Az enyém vagy! ~ Rain x Thunder - MBLAQ ~ (+18!)
Alkotó: Nana
Hossz: one-shot
Párosítás: Rain (JiHoon) x Thunder (CheonDung) (MBLAQ)
Párosítás: Rain (JiHoon) x Thunder (CheonDung) (MBLAQ)
Besorolás: +18!
Műfaj: Bandfic, erotikus
Figyelmeztetés: KEMÉNY YAOI! Tömény yaoi. Semmi cicó, erős yaoi. Semmi bevezetés, semmi kis izé, rögtön a lecsóba bele. Erőszak! Kis sado-mazo beütése van a történetnek. Keményen +18, de én adnék neki +20at is.
Összefoglalás: CheonDung akaratlanul felizgatta a mentorát, Raint, aki nem tud többé ellenállni a fiúnak.
Hozzáfűzés: Ezt még bő egy éve írtam. Szóval aránylag régi történet. Hibák biztosan vannak benne, de nézzétek el nekem. ><
Halk
zihálások hangja töltötte be a terem csendjét, finoman
visszhangoztak, felpezsdítve a feszülő és kitörni készülő
vágyat és kéjt, ami körbelengte a férfit, teljesen elbódítva
józan gondolkodását.
Éhes,
mohó tekintettel nézett végig az előtte lévőre, aki félig
eltátva a száját, ködösen nézett maga elé, szinte azt sem
tudta hol van.
Valahol
ez a látvány már maga volt a gyönyör. Perzselő forróság
futott végig a bőre alatt, végigszaladva a gerincén, amitől
szinte a hideg rázta. Annyira akarta, hogy az már őrjítő volt.
Alsó
ajkát beharapva, újra végig nézett a kiszolgáltatott fiún, majd
elengedve a fogaival a dús ajkait, végignyalt rajtuk,
nyomatékosítva tetteit.
Mióta
várt már erre a pillanatra. Mióta kínozta már a benne ordító
oroszlán, ami most kitörni készül. A fenevad, amit szabadjára
készült ereszteni.
Még
utoljára – mielőtt a dolgához kezdene –, végig nézett a
fiún. Úgy nézett ki, mint a csapdába ejtett áldozat, ami várja
a büntetését, amiért a ragadozó aurájába férkőzött.
Valahogy így is volt a helyzet.
Az ő
bűne. Az ő hibája az egész.
Az
áldozata „felmérését” befejezve, lassan közeledett felé,
majd végigsimított az ujjaival a karjától egészen le a derekán,
lassan, finom mozdulatokkal, szinte cirógatva a vékony
textilanyagot, ami még az áldozata testén pihent. A férfi
elvigyorodott és a fiatalabb nyakához hajtva a fejét,
felsóhajtott, újra felvezette a testén az ujjait, amik csuklójánál
állapodtak meg. Egy huncut mosoly futott végig a férfi száján,
ahogy a kötélre simította a kezét, ami kiszolgáltatottá tette
neki az ártatlan barátját.
Persze,
ha a fiatalabbik minden áron ki akarna szabadulni, talán sikerülne
neki. De messzire nem jutna, ugyanis a férfi biztosan nem hagyná
annyiban. Valahol mélyen ő is tudta, hogy felesleges lenne
elmenekülni. Csak maga alatt vágná a fát.
– Tudod mi vagyok én, CheonDung? – kérdezte halkan a férfi,
megnyalva a fiú fülcimpáját, mire az felsóhajtott és
megremegett az érzéstől, ami hirtelen körbelengte a testét.
Érezte, ahogy a hozzáfeszülő test forrósága szinte magával
ragadja őt is.
Remegett
a teste, de nem tudta eldönteni, hogy a félelemtől vagy attól a
különös érzéstől, amitől talán a másik férfi is szenved.
Vágy ez vagy csak rettegés? Esetleg mind a kettő.
– Nem. Mi? – A hangja beleremegett a mondatba és úgy érezte, hogy a
gyomra és a szíve is a szavaival együtt remeg. Soha nem érzett
még ilyesmit.
– A
báránybőrbe fújt farkas, ami most felfal téged – kuncogta
Ji-hoon, levezetve az ujjait a fiú derekától a combjáig, majd egy
mély szusszantás mellett a nyakára kapott, finoman csókolgatva,
szívogatva a bőrét, ízlelve, mintha a kedvenc süteményét vagy
ételét ízlelgetné éppen.
A
férfi ujjai bebarangolták CheonDung mellkasát, majd a hasfalára
tévedtek, ahol kicsit erőszakosabban simított végig a
textilanyagon, ami most igen vékonynak bizonyult. Bár, CheonDung
remélte, hogy elég vastag az ing, ami még rajta volt, viszont
csalódnia kellett. Tökéletesen érezte Ji-Hoon kezeinek simítását.
Úgy
érezte, mintha a kezek után a bőre forróbb lenne, mintha
perzselné őt is Ji-Hoon vágya...
Az
idősebb férfi hördült egyet búgó, mély hangján, miközben
lassan a fiú nyakához hajtotta a fejét és mélyet szippantott
annak bódító illatától. A finom parfümje csak tétezte a
vágyait. Olyan volt neki, mint az afrodiziákum, szinte magával
ragadta és rántotta le a mélybe... és ő magával akarta ragadni
CheonDungot is.
Miután
mélyen magába szippantotta a fiú illatát, megnyalta a már
kiszáradt ajkait és finoman, lágyan hajolt a nyakára, ajkaival
bebarangolva a fiú hófehér bőrét. Ízlelgette a bőrt és minél
többször kóstolt bele, annál inkább a magának akarta tudni.
Édes volt a bőre, mint a méz, bódító az illata... egyszerűen
nem tudott vele betelni.
Mélyen
felsóhajtott és félig lehunyta a szemeit, majd erőszakosan
megragadta a fiú csípőjét és a sajátjához rántotta, aminek
következtében a másikból kicsalt egy halk nyögés félét.
Felbátorodva elvigyorodott, majd finoman csókolgatta tovább az
áldozata nyakát, aki oldalra döntötte a fejét, ezzel nagyobb
teret biztosítva a férfinak. Ji-Hoon az ajkaival hol
erőszakosabban, hol lágyabban csókolgatta, harapdálta és
szívogatta a bőrét, aprócska foltokat hagyva rajta, amiken végig
is nyalt, nyomatékosítva, hogy ez az ő műve és ő büszke is rá.
CheonDung
halkan felsóhajtott és lehunyta a szemeit, hátrafeszített fejjel.
Ji-Hoon lassan az ingéhez nyúlt és finoman, apró mozdulatokkal
kezdte el kigombolgatni a ruhadarabot. Nem gombolta ki végig, csak a
hasfaláig, de a mellkasát szabaddá tette. CheonDung felsóhajtott
és megnyalta az ajkait. Várta a folytatást... persze, továbbra is
félt Ji-Hoontól, hiszen úgy tűnt, megőrült, de az, amit
ajándékozott neki, a legédesebb volt. Érezte, hogy feszülni kezd
az ölén a nadrágja, érezte, hogy a szíve hevesebben kezd el
verni és várta, szinte követelte magának a folytatást. Ha itt,
most Ji-Hoon abba hagyta volna az édes kínzást, valószínűleg ő
is annyira lenne őrült, mint a mentora.
Az
idősebb férfi a szabaddá tett mellkasra hajolt, és ugyanazt
játszotta el a hófehér bőrön, mint a fiú nyakán. Ízlelgette,
csókolgatta, harapdálta... hol finoman és lágyan, hol erőszakosan
és durván. Ajkait lassan a mellbimbójára tapasztotta, nyelve
hegyével ingerelte a kis „kavicsot”, alig-alig érintve, mire
CheonDung kidomborította a mellkasát és halkan, érzékien nyögött
fel, beharapva az alsó ajkát. Ji-Hoon egy pillanatra felnézett a
fiúra és mikor látta a pirosló arcát, a félig lehunyt pillái
alól, ködös tekintettel megáldott sötét szemeit, a résnyire
nyitva lévő, vöröslő ajkait, azt hitte, megőrjíti a kéj és a
vágy. Akarta a fiút, jobban, mint bármi mást előtte. Égett
érte... lángolt a teste, kívül, belül. Remegett a vágytól, de
ki akarta érezni a pillanatot. Minden egyes percét ennek a
csodálatos együttlétnek.
– Észveszejtő vagy, tudod? – súgta a mellbimbójára, mire CheonDung
felsóhajtott és oldalra döntötte a fejét. Ji-Hoon birtoklón
elvigyorodott, ahogy felnézve a fiúra, tovább munkálódott
ajkaival és a nyelvével a mellbimbóján. Addig-addig ingerelte,
míg teljesen meg nem keményedett, aztán, mint aki jól végezte
dolgát, áttért a másikra, hogy ugyan így megkínozza azt is,
mint az elődjét. Ji-Hoon ujjai nem tétlenkedtek a munkálódása
közben; lassan kezdte el tovább gombolni a fiú ingét, szabaddá
téve annak lapos hasfalát, amin végigsimított az ujjbegyeivel.
Kicsit erősebben harapott rá a megkínzott mellbimbóra, amire
CheonDung szája közül egy elgyötört sóhaj szakadt fel. Az
idősebb férfi elmosolyodott, majd abba hagyta a mellbimbó kínzását
és tovább haladt annak hasfalára. Lassan csókolgatta, szívogatta
a puha, érzékeny bőrt, ott hagyva rajta az aprócska foltokat,
amiket a szájával váltott ki. Nyelvével végig cirógatta a bőrét
egészen a köldökéig, közben az ujjaival megmarkolta a fiú
csípőjét és a csípőcsontját kezdte el finoman masszírozni.
CheonDung
már remegett a vágytól és könnyes szemekkel figyelte, lehajtott
fejjel, ahogy Ji-Hoon kényezteti őt. Kínozta...
Ji-Hoon
érzékien a fiú köldökébe harapott, CheonDung pedig
megajándékozta egy édes nyögéssel, ami zene volt Ji-Hoon
füleinek. Tovább ingerelte a fiú érzékeny részét, kíméletlenül
masszírozva a csípőcsontjánál lévő bőrét. A kezei viszont
pár pillanat múlva lejjebb siklottak, majd és erotikával fűtött
mozdulatokkal simított le az alhasára, majd onnan lágyan cirógatva
a bőrét, a nadrágja korcához csúsztatta az ujjait. Kicsit
türelmetlenebbül kezdte el gombolgatni a farmernadrágot, majd
lehúzva a cipzárt, végig simított a fiú a erekcióját.
CheonDung mélyen felnyögött, egész testével megremegett és buja
tekintettel nézett le a férfira, aki úgy nézett vissza rá, mint
aki mindjárt felfalja.
– Nem volt még ilyesmiben részed, igaz? – kérdezte Ji-Hoon, végig
simítva a fiú boxerén keresztül a merevedésén, mire az
felnyöszörgött és összeszorította a szemeit, beharapva az alsó
ajkát. Minden egyes simításnál megrándult a teste. A szíve
őrült tempóban hevert, pedig Ji-Hoon még nem is tért igazán a
lényegre. Eddig csak játszott, szórakozott... az igazi izgalom még
csak most kezdődött el, de CheonDung már úgy érezte, hogy valami
szétfeszíti a mellkasát.
Viszont
Ji-Hoon kérdésére nem válaszolt, figyelmen kívül hagyta,
azonban a férfit annál inkább érdekelte, hogy volt-e része
ebben.
– Hm? Nem érintett még így senki? – kérdezte, miközben a kezét a
szája váltotta fel és finoman végigcsókolta a fiú merevedését
a textilanyagon keresztül, végig felnézve rá, éhes
pillantásokkal. CheonDung még vörösebb lett, mint volt, szinte
már a bőrszíne vetekedhetett volna a pipacséval.
– É-én... – Dadogott és nem tudta, mit feleljen.
– Szóval nem. Milyen édes... akkor finom leszek – mondta, majd
lassan végignyalt a fiú erekcióján, benedvesítve a ruhadarabot,
majd a kezével a belsőcombjához nyúl és masszírozni kezdte a
nadrágján keresztül. CheonDung nőket megszégyenítő hangon
nyögött fel, kidomborítva a mellkasát, ahogy az idősebb férfi a
boxerén keresztül ingerelte őt.
Egy idő után megunta, hogy nem érintheti ajkaival a fiú ékességét. Ezt követően lassan megszabadította az alsóneműtől, szabaddá téve a fiú férfiasságát. Kéjtől ködös szemekkel nézett fel a fiúra, aki pihegve, lehunyt szemekkel várta, hogy Ji-Hoon most mit fog tenni. És mikor érezte a férfi ajkait a férfiasságán, felsikoltott a hirtelenségtől és az érzéstől, miközben újra összerándult a teste.
Egy idő után megunta, hogy nem érintheti ajkaival a fiú ékességét. Ezt követően lassan megszabadította az alsóneműtől, szabaddá téve a fiú férfiasságát. Kéjtől ködös szemekkel nézett fel a fiúra, aki pihegve, lehunyt szemekkel várta, hogy Ji-Hoon most mit fog tenni. És mikor érezte a férfi ajkait a férfiasságán, felsikoltott a hirtelenségtől és az érzéstől, miközben újra összerándult a teste.
Ji-Hoon
a nyelve hegyével, a fiú makkja tetején lévő aprócska nyílásba
tolta a nyelvét, ízlelgetve rajta az aprócska cseppeket. CheonDung
folyamatosan nyögdécselt és feszegette a karjait, hátha
kiszabadul, de nem sikerült neki. A férfi hajába akart túrni,
átadni magát a szenvedélynek, annak, amivel Ji-Hoon most kínozta.
De össze voltak kötözve a karjai és nem tudott kiszabadulni,
bármennyire erőlködött. Lehetetlen volt.
Az
idősebb férfi lassan bekapta a fiú makkját, erősen szívogatva
azt. Lágyan simogatta ujjaival a merevedése tövét, miközben a
szájával erőseket szívott a fiú vágyának tetején. Egy pár
pillanat után Ji-Hoon elnyelte a fiú ékességét, és ráérősen
kezdte el mozgatni rajta a fejét, erősen masszírozva közben
CheonDung belsőcombjait a nadrágján keresztül. A fiatal fiú
hangosan nyögdécselt, meg-meg rándult a teste Ji-Hoon hirtelen
mozdulatain és lassan könnyesedtek a szemei a gyönyörtől és a
benne feszülő vágytól. Azt hitte, meg fog őrülni. A hatalmába
kerítette az érzés, ami Ji-Hoont már szinte évek óta gyötri.
Forróság futott végig a gerince mentén pár másodpercenként és
a füle sípolni kezdett, érezte, hogy ha Ji-Hoon ezt tovább
csinálja, el fog menni és nem volt sok hátra. Ji-Hoon mozdulatai
kifinomultak voltak, nagyon jól tudta, mit csinál és mivel
hozhatná lázba a tanítványát. Mintha tudná, mire mi a
reakciója... mintha ismerni a teste minden erogén zónáját, pedig
ez az első alkalmuk, hogy így együtt vannak.
És
ez az alkalom is puszta véletlen volt. Mert ha CheonDung nem kezdett
volna el olyan erotikusan, buján táncolni előtte, akkor mindez
valószínűleg nem történt volna meg. Biztosan tudta volna még
magát türtőztetni ideig-óráig... de már nem is bánta, hogy
megtörtént. Örült neki, hogy a fiú is legalább annyira élvezi
a helyzetet, mint ő maga. Az ég adta egy világért sem változtatna
a történteken...
CheonDung
teste hirtelen megfeszült, a gerince mentén kitartóan futott végig
a forróság, megfeszültek az izmai és... akkor Ji-Hoon abba hagyta
az ingerlését. Ajkaival levált a fiú izgalmáról, majd megnyalva
az ajkait, felállt és úgy nézett a fiú szemeibe. CheonDung
remegett a a be nem teljesülő gyönyörtől, szinte szédült és
úgy kémlelte Ji-Hoont, aki éhesen futtatta végig rajta a szemeit.
Csodálatos látványt nyújtott neki a fiú. Már az elején azt
hitte, képes lenne a látványától a nadrágjába elmenni, de az,
ahogy most van előtte, minden képzelőerejét, fantáziáját
felülmúlta...
A
kigombolt ing, ami hanyagul lógott a testéről, a rakoncátlan
haja, ami huncutul lógott a szemeibe, ami alól laposan pislogott ki
a pillái mögül. A résnyire nyitott, vöröslő ajkak, a finom pír
az arcán, a könny a szemeiben... a nyakán és a mellkasán, a
hasán lévő szerelemfoltok, amiket ő hagyott, tudatosítva a
fiúban, hogy az övé... Ji-Hoon gyönyörűnek látta CheonDungot.
Kifinomult
mozdulatokkal nyúlt a fiú felé, majd a vállait megragadva,
hozzápréselte magát és szenvedélyesen megcsókolta, az ölét a
fiúénak lökve, aki az ajkai közé nyögött, megremegve. Ji-Joon
a csókba mosolyodott, majd elvált a fiú szájától és amilyen
gyorsan csak tudta, megszabadította őt a feleslegessé vált
ruhadaraboktól: a nadrágjától és az alsójától. Az inget nem
tudta volna róla lehámozni, tekintve, hogy a karjai fel voltak
kötve, úgyhogy azzal meg sem próbálkozott. Így talán még
izgatóbbnak találta, mint teljesen meztelenül.
CheonDung
zavartan nézett maga elé, amikor Ji-Hoon az ajkai közé tolta az
ujjait.
– Gyerünk – mondta Ji-Hoon, és finoman kezdte el mozgatni az ujját
a fiú szájában. CheonDung lassan megértette, mit akart. Elkezdte
szívogatni, nyalogatni Ji-Hoon ujjait, félig lehunyt szemekkel,
érzékien, amennyire csak tudta, átadta magát az érzésnek.
Ji-Hoon a látványtól felnyögött és egy idő után erőszakosan
húzta ki az ajkak közül az ujjait. CheonDung ártatlan szemekkel
pislogott rá és ez csak olaj volt a tűzre... a tűzre, ami már
így is, szinte elevenen égette fel őket.
Ujjaival
lassan lebarangolt a fiú testén, majd a férfiasságához érve,
megsimította az ujjaival és CheonDung könyörgő tekintetét
figyelembe sem véve, lesimított, mélyebbre... majd a fiú
bejáratához érve, lassan megnyomkodta az izomgyűrűt és
megnyalva az ajkait, a szemeivel itta CheonDung arcáról leíródott
élvezetet.
Azonban
egyre kevésbé tudta magát türtőztetni. A legkevesebb fájdalmat
okozó mozdulattal hatolt az egyik ujjával a fiú bejáratába, majd
rögtön csatlakoztatta a második nyáltól nedves ujját, hogy
CheonDung gyorsabban meg tudja szokni a kellemes, kitöltő érzést.
A fiú felnyögött, egyrészt, mert jól esett neki, más részt,
mert valamennyire kellemetlen volt és egy fájdalmas is. Ji-Hoon
viszont próbálta úgy mozgatni az ujjait, hogy a legkevesebb
fájdalmat okozzon ezzel a fiúnak. Lassan mozgatta az első két
ujját, masszírozva a fiatalabbat belülről, elérve a bizonyos
pontot, amitől CheonDung egy magas nyögést hallatott. Ji-Hoon
felhördült és mélyebbre tolta az ujjait, ollózgatva a fiúban,
tovább ingerelve a pontot, amitől CheonDung teste már megremegett.
Úgy vonaglott, amikor az erekcióját izgatta...
A
másik két ujj mellé viszont egy kis idő múlva csatlakozott a
harmadik. CheonDung hangosabban felnyögött és finoman kezdte el
mozgatni a csípőjét. Hiába fájt neki egy kicsit, annyira jó
érzés volt, annyira akarta, hogy az ujjak helyét Ji-Hoon
férfiassága vegye át, hogy majd bele őrült. Akarta a férfit.
Neki akarta adni magát, a testét, az érzéseit... azt akarta, hogy
ő vegye el tőle a „szüzességét”.
Ji-Hoon
mozgatta benne az ujjait, cirógatta az izomgyűrűjét, masszírozta,
közben harapdálta és csókolgatta a fiú nyakán a bőrt, ezzel
fokozva a vágyát. De CheonDung úgy érezte, ha ezt így tovább
csinálja, hamar el fog menni.
– Rain... Rain... – sóhajtotta CheonDung, könnyes szemekkel. – Kérlek, ne az ujjaiddal... hanem... hanem... – Nem fejezte be, de
remélte, hogy érti Ji-Hoon, amit mondani akart. A férfi eszelősen
elvigyorodott, majd a fiú füléhez hajolt és megharapdálta a
cimpáját.
– Hanem? – kérdezte játékosan, tovább ingerelve a fiú érzékeny
pontját az ujjaival. CheonDung felnyögött és lökött egyet a
csípőjével, miközben a teste megremegett.
– Kérlek... – súgta, könnyes szemekkel. A vágy, ami benne volt,
lassan szétfeszítette, megőrjítette. Az elméjére köd borult és
nem volt képes mást látni, csak Ji-Hoont és a köztük tomboló
mély erotikát. Nem érzékelte a külvilágot, azt sem, hol vannak.
Csak Ji-Hoon érdekelte, csak őt akarta. Ji-Hoon ugyan szórakozni
akart, de a fiú szemeibe nézve valami elpattant nála.
Gyorsan
szabadította meg magát a ruháitól, félredobva őket, miközben a
fiú térdei alá nyúlt. CheonDung felnyögött, , amikor Ji-Hoon
lassan átkaroltatta a fiú lábaival a saját derekát, majd amikor
ezzel végzett, az egyik kezét a merevedéséhez csúsztatta a fiú
lábai között, miközben a másik kezével CheonDung fenekét
fogta.
Amikor
a férfiassága tetejével a fiú gyűrűjéhez ért, mintha
elvesztette volna a fejét. Amikor megérezte CheonDung lüktető
forróságát, Ji-Hoon felhördült és fejvesztve, erőszakosan
hatolt a fiúba, aki fájdalommal teli hangon nyögött fel,
összeszorított szemekkel. Fejét hátravetette és a könnyei
lassan útnak indultak az arcán. Ji-Hoon mélyen felnyögött és a
fiú nyakába temette az arcát. Szűk volt... és forró. Azt hitte,
hogy begolyózik a hirtelen szorító érzéstől. Mozogni akart,
kíméletlenül és kegyetlenül. Olyan erősen döngetni a fiút,
ahogy csak tudta. A fiú oldalát marta a körmeivel kínjában, aki
felnyöszörgött és megvonaglott.
– Rohadtul... szűk vagy... – hörögte a fiú nyakába, aki nyelt egy
nagyot és remegő ajkakkal nézett maga elé. Várta, mikor múlik
már el a fájdalom, ami kínozta őt.
Az
idősebb férfi lassan, valamennyire észbe kapva erős mámorából,
felnézett a fiúra és mikor meglátta az arcán legördülni a sós
könnycseppeket, mélyen, reszketegen felsóhajtott, majd a fiú
nyakára hajolt, ingerelve a bőrét. Nem akart ő fájdalmat okozni.
Azt akarta, hogy CheonDung legalább annyira élvezze ezt az
együttlétet, mint ő. Azt akarta, hogy örökre beivódjon a fiú
elméjébe ez a nap, ez az alkalom, ő maga... hogy soha ne tudja
elfelejteni sem ezt a napot, sem az ő nevét. Örök emlék és
élmény akart lenni a fiatalabbik számára.
Próbálta
feledtetni vele a pillanatnyi kínt. Ajkaival erotikusan cirógatta,
csókolgatta a nyakát, szabad kezével simogatta az oldalát és a
csípőjét, lassan térve át a fiú férfiasságára, amit lágyan
kezdett el az ujjaival masszírozni. CheonDung ajkai közül először
tört fel a behatolás után egy igazi, kéjes sóhaj, amire Ji-Hoon
felfigyelve, elvigyorodott.
Lassan
megmozdította a csípőjét. CheonDung felnyüszített és
megfeszültek a karjain lévő izmok. Ji-Hoon látta, hogy a fiú
arcán nem tükröződik a fájdalom. A kisimult gyönyört és
vágyat látta viszont köszönni rajtuk, így a fiú fenekébe
markolva mindkét ujjával, elkezdett lassan mozogni benne. A
fiatalabbik fiú szinte felsikoltott, ívbe feszítette a gerincét
és lehunyva a szemeit, kezdett el nyögdécselni Ji-Hoon mozdulatai
által.
A
férfi mély sóhajokkal mozgott a fiúban, lassú mozdulatokkal, de
ahogy a fiú nyögései szaporodtak, úgy kezdte elveszíteni az
önkontrollját. Pár pillanat alatt a lassú, érzéki mozgás
átváltott valami vad, észveszejtően gyors mozdulatsorra.
Ritmikusan mozgatta a csípőjét, a fiú fenekébe markolva, a két
partját széthúzva, hogy jobban érezhessék egymást. CheonDung
próbálta a karjait kiszabadítani, átkarolni Ji-Hoon nyakát,
hozzábújni, a nyakába, vállába harapni, segíteni a mozgását,
de nem tudott kiszabadulni. Bánta is a dolgot és nem is. Egy idő
után viszont már elfeledkezett a dologról. Mikor a férfi egyik
keze a merevedése köré fonódott, megszűnt létezni körülötte
a világ. Csak Ji-Hoont volt képes érzékelni... azt, ami csinált,
a mozdulatokat, a sóhajokat és a nyögéseket, amik pillanatok
alatt töltötték be az üres szoba terét. Visszhangzottak a
hangok, csilingel a fülükben egymás vágyának édes hangjai...
Ji-Hoon
gyorsított a mozgásán és ezzel egy ütemben, gyorsított a keze
mozgásán is, CheonDungh erekcióján. A nyakára hajolt, és
durván, erőszakosan harapdálta és szívogatta a fiú amúgy is
elgyötört bőrét. De ő ezt nem bánta... csak még jobban fokozta
azt, amiről már azt hitte, hogy lehetetlen.
Aztán
hirtelen megfeszült a teste. Remegni kezdett, a gerince mentén újra
az az édes, bizsergető forróság futott végig, majd az izmai
megfeszültek és egy elhaló kiáltással élvezett Ji-Hoon ujjai
közé. Az idősebb férfi érezte, hogy a fiú izomgyűrűje erősen
köré záródik és pár lökés után, a szorító érzés
következtében a fiú nyakába hördült és ő is követte őt a
gyönyör kapuiba...
Pihegve,
remegve húzódott ki a fiúból és vezette fel ujjait CheonDung
karjaihoz, majd kioldozva a kötelet, az elgyengült fiú szinte a
karjaiba hullott. Ji-Hoon birtokló mosollyal, szinte már-már
eszelős vigyorral nézte, ahogy a fáradt, pihegő fiú a karjaiban
van. Azonban ő sem volt épp a legfittebb, így a földön foglaltak
helyet. A hátát a tükörlapnak döntötte, ami jóleső, kellemes
hűvös érzést nyújtott a számára. CheonDung pedig a hátával
Ji-Hoon mellkasán „feküdt”.
– Az
enyém vagy – súgta Ji-Hoon a fiú füleibe, aki felsóhajtott, és
fáradtan, erőtlenül döntötte oldalra a fejét, lehunyva pilláit.
Oooo ez tényleg egyenesen a közepébe de imádtam ^-^ aranyos is volt egy bizonyos szögből meg vaaaa huuuu bele lehetet pirulni. Ez os nagyon jó lett mint mindig ^^ várom az írásaid.
VálaszTörlésKöszönöm, örülök, hogy tetszett! *-*
TörlésKöszönöm! <3
Igyekszem a többivel is. :3 *-*
*-* Mit is mondjak. Az elég, ha leírom, hogy első olvasás óta ez a kedvenc történetem ezzel a párossal?
VálaszTörlésUi. Rettentően boldog lennék, ha több MBLAQ (+Rain) ficet olvashatnék
Awww, köszönöm és örülök nagyon, hogy tetszett! *-* Megpróbálok még MBLAQ-es sztorikat hozni. :3
TörlésMég egyszer köszönöm! <3