Lust (V)iolent Muse (2/?) VMin

Cím: Lust (V)iolent Muse

Alkotó: Nana & Nóri

Hossz: ??

Besorolás: +12
Párosítás: Jimin (Park Jimin) & V (Kim Taehyung) [BTS]

Műfaj: AU, Humor;

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance

Összefoglalás: Jimin és Taehyung gyerekkori legjobb barátok, ráadásul egy egyetembe is járnak, azon belül egy osztályba is és mind a ketten művészeten hallgatók. Nem tudnak egymás nélkül létezni, képesek lennének a másik hiányába akár bele is halni; olyanok, akár a testvérek. Jimin részéről főleg, ugyanis ő egyke, így Taehyung a mindene és ebből adódóan minden butaságát el is nézi barátjának, ami sokszor keveri őket slamasztikába. 
Jimin túl elnéző és egy földre szállt angyal, míg Taehyung túl lobbanékony és egy igazi kisördög... 

Hozzáfűzés: És itt is a folytatás. :3 (Ezzel könnyebb a dolog, ugye. xD Már jó pár fejezet előre megvan és közben is írjuk, a többivel együtt, úgyhogy egy darabig biztos ezt fogom pakolgatni. ><)

Nóri írja Taehyungot!

Nana (én) írja Jimint! :3

Taehyung

Csendben ülök és figyelem Jimint, ahogy teljesen belemerül a munkájába. Egy aprócska mosolyt engedek meg magamnak a látványra. Szeretem, mikor így annak tud élni, amit szeret. Rám ez nem jellemző. Én kicsapongó egyéniség vagyok. Leköt az, amit csinálok, de hamar elterelődik a figyelmem és abból katasztrófa lesz. De ezt Jimin már tudja.

Ő eléggé elkötelezett, céltudatos, kedves, szenvedélyes.

Megnyalom ajkam, ahogy száraznak érzem azt. Utálom a telet... mindig kiszárad a szám. Van, hogy még az ajakbalzsam sem segít. Mikor ismét Jiminre nézek, látom, ahogy nagy szemeket mereszt rám. Mi van vele? Elvigyorodom.

– Rajzoljál, ne a látványomban gyönyörködj – kuncogom, ő pedig azonnal úgy néz rám, mint akit rajta kaptak valamin.

– Hallgass – sóhajtja, majd látom, ahogy folytatja a rajzot.

Az óra egész gyorsan lemegy, de az is igaz, hogy alig érzem a hátam és a nyakam. Teljesen mereven ülni, nagyon fárasztó, majdnem nyolc órán keresztül.

– Ahh... végem – nyüszögök, ahogy már az utcán sétálok Jimin társaságában.

– Egy kis modellkedésbe nem halsz bele – mosolyogja, ahogy feljebb dobja vállán a táskáját.

– Abba nem, de a mozdulatlanságba, abba igen – nyafogok, majd a sálamba jobban belebújok, ahogy a szél is feltámad egy kicsit, arcunkba fújva a havat. – Waah, de utálom. Lenne már nyár – mormogok a sálamba, ekkor Jimin kinevet.

– Arra még várhatsz. De örülj, hogy közelebb lakok és meg tudsz melegedni – zsebéből közben a kulcsokat is kiveszi, hogy kinyissa az ajtót.

– Te könnyen beszélsz, te szereted a telet és jobban is bírod, mint a meleget. De én…

– Te egy picsa vagy. Ha nagyon meleg van, akkor meg az a bajod – zárja be az ajtót utánunk.

– Nem is igaz! – pördülök meg a sarkamon, egyenesen felé. – Ha meleg van, akkor azt élvezem, ha pedig nagyon melegem van, tudod, hogy strandolok, víz közelben vagyok.

– Jaja, aztán kifekszel a napra majd egy fél napig, ahol szénné sülsz – kuncogja.

– Jimin, te egy pöcs vagy! – morgolódok, levéve a kabátomat és a cipőmet. A rezes hajú azonnal kinevet, jót kacagva rajtam.

– Ez csak az igazság. Te néha túlzásba viszel dolgokat, aztán azon drámázol, ami a te hibádból történt – sétál a konyhába, én pedig kapva a lehetőségen, seggbe rúgom. – Hé! – szól rám.

– Mintha te nem ilyen lennél…

– Nem is. Viszont, gyere nézz be a hűtőbe, egyél, ma még semmit nem ettél.

– Ah, annyira nem vagyok éhes, majd otthon – vigyorgok rá, ahogy leülök az asztalhoz, figyelve, ahogy a két hónappal idősebb barátom kivesz magának a hűtőből ebédnek valót.

– Ne hülyéskedj... rosszul akarsz lenni?

– Nem, de most nem kérek – vigyorgom, de persze a hasam, már is vadul jelez, hogy deee, igen is kérek.

Csak, van egy ici-pici álmom. Szeretnék bekerülni egy modellcéghez. Ehhez pedig fogynom kell, legalább tíz kilót. Túl combos vagyok hozzá és az arcom is husikás. Ezt annál a cégnél mondták, ahova jelentkezni akarok. Ah... kemény meló lesz megállni, hogy ne egyek, ne zabáljak fel mindent, ami csak jól esne.

Jimin

Felvont szemöldökkel figyeltem. Igen, Taehyung nagyon jó színész, sokszor mondtam is már neki, hogy színésznek kellene állnia a rajz, művészeti mellett, azonban a vigyorából, ha nem is sült le minden, de a tekintetéből, ahogy kivettem a kaját és meglebegtettem előtte, igen. Kopogott a szeme az éhségtől.

Felsóhajtottam, majd negédesen ránéztem és a mikróba tettem a tálat, hogy a biztonság kedvéért mindent megmelegítse, több időre is állítva a szerkezetet, hogy biztosan érezze az illatát. Nem tudtam elhinni, hogy nem éhes, ugyanis sokkal belesebb, mint én. Ezerszer! Az én napi adagomnak a kétszeresét is képes megenni, sőt, lehet, hogy még a háromszorosa sem probléma, úgyhogy nem tudtam neki elhinni, hogy ő nem kér enni.

Egészen addig nem is szóltam hozzá, amíg meg nem melegedett az étel, majd ahogy kivettem a mikróból a tálat, s beleszagoltam, felnyüszítettem, lehunyt, élvezetes arckifejezéssel.

– De pöcs vagy. Tényleg nem kell – motyogta, már szinte szenvedve. Elmosolyodtam.

– Ah! Isteni! – nyögtem hangosan, megnyalva az ajkaimat, majd letettem a teli tálat a pultra, s kinyitva a felette lévő szekrényt, egy tányérhoz nyúltam, levéve azt a helyéről. – Nem gondolod meg? – vigyorogtam, hátra fordítva a fejemet. Lesütött szemekkel rázta meg a fejét, széles vigyorral.

Kim Taehyung, nekem nem tudsz hazudni. – Ezzel a lendülettel direkt lebasztam az asztal közepére a tálat, majd TaeTaeval szemben leültem, a tányérom társaságában, hogy szedjek magamnak kaját. Majd kiesett a szeme, úgy nézte, de próbálta magát kontrollálni.

– Szóval? Miért nem eszel? – A teli tányéromba túrtam a pálcikáimmal.

– Nem vagyok éhes. – Még a képembe is vigyorog amellé, hogy hazudik.

– Nem kérdem meg újra. Ha még egyszer hazudsz, nagyon össze fogunk veszni. – Vészjósló tekintettel néztem rá vissza, ő pedig megadóan felsóhajtott, miközben a könyökével megtámasztotta magát az asztalon, a barna tincsei közé simítva az ujjait.

– Ah! Van egy modellcég... be akarok jelentkezni. Kapnék plusz lóvét is, a suli mellett simán tudnám vinni. Szeretnék modellkedni. Nem akarom feladni a művészetit, azt is csinálnám mellette, de nekem ez fontos lenne. Ahhoz, hogy bekerüljek tíz kg-tól meg kellene szabadulnom – sóhajtotta, félve nézve a szemeimbe. Meglepetten pislogtam rá.

– Nincs ezzel gond. Fogyózni meg nem így kell. Amúgy meg, te így vagy jó. Ne akarj modellkedni – mondtam, miközben kitoltam a széket a lábaimmal, majd felkelve róla, még egy tányér után indultam.

– De én ezt akarom csinálni!

– Az egészséged árán? – fordultam felé, tányérral a kezemben. – Taehyung! Te egy helyes, jó alkatú férfi vagy! Szerintem még így is vékonyabb vagy a kelleténél. Persze, biztos izgis a modellkedés, de én ismerlek! Jobban, mint a tenyeremet... neked az nem lenne jó. Bírnád, nem arról van szó, de tönkre mennél. – Letettem elé a tányért. – Ne legyél hülye, kérlek. Tudom, jól hangzik, a modellek sokat is keresnek, de milyen áron? Épp ma dicsértelek meg magamban, milyen jól nézel ki! – Csintalanul elvigyorodott.

– Bejön a seggem, mi? – nevetett, vonogatva a szemöldökét.

– Ne terelj – szusszantottam, gondterhelten.

Taehyung

– Ugyaaan, csak valld be, hogy tetszik a seggem – kuncogom, végig a szemeibe nézek. Mormogva valamit a bajsza alatt a fejét vakargatja, amitől csak jobban kiszélesedik a vigyorom. Nem akarom, hogy aggódjon értem, persze, hogy terelek. Na meg az én életem, én tudom elméletileg, hogy mit akarok, nem igaz?

– Taehyung, fejezd be a terelést, kérlek – néz rám teljesen komolyan. – Ez egy komoly dolog. Tényleg, egy hónap alatt tönkre vágnád ott magad. A művészettel többre mennél, hidd el nekem. Ez is jó persze, de... veszélyes munka – szuszogja, ahogy az evőpálcikájára csippenti az ételt és úgy eszik tovább. Nyelek egy hatalmasat, ahogy megkívánom az ételt.

– Tudod, hogy a művészettel nem könnyű elhelyezkedni. Főleg nekem. Én nem vagyok olyan tehetséges, mint te – mosolyodom el szelíden. – A testemmel többet érnék – nevetem el magam végül, aztán a tálat egyenesen elé tolom, hogy ne vegyek belőle. Nagyon jó illata van, de nem veszek belőle. Elhatároztam magam, így ebből nem engedek.

– Hülyeség! – mordul fel az idősebb. – Te is nagyon tehetséges vagy, csak nem koncentrálsz – mutat rám a pálcikájával.

– Épp ezért, nem vagyok alkalmas erre. Persze csinálnám ezt is, ahogy tudom, de nem... nem menne. Viszont, mindegy, ezt én döntöm el úgy is. Míg eszel, addig nézek valamit – kacsintok rá, azzal felállok a helyemről és beülve a nappaliba, már is bekapcsolom a TV-t, hogy lekössem a gondolataimat az ételről.

Jól esik, hogy így aggódik értem, de nem akarok eldobni magamtól egy ilyen lehetőséget. Fogyni nem nehéz, szóval menni fog. Bekerülök, aztán majd apránként, te többet eszek olyan ételeket, ami nem hizlal.

Ah, csak Jimin is tegyen le arról, hogy a mentorom lesz.

– Tényleg tetszik a seggem? – kiabálok ki, újra elvigyorodva.

Jimin

– Ha eszel, őszintén válaszolok! – kiabáltam neki, mire hallottam, hogy egy kelletlen nyögést hallat. Igen, tudom, hogy szeretné hallani a válaszomat, ahogyan azt is tudom, hogy bármit megtenne azért, hogy hallhassa. Bár, tény, nem lenne merszem bevallani, hogy tényleg megtetszett a legjobb barátom feneke – ami még engem is felzaklatott lelkiekben, és alig sikerült magam lenyugtatnom, hogy ez nem olyan rendellenes –, de megtettem volna, ha képes enni pár falatot.

– Jó! De csak egy keveset! – Jelent meg a konyhában, mire elvigyorodtam, majd lenyelve a számban lévő falatot, lassan a másik tányért vettem magam elé, amit idő közben már előkészítettem, még mielőtt elment volna, azzal kiszedtem neki a kaját és letettem az asztalra.

– Ha megeszed, elmondom – kacsintottam, mire rám nyújtotta a nyelvét, majd az asztalhoz tipegett, és kelletlenül ugyan, de leült, majd enni kezdett. Mosolyogva tettem ezt én is, folyamatosan a számba véve a falatokat.

Ahogy sejtettem. Majd' meghalt az éhségtől, ugyanis alig pár pillanat leforgása alatt, komolyan mondom, hogy az egészet betolta, mély nyögéssel, jelezve, hogy tudna még enni, de nincs lelkiismerete hozzá. Nem akartam tovább basztatni, elég az is, hogy legalább evett, ha ilyen hülyeségeket kitalál. Még, hogy modell... Egy agyatlan kirakatbaba akar lenni? Nem. Biztos, hogy nem fogom hagyni... nem hagyom. Megmutatom neki, hogy sokkal többre képes, többre hivatott, mint egy bábú, amit rángathatnak az emberek.

Gyerekes, vicces fiú, de értelmes, okos... nem hagyom, hogy elbassza az életét, hogy egy életen keresztül sanyargassa magát, és tönkre tegye az egészségét. Intelligens, okos... nem hagyom.

– Szóval? – Hangja kiszakított a gondolataimból, majd kelletlenül felsóhajtottam.

– Szép segged van. Nincs rajta hiba, szóval, ha hozzáértő művészként – nyomtam meg az utolsó szót – nézem meg, akkor igen, jó a segged. Kerek, meg minden. De az enyémnél akkor sem jobb – vigyorogtam, kacsintva egy nagyot.

Taehyung

Elkuncogom magam.

– Ebben egyet kell, hogy értsek – mosolygok rá, aztán felállva az asztaltól, segítek neki elpakolni onnan. Tény, még szívesen megettem volna még egy tányérral, de így sosem adom le azt a tíz kg-ot.

– Nocsak, hogyhogy egyetértesz? Azt hittem, hogy lesz erre egy frappáns válaszod – kuncogja, miközben ő mosogat, én pedig törölgetek. Megvonom a vállaimat.

– Ami igaz, az igaz – válaszolom, folytatva a munkát.

Mikor a szobájában vagyunk, figyelmesen hallgatom a monológját a tananyagról, de őszintén? Annyira nem érdekel. Tudom, hogy ez egy nagy hiba, de tényleg nem érdekel.

– Taehyung, figyelsz te rám? – kérdezi, mire ráemelem a tekintetem.

– Aha, figyelek – mosolyodom el.

– Mondd vissza az utolsó mondatomat.

– Öööh. A római templomok vastag falazattal lettek megépítve, apró ablakokkal, római boltozattal? – kérdezek vissza, ő pedig lemondóan megcsóválja a fejét.

– Ezt körülbelül 20 perce mondtam. Azóta a gótikára tértünk át – magyarázza.

– Áh, a gótika. Igen. Vékony falak, nagy támpillérek, meg ilyenek – kuncogom, de megint csak felsóhajt.

– Tartsunk szünetet – zárja be a füzetét. – Min gondolkodsz ennyire? – kérdezi, előre hajolva, a könyökén megtámaszkodva néz fel rám.

– Semmin, csak inkább majd leírnám az anyagot. Most nem fog úgy az agyam – szuszogom.

– Ezt az éhezés is okozhatja. Mióta nem eszel normálisan? – kérdezi halkan.

– Hmmm… – gondolkozok, mígnem meg tudom saccolni, hogy mióta. – Csak egy hete – válaszolom. Láthatóan leesik neki, hogy akkor ezért is lehettem olyan furcsa. Mert mostanában sűrűn megkérdezte, hogy mi van velem?

– Csak… – szuszogja, én pedig lebiggyesztem az alsó ajkam.

– Mou, na... mi lenne, ha nem erről beszélnénk? Ez az én döntésem, az én életem. Viszont... holnap lesz egy jó kis buli az egyetem kolijában. El kell mennünk. Mindenki ott lesz, aki számít – kuncogom, teljesen felvillanyozódva. – Csajok is lesznek, meg Jungkookék is jönnek. Kár lenne kihagynunk, mit szólsz? Rögtön suli után – hasalok el azonnal az ágyán, fejem megtámasztva a tenyereimben, úgy pislogok fel rá. – Jól bebaszunk, aztán lehet... hogy levarrunk pár sunát – - nyalom meg az ajkaimat. – Ja és te is felszedheted Jungkookot – vigyorodom el, ördögien.

Jimin

– Szerintem inkább tanulnod kellene, nem buliba járnod! – Finoman megcsapkodtam a fejét a mondandóm végén, mire felvinnyogott, majd mintha összeborzoltam volna a haját, és hatalmas gubancba szaladtak volna a tincsei, az ujjaival lesimogatta őket, morcosan pislogva felém. Elnevettem magam. Ilyenkor nagyon aranyos tud lenni.

– Cseszd meg, Park! Amúgy is, a doga után lesz a buli, amire perfekt módon fogok felkészülni! – húzta fel az orrát, mire elmosolyodtam, lemondóan.

– A bulira készülsz, vagy a dogára? Nem mindegy – kuncogtam, törökülésben ülve előtte, a füzetemet lóbálva magam előtt.

– A dogára. Aztán a bulira! – jelentette ki diadalittasan, mire megcsóváltam a fejemet, egy harsány sóhajt megeresztve. Tény, hogy Kim Taehyung javíthatatlan, és szerintem olyan karót fog írni, ahogy illik. Hacsak nem ül mellém és les rólam. Hacsak nem embereli meg magát, és tanul holnap délelőtt. Igen, olyan is sűrűn előfordul, hogy észbe kap, mi lesz a következménye annak, ha nem tanul, és gyorsan elkezd magolni.

Én sem vagyok ám az a fajta, aki mindig mindenből felkészül... nekem most csak tanulhatnékom van, de olyan jó, ha fél évente előfordul. Ha Taehyung nem lenne itt, biztosan nem azzal tengetném az időmet, hogy olvasgassam a jegyzeteimet. Valószínűleg ülnék a gép előtt, és chatelnék.

Igen, TaeTaeval chatelnék... meg Jungkookkal. Meg a többiekkel. Szóval nem fordítanék időt a dolgozatra, csak másnap sipákolnék TaeTaenak, hogy megint lótúrót sem tanultam, ő meg kacagva veregetné a vállam, hogy ő sem, úgyhogy megbukunk.

– Javíthatatlan vagy. Amúgy oké, menjünk. Ja, és nem fogom Jungkookiet felszedni, ugyanis nem gondolok úgy rá. Meg alapjáraton a férfiakra nem úgy gondolok. Elhülyülök vele, az tény, de nem vagyok meleg – morogtam, mire elnevette magát, majd előre nyúlva a karjával, megborzolta a hajam.

– Ezért jön be a seggem? – kuncogott.

– Nem bejön! Csak esztétikusan jó! Marha!

Taehyung

– Peeersze, tudod kinek meséld ezt be – kuncogok, ekkor újra csattan fejemen a keze.

– Ne szemétkedj, idősebb vagyok nálad! – morogja, aztán meg is borzol.

– Két hónappal, könyörgöm. Az semmi – duzzogok, mint egy óvodás.

– Nehogy azt hidd. Két hónap, de akkor is a hyungod vagyok – fekszik el az ágyon, csak ő háttal.

– Nem vagy az. Számomra nem – sóhajtom, ahogy rápillantok, figyelve a hófehér arcot, amit annyira kiemel ez a rezes színű haj. Nagyon jól áll neki. Tekintetem, ahogy végig vezetem a testén, feltűnik, hogy a hasán és mellkasán milyen szépen kidomborodnak az izmai. Hát igen... Jimin teste figyelemre méltó, amilyen izmokkal van megáldva. Persze, ő tesz is érte, de akkor is.

Megnyalom ajkaimat, aztán lehunyom a szemeimet.

Nem baj... egyszer, majd nekem is lesz olyan. Majd kérek Jimintől tanácsokat.

– Ugye tudod, hogy ez tiszteletlen? – kérdezi.

– Jungkook nem tiszteletlen, amikor a neveden szólít, minden tiszteletjelzőt lehagyva? – mosolygok fel rá, ahogy lenéz rám.

– Jungkooknak is szólok érte – mormogja.

– Egyszer nem hallottam még. Mindig elkuncogtad – ülök fel hirtelen, rámutatva.

– Beképzeled – fordítja el fejét tőlem.

– Neked tetszik Jungkook – vigyorodom el újra.

– TaeTae, most fejezd be! – szól rám, már komolyabban.

– El sem kezdtem – pislogok rá ártatlanul.

– Ah, hagyj békén... mint mondtam, nem vagyok meleg – dörmögi, láthatóan megsértődve.

– Mondtad… – mászok felé, aztán hirtelen ráülök a csípőjére, majd lehajolok hozzá, mélyen a szemeibe nézve. – De bizonyítod is? Nem kell melegnek lenned ahhoz, hogy engedj egy olyan szép srác csábításának, mint Jungkook! – Dús ajkaim vékony csíkká válnak, ahogy hatalmas, önelégült vigyor terül el az arcomon. – Ha úgy vesszük, egy srác jobb is, mint egy nő. Olyan... szűkek, nem igaz? – kuncogom, mutatóujjammal, apró köröket írok le a mellkasára, ahogy rajta fektetem a tenyerem. – Jungkook arca, igazán szép, és jó is a segge, nem igaz? Az izmos, szálkás testéről nem is beszélve – kuncogom, aztán mellkasáról, ujjammal felsimítok a kulcscsontjához. – Képzeld el, milyen szopásra képes azokkal az ajkakkal, és hogy rád tudna szorítani, amikor benne lennél – nyalom meg ajkaimat, ahogy figyelem, minden rezdülését.

Lehet, hogy most túlzásba esek, de olyan jó szívni a vérét.