Coffee - JiKook (8/18)

Cím: Coffee

Alkotó: Nana

Hossz: ??

Besorolás: +16

Műfaj: Humor, AU

Figyelmeztetés: Bromance, később majd persze, yaoi. Fiú-fiú szerelem, kapcsolat, mindenféle dolog. Nem tudom. Coffee. :D 

Összefoglalás: Jungkook egy egyetemista fiú, aki a nagyvárosba költözik, hogy tanulhasson, mellette viszont dolgoznia kell. Egy kávézóra esik a választása, ahová fel is veszik minden kifogás nélkül. Viszont ott megismerkedik munka közben egy férfival, akit legszívesebben megfojtana egy kanál vízben, annyira utálja... Az a férfi pedig Park Jimin. Egy nagyképű, kissé beképzelt férfi, akinek egy komplett cége van...

Hozzáfűzés: Kicsit lustácska lettem az utóbbi időben, de igyekszem minden lemaradást behozni. :D (És bocsánat a rövid részért ><)

Ha hibát találtok (biztos lesz benne), jelezzétek. :)

Halkan felsóhajtott, a hatalmas épület előtt állva. Sokszor feltette magában a kérdést, hogy valójában mi is vette rá arra, hogy belépjen az oroszlán barlangjába? Még is, miféle késztetést érzett rá, hogy ő belépjen azon az ajtón?

Felszusszantott, majd megnyalva az ajkait, lassan belépett az ajtón. Az épületen már félhomály uralkodott. Szóval csak Park Jimin dolgozik ilyen késő este is? Pedig az ember azt hinné, hogy tipikusan az az ember a férfi, aki éjszakán át dolgoztat mindenkit.

Jungkook lágy mosolyra húzta az ajkait, majd mikor balra pillantott, akkor látta meg az íróasztal mögött ülő fiatal hölgyet, aki épp elemelte a fülétől a kagylót, halkan motyogva, majd a fiúra nézett, kérdő pillantásokkal.

- Mit szeretne? - kérdezte a lány kedves hangon. Jungkook megköszörülte a torkát némileges zavarában, majd lassan az asztal felé vette az irányt. Persze, hát mit gondolt? Csak úgy besétál majd egy cégbe? Szép is lenne.

- Park Jiminhez jöttem – mondta halkan a fiú, mire a fiatal lány összevonta a szemöldökét.

- Szerintem jelenleg nem ér rá. - Szemeit rögtön végig futtatta az aránylag magas, de jó kiállású fiún. Elképzelni sem tudta mit keres ebben a cégben egy ilyen fiúcska. - Miért keresi? - kérdezte a hölgy, majd visszatette a füléhez a kagylót. Jungkook arca egy rövid ideig fintorban futott végig, ugyanis, ha már valamit kérdez tőle, igazán ne legyen annyira pofátlan, hogy visszaemeli a füléhez a kagylót, még ha azért is teszi, hogy letegye azt.

Jungkook fejében megfordult a gondolat, hogy esetleg véletlenül elmondja Jiminnek, micsoda telefon romantikát csinál a recepción a csaj, és milyen bunkó is volt vele.

Megrázta a fejét, hogy kizárja a gondolatokat a fejéből. Ez olyan, mintha az anyukájának akarná elmondani, milyen szemét módon viselkedtek vele.

Gyerekes lenne.

- Szerintem meg ráér, mert ő mondta, hogy jöjjek ide – fújtatott Jungkook. - Nem tudom, miért keresem, mert ő mondta, hogy jöjjek – mormogott kelletlenül, viszont a fiatal lány csak újra végig mérte, majd az órájára pillantott.

- Sajnálom, de Park úr nem elérhető! Dolgozik, nem zavarhatja senki – sóhajtotta a lány, hátradőlve a székében, összefonva kezeit a mellkasa előtt. Jungkook felvonta a szemöldökét, megnyalta a száját és elgondolkodott egy pár pillanat erejéig. De hát Jimin mondta, hogy menjen oda! Most Jimin szórakozik, vagy ez a hülye picsa?

Majdnem kimondta hangosan a gondolatának utolsó két szavát, de még időben sikerült elharapnia a nyelvét, hogy ne hajtsa el oda ahová éppen gondolja.

- Nézze, hölgyem – Jungkook vett egy mély sóhajt, mielőtt folytatta volna –, Jimin mondta, hogy jöjjek ide, mert nem ér rá velem beszélni, csak cégen belül, annyi dolga van. Ha nem enged be hozzá, akkor itt és most felhívom önnek, hogy nem hülyéskedek! - mondta komoly hangon, mre a recepciós lány az ujjai közé tekerte a haját, elhúzott szájjal. Kelletlenül csettintett egyet a nyelvével, és száj húzva, kissé fintorogva előre dőlt, majd az asztalon lévő kagylóra tette az ujjait.

- Majd én. De ha nincs ilyesmiről szó, nagyon dühös leszek – sóhajtotta, azzal a lendülettel felemelte a készüléket és tárcsázva egy számot, szusszantott, mikor kicsöngött. - Jó estét, elnézést, hogy zavarom…

- Gyorsan, mert dolgozom! - Jimin hangja a túloldalról elég komor és mély volt. Jungkook felvonta a szemöldökét. Vele teljesen más hangszínben beszél.

Ráadásul elég hangosan beszélt, ha még az asztal végéről is tisztán hallotta a férfi hangját.

- Sietek! Itt van egy fiú, olyan… 20 körüli lehet. Azt mondta, önhöz jött – sóhajtotta a lány, felnézve Jungkookra a szemüvege mögül. Hallott egy morgolódást a vonal másik végéről. - Mi a neve?

- Jeon Jungkook – sóhajtotta a fiú, morogva. Ha Jimin most elküldi, ő betör az irodájába és ráborítja az íróasztalát, abban biztos volt. Csak merjen szórakozni, csak…

- Óh… óh… Rendben. Már megy is. - Letette a kagylót, meglepetten nézve a fiúra, nagy szemekkel. - A… A… Na! Egyenesen menjen, a lift felé. Ott a 10. emelet – mondta halkan a lány, megilletődve. - Aztán ha felért az adott emeletre, rögtön forduljon jobbra, menjen a folyosó végéig, ott lesz szemben az ajtó. Az lesz az – mondta, mire Jungkook elmosolyodott, próbálva egy kedves „grimaszt” magára erőltetni.

- Köszönöm – szuszogott maga elé, miközben elindult az asztaltól, hogy a hűvös fémdoboz felé vegye az irányt, amibe utált belépni. Szűkös, fém borítja minden oldalról… és mozog is. Nem szerette, de nem akart tíz emeletet lépcsőzni. Az még is csak túlzás lenne.

Meg aztán, nem tervezi, hogy sokáig maradna. Gyorsan bemegy Jiminhez, ha már ide rángatta, aztán haza is megy, hogy folytassa a tanulást, vagy egyéb fontos tevékenységeit.

Elérve a liftet, megnyomta a hívó gombot. Unottan nézett maga elé, várva a liftre. Valamiért szívesen kisétált volna az épületből. Miért is kezdett hadakozni a lánnyal? Csak meg kellett volna fordulnia, hogy elnézést kér, aztán kisétálnia a nagy ajtón. Ha Jimin pedig megkérdezi, miért is nem ment be, egyszerű lenne csak annyit reagálnia, hogy az épületben azt mondták, éppen nem ér rá. Nem is lenne hazugság.

De már mindegy. A férfi tudja, hogy tényleg itt van, hülyét pedig nem szeret csinálni magából, így bármennyire elment a bátorsága és a kedve attól, hogy meglátogassa a vörös hajú démont, most már itt van, nem hátrálhat meg.

Ráadásul… ahogy a lánnyal beszélt a telefonban, teljesen más volt, mint amilyen hangot vele ütött meg. Vele olyan kedvesen beszélt még amellett is, mennyire bunkón viselkedik. Azzal a lánnyal tényleg úgy beszélt, ahogy az ember a kutyájával sem tenné legszívesebben.

Nem értette a dolgot.

Gondolatmenetét a lift csilingelése jelezte, miszerint megérkezett hozzá. Az ajtó ketté nyílt előtte, ő pedig apró szusszantással belépett a két ajtó között, majd a gombokat méregetve, lassú mozdulattal megnyomta a „10”-es jelzéssel ellátott gombot.

A lift ajtaja lassan bezárult előtte, és némi hezitálás után megindult felfelé. Szinte rögtön megkapaszkodott a maga mellett lévő korlátba, mély sóhajjal. Tíz emeletet egészen lassan tesz meg egy lift… Hiába utálta, azért valahol mélyen remélte, hogy most a kelleténél is lassabb lesz. Nem tudta, mi vette rá arra, hogy eljöjjön a férfihoz.

Ha vissza tudna menni az időben, biztos megcsóválná a fejét a jelzéssel, hogy ő biztos be nem teszi a lábát pont Park Jimin cégénél ajtaján.

Idegesen fújtatott egyet.

„De ha ennyire hiányzom, feljöhetsz hozzám az irodába!” - Visszhangzott a fejében a férfi gonoszkodó, még is kedvesen csengő hangja.

- Persze, kurvára hiányzik – sóhajtotta, lehunyva a szemeit. Talán magának sem akarta bevallani, de tényleg hiányolta a férfit. Ha nem így lenne, kisétált volna az épületből, vagy a jobbik megoldás, el sem ment volna odáig.

Ha minden áron be kellene vallania magának, hogy igen is, hiányolta a férfi társaságát az elmúlt időszakban, nem tudná megmondani, miért is volt így. Talán a megjegyzései, talán az, hogy a kávézóban nem unatkozott ha vele találkozott. Még ha a vérnyomását is szöktette az egekbe, de legalább nem voltak olyan szürkék és borongósak a hétköznapjai.

Talán egy egész picikét élvezte, ahogy a másik szórakozik vele. Talán.

Felszusszantott, ahogy nézte a számokat. Még két emelet, és elérkezik a céljához.

Lesütötte egy pillanatra a szemeit. Maga sem tudta, miért, de elkezdett izgulni. A gyomra folyamatosan bukfencelt, a torkában gombóc nőtt, nem is akármekkora! Azt hitte, hogy lassan megfojtja. Megeresztett egy halk sóhajt, lehunyt szemekkel.

Fogalma sem volt róla, miért izgul, csak… érezte, hogy az ereiben száguld a vére, a szívverése egy pillanat alatt felgyorsult, szinte már hallotta a fejében és a torkában dübörögni.

Főleg akkor, mikor hallotta a csilingelést, és ketté nyílt az ajtó. Nyelnie kellett egy nagyot, hogy elengedje a maga mellett lévő korlátot, amit görcsösen szorongatott az ujjaival. Mély sóhajjal kilépett a liftből, s reflexszerűen jobbra fordult, amerre mondta a recepciós lány, hogy menjen. Lassan, ráérősen sétált végig a félhomályban lévő folyosón, egészen addig, míg el nem érte a keresett irodát.

Mélyebb sóhajt vett az ajkain, majd kifújva azt a tüdejéből, emelte a kezét, hogy bekopogjon rajta. Hezitált ugyan egy ideig, végül megtette. Ujjait a falapnak ejtette, majd elhúzva tőle, finoman kopogni kezdett.

- Tessék! - Hallotta az ajtó másik oldalról Jimin hangját. Vett egy újabb sóhajt, majd lenyomva a kilincset, bizonytalan léptekkel besétált.

Mennyit sóhajtozik mostanság…

Mikor belépett az irodába, becsukta maga mögött az ajtót, apró szusszanással, és Jiminre szegezte a tekintetét. A férfi felnézett a papírjai felől, széles mosollyal. Tele volt az asztala iratokkal, mappákkal, tollakkal. Teljes káosz uralkodott a falapon.

- Na végre! Azt hittem, soha nem érsz ide – kuncogta a férfi. - Gyere, ülj le – mutatott a maga előtt lévő fotelra, mire Jungkook bólintott egy aprót, a fotel felé sétálva. Elérve azt, lassú mozdulatokkal leült rá, a férfira szegezve a tekintetét.

- Azért értem ide későn, mert adódtak lent problémák – mondta a fiú, vállat vonva.

- Ja. Igen. Szóltam a kedves kis hölgynek, hogy ne engedjen fel senkit, mert dolgozom. Nem szóltam neki, hogy jössz – kuncogott, felnézve a fiúra a szemüvege mögül.

- Kedves – morgott Jungkook, fintorral az arcán, majd lassan feljebb hajolt egy kicsit, hogy rálátása legyen a papírokra. - Min dolgozol?

- Egy új kollekción. Eléggé elcsúsztam vele. Egy hetem van rá, át kell néznem a javaslatokat, egyéb dolgokat. Nem örülnék, ha valami olyasmi kerülne ki, amit nem engedélyeztem – mondta Jimin, kedves mosollyal nézve fel a fiúra.

Jungkook egy ideig meglepetten nézett maga elé. Jimin most tényleg rámosolygott? Ráadásul kedvesen? Nem! Biztos csak álmodik…

Egy rémálom!

- Oh, hát… hát az nem kellemes – motyogta a fiú maga elé. - Akkor ezért nem jött a kávézóba sem?

- Igen, ezért – mosolygott Jimin, átfutva még egy lapot. - Hiányoztam? - kuncogott.

- Nagyon! - mosolygott Jungkook, némi megjátszott fintorral a száján. Jimin elnevette magát, a fejét csóválva. Jungkook épp mondott volna valamit, mikor a zsebében lévő telefon megszólalt. Felvonta a szemöldökét, s felállva a fotelből hátat fordított Jiminnek, hogy megnézze, ki hívja.

- Na, ki zaklat ilyenkor? - kérdezte Jimin, az órájára nézve. Jungkook lassan felé fordult, tanácstalan arccal, vállat vonva.

- A bátyám. Nem szokott hívni… miután eljöttem otthonról, összevesztünk. Azóta nem keresett… meg én sem őt. Furcsa – motyogta maga elé, nagyokat pislogva.

- Nem veszed fel? - Jimin végig mérte a fiút. Meg akarta kérdezni, min és miért vesztek össze, de nem ez volt rá a legjobb alkalom. Majd egyszer, egy nyugodt napon.

- De – szusszantott fel a fiatalabb mélyen, miközben elhúzta a zöld gombot a kijelzőjén, a füléhez téve a készüléket. - Szia… nem zavarsz – sóhajtotta, majd visszafordult Jimin felé, aki akaratán kívül is, de végigmérte a fiút, kérdő, kíváncsi tekintettel. Pedig rá nem jellemző a kíváncsiság.

Viszont mikor meglátta Jungkook szemeit, ahogy kitágulnak, s az ajkai elnyílnak egymástól, rögtön rossz érzése támadt.

A fiú csak tátogott, nem tudott mit mondani. Nézett maga elé, teljesen üres tekintettel, az ajkai remegtek, az ujjai, amikkel a telefont fogta, hol fehérbe, hol vörös árnyalatba futottak.

Lassan ledermedt, a telefon pedig kicsúszott az ujjai közül, halk puffanással érve földet.