülemet. Kirázott tőle a hideg és haloványan borzongtam az érzésre, de nem mondanám, hogy rossz volt a reakcióm, inkább jóleső, ami egy picikét megijesztett. Persze, rögtön eszembe jutott, hogy talán túl kevés, törődő érintést kapok, így ezért reagálhattam furcsán, azonban így volt, vagy sem, nem akartam, hogy több mindent kigeneráljon belőlem, így az ötletét magamban ízlelgetve álltam fel a székről, kibontakozva ölelő karjai alól. Apró szusszantással léptem a hűtőhöz, hogy kitaláljam, mit lehetne főzni, közben pedig TaeTae végig ott koslatott a hátam mögött és piszkálgatott, mihelyst nem vele foglalkoztam.

Olyan kis bolond.

Pár óra – jó pár óra – elteltével a szobámban ültünk, részmunkaidős állások után keresgélve, jó párra be is adtuk az önéletrajzunkat. Persze, miután kijavítgattam Taehyung vigyorgós fejekkel és szívecskékkel tele biggyesztett dokumentumát... mint egy rossz homokos, komolyan. Tele volt kis nyelvkidugós fejekkel, meg lila-rózsaszín szívecskékkel, vigyorgós hülyeségekkel, meg hadd ne soroljam tovább. Mire azokat kiszedtem és komoly, értelmes, felnőttes önéletrajzot sikerült belőle varázsolnom, jó pár óra elment az életemből. Ő addig egymagában szórakozott. Néha megkérdezem magamtól, mi lenne ezzel a kis hülyével nélkülem...

– Menj, zuhanyozz le! Utánad megyek én is – mondtam, hátra fordulva a székemen, amint mindennel végeztem. Elhúzta a száját.

– Nem akarok – nyüszítette.

– Pedig fogsz. Indulás! Ma nem voltunk bent suliban, holnap mindenképp be kell mennünk – szuszogtam. – Ráadásul Jungkooktól kellett elkérnem a leckéket is – mondtam, felvont szemöldökkel nézve rá. – Tartozol még tőle egy bocsánat kéréssel.

– Tudom – motyogta, miközben letette a plüss tigrisemet.

– Na, nyomás! Korán kelünk. Suli után pedig bemegyünk pár helyre, szóval aludd ki magad – nyújtóztam egy hatalmasat, halovány nyögéssel.

Taehyung

– Hova megyünk? – kérdezem, miközben lemászok az ágyról, majd nyújtózkodom egy nagyot.

– Hát, elsőnek kinyomtatjuk az önéletrajzokat, másodszor szétnézünk a városban, hogy van-e állás. Ha van, beadjuk azokat – válaszolja, miközben kikapcsolja a számítógépet. – Ja, és persze, elhozzuk a cuccaidat. Úgy sincs sok – mosolyog rám, amit azonnal viszonozok neki.

Hogy kinyilvánítsam a hálámat, azonnal szorosan megölelem.

– Imádlak, Park Jimin! – vinnyogok a fülénél, jól megszorongatva. Elneveti magát, aztán szabadulni próbál.

– Ugyan, máskor utálsz – mosolyogja, ahogy felnéz rám. Én csak az arcához hajolva, egy puszit adok rá.

– Én nagyon szeretlek – kuncogom, aztán a füléhez hajolok. – Ne tudd meg, hogy mennyire hálás vagyok neked. Mindig megmented az életem – suttogom a fülébe, majd egy puszit adva rá, elhúzódom és a pizsamámat elő szedve, bevonulok a fürdőbe.

Ah... Én tényleg imádom Jimint. Ha ő nem lenne, már biztos, hogy halott lennék.

Vidáman veszem le a ruháimat, aztán azonnal a zuhany alá állok. A meleg víz jólesően simítja végig a bőröm, aminek nem tudok ellenállni és egy jó félóráig biztos, hogy bent is maradok. Azonban, ahogy kiszállok a kabinból, azonnal a tükörbe nézek, megpillantva magam benne. Igazából, tényleg sokat fogytam. Nem látszódnak ki úgy a bordáim, de még is szembetűnő a fogyókúrám eddigi eredménye. Emlékszem, hogy Jimin azt mondta, hogy rossz rám néznie. Vajon, nagyon rondának lát? Bár, amikor rajzolt, azt mondta, hogy jól nézek ki. Lehet, hogy akkor csak nem akart megbántani?

Felsóhajtok, végül felöltözök és kimegyek, hogy Jimin is elmenjen fürdeni.

– Mehetsz – vigyorgok, miközben befekszem az ágyába, hogy ott várjam meg. Addig tuti, hogy nem alszom el. Meg akarom kérdezni tőle a múlt esti dolgot. Zavar, egy picit.

Jimin

Elmosolyodtam, s felkapva a pizsamámat, lassú mozdulatokkal indultam meg én is a fürdő felé, s amint elértem a kis helyiséget, rögtön becsuktam az ajtót, egy hatalmas nyújtózás kíséretében. Nem mondanám, hogy egyáltalán nem neheztelek Taehyungra amiatt, amik történtek, de próbáltam nem úgy viselkedni vele, ahogyan megérdemelné... Igen, ahogyan megérdemelné, mert valljuk be, azok után, amiket csinált, igen is megérdemelné a vasmarkú Jimint. Kár, hogy nincs szívem megtenni, főleg, hogy egyedül lakott, alig volt pénze, ráadásul még ilyen saját általa kreált hülyeségek miatt is aggódott...

Felsóhajtottam, megcsóválva a fejemet, majd halk szusszantással megengedtem a kádat vízzel, közben pedig vetkőztem. Mihamarabb végezni akartam a pancsolással, szóval csak annyi vizet engedek meg, amennyire éppen elég a bőröm lecsutakolásához.

Talán negyed óra elteltével már ki is másztam a kádból, leengedtem a vizet, majd megtörölgetve magam felöltöztem, s mikor már teljes harci díszben álltam a tükör előtt, nyugodtan a fogkefémhez és a fogkrémhez kaptam az ujjaimat, hogy megmossam a fogaimat. Amint ezzel is végeztem, teljesen felfrissülve sétikáltam a szobám felé, majd mikor elértem a célomhoz, szinte rögvest bevetődtem az ágyba Taehyung mellé, elterülve a matracon, kinyújtva a fejem felett a karjaimat, mély nyögés kíséretében.

– Nincs is jobb egy jó zuhanynál – vigyorogtam rá, felé fordítva az arcomat.

Taehyung

Elmosolyodom, ahogy lefekszik mellém, majd csendben figyelem őt, nézegetve, ahogy lehunyt szemekkel pihen a matracon fekve. Kinyújtom a kezem és azonnal a rézvörös hajába túrok, azzal megfogva az egyik tincsét, gyengéden birizgálni kezdem azt neki. Imádom, mikor ilyen nyugodt és mikor ilyen szelíden mosolyog. Olyan meghitt és kedves ez számomra. A gyerekkoromat idézi, amikor még kölyök voltam. Mindig, ha ketten maradtunk ebben a nagy házban, olyan jól éreztük magunkat. Most sincs ez másképp: mindig megvédett, ha baj volt.

– Igen, nincs jobb egy zuhanynál – válaszolom kedvesen mosolyogva rá, majd egyszerűen, csak lejjebb kúszok hozzá és odabújok az oldalához.

– Nocsak, mi lelt? – kuncogja, miközben bal kezét leengedi hozzám és átölelve cirógatni kezdi a karomat. Felpillogok rá, aztán egy mosoly kíséretében megrázom a fejem.

– Semmi, csak olyan magányos vagyok – nevetem, ahogy tenyerem a mellkasára fektetem.

– Magányos? Itt vagyok alig egy félméterre – néz rám, meglepődve.

– Jó, de akkor is. Tudod, hogy mennyire utálok távol lenni tőled. Túlságosan hozzám nőttél – motyogom, körözve ujjbegyemmel a mellkasán.

– Vagy inkább te nőttél hozzám túl közel. Szinte már púp vagy – mormogja, de ez olyan... hülyén esik. Azonnal leveszem róla a tekintetem és az alkaromra emelkedve, arrébb húzódnék, de megállít a mozdulatban. – Hé, csak vicceltem – kerekednek el a szemei, azzal a vállamra fogva, vissza húz magához.

– Ha tényleg nagyon a nyakadon vagyok, mondd ki. Megpróbálok akkor távolságot tartani – motyogom, ahogy fejemet a karjára fektetem.

– Hülye, tényleg csak vicceltem. Nem vagy a nyakamon – sóhajtja, végig simítva a karomon. Gyengéden megremegek, ahogy jól esik az érintése. Annyira, de annyira jól esik... megnyugtat és... valahogy arra késztet, hogy én is kényeztessem őt. Azonnal ujjbegyemmel, továbbra is a mellkasát cirógatom, majd apró köröket és kivehetetlen formákat rajzolok a bőrére.

– Amúgy… – szólalok meg halkan. Azonnal rám emeli a tekintetét.

– Hm?

– Tényleg rossz rám nézni? Nagyon csúnya vagyok? Undorodsz tőlem? – kérdezem halkan, szinte már félve téve fel a kérdést.

Jimin

Megeresztettem egy sóhajt, szinte kiszűrve ajkaim között a levegőt, miközben lemondóan megcsóváltam a fejemet, megemelve a tekintetem a plafon irányába. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy megint ilyen butasággal van elfoglalva... Taehyung annyira érzékeny, hogy egyszerre öt menstruáló nőt is le tudna körözni, de mint mondtam már jó párszor, én ennek ellenére is így szeretem, csak pár ilyen kérdésétől a falra tudok mászni, főleg, ha egymás után teszi fel őket.

Lassan felé fordítottam a fejemet, elhúzva a számat.

– Dehogy undorodom! Egyáltalán nem undorodom tőled, bolond, és egyáltalán nem vagy csúnya! Honnan szedted te ezt? – szuszogtam, hitetlenkedve.

– Hát, azt mondtad, hogy rossz rám nézni és onnan – motyogta maga elé, lesütött szemekkel. Szinte rögtön felfuttattam a szemöldökeimet, majdhogynem a homlokom közepére, és elgondolkodtam azon, hogy most Istenesen kiröhögjem-e, de féltem, hogy végérvényesen megbántom, így inkább megköszörültem a torkomat és próbáltam nem kacagni a butaságán.

– Igen, mert sokat fogytál, és a régi TaeTae sokkal szebb volt. Kicsit husisabban, egészségesebben, de ez nem jelenti azt, hogy ronda vagy és undorodom tőled. Ilyen hülyeségeket azért ne találj ki, ha kérhetem – vontam meg a szemöldökömet újra, elhúzva a számat, hatalmasakat pislogva felé. Lesütötte a szemeit szinte rögtön, közelebb bújva hozzám, halovány szusszantással. Nehezen értettem meg az ilyesfajta kitöréseit.

– Jó, csak... megijedtem. Ha neked nem vagyok helyes, vagy szép, az már régen rossz – motyogta maga elé. Rögtön meglepetten néztem vissza rá.

– Mert? Miért érdekelne bárki véleménye? Vagy az enyém? Miért foglalkoztat, mit gondolok rólad? – kérdeztem, megilletődött hangnemben.

– A legjobb barátom vagy, érdekel! – nézett fel rám, már-már szúrósan.

– Hát, engem például nem érdekel, hogy szerinted izmokkal vagy azok nélkül vagyok-e jó. A barátom vagy, nem a párom – mondtam zavartan, felé pislantva.

Taehyung

Ezt kicsit zokon veszem valamiért. Hogy miért, azt én sem tudom. Olyan... olyan sértettnek érzem magam ezek után.

– Pedig az jobban állt neked, mikor izmosabb voltál. Mostanában te is nagyon sokat fogytál – morgok neki, ahogy figyelem őt morcos ábrázattal. Nem is értem magam... olyan vagyok, mint valami menstruáló nő. Mostanában túl érzékeny vagyok. Szörnyű. Remélem, hogy ez változni fog és jó irányba.

– Lehet, de nekem ez most jobban esik. Tudod, hogy nincs sok időm edzeni – szólal meg.

– Enni sincs időd ezek szerint? – kérdezem, ujjammal picit erősebben rajzolva a bőrére. Idegesít ez az egész téma. Bwah!

– Lenne, de nem mindig van itthon főtt kaja – sóhajtja, végig cirógatva bőrömet.

– Ez nem kifogás. Tudsz főzni! – mutatok rá, aztán megbökdösöm az arcát. Megforgatja a szemeit és elhúzza a fejét, hogy ne bökdössem.

– Tudok, de tudod, valaki há-zit-is-csi-nál – szótagolja el, miközben a fejemen kopogtat az ujjával. Felnyüszítve fogok a bántalmazott területre, majd azonnal szúrós szemekkel nézek rá.

– Én is csinálok!

– Ja, persze, lemásolod az enyémről – kuncogja el magát.

– Nem is igaz, az csak vészhelyzetben van! – mormogok, csapva rajta egyet.

– Persze, hogyne – kuncogja, majd elneveti magát, amikor újra megcsapkodom a vállát. De hogy ne nevessen, odahajolok és megharapom a vállát. Persze, nem erősen, de eléggé ahhoz, hogy felnyögjön és a fejemet eltolja magától. – Hülye vagy? Ne harapj – motyogja, én pedig csak felsóhajtok. – Fájt – duzzogja most ő, mint egy kis gyerek.

– Mou, ne haragudj, csak ne szemétkedj – mormogom, odahajolva az előbb megharapott területhez és egy csókot nyomok rá.

– Én szemétkedek? Ember… – szuszogja, majd látom, ahogy kirázza a hideg.

– Fáj még? – kérdezem, ő pedig rám emeli sötétbarna tekintetét.

– Fáj. Tudsz harapni, olyan vagy, mint egy cápa – fordítja el tőlem a fejét. Óh, már megint elrontottam. Nem akarom, hogy haragudjon rám. Ismét odahajolok a vállához és apró puszikkal borítom be azt. Láthatóan jóleső érzés járja át a testét.

– Ez tetszik? Semlegesíti a fájdalmad? – lehelem bőrére a szavakat.

– Mi ez, talán gyógypuszi? – érdeklődik, felvonva egyik szemöldökét. Elmosolyodom és bólintva egyet, most a vállától feljebb adok a puszimból. Egészen a kulcscsontjáig, ujjaimmal pedig végig simítom az előbb megharapott vállát.

– Ne haragudj rám. Megváltozok – nyüsszögök a bőrére, amit újra megcsókolok.