Lust (V)iolent Muse (10/?) VMin

Cím: Lust (V)iolent Muse

Alkotó: Nana & Nóri

Hossz: ??

Besorolás: +12
Párosítás: Jimin (Park Jimin) & V (Kim Taehyung) [BTS]

Műfaj: AU, Humor;

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance, 

Összefoglalás: Jimin és Taehyung gyerekkori legjobb barátok, ráadásul egy egyetembe is járnak, azon belül egy osztályba is és mind a ketten művészeten hallgatók. Nem tudnak egymás nélkül létezni, képesek lennének a másik hiányába akár bele is halni; olyanok, akár a testvérek. Jimin részéről főleg, ugyanis ő egyke, így Taehyung a mindene és ebből adódóan minden butaságát el is nézi barátjának, ami sokszor keveri őket slamasztikába. 
Jimin túl elnéző és egy földre szállt angyal, míg Taehyung túl lobbanékony és egy igazi kisördög... 

Hozzáfűzés: Itt is a folytatás. :D Reméljük, tetszeni fog nektek. ^^

Nóri írja Taehyungot!

Nana (én) írja Jimint! :3

Taehyung

Tekintetem ráemelem, ajkaimat pedig széles mosolyra húzom.

– Tényleg? – kuncogom, ő pedig rábólint.

– Igen, tényleg – válaszolja halkan, aztán lassan felé fordulok és fáradtan hozzá bújok.

– Azt hittem, hogy nyíltan elutasítod – kuncogom a mellkasának, amire adok egy apró csókot.

– Ilyesmit nem lehet csak úgy elutasítani – motyogja, bár hallom a hangján, hogy mosolyog. Olyan édes. Azt hiszem, ez a barátság extrákkal eléggé jó lesz. Ha hiányunk lesz, biztos, hogy egymásra találunk majd, mint ahogy most is. Nem bánom, ugyanis hihetetlenül jól esett és jól esik, hogy ilyen közel lehetek hozzá. Még közelebb, mint eddig.

– Nem bizony – kuncogom, aztán érzem, ahogy lenyúl a pizsamanadrágomhoz és felhúzza azt rajtam. Azonnal elnevetem magam, hangosan és jóízűen.

– Mit nevetsz? Kint a pucér segged, nem lenne jó, ha megfáznál – borzolja meg, a már így is borzas hajamat.

– Olyan vagy, mint egy jó feleség. Vigyázol rám, nehogy bajom legyen – válaszolom, jól megölelgetve, aztán már csak azt érzem, ahogy ránk teríti a takarót.

– Nem kell ahhoz a feleségednek lennem, sem a férjednek, hogy vigyázzak rád. Ha egyedül hagynálak egy hétig nem élnéd túl – szorongat meg ő is, aztán elhelyezkedünk, mind a ketten az ágyon. A fejemet már is a mellkasára hajtom, amint ő a hátára helyezkedik. Istenem, de jól esik ez az egész. Olyan régen éreztem már ilyen kielégültséget és jóleső fáradtságot.

– Nem biztos. Tudok én vigyázni – motyogom, le-le ragadó pillákkal, egyre álmosabban. Olyan, mintha egy jót szexeltem volna, holott nem. Csak ki lett verve a farkam, de még is... Ah, Jimin keze csodákra képes. A gondolatra elvigyorodom, résnyire kinyitom a szemeimet, hogy ránézzek. Ő is engem néz, mintha azt várná, hogy elaludjak és figyelje az alvó arcomat.

– Min vigyorogsz? – simít végig az arcomon.

– Azon, hogy csodakezed van. Nem csak a grafitceruzával bánsz jól, hanem a varázsceruzával is – kuncogom, mire Jimin feje, azonnal vörösödni kezd, majd finoman fejbe is kólint. Azonnal hangosan elnevetem magam. Úgy érzem, ilyen jó napom is régen volt már.

Jimin

Zavarba jöttem attól, amit mondott. Határozottan zavarban éreztem magam, de természetesen, attól függetlenül valamilyen szinten jól is esett és mikor a mellkasomhoz bújt, haloványan elmosolyodtam, miközben átkarolva simogattam a vállát. Álmoskásan ásított egy nagyot, motyorászva a nem létező bajsza alatt, halkan, jólesően cuppangatva is az ajkaival. Szerettem, mikor ezt csinálta elalvás előtt. Ilyenkor tudtam mindig, hogy jó helyen érzi magát.

Emlékszem, mikor egy nyaraláson voltunk, egyszer sem csinált ilyesmiket, később pedig kiderült, hogy azért, mert Minji is ott volt velünk és Taehyung nem nagyon szívlelte. Egyáltalán nem érezte jól magát a társaságában, ezért pedig a közös nyaraláson sem.

– Meg kell hagyni... a te szád is szopásra született. – Nem tudtam kihagyni, hogy ne hecceljem, és a kijelentésemnek sajnos következménye is volt: kissé erősen a mellkasomra csapott, bosszúsan felnézve rám.

– Ez gonosz! – nyögte megforgatva a szemeit, amire elnevettem magam, majd a dús hajába túrtam az ujjaimmal és inkább visszadöntöttem a fejét a mellkasomra, hogy ne nézzen rám ennyire csúnyán. Morgolódott még egy jó darabig, amíg én harsányan nevetgéltem reakcióján.

– Tudom – kuncogtam, a plafonra nézve. – De aludjunk, reggel korán kelünk – mondtam halkan, még közelebb bújva hozzá, lehunyva a szemeimet. Helyezkedtem még egy kicsit oldalasan, ő pedig serényen tűrte, aztán amint lehunytam a szemeimet, a takaróhoz nyúltam, jobban a testünkre húzva.

– Jóéjt, Chim.

– Neked is, TaeTae – súgtam halkan, majd finoman, bátortalanul és bizonytalanul, de megpusziltam a homlokát, folyamatosan cirógatva a vállát és a felkarját.

Taehyung

A puszira egy nagy mosoly húzódik az arcomra. Szeretem, mikor kimutatja azt, amit érez, mert Jimin olyan ember, aki elnyel dolgokat, képes olykor elrejteni az érzéseit. Persze, előlem nem tudja igazán, de még is... ha így megnyilvánul, nincs is ennél jobb érzés.

– Jól van. Alvás! – szól rám, picit erélyesebben Boldogan bólintok egyet, végül nem is kell kétszer mondania. Úgy elalszom, mint akit fejbe vertek.

Másnap, ahogy felébredek, érzem, hogy Jimin cirógatja a hajamat. Mikor szemeimet is kinyitom, látom, hogy az arcomat figyeli. Elmosolyodom és álmosan dörmögök valamit a párnámba, fejemet oldalra fordítva, hogy ránézzek.

– Jó reggelt. Nem vall rád, hogy korán felkelj, méghozzá magadtól – szólal meg, egy apró mosollyal az ajkain.

– Kialudtam magam, így fel tudok ébredni – szuszogom, azonban, mielőtt belenyugodnék, hogy itt marad mellettem, felkel az ágyról és a köntöséhez lépve, magára veszi azt. No, igen. Hidegek a reggelek, nagyon is.

– Helyes, akkor szedd össze magad és gyere reggelit csinálni – kacsint rám, miközben megköti derekán a köntöse övét.

– Mmmmh, nincs kedvem... – nyüsszögök magas hangon, mint akinek a tökét szorítják.

– Nem kedv kérdése. Kelj fel – mosolyogja, azzal ő előre megy, hogy gondolom előkészítse a terepet. Ásítok egy nagyot, aztán lassan, naaaagyon lassan kimászom az ágyból és úgy, ahogy vagyok, pizsamámban sétálok le a konyhába. Hideg van, de majd megszokom.

– Mit segítsek? – kérdezem, megvakarva a tarkómat.

– Amit eddig is. Főzz le egy kávét és teríts meg – válaszolja, hátrafordulva, rám nézve. Imádom az ilyen reggeleket. Jimin annyira kedves és az a vicces, hogy az este után, ugyan úgy viselkedünk, mint eddig is.

– Jóóóó – motyogom, miközben teszem is a dolgom. – Amúgy, szerinted Jungkook megbocsát nekem azért, amit csináltam? – kérdezem halkan, szomorkásan. – Nem gondoltam, hogy részegen ilyen leszek… – sóhajtom, ahogy már a tányérokat és poharakat, bögréket veszem ki a szekrényből, hogy megterítsek. – Ugye, kiállsz majd mellettem, ha gáz lenne?

Jimin

Mélyen felsóhajtottam, miközben szendvicseket gyártottam. Nem volt kedvem főzőcskézni, úgyhogy valami finom, tartalmas szendvics mellett döntöttem, mellé pedig narancslevet fogunk inni, vagy teát, attól függ, mit kívánunk meg. Viszont amint meghallottam a kérdését, abba hagytam addigi tevékenységeimet pár pillanat erejéig, majd vettem egy mély sóhajt az ajkaim között, hogy később kieresszem azt. Újra elkezdtem kenegetni a zsemléket vajjal, haloványan hümmögve.

– Normál esetben megtenném, TaeTae, de most ezt neked kell elintézned. – A keserű, kegyetlen igazságot adtam tudtára ezzel a mondattal és szinte láttam magam előtt, hogy elszomorodott, éppen ezért nem is néztem hátra, nehogy megsajnáljam és ott legyek mellette, mikor bocsánatot kér majd.

– Miért? – kérdezte halkan, elesett hangon.

– Mert mindig kihúzlak a bajból, azért. Most ezt intézd egyedül – mondtam halkan, hátra fordulva. – Félre ne értsd, nem szarban hagyni akarlak, egyszerűen csak tanuld meg végre, hogy bármit teszel és mondasz, azoknak következményei vannak. Felnőttünk, Taehyung – mondtam halkan, ráemelve a tekintetemet. Megeresztett egy sóhajt, félszegen bólintva. – Nem lehetek mindig a nyomodban, nem fogok tudni mindig segíteni, bármi adódik. Meg kell tanulnod most már, hogy... hogy egy kicsit előre gondolkodj, mielőtt cselekszel. Hidd el, nem nehéz és nem megerőltető – mosolyodtam el, vissza fordulva a zsemlékhez, hogy vajazgassam őket.

– De ha megutál? – suttogta.

– Miért, ha én nyafognék, hogy ne tegye, akkor is így lenne, nem? – mosolyodtam el, fejcsóválva.

– Végül is, igen – mondta halkan, szomorkásan.

– Kérj bocsánatot, csak ennyi. Nem fog megenni, tudja, hogy részeg voltál. Ha bánt, én megvigasztallak majd és elbeszélgetek vele, de ott helyben nem védelek meg, mert te rontottál el valamit, hozd is helyre. – Nem akartam kegyetlen lenni, de úgy éreztem, itt az ideje annak, hogy megtanulja: mindennek vannak következményei. Súlyosak és enyhék is.

Taehyung

Lebiggyesztem az alsó ajkam, ahogy ezt így kimondja. Tény, hogy igaza van, de akkor is, ha nagy gáz lenne, kiállhatna mellettem. Bár, azt is tudom, ha most leállok neki ezért hisztizni, akkor nagyon megharagudna, mert tény, ha beleszól, akkor sem fog változni semmi. Jungkook pedig... remélem, hogy megbocsát. Felsóhajtok, aztán megterítek, ő pedig elkészíti a szendvicseket, amiről tudom, hogy nagyon finom lesz. Mindig finom kajákat csinál.

– Kész vagy? – lép mellém, kezében a szendvicsekkel, amiket a tányérokra tesz.

– Persze. Már csak a kávé kell – mosolygok rá, azzal oda is lépek a pulthoz és leveszem a kiöntőt, letéve az asztalra, hogy szabadon kávézzunk mind a ketten. Ő közben a teát is oda teszi, meg a narancslevet is. Szeretem az ilyen közös reggeliket.

– Nos, ha elkészültünk, együnk, aztán menjünk be – mosolyog rám, amit viszonozok.

A reggeli elfogyasztásával, mind a ketten felöltözünk, elkészülünk és bemegyünk az egyetemre. Persze a többiek azonnal vidáman fogadnak minket, viszont Jungkookon látszik, hogy haragszik rám. Felsóhajtok és dús hajamba túrok.

Rajta, essünk túl ezen.

Azonnal félre hívom a legfiatalabbat, de úgy néz rám, mint valami idiótára. Tény, annak is érzem magam.

– Csak nem bocsánatot akarsz kérni? – kérdezi, felvonva egyik szemöldökét.

– Nos... de. Ezt szeretném. Ne haragudj. Jimin elmondta, hogy mit csináltam és nagyon szégyellem magam – mondom halkan, lesütve a szemeimet. Látom, ahogy a kisebbik szemeiben megcsillan valami gonoszság. Olyan furcsa.

– Szégyellheted is. Mint mondtam akkor neked, Jimin mindent megtesz neked, érted él szinte, te pedig mindig a lelkébe taposol. Nem foglalkozol vele, hogy ő miként érez, túlságosan ön-centrikus vagy. Néha ránézhetnél a körülötted lévő emberekre is – szinte sziszegi, amitől csak hatalmas szemekkel pillogok rá. Nem hittem volna, hogy így gondolkodik a fiatalabb. Mondjuk, teljesen igaza van. – A csók pedig, undorító volt. Nem vagyok buzi, mint te! Ha lehet, részegen kerülj el, nem akarok újabb buzi smárt – mormogja, ami azonnal a szívembe mar.

– Én... én sem vagyok buzi. Az csak... izé... – magam sem tudom, hogy mivel magyarázzam meg. Annyira szégyellem magam. Ezelőtt még sosem éreztem ilyen szégyent.

– Nem érdekel, hogy mi vagy és mi nem... de az, aki egy másik pasit lesmárol, számomra buzi. Azt pedig tudhatnád, hogy a fóbiámmá váltak a buzik – mormogja.

– Nem vagyok buzi! – emelem meg a hangom. Szégyen ide, vagy oda, akkor is, ez már sértő! Jimin is ekkor felfigyel rám, bár tuti nem értette, hiszen a többiekkel beszélget.

– Persze, bizonyára, de most, ha megbocsátasz, órám lenne. Rajzon, majd összefutunk. Engem pedig, hagyj egy jó darabig – morogja, aztán ahogy elsétál mellettem a vállával nekem ütközik. – Jimint pedig hagyd békén. Többet ártasz neki, mint használsz! – sziszegi, mielőtt elsétálna mellettem.

Istenem... sosem éreztem még így magam. Egyaránt vagyok megszégyenülve, de ugyanakkor megsértve is. Bár, tény, a bulin én is mások előtt szégyenítettem meg, kölcsön kenyér visszajár, de... de én nem vagyok buzi. Jó, tény van bennem hajlam, ha már képes voltam leszopni Jimint és az érzés, hogy máskor is megtenném... ez már kétségbe vonja a dolgokat. Mi a francot csináljak?

Ahogy Jiminre nézek, látom, ahogy felém sétál. Hogy mondjam meg neki, hogy mi történt? Nem akarom, hogy tudjon erről. Sőt, nem is mondom el. Azt mondom, hogy haragszik, aztán tudja le... akkor elhiszi, hogy ez bánt, a többi már az én dolgom. Jungkookot valahogy a közeljövőben kiengesztelem, de nem tudom még, hogy, hogyan.

Jimin

Láttam, hogy Jungkook megvállalta Taehyungot, ahogyan azt is láttam, milyen csúnyán nézett TaeTaera, de ez olyan dolog, amibe én most nem szólhattam bele. Nem mondhattam meg Jungkooknak, hogy ne érezzen haragot, amikor jogosan tenné azt, ahogyan azt sem mondhattam meg Taehyungnak, mit tehetne a másik engesztelésének érdekében. Bár, úgy éreztem, az utóbbiban nem tudnék tenni semmit; ilyesmit nehéz megoldani. Jungkook amúgy is nagyon furcsa és magának való srác, nem nagyon szereti, ha az emberek túl közel kerülnek hozzá, ráadásul bizton mertem állítani, hogy undorodik a melegektől, ugyanis a kisugárzása is olyan volt. Persze, nem hiszem, hogy zavarnák őt a meleg férfiak, de ha kikezd valamelyik vele... el tudom képzelni, hogy azzal többé nem áll szóba jó indulattal.

Akárhogyan is, nem avatkozhattam bele, bármennyire is húzott a szívem, hogy odaálljak TaeTae mellé, nem tehettem meg. Kicsit bántott miatta a lelkiismeret, de bíztam benne, hogy képes ezt egyedül elintézni. Legalább csak ezt.

– Na? – kérdeztem, amint elé értem, biztató mosolyt csalva az ajkaimra. Felsóhajtott és zavart mosoly-félével a plafonra nézett, vállat vonva.

– Haragszik, de szerintem megbékél majd – mondta halkan, mire felszusszantottam, egy aprócskát bólintva.

– Előbb-utóbb biztosan. Mit beszéltetek amúgy? Láttam, hogy megvállalt – mondtam, miközben a vállának nyomtam a tenyeremet, felvont szemöldökkel.

– Ah, semmi, csak...

– Jimin! – Jieun szinte rám vetődött. A nyakam köré fonta vékonyka karjait, majdhogynem rám ugorva, ezzel pedig arra kényszerített, hogy hátra lépjek egyet, zavart mosollyal.

– Szia – nevettem zavartan, miközben a karjaihoz emeltem az ujjaimat, hogy leszedjem magamról. – Hogy vagy? Meggyógyultál? – kérdeztem halkan, Taehyungra sandítva, aki érzelemmentesen figyelte a produkciót.

– Igen. Elég rossz volt – mondta halkan, elhúzódva tőlem. – De már felépültem, és nincs mandulám! – kuncogta, kinyitva a száját, megmutatva, hogy mandula nélkül létezik immáron, majd be is csukta, halkan kuncogva.

– A lényeg, hogy jobban vagy – mosolyogtam, kedvesen.

– Ah, eleinte pocsék volt... krémtúrót ehettem csak, meg kímélő, fűszer nélküli dolgokat – mondta halkan, lebiggyesztett ajkakkal.

– Szegény. Ki nem bírtam volna – csóváltam meg a fejemet tanácstalanul.

– Igen. Pocsék volt. Suli után mit csinálsz? Megihatnánk egy kávét, ha ráérsz – mondta, megrebegtetve a szempilláit.

– Hát... – Taehyungra néztem, haloványan, majd mikor láttam, milyen szúrós szemekkel néz, Jieunra néztem, kissé elszégyellve magam. – Munkát nézünk TaeTaevel, szóval nem jó. – Amint megláttam, mennyire elszomorodott és amint láttam, Taehyung milyen elégedetten, öntelten nézett maga elé, elvigyorodtam. Hihetetlen. – De utána ráérek.

Taehyung

Amint kimondja, hogy a melókeresés után ráér, arcom ismét elkomorodik. Komolyan, olyan érzést vág belém, hogy majd meg tudnám fojtani IU-val együtt. Meg akarom ölni őket.

– Khm... ma segítened kell kipakolni a házat – bököm oldalba a barátomat, amire mind a ketten rám néznek.

– Óh, tényleg? Akkor ma nem lesz ebből kávé? – kérdezi a lányka, lebiggyesztve az alsó ajkát. Jimin azonnal elmosolyodik és megborzolja a haját, mire ő azonnal vinnyogva igazítja meg, hogy egy hajszála se álljon külön a fejétől. Szúrós szemekkel figyelem, ahogy szintén besegít neki a hajának igazgatásába.

– Dehogynem. Amint befejezzük, felhívlak, jó? – kuncogja, Jieun szemei azonnal felcsillannak.

– Várom majd a hívásodat – kuncogja, aztán egyszerűen csak megöleli a másikat, ami engem azonnal vicsorgásra késztet. Jimin kellemes illatát, azonnal elnyomja ez az erős, büdös női parfüm. Ha kutya lennék, úgy morognék, ahogyan azt nem szégyellném.

– Rendben, vigyázz magadra, addig is – kacsint rá az idősebb. Nem tehetek róla, de azonnal az alkarjára fogok és elhúzom a lánytól.

– Mi pedig elkésünk, ideje mennünk. Bocsi, Jieun – intek neki, teljesen kifejezéstelen arccal, azzal már is a tanterem felé vesszük az irányt.

– Na, TaeTae, el sem köszöntem! – szól rám Jimin, de nem is érdekel.

– Úgy is találkoztok, mi pedig tényleg elkésünk – nézek fel rá, teljesen komolyan. Láthatóan elmosolyodik rajtam, de próbálom ezt ignorálni. Nem tudom, hogy mi ütött belém, de megint úgy érzem, ha összejönne azzal a libával, abból semmi jó nem sülne ki. Majd azzal a lánnyal járhat, akire én is rábólintok. Ráérzek, hogy ki való hozzá és ki nem. IU baromira nem hozzáillő.

A tanteremben, ismét akt rajzhoz készülődünk, viszont a vénasszony megint hiányzik, így megint rám esik a választás, hogy engem rajzoljanak a többiek. Nem is baj, pihenek legalább. Amint levetkőzöm, majd elfekszem a matracon, amit behoztak, derekamra terít a tanár lazán egy vörös selyemlepelhez hasonlót, épp annyira, hogy mosta nemi szervemet kitakarja. Közben egy elnyúlt pózt kell felvennem, ami valóban művészi megoldás. Féloldalasan fekszem, fejem egy párnán pihen, egyik karomat kinyújtom a fejem fölé, míg a másik kezem a párnán pihentetem az arcom mellett.

– Nos, egy picit nehezítünk a feladaton. Mivel kitakartuk az egyik részét, a kitakart helyet, tökéletesen meg kell rajzolnotok. Szerkezetileg legyen a helyén, ne legyen elcsúszása a testnek, ami a lepel alatt van. A csípője kerüljön a helyére és... – mondja el az instrukciókat a tanár, én pedig csendben fekszem, megnyalva az ajkaimat, majd felnézek Jiminre, aki Istenesen végig mér a szemeivel. Látszik rajta, hogy mennyire tetszik neki a látványom. Örülök neki, remélem, hogy el tudom venni az eszét annyira, hogy ne találkozzon ma IU-val. Nem akarom, hogy magamra hagyjon. Halkan felszusszantok, majd egy apró mosollyal az ajkaimon, figyelem őt. Figyelem, ahogy lassan neki kezd a rajznak.