Little Star - TaeGi (12/?)

Cím: Little Star

Alkotó: Nana & Narina 

Hossz: ?
Párosítás: TaeGi/VGa - Kim Taehyung [V] & Min Yoongi [Suga] (BTS)

Besorolás: +12

Műfaj: AU, humor, romantikus, fantasy

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash 

Összefoglalás: Min Yoongi egy magányos, teljesen magába forduló fiatal férfi. Habár, ő nyitna a világ felé valamilyen szinten, nem tud; nincsenek barátai, közeli ismerősei, egyedül a kutyája, Mimi van neki, aki egy-egy szomorú napon felvidíthatja és hazavárja. Szürkék a hétköznapok, a kedélyállapota egyre rosszabb, azonban egy különös éjszakán hatalmas puffanásra ébredt, ami a kertjéből jött, és a kutyája ugatásától nem tudott nyugodni, így nagy nehezen kiment, hogy megnézhesse, mi történt. 
A forró, füstölgő kráterben pedig egy ájult fiút látott meg... 

Hozzáfűzés:  Ééééés itt a folytatás!:3 
Reméljük, tetszeni fog nektek. <3

Jó olvasást! <3 

Narina írja Yoongit!

Nana (én) írja Taehyungot!

Yoongi

Az ébresztő hatalmas lármájára keltem, mint minden egyes reggel, s egy sor kelletlen nyöszörgés után telefonomat kezdtem kitapogatni, amin nagy nehezen megtalálva rányomtam a nagy piros gombra a kijelző közepén. Fáradt sóhajjal ajkaimon terültem ki háttal az ágyon, halkan szuszogva, mire leesett, hogy minden bizonnyal nem egyedül tartózkodom a helyiségben, így nyújtózkodva néztem körbe. Nem kellett sokáig keresgélnem Taehyungot, hisz ott ült mellettem az ágyon, lesütött szemekkel.

– Jó reggelt – mosolyogtam rá, válaszul viszont csak egy biccentést kaptam. Rám sem nézett. – Valami baj van? – tornáztam ülő pozícióba magam, hátára simítva felé eső kezemmel, kicsit kótyagosan, tekintve, hogy most keltem.

Odakint persze még mindig zuhogott az eső, akárcsak éjjel, épp ezért már féltem kinézni az ablakon, vajon szegény Miminek hogy sikerült megúsznia a vihart.

– Mi? Ja, nem, semmi baj nincsen – kapta rám tekintetét egy halvány mosoly kíséretében, kicsit kipirult arccal, mire én gyanakvó pillantásokkal illettem őt. – Tényleg nincsen semmi baj – válaszolt hangosan fel nem tett kérdésemre, védekezőn maga elé kapva kezeit. Eddig nem is vettem észre, milyen nagy kezei vannak...

– Hát rendben – ásítottam egy hatalmasat, elnyílt ajkaim elé kapva tenyeremet. – Nagyon régóta vagy fent?

– Hm... nem igazán – válaszolt pár másodperc morfondírozás után. – Talán fél órája? Nem tudom – vonta meg vállait, ezen mozdulattal is alátámasztva, hogy, ha puskacsövet tartanának a fejéhez, akkor sem tudna ennél többet mondani.

– Reggeli? – dörzsölgettem meg szemeimet, hogy eddig cseppet zavaros látásomat kitisztíthassam. – Éhes vagy?

– Egy kicsit – bólintott alátámasztásul, aztán hirtelen pajkos fény csillant meg szemeiben, míg mosolya kiszélesedett. – Yoongi. – Nevem magánhangzóit hízelgően, édesen elnyújtotta, sűrűn pislogva felém. Még a szokásos mély orgánum helyett is pár fokkal magasabban beszélt, ettől függetlenül hangja továbbra is olyan visszafogott volt, mint általában.

Akart valamit, amit alapjáraton biztosan nem engednék meg neki.

– Mit szeretnél? – szusszantottam, lehunyva szemeimet, felkészülve minden esetleges válaszra, már előre gondolkodva a dialógus folytatásán. Egyes eshetőségeket nem kellett figyelembe vennem, hisz nem hittem, hogy esetleg újra konnektorba szeretne nyúlni vagy hasonló.

– Kaphatok kávét? – szólt hozzám ugyanolyan hangnemben, mint az előbb is. Nem akartam, mégis felnyitottam pilláimat, így szembe találtam magam azzal a hatalmas, könyörgő, csillogó szempárral, aminek még a leghidegvérűbb ember is képtelen lett volna nemet mondani. – Legutóbb, mikor titokban megkóstoltam, olyan finom volt – biggyesztette le ajkait. – Még csak fel sem pörögtem tőle, sőt elálmosított – sütötte le szemeit. Talán közel fél percig is gondolkodtam, de mindhiába, hisz már az első pillanattól fogva tudtam, mit fogok válaszolni.

Túl aranyos. Minta éveken keresztül gyakorolta volna, hogyan kapjon meg bármit, amit szeretne.

– Jó. Rendben. Egy kicsit ihatsz, de nem sokat, oké? – sóhajtottam halkan, gondterheltséget tettetve, de azt a halvány mosolyt nem tudtam eltakarni az arcomról.

Taehyung

Nem gondoltam volna, hogy megengedi nekem a kávé fogyasztását, de mihelyst kiejtette ajkain a "Jó. Rendben." szavacskát, azonnal levakarhatatlan lett arcomról a mosoly, miközben csillogó szemekkel figyeltem az előttem ülő Yoongit. Kedvem lett volna átölelni, magamhoz szorítani, szüntelenül köszöngetve, hogy végre ihatok kávét, nem csak titokban, de ehhez azért nem volt olyan nagy bátorságom. Tartottam az esetleges elutasítástól, vagy megrovástól, miszerint nem kellene folyamatosan ölelgetnem, így csak vigyorogva, csillogó szemekkel figyeltem, ahogy felkelt az ágyról, majd lomha, fáradt léptekkel indult ki a szobából.

Lassan ugyan, de én is követtem, s mikor leengedtem a lábaimat az ágy végéről, majd rájuk álltam, csak akkor vettem észre, mennyire is fáradt, álmos voltam a kialvatlanságot követően. Kicsit megszédültem, így azonnal visszahuppantam az ágyra, s kezeimet ökölbe szorítva dörzsölgettem meg szemeimet, mintha ezáltal valami életet vihetnék beléjük, azonban tudtam, erre semmi esély nem nyílik, de nem tudtam nem így tenni. Talán több percig is így ültem, forgó világgal körülöttem, mikor nagy nehezen rávettem magam a tényleges mozgásra, így vontatottan, vigyázva indultam meg az ajtó felé, és amint sikeresen elértem odáig, balra fordultam, hogy a konyhába mehessek.

Mikor beléptem a konyha küszöbén, Yoongi már bent volt, és készítette a kávét, amit széles mosollyal nyugtáztam. Mint a legtöbb reggelen, leültem akkor is a székre, kinyújtva a lábaimat a padló irányába, majd bal bokámat a jobbra tettem, közben pedig az ölembe ejtettem karjaimat, boci szemekkel figyelve Yoongit.

– Azért ne szokj majd rá a kávéra. Finom, és jót tesz, de függővé teheti az embert. Nem tudom, neked mennyire tenne jót – fordította hátra a fejét, mire halványan bólintottam egyet.

– Nem fogok rászokni – reflektáltam rögtön, édes mosollyal az ajkaimon. Bólintott egyet, majd felém fordult, jobban megnézve magának. Automatikusan hátrébb húzódtam a széken, teljesen a háttámlájába préselve a hátamat, mert rosszat sejtettem a tekintetéből.

– Mennyit aludtál te? Tiszta vér a szemed, és fal fehér vagy. Biztos jót tenne neked a kávé? – Hevesen bólogattam.

– Aludtam, majdnem annyit, mint te – hazudtam rögtön, sűrűeket pislogva. – Egy kis kávétól amúgy sem lehet semmi bajom, nem? – billentettem oldalra a fejemet, próbálva őt meggyőzni arról, hogy kijárhat egy kis élvezet nekem is, ha már a dolgok 80%-a meg volt nekem tiltva.

Yoongi

Gyanakodva méregettem Taehyungot, és tűrtem az ő meggyőzőnek szánt tekintetét. Átlátszóbb volt a legtisztább üvegnél is, nem tudott hazudni, amivel persze semmi baj nem volt. Addig kell örülnöm, amíg még képtelen füllenteni nekem. Azok a véres, általában hatalmas szemek, amiket most alig tudott kinyitni, s úgy is tartani őket, tökéletesen elárulták a tulajdonosukat, ahogy a bágyadt mosoly, a fal fehér bőr és a lomha mozdulatok is.

– Valóban nem, de kávé helyett inkább aludnod kéne. Az az egészséges – fordultam vissza a kávéfőzőhöz, ami időközben halk sercegő hanggal adta a tudtomra, hogy hamarosan végez. – Viszont rendben, most az egyszer kaphatsz, ha már megígértem, de cserébe délután, és este szépen kialszod magad. Feltéve, ha ébren bírsz addig maradni – mosolyogtam fáradtan magam elé, míg előkerestem két bögrét, hogy azokba tölthessek a fekete nedűből, később pedig cukorral és tejjel ízesíthessem őket.

TaeTaeébe szándékosan jóval többet tettem ezekből, egyrészt, hogy enyhítsem a kávé élénkítő hatását, másrészt, mert az eddigi ittléte alatt úgy tapasztaltam, szereti az édes dolgokat.

– Fogok aludni, ígérem – motyogta halkan, azonban hangja ezúttal sem hatott túl őszintének. Sebaj, úgysem fog tudni sokáig fent maradni, le fogja teríteni a fáradtság.

– Úgy legyen – nyújtottam oda neki a saját bögréjét pár kevergetés után. Sajátomat is a kezembe vettem, amit háttal a pultnak dőlve kezdtem iszogatni. – Mellesleg – emeltem el ajkaim elől egy kis időre a koffeinbombát tartalmazó edényt –, arra gondoltam, hogy jövő héten egyik nap szabadságon leszek, ezért esetleg elmehetnénk venni neked pár dolgot. Múlt hónapban úgyis kicsit többet kerestem, mint szoktam. Nagyrészt ruhákra gondoltam, mert nem sajnálom tőled az én cuccaimat, de két emberhez mérve elég kevés darabbal rendelkezem, illetve gondolom te is jobban éreznéd magad, ha olyan dolgokat viselhetnél, amik neked is tetszenek. Na? Mit szólsz? Legalább nem is ülnél egész nap itthon, de közben velem lehetnék, és így tudom rád figyelni – küldtem felé egy biztató mosolyt.

Sokkal inkább velem mászkáljon a városban, mint ne adj Isten' Sehunékkal. Velük, ha fegyvert tartanak a fejemhez, sem engedem el őt, főleg nem azzal a Hoseok gyerekkel. Hogy képzelte egyáltalán, hogy csak úgy fogdohatja és csókolgathatja?

Taehyung

Belekortyoltam a keserédes nedűbe, majd felnéztem Yoongira, aki nemrégiben mondta el, mi lenne, ha esetleg elmennénk majd a szabadnapján vásárolni. Persze, láttam már tévében boltokat, áruházakat, azonban még egyben sem voltam, így örültem volna, ha meglátogatunk egyet, de nem mertem nagyon nagy hangot adni ennek, így csak szelíden mosolyogva bólintottam, újabbat kortyolva a kávémból, ami hihetetlenül jól esett abban a pillanatban. Szívesen eliszogattam volna egész délelőtt, de ha megiszom a kiöntőből az összeset, szent biztos, hogy ha hazaér, nagyon, de nagyon le fog cseszni, amiért elfogyasztottam mindet.

– Rendben! Ha nem lesz a terhedre – motyogtam el még azért a végére, mire megforgatta a szemeit és egy apró sóhajt hallatva ingatta jobbra-balra fordítva a fejét, lemondóan, megeresztve egy mély sóhajt.

– Nem lesz! Fejezd ezt be, te és a veled kapcsolatos dolgok sincsenek a terhemre, jegyezd ezt meg, rendben? – Aprócskát bólintottam, kissé felvillanyozott tekintettel, ő pedig halkan szusszantott és lehajtva az utolsó korty kávéját, hümmögött egy mélyet, elgondolkodva. – Ma nem főzök reggelit, ugyanis délben majd úgyis kell főznöm, csak egy szimpla szendvicset csinálok, az is jó? – kérdezte, miután a mosogatóba tette a bögréjét.

– Persze, az is jó – reflektáltam, még mindig ízlelgetve a bögrényi kávémat, míg Yoongi lassú mozdulatokkal kezdett el szendvicseket gyártani: kenyeret szeletelt, kivette a hűtőből a felvágottakat, a hozzájuk való zöldségeket, én pedig az egészet figyelemmel kísértem, egészen addig, amíg be nem fejezte munkálatait.

– Szeretném, ha megennéd mind a kettőt. Nincs sumákolás! – tette le elém a tányért, én pedig nagy szemekkel méregettem a tányéron lévő két szendvicset, miközben ujjaim között még mindig szorongattam a bögrémet, kissé félve is.

– De nem vagyok még éhes – dünnyögtem, lesütött szemekkel, újra a bögrémbe kortyolva, ízlelgetve ajkaim között a fekete nedűt, ami jó érzéssel töltötte el a bensőmet. Meleg volt, de a tej egy kicsit hűsített rajta, így nem volt túl forró, sem túl hideg, pont kellemesen langyos.

– Pedig eszel velem együtt – mondta Yoongi, miközben leült az asztalhoz, majd a kezébe vett egy szendvicset, beleharapva az elejébe, közben folyamatosan engem vizslatva íriszeivel. Egy ideig még álltam a pillantását anélkül, hogy falatozni kezdtem volna, de egy idő után ezt meguntam, így egy apró, megadó sóhajjal az asztal felé fordultam, a tányéromhoz, s letéve az eddig szorongatott bögrét, a kezembe vettem én is egy szendvicset, hogy majszolni kezdhessem.

– Kérdezhetek valamit? – néztem fel Yoongira, miután lenyeltem a számban lévő falatot.

– Persze.

– Múltkor... azaz tegnap előtt láttam éjszaka a tévében, hogy egy nő és egy férfi furcsa dolgot csinál. Mármint... hogy is mondjam? Pucérak voltak, és a férfi a nemi szervét a nő... nyílásába nyomta – mondtam, miközben letettem a szendvicset, hogy elmutogathassam. Yoongi szemei hirtelen kikerekedtek.

– Ez honnan jutott most eszedbe?! – kérdezte, köhécselve egy párat.

– A szendvicsben rózsaszín sonka van, és onnan. A nő nemi szerve is rózsaszín volt és eszembe jutott róla, mert nézd, pont úgy lóg ki a kenyér köz... – A szavamba vágott, mikor felé fordítottam volna a szirmokban kilógó sonkarészt.

– Inkább ne! Tudom, milyen az – szuszogta, szabad kezével a fejét vakarászva.

Yoongi

Olyan szinten félrenyeltem, mikor magyarázkodni kezdett, hogy azt hittem, megfulladok, főleg, hogy igyekeztem csupán pár finom köhécselésnek leplezni a dolgot. Egy darabig nem is szándékoztam további falatot a számba venni, ki tudja, mit mondhat még, ami hasonló reakciót váltana ki belőlem? Jobb félni, mint megijedni. Egy kicsit hosszabbnak mondható, kínosabb csend állt be közénk, ami alatt én azon törtem a fejem, hogyan kéne felkészülnöm erre a magyarázás tekintetében egy fokkal kellemetlenebb témára – elvégre lássuk be, a villámokról való tudnivalókat egyszerűbb volt megfogalmazni –, ő pedig továbbra is a sonka redőit tanulmányozta, mintha még biztosabb akart volna lenni abban a feltételezésben, hogy valóban hasonlított egy női szeméremtestre.

Fel akartam tenni a kérdést: mégis miért néz ilyeneket? Egyrészt azonban nem lett volna jogom beleavatkozni abba, mit néz, mit nem, másrészt ezek szerint fogalma sem volt róla, miket látott – ugyan honnan lett volna? Az más, hogy a csókról beszéltem neki, de mi egy csók a nemi aktushoz képest?

– És mi is lenne az a bizonyos kérdés? – zavartam meg őt a szendvics tanulmányozásában több perces tűnődés után. Nem most szándékoztam neki felvilágosítóórát tartani.

– Hát... igazából kettő lenne. Az egyik az, hogy mi ez az egész? A másik pedig, hogy miért csinálják? – kérdezte kicsit félve, mintha észrevette volna, hogy nem épp a helyzethez legmegfelelőbb témát sikerült kiválasztania.

Nem azt mondom, nem lett volna semmi problémám, hogy a szexről kellett beszélnem, azonban azok a nagy, kíváncsi, ártatlan szemek valamilyen úton-módon kellemetlenné tették a kialakult helyzetet a számomra. Azt a hatást keltették, mintha mondjuk egy ötévesnek magyaráztam volna, azt pedig valljuk be, hogy ez a téma még nem igazán arra a korosztályra tartozik.

– Nos – szusszantottam egyet –, ezt magát szexnek hívják. Egy intim, bensőséges nemi kontaktus két ember között. Elvileg az lenne a szerepe, hogy a férfiak megtermékenyítsék a nőket, illetve az állatvilágban ez így is történik, azonban az embereknél ez a folyamat egy különleges, felettébb kellemes érzéssel társul. Legtöbb alkalommal azért létesítik ezt az aktust, hogy ezt az érzést, ezt a gyönyört tapasztalhassák. – Tömör, nagy vonalakban körvonalazott magyarázataim után amilyen gyorsan csak tudtam, betömtem a számba az utolsó pár falatot, hisz ki tudja, mikor lesz legközelebb alkalmam fulladás nélkül enni?

– És milyen ez a gyönyör? – tette fel következő kérdését, tovább majszolgatva a hosszú, vékony ujjai közt tartott szendvicset.

– Hogy milyen? – gondolkodtam el egy pillanatra. – Nem is tudom, hogy kéne leírnom. Mikor eléred azt az állapotot, mindened megállíthatatlanul remeg, mintha nem is a valóságban lennél, mindened elönti a forróság, továbbá úgy érzed, mintha belülről akarnál felrobbanni. – Láttam rajta, hogy a "felrobbanni" szóra kicsit megijedt, ennek láttán pedig egy szélesebb mosoly kúszott az arcomra. Milyen aranyos. – Ne rémítsen meg a szóhasználat, a lehető legjobb értelemben kell venni. Tényleg olyan érzés, mintha valami szét akarna feszíteni, de egyáltalán nem fájdalmas módon. Messze menőleg nem.

Taehyung

Hosszasan elgondolkodtam azon, amit mondott, és valamilyen szinten el is kezdett érdekelni, milyen is lehet elmondásai alapján a szex. Habár, sejtettem, sok részem nem lesz belőle, hiszen Yoongin kívül nem ismerek senkit – kivéve még Sehunt és a barátait –, és mellette pedig még nővel sem találkoztam egyet sem. De! Egyszer! Az orvos feleségével, aki ajtót nyitott nekünk, de ha visszagondoltam arra a nőre, és arra, amit a tévében láttam, valahogy nem tudtam különféle dolgokat kreálni a fejemben, ha ez nem lenne elég, akkor még a tévében látott lányokkal/nőkkel sem sikerült ez.

Egyik mellett sem tudtam magam elképzelni, vagy ugyan azt szimulálni az elmémmel, mint azt, ami a tévében is szerepelt.

– Én miért nem tudom elképzelni ezt senkivel? – kérdeztem, nagy szemekkel nézve Yoongira, miután lenyeltem egy falat ételt. – Mármint magamat egy nővel sem úgy, mint a tévében – gondolkodtam el, mire a férfi felsóhajtott, majd megborzolta kissé a haját és jó ideig maga elé bámulva hümmögött, mintha épp magyarázatot keresne erre.

– Miért akarnád elképzelni valakivel? – tette fel a kérdését, rám emelve tekintetét.

– Mert kíváncsi vagyok, de valahogy nem tudnám ezt elképzelni. Olyan furcsa. Meg kicsit undorítónak tűnik, mármint, amit a tévében láttam, olyan lucskos volt, olyan... – A szavamba vágott.

– Várj! A pornó nem...

– Pornó? – pillogtam, újabbat harapva a szendvicsbe. Gondterhelt sóhajt hallatott, utána pedig nyelt egy nagyot, megköszörülve a torkát.

– A pornó a szexet foglalja össze, azonban a pornó nem arról szól, amiről most beszéltem neked, hanem arról, hogy az embereket felizgassa, szórakoztassa őket. A pornóban nincs romantika, nincsenek szeretetteljes érintések, apró csókok, suttogások. A pornó száraz, és kíméletlen, a szex pedig nem olyan, amit az mutat be. A szex az... szeretkezés inkább, az teljesen más, mint amit abban láthattál. Jó dolog, felemelő, egyáltalán nem undorító, a világ legjobb érzései közé tartozik, hidd el nekem – mondta, halvány mosollyal az ajkain, mire megeresztettem egy bólintást, jelt adva annak, hogy hiszek neki, habár, elég nehezen ment. – Az a csók Hoseokkal milyen volt? – Kicsit frusztráltan tette fel a kérdést, talán dühösen is, azonban éreztem, hogy nem lecseszni akar, vagy felhánytorgatni a múltat, hallani lehetett a hangsúlyozásból.

– Jó volt, igazából. Jó érzést váltott ki belőlem – nyeltem le még egy falatot, de még koránt sem sikerült elfogyasztanom olyan gyorsan az előttem heverő szendvicset, mint Yoonginak.

– A szex is olyan érzés, csak szorozd meg százzal.

– Nekem is lehet? – billentettem oldalra a fejemet, kíváncsian.

– Mit? – mosolygott, újabb szendvicse után kapva ujjaival.

– Hát, a szexet – mondtam, érdeklődve figyelve a válaszát.

– Mindenkinek lehet, de neked még érni kell hozzá. Mármint, úgy tűnik, hogy az vagy, de a gondolkodásod, a viselkedésed nagyon... egyedi. – Elhúztam az ajkaimat.

– Ez az egyedi nem hangzott jól – mormogtam, beleharapva a szendvicsbe.