Coffee - JiKook (11/18)

Cím: Coffee

Alkotó: Nana

Hossz: ??

Besorolás: +12

Műfaj: AU, Dráma, Humor

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance

Összefoglalás: Jungkook egy egyetemista fiú, aki a nagyvárosba költözik, hogy tanulhasson, mellette viszont dolgoznia kell. Egy kávézóra esik a választása, ahová fel is veszik minden kifogás nélkül. Viszont ott megismerkedik munka közben egy férfival, akit legszívesebben megfojtana egy kanál vízben, annyira utálja... Az a férfi pedig Park Jimin. Egy nagyképű, kissé beképzelt férfi, akinek egy komplett cége van... 

Hozzáfűzés: Yay! Itt is a folytatás. :D Remélem nem lett "szétcsúszott" a fejezet, mert mostanában fellendült a családi élet, és drága anyukám mindig akkor piszkálgat, mikor írhatnékom van (</3). Hogy most az én időzítésem, vagy az övé jó, azt nem tudom. :D 

Jungkook hatalmas fejfájással ébredt, egy pillanatra úgy érezte, hogy a fejében lüktető érzés előbb-utóbb széthasítja a koponyáját, ennek ellenére viszont próbálta felnyitni nehézkesnek érző pilláit, több-kevesebb sikerrel. Sokadik próbálkozásra azonban sikerült a szemhéjait megemelnie, így rögtön rálátása nyílt az elé táruló plafonra. Automatikusan összeszorította a szemhéjait, ugyanis még a tompa fény is bántotta a szemét és az elméjét, ami beborította a szobát a mellőle jövő aprócska lámpából, s a reakció után mély nyöszörgéssel fordult oldalára, majd újra megkísérelte, hogy napvilágot láthasson, azonban amikor ez bekövetkezett és meglátta a vörös hajzuhataggal megáldott férfit maga mellett, megfeledkezett a fejfájásáról is.

Idegesen nézett maga elé, s legalább annyira frusztráltan méregette Jimint is, aki még mindig az igazak álmát aludta. Az első kérdés, ami a fejébe ötlött, az volt, hogy hogyan kerülhetett ide? A másik, hogy ugyan miért is fekszik Jiminnel egy ágyban?

Megvonta a szemöldökét, majd teljesen kiült arcára a döbbenet, s haloványan megemelte a paplanját, és mikor meglátta, hogy teljesen meztelen, a sápadtságát a vörös egyik legsötétebb árnyalata váltotta fel; közel volt ahhoz, hogy nőket megszégyenítően visítson, de próbálta magát türtőztetni, visszafogni, így természetesen nem vitte véghez a reakciót, amit a szíve erősen diktált. Finoman helyezte vissza a puha anyagú takarót a mellkasára, majd vissza fordulva hanyatt, mélyen elgondolkodott azon, mi is történhetett a tegnapi napon.

Amint eszébe jutott, hogy az édesanyja halálhírét kapta telefonon, összerándult a gyomra és a szíve egyaránt. Egy időre képtelen volt tovább gondolkodni, hiszen eluralkodott rajta a gyász és a mérhetetlen fájdalom, ami szinte az egész szívét körbelengte, majdhogynem megakadályozva, hogy a kis robotja tovább verdessen bordái ketrecében, a megszokott tempójában. - Nyelnie kellett egy nagyot, és hosszas kihagyás után próbált tovább elmélkedni, arra összepontosítva, hogy ha rájött, mi történt, ráér majd gyászolni, akármeddig, most azonban furdalta az oldalát, hogyan került Jimin mellé egy ágyba. Még emlékezett rá, hogy a férfi kedvesen viselkedett vele, arra is, hogy meginvitálta a lakására, még arra is, hogy ittak valami erős italt. Az utána lévő események viszont sötétek voltak számára, de annyit tudott: lefeküdtek. Onnan sejtette, hogy fájt a feneke, mikor visszafordult a hátára, hogy azon pihenhessen tovább, járatva az agytekervényeit, amik nehéz feladatnak bizonyultak, elfigyelve, mennyire is lüktetett a homloka és a jobb halántéka egyaránt. Azonnal megvilágosodott afelől, hogy ő volt a passzív fél. Ráadásul az, hogy Jimin kihasználta a helyzetét, az elgyengült állapotát, és a magáévá tette, felbosszantotta. Szeretett volna inkább édesanyjával, a gyászával törődni, de akármennyit gondolkodott az előző éjszakán, rögtön beugrott az elméjébe a kép, hogy legszívesebben megfojtaná a vörös hajú férfit, puszta kézzel.

Kihasználta. Megalázta. Egyáltalán hogyan hagyhatta, hogy valaki, egy férfi megdugja őt?! Még ittas állapotban is, egy férfi nem engedheti a másiknak, nem hagyhatja, hogy a farkát a seggébe tegye! - Nyüszítve az arcára tapasztotta az ujjait, s e mellé, ami zaklatta, az volt, hogy nem is tudta elképzelni, vajon rossz, vagy jó élménnyel gazdagodott-e, ugyanis semmire nem emlékezett, csak az egyértelmű jelek voltak jelen, azon kívül semmi.

Bántotta a helyzet, a másik férfi viselkedése, és az főleg, hogy az anyukája helyett most épp egy mély sérelemmel foglalkozott, pedig nem azzal kellett volna. Sértette az önbecsületét, az önérzetét, és legszívesebben a párnájába fojtotta volna Park Jimint, remélve, hogy a kutya sem fogja keresni őt soha. Sőt, egy idő után már el is képzelte, hogyan fogja elásni a férfi kertjében, ha már megölte, ezt a gondolatot pedig követte a halovány megnyugvás. Amilyen hirtelen lett sértett és dühös, olyan gyorsan is párologtak el belőle ezek az érzelmek, amik rövid időre ürességet hagytak maguk után, majd mintha törvénybe lenne fektetve, ismételten előkerültek, egyvelegben. Dühös volt, csalódott, megalázott, értetlen, mellé pedig gyászolta elhunyt szerettét, és ha ez még nem lett volna elég, még azon is stresszelt, vajon táplál-e a saját neme iránt halovány vonzalmat.

Megcsóválta a fejét, újabb nyüszítést hallatva, majd lassan elemelte ujjait az arca elől, agresszívan ledobva a teste mellé mindkét karját, ez pedig mintha vészcsengő lett volna a mellette lévő férfinak. Jungkook a mocorgást hallván, s érezvén azonnal a férfi felé fordult és csak egy kifejezés jutott róla eszébe: Park Jimin, a vörös róka. Sunyi, alattomos és kárörvendő. Park Jimin, a vörös róka.

Jimin felnyitotta a szemeit, amint megérezte maga mellől a kissé ideges mozzanatot, s mikor realizálta, hogy Jungkook ébren van, nem tudta, először vigyorogjon-e, vagy próbáljon mély megbánást titulálni a fiú felé, hátha az esetleg megenyhül, ugyanis amint Jungkook tekintetébe vájta a sajátját, rájött, hogy a fiú nem csak, hogy haragot táplált felé, de egyenesen még gyűlölte is. Ha félni lehetett volna Jungkook szemeitől, akkor ő abban a szent minutumban lehetséges, hogy retteg volna, de próbálta magát visszafogni, kifejezéstelen tekintettel kezelni az ébenfekete hajú elsötétült pillantásait.

Jimin megeresztett egy szívből jövő mély sóhajt, miközben lassan feltápászkodott az ágyról, majd ülő pozitúrába vonszolta a testét, a vörös tincsei közé fúrva vékonykás ujjait. Áldotta magát, amiért a hálószobájába cipelte a fiút éjszaka és nem a kanapén aludtak, mert valószínűleg a kényelmetlen garnitúrán csak még rosszabb lett volna az amúgy is kellemetlen, fejfájós ébredés. Finoman megcsóválta a fejét, ide-oda billentve azt, meglibbentve a vörösen csillogó tincseit, majd nyögött egyet, ugyanis az alkohol előző éjszaka az ő agyát is kellőképp megnyomta, nem csak a mellette még fekvő fiúét. Bár, Jimin nem volt éjszaka annyira részeg, mint „partnere”, azért érezte a fejében, hogy nem volt bölcs dolog még ennyit innia sem, tekintve, hogy ma még dolgoznia is kell. - A felismerésre az ágya mellett lévő éjjeliszekrényére pillantott, majdhogynem már hisztérikusan, hogy elaludt, de amint észrevette, hogy csak hajnali öt körül lebegett az idő, megkönnyebbülten szusszantott. Még túl korán is kelt.

Haloványan elmosolyodott, mikor visszabámult maga elé, majd megcsóválva a fejét. Érezte, hogy Jungkook íriszei szinte lyukat vájtak a hátába.

Lassú mozdulatokkal kilökte magát a hatalmas franciaágy puha birtokából, majd mély sóhajjal nyújtózott egy nagyot, nem zavartatva magát, hogy még mindig meztelen, habár, Jungkookot pont a meztelensége érdekelte a legkevésbé. Minden pillantásával követte a férfit, aki leakasztotta az ágyának bal irányába forduló szekrény széléről a hófehér köntösét. Ahogy Jungkook alaposabban szemügyre vette a szobát rájött, hogy Jimin sznob. A berendezés, a környezet… antik, még is korszerűnek ható bútorok voltak körülötte. Jobb és bal oldalt is a falnak volt döntve egy-egy hosszabb szekrény. Ahonnan Jimin leemelte a fehér köntöst, gondolta, hogy ruhás szekrény lehetett, a másikat jelen helyzetben nem akarta felmérni, de futólag látta, hogy ugyan úgy néznek ki, s ha tippelnie kellett volna, bárszekrény szerűségnek gondolná az üveges ajtók miatt.

Jimin felkapta magára a puha, hosszú köntöst, majd a derekán átkötötte a vastag szalaggal, Jungkook felé fordulva. A vörös hajú férfi megcsóválta a fejét.

– Ne nézz így, nem ellenkeztél – vont vállat Jimin, felvont szemöldökkel. Jungkook vére szinte forrt a dühtől, a hallottak után még intenzívebben, mint előtte.

- Ittas voltam – sziszegte, miközben dühösen felült a puha matracon, de rögtön meg is bánta hirtelen mozdulatát, hiszen azonnal a fenekébe nyilallt a fájdalom, ennek következtében pedig visszahuppant az ágyra, fekvő pozícióban. Arca eltorzult egy pillanatra, a szemeit is összevonta, hiába próbálta egy kicsit kordában tartani arckifejezéseit, azonban Jimin nem sajnálta meg egy pillanatra sem.

– És? Akkor is engedted – sóhajtotta a férfi, megcsóválva a fejét.

– Elesett voltam! Tegnap tudtam meg, hogy meghalt az anyám, te pedig kihasználtad az alkalmat és… – Jimin hitetlenkedő szemekkel vizslatta Jungkookot és a szavába is vágott, amint tudott.

– Nem volt semmi szándékom, mikor felhívtalak. – Hazudott, tökéletes, kifejezéstelen vonásokat tartva az arcán, hogy még véletlenül se árulhassa el magát. – Az, hogy ittunk és utána történt, ami, nem szándékos volt. – Jungkook szkeptikusan mérte végig Jimint, és nem tudta eldönteni, higgyen-e neki vagy sem. Szíve szerint nem akart, viszont egy halovány szikráját sem látta a férfi tekintetében, sem mozdulataiban a hazugságnak.

– Honnan tudjam, hogy nem hazudsz? – sziszegte, bosszúsan húzva fel a felső ajkát.

– Hiszel, amit akarsz. – Jimin hűvös válasza egy pillanatra meglepte Jungkookot, aki mély sóhajjal meredt maga elé, majd hosszas küszködések árán ülő helyzetbe húzta a testét és halkan felnyögött, mikor érzékelte, hogy sokkal jobban fájt a feneke, mint ahogyan azt először gondolta és érzékelte – még az előbbi akciójánál is rosszabb volt.

– Szóval nem ez volt a szándékod? – Jungkook finoman próbált a lényegre térni, de a vörös hajú férfi üveges tekintetéből semmilyen érzelmet nem tudott kiolvasni, pedig abban a pillanatban minden vágya az volt, hogy ezt megtehesse.

– Szerinted annyira patkány vagyok, hogy esetleg egy gyászoló huszonéves kölyköt kihasználjak, a testi vágyaim csillapítása érdekében? – Igen. Bár, Jimin csak saját gondolataiban válaszolt magának, kimondani esze ágában sem volt, viszont amint eszébe jutott az elhaló igen, bűntudatot érzett, ugyanis lehet, hogy a fiatalabbat meg tudja vezetni, a saját érzéseit, a saját szívében érzendő, kavargó emóciókat azonban nem. Talán Jungkook hisz neki, talán nem fog kételkedni, s sikerült kellőképpen elhitetnie a másikkal, hogy nem ez volt a valós szándéka, de saját magát nem tudta becsapni és ez valamilyen szinten fájó pont volt számára.

Jungkook megeresztett egy halovány sóhajt, majd ahogy ülő pozícióba rántotta magát még egy-két pillanattal ezelőtt, finoman a bal karjára csúsztatta az ujjait, a felkarját simítgatva velük, majdhogynem kissé zavartan. – Jimin tudta, hogy célt ért.

– Ne haragudj. Nem ismerlek annyira és első benyomásra olyannak látlak, igen – sóhajtotta, felnézve a férfire. A fekete hajú fiú nem vallotta magát sem ostobának, sem naivnak, mindig reálisan próbálta szemlélni a világot, azonban abban a helyzetben elhitte Jimin szavait, maga sem értette, hogy miért. Talán az elveszettség, az a hatalmasnak tűnő űr, amit az anyja halála váltott ki benne segített hozzá ahhoz, hogy kissé esetlen legyen és higgyen egy olyan embernek, aki teljes körű szívtelenségéről tett tanúbizonyságot az elmúlt éjszaka folyamán.

Jimin mélyen szusszantott, szorosabbra kötve a pamut anyagú övet a dereka körül, s hirtelen a fiú felett lévő ablakra esett a pillantása, ami előtt be volt húzva a sötét barna függöny, hogy a felkelő Nap ne zavarhassa őket alvás közben, azonban még elég korán volt, s Jimin biztos volt benne, hogy már nem fognak visszafeküdni, így lusta, lassú mozdulatokkal igyekezett a hatalmas ablakhoz, hogy szét húzza a két függönyt.

Jungkook kíváncsi szemekkel figyelte a férfi mozdulatait, s mihelyst az idősebb végzett a nem fontos feladatával, amit inkább csak gondolatterelésképp tevékenykedte, megeresztett egy erőtlen nyögés félét.

– Hát, annyira szemét én sem vagyok. Én is berúgtam az éjszaka – vont vállat Jimin hanyagul, miután hagyta, hogy a hajnalodó fények beszökhessenek a hálószobájába. Addig sem volt sötétség, ugyanis az ágy faragott háttámlájának mindkét oldalán volt egy-egy lámpa, ami még éjszaka is biztosított elég fényt ahhoz, hogy láthatóak legyenek a szobában a személyek és a tárgyak, ennek pedig az volt az oka, hogy Jimin nem szeretett teljes sötétségben pihenni. Halovány fénynek mindig kellett lennie.

– Tényleg? – vonta fel szemöldökét Jungkook, hitetlenkedve. Jimin a plafonra megeresztette tekintetét, finoman forgatva meg a szemeit.

– Igen, tényleg. Az én fejem is fáj, én is sokat ittam az éjszaka. Nem akartalak megdöngetni figyelembe véve az állapotodat, de már mindegy – szusszantotta, minden színészi tehetségét bevetve, s úgy tűnt, sikerrel járt: már lassacskán Jungkook sajnálta meg őt. – Ne nézz így, te lettél megdugva, nem én – nevetett Jimin hamiskásan, megcsóválva a fejét.

– Nem sajnállak – sóhajtotta a fiatalabb, oldalra sandítva. – Merre vannak a ruháim? – kérdezte halkan, hogy témát terelhessen. Amilyen dühös volt, olyan hirtelen szálltak el belőle az indulatos érzelmek. Még emésztenie kellett a dolgot, hogy egy férfival létesített az éjszaka aktust és elég nehezen barátkozott meg a gondolattal, csak ideiglenesen sikerült, felületesen. Ennek oka a másnaposság és a kavargó érzelmek a mellkasában, amik nem hagyták ésszerűen gondolkodni. Egy halovány időre csak elkönyvelte magában, hogy lefeküdt egy férfival, de szinte biztos volt abban, hogy csak azért, mert vágyott valaki törődésére a rossz hír hallatán és azért, mert részeg volt. - Csak a férfi gondolata nem tetszett neki. Férfi. Ő is. Nem érezte magát melegnek, márpedig egy hetero férfi még részegen sem hagyja, hogy egy másik megdöngesse. Kétségbe ejtette a tudat, de próbált mindentől elvonatkoztatni, hiszen a hasogató feje megakadályozta őt abban, hogy bármilyen témában mélyen elmerülhessen.

– Hozom – mondta Jimin halkan, az ajtó felé indulva.

– Nem itt volt az… a… izé? – Nem akarta Jungkook véletlenül sem kimondani, hogy „szex”, „aktus” vagy bármi más, így jött az izé szó, ami mosolygásra késztette Jimint pár pillanat erejéig.

– Nem. A nappaliban, de miután végeztünk, te kiájultál, a kanapé meg kevés kettőnk részére, úgyhogy behoztalak, aztán bejöttem én is – mondta a férfi, hátrafordulva Jungkook felé, aki oldalra biccentette a fejét, ezt a mozdulatsort viszont rögtön megbánta a kisebb, ugyanis belüktetett a hasogató fájdalom a testrészébe. – Szoktál te inni? – bukott ki Jiminből a hirtelen kérdés. Jungkook felhorkantott, majd kissé sértetten sandított oldalra, az egyik magasba nyúló, barna színű szekrényre, ami abban a helyzetben nyugtatóbb látványt nyújtott, mint a vörös hajú rókája.

– Szoktam! Csak utána nem bújok össze mással – mormogta nem tetszését fejezve ki a kötekedésnek ható kérdés után. Jimin megengedett magának egy harsány nevetést, fejcsóválás közben. A fekete hajú azonnal felé kapta a fejét, és mikor látta, hogy Jimin jó ízűen kuncogott, megeresztett egy aprócska mosolyt.

– Hát, valamikor hagyományt kell törni. Hozom a ruháidat. Iskola? Munka? – kérdezte, mire Jungkook lesütötte a szemeit.

– Muszáj – mosolygott esetlenül, a paplanján lévő huzatot fixírozva üveges íriszekkel.

– Nem muszáj. Beszólok Namjoonnak, mi a helyzet család téren, biztos nem fog pattogni, vagy mormogni, megértő. Kirúgni sem fog, majd elintézem. – Habár, Jimin nem akart törődni a fiúval, sem annak problémáival, de úgy érezte, ha már megfektette, ha már ennyire keményen és durván átverte és hülyének nézte, valamilyen úton-módon kompenzálnia kell sok-sok rossz cselekedetét, amiket már egymásra halmozott. Ennyit megtehet, ha már gerinctelen módon elbánt vele és még utána a másik szemébe is hazudott, kíméletlenül.

– De… – Nem engedte, hogy végig mondja, amit szeretne, Jimin rögtön a szavába vágott:

– Másnapos vagy. Lelki nyomorod van. Meg lettél dugva, mozogni sem tudsz rendesen – sorolta az érveket, magához illően nyers módon, ami arra késztette a fiatalabbat, hogy elhúzza szépen ívelt ajkait –, mondd meg nekem: Mi a francért akarnál te dolgozni vagy suliba menni? Egy-két napot maradj otthon, intézd el a testvéreddel a dolgokat. Ha nem tudsz elutazni, telefonon keresztül is le tudtok beszélni mindent, ő meg, ha ott van helyben, intézkedjen. Biztos megérti, hogy neked nincs kapacitásod utazni vagy rohangálni. Ne én oldjam már meg a problémáidat!

– Ki kért rá? – kérdezte Jungkook, szenvtelen hangon. Jimin elgondolkodott egy pillanatra, mikor rájött, hogy a fiú tényleg nem szólt semmit.

– Csak rád kell nézni és az ember megszán! – mormogott Jimin, hogy kimentse magát a helyzetből. – Hozom a ruháidat.

– Nekem akkor is be kell mennem! Valamiből el kell tartanom magam! Tudod, nekem kemény munkával kell megdolgoznom azért, hogy élhessek és tanulhassak – sziszegte a fekete hajú fiú, megmarkolva ujjaival a paplan huzatot, majdhogynem már szúrós, megvető szemekkel illetve a vörös hajú férfit, aki elmosolyodott, kissé gunyorosan.

– Én is kemény munkával szereztem hírnevet és pénzt. Amíg nem tudsz rólam semmit, ne ítélj! – morogta Jimin, degradáló pillantásokkal mérve végig az ágyban ülő fiút.

– Akkor sem kérek a segítségedből! Be kell mennem dolgozni, az albérletet fizetnem kell, szóval csak ne intézkedj a nevemben! – szuszogta Jungkook, már-már idegesen.

– Szerintem fizetett szabit kapsz. Mondom még egyszer: Namjoon nem egy tapló ember, sem egy érzéketlen munkáltató. – Jungkook nyelve hegyén égett a mondat, hogy „Akkor nem olyan, mint te” , de elvetette magában a szavakat és inkább oldalra sandított, sértetten. – Minden segítő kezet ellöksz magadtól, hm?

– Szeretem egyedül megoldani a gondjaimat – reflektált színtelen hangsúlyban. Jimin megeresztett egy hamiskás mosolyt.

– Magamra emlékeztetsz, amúgy. Gyerekként én is ilyen voltam, és mondok neked valamit, Jungkook: ha valaki segíteni akar, akár hátsószándéka elsimítása érdekében, akár azért, mert szimpatizál veled, ne lökd el a kezét, mert magadra maradsz. Egyedül leszel és felőrlődsz benne, hogy senki nem hajlandó szeretni, mert az emberek beleunnak abba, hogy egy olyan személy után koslassanak, aki nem foglalkozik velük. Ennek következtében pedig jégpáncéllá válik a szíved, és az sem fog meghatni, ha sírva könyörög neked valaki. Nem jó taktika ez, mert változásra is képtelen leszel. – Jungkook összevonta a szemöldökét a monológ hallatán, miközben lágyan beharapta az alsó ajkát, finoman rágcsálva fogaival a puha párnácskáját, próbálván összeszedni széthullott gondolatait.

– Tapasztalat? – kérdezte, incselkedő pillantásokkal.

– Igen. – Meglepte a válasz, egy pillanatra elfelejtett reagálni rá, azonban nem is tudott volna, mert a férfi hirtelen lépett ki az ajtón, hogy előhozza a várva várt ruhadarabjait.