Nem vagyok meleg! Csak egy férfiba szerelmes... ~VHope~ (3/4)

Hoseok

Amint elhagyjuk a klubbot, azonnal visszamegyünk a dormba, de persze a bajusztól és egyéb hülye kiegészítőktől megszabadulunk.

Mikor felmegyünk, persze Jin, Suga és NamJoon kérdő tekintettel néznek minket, hiszen nem ebben a cuccban mentünk el, mint amiben most jöttünk.

- Hát ti? - kérdezi Jin.

- Csak vásároltunk - vonok vállat, mire mosolyogva bólint egyet. No igen, nincs ebben semmi meglepő, gyakran van, hogy estig vásárolunk.

- Jungkook és Taehyung? - kérdezi NamJoon.

- Nem tudom, nem találkoztunk velük. Nincsenek itthon? - kérdezem, mire megcsóválják a fejüket.

- Lehet moziznak - száll be Jimin is egy kicsit a hazugságba.

Szerencsére mi ketten nagyon jól tudunk füllenteni.

Azzal a többiek is lezártnak tekintik a témát és nézik tovább a filmet, amit a TVben adnak.

- Ah... durva volt ez a nap… - ül le az ágyamra Jimin.

- Nekem mondod? - nyöszörgök, mikor leveszem ezeket a göncöket és a szekrényem legmélyebb bugyraiba száműzöm őket.

- Mit csináltál Taehyunggal, mikor megtaláltad? - kérdezi kíváncsian, én pedig fülig pirulok.

- Semmi különöset, csak... csak... Jimin... én lehet, hogy meleg vagyok - nyüszítek fel, ahogy tudatosul bennem a dolog, hiszen... arra nincs semmi magyarázat, hogy megcsókoltam és lefogdostam TaeTaet. Sőt, előtte a szülinapján le is feküdtem vele. Aki nem meleg, kurvára nem fekszik le a barátjával. Akkor azt gondoltam, hogy ez csak egy ajándék, meg kicsit ittas is voltam. De nem... ez nem magyarázat semmire sem!

Ez baromira ijesztő.

Ekkor Jimin kiröhög.

- Épp itt az ideje, hogy beismerd.

- De én nem akarom! Sosem voltam meleg, nem is akarok az lenni! - csattanok fel kicsit ingerültebben.

De Jimin csak mosolyog és bólogat.

- Én is így voltam ezzel, mikor rájöttem, hogy tetszik nekem Kookie. Nem akartam elfogadni, de most, hogy együtt vagyok vele, nem bánom, hogy az lettem. - mosolyogja.

- De én nem akarok. Ez olyan... olyan, mintha az eddigi elveimnek ellent mondanék. Meg... meg végig azt képzeltem el, hogy lesz egy gyönyörű feleségem és gyerekeim. Én nem akarok a kollégámmal járni, aki méghozzá fiú is - nyüszítek.

- Az elvek, csak elvek. A szíved dönti el úgy is, hogy kit kell szeretned. Nem te. - mosolyogja. - Fogadd el. Nem rossz ez. Viszont, nem válaszoltál a kérdésemre. Mit csináltál vele? - kérdezi már-már vigyorogva. Nagy levegőt veszek.

Nem tudok mit csinálni, muszáj bevallanom neki.

- Megcsókoltam és lefogdostam. Azt mondtam neki, hogy én a reménye vagyok és... és eljöttem - mondom fülig pirulva, mire Jimin velősen felnevet.

- A reménye? Neee - neveti.

- Azt kérdezte, hogy ki vagyok? Nekem ez jutott hirtelen az eszembe. Biztos, hogy felismert, mert azért annyira felismerhetetlen sem voltam, nem igaz? - kérdezem.

- Hát... nem igazán, de ha rájött, hogy az te vagy, biztos, hogy ma este a karjaidban lesz - kuncogja, amire már én is elmosolyodom.

- Úgy legyen - mondom, már-már beletörődve abba, hogy bizony, tényleg tetszik nekem.

Nehéz elfogadni, de muszáj lesz.

Egy ideig még beszélgetünk, elmesélünk pár sztorit, mikor kimegyünk a többiekhez, de épp ekkor halljuk, hogy nyílik a bejárati ajtó.

- Megjöttek - mondja halkan Jimin, amire bólintok.

Aztán, beljebb jönnek, de amint meglátják, hogy mindenki kint van a nappaliban, ahol át kell jönniük, lefagynak és nagy szemekkel néznek ránk, mire mi is ugyan ezt tesszük.

- Végre megjöttetek, hol volt.. .- és itt Jin is elhallgat, ahogy a konyhából jön ki. A kezében lévő tálcát el is ejt, ahogy végig néz a két lánynak öltözött fiún.

- Mi a jó élet van itt? - kérdezi Suga döbbenten. - Mit kerestek női göncökben?

Taehyung

Lefagytam, mikor megláttam, hogy mindenki kint ül a nappaliban és mindenki hatalmas, döbbent szemekkel néz minket.

- Mi a franc...? - Yoongi végig nézett rajtunk újra, Jin pedig próbálta felszedni a földről a szétszórt cuccokat.

Megköszörültem a torkomat és Jungkookra néztem. Hát... ha azt mondjuk, hogy próbálni voltunk, elég lehetetlen...

Nem tudta, mit mondjon, látszott rajta, az arcán a kifejezés, hogy most mi az Istent kezdjen, végül megtörtem a csendet, apró sóhajt hallatva.

- Mostanában elég beteg voltam és Jungkook fel akart vidítani. Elmentünk bulizni, de úgy, hogy ne ismerjen fel senki. Ezért van rajtunk ez a hacuka - sóhajtottam, zavartan. - És ezért jöttünk így haza - motyogtam. Jó, ez már hazugság volt, azért jöttünk így haza, mert nem tudtuk, hová pakoltuk le a ruháinkat.

Ennyi eszünk is csak nekünk lehet.

- Pórázon kell titeket tartani, vagy mi? - kérdezte Namjoon, gondterhelt arccal. - Ha bárki felismert titeket, hatalmas balhé lesz. Megint - szuszogta, a homlokát masszírozva az ujjaival.

- Senki nem ismert fel minket, ez biztos! Körbe lengtek minket a pasik! - mondta Jungkook rögtön, mire Jimin tekintete elsötétedett. - Azaz, csak TaeTae hyungot - mondta, megköszörülve a torkát.

- Nem hiszem el! Ti ennyire sötétek vagytok?! - kérdezte Yoongi, megforgatott szemekkel. Felsóhajtottunk, lesütött szemekkel.

- Hát, mindenesetre... érdekes - motyogta Jin, miközben lassan bevitte a konyhába a tálcát és a nagy nehezen összeszedett tartalmát is, majd előbújt a konyha rejtekéből, végig nézve rajtunk. - Remélem, hogy senki nem jött rá - sóhajtotta, a hajába túrva.

- Biztos nem! TaeTae hyungra totál rá volt cuppanva egy pasi, úgyhogy biztos, hogy senki nem vette észre - mosolygott, szélesen. - Nem is, kettő volt rácuppanva - vigyorgott.

- Te meg a pultosra - mondtam, mire megköszörülte a torkát, és feltűnően kerülte Jimin pillantásait.

- Jó, a ti dolgotok, ha melegek vagytok, amúgy... - Yoongi szavába vágtam.

- Én nem! - morogtam.

- Mindegy. A ti dolgotok, de elég szemét dolog átvágni transziként átverni a pasikat! - A korholás vigyorrá alakult, szórakoztatóan nézett rajtunk végig és láttuk, hogy épp próbálja elfojtani a nevetést.

- Idióták - sóhajtotta Namjoon, gondterhelten.

- Sajnáljuk - motyogtuk Jungkookkal egyszerre.

- Viszont! Taehyung sokkal jobban van és már nem annyira depressziós! Sőt, a buliban csókolózott is valakivel és totál beleesett! Úgyhogy jobban van és ez az én érdemem! - húzta ki magát Jungkook büszkén, mire szúrósan ránéztem.

Muszáj volt ezt tálalnia a többieknek? Nem hiszem el... Miért?

- De te nem vagy meleg - nevetett Yoongi, a kanapéra ülve.

- Nem vagyok az! - sóhajtottam, a póthajamba túrva, amit lassan le is húztam a fejemről.

- Csak egy férfiba szerelmes? - kérdezte Hoseok, talán kicsit csalódottan és dühösen. Mikor a szemeibe néztem, akkor... bevillant minden.

Az az éjszaka, azok az érintések... az arca, a törődése...

De el is hessegettem a gondolatokat, hiszen kijelentette, sosem lenne képes szeretni és nem tudná viszonozni az érzéseimet. Nem szabadna ezzel törődnöm.

- Igen - mondtam, apró mosollyal. - Én szeretem a lányokat is! - nyögtem, fülig vörösödő arccal. Egyszerre sóhajtott fel mindenki.

- A lényeg, hogy négyen még tiszták vagyunk! - nevetett Yoongi, szemtelenül. - A három maknae kazán egyedül - kuncogott.

Jungkook és Jiin elhúzták a szájukat, szinte rögtön.

- Gyere csak, beszédem van veled! - mormogott Jimin, elkapva a szerelme csuklóját, aki nyöszörögve, kínszenvedéssel az arcán követte a párját.

Elmosolyodva figyeltem, miközben a többiekre néztem.

- Többször ez nem fordul elő, igaz? - korholt Namjoon, mire felszusszantottam és egy aprócskát bólintottam, lesütött szemekkel.

- Bár, csinosak - kuncogott Yoongi, szórakoztatóan. Elfintorodtam, a szemeibe nézve.

- Hallgass már - sóhajtotta Jin, megrökönyödve. - Többször ne csináljátok ezt. És ne csókolózz senkivel nyilvánosan, főleg... - Yoongi a szavába vágott.

- Főleg, ha pasi az illető. Tudod, mekkora balhé lehetne ebből? Hatalmas! - mondta, megkomolyodott arccal. - Ennyi eszetek is csak nektek lehet - mondta, megcsóválva a fejét. Lesütött szemekkel álltam előttük, az alsó ajkamat harapdálva.

- Menj, vedd le ezt a hacukát, mosd le a sminked és többé ez ne forduljon elő - szuszogott Namjoon, fáradtan.

Hevesen bólogattam. Igazából, örültem, hogy ennyivel megúsztuk. Lehetett volna rosszabb is, az arckifejezéseiket és a tekintetüket elnézve.

- És ne öltözz be nőnek többé, hogy láthasd a herceged. Valószínűleg nem meleg - vigyorgott Yoongi, mire fintorral az arcomon néztem rá. Ilyenkor annyira utálom.

- Hülyének nézel? - morogtam.

- Ezek után?! - Egyszerre jött a kérdés mindhármuktól, amire megköszörültem a torkomat.

- Jungkook vett rá! - csúszott ki a számon, rögtön lereagálva az előbbi kijelentésüket, de ők csak egy fáradt sóhajt hallattak, legyintve, hogy húzzak öltözni.

Hoseok

- Egek... Két nagy kölyök - mormogja NamJoon fáradtan.

- Igen, de jó poén volt, azt meg kell hagyni. Élvezet volt látni Jin arcát is.- neveti Suga, amire felsóhajtok.

Amint kimegy Taehyung a nappaliból, azonnal követem a szobájába.

Látom, ahogy bezáródik az ajtó, aztán nem foglalkozva vele, hogy épp átöltözne, benyitok.

Azonnal abba hagyja a vetkőzést és a csini női felsőt, vissza lehúzza a hasára.

- Öltöznék… - szólal meg, mire bezárom magam mögött az ajtót.

- Tudom, de csak beszélgetni szeretnék - mondom halkan, tekintetem végig vezetem a csinos testén.

Komolyan... nagyon jól áll neki a női ruha. Kiemeli az alakját és annyira... ah... kell nekem.

- De én nem szeretnék. Átöltöznék, aztán lefeküdnék pihenni.

- Tényleg beleszerettél valaki másba? - kérdezem csalódottan, hiszen, lehet, hogy amikor ott hagytam, felszedett valaki mást. Mert... velem is smárolt, de mással is megtehette. Úgy, mint a táncparketten.

- Nocsak... ha nem ismernélek, azt hinném, hogy csalódott vagy és féltékeny - mondja halkan egy apró mosollyal.

- Nem... nem dehogy, csak kíváncsi vagyok... - válaszolom, ekkor felsóhajt.

- Egyébként, igen, úgy néz ki - válaszolja.

- Mit produkált, hogy beleszerettél? Legalább jól néz ki? - kérdezem.

- Hát... Hogy is mondjam. Tetszett a jelleme. Igazából ő volt a megmentőm. Ahogy rám mászott az egyik pasi, ő húzott el onnan, aztán... vele csókolóztam. Olyan... jól csókolt. Erőteljesen és szenvedélyesen - mosolyodik el, ahogy visszagondol.

És bizony, itt a felismerés, hogy ez én voltam. Duplán szerelmes belém, csak nem tudja.

Annyi bökkenővel, hogy míg engem elfelejt az általam kreált Pedróba lesz szerelmes. Ezt pedig nem akarom, mert ez egy nagy átverés.

Épp megszólalnék, mikor folytatja.

- Tudod... senki, de senki nem adott még ilyet. Az a tekintet... és az ajkai… - mondja és felsóhajt.

Totál belezúgott egy hamis alakba.

Ha most megmondanám az igazat, összeroppanna. Talán jobb lesz, ha soha nem tudja meg, aztán egy idő után elfelejti.

- És, hogy nézett ki? - mosolyodom el, hiszen... úgy minden voltam, csak jóképű nem.

- Jól. Bőrkabátja volt. Sötétbarna haja és... bajusza… - mondja, egy picit elpirulva.

- Áh, szereted a szőrös fazonokat? - nevetem el magam, amitől jobban elpirul. - Azt hittem az olyan szőrteleneket szereted, mint amilyen én vagyok - mosolygok rá. - Vagy... engem már nem szeretsz?

Taehyung

Felsóhajtottam, majd lassan mutogattam neki, hogy forduljon el, mire morogva ugyan, de megtette, én pedig halk sóhajjal levettem magamról azt a hülye blúzt, a melltartót... meg a kitömésre használt zoknit is, és felvettem a bő pólómat, majd a harisnyával kezdtem el szenvedni, ami rajtam volt, miután lerángattam magamról azt az idegesítő szoknyát.

- Azt mondtad, hogy sosem tudnál szeretni - mondtam halkan, miközben az ágy másik végébe ültem, háttal fordulva vele. Hallottam, hogy felsóhajt. - Nem akarok megint szomorú lenni. Nem akarok megint olyan lenni, sem beteg - sóhajtottam, lehúzva magamról a harisnyát.

- Szóval nem szeretsz?

- Ez nem ilyen egyszerű! - mondtam halkan, a hajamba túrva. - Nem tudom... inkább nem szeretnélek szeretni - szuszogtam, lesütött szemekkel.

- Szóval szeretsz még, csak el akarsz felejteni? - kérdezte, mire megeresztettem egy halk sóhajt.

- Nem tudom. Nem tudom! Minek faggatsz?! - morogtam, miközben a földön heverő rövid nadrágomért nyúltam, hogy magamra vegyem, aztán felkelve az ágyról, az éjjeli szekrényemhez sétáltam, majd kivéve belőle a sminklemosót és a tükröt, elkezdtem pamaccsal lemosni az arcomat.

- Mert érdekel - mondta, most már felém fordulva. Elmosolyodott.

- De ne érdekeljen - motyogtam, lesütött szemekkel, mikor sikerült magamról leszednem a sminket, így már Kim Taehyungként ültem az ágyon, törökülésben, női parfüm aromával.

- Szóval szeretsz? - kérdezte, felvont szemöldökkel.

- Remélem, hogy nem. És akkor legalább boldog lehetsz, minden mehet a régiben - mosolyodtam el, keserűen.

Igazából... úgy érzem, hogy még mindig szeretem Hoseokot. Most, hogy itt ül előttem, teljesen úgy érzem. De mellette vágyom arra a férfira is, aki megcsókolt.

Össze voltam zavarodva, teljesen.

Hoseok

- Közös alvás és minden úgy, mint eddig? - kérdezem egy mosollyal, amire úgy néz rám, mint egy hülyére.

- Azt, nem hiszem. Azt nem akarom… - mondja halkan.

- Miért? Újra belém szeretnél akkor? - érdeklődöm újabb mosollyal az arcomon.

- Nem... ha összejönnék azzal a férfival, akkor én már nem lehetek veled. Sehogy. Vagy, ha esetleg nővel lennék, akkor sem - válaszolja.

Felhorkantok.

Bezzeg eddig csak engem akart, most meg teljesen el akar tolni magától.

Persze, érthető, de azt a faszit sosem találja meg. Főleg, hogy én vagyok az a faszi.

- És mi van, ha soha többé nem látod? - érdeklősöm, erre kicsit elszomorodik az arca.

- Akkor... akkor keresek mást. De jobb olyan ember után vágyni, aki nincs melletted, mint olyan után, akivel naponta megosztod a lakásodat is. - mondja, amire rábólintok, hiszen ez igaz.

- Igaz... viszont, így elfelejted a szülinapi estédet is? Mert gondolom, így mindent felejteni akarsz - mondom halkan.

- Nem! Azt az estét soha nem fogom elfelejteni. Akárhogyan is, de számomra az kedves és gyönyörű éjszaka - mosolyodik el keserűen.

legszívesebben odamennék és megcsókolnám, de nem merem. Nem merek lépni.

- Rendben. Érthető ez az egész - mosolygok rá. - Viszont, remélem, hogy megtalálod azt a férfit, vagy ha nem is, találsz egy sokkal jobbat - mondom, végig a szemeibe nézve.

- Remélem. Ha nem... akkor marad minden a régiben - neveti el magát, bár ez egyáltalán nem szívből szól.

- Amúgy… - megköszörülöm a torkomat. - Jól állt a női ruha. Nem azért, csak... pont jó alakod van hozzá - pirulok el picikét. - Nem csoda, hogy tetszettél annak az embernek - nevetem el magam. - Jungkooknak honnan jött ez az ötlet?

Taehyung

Felsóhajtottam, lesütött szemekkel, megköszörülve a torkomat.

- Fel akart vidítani és úgy gondolta, hogy egy buli jót tenne. Igazából, tudja, hogy... mi van. Mármint, csak annyit, hogy én hogyan érzek - sóhajtottam, a hajamba túrva, mikor megláttam, milyen ijedten nézett. Bevallom, rosszul esett, mert reméltem, valahol mélyen, hogy ennyire nem titkolná, hogy... lefeküdt velem. - Nem tudja, mi történt akkor éjszaka. Nem mondtam el neki - mondtam, az ablakomon bámulva kifelé, apró sóhajjal.

- Akkor jó - mondta, felszusszantva. Keserűen elmosolyodtam, majd magamhoz öleltem egy párnát és apró szusszantással, görnyedve bambultam a kinti világot.

Most még jobban össze voltam zavarodva, mint eddig. Úgy éreztem, hogy kell nekem az a pasas, aki ott a buliban megcsókolt, viszont mellette... ha Hoseokra néztem, ő is kellett. De ha nem volt mellettem, vagy nem nézett rám, annyira nem.

Nem értettem a dolgot. Minden olyan kusza volt és a gondolat, hogy még is meleg lehetek... sőt, már biztos, hogy meleg vagyok, elszomorított.

- Szóval, hogyan jutott eszébe? - A hangja szakított ki gondolataimból, mire üresen ráemeltem a tekintetemet.

- Ja... ja! Hát... fel akart vidítani és gondolta, mehetnénk bulizni. A csajos dolog úgy jött, hogy le ne bukjunk - mondtam, elszégyellve magam.

- Hát, jól állt! - nevetett.

- Láttál volna minket magassarkúban - nyögtem, összeszorított szemekkel.

- Az is jól állt! Cuki volt az a kis pink cipellő a strasszkövek... - Hallottam, hogy kuncog, majd hitelen elhallgatott. Mi? Mi van?

- De nem is volt rajtam, mikor bejöttem - mondtam, ránézve, összevont szemöldökkel. - Hyung... honnan tudod, hogy strasszköves volt és pink? - néztem rá, szúrósan.

Hoseok

Ez az első szó, ami hirtelen az eszembe jut. Esküszöm, én nem akartam elmondani, nem is gondolkoztam, ahogy ezt elmondtam. Mert... valóban, nem is mondta, hogy rajta milyen cipő volt, ahogy bejöttek, egyikükön sem volt a cipő, csak a ruha és a műhaj.

Idegesen nyalom meg az ajkaimat és farkasszemet nézek az előttem ülő tündéri Taehyungal, aki még mindig választ vár.

- Hyung? Honnan tudtad? - kérdezi, ám a szemei most összeszűkülnek.

Biztos, hogy halál sápadt lehetek, ugyanis, érzem, hogy émelygek. Nem tudom, hogy milyen választ is adhatnék neki. Eléggé... necces most ez az egész.

- Uhm… - ennyi hagyja el a számat, többet nem is tudok kinyögni. Ez... ez annyira durva és kicsit megalázó.

Ha megtudja, hogy én voltam, biztos, hogy kikészül, de én is.

Bár... igaz, azt akartam, hogy maradjon a dormban, ne járjon el bulizgatni, de ha kiderül, egy életre meggyűlöl.

Nem értem magam. Akarom is, hogy megtudja, hogy én voltam és nem is. Egyik részem attól fél, hogy buzi leszek, vagyis, hogy már az vagyok, ami kész tény, ugyanis... a dugás és a buliban való fogdosás és smárolás ezt bizonyítja. Gondolkodhatok ezen éveket, úgy is azt a következtetést tudom levonni magamban, hogy full kazán vagyok.

Aish, nem akarok meleg lenni! De... nem is vagyok az, mert egyik pasi sem érdekel, csak... csak Taehyung.

De, ha már egy pasit akarok, akkor is meleg vagyok... nem hiszem el, ez borzalmas!

Viszont, ahogy feleszmélek, már arra leszek figyelmes, hogy nem nézek farkasszemet a másikkal. Hűlt helyét látom az ágyán.

- A francba! - nyögök fel, és azonnal a szobámba rohanok, ahol... bizony ott áll, könnyes szemekkel tartva nekem a kabátot, amit ma viseltem, mikor letámadtam.

Most... most mi a szart csináljak?!

Taehyung

- Mi a francot keres itt ez a kabát?! A szekrényedben?! - Komolyan nem tudtam hová tenni a dolgot. Azaz, de, tudtam. Valószínűleg ott volt a bulin, csak nem tudom, mikor, hogyan és miért került oda, pont abba a buliba, ahol mi is voltunk Jungkookkal.

A másik, hogy miért smárolt le a falnak nyomva?! A harmadik meg, hogy miért smárolt le másodjára is?! És mi a francért hazudott?!

- Hoseok! - Nem használtam semmi hyungot, semmi kedves szót. Semmit. Határozott voltam, dühös és durva. Megremegett egy pillanatra, majd a hajába túrt, mély sóhajjal.

- Hát... az... az úgy volt... - Nyelt egy nagyot, miközben lesütött szemekkel állt előttem.

- Hogy?! Hogy volt?! - sziszegtem, hozzá dobva a ruhát.

- Jimin féltékeny lett... rátok és... követtünk titeket. Vele mentem - mondta, lesütött szemekkel. Nem néz a szemembe, valamiben füllent... Még dühösebb lettem. - És hát... hallottuk a bulit...

- Meg minden mást - sziszegtem. Aprót bólintott.

- És... nem akartuk, hogy bajotok essen, és utánatok mentünk - motyogta. - Ezekben... Jimin is ott volt - sóhajtotta, megrökönyödve.

- És a csók? - kérdeztem, próbálva visszafogni a dühömet.

- Cs-csak... azért volt, hogy... lemásszon rólad a faszi és ne zaklasson! Esküszöm, semmi... - Ledobtam a földre a kabátját, dühösen ránézve.

- Hazudsz. Nem nézel a szemembe, azóta, hogy elkezdted ezt a mesét! Nem nézel rám és kerülöd a pillantásomat! Hülyének nézel?! Szórakozol velem?! Hát kurvára nem jó emberrel szórakozol, tudod?! - kiabáltam, dühösen.

- Tae, én…

- Te?! Mit te?! Követsz minket a másik idiótával, aztán lesmárolsz?!

- Ne ilyen hang...

- Félsz, hogy meghallják?! Tudod mit?! Megérdemled! Mert nem vagy őszinte, hazudsz, állandóan csak hazudsz! A szemembe hazudsz és más annál is túl! - kiabáltam.

- Te is hazudtál! Nem mondtad el, mi bajod! - Hőkölt fel ő is, mérgesen.

- Miért is?! Mert a legjobb barátomba vagyok szerelmes! - kiabáltam.

- Ne ilyen hangos... - A szavába vágtam újra.

- Nem érdekel! Rohadtul nem érdekel, tudod?! Kötélen rángatsz, szórakozol velem, mintha valami marionett bábú lennék! Hát tudod, nem vagyok az! Lefekszel velem a születésnapomon?! Megdugsz, aztán meg rinyálsz, meg csodálod, mikor lebetegszem, meg nyávogsz, hogy mennyire hiányzom és nem te akartad így?! Mi forgott a fejedben, mikor halál részeg állapotomban megdöngettél?! - kiabáltam. - Ha nem akarsz semmit, mi a francért tetted?! Mi a francért jöttél utánam és smároltál le?! MINEK?! - kiabáltam, torkom szakadtából. Vörös volt a feje, mint a ráknak.

- Tae... Tae! Meghallják, kérlek...

- Ne is felelj. Félj attól, hogy meghallják! Nem érdekelsz! Elegem van a játékodból! Nem baba vagyok, nem játékszer! Ne játszadozz, mert nem vagyok erre kíváncsi! Akarsz valamit tőlem, vagy sem?! - sziszegtem, dühösen.

Azt hiszem, a düh kihozza belőlem azt, amit... amit más nem.

- Nem... azaz... nem... nem tudom! - A hajába túrt. Dühösen felszusszantottam.

- Rendben, ha tudod, értesíts! - sziszegtem, majd dühösen felkaptam a földről a kabátot, és hozzávágtam újra, miközben elmentem mellette, majd kilépve az ajtón, becsaptam magam mögött, és a szobám felé sétáltam.

- Mi a baj? - Jungkookot majdnem fellöktem, de észre sem vettem.

- Hoseok, az a rohadék volt a buliban, aki lesmárolt! Ja és a pasid is ott volt! - sziszegtem, mire Jungkook elsápadt, és hatalmas szemekkel nézett maga elé, én pedig becsaptam magam mögött az ajtómat.

Azt hiszem... most hetek feszültsége jött ki rajtam.

Hoseok

Teljesen lefagyva állok ott, ahol eddig is álltam a szobámban, kabáttal a kezemben.

Hogy szúrhattam el így mindent? De most komolyan?

Most már... biztos, hogy a többiek is tudják, hiszen... úgy ordítozott, hogy kizárt, hogy ne hallják meg ezt.

- Istenem… - sziszegem magam elé, aztán a kabátot ellököm jó messzire, aztán letérdelve a földre, majd leülve, csendben nézek magam elé.

Komolyan... nem értem, hogy mi van velem? Én... én akarom Taehyungot. De nem is. Nem akarok én is... a kazánokhoz tartozni, ahogyan azt Yoongi megfogalmazta.

- Igaz, hogy ott voltatok? - hallom meg Jungkook hangját az ajtóban állva, de olyan halk és csalódott volt a hangja.

Lehet, ha elmondok neki mindent, sírni fog. De... talán jobb elmondani ezt az egészet, mint már továbbra is titkolózni, mert semmi, de semmi értelme.

Mély levegőt veszek, aztán hangosan kieresztem a tüdőmből.

- Igaz - válaszolom röviden, nem nézve fel rá. Ekkor hallom, ahogy felsóhajt.

- Miért csinálod ezt Taehyungal? - kérdezi halkan, beljebb engedve magát az ajtón.

- Őszintén? Nem tudom - válaszolom, aztán a hajamba túrok, tekintetemmel továbbra is a padlót figyelem.

nem tudom, hogyan fogom ezt helyrehozni. Minden, annyira bonyolult lett.

Kusza és érthetetlen. Nem értem a saját érzelmeimet és gondolataimat. Nem értek már semmit.

- Biztos tudod, ha ezeket megtetted vele. Tudod... hogy mennyire fáj ez neki? Te jelentesz most mindent neki… - mondja halkan.

- Miért nem magaddal foglalkozol? Gondolom veszekedtetek Jiminnel - terelem a témát, ránézve.

Szemeiben, most nincs olyan csillogás, mint eddig. Ott van persze, de látszik, hogy ott tükröződik benne a bánat. - Jimin is látta, ahogy flörtölsz a pultossal, gondolom szóvá tette.

- Nem. Nem tette szóvá. De én majd szóvá fogom - válaszolja, ekkor leül ő is velem szemben. - Ha látott, az sem baj. Nem csaltam meg, nem is akarnám - mosolyodik el egy kicsit.

- Még is olyan bánatos vagy. Csak történt valami... - figyelem, de ő újra elmosolyodik.

- Semmi olyan. Csak rosszul esik, hogy nem bízott bennem. Hogy elment veled kémkedni. Ez, nagyon rosszul esik. Mert ő mondta ma nekem, hogy ha más pasikról van szó, nem bízik bennük. De kiderült, hogy végig bennem nem bízott. És nem is fog, ha ezt megcsinálta - mondja halkan, ekkor némi könnyet vélek felfedezni a szemeiben.

Elmosolyodok picit.

- Dehogyis... nálad jobban, senkiben sem bízik. Igazából, én vettem rá, én adtam neki a bizalmatlansághoz alapot - vallom be, amire kicsit elkerekednek a szemei. - Igen... én mondtam neki, hogy nézzünk meg titeket, nehogy pasizzatok. Mert sosem tudni. Ezen pedig begőzölt. És, mikor látta, ahogy flörtölsz a pultossal, neki akart menni. Bízik benned, nagyon is. Csak te se játszd el, ilyen flörtökkel - motyogom, aztán hátradőlve megtámaszkodom a kezeimen, fejem pedig hátra vetem, úgy nézve a plafont.

- Borzalmas vagy, Hoseok! És önző! - mondja picit dühösen, mire lehunyom a szemeimet.

- Tudom. Tudom… - mondom, mély levegőt véve.

- Visszatérve Taehyunghoz… - hallom, ahogy szipog egyet. Elég szar, hogy nem csak egy embert tettem tönkre, hanem mindjárt hármat.

- Igen? - kérdezem, ugyan úgy ülve, lehunyt szemekkel hallgatva őt.

- Beszélj vele. Mert ezzel nem csak te vagy két szék között. Ha akarod őt, mondd meg neki. Ha nem, akkor pedig azt. De ne hagyd válaszok nélkül - kezd bele halkan, újra szipogva, ekkor gondolom megtörli a szemeit, mert hallom nagyon halkan, ahogy a pulóvere halkan susog.

- Akarok vele beszélni. De nem tudom, hogy miről. Azt sem tudom, hogy mit akarok, hogy mit akarjak. Nem értem magam - vallom be őszintén, immár kinyitva szemeimet, újra a fehér plafont nézve.

- Ha... nem akarnád TaeTaet. Akkor nem tetted volna meg ezt, hogy a klubban megcsókolod. Hogy azt mondod neki, hogy te vagy a Reménye. Ez... bizonyítja, hogy akarsz tőle valamit. Vagy azt... hogy nagyon is kedveled, csak félsz bevallani.

- Mit, hogy buzi vagyok? - nézek rá, már mérgesen a könnyes szemeibe.

- Hogy kedveled. Hogy jobban kedveled őt, mint barátot - javít ki.

- Az egy és ugyan az! - sziszegem.

- És ez kit érdekel?! Fiú vagy lány, mi a különbség, ha szereted?! Taehyungnál, nem is kívánhatnál jobb szerelmet! Becsüld meg! És mondd el neki, hogy mit érzel! Ha a többiek véleménye tart vissza, hogy ki mit fog szólni, sosem lépsz előre az életben, soha! Tudhatnád, hogy Jinék, teljes mértékben elfogadnák! Minket is elfogadtak és… - itt nem engedem, hogy befejezze.

- Hagyjuk ezt abba! Menj ki, Jiminezz, vagy tudom is én! - mordulok a maknaera.

- Beszélj vele, amint átgondoltad! Itt, most nem a buziságról van szó, hanem arról, hogy boldog akarsz-e lenni, vagy sem! Ha megcsókoltad, már nincs visszaút, fogadd el, hogy tetszik neked! De, ha nem akarod, ne játssz vele, hagyd, hogy találjon magának mást rajtad kívül. Ha elengeded, tedd azt! - mondja, ám ekkor teljesen begőzölök. Nem is akarom azt hallani, hogy mást találjon.

- Nem fog mást találni! - kiabálok rá.

- Miért? - kérdez vissza.

- Mert ő az enyém, és nem engedem, hogy mással legyen! Vele voltam, és vele is leszek, és… - itt elhallgatok. Hol vörösre gyúl az arcom, hol pedig elsápadok. Nem is tudom, hogy ezek után, hogyan is vághatnám ki magam ebből. De, amilyen mosoly kerekedik a sírós pofijára, az már ijesztő.

- Hát mondd el neki... bár... biztos hallotta, amilyen hangos vagy - mosolyogja.

- Tűnj innen! Húzz ki! - kiabálok rá.

- Már is. De... ha így érzel, nincs visszaút - mondja halkan, azzal, kisétál a szobából.

Ha ezt elmondja neki... vagy bárkinek, nekem végem... de igaz... ezt ki ne hallotta volna? Újra.

Taehyung

Hallottam, amit Hoseok kiabált. Normál esetben azt hiszem, átmentem volna hozzá, hogy akkor most mi van, de már untam, hogy rohangálok. Átvert, becsapott, hazudott, ráadásul az egész hülyeségébe belevonta Jimint is. Mert biztos vagyok benne, hogy Jimin ezt nem egyedül találta ki.

Aztán meg beszélget vele a dologról, mintha minden rendben lenne. Mintha azért tette volna, hogy elfelejtsem őt és hagyjam békén. Mert totál így jött le az egész.

Persze, mikor hallottam, amit kiabált, felsóhajtottam és próbáltam jó mélyeket szuszogni, de nem tudtam megnyugodni. Dühös voltam, és csalódott.

Nem akarja, hogy bárki másé legyek? Milyen jogon? Van hozzám bármi köze azon kívül, hogy egy éjszaka megdöngetett?

Persze, továbbra is szeretem, továbbra is... oda vagyok érte és tudom, hogy nem fogok tudni rá sokáig haragudni, de jelenleg mérges vagyok.

Mi a francért szórakozik?! Azt mondja egyszer, hogy nem akar semmit, utána meg ilyeneket kiabál!

- Mi ez a ricsaj?! Hoseok, mi bajod?! - Hallottam, hogy Yoongi bemegy a másik szobájába, én pedig ezt az alkalmat használtam ki.

Felvettem a farmernadrágomat, és az egyik fehér pulcsimat, majd nemes egyszerűséggel kiléptem a szobából. Átrobogtam a kis folyosón, majd az előszobába mentem, ahol vészes gyorsasággal kezdtem el felvenni a cipőmet.

Nem akartam vitatkozni, se veszekedni. Sem balhét generálni, mert ha itt maradok és meglátom Hoseokot, biztos az fog történni. Lehet, hogy meleg vagyok, de attól férfi, és rohadtul nehéz volt megállnom, hogy ne mossak be egy hatalmasat, mert érzelmileg, lelkileg szórakozik és zsarol. És nem tudom, hogy miért!

Mikor nyugtáztam, hogy senki sem figyel rám, felsóhajtottam, majd kiléptem az ajtón, és sétálni indultam.

Nem, nem akartam bulizni, nem, inni sem akartam, sem mást csinálni. Csak sétálni... hogy kiszellőztessem a fejemet. Nagyon hideg volt kint, úgyhogy, azt hiszem, sikerülni is fog, tekintve, hogy egy pulóver van rajtam, semmi más.

A lámpafényben tökéletesen kirajzolódott a leheletem és megremegtem egy kicsit a csípős hidegtől, de mély sóhajt hallatva, sétálgattam tovább.

Muszáj volt gondolkodnom. Átgondolnom ezt az egészet…

Hoseok

- Mit ordibálsz itt? Ha a tiéd V, akkor menj át, döngesd meg, de mi nem vagyunk kíváncsiak rá! - morogja Yoongi, amitől teljesen lefagyok. Hogy mondhat ilyet? De most komolyan... HOGY?! - Fogd be és hagyj aludni minket! - emeli meg picit a hangját.

- Ha még egyszer ilyet mondasz…

- Akkor mi lesz?! - kérdezi dühösen.

- Akkor én… - és nem tudom befejezni, mert Jungkook jelenik meg a szobában, ijedten.

- Taehyung eltűnt! Nincs a szobájában! - mondja idegesen, mire a szemeim is elkerekednek és minden szó nélkül, kirohanok a szobámból és az ajtóhoz sietve, felöltözök és felveszem a cipőmet.

- Ezt nem hiszem el, hogy veletek mindig van valami! - morogja Yoongi, azzal a telefonjáért megy.

- Hyung! Jövök én is! - mondja, miközben hozza a kabátját, hogy felöltözzön, de nem engedem.

- Ne, Jungkook. Te maradj itt a többiekkel.

- De…

- Maradj itt - vágok a szavába. - Én megkeresem, ti figyeljetek, hogy ha hazaér, akkor szóljatok nekem - mondom és felmutatom a telefonomat. - Ne aggódj, megtalálom. Ti itt figyeljetek rá - cipzárazom össze a kabátomat, aztán kinyitva az ajtót, ki sietek rajta.

Ahogy leérek az utcára, már is megcsap ez a hűvös, csípős légkör. Hideg van, nagyon is.

Felsóhajtok, azzal szétnézek, hogy merre is kereshetném. Talán olyan helyre ment, ami nyugodt... ahol nincs sok ember.

Igen... TaeTae pont ilyen.

Leheletem jól látszódik, ahogy lassan kieresztem a tüdőmből a levegőt. Tényleg nagyon hideg van. Remélem, hogy nem lesz baja. Azért... ő is minden nyavalyát elkap.

Nem is tudom, hogy meddig sétálok, mígnem elérem azt a parkot, ahol gondolom, hogy lehet. És... ekkor megpillantom az egyik padon fekve, egy hülye pulóverben, semmi másban.

Idegesen odasietek, hiszen... ilyenkor, ilyen hidegben, TÉLEN nem alszunk a padon egy kibaszott pulóverben!

- Az ég áldjon meg, normális vagy?! - kiabálok rá, aztán elkapva a vállainál, felültetem a kótyagos, álmos Taehyungot. - Válaszolj, normális vagy?! Ezt nem hiszem el... jéghideg vagy - mormogom, ahogy az arcára teszem a kezem, végig simítva rajta. - Miért mentél el?! Van róla fogalmad, hogy mennyire aggódtam?! Nem normális, felelőtlen kölyök! - szidom le, ahogy csak tudom, ekkor leveszem a kabátomat és ráadom, hogy legalább ezzel is felmelegítsem. - Gyere, hazamegyünk, MOST!

Taehyung

Fogalmam sincs, hogyan és miért aludtam el. Tényleg nem tudom. Arra emlékszem, hogy leültem egy padra, hogy kifújjam magam és próbáljak megnyugodni, de arra nem emlékszem, mikor nyomott el az álom.

És mikor megláttam Hoseok dühös arcát, felsóhajtottam és a fáradtságtól talán, vagy attól, mert annyira fáztam, hozzábújtam, szuszogva, dideregve.

- El sem hiszem... hülye kölyök! - morgott, miközben megölelt, a kabátot összefogva rajtam, majd elkezdte dörzsölgetni a hátamat. - Miért jöttél el otthonról?! - kérdezte, dühösen.

- M-mert... d-dühös voltam é-és n-nem a-akartam ve-ve-veszekedni - vacogtam. A fázástól dadogtam, mint egy félős kisgyerek, ahogy a homlokomat a nyakába nyomtam. Azt hiszem, rendesen lehűtöttem magam...

- Nem hiszlek el - sóhajtott, majd átkarolva a vállamat, elindult velem hazafelé. Tényleg rendesen átfagytam, alig tudtam sétálni, de próbáltam vele lépést tartani. - Inkább dühöngtél volna! - sziszegte.

- N-nem szokásom... - motyogtam, meg-meg remegve a hidegtől. Egyedül az volt a szerencsém, hogy rajtam van a kabátja és félig-meddig átölel, így annyira már nem fáztam, mint mikor felkeltett. - Nem... nem f-fogsz... me-megfázni? - kérdeztem, felnézve rá.

- Nem, nem fogok. Van rajtam pulcsi. Meleg pulcsi - sziszegte. - Marha - sóhajtotta, dörzsölgetve a vállamat séta közben. - De mondjuk, a piros orrod aranyos - mosolygott, mély sóhajjal.

- Fázom - szipogtam.

- Kellett neked pulcsiba kijönni! - morgott újra, magához szorongatva.

Hoseok

Nem hiszem ezt a srácot. Sétál és elalszik ebben a hidegben, csak azért, hogy ne essen neki a többieknek vagy nekem?

Kicsit... szarul érzem magam. Nem fizikailag, hanem lelkileg. Nem akarom, hogy megint eltűnjön.

Bevallom, mikor Jungkook szólt, hogy nincs meg, nagyon megijedtem.

- Ah, jut eszembe… - veszem elő a telefonomat. Ekkor felnéz rám. - Fel kell hívnom a többieket - mondom, azzal hívom Jungkookot.

- Megtaláltad? - kérdezi aggódva Jungkook a vonal másik végén.

- Igen, már haza tartunk. A többiekkel mi van? - kérdezem egy apró mosollyal.

- Ah...hála az égnek - hallani, ahogy megkönnyebbül. - Hát... Yoongi és Namjoon tombolnak. Nagyon idegesek, hogy ez megtörtént. Ha hazajöttök, biztos, hogy kikaptok - mondja halkan, mire felsóhajtok.

Nem akarok még több veszekedést.

Viszont Taehyung ekkor kiveszi a telefont a kezemből.

- M-még beülünk enni valamit. M-mondd meg a t-többieknek, hogy ne várjanak meg - mondja a másik, mire nagyra nyílnak a szemeim.

- Taehyung, inkább gyere haza. Nehogy beteg legyél, mert… - hallom a hangját, mire a másik belé rekeszti a szót.

- Nem leszek. Csak nem akarok veszekedést. Kérlek... győzd meg őket, hogy hagyjanak most. Elegem van már - csuklik el a másik hangja, amire szorosabban magamhoz ölelem.

Sajnálom őt... Elhiszem, hogy ki van már. Elég rendesen tönkretettem ezalatt a kis idő alatt.

- Rendben. Beszélek velük - szólal meg Kookie, azzal elbúcsúznak és lerakják.

Mikor ideadja a telefonomat, zsebre vágom azt.

- Tényleg éhes vagy? - érdeklődöm.

- Nem... vagy... nem tudom, lehet - motyogja, megtörölgetve a szemeit.

- Gyere. Tudok, egy jó helyet - kezdem el húzni az egyik gyorsétterembe, ahova beülünk és a jó meleg átjárja a testünket.

Jólesően felsóhajtunk mind a ketten.

- Mit kérsz? - kérdezem, ahogy leültetem az egyik asztalhoz.

- Valami meleget… - válaszolja, mire bólintok, aztán a pulthoz sétálva, kérek ételt, majd egy forró teát a másiknak. Mikor megkapom, oda is viszem neki.

- Tessék. Egyél, aztán majd menjünk vissza. Ha a többiek még vergődni fognak, majd én leállítom őket. Elviszem a balhét, hisz, úgy is minden az én hibám. Neked nem lesz gondod - mosolygok rá.

Taehyung

Felsóhajtottam és még fázósan húztam össze magamon jobban Hobi kabátját. Mikor éreztem az illatát, halványan elmosolyodtam, belebújva szinte a kabát gallérjába, aprócska sóhajjal, miközben a másik kezemmel fogdostam a forró teámat, halk sóhajjal.

Lassan ránéztem.

- Nem kifejezetten a te hibád. Ha nem megyünk bulizni és nem csinálunk hülyeséget, nem lenne az egész - szuszogtam, mire felsóhajtott, a hajába túrva, zavartan.

- Akkor még otthon feküdnél az ágyban, betegen - mondta halkan, megtámaszkodva az asztalon a könyökével, majd a tenyerével kezdte el támasztani az arcát, apró szusszantással.

- Túl éltem volna - motyogtam, az ajkaimhoz emelve a bögrét, hogy bele kóstolhassak.

Finom volt a tea. Bár, jobban szeretem azt, amit Jin csinál, de ez is elmegy. Forró volt legalább és jól esett, nem is akármennyire.

- Mindegy - sóhajtotta, a hajába túrva.

- Mennyi az idő? - kérdeztem halkan, szipogva még. Elég sokáig voltam kint a hidegben.

- Fél 3 - mosolygott, zavartan.

- Szuper. Mire hazaérünk, legkésőbb is 3, fél 4 lesz. Mire ágyba jutunk... - szuszogtam. - Hogy fogunk holnap próbálni? - súgtam.

- Sehogy? - nevetett. - Nem tudom, megoldjuk. Csak a menedzser ne lássa, mennyire nyomottak vagyunk - sóhajtotta, gondterhelten. - Tuti morogni fog.

- Biztos... de jogosan tenné - mondtam, lesütött szemekkel.

- Tudom - mondta halkan, az órára nézve.

Gondoltam rá, hogy most rákérdezek, mi ez az egész és megbeszéljük a dolgokat, de már untam az egészet. Tudja, mit gondolok és mit érzek. Ha ő nem akar mondani semmit, akkor azt hiszem... felesleges bármit megbeszélni.

Hoseok

Csendben figyelem, ahogy iszik, ahogy próbál átmelegedni a teával. Felsóhajtok, aztán átkarolom, mikor látom még dideregni.

Az biztos, hogy nehéz átmelegedni, ha teljesen átfagy az ember. Ahogy rám emeli tekintetét meglepődve, csak elmosolyodom, de nem szólok hozzá az egészhez, és ő is így tesz.

Amint megeszi és megissza a teát, elindulunk vissza a dormba.

A többiek, már biztos, hogy alszanak. Csak reggel jön majd a nagy vergődés, tudom én.

- Szerinted, már alszanak? - hallom a kérdést, mire ismét átkarolom. Nem akarom, hogy tovább fázzon.

- Remélem. Ha nem... akkor 5-re sem kerülünk ágyba - sóhajtom, amit ő is megtesz.

- Nem akarok több veszekedést. Elegem van belőlük - motyogja, ahogy lassan sétál mellettem.

- Tudom, nekem is - mondom halkan, aztán újabb csend telepszik ránk, mígnem visszaérünk és csendben besétálva a dormba, a szintén nagy csend fogad.

Úgy néz ki, hogy mindenki alszik már.

- Menj, fürödj meg! Melegedj fel! - suttogom neki, amire bólint egyet, aztán elvonul a fürdőbe, míg én a szobámba megyek.

Leveszem a ruháimat, csak egy boxeralsót hagyva magamon, aztán befekszem az ágyba. Nem is kell sok idő, hogy elaludjak.

Másnap, ahogy felkelünk, persze jön a vergődés, hogy mit képzelünk mi magunkról? Ha bajunk van egymással rendezzük le, mert ez a banda rovására mehet, és hogy ezt nem szabad mutatni sem, mert a rajongók, minden apróságot észrevesznek.

Külön Taehyungot is lebassza NamJoon, hogy felelőtlen volt és elcsavargott. Utána én jöttem, hogy mennyire idióta vagyok, hogy hagytam így elfajulni a dolgokat.

Jó, ez tény, de megnézném, hogy ők mit csinálnának az én helyemben.

Csendben üljük végig a dorgálást, de jobban esne most egy kis alvás. Na igen, ezért is kapjuk a lebaszást, hogy nem pihentük ki magunkat és most úgy nézünk ki, mint a mosott szar.

Végül... amint kitombolták magukat a többiek, megyünk a stúdióba, hogy táncoljunk.

A pokolba kívánom most ezt a napot. Semmihez sincs erőm, sem kedvem.

Taehyung

Iszonyatosan fáradt voltam. Ráadásul a reggeli balhé sem hiányzott az életemből, és szinte mindent a pokolba kívántam. Szívesen vissza válaszoltam volna, mondtam volna, hogy de az nem is úgy volt, és nem azért, de annyira fáradt voltam, annyira álmos, hogy inkább hagytam, hogy beszéljenek és szó nélkül tűrtem szinte mindent. Meg, nem is lett volna értelme veszekedni, azt hiszem. Jogosan kaptuk a szidást, bármennyire nem akartam hallgatni. Igazuk volt és jogosan jegyeztek meg fenyegető hangnemben mindent.

A próba viszont zavartalanul telt, többnyire. Fárasztó volt és nagyon megerőltető, alig pár óra alvás után. Ráadásul a többiek sem aludtak túl sokat, így mindenki helyzetén nehezítettünk, nem csak a sajátjainkon. Emiatt a lelkiismeret is furdalt, de próbáltam nem ezzel foglalkozni.

- Hyung! Ma mit főzöl? - kérdeztem, miközben leültem Jin mellé, aki a vizes palackjából kortyolgatta a hideg vizet.

- Majd meglátjuk, hogyan érünk haza - mosolygott rám, mire lebiggyesztettem az ajkaimat.

- Kééérlek! - mondtam, rápislogva, boci szemekkel. - Csirkét!

- Tae…

- Kérlek! - Csimpaszkodtam a karjába, boci szemekkel. Felsóhajtott.

- Ha segítesz!

- Szívesen! - vigyorogtam rá.

Direkt kerülni akartam Hoseokot. Nem akartam vele lenni, mellette... keseregni. Terelni akartam a gondolataimat.

Nem akarok szomorú lenni…

Hoseok

Szemeimet egy pillanatra sem veszem le a másikról. Főleg, ahogy Jinnek enyeleg.

Ne enyelegjen neki! Vagy mi az, már is túlesett rajtam? Kiábrándult, vagy mi a fene? Pedig... az este nagyon lovagias voltam. Utána mentem, odaadtam neki a kabátomat, meghívtam egy teára aztán... hazajöttünk.

De állj... nem gondolhatok ilyesmit! Ez olyan, mintha... mintha féltékeny lennék, de nem! Nem vagyok az. Vagy... csak nem akarok az lenni.

- Jól van, ha segítesz és tényleg szívesen, akkor megcsinálom neked a csirkét - mosolyog rá Jin, aztán ujjaival a másik hajába túr.

TaeTae pedig hagyja.

Miért hagyja, hogy fogdossa? És miért hagyja, hogy így nézzen rá?

Dühösen szusszantok egyet, aztán leveszem a tekintetemet róluk. Minek is nézem ezt? Semmi közünk egymáshoz.

- Persze, hogy segítek. A csirkéért bármit megtennék - kuncogja a fiatalabb.

- Bármit? Hm... vigyázz, mert ezt a végén kihasználom - neveti Jin, megborzolva a másik haját.

- Attól függ, hogyan - neveti most TaeTae.

A kezeim ökölbe szorulnak, hiszen rosszabbnál-rosszabb képek jelennek meg a lelki szemeim előtt, ahogy Jin épp Taehyungal csinál mocskos dolgokat.

- Hát, ketten tudnánk mit csinálni. Úgy is unatkozok egyedül a konyhában - mosolyogja Jin, és mikor odanézek, azt látom, ahogy a szemeiből sepri ki a kissé vizes haját.

Én, mindjárt agyvérzést kapok.

- Hyung. Ez kétértelmű - neveti hangosan a fiatalabb, amire Jin is elneveti magát

.

- Gondolod? De tényleg, tudnánk mit csinálni. Mi ketten úgy is jól kijövünk egymással - mosolyogja az idősebb, nálam pedig betelik a pohár.

Felállok és odatrappolva, V kezére fogok és elhúzom Jintől, majd kihúzom a teremből is.

Elhúzom az egyik kihalt folyosóra, aztán a falnak lökve, tenyereimmel megtámaszkodom a feje két oldalánál a falon.

Ez most olyan deja-vu lehet a számára a buli után.

Hatalmas szemekkel néz rám. Nem is tudja, hová tenni ezt az egészet.

- Maradj távol Jintől! Kurvára maradj távol! - sziszegem, egészen közelről a szavakat.

Taehyung

- Mi van? - néztem rá, hatalmas, kikerekedett szemekkel. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam a hirtelen kirohanásától. Mi a franc baja van? - Nem fogok tőle távol maradni... mi bajod? - súgtam, majdhogynem már eggyé válva a fallal.

- Meg akar dugni, az a bajom! - Nem tehetek róla, amint kimondta, elnevettem magam.

Hát ez hihetetlen. Hoseok megőrült. Hogy akarna már engem Jin megdugni?! Könyörgöm, Jin egyáltalán nem meleg! Mindent lehet rá mondani, de azt, hogy engem megdugna, biztos nem! Annyira szereti a lányokat, mint én... a... mint én Hoseokot, legalább!

De emellett viszont, hogy jól szórakoztam rajta, dühített is. Ha így történne, mi köze lenne hozzá egyáltalán?

- Te beteg vagy, hallod. Jin soha nem dugna meg. Te is tudod, hogy a lányokat szereti, de még mennyire! Amúgy sem lenne közöd ahhoz, ha meg akarna dugni - sóhajtottam, csintalanul nézve rá.

- De igen is lenne hozzá közöm! - sziszegte az arcomnak.

- Hobi... mióta ez az egész van, teljesen megváltoztál, tudod? - kérdeztem, felnézve rá. - Ingerült vagy és feszült. Miért vagy az? - kérdeztem, frusztráltan.

- Nem vagyok az! - morgott, dühösen.

- Most is morogsz. Jinre vagy dühös? De csak főzni fogunk... Miért is magyarázkodok?! Nincs hozzá közöd - nyögtem, majd elhúzódva tőle, megpróbáltam a karjai alatt kibújni, hogy visszamehessek a próbaterembe.

Hoseoknak elment az esze.

Hoseok

- Honnan veszed, hogy nincs hozzá közöm? - mordulok rá, aztán elkapva a karjánál, visszahúzom és újra a falnak nyomom. - Van közöm hozzá, és Jin kibaszottul meg akar téged dugni. Látom a szemein, ahogy rád néz - sziszegem, ekkor elneveti magát.

- Te... te bolond vagy. Mondtam, Jin a lányokat szereti, nem pedig a fiúkat - mosolyogja.

- Ja persze, eleinte te is a lányokat szeretted, meg Jungkook és Jimin is. Szerinted Jin, miért ne szeretné a formás kis seggedet megdugni? - kérdezem, végig nézve rajta.

- Khm... Szóval, nézed a seggem? - kérdezi, mire teljesen elpirulok.

- Ne... nem! - vágom rá egyből.

- Hazudsz, nézed a seggem! - mutat rám egy pimasz mosollyal.

- Nem nézem! De amúgy is, láttam már és éreztem is. Nem mindegy? - vágok vissza, mire most ő pirul el.

- N-nem. De Jin nem meleg, nem dugna meg, rémeket látsz! - mormogja.

- Igen? Biztos... ha egyedül lennétek, ki tudja, hogy miket csinálnátok a konyhában, kettesben, mert ő unatkozik? - sziszegem.

Magamra sem ismerek. Mi van velem? Teljesen be vagyok gőzölve, komolyan... mióta lefeküdtem vele, azóta elment az eszem. Minden gondolatomat csak is ő tölti ki.

- Hoseok... fejezd be, semmit nem csinálnánk! De mint mondtam, semmi közöd nem lenne hozzá! - mordul fel már ő is, de ekkor testemmel, teljesen a falnak szorítom, mikor újra szabadulna.

Nem engedem el, az már biztos!

- M-mm... nem menekülünk! - sziszegem, szinte az ajkára. - Én nem bízok benne. Hidd el... felismerem az olyan nézést, mint amilyet Jin produkált. Nem akarlak a közelében látni, ennyi az egész. Ha pedig megtudom, hogy csinált veled valamit, eltöröm a kezét… - sziszegem, teljesen begőzölve, mélyen a szemeibe nézve.

Taehyung

- Te beteg vagy - súgtam, ijedten nézve rá. - Ne nézz így rám... semmi rosszat nem tettem - mondtam halkan, próbálva eggyé válni a fallal, valahogy beleolvadni, de sajnos nem sikerült.

- Nem vagyok beteg! Csak tudom, mit akar Jin! - sziszegte, a szemeimbe nézve.

- Neked elment az eszed - suttogtam. - Jin soha nem nézne rá úgy, térj már észhez! Amúgy is, miért érdekel, ha úgy néz rám?! Ne szórakozz velem! - Egy pillanat alatt lettem dühös, pedig előtte, esküszöm, hogy jó kedvem volt, Hoseok cselekedete után pedig ijedt voltam, mint egy kismadár. Most dühöt és haragot éreztem.

- Mi? - pislogott.

- Ne szórakozz velem! Mi a francért érdekel téged, hogy Jin akar-e valamit, vagy sem?! Örülnöd kellene, cseszd meg, hogy nem utánad fogok koslatni! Ugyanis, a dolgaidból ítélve, meg hogy nem mondasz semmit, gondolom nem is akarsz velem lenni! Örülnöd kellene, hogy valakivel esetleg elfelejthetlek! Miért csinálod ezt velem?! - Nem érdekelt, hogy a folyosó kellős közepén vagyunk. A tenyereimet a mellkasára tapasztottam és azzal a lendülettel el is löktem magamtól. - Hagyj engem békén és ne szórakozz velem! Menj és boldogíts valaki mást, hülyíts és szórakozz valaki mással! Cseszd meg! - sziszegtem, majd kihasználva, hogy szabadulásra nyílt alkalmam, elindultam a próbaterem felé.

Hát az eszem megáll. Szórakozik, játszadozik és még itt félt... várjunk...

- Te féltékeny vagy? - fordultam vissza, meglepetten, mintha minden dühöm elszállt volna.

Hoseok

Utána megyek, hogy visszahúzzam. Nem engedem Jin közelébe, ugyan miért tenném? Teljesen elvesztettem az eszem, ahogy láttam őket így enyelegni.

Jin szavai pedig teljesen, végleg kiakasztottak.

Azonban a hirtelen feltett kérdésre megtorpanok és nagy szemekkel nézek a másikra.

Ő kérdő tekintettel figyel engem, én pedig egyre vörösebb és vörösebb leszek.

Nem vártam ezt a kérdést, és hirtelen a dühöm, és ez a nagy bátorságom is elszáll.

- Hoseok... féltékeny vagy? - kérdezi közelebb sétálva hozzám.

- Én… én nem, dehogy! Csak... csak… - hebegek-habogok, de semmit sem tudok mondani.

Komolyan, egyáltalán semmit. Használhatatlannak bizonyul az a nagy fecsegőm, ami eddig sosem állt be.

- Csak? - kérdezi, még közelebb sétálva, mígnem megáll előttem.

- Csak, nem tartom jó ötletnek, hogy... hogy Jinnel legyél, mert… - ekkor a szavamba vág.

- Mert féltékeny vagy - mosolyodik el halványan.

Az a baj, hogy... tényleg. Én is ezt érzem.

- Én nem… - mormogom, levéve róla a tekintetem, ragaszkodva ehhez.

- Miért tagadod a nyilvánvalót? Te féltékeny dög! - mosolyog kicsit szélesebben.

- És, ha az vagyok, akkor mi van?! Nem akarlak Jin közelében látni, sem semelyik elcseszett buzi közelében! Tudod, Jungkook megmondta, hogy önző vagyok. Igen, nagyon önző vagyok, de azt akarom, hogy továbbra is értem rajongj! Azt akarom, hogy ne felejts el és ne menj el senkivel, világos?! - mormogom, ránézve teljesen vörös arccal, aztán kikerülve, elsietek mellette.

Ha ez így megy tovább... még több baromságot fogok mondani. Inkább ott hagyom, nem akarok fecsegni minden hülyeségről.

Még is... mi a franc van velem?!

Taehyung

Tátott szájjal bámultam magam elé, teljesen elképedve.

Még hogy... még hogy azt akarja, hogy én... rajongjak érte?! Úgy, hogy ő nem érez irántam semmit?! Mi a franc?! Még is... még is mit... mit képzel magáról Jung Hoseok?!

Az agyvizem egy pillanat alatt felforrt és miután sikerült nagyjából lehiggadnom, kihívóan elmosolyodtam magamban.

- Rendben, Hoseok. Féltékeny vagy, mint a dög. Estére agyvérzést fogsz kapni, azt itt és most garantálom - sziszegtem magam elé, miközben a próbaterembe sétáltam.

És nem csak a habokba beszéltem. Bizony, Jin nyakán lógtam, ölelgettem, amikor alkalmam volt rá. Sőt, mivel tudtunk egy kicsit bohóckodni tánc közben, nemes egyszerűséggel, az egyik refrén részénél Namjoon ölébe ugrottam. Szegény, alig tudott elkapni, ahogy átkaroltam a lábammal a derekát, ő pedig zavartan nevetett, mert nem tudta hová tenni a dolgot. De nem zavarta, már mindenki hozzá volt szokva a hülyeségeimhez, ha épp jó pillanataimban kaptak el.

Egyedül Yoongival nem mertem volna így szórakozni. Mindenki mással lehetett.

Viszont mikor Hoseokra néztem, szemtelen mosollyal, szikrázó szemekkel. Vörös volt a feje, mint a ráknak...

És Yoongit sem kíméltem, hiába féltem, mit reagálna a marhaságaimra. Meg igazából, nem sűrűn szórakozunk együtt, nem vagyunk nagyon jóban, így főleg tartottam tőle, mennyire fog megölni nap végére. De ma őt is boldogítottam, csak azért, hogy Hoseoknak ne legyen akkora szája. Úgy, hogy nem érez irántam semmit, ne akarjon korlátozni! Sem szórakozni... ez így nem ér!

Hazaérve se fejeztem be a dolgot. Bizony-bizony... Jinnel főztem! Együtt. És mikor megkóstolta az ételt és az ujjára vett a szószból, nemes egyszerűséggel lenyaltam az ujjairól, mikor Hoseok bejött. Jin pedig elnevette magát.

- Tae! Mi van veled? Ma nagyon jó kedved van - kuncogott.

- Kérek mééég! - nyávogtam, amennyire tudtam, ő pedig újra belenyúlt a szószba, az ujjára véve egy kicsit, amit már be is kaptam, leszopogatva a szószt róla, végig Hoseok szemeibe nézve. A kezemet megemelte a combom mellett egy kicsit és igen.

Bemutattam Hobinak.

Kapja be!

Velem nem fog szórakozni! Nem ám! Szeretem, imádom, az életem. De megérdemli. Engem nem fog lelkileg kínozni és megmutatom neki, hogy erős vagyok és kellőképpen dörzsölt ahhoz, hogy megőrüljön!

Hoseok

Tekintetem a kezére téved, ami tisztán mutatja felém, hogy kapjam be. Kapjam be?! Hogy is érti ezt?

Dühösen fújtatok egyet, aztán beljebb sétálva öntök magamnak egy pohár vizet.

- Mikor is lesz kész a kaja? És marad belőle, vagy a kedves Taehyungunk elszopogatja az egészet? - érdeklődöm, ahogy folyamatosan V szemeibe nézek, még ivás közben is.

Ő persze, szemtelenül viszonozza a nézésemet, azzal ajkai közül kiengedi Jin ujját, aki megfordulva rám néz, amire egy kedvesebb mosolyt erőltetek az arcomra.

- Már elkészült - kuncogja, aztán eltávolodva Vtől, kimegy, hogy szóljon a többieknek.

- Na mi az? Mi nem tetszik? - kérdezi egy nagy mosollyal.

- Ezért még számolunk - sziszegem a poharamba, aztán megiszom a vizemet.

- Ó, ugyan miért is?

- Azt hiszem, hogy azt ma elmondtam - szinte dobom poharamat a mosogatóba.

- Hahh... azt hiszed, hogy majd rád hallgatok? Azt csinálok, amit akarok - ölti rám a nyelvem.

Most, kedvem támadt megharapni.

- Okés, gyertek! - lép be a konyhába Jin, így én is úgy állok a pultnál, mint egy jó gyerek.

A vacsora után, Taehyung még mindig Jin nyakán lóg!

Sőt! Mindjárt nyalják-falják egymást.

Jó, persze nem szó szerint, de nem tetszik ez az enyelgés. Nagyon nem!

- Jin, alszunk együtt? - kérdezi V az idősebbet, aki kedvesen mosolyogva, ránéz.

- Nem tudsz egyedül aludni? - érdeklődik a hajába borzolva.

- Nem igazán. Mostanában rossz álmaim vannak - motyogja, megölelgetve őt.

Arcom azonnal megrándul a jelenetre.

- Hát... miért is ne? Ha ezzel segítek, persze, hogy velem aludhatsz - neveti, végig simítva az arcán a derekánál pedig átöleli.

Ennyi volt!

- Bocsi, már foglalt! Mi már megbeszéltük, hogy együtt alszunk, szóval a mai napot kihagyjátok! - mordulok fel, aztán odalépve, szó szerint kirángatom Jin karjaiból a másikat.

Felállítom a kanapéról.

- Hoseok, mi a fene bajod van?! - kérdezi Jin, felállva.

- Velem alszik, ennyi! Én is aludnék, aztán nem akarom, hogy mászkáljon. Jó éjt! - azzal behúzom a fiatalabbat a szobámba, és becsapva az ajtót, a falapnak lököm, és nem kímélve, azonnal testemmel az ajtónak szorítom és megtalálva ajkait a sajátommal, erőteljes, szenvedélyes csókot kezdeményezek nála, miközben tenyeremmel végig simítok az oldalán, le a csípőjére, combjára, majd a fenekére.

Rámarkolva a formás izomra, így húzom ölét az enyémnek, így azt szorosan összedörzsölöm az övével, miközben levegővételnyi szünetet sem hagyok neki az ajkaimmal.

Ő az enyém! És nem adom oda másnak!

Taehyung

Erősen és durván martam a hajába, szinte magamhoz szorítva, miközben hevesen és keményen csókolta az ajkaimat. Igaz, hogy meglepődtem és kicsit talán meg is ijedtem, mikor olyan durván lökött az ajtónak és olyan erőteljesen nekem esett, de mikor a derekamon és a csípőmön simított végig, akkor minden kétségem és félelmem elszállt.

A hajába másztattam az ujjaimat, erősen, kíméletlenül markolva a tincseit, miközben hevesen csókoltuk egymást, mintha attól félnénk, hogy ez többé nem történhet meg. Pihegve vált el tőlem, majd felsóhajtott és erősebben dörgölte a csípőjét az enyémnek, mire halkan felnyögtem, hátrafeszítve a fejemet, aminek következtében bevertem az ajtóba.

- A picsába már - nyögte, majd elhúzódott tőlem és egy határozott mozdulattal levette magáról a pólót, majd rólam is letépte szinte, és a vállamra markolva az ágyhoz irányított. Szinte ledobott rá. Felnyekkenve értem a puha matracra és hatalmas, boci szemekkel néztem, ahogy felém mászik, majd az ajkaimra hajolt, szenvedélyesen csókolva, az övemmel babrálva. Felsóhajtottam és ujjaimat levezettem az övéhez, hogy segítsek neki, így egy szempillantás alatt kinyílt a csatt, amit kihúzott a nadrágomból, majd kigombolgatva a gombot, a nyakamra hajolt ajkaival, durván, erősen szívva a bőrömet.

- De... heves... vagy! - nyögtem, megremegve, mikor a kulcscsontomhoz ért az ajkaival.

- Mérges vagyok! Miért szórakozol Jinnel?! - sziszegte a bőrömre, miközben megszabadított a nadrágomtól.

- Mert... te is szór... ah! Velem - nyögtem, mikor a férfiasságorma simított. - És... nem vagy őszinte... most is... heves vagy, de azt mondod, nem... akarsz tőlem semmit - nyögtem halkan, elnyíló ajkakkal, mikor a boxeremen keresztül simogatta a merevedésemet. - Mit akarsz tőlem? - súgtam, ellökve a kezét, miközben félig felültem, az alkarommal támasztva magam. - Hobi... őszintén... akarsz te tőlem valamit? Vagy csak ki akarsz sajátítani? - súgtam.

Hoseok

Mélyen a szemeibe nézek, azzal odahajolok hozzá és újra megcsókolom. Elhallgattatom, nem akarom, hogy erről bármit is így kérdezzen.

- Ne kérdezz, csak érezz! - suttogom ajkára, aztán ismét végig simítok merev férfiasságán a textil anyagon keresztül. Felnyög a csókba, ekkor én is teljesen fölé hajolok és úgy kényeztetem tovább az ajkaimmal.

Hogy mit akarok tőle? Erre inkább nem válaszolnék.

Tenyerem a férfiasságára helyezem, majd picit rá szorítva, lehajolok a nyakához és megszívva a gyengéd bőrét, úgy masszírozom tovább a férfiasságát. Persze, úgy nyüszít fel, mint egy kiskutya, azzal vissza is fekszik, amint a karjai erőtlenek lesznek.

- Milyen... nagyszerű hangokat adsz ki - mosolyodom el, aztán a kulcscsontjára adok egy csókot, mire picit megremeg. Persze, nem mond semmit, csak felnyöszörög, amikor elérem az egyik mellbimbóját. Ajkaim közé véve, nyelvemmel körbe rajzolom, fogaimmal megharapom, aztán megszopogatom a keményedő, apró testrészt. Ujjaival erősen a hajamba markol, szinte oda húzza a fejem, hogy többet adjak neki. Hát, miért is ne?

Addig-addig kínzom így, mígnem mind a két mellbimbója meg nem keményedik, teste pedig megremeg a kéjtől. Tényleg, milyen gyönyörű. Szükségem van rá. Csókjaimmal lassan lejjebb haladok, mire elérem kemény férfiasságát.

- Ho...Hoseok... nem... válaszoltál a kérdésemre - nyögi, újra feltámaszkodva a két alkarjára. - Akarsz tőlem valamit, vagy csak ki akarsz sajátítani? - kérdezi, aztán fülig elpirul, amikor lehúzom róla az utolsó ruhadarabot.

- A kettő, nem egy és ugyan az? Ha akarok tőled valamit és ki is akarlak sajátítani? - suttogom makkjára, aztán végig nyalva rajta, bekapom, erősen megszívva azt.

Taehyung

A fejemet hátradobtam, és visszazuhantam az ágyra, mikor éreztem a merevedésemen a forró ajkait. Úgy remegtem, mint a nyárfalevél és felhúztam a lábaimat is, hogy minél jobban hozzám férjen, amit rendesen ki is használt, miközben végig simított a combjaimon. Valami hihetetlenül jó érzés volt... olyan... olyan mesébe illő. Folyamatosan remegett az alhasam, a szívem őrült, heves tempóban vert, a paplanba markoltam magam mellett, miközben az ajkaimba harapva próbáltam kontrollálni a hangomat, ami... ami elég nehezen ment, tekintve, hogy kényeztet a szájával.

- Ho... Seok! - nyögtem elnyújtva, lehunyt szemekkel, megfeszülő izmokkal, mire felnyögött, teli szájjal, majd egy idő után elvált tőlem, végig nyalva a merevedésemen. Megremegtem újra, ködös szemekkel nézve rá, halkan pihegve és zihálva, fel-le emelkedő és süllyedő mellkassal.

- Kellesz nekem - súgta, majd felhajolt hozzám és megcsókolt, miközben ujjával a fenekemnél matatott. Belém nyomta az egyik ujját, nyelvét ezzel egy időben tolva át a számba. Halk nyögéssel nyugtáztam magamban a szorgoskodó ujjat, megemelve a csípőmet. - Ne... ne viselkedj így még egyszer - szuszogta a számra, újra hevesen csókolva, mire a szájába nyögtem, megremegve, mikor az ujjával olyan ponton talált el. Alig pár pillanattal később csatlakoztatta a másodikat. Annyira élveztem, annyira jó volt, annyira akartam és kellett nekem, hogy szinte nem is éreztem a fájdalmat, csak a kellemetlen érzést, ami azonnal a kéjbe és a vágyba csapott át. Remegtem érte, szó szerint.

- Az enyém vagy... csak én akarlak... - sóhajtotta a számra, mélyen a szemeimbe nézve.

Hoseok

- Ezt jól jegyezd meg, Taehyung! - suttogom ajkára, aztán a harmadik ujjam is csatlakoztatom, lassan ki-be mozgatva benne őket.

Az ajkaimra nyöszörög, csípőjét megemeli, ujjaival pedig a vállaimba kapaszkodik. Szemeiben olyan mérhetetlen boldogság tükröződik, amilyen eddig még soha. Ez pedig, az én szívemet is megdobogtatja. Rámosolygok, aztán újra megcsókolva, ujjaimat addig mozgatom benne, mígnem érzem, hogy kellően ellazult ahhoz, hogy ujjaimat, valami másra cseréljem.

Kihúzom belőle ujjaimat, aztán az éjjeliszekrényemhez nyúlva, a fiókból egy tubus síkosítót veszek elő. Nyomva belőle az ujjaimra, ismét vissza belé vezetem őket, kellően megnedvesítve. Az anyagból a tenyerembe is nyomok, a saját merevedésemet is bekenve vele, elhelyezkedem a lábai között.

- Felkészültél? Biztos, hogy akarod? - kérdezem, lehajolva hozzá, megcsókolva.

- Most viccelsz? Persze, hogy akarom! Csináld! - szinte rám parancsol, amit megmosolygok, így több sem kell, lassan előre nyomva a csípőmet, elmerülök benne.

Taehyung

Hangosan felnyögtem, mikor teljesen elmerült bennem. A körmeimet szinte a hátába vájtam, meg-meg remegő testtel, miközben feljebb húztam a lábaimat, hátha kényelmesebb lesz így és könnyebben hozzá tudok szokni az érzéshez.

Fájt... nagyon fájt.

Felszusszantottam, majd lassan elhúztam az ujjaimat a hátától és átkarolva a nyakát, lehúztam magamhoz egy csókra. Szenvedélyesen csókolt, finoman és lágyan, miközben folyamatosan cirógatta az ujjaival a testemet, hogy megfeledkezzek a fájdalomról. Mikor pedig az ujjai a merevedése köré fonódtak, akkor ez meg is történt. Felnyöszörögtem az ajkai közé, megremegve, miközben fellökte a csípőmmel jelezve, hogy kezdjen neki végre.

- Még túl szűk vagy - sóhajtotta a számra, lehunyt szempillákkal. Felszusszantottam, majd beharapva az alsó ajkamat, újra fellöktem a csípőmmel, végig simítva a felkarján, a vállain... az oldalán. És azt hiszem, elég volt mellé az, hogy felnyögjek ahhoz, hogy begőzöljön. - Megőrülök tőled - sóhajtotta a számra, szinte sziszegte, miközben megmozdította a csípőjét. Halkan felnyögtem, hátra feszített fejjel, a felkarjára markolva az ujjaimmal.

Hihetetlenül jó volt... annyira akartam.

- Gyorsítsh - sóhajtottam, lehunyt szempillákkal, fel-fel lökve a csípőmmel.

Hoseok

Nem is kell kétszer mondania. Már alapból úgy felhúzott, hogy nem is tudnék teljesen tiszta fejjel gondolkozni.

Gyorsítok a mozgásomon, amire én is felmordulok, jelezve neki, hogy mennyire élvezem és milyen jól esik.

Ő is hangosan felnyög, fejét hátrafeszítve, amit kihasználok. Nyakához hajolva, szép foltokat hagyok a bőrén, ahogy kiszívom az érzékeny területet.

Ujjaim a merevedésén folyamatosan mozognak, ezzel pluszba az őrületbe kergetve őt.

Nyakamnál szorosan átölel karjaival és a nevemet sóhajtva megfeszül a teste alattam, amikor mélyebben érintem, eltalálva benne a gyenge pontját.

- Tetszett? - suttogom a fülébe, megharapva a fülcimpáját.

Felnyöszörög, aztán nyakamtól elhúzza a karjait és végig simít a hátamon.

- Igenh! - sóhajtja kissé rekedtes hangon.

Elmosolyodom, aztán kihúzódva belőle, újra visszavezetem magam a forróságba, amire nem csak ő, de én is felnyögök.

Ekkor érzem, ahogy körmeivel végig szánt a hátamon.

És ez baromira tetszik. Tetszik, hogy ennyire élvezi.

- Mégh! - nyögi, megemelve a csípőjét.

Újra megismétlem ezt a mozdulatsort, amire egy hangosabb nyögést csalok elő belőle.

De, mielőtt túl hangos lenne, elhallgattatom egy szenvedélyes csókkal.

Közben egyre csak gyorsítok a tempón, testünk szinte izzik a forróságtól. Izzadt bőrünk egymáshoz simul és a hangunkat is egyre nehezebben tudjuk visszatartani, ahogy egyre csak közeledünk a kielégülésig.

- Maradjh velem... maradj velem, örökre! - suttogom az ajkára, végig simítva az arcán, majd megcsókolom, mikor érzem, hogy kész, itt a vége. Szinte egyszerre érjük el azt a fantasztikus érzést. Ő egy halkabb sikkantással, míg én egy hangosabb nyögéssel élvezek belé, ő pedig a markomba. - Az enyém vagyh... és... az is maradsz… - suttogom, homlokomat az övének döntve, mélyen belenézve a ködös szemeibe.

Taehyung

- Eddig... tartott... kitalálnodh? - sóhajtottam, ködös szemekkel nézve az övéibe, mire elmosolyodott, majd lassan megcsókolt, finoman magához húzva a derekamnál fogva, majd a csók után a homlokomat az enyémnek döntötte újra, és lehunyta a szemeit.

Olyan helyes volt így... állandóan tudtam volna nézni. És az érzés, hogy miattam ilyen, csak még jobbá tesz az egészet.

- Igen... eddigh - sóhajtotta, majd lassan kihúzódott belőlem, amire halkan felnyögtem. Elvigyorodott és eldőlt mellettem az ágyban, majd maga felé fordított.

- Ne haragudj - mondta halkan, végig simítva az arcomon, kisimítva a szememből a csapzott tincseimet.

- Nem haragszom... csak egy picit - mosolyogtam, félig lehunyt szemekkel, teljesen hozzá bújva, miközben betakargattam magunkat.

- Majd kiengesztellek - nevetett halkan, fáradtan. Ujjaival lassan a derekamra fogott és közelebb húzott magához, én pedig a nyakába hajtottam a fejemet, fáradtan szusszantgatva a bőrére.

- Ajánlom - motyogtam, félálomban.

- Tae…

- Hm?

- Ha a nyakaba lihegsz... és mozgatod a szád rajta... beindulok, tudod? - kérdezte, mire elnevettem magam és beleharaptam a bőrébe.

- A bosszú! - nevettem, megrágcsálva a bőrét.

Hoseok

Felnyögök, ahogy a bőrömre harap. Picit megremegek és érzem, ahogy libabőrös leszek.

- Ne csináld - nevetem, picit rekedtes hangon, hiszen az alhasam újra megremeg és érzem, hogy kezdek megint beindulni.

- Mit? - kérdezi szemtelenül, aztán megharapja ismét a bőrömet, majd megcsókolja.

Én pedig megint begőzölök.

- Hé, a végén nagyon fájni fog a segged - mosolygok rá, aztán ismét fölé magasodom, úgy nézek le rá.

- Ugyan már. Nem félek én attól - neveti, aztán végig simít az oldalamon, nyakamhoz hajolva pedig rálehel, majd végig nyalja az érzékeny bőrömet.

Több sem kell, hogy újra letámadjam és egy újabb csodálatos együttléten leszünk túl.

Fáradtan dőlök vissza az ágyba, ő is halkan zihálva, pihegve bújik hozzám, még mindig remegő testtel.

- Háth... azt hiszem, itt az ideje az alvásnak - suttogom az ajkára, majd megcsókolva, teljesen magamhoz húzom, a takarót is magunkra terítem.

- Igen… - válaszolja egy nagy ásítás kíséretében.

- Jó éjt - mondom halkan, homlokon csókolva, ő pedig egy nagy mosollyal bújik hozzám.

- Neked is - válaszolja, aztán rá pár másodpercre, már csak a nyugodt szuszogását hallom, ahogy elalszik. Így, nekem sem kell sok, hogy elaludjak.

Másnap, mikor felébredek, TaeTae nincs mellettem. Körbenézek és a szobában sincs.

Mi a fene? Azt hittem, hogy itt lesz mellettem, mert mikor nem is történt köztünk ilyesmi, akkor is mellettem volt reggelente.

Nyújtózok egy nagyot, aztán kimászom az ágyból. Gyorsan felöltözöm és kimegyek.

A nappaliban nincs. A fürdőben sincs. Akkor...

Bemegyek a konyhában és bizony ott van. Egyedül szorgoskodik, készít reggelit, ami meglepő. Ez Jin szakterülete, nem az övé. Ő... még csak főzni sem tud. De... igazából, baromira tetszik a látvány, hogy köténykében láthatom és ilyen kis serény.

Hangtalanul odasétálok hozzá, aztán átölelem hátulról.

Megijed és megugrik, a rántottát majdnem kiborítja.

- Ejnye, csak én vagyok - nevetem, aztán a nyakába csókolok. Míg nincs itt senki, nincs baj.

- Megijesztettél - mondja halkan, én pedig a hasán tartva egyik kezemet a másikat lesimítom a combjára, megmarkolva azt.

- Bocsi. Nem akartam - suttogom a bőrére. - Hogyhogy te főzöl? - érdeklődöm, újabb csókot adva a nyakára. - És... iszonyú szexi ez a kötényke rajtad. Egyszer, meztelenül is viselhetnéd…

Taehyung

- Éhes voltam - mondtam, felnézve rá, aprócska mosollyal. Elvigyorodott, majd adott még egy puszit a nyakamba. - És... nem fogom ezt viselni meztelenül. Ez amúgy is Jiné - néztem fel rá, megköszörülve a torkomat.

- És? - nevetett, átkarolva a hasamat.

- Mit és? Nem fogom pucéran hordani - mondtam, apró mosollyal, majd lassan levettem a tűzről a félig kész rántottát, nehogy leégjen és megfordulva, átkaroltam a nyakát.

- Pedig szexi lenne - nyüszítette.

- Eddig nem is akartál - vontam fel a szemöldökömet, mire egy időre elgondolkodott, majd megeresztett egy sóhajt.

- Össze voltam zavarodva. Igazából nem akartalak akarni, miközben jobban akartalak, mint bármi mást. Ez így elég érdekes, nem? - mosolygott, lesütött szemekkel.

- Igen, egy picit - néztem rá, kedves mosollyal. - És mitől gondoltad meg magad? Vagy jöttél rá? - kérdeztem, felvont szemöldökkel, cirógatva a tarkóján pihenő baba hajakat. Megborzongott egy pillanatra és szorosabban ölelt magához.

- Nem tudom.

- De én tudni szeretném - pillogtam fel rá, boci szemekkel. - Halljuk! - vigyorogtam, majd az egyik kezemet elhúztam a tarkójától, és széles vigyorral megcsíptem az orrát. Nyüszítve elhúzódott tőlem, majd szúrósan rám nézett. Elnevettem magam, amire megcsóválta a fejét, majd újra visszabújt hozzám, apró sóhajjal. - Naaa!

Hoseok

Felsóhajtok, ahogy így akarja tudni, hogy mitől jöttem rá, hogy én őt akarom? Annyira... tényleg nem tudom. Csak úgy jött az egész.

- Hiába próbálsz rávenni, hogy mitől, mert tényleg nem tudom - nevetem, megcirógatva az arcát. - Talán attól, ahogy láttam, hogy elveszíthetlek, ha nem lépek - mondom halkan.

Elmosolyodik, aztán hozzám bújik, mire magamhoz ölelem.

Kinevetem, aztán megborzolom.

- Ha nem léptél volna, tényleg elveszítesz - motyogja a pulcsimba.

- Tudom. Éreztem - mondom halkan, a hajára adva egy csókot. - De, nem így lett. Örülhetsz - kuncogom, megcsikizve.

- Én örüljek? Te örülj, hogy nem Jin nyakán lógok majd - kuncogja, amire elkomorodom.

- Ez nem vicces, tényleg utálom most Jint… - sziszegem, de ekkor csak elneveti magát és az arcomba csíp, finoman.

- Ne utáld. Akkor direkt húztam az agyad. Csak azért is meg akartam mutatni, hogy nem lesz úgy semmi, ahogyan azt te akarod - mosolyogja.

- Hát... azt hiszem, nem lett igazad. Mert minden úgy van, ahogyan akartam.

- Igazán?

- Ühüm. Elszakítottalak Jintől és szeretkeztünk, most meg... azt látom, hogy egészséges vagy és van étvágyad - pillantok a félig elkészült rántottára.

- N-nos igen...- motyogja, ekkor lehajolok hozzá és megcsókolom.

- A feneked hogy van? Hogy viseli a tegnapit? - vigyorgok az ajkára.

Látom, ahogy fülig pirul.

- H-hát... el van. Nincs baj. Bicegek, de ennyi.

- Ühüüm... Jó. Ha kell, bekenem egy kis testápolóval - vigyorodom el, eléggé perverzül.

Taehyung

- Minek? - néztem fel rá zavartan, összevont szemöldökkel, mire szélesen elvigyorodott, de az a tipikus eszeveszett vigyor, amitől az ember megijedne, ha látná.

- Testápoló... - kuncogta, a számra suttogva a szavakat. - Hallom, ahogy kattog az agyad - nevette, szorosabban magához húzva. Hümmögni kezdtem, gondolkodni, és... akkor hirtelen koppant.

Leesett, hogy ő nem a hagyományos testápolóra gondolt.

- Basszus! De perverz vagy! - nyögtem, miközben finoman a mellkasár csaptam, széles mosollyal, még halkan nevettem is.

- Tudom, hogy szeretnéd - nevette, kacsintva egy nagyot.

- Most enni szeretnék... - mondtam, a rántotta felé pislantva.

- Én nem.

- Miért? - pislogtam fel rá, nagy szemekkel.

- Amilyen jó szakács vagy, drága Taehyung, inkább éhen halok - mondta, szemtelen vigyorral.

- Jobban főzök már. Jin adott leckéket - vigyorogtam rá, élesen.

Hoseok

- Nem baj. Én most, amúgy is másra vagyok éhes - kuncogom, ahogy Derekánál fogva, szorosan magamhoz húzom, így azonnal az ajkára hajolok és megcsókolom.

Örülök, hogy az enyém lett. Nem is cserélném el senkire és semmire sem, jelenhelyzetben.

Olyan édes és olyan jó vele a szex is.

Tényleg szeretem.

- Hobi... a konyhában vagyunk - neveti el magát.

- És? Annál izgalmasabb - kuncogom, azzal derekáról lesimítok a fenekére, hogy érezzem a fogásukat, hogy jól beléjük markoljak.

Aztán, szorosan magamhoz húzom, ölét az enyémnek dörgölve.

Halkan felnyög az érzésre, míg én is egy halk morgást hallatok.

- Nem... Hobi, most nem. Majd, ha reggeliztünk, itt én nem akarom, a végén ránk nyitnak… - nyöszörgi, hatalmas bociszemekkel nézve rám.

- Ha ránk nyitnak, akkor legalább kiszaladnak - nevetem, ahogy lehajolok a nyakához, amit élvezettel megkóstolgatok.

Azonnal megremeg a kezeim között.

- Ah... elég, ne! - szól rám kicsit komolyabban, aztán elkezd eltolni magától.

- Ugyan már, te is akarod. Már böksz, Drága - nevetem a bőrére, amit most meg is szívok, ott hagyva a jelemet.

- Úgy persze, hogy akarom, de amúgy nem - sóhajtja, aztán azonnal megemelem és a konyhapultra ültetve a lábai közé férkőzve, már is az ajkát csókolgatom.

Már is készségesen viszonozza azt. Ő is simán dugni akar itt. Hát én is azt akarok.

A pizsamanadrágjához nyúlok, azzal végig simítok a merevedésén.

Halkan felnyöszörög, nagyobb terpeszbe húzva a lábait.

- Milyen édes hangod van. Mutass még - nevetem, aztán lehajolok a mellbimbójához, aztán a felsőjén keresztül, megszívom azt.

Taehyung

Halkan felsóhajtottam, mikor a mellbimbómat szívta meg a felsőmön keresztül. A köténykén keresztül... ami amúgy még mindig Jin tulajdona, és ha rájön, hogy Hobi itt kóstolgat benne, akkor azt hiszem, ki fogunk kapni.

- Állj le... - sóhajtottam halkan, mire elvigyorodott és megharapdálva a mellbimbómat, a merevedésemre fogott az ujjaival, végig masszírozva. Megremegtem és felnyögtem, félig lehunyt szemekkel.

- De kívánlak... - mondta halkan, miközben a másik mellbimbómra hajolt, megszívogatva és megharapdálva azt is, hogy legalább annyira szenvedjek, mint az előbb. Újra megremegett szinte az egész testem, mélyen felsóhajtva, beharapva az alsó ajkamat. - És te is engem - kuncogta, a merevedésem tetejét masszírozgatva.

Aztán hirtelen berobbantak az ajtón.

- Jóóóó regg... óh! - Jimin megállt az ajtóban, Hoseok pedig morogva és kicsit kelletlenül elhúzódott tőlem. Vörös fejjel leugrottam a pultról, majd a kész rántottához fordultam, majd újra visszatettem a tűzhelyre, elindítva azt, hogy befejezzem a reggelit.

- Óh! - morgott Hoseok, pufogva.

- Bocsesz. De a konyhára Jin allergiás, szóval jobb, hogy én futottam be - vigyorgott Jimin, mellém lépve. - Úúúú... rántotta - szagolt a levegőbe, ahogy áthajolt a fejem mellett.

- Kérsz? - vigyorogtam, a szemébe nézve.

- Naná! - nevetett, újra a levegőbe szagolva.

- Majd ha kiérdemled, tökfej! - nevettem, miközben megkevergettem a kaját.

- Várjunk... mióta is vagytok együtt? Lemaradtam? Mi? - Hoseokhoz fordult. - Az utolsó infóm az, hogy te hetero vagy... mi van? - pislogott, nagy szemekkel.

Hoseok

Kelletlenül elhúzom a számat, végül csak felsóhajtok. Mást nem tudok csinálni.

- Igen, eddig úgy volt, de változnak az idők. Eleinte te is hetero voltál, nem? És menj innen... - morgom, ahogy próbálom elküldeni a másikat, hogy ne legyeskedjen így körülöttünk.

- Voltam, de tudod... mióta Jungkookieval vagyok együtt, azóta semmi gondom nincs - kuncogja vidáman, mire felsóhajtok.

- Örülök, viszont mi megyünk - dörmögök, ahogy V hátához sétálok és magamhoz ölelem. - Mikor készül el? Menjünk a szobánkba... - szuszogok a fülébe, amitől láthatóan megborzong.

- Én éhes vagyok - néz fel rám.

- Jó, de siess. Még mindig be vagyok indulva - csókolok a nyakába, végül elengedem és kisétálok a konyhából.

- Nézd már, hogy menekül a pasid - neveti Jimin, amire csak a számat húzom el.

Ember... nem lehet ezekkel együtt élni. Főleg, ha nem szeretkezhetek ott, ahol csak akarok. Örülök, hogy együtt vagyunk legalább nem veszítem el. Tényleg szeretem őt.

Viszont... ez a nem vagyok meleg dolog, még mindig ott van bennem. Szeretem őt, de nem vagyok meleg.

Ezek valahogy ellentmondanak egymásnak, de még is így érzek.

Más pasival, nem tudnék lefeküdni.

Viszont nőkkel... nőkkel, nagyon is.

Felsóhajtok, azzal elfekszem az ágyamon és próbálok várni, hátha a másik bejönne. Ezt a napot, csak vele akarom tölteni. Az is lehet, hogy elviszem egy randira. Olyan randira, amit tudom, hogy szeretne.

Kapna édességet, megnéznénk valami jó filmet, csókolóznánk, ölelgetnénk egymást. Esetleg, valami szép ajándékkal is meglepném.

Igen, ezt fogom tenni, csak jöjjön már be. Beszélni akarok vele.

Taehyung

- Hjaj... ez a hyung borzasztó - kuncogott Jimin, miközben leült az asztalhoz. Elmosolyodtam és tovább kavargattam a... rántottát, vagy mit, miközben magamban bazsalyogtam. Hihetetlenül boldognak éreztem magam. Mintha egy szép álom lenne ez az egész, ennyi, de ennyi gonddal és kalamajkával. Ha visszagondolok, akkor... ez az időszak tényleg maga a Pokol volt, talán még akár rosszabb is. Fájt visszagondolnom rá, és... reméltem, hogy ezután most már minden rendben lesz, és nem lesz több probléma. De valamiért úgy éreztem, hogy ez még csak a vihar előtti csend. Reméltem, hogy megint csak én beszélem be magamnak a sületlenségeket.

- Igen, az - nevettem, mikor nagy nehezen elkészült a reggeli. - Kérsz? - kérdeztem, meglóbálva Jimin előtt a serpenyőt.

- Aha - vigyorgott szélesen, mire bólintottam egyet, aztán ahogy volt, letettem a serpenyőt az asztalra. Gondoltam, hogy pálcikával eszem, de úgy talán bajos lenne, így kanalat adtam Jiminnek és kanalat fogtam magamnak is. Mikor belekóstoltam, elfintorodtam.

- Fúj, de sós - nyögtem, elhúzva a számat. Jimin felnézett rám, nagy szemekkel. Ő boldogan lapátolta...

- Nekem ízlik - vigyorgott.

- Akkor jó étvágyat - nevettem, miközben felkeltem az asztaltól, hogy levegyem magamról Jin kötényét. összehajtva, a pultra tettem, nagyot nyújtózva.

- Most dugni fogtok? - kérdezte Jimin, teli szájjal vigyorogva.

- Dehogy - motyogtam. - Ne legyél vulgáris - mondtam, megpöckölve a homlokát.

- Én? Soha - nevetett, újabb falatot véve a szájába. Elmosolyodtam és épp indultam volna a szobába, mikor beleütköztem Jinbe. Álmosan nézett rám, kócos hajjal.

- Hát te? Ébren? - pislogott. - Aha... épp... - Akkor segíts nekem reggelit csinálni - mosolygott édesen.

- Csináltam rántottát – mosolyogtam. - Bár… nem valami sok és elég sós is – motyogtam. Felvont szemöldökkel nézett rám.

- Te főztél? - kuncogott, a hajamat borzolva. Elvigyorodtam, vállat vonva.

- Hát, elég pocsék is lett – mondtam, megköszörülve a torkomat. - De Jiminnek mondjuk ízlik – mosolyogtam, zavart arckifejezéssel. - Jó, segítek, én sem ettem sokat, és a többiek is éhesek lesznek… segítek – mosolyogtam, szélesen.

Hoseok

Ah... hol van már? De komolyan, mi tart ennyi ideig? Egy kis tojást hamar meg lehet enni, nem?! Felsóhajtok, aztán felülök az ágyamon.

Épp randira hívnám, de ő sehol. Azt hiszem, így nekem kell kimennem.

Csendben kisétálok, de nem is kell sokat mennem, hogy TaeTaet meglássam Jin társaságában, méghozzá kettesben. Taehyung úgy mosolyog rá, mintha az angyalát látná. És... annyira, de annyira közel állnak egymáshoz. Jin pedig a derekánál öleli. Még is, mi ez az egész?!

- Khm! - köhintek egyet, mire mind a kettő rám néz.

- Oh, Hoseok. - mosolyog rám Jin. - Gyere, lassan elkészül a reggeli, szólnál a többieknek is? - kérdezi, de én csak a számat húzom el.

- Te is szólhatnál Hyung. Addig én átvenném. - vonok vállat, de olyan mérges vagyok. Mit fogdossa ő TaeTaet?!

- Hát jó. - mosolyogja, azzal kikerül és kimegy a konyhából.

- Te meg mit csinálsz vele? Ne hagyd, hogy fogdosson! - szólok rá, eléggé komolyan.

Taehyung

- Mi? De nem fogdosott - mondtam zavartan, ránézve. - Csak átölelt... ne reagáld túl - mondtam, miközben a salátát vágtam fel, egész kicsi levelekre, ahogy Jin kérte nemrégen.

- De! Fogdosott! Tisztán láttam - morgott, mellettem állva, mérgesen... Felsóhajtottam. - Ne kezd már... semmi rosszat nem csinált. Nem a fenekemet fogdosta. Amúgy is, ne viselkedj velem ilyen lekezelően - mondtam, felvágva még egy levelet a salátából. - Nem foglak megcsalni, főleg nem Jinnel. Jin nem meleg, ez kész tény. Olyan, mintha a gyerekei lennénk, ezt te is tudod. Fejezd be a féltékenykedést - mondtam, sandán felé pillogva.

- Nem vagyok féltékeny - szuszogott.

- Hát akkor mi vagy? - néztem rá, megcsóválva a fejemet.

- Mérges! Az én tulajdonomhoz ne nyúljon senki! - mondta, fintorogva nézve az ajtó felé, de nem állt benne senki. Mi? Mi...? A tulajdona...? Megálltam a mozdulatomban, minden addig folytatott tevékenységemet abba hagytam és frusztráltan, kicsit indulatosan fordultam felé, összeszűkített szemekkel.

- Hogy mondtad? - kérdeztem, sziszegve.

- Mit? - pislogott, értetlenül.

- Tulajdonod? Mi vagyok én? A tárgyad, vagy a koronád? - kérdeztem, ránézve.

- Hisztis.

- Önelégült - morogtam, visszahajolva a salátához. - Én biztos, hogy soha nem csallak meg. És nem a tulajdonod vagyok, maximum a párod!

Hoseok

- Jaj már, mit kapod fel azonnal a vizet? - kérdezem, ahogy a hátához lépek és átölelem a hasánál.

- Felkapom, mert nem vagyok egy tárgy! - morogja.

- Én nem mondtam ilyet. A tulajdonom, vagy párom, ugyan az. Mind a kettő azt fejezi ki, hogy az enyém vagy, hozzám tartozol - kuncogom, ahogy a nyakába csókolok.

- A francokat! Nem ugyan az... - dünnyög, mire csak egy sóhajt eresztek meg.

- Mindegy... kerüld el Jint! Csak ennyit kérek - csókolok újra a nyakába. Elengedem és kimennék, mikor eszembe jut, hogy miért is jöttem. Csak, ugyebár valakinek ki kellett vernie a fejemből. - Oh, és még valami!

- Mi lenne az? - kérdezi unottan. Látszik, hogy megsértődött. Tényleg hisztis.

- Van kedved ma sétálni és cukrászdába menni? - kérdezem, mire azonnal rám kapja a tekintetét.

- Mármint? - kérdezi már-már csillogó szemekkel.

- Randi - mosolyodom el. - Csak mi ketten - kacsintok rá.

Taehyung

Mikor azt kérdezte, hogy van-e kedvem cukrászdába menni, és ez egy randi lenne, csillogó szemekkel néztem rá, és hevesen bólogatva adtam tudomására, hogy igen, nagyon, de nagyon tetszik az ötlete. Elvigyorodott, majd elindult volna kifelé, csak mivel már minden haragom elszállt, és vidám is voltam, elkaptam a kezét, szorosan magamhoz ölelve.

Elmosolyodott és átkarolta a derekamat, magához húzva.

- Ne haragudj, hogy pukkancs voltam... - mondtam, az ajkaira suttogva, de persze, a szavamba vágott, mielőtt folytathattam volna.

- Nem haragszom...

- ... De felesleges féltékenykedned Jinre. Jin az Jin. Jin sosem nyúlna úgy hozzám, és én sem hozzá - mondtam a szemeibe nézve, mire elmosolyodott, majd adott egy aprócska puszit a számra.

- Jó, akkor se ölelgessen - mondta, megcsókolgatva a számat. - Akkor próba után mehetünk sütizni - vigyorgott szélesen a hajamat borzolva az ujjaival, mire elnevettem magam és mielőtt még kócosabb lennék, mint voltam, elhúzódtam tőle. Vigyorogva nyújtózott egy nagyot és újra elindult kifelé.

- Amúgy szerintem felesleges kimenned, mindjárt eszünk - mondtam, az ételre mutatva.

- Ah... jó - mondta, zavartan mosolyogva, mély sóhajjal, miközben leült az asztalhoz, a helyére. Elmosolyodtam, miközben folytattam a saláta vágását, de olyan furcsa volt, hogy Hoseok nem mond semmit, mintha mélyen, magába roskadva gondolkodna valamin.

A légkörben is éreztem.

- Baj van? - kérdeztem halkan, felé fordulva. A tenyerével támasztotta az arcát, ahogy könyökölt az asztalon és halkan sóhajtozott. Mikor feltettem a kérdést, hirtelen rám kapta a tekintetét.

- Nem, dehogy - mosolygott. - Csak fáradt vagyok egy kicsit - mondta, kacsintva egyet.

Miért olyan gyanús nekem?

- Biztos? - kérdeztem halkan, de mielőtt bármit válaszolhatott volna, szinte berobbantak az ajtón a többiek is, és Jin is. Aztán már készülődtünk is a reggelinek, ugyan is nem volt túl sok időnk az indulásig, aránylag gyorsan kellett reggeliznünk.

Hoseok viszont egész reggeli idő alatt meredt maga elé. És ha ez nem lenne elég, a próbán is végig olyan volt, ha kaptunk szünetet.

Nem nagyon beszélt, meredt maga elé és... mintha gondolkodott volna. Oda akartam menni hozzá megkérdezni, hogy miért viselkedik ilyen furcsán, de Jungkook és Jimin teljesen lekötöttek. Ma elég jó passzban voltak, mintha ki lettek volna cserélve. Igazából, már azóta, hogy a születésnapi bulim volt, teljesen fel voltak vidulva, aminek persze, örültem, de... kicsit rossz érzés kerített hatalmába, mikor együtt szórakoztak.

Valamiért... valamiért úgy érzem, hogy Hoseok ezt az egészet nem akarja. Egyszerűen nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy míg Jimin és Jungkook a nyakamon lógtak, ő rám sem figyelt... csak nézett maga elé, kortyolgatva a vizéből.

A próba után mi készültünk el a legkésőbb. Hoseok eléggé le volt lassulva, én pedig direkt készülődtem lassan, hogy kicsit kettesben maradjunk.

Mikor ez megtörtént, leültem mellé, kicsit félve pillantva rá.

- Min gondolkodtál egész nap? - kérdeztem, felé fordulva. Rám nézett és elmosolyodott.

- Hogy melyik cukrászdába menjünk - vigyorgott.

Hazudik.

Csalódottan felsóhajtottam, de aztán magamra erőltettem egy mosolyt. Majd kiderül úgy is, mi a helyzet. Nem akarom zaklatni, sem butaságokat gondolkodni, sem elrontani mindent, mert lehet, hogy én komplikálom túl a dolgokat.

De éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben.

Hoseok

Ahogy ránézek, kedves mosoly ül ki az arcomra.

Nem is értem magam, hogy miként gondolkozhatok úgy, hogy talán elrontom az életem, ha beállok a melegek sorába. Hiszen olyan édes, olyan tökéletes ő is. Ugyan, hogy ne lehetne szeretni egy ilyen édes teremtést?

Elvigyorodom, aztán magamhoz húzva, megölelem, aztán megcsókolom.

Hülyeségeket gondolok, ezzel pedig őt is arra kényszerítem, hogy aggódjon. Nem akarom, hogy aggódjon.

Szeretem, ugyan úgy, de még is... olyan hülye érzésem van.

Mintha kettős érzés lenne bennem, ami az egyik irányba húz, míg a másik az ellenkező irányba.

És félek, hogy a végén kettészakadok.

Ezt úgy írhatnám le, hogy van az az érzés bennem, hogy V mellett akarok lenni, hogy megvédjem, vigyázzak rá. Szeretkezzek és csókoljam őt.

Viszont egy másik érzés, arra késztet, hogy ez nem helyes. Tudom, hogy akkor léptem, akkor jöttünk össze, mikor nem akartam elengedni, de ez a rettenetes érzés, még mindig itt van bennem.

Hogy nem akarok még mindig meleg lenni. Ha kiderülne, a szüleink is mit szólnának? Az enyémek biztos, hogy kitagadnának.

Egyik részem leszarná, de a másik... a másik szüntelenül azt hajtogatja, hogy nem kell együtt lennem Taehyunggal, hanem keressek egy nőt, vegyem el és csináljunk gyerekeket.

Nem értem magam, de komolyan. Összezavar ez az egész helyzet.

Mondhatnám úgy is, hogy nem vagyok biztos ebbe a kapcsolatban.

Felsóhajtok, aztán elengedve, már is húzom, hogy induljunk a randira.

- Hoseok…

- Hm? - pillantok rá, mikor megfogom a kezét.

- Tényleg nincs semmi baj? - kérdezi.

Erről van szó. Aggódni kezd, ha megérzi, hogy valami nincs rendben.

- Nincs-nincs, ne aggódj. Szeretlek és ez számít - mondom, ahogy az arcán végig simítok, azzal újra magamhoz húzom és megcsókolom.

Úgy mondtam ki ezt a mondatot, mintha magamat is biztosítani akarnám.

De még sem érzem így. Nekem... nekem valami nem jó... De nem tudom, hogy mi. Valami, hiányzik...

Vagy, mondjuk úgy... hogy nem vagyok biztos valamiben. Lehet, hogy nem is szeretem, csak összezavart azzal, hogy a szülinapján lefeküdtünk?

Erre a gondolatra, azonnal megrázom a fejem.

KIZÁRT!

Én tényleg szeretem, vagyis... kedvelem. De még is... még is, nem akarok, még mindig meleg lenni. A kész tény, hogy buzinak kell állnom, még mindig annyira, de annyira taszít.

- Mi az? - neveti, figyelve, ahogy megráztam a fejem.

- Semmi, csak látod, havazik - kuncogom, ahogy megint megrázom a fejem, mintha csak a havat akarnám lerázni róla.

- Tényleg... - mondja nagy szemekkel csodálkozva a hatalmas pelyhekben hulló havat.

- Gyönyörű, nem igaz? - kérdezem, szorosabban fogva a kezére.

- Nagyon - mosolyodik el boldogan.

Olyan szép így... de komolyan. Mikor szívből nevet, úgy érzem, hogy az én szívemet is megmelengeti és a melegség végig szalad a testemen. Jó érzés, nagyon.

- Nos, akkor menjünk a cukrászdába, aztán elmegyünk arra a kis bazársorra, ahol vehetünk finomságokat. Mit szólsz? - kacsintok rá.

- Mi van, ha felismernek?

- Nem fognak. Ígérem - puszilok a hajába, végül elengedem a kezét, nehogy bármelyik paparazzinak is feltűnőek legyünk.

Taehyung

- Rendben - mosolyogtam rá, apró sóhajjal.

Akármennyire is tagadja, tényleg furcsán viselkedik és tudom, látom, hogy tényleg nagyon töri a fejét valamin és egyszerűen nem tudom megállni, hogy... hogy ne kérdezgessem, mi a baja. Pedig tudom, hogy előbb-utóbb csak felbosszantanám vele. De nem tudok elmenni a dolog felett.

A mosolya sem őszinte... olyan hamiskás, kissé hazug, hogy fáj látnom. Nem tudom, miért, vagy mi miatt ilyen, de úgy éreztem, nem is fogja megosztani velem. Csak várhatok, hátha egyszer majd... elmondja, vagy kiderül a dolog. Addig pedig néznem kell.

Persze, eszembe jutott az is, hogy lehet, hogy nem akar velem lenni. De nem kötelező... én nem azt mondtam, hogy velem kell lennie. Annyit kértem, hogy döntse el, mit akar. Akar-e engem, vagy sem, és ha nem, akkor hagyjon békén.

Vagy talán mindent rosszul csináltam... de akkor is. Ha esetleg zavarja, hogy Jinnel szórakozom, hozzáteszem, úgy, mintha a bátyám lenne, akkor az már régen rossz.

Vagy mindketten rosszul csinálunk valamit?

A francba is, Hoseok!

Felsóhajtottam, majd zavartan ránéztem, ahogy sétáltunk a cukrászda felé.

- Imádom a havat - mosolyogtam, a sálamba bújtatva az arcomat, eltakarva az orromat is, hogy ne érje a hideg.

- Igen. Nagyon szép. Főleg így este - mosolygott rám, kissé hamiskásan. Ránéztem, de el is kaptam róla a tekintetemet. Miért ilyen? Miért mosolyog így...?

Ő nem boldog? Csak én vagyok az?

- Nem vagy boldog? - kérdeztem halkan, szinte suttogva, a cipőm orrát bámulva, ahogy előre lépkedve rálátásom nyúlt.

- Mi? Dehogynem! Miért kérdezed? - kérdezte, meglepődött hangon.

- Nem őszinte a mosolyod. Kedvetlen vagy... egész nap ilyen voltál, már reggel is. Ha valami... vagy... hogy mondjam. Ha nem akarod ezt, akkor nem kell. Most mondd, mielőtt én is, és te is megbánod. Olyan vagy velem, mint... nem is tudom. Boldogtalannak tűnsz. Én nem akarom, hogy az legyél - motyogtam, lesütött szemekkel, a sálamba bújtatva az arcomat.

Hoseok

Hatalmas, valóban megdöbbent szemekkel nézek le Taehyungra, aki láthatóan teljesen komolyan gondolja, amiket mond.

Nem is hiszem el, hogy ezt kimondta.

Ezek a gondolatok, amik eddig fojtogattak, most még rosszabbak. Ugyanis... nem akarom elengedni, de az eszem azt súgja, hogy most lépjek ki, míg nem késő, míg nem fájna neki annyira.

De a szívem, még is mást mond.

- Mi?! Dehogy is! Miért akarnék szakítani veled?! Ne hülyéskedj már, Taehyung... én szeretlek - mondom, ahogy a vállaira fogok, aztán magam felé fordítom és a szemeibe nézek. - Nem akarlak elengedni, értsd meg. Csak... csak mostanában vannak dolgok, amiket érdemes átgondolnom. Ha a végére jutok, úgy is elmondom, rendben? - kérdezem egy kedves mosollyal.

- Tényleg? - kérdezi, némileg reménykedő szemekkel.

- Még szép. Sosem hagynálak magadra - mondom, aztán körülnézve, míg senki sem figyel, lehajolok hozzá és újra megcsókolom. - Miért hagynálak el? Akkor semmi értelme nem lenne az életemnek - mondom egy őszinte mosollyal, amire neki is mosolyt varázsolok az arcára.

- Ugyan… - neveti.

- Pedig, így van - kacsintok rá, aztán megcsípem. - Na, de gyere, menjünk melegebb helyre - húzom magamhoz, mígnem besétálok vele a cukrászdába.

Végül, csak nem léptem meg azt a lépést, hogy szakítsak vele. Valahogy nem merek, meg nem is akarok. Magam mellett akarom tartani, de még is, nem akarom.

Hülye vagyok, nagyon is.

- Mit kérsz? - érdeklődöm, ahogy előveszem a pénztárcámat, hogy bizony én fizessek.

Olyan édes, mikor nagy szemekkel nézi a sütiket. Látszik rajta, hogy legszívesebben egy zsákkal megzabálna.

Elnevetem magam a látványra.

Hihetetlenül cuki.

Taehyung

- Hmmm… nem is tudom – motyogtam, körbe nézve a pultban, hogy találok-e valami nekem való finomságot. Próbáltam valami olyasmit kibökni, amit még nem kóstoltam, de Isten igazából, nem nagyon láttam olyan sütit. Jobban belegondolva, már mindből ettem.

- Gyorsan – mosolygott Hoseok mellettem, mire szúrósan ránéztem, jelezve, hogy ne sürgessen, mert így csak még nehezebben fog menni a választás. Hagyjon csak lassan választani. Úgy sincsenek sokan most a cukrászdában, talán egyedül mi vagyunk, és egy-két párocska üldögél szétszórtan a kis helyiségben.

- Ne sürgess – mondtam halkan. - Bár… lehet, hogy nem kellene sütit ennem. Talán nem ártana picit diétáznom – mondtam elgondolkodva, nézegetve a jobbnál jobb sütiket a pult mögött.

- Mi? Hülye vagy? Egy csomót fogytál mostanában – mondta halkan, a fülembe súgva szinte. - Az utóbbi időben elég sokat leadtál, úgyhogy egyél – mormogott.

- Fogytam? Nekem fel sem tűnt – néztem rá hirtelen, mire megforgatta a szemeit.

- Mert depressziós voltál, és amúgy sem álldogáltál olyan sokat a tükör előtt. Na, válassz már valamit! - bökte meg az oldalamat. Felsóhajtottam, és mélyeket hümmögve lassan kiválasztottam a sütiket.

- Akkor egy puncsosat kérnék és egy… mmm miniont. Citromosat – mosolyogtam kedvesen a pult mögött álló hölgyre és Hoseokra is. Az idősödő hölgy lassan kivette a sütiket, Hoseok kért még magának kettőt, és mellé két kávét, aztán fizetés után elindultunk a sarokba, az ablak melletti asztalhoz.

Szerettem ilyen helyeken az ablaknál ülni. Szerettem nézni evés, vagy ivás közben az embereket, az autókat, a mindig ébren lévő várost. Jó érzés volt. Olyan meghitt, nyugtató.

- Köszönöm – mosolyogtam Hoseokra, miközben a villámmal megszurkáltam a puncsos süteményt. Elmosolyodva nézett rám, egy kicsit biccentve, majd lassan kinézett az ablakon. Mikor megláttam az arckifejezését, a tekintetét… és mikor meghallottam azt a mély, szomorkás sóhajt, elszorult a torkom.

Olyan volt, mintha vágyakozna valami felé. Mintha valami komoly dolog nyomná a vállát. Mintha… bánna valamit.

Felsóhajtottam és lesütött szemekkel, mereven nézve a sütit, elkezdtem azt újra böködni. Lehet, hogy erőszakos voltam vele? Lehet, hogy akaratlanul kierőszakoltam, hogy velem legyen? Létezik olyan egyáltalán? Vagy… vagy tudat alatt lelkileg zsaroltam?

Legszívesebben felálltam volna, hogy elrohanjak innen. Nem akarom szomorúnak látni. Olyan a tekintete, és az arca, mintha tényleg nagyon fájna neki valami. Az a baj, hogy az elmúlt események után nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy velem van valami baj. Vagy velünk. Az egésszel. Ráadásul nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy valószínűleg kierőszakolhattam, hogy szeressen. Emlékszem a születésnapomra, ott… szinte követeltem, hogy mondja ki. Lehet, hogy nem tudott dönteni, én pedig követeltem, hogy döntsön.

Nyelnem kellett egy nagyot. Olyan gombóc volt a torkomban, hogy nem tudtam a számba venni a falat süteményt, amit a villámmal levágtam róla. Csak néztem magam elé, meredten, miközben erősen kattogott az agyam.

De ha feltenném a kérdést, megint kitérne előle.

Miért érzem úgy, hogy nem szeret? Csak szeretni akar, hogy ne legyek boldogtalan?

Mielőtt könnyesednének a szemeim, újra felnéztem rá. Lassan ette a süteményt, kipillantgatva az ablakon. Megeresztettem egy fáradt sóhajt, majd egy mosolyt magamra erőltetve, rávettem magam, hogy végre megszólaljak, megtörve a kínos csendet. Igen. Kínos csend...

- Kicsit fáradt vagyok. Ezután nem megyünk haza? - kérdeztem, mire hirtelen rám nézett.

- Én is ezen gondolkodtam – mosolygott, bekapva egy újabb sütit. - Nem eszel?

- De… de – mosolyogtam, bekapva azt a levágott sütirészt, amit már ezelőtt jó idővel meg akartam enni. - Akkor máskor sétálunk?

- Majd eldöntjük még – mosolygott, mire bólintottam egyet, apró sóhajjal.

Hoseok

Persze, eljövök majd vele sétálni, de most úgy elment a kedvem mindentől. Nem is értem magam. Egyik pillanatban ezt akarom a másikban már azt.

Felsóhajtok, majd ahogy ránézek a másikra, látszik, hogy nagyon töri magát valamin és olyan szomorúnak is néz ki.

- Mi a baj? - kérdezem, keresve a tekintetét, ahogy nem akar a szemeimbe nézni.

- Semmi, csak... fáradt vagyok egy kicsit - mondja egy erőltetett mosollyal.

- Miért érzem azt, hogy nem mondasz igazat? - kérdezem, megtámasztva fejem a tenyeremmel, ahogy az asztalra könyökölök.

- Igazat mondok. Tényleg elfáradtam - válaszolja, de továbbra sem hiszek neki.

Lehetséges, hogy az a hülyeség bántja, amin gondolkozott ma. Amit... majdnem megléptem.

Egy halk sóhajt eresztek meg.

- Figyelj. Ha még mindig azon jár az agyad, hogy boldogtalan vagyok, vagy egyéb hülyeségek, már felejtsd el. Nem vagyok az - mosolygok rá. - Boldog vagyok veled - kacsintok rá.

De, láthatóan nem hisz nekem, ami rosszul esik.

- De, ma egész nap annyira szomorú vagy. Kedvetlen és boldogtalan - suttogja, ahogy turkálja a sütit a tányérján.

- Figyelj... mondtam, nekem is vannak dolgaim, ha megemésztem őket, elmondom. Te addig egy pillanatig se aggódj, mert nem komolyak. Mindenkinek vannak gondjai, nem igaz? - mosolygom, vállamat megvonva.

- Igen, de ha olyan a dolog, azt az ember általában elmondja a párjának, hogy az ne aggódjon, vagy, hogy csak könnyebb legyen, neked például - vágja ezt a fejemhez, kicsit sértetten.

- Ha nem akarom elmondani, nem fogom elmondani. Főleg, ha hülyeség! - mormogok már.

Kezd felhúzni a hiszije.

- Ha hülyeség, akkor gond nélkül elmondhatnád, nem? Vagy nem bízol bennem? - kérdezi.

- Taehyung...- mély levegőt veszek. - Bízom benned. Nálad jobban, senkiben sem bízok. De kérlek, hagyd ezt abba, semmi értelme ennek a vitának. El fogom mondani, csak nem most - mondom, még-még türelmesen.

- Mikor majd? Ha tényleg bizonytalan vagy ebben a kapcsolatban, mondd ezt! Nem kell hazudnod, nem kell erőltetni semmit! - mondja picit fennhangon, mire a cukrászdában lévők felfigyelnek és ránk néznek.

- Sssst! - csitítom azonnal, nehogy gyanút fogjanak. De láthatóan ez nem tetszik neki. - Ne hangoskodj a végén lebukunk - suttogom.

- Kit érdekel? Nem izgat… - mormogja.

- Engem igen, ezért halkan. Együk meg a sütit, aztán menjünk. Ezt az egész beszélgetést pedig vegyük nem megtörténtnek. Hülyeség az egész…

Taehyung

Miután azt mondta, hogy hülyeség az egész, tényleg megbántódtam. Olyan egész nap, mintha ki akarnák végezni, aztán mikor találgatok, vagy próbálok rájönni a baj forrására, és a végén már ideges leszek, még neki áll feljebb. Ha ennyire nem akar beszélni róla, akkor… jó, ez hülyeség. Én sem akartam, még is állandóan szomorú voltam. De az más volt. Én nem mondhattam el, hogy szeretem. Mi titka lenne előttem? Vagy miért akar titkolózni?

Úgy érzem, soha nem fogom megtudni, mi a gondja.

A randiból végül valami unott, ideges, pocsék sütievés lett. A süteményeket egy óráig majszoltuk, nem vagy élvezettel, és a kis összezörrenés után nem is nagyon beszéltünk. Akartam mondani valamit, szóval tartani, beszélni, de nem tűnt úgy, mintha társalgós kedvében lenne, így csak hagytam az egészet.

Szomorú volt, bágyadt, kedvetlen, amit átragasztott rám is, idegességgel megfűszerezve.

A hazafelé úton sem beszéltünk. Én a sálamba temettem az arcomat az orromig, lassan szitált a hó, Hoseok pedig mélyeket sóhajtott.

Valami nem jó. Nagyon nem jó. De ha szóvá tenném, biztos megint ingerülten válaszolna, vagy azt reagálná, hogy pedig semmi baj, így úgy döntöttem, többször nem hozom szóba. Majd lesz, ami lesz…

- Hah! Jó meleg van – mondta halkan, mikor beléptünk az ajtón. Elmosolyodva levettem magamról a sálamat és a kabátomat. Ő villám gyorsan vetkőzött, és mikor végzett, azonnal a szobája felé vette az irányt.

Felsóhajtottam, majd levetve a cipőmet is, elindultam utána. Beérve a szobájába, ő már az ágyon nyújtózkodott, hangosan nyöszörögve. Mindenki aludt már, csak mi voltunk ébren.

A szoba ajtóban álltam és néztem őt, halkan sóhajtozva. Lassan felém fordította a fejét, majd megeresztett az ajkain egy szelíd, visszafogott mosolyfélét, amit nekem intézett.

- Gyere ide – mondta halkan, mire egy aprócskát bólintottam, felé lépdelve. Az ágyához érve, leültem a szélére, de ő kicsit feltornázta magát, majd elkapott a derekamnál fogva, így maga mellé húzott az ágyon. Felszusszantott, a nyakamba hajtva a homlokát, szorosan ölelve.

Megeresztettem én is egy reszketeg sóhajt, teljesen hozzábújva.

- Nem kellene fürödnünk? - kérdeztem halkan, nyelve egyet, mire megcsóválta a fejét.

- Majd reggel… aludjunk – motyogta, álmos hangon.

- De át kellene öltöznöm… - mosolyogtam.

- Majd reggel.

- Nem tudok farmerben aludni – nyüszítettem.

- Maradj így! Most jó – sóhajtotta, szorosabban húzva magához. Lágyan elmosolyodtam, aprócskát bólintva, teljesen hozzápréselődve.

- Rendben. Maradok… - mondtam, lehunyva a szemeimet. - Jó éjt - súgtam, mély sóhajjal.

- Neked is - mondta halkan, megsimítva a derekamat.