Joker Game - Namjoon x Jungkook (4/?)

Cím: Joker Game

Alkotó: Nana

Hossz: ?
Párosítás: Jungkook x Namjoon [RapMonster) (BTS)

Besorolás: +16!

Műfaj: AU 

Figyelmeztetés: Ttrágár beszéd; a szereplők jelleme nem egyezik a valósággal! Egyenlőre még nem yaoi, de azért:  YAOI

Összefoglalás: Namjoon egy bérgyilkos. Egy megkeseredett, 26 éves bérgyilkos, akinek se szíve, se lelke. Egészen addig, amíg nem találkozik az új célpontjával, akit ki kell végeznie... ez a célpont pedig Jungkook. 

Hozzáfűzés: Yaay! Ide is elérkeztem! :D 
Ez a rész most nem lett a legjobb, elég keveset aludtam, és sokáig írtam, de nem akartam hanyaolni már a tovább írását. A következőben jobban odateszem magam. :)

Namjoon

– Kérsz egy teát, vagy kávét? – kérdezte szelíden, mikor bevezetve a nappaliba, lassan leültetett a kanapéjára.

Őszintén? Azt hittem, hogy valami puccos kis lakásban éldegél; bár, gondolhattam volna, hogy ez nem így van, hiszen valami oka lehetett annak, hogy elköltözött otthonról, és ilyen magányosan él, messze a szüleitől. Sejthettem volna, hogy nem az ő vonalukat követi, de azért meglepett a kis visszafogott, és aranyos rendezésű lakás.

Semmi sem volt hivalkodó. Ízléses volt minden: az elrendezés, a halovány barna bútorok, és a bézs színű falak régies, még is nyugodt hatást keltettek bennem. A dohányzóasztal előttem pihent, halovány barna színében, terítővel a tetején. Mécses is volt rajta.

Ha nem tudnám, hogy az elnök fiánál vagyok, azt hinném, hogy a nagyanyámhoz tértem vissza. Na, jó, nem. Nem volt annyira elmaradott, de közelített a dolog hozzá. A személyiségéből is sejthettem volna mondjuk, hogy valami ilyen elrendezéssel fogok találkozni, ha átlépem a ház küszöbét.

Egy kis időnyi gondolkodás után végül megköszörülve a torkomat néztem fel rá, egy kedves, meleg mosolyt sugallva felé.

– Egy kávé elfogadok, köszönöm – mosolyogtam, majd ránéztem az asztalon lévő hamutálra. – Dohányzol?

– Csak nagyon ritkán. Nem szoktam folyamatosan füstölni. Meg a barátaim is dohányoznak. Yoongi, és Taehyung is – mosolyogtam, mire felvontam a szemöldökömet. Taehyung dohányzik? Ki sem néztem volna belőle. Abból a Yoongiból simán, az olvasottak alapján, amik az aktáikban csücsültek, elég kis veszélyes alaknak néz ki, de Taehyungról nem gondoltam volna.

Mondjuk, ha vissza emlékszem, mennyire fel volt háborodva, mikor lehányták, és milyen hirtelen volt a viselkedése, és a mozdulata… igen. Azt hiszem nem olyan kedves, és aranyos, mint ahogyan kinéz.

– A lakásban dohányoztok? – kérdeztem, mikor hallani véltem, hogy feltehetőleg felteszi főni a kávét.

– Igen. Igazából ki lehetne menni, de úgy vagyok vele, hogy a ház van értem, és nem én a házért. Meg ha össze ülünk itt mindannyian, felesleges kituszakolni az egész bagázst, inkább ablakot nyitok – kiáltott ki nekem, mire felvontam a szemöldökömet, lágyan hümmögve.

Fura bogár.

Miért nem sznob? Az ember azt gondolná, hogy tipikus mása lesz a szüleinek, és a viselkedésüknek, erre bent dohányzik a lakásban, a haverjaival. Miket nem tudok meg…

– Na, feltettem főni a kávét. Elrohanok kötszerért – mondta halkan, és amilyen hirtelen jelent meg az ajtóban, olyan gyorsasággal is tűnt el. Megmosolyogtatott egy pillanatra a dolog, majd hümmögve néztem körbe újra, a sérült kezemet fogva az ujjaimban.

Nem szabadna ennyit gondolkodnom a fiún, a barátain, és a viselkedésén. Valahogy ki kellene zárnom magamból mindent, és csak a feladatomra koncentrálnom, miszerint meg kell ölnöm. Elég zavaró, hogy ennyi minden az eszembe jut, vagy egyáltalán csak önmagában az, hogy aranyos, és kedves srácnak tűnik, kár érte, hogy meghal. Már csak ez az egy picike gondolat végzetes lehet, azt hiszem, a munkámra nézve. El kellene határolnom ezeket az érzéseket, és a munkámat, mert ha ez így megy tovább, biztos, hogy baj lesz. Nem féltem attól, hogy esetleg nem tudom elvégezni a rám bízott feladatot, mert képes lennék megölni azt is, aki a mindent jelenti számomra, ismerem magam annyira.

Csak nem mindegy, hogy utána hogyan számolok el a lelkiismeretemmel, vagy hogyan állok lábra. Tudom, hogy azt is meg tudnám gyilkolni hideg vérrel, akihez húz a szívem, és közel is áll hozzá, ugyanis ez a munkám, engem már megedzettek az évek. Nem gondolkodom gyilkolás közben, csak teszem, amire be vagyok programozva. Azt viszont tudtam, hogy utána nagyon nehezen kecmeregnék ki a depresszióból, és nehezen szabadulnék a gondolattól, hogy én oltottam ki annak az egyénnek az életét.

Hogy miért félek ettől?

Alig ismerem pár napja, már úgy gondolkodom róla, ahogy. Ez pedig rémisztő, ugyan is nem szabadna éreznem semmi pozitívat az irányába.

Kontrollálnom kell az érzéseimet.

Megeresztettem egy fáradt sóhajt, majd lassan az egyik szekrényén lévő képre néztem, ahol még gyerek volt. Érdekes, különös, hogy ugyan olyan gyermekiesen csillog az a két fekete szempár, mint azon a régi fotón.

Én nem is tudom, milyen voltam gyerekkoromban. Már majdnem teljesen elfelejtettem. Azt hiszem, nem is baj, jobb ez így. Minél több minden esik ki a múltamból, annál ridegebb, hidegebb vagyok az emberekkel szemben, ami alapjáraton is a kötelességem lenne, elnézve, hogy mivel foglalkozok.

– Itt is vagyok! – A hangja szakított ki a gondolatmenetemből. Nem reagáltam a szavaira, és a hirtelen érkezésére, csak néztem, ahogy könnyedén lépdel felém, majd mikor a testem mellé ért, leült a kanapéra, és kedves mosollyal nézett rám.

Jobban teszed, kölyök, ha nem nézel így rám, hidd el nekem.

Felsóhajtottam, és viszonoztam a gesztust, kissé esetlenül, tőlem szokatlan módon, ő pedig tette, amit ilyenkor kell: vattapamacs a fertőtlenítőbe, a kezemre nyomta a pamacsot, aztán kitörölgette, kitisztította a sebet, majd később ragacs, géz… szokásos mozdulatok, és cselekedetek, amiket ilyenkor szokás megtenni.

Úgy tűnt, hogy jártas a dologban. Most vagy ő nagyon béna, és ügyetlen, vagy nagyon sokszor próbáltak már az életére törni. Inkább az utóbbira szavaztam. Biztos, hogy nem egy ember akarta már eltenni őt láb alól, hiszen az elnök fia… úgy lehet vesztegetni, és lemondásra bírni egy ilyen tettel az elnököt, amit semmi mással. Itt pedig kezdett beigazolódni a sejtésem, hogy pár barátja biztos azért a barátja, hogy megvédjék ők.

Nem szabad velük összefutnom. Teljesen el kell határolnom magam tőlük, mert nagyon hamar lebukhatok. Én a gyilkolásra vagyok képezve, ők pedig feltehetőleg arra, hogy az olyasfajtákat, mint én, kilométerekről kiszagolják.

Mintha Isten sem akarná, hogy ez sikerüljön, megszólalt a csengő.

– Óh… – motyogta Jungkook, mikor leragasztotta a sérülésemet, majd lassan az ajtó felé indult, egy aprócska mosollyal. A kávéfőző sípolását hallottam a konyhából, és alig pár másodpercre rá már az illatát is éreztem, amit jólesően szívtam magamba. Imádtam a koffein dús nedű érdekes, jellegzetes ízét.

– Ah! Képzeld, alig tudtam aludni! Az a gyökér Jimin egész este zaklatott kakaon! Össze-vissza nyávogott, hogy most biztos, hogy vége a kapcsolata Yoongival, én pedig hallgattam és próbáltam odafigyelni rá, de reggel nyolckor, éjszakázás után ez igazán nehezen ment! Találd ki, hogy délben, az alig pár órás alvásomból mi szakított ki?! – Hallgattam a felháborodott beszélgetést, ami nem is tudom, miért, és milyen okból, de mosolygásra késztetett.

– Na? – Jungkook hangja kis esetlen volt, és olyan, mint aki nagyon nem akarja ezt a sztorit hallgatni, de kénytelen volt elviselni.

– Hogy kibékültek, és minden happy! Ezért zaklatott baszd meg egész reggel és… ez ki? – nézett végig rajtam, mire elfintorodtam, végig mérve.

Nem volt szimpatikus a srác. Eddig sem, most aztán végképp nem. Igazából, nem hittem volna, hogy létezik nálam bunkóbb ember, pedig még is! A fiúcska bőven lekörözött.

– Nemrég ismertem meg a kocsmában – mosolygott Jungkook, a konyhába menet. – Ma valamiért Candy megharapta, és elláttam a sérülését! – A konyhából kiabált ki, a velem szemben álló Taehyung pedig végig mért, alaposabban, mint az előbb, majd megeresztett egy aprócska sóhajt, és elővéve a cigarettás dobozát a zsebéből, kivett belőle egy szálat, majd előbányászta a gyújtóját is, később pedig meggyújtotta a cigaretta végéjét, mélyen beleszívva a bűzrúdba.

– Nyissak ablakot? Rágyújtottam – mondta, miközben a konyha felé fordult.

– Igen, kérlek! – Taehyung nem reagálta le a másik szavait, csak az ablak felé lépdelt, majd odaérve, elhúzta a fehér függönyt, aztán lassú, de határozott mozdulatokkal elforgatta a kilincset az ablakon, s kinyitotta azt, amennyire tudta. – Kérsz kávét?

– Aha. A nyomi Jimin miatt semmit sem aludtam! – Leült a fotelra, miközben újra rám nézett. – Mi a neved? – kérdezte, kedvesen mosolyogva, azonban volt valami a mosolya mögött, amiről sejteni véltem, hogy egyáltalán nem tetszett őfelségének a betolakodó személyem. Ebből pedig levontam a következtetést, hogy ha nem leszek nagyon, de nagyon óvatos, gyorsan le fogok bukni.

– Kim Namjoon – mondtam, biccentve felé egyet. Nem féltem attól, hogy lebukok. Az alvilágiak, és a hozzá hasonló emberek maximum Rapmonster néven ismerhetnek.

Tudom, béna, és gáz név.

Egy karaoke esten rappeltem valami híres előadótól, és azóta rám ragadt a Rapmonster becenév, amit egyáltalán nem bántam, ugyan is ez elég ügyetlen név ahhoz, hogy ne vegyen komolyan az, aki nem ismer.

– Kim Taehyung – biccentett felém, a cigarettájába szívva, újra végig mérve. Ha még egyszer végig mér, bemosok neki egyet.

Nagyon nem szimpatikus ez a srác. Biztos, hogy vaj van a füle mögött, és rám nézve veszélyes.

– Tessék. – Jungkookra néztem, ahogy behaladt hozzánk a helyiségbe, majd letette Taehyung, és elém is a kávét, ő maga pedig mellém ült, a bögréjét tartva az ujjai között. Rám mosolygott egy pillanatra, majd a barátjára emelte a tekintetét, miközben lassan a bögréjébe kortyolt, afelől pislogva kifelé. Elemelve az ajkait a bögrétől, megnyalta a még kávés száját, s újra elmosolyodott. Milyen finomak a mozdulatai. – Szóval, nem sokat aludtál?

– Nem. Egyszer meg fogom ölni Jimint. Nem tudom, miért engem traktál a szerelmi életével… – sóhajtotta Taehyung, miközben előre dőlt, hogy a kezébe vegye a csészéjét, és a kávéjába kortyolhasson. – Ma ráadásul megint megyek éjszakára, és előre tudom, hogy semmit nem fogok aludni, mert nem sokára mehetek a kicsiért az oviba, aztán veszek neki valami kaját, mert főzni nem lesz energiám – nyögte, megforgatva a szemeit.

– Nem irigyellek – mondta Jungkook halkan, elgondolkodva.

– Én sem magamat – nevette Taehyung harsányan, vállat vonva, újra a kávéjába kortyolva. Biztos, hogy nem bíznám a gyerekem erre az alakra. - Mindegy, túlélem, csak szar lesz. De ha éjszaka, és hajnalban megint jönnek az üzenetek, kikapcsolom a wifit, és inkognitóba lépek – morgott, elhúzott ajkakkal.

– Miért nem kapcsoltad ki most éjszaka? – tettem fel az ártatlan kérdést, én is a csészém felé nyúlva, miközben incselkedő, kötekedő íriszekkel figyeltem őt, és a mozdulatait. Összeszűkítette a szemeit, mintha valami ökörséget mondtam volna, vagy inkább sértőt.

– Nem akartam bunkó lenni.

– De azért kibeszéled a háta mögött – mosolyogtam, a kávémba kortyolva, sandán pillantva rá. Összevonta a szemöldökét, majd előre hajolt, és lehamuzta a cigarettáját. Jungkook meglepődött szemekkel nézett rám.

- Nem beszélem ki. Ő is tudja, hogy mérges vagyok rá, amiért nem hagyott aludni, holott éjszakás voltam. Nagyon boldog lennék, ha nem szólnál bele a dolgaimba, ugyanis nem ismerjük egymást – sóhajtotta, újra belekortyolva a koffeinnel teli nedűjébe. Elmosolyodtam, felemelkedő szemöldökkel, huncut mosollyal nézve rá.

– Ne haragudj – mosolyogtam rá kedvesen, mire felszusszantott, elhúzva a száját. Muszáj kis kedvességet titulálnom felé, nehogy a kis áldozatom a bunkó viselkedésem miatt hátráljon el tőlem, ugyan is az megint nem jó rám nézve. Viszont az nem lenne rossz, ha a barátja utálna.

Hogy miért nem? Feszültséget kelthet a fiúban, ha kedvel engem. Ellene fordulhat, összeveszhet vele, számomra pedig szabadabb a vásár. Jó, ha tartom a sráccal a rossz viszonyt, és nem egyeledek vele könnyed beszélgetésbe.

– Nem gáz. Ami a szíveden, az a szádon, nincs ezzel gond – vont vállat, a cigijébe szívva. - Amúgy Jungkook, Hoseok mondott valami olyasmit, hogy hétvégén rendez egy bulit otthon. Eljössz, igaz? – kérdezte, és hirtelen olyan arcát mutatta, amiről azt hittem, hogy nála nem is létezik. Kiskölyök szemekkel nézett a mellettem ülőre, hatalmas, boci szemekkel, rebegtetve a szempilláit, és ha ez még nem lenne elég, olyan gyermekiesen pislogott és nyüszített, hogy azt hittem, hátraesek a kanapéval együtt.

Mi ez a hirtelen hangulatváltás?

Skizofrén vajon?

– Persze – mosolygott a fiatalabb, vállat vonva.

– Szuper! – vigyorgott Taehyung, diadalittasan. – Akkor szólok neki, hogy jössz hozzánk – kacsintott, miközben letette az eddig kezében tartott csészét, majd nyújtózott egy nagyot, még mindig lógó cigivel az ujjai között.

Hirtelen hangulatváltozás. Mintha az előbb nem lett volna semmi gondja. Lehet, hogy egyáltalán nem testőr, vagy kém a gyerek, csak simán zakkant. Nem. Nem. Biztos, hogy valamelyik a kettő közül, és valószínűleg a testvére, Hoseok is az, ugyanis együtt él a testvérpár.

– Hoseok? – kérdeztem halkan, mire Taehyung rám nézett, villám gyorsan.

– A bátyám. – Mosolygós volt a hangja, de a tekintete tükrözött valamit, valami olyasmit, ami gyanús volt nekem. Nagyon gyanús.

Hosszú idő telt el, mire végre elment a srác. Alig vártam már, hogy kilépjen az ajtón. Magam sem tudom, miért, de tudnom kellett, hogy van-e okom feltételezni azt, hogy a srác kém, vagy ügynök-e. Úgy éreztem, finom kérdéseket kell feltennem róla Jungkooknak.

Jobb szerettem volna őt kiismerni jobban, de ha így alakult, nem gond, ha előbb a barátairól próbálok meg mindent kideríteni, hogy tudjam, kitől van tartani valóm, és kitől nincs.

Jungkook lassan visszajött hozzám, majd leült mellém a kanapéra, széles mosollyal.

– Hogy van a kezed? – kérdezte, kedvesen nézve a szemeibe.

– Köszönöm, jól. – Lezártnak tekintettem a dolgot a mondandóm végével, majd megeresztettem egy sóhajt, és sandán ránéztem. – Miért volt velem ilyen bunkó a srác? – tettem fel a kérdést, mire lesütötte a szemeit.

– TaeTae nagyon nehezen nyílik meg az embereknek. Magának való srác, tipikusan olyan, aki nem szeret ismerkedni. Nagyon feltűnő, és imádja az embereket, de nem nagyon nyílik meg – mosolyogtam, mire bólintottam egyet. Eddig van okom aggódni.

– És a bátyjával él? – kérdeztem, mire felvonta a szemöldökét.

– A párjával él – mondta, mire kigúvadtak a szemeim.

– Hoseok nem a testvére…? – kérdeztem halkan, mire hirtelen elkerekedtek a szemei, tátogott egy kicsit, majd lesütötte a szemeit. – Mármint úgy vettem ki a dolgot, hogy együtt laknak... a bátyjával. 

– Basszus… el ne mondd neki, hogy tudod, kérlek! – nyüszítette, bűnbánóan, a hajába markolva. Az aktában az volt, hogy ők testvérek! Mi a franc?

Nekem ez gyanús. Az akták szigorúan titkosak, és biztosak. Egy lehetőség van: vagy valamilyen oknál kifolyólag változtatták meg az aktákat ők maguk, ami azért veszélyes, mert biztos, hogy akkor rettenetesen sok okom van félni, vagy nem alaposak az akták, ami megint veszélyes, ugyanis ki tudja, hogy mi nem helyes még abban a szarban.

– Ez biztos? Nem néz ki a srác melegnek – mondtam halkan, megköszörülve a torkomat. Láttam, hogy bántja a bűntudat, amiért kicsúszott a száján ez a kis „titok”, de valamilyen szinten örültem, hiszen, ha elszólta magát, akkor valamennyire bizalmat is táplál felém, ami valljuk be, nekem szerencsés.

– Igen, biztos, láttam már őket, csak titkolják. Mindenkinek azt mondják, hogy testvérek…

– De ha kiderül, vérfertőzőnek fogják őket hinni. Nem jó hazugság ez – mondtam úgy, mintha aggódnék, de szó sem volt ilyesmiről. Máshogy nehezen tudnék a közelébe férkőzni.

– Tudom, de ők nagyon óvatosak. Senkinek nem mondják el, csak nekünk, és nyilvánosan nem is mutatkoznak – sóhajtott, a hajába túrva. – Kérlek, senkinek ne mondd el! Kérlek! TaeTaenak így is nagyon nehéz élete volt, elvesztené minden bizalmát bennem, ha megtudná, hogy tőlem tudod! – Olyan esetlenül nézett rám, és kétségbeesetten, ahogy még soha senki.

Fel kellene hívnom a megbízómat, hogy az aktával baj van, és változtatni kellene rajta. Nem kellene, hogy érdekeljen a dolog, de ahogy a szemeibe néztem, a csillogó, könyörgő íriszeibe, egy idő után megadóan felsóhajtottam.

– Nem mondom el senkinek, ígérem – mosolyogtam rá, kedvesen. Megkönnyebbülten sóhajtott egyet.

– Most már kénytelen leszel a barátunk lenni, hogy tud róla „nyilvánosan” is, vagy engem megölnek – mondta halkan, esetlenül nézve rám.

– Nem bánom – vigyorogtam, vállat vonva.

Nem fogom felhívni a megbízómat.

Viszont lehet, hogy a srác azért ilyen mogorva, és távolságtartó, mert titka van, és egyáltalán nem ügynök, vagy kém. Mindegy, kiderítem, ha törik, ha szakad.

De az aktában vajon miért az van, hogy ők testvérek? Bizalmas dolgok ezek, és nagyon alaposak. Nem tetszik ez nekem.

Basszus, pedig reméltem, hogy nem lesz ennyire nehéz dolgom. Semmi kedvem még nyomik után kémkedni, mint valami elcseszett, béna filmben.