Joker Game - Namjoon x Jungkook (7/?)

Cím: Joker Game

Alkotó: Nana

Hossz: ?
Párosítás: Jungkook x Namjoon [RapMonster) (BTS)

Besorolás: +16

Műfaj: AU 

Figyelmeztetés: Ttrágár beszéd; a szereplők jelleme nem egyezik a valósággal! Egyenlőre még nem yaoi, de azért:  YAOI

Összefoglalás: Namjoon egy bérgyilkos. Egy megkeseredett, 26 éves bérgyilkos, akinek se szíve, se lelke. Egészen addig, amíg nem találkozik az új célpontjával, akit ki kell végeznie... ez a célpont pedig Jungkook. 

Hozzáfűzés: Yaay! Ide is elérkeztem! :D 
Hahhh... de régen volt folytatás. Mondjuk, mentségemre szóljon, ez nem egy egyszerű fici, de igyekeztem, és itt is a következő rész. :)
Remélem, tetszeni fog nektek, ezután pedig beindítom az eseményeket, szépen lassan. :P
Jó olvasást! <3

Namjoon

 Talán túl elhamarkodott voltam, mikor azt mondtam magamban, hogy két hét alatt bőven lerendezem az ügyet. Hát, nem így volt. Sajnálatos módon, egyáltalán nem így volt… nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt én akartam, vagy elképzeltem, sőt! Minden a feje tetejére állt, ugyanis elértem a célom, Taehyung tényleg megkedvelt engem, egyáltalán nem figyelt már engem ferde szemmel, sőt, még azt is az orromra kötötte, hogy tényleg a párja Hoseok, ez pedig elégedettséggel töltött el, hiszen megbízik bennem, mint a szerelme is, és rájöttem arra is, hogy biztosan nem ők a hunyók. Ezek szerint, aki összeállította az aktákat, vagy nagyon figyelmetlen, béna volt, vagy valami probléma ütötte fel a fejét a kiderítés közben, de nem hagyhattam figyelmen kívül Jimint és Yoongit sem. Egyikük sem nézett ki testőrnek, sem ügynöknek, de… ha jobban belegondoltam, Yoongira erősen gyanakodtam, főleg az este után, amit a fiúk társaságában töltöttem.

Yoongi távolságtartóbb volt, mint bárki, emellett minden figyelmével engem illetett, s habár, beszédbe elegyedett velem, sőt, kedves volt, minden mozdulatomat, minden szavamat figyelte, ami az este folyamán elég erős gyanúra adott okot. Valamiért, egy kicsit magamra emlékeztetett, hiszen én is pont így mérem végig a terepet mindig, ahogyan ő engem figyelt, és ez egy kicsit kétségbe ejtett, el is gondolkodtatott. A legnagyobb probléma azonban az volt, hogy nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Szinte állandóan az ágyamban fekve gondolkodtam, nézve a plafont, és minden eshetőséget végig vettem magamban, de amíg nem tudok konkrétumot, addig bizony, nem tudok lépni sem. Talán egyszerűnek tűnik a helyzet: simán ki kellene nyírnom Jungkookot, de ez nem így működött. Ahhoz, hogy ne bukjak le, bizony, mindent meg kell szerveznem. Talán jobb lett volna, ha már az első napon, ismeretlenül elkapom az utcán és kinyírom, csak azzal megint az lett volna a probléma, hogy szemtanú mindig akad, és a fiú közelébe csak úgy tudtam férkőzni, hogy senki ne tudjon róla.

Már azt is elterveztem időközben, hogy annak érdekében, ne legyen feltűnő a dolog, „elköltözöm” majd, és rá pár héttel fogom őt megölni. Ez jó ötlet, de addig el is kellene jutnom anélkül, hogy bajba keverednék.

Taehyung és Hoseok biztosan nem testőrök, nem is kémek, száz-százalékra mertem volna mondani, hogy nem ők vigyázzák Jungkookot. Vagy Jimin, vagy Yoongi, esetleg, még ott volt az a Seokjin gyerek is, aki habár, nem ápolt szoros kapcsolatot Jungkookkal, még nem kizárandó a dolog miatt. Viszont, legalább két embert már biztosan ki tudtam pöckölni a dologból.

Macerás ügy. Vagy csak én bonyolítom túl. Bár, inkább a másodikra kellett tippelnem, emellett úgy éreztem, nem ártana egy újraértékelés is, újragondolás annak érdekében, hogy tisztán tudjak gondolkodni, de sajnos, ez sem volt annyira egyszerű, hiszen az aprócska elméletek már az elmémbe vésődtek, amellett pedig már felépítettem egy kis tornyocskát magamban, mi hogyan van, vagy ha úgy tetszik, egy kirakóst, aminek a darabjait kezdtem lassan összerakosgatni.

Egy biztos volt, muszáj megtudnom, ki lehet titokban Jungkook „őre”, mert először vagy őt kellene kiiktatnom, vagy pedig pedig valamilyen úton-módon eltüntetnem Jungkook közeléből, de ez koránt sem annyira egyszerű.

Mellette, ha ez még nem lenne elég, be kellett ismernem azt a sanyarú tényt, hogy kezdtem megkedvelni a kölyköt, jól éreztem magam nála, igazi felüdülés volt néha vele beszélgetni, és az a mérhetetlen ártatlanság, amit sugárzott magából, szinte vonzott, amellett pedig sűrűn betértem hozzá a kocsmába is, hogy megiszogassak valamit, közben pedig beszélgettem vele, s habár, ez volt a tervem része, miszerint közel férkőzök hozzá, arra nem gondoltam, hogy így meg is kedvelhetem őt. Még nem volt ilyesmire példa, és igazán rosszul esett a szívemnek, mikor azon gondolkodtam egyik álmatlan éjszakámon, mennyire fog fájni, ha majd meg kell őt ölnöm. Ez pedig baj. Nagy baj. Nem tudom, hogyan tudnám magam elhatárolni tőle, hogyan tudnám elérni azt, hogy ne kedveljem továbbra is, vagy hogyan tartsam távol magamtól úgy, hogy közben hozzá egyre közelebb kerüljön. Egyszerűen, annyira elveszettnek éreztem a dolgot, hogy már-már képes lettem volna megőrülni is. Elegem volt az egész ügyből, és ha nem keresnék vele rengeteg pénzt, amellett pedig nem lenne fontos a „karrierem” számára, biztos, hogy visszadobnám az ügyet. Bár, nem tehetném meg, ha már egyszer elvállaltam, véghez kell vinnem, csak… tudtam, hogy fájna, rosszul esne. Már láttam lelki szemeim előtt, hogyan fog nézni rám a fiú, mikor végrehajtom rajta az ítéletet, ez pedig már álmaimban is kísértett… Nem egyszer volt rá példa, hogy nem tudtam emiatt aludni, vagy felzavart mély álmomból.

Nem tudtam, mihez kezdjek, mit csináljak, összezavartnak éreztem magam, és kellett volna egy-két nap, hogy mindent részletesen, ép ésszel gondoljak át, de az idő ketyegett, gyorsan haladt, és minden egyes óra szükséges egy ilyen ügyben, nem szabad halasztani. Még nem jutottam túlságosan előre, csak annyit tudtam, hogy két ember biztosan nem az, akinek gondoltam őket, de még a héten ki kellene derítenem, ki lehet az, aki figyeli a fiú minden mozdulatát, viszont ez sem volt túl egyszerű. Elveszettnek éreztem magam, és tartottam attól, hogy semmi nem fog úgy haladni, működni, ahogyan én azt elterveztem magamban, gondosan. Pedig nem a beképzeltség beszél belőlem, az egyik legjobb bérgyilkos voltam, erre kifog rajtam egy ilyen ügy. Bár, azt be kell vallani, az elnök fiát nem egyszerű kicsinálni, főleg úgy nem, ha az aranyos, kedves, már-már annyira naiv, hogy fájdalmas is.

Mély sóhajjal kortyoltam bele az italomba, miközben Jungkookot néztem, aki az egyik üvegért nyújtózkodott, hogy a mellettem ülő pasast ki tudja szolgálni. Már rengetegszer volt alkalmam így látni őt, és őszintén szólva? Kívánatos volt. Fájdalmas volt beismernem, de egyszerűen túl jól nézett ki a hófehér ingben, és abban a feszülős nadrágban. Olyannyira kiemelte az alakját, hogy minden egyes alkalommal be kellett harapnom az alsó ajkamat, vagy elterelnem a gondolataimat, nehogy valami rosszra gondoljak. Nem, nem éreztem magam melegnek, továbbra sem, csak megkívántam valakit, aki tényleg szép volt. Őszintén, azok az izmos combok, az az édes, babaarc, azok a szépen ívelt, vörös ajkak, és azok a hatalmas, boci szemek… Ki ne kívánná meg? Szerintem nem is ember az, aki nem képzel el egy ilyen fiúval piszkos dolgokat. Ha nem lenne az áldozatom, biztosan összeszűrném vele a levet, csak így nem lehet, mert félő, hogy többet éreznék iránta, még akkor is, ha csak alkalmi partnerem lenne. Kőből volt a szívem, nem vitás, de annyira nem, hogy egy szeretőt meg tudjak ölni, mellette pedig a világért sem szeretném, hogy esetleg belém zúgjon, aminek hatására nehezebbé teszi a dolgomat.

Milyen vicces. Egy szimpla, huszonéves fiúcska elcsavarja a fejemet. Több volt ez, mint tragédia.

Morgósan hajtottam le a poharamban lévő, utolsó kortyocskákat is, majd felpillantottam, ekkor pedig szembetalálkoztam Jungkook kérdő, egyben aggódó pillantásaival, aminek hatására megvontam a szemöldökeimet, mély sóhajt eresztve ki ajkaim résén át.

– Baj van? Mostanában olyan… gondterheltnek tűnsz – mondta, a pultra könyökölve, egyenesen a szemeimbe nézve, mintha a lelkemig hatolnának azok a csokoládé-barna szemek, amiket kedvem lett volna abban a pillanatban kinyomni. Haragudtam rá, dühös voltam, hogy piszkos, mocskos dolgokat generált bennem, és ráadásnak még haragudtam azért is, mert megkedveltem, pedig ez csak az én hibám, nem az ő rovására vonható. Csak én tehettem róla, senki más.

– Van pár dolog, amit nem tudok megoldani, de baj nincs. Mint mindent, ezt is megoldok majd, csak idő kell hozzá – vontam meg a vállaimat, mire hümmögve bólintott egy aprócskát.

– Én szívesen segítek, ha gondolod – húzta szelíd mosolyra ajkait, ami engem is mosolygásra késztetett, miközben megforgattam az ujjaim alatt lévő üvegpoharat, hümmögve nézve magam elé, kissé elmélázva.

– Nem tudsz, de azért köszönöm – sóhajtottam. – Azaz, tudnál. Adsz még egyet? – nevettem harsányan.

– Nem lesz már sok? Mármint, nem akarok beleszólni – sétált a szekrényhez, hogy kivegye belőle a kedvenc italomat –, de a végén be fogsz csiccsenteni, és nem találsz haza – mondta, beletöltve a poharamba az alkoholos nedűt.

– Nem izgat – vontam meg a vállaimat, le is hajtva a pohár tartalmát, majd emeltem is a fiúnak, hogy öntsön még egyet. Persze, vonakodva, de megtette. Gondolom, szívesebben mondott volna nemet, de mivel az volt a dolga, hogy kiszolgálja az embereket, így nem tartózkodhatott a dologtól, szóval kötelesség miatt, de tele töltötte a poharamat, amit le is húztam, elhúzva az ajkaimat, hiszen a maró alkohol utóhatása nem túl kellemes, mégis jól esik.

Még a végén lelkinyomorék leszek egy kölyök miatt…

Természetesen, neki lett igaza: zárásra már talaj részeg voltam. Nem szoktam lerészegedni, elég sűrűn iszok alkoholt, de akkor, azon a napon, abban a pillanatban olyan részeg voltam, mint még soha. Menni is alig tudtam, gondolkodni meg aztán végképp nem sikerült, viszont Jungkook nem akart így hazaengedni egyedül, azért kitalálta, hogy hazavisz. Persze, ott volt a fejemben a vészjelző, miszerint nem engedhetem be a házamba, ahol minden tele van fegyverrel, tervekkel, aktákkal, de annyira nem voltam tudatomnál, annyira ittas, egyben idióta is voltam, hogy amint felajánlotta ezt, rögtön bólintottam, ám legyen.

Még utána is elgondolkodtam azon, hogy ezzel hibát követek el, de annyira tompa, annyira ködös volt az agyam, annyira képtelen voltam tisztán gondolkodni, hogy az elkeserítő, szomorú volt. Mellesleg, élveztem, ahogy engem támogatva igyekszik velem haza. Mondjuk, Taehyung is felajánlotta a segítségét, és már épp akartam mondani, hogy nem kell, mikor Jungkook mosolyogva közölte, majd ő hazavisz, neki amúgy is sok dolga van a gyerekkel – örültem, hogy ő nem jön.

– Mondtam, hogy be fogsz csiccsenteni – szuszogta a fiú, miközben szeltük a távolságot lábainkkal. Azaz, inkább ő szelte a távolságokat, én csak botorkáltam mellette, őt használva támaszomnak, ami látszólagosan nem zavarta.

– Kell az néha – szuszogtam, lesütött szemekkel, álmosan nézve magam elé.

– Persze, de azért vigyázz ilyesmikkel. Holnap nagyon fog fájni a fejed. Ez az? – kérdezte, mire felemeltem a fejemet, és határozottan bólintottam, jelezve, hogy igen, ebben az épületben lakom. – Én nem tudom kinyitni – kuncogta Jungkook, mire megvilágosodtam egy pillanat alatt, hiszen valóban, neki nem volt sem kulcsa ahhoz, hogy ki tudja nyitni a nagy ajtót, viszont én túl részeg voltam, így hosszas keresgélés után tudtam csak előkapni a kulcscsomómat, s még arra sem volt kapacitásom, hogy én nyissam ki az ajtót, azonnal a fiú kezébe nyomtam azt. Ő nevetve, fejcsóválva tett eleget néma kérésemnek, majd miután sikerrel járt, és benyitott az épületbe, belökte lábával az ajtót. – Hanyadik emelet? – Miután nagy nehezen kiböktem, melyiken is lakom, hányas szobában, azonnal a lépcső felé kezdett húzni.

A lakásajtóm előtt állva nyitott be a házba, miután elfordította a kulcsot, majd nagy nehezen be is cipelt oda, s a picike, aprócska nappaliba vitt, és ültetett le a kanapéra, mire megkönnyebbülten szusszantottam, lehunyva a szemeimet, fejemet azonnal a háttámlának döntve. Forgott velem az egész világ…

Tényleg nem kellett volna berúgni.

– Mmm… csinálok neked egy kávét, az majd jót tesz – tűrte fel az ingujját, mire szelíden mosolyogtam, sóhajtva egy hatalmasat.

Eszembe sem jutott, milyen veszélyt is hoztam magamra. Egyszerűen, nem is gondoltam rá, mekkora kárt okozok azzal magamnak, ha valamit Jungkook megtalál nálam.

Szörnyű bajt hozhatok a saját fejemre, de annyira alkoholmámoros voltam, hogy habár, ha eszembe is jutott, nem tudtam belegondolni ennek a súlyára...