YoonKook/SugaKook II. - Sértettség (3/?)

Cím: YoonKook/SugaKook II

Alkotó: Nana  

Hossz: ?
Párosítás: YoonKook/SugaKook (Suga [Yoongi] x Jungkook) (BTS)

Besorolás: +12 

Műfaj: Bandfic, romantikus

Figyelmeztetés: Slash, trágár beszéd

Összefoglalás: Jungkook és Suga végre boldog párkapcsolatban élnek. Boldog? Az túlzás. Sok a veszekedés, nehezen jönnek ki jól, mind a ketten kiállnak a véleményükért, és ez sok esetben súrlódást okoz kettejük között. Ez még nem is lenne a probléma a szerelmükben...
A legnagyobb gond abból adódik, hogy Jungkook nem akarja a családjával közölni, hogy párkapcsolatban él, ráadásul az egyik bandatársával...  

Hozzáfűzés:  Huuuuh... jó régen folytattam, de most nagyon rám jött, hogy tovább írnám, úgyhogy itt is a folytatás, Suga szemszögéből. :3
Nem, lusta vagyok átnézni, de majd át fogom este, csak legyen agyam. M betű továbbra is rossz, szóval az hiányos lehet. ;;

Yoongi

Dühösen fújtattam, miközben a füzetemet a lábamon pihentettem, azonban Jungkooknak sikerült annyira felhúznia, hogy egyszerűen nem tudtam tovább írni. Igen, felhúzott, mert gyerekes és egyszerűen kikészít a dolgaival, arról nem is beszélve, hogy áh! – Idegesen dobtam a füzetemet az íróasztalra, majd hátradőltem a székben, lehunyva a pilláimat, frusztráltan szuszogva, az ölembe tett ujjaimmal szórakozgatva, hogy legalább azzal elvonjam egy picit a figyelmemet a körülöttem folyó eseményekről, azonban ez aligha sikerült. Tényleg mérhetetlen módon irritált az, hogy Jungkook hozzáállt a kapcsolatunkhoz és nem, egyáltalán nem tetszett, hogy a családjának nem hajlandó elmondani, hogy egy férfiba lett szerelmes. Kit érdekel? Egyáltalán miért olyan fontos, melyik nemhez vonzódik? Nem az a lényeg, hogy boldog?

Megcsóváltam a fejemet, majd a hajamba túrtam, megsimítva a tarkómat, birizgálva a rajta fekvő babahajakat, tanácstalanul nézve magam elé. Ha szerencsém van, akkor ma este majd felhív, de valahogy érzem, hogy abból holnap reggel lesz, mert őfelsége nem fog a szülei előtt enyelegni velem. Ráadásul így most hogyan mondjam el esetleg az én családomnak, mi a szitu? Ha ne adj Isten, esetleg ők beszélgetésbe elegyednek Jungkook szüleivel, kitörne az apokalipszis, hiába nagyon elenyésző erre az esély, azért nem árt fejben tartani az eshetőségeket, ez pedig az.

Jungkook gyerekes. Gyerekes, de iszonyatosan. Mégis, családon keresztül hogyan juthatna a médiába? Az egyetlen közösség a család, akiben teljes körűen meg lehet bízni, majd pont ők árulnának el minket? Annyira gyűlölök hazudni. Persze, én sem akarom nyilvánosan vállalni azt, hogy őt szeretem és nem is akármennyire szeretem, de nem akarom homokba dugni a fejemet és strucc módjára élni! Mi ezzel a gond? Legyen elég, hogy a tagok tudják, még az is sok? Miért lenne az?

Újra a hajamba túrtam, s csalódottan realizáltam, hogy most már nem fogok tudni zenét írni, tekintve, mennyire sikerült felhúznia. Persze, tudnék írni, de azok olyan töltetűek is lennének és az albumra nem hiszem, hogy olyasmi illene és nem ártana magunkat tartani az eredeti elhatározáshoz és koncepcióhoz, úgyhogy inkább befejezem mára és holnap csak remélni merem majd, hogy nem fog megint agyilag felbaszni, de ha mégis, akkor lemegyek hozzá és szent biztos, hogy kivégzem, a szülei előtt, közben azt fogom ordítani, hogy kefélünk. Jó, durva lenne, tudom, nem is tenném meg, de a gondolattal eljátszadozhatok, azzal nem fogok ártani senkinek.

Apró szusszantással toltam ki magam alól a széket lábaim segítségével, s az asztallapra támasztott tenyereimmel húztam fel magam félig ülőhelyzetemből, hogy elpakolhassak és vissza induljak a dormba. Lassan mozogtam, nem akartam sietni tekintve, hogy két idióta fog otthon várni. A gondolatra elhúztam a számat, fejcsóválva. Hoseokkal még önmagában nem is lenne nagy gond, mert tud ő normálisan, kulturáltan, visszafogottan viselkedni, de ha Taehyung a közelében van, akkor mindennek vége, nem ismernek határokat.

Én ezekkel vagyok összezárva. Két elmebeteggel. Inkább az egyik elmebeteg, az pedig rántja magával a másikat, mert nincs jobb dolga. Azt nem tudom, mit fogok csinálni éjszaka, ha ezek majd kitalálják, hogy filmet akarnak nézni, vagy ne adj Isten főzni! Lehet, hogy nem ártana hazafele egy komplett tűzvédelmi felszerelést beszereznem… nem lesz senki, aki fegyelmezze őket és rám úgy is szarnak mostanában.

Kelletlenül pakoltam a táskába a füzetemet, a tollamat és egyéb asztalon lévő kacatomat, s amint végeztem, nyújtózta egy nagyot, majd zsebre tettem a telefonomat, és a vállamra téve a táskámat indultam ki a helyiségből. Amint becsuktam magam mögött az ajtót, már indultam is a folyosón, hogy kiléphessek az épületből és hazamenjek. Talán nem is fog ártani egy kis séta elnézve azt, mennyire felnyomta Jungkook a vérnyomásomat. Jó, még, ha titkolni akarja is és ennyire, nem hiszem el, hogy suttognia kellene a telefonba. Miért nem szerethetne barátilag? Nem, nem fogom megérteni ezt akkor sem, ha esetlegesen valaki keresztre akarna feszíteni, ugyanis elárulva érzem magam, mintha valami szégyellni való lenne rajtam és őszintén, bántam is. Azért, mert szívesen elmentem volna hozzá, annyit mesélt az otthonáról, a szobájáról. Szívesen megnéztem volna, eltöltöttem volna vele egy kellemes napot a takarója alatt, hogy meséljen nekem a gyerekkoráról, vagy alapjáraton valami ostobaságról, aminek semmi jelentősége, mégis jól esik hallgatni. Ezt viszont az ég adta egy világért sem vallottam volna be neki, hiszen akkor már nem Min Yoongi lennék, hanem annak egy nyálasabb verziója, azt pedig nem szerettem és a körülöttem élők sem rajongtak érte. Én ilyen voltam, kissé rideg, kissé hideg, visszafogott, nem romantikus fajta, Jungkook pedig a túlzott érzelmi töltettel rendelkezett, így nehezen viselte ezt, viszont volt példa, amikor ő tűnt ridegnek és én túl érzelmesnek. Mint például ez az eset, ez tipikusan a ritka kivétel.

Csak azt nem értettem, ez miért jó. Miért akar hazudni, mikor előbb-utóbb úgyis kiderül az igazság, hisz a világnak hazudhatunk, talán soha nem jönnek rá, de a szeretteink minden lépésünkön átlátnak, mindenről tudnak, még arról is, amiről mi nem, így elég irracionális, hogy pont előttük akar hazudni. Ha mást nem, azt észreveszik majd rajta, hogy nem úgy viselkedik, ahogyan az a megszokott tőle.

Minden szerelmes ember változik, ezt pedig ne lehet palástolni, de ő azt hiszi a kis naiv agyával, hogy majd megmutatja, neki még ez is menni fog, csak aztán nehogy koppanjon egy hatalmasat a földön, mikor kiderül, hogy mégsem úgy működtek a dolgok, ahogyan azt ő eltervezte. Nem, nem vagyok ilyen kegyetlen, én tényleg nagyon szeretem Jungkookot, jobban, mint ahogyan azt mutatom felé, vagy a tagok felé és ilyen kegyetlenül sem akarok beszélni, de ez az igazság és ha ő nem méri fel ésszel, akkor régen baj van.

Mit fog tenni, ha majd a szülei rájönnek és bántani fogja őket a dolog, hogy a drága fiúk hazudott nekik? Sírni fog, nyávogni és agonizálni, én pedig ismerem magam, vállat fogok vonni egy „én megmondtam” kijelentés kíséretében, akkor pedig vége lesz a világnak is.

Ne legyen így, természetesen, de van már tapasztalatom az ilyesmi helyzetekben, külső szemlélőként főleg és a titkolózás, hazudozás semmi jóra nem vezetett még. Az természetes, hogy a fanoknak, a médiának hazudunk, mindenhol ez a normális eljárás, de a családnak, közeli hozzátartozóknak, szülőknek nem érdemes, abból csak a baj lesz. Nagyobb baj, mint bevallani az őszinte igazat. Sokkal nagyobb.

Ám legyen, akkor kussolok én is, legyen úgy, ahogy ő fütyül, szívesen táncolok rá, csak nehogy kitörjem a lábam, neki pedig levágják a nyelvét.

Halk sóhajjal léptem be a dorm ajtaján, és mikor meghallottam a hangzavart, komolyan elgondolkodtam azon, hogy most sarkon fordulok, itt hagyok mindent a francba és lelépek, de késő volt már, nem lenne hová mennem, meg lusta is lennék ilyenkor utazgatni, így szájhúzva ugyan, de levettem a cipőmet. Énekeltek. Karaokéztak.

Ha éjszaka is ezt fogják csinálni, mindkettőt meg fogom ölni. Taehyungnak betömöm a száját, a cipőjébe nyomom a fejét, közben pedig megfojtogatom, Hoseokot szerintem csak simán leütöm egy kalapáccsal, hogy gyors halált haljon.

Kelletlenül rúgtam odébb mindkét cipőt, s beljebb haladtam, majd amint a nappaliba értem, láttam, hogy Hoseok a tévé előtt ugrál, egy tubus tusfürdőt tartva a szája elé, énekelve valami régi zenét, Taehyung pedig az ágyon ugrál egy dezodoros flakonnal a kezében, erőteljesen, ordítva énekelve. Hatalmas szemekkel pillogtam feléjük, mint aki sokkot kapott – úgy is éreztem magam –, aztán gyorsan tovább indultam a szobámba, észre ne vegyenek, mert akkor biztos, hogy be kellene szállnom a hülyeségbe, most pedig elég ideges voltam ahhoz, hogy szórakozzak velük. Normál esetben lehet, hogy beszállnék és szórakoznék velük, de akkor nem voltam abban az állapotban, így hangtalanul sétáltam be a szobámba, majd dobtam le a táskámat az ágyra, s nyújtóztam egy nagyot, halk ásítás kíséretében. Lehet, hogy meg kellene fürdenem és aludnom, ha már itt az alkalom, kialhatom maga úgy igazán, hisz ha vége a pihenőnek, úgysem lesz alkalmam arra, hogy rendesen kipihenhessem magam.

A szekrényemhez tipegtem, majd felnyitva a két szárnyas ajtaját, kikereste belőle egy alváshoz alkalmas ruhát és nadrágot, kezembe véve egy alsót is, és a törölközőmet a vállamra dobva indultam meg a fürdő felé, azonban egy Hoseok -féle tornádó-cirkáló megakadályozott abban, hogy a küszöböt átléphessem.

– Ments meg, ments meg! – visongott, amint meglátott, majd a hátam mögé bújt és akkor jelent meg Taehyung, egy sodrófával. Kikerekedtek a szemeim.

– Mi a francot csináltok? – hüledeztem, a Taehyung kezében lévő fadarabot vizslatva.

– Azt mondta, hogy az értelmi szintem ott van, ahol a vakondok is érdeklődnek! – fakadt ki a fiatalabb, a tenyeréhez ütve a sodrófát, Hoseok mögöttem pedig majd' megfulladt a röhögéstől, ahogy figyelte a vállam felől kipillantva Taehyungot.

– Istenem – szuszogtam, majd elléptem Hoseok elől. – Kíméljetek meg, nem vagyok erre kíváncsi, csendben öljétek meg egymást. Csendben! Hangtalanul! Némán – hangsúlyoztam, nekik meg több sem kellett, mintha nem is léteznék, Hoseok felvinnyogott, nőket megszégyenítő hangon és a két ágyon ugrált akrobatákat megszégyenítőmódon, ahogy Taehyung próbálta elkapni, aztán az idősebb nagy nehezen kereket oldott, visítva szaladva ki az ajtón, Taehyung pedig legalább ilyen vehemenciával követte.

Még egy teljes napot kell ezekkel kibírnom. Egy teljes napot és éjszakát. A mait még reméltem, hogy túl fogom élni.

Megcsóváltam a fejemet és újra elindultam a fürdőszoba felé.

– Ne! Ne! Ne! – Taehyung mély hangján ordítozott, hangosan kacagva, Hoseok pedig mint egy elmebeteg, úgy röhögött. Igazából talán csak féltékeny voltam, szerettem volna így játszani Jungkookkal, így szórakozni vele, hiába nem volt Hoseok és Taehyung között olyan kapcsolat, mint köztük. – Hagyj békén, hagyj békén, ne! – kiáltotta kétségbeesett hangon, majd pár perces néma csend következett.

– Szerencsétlen! – röhögött Hoseok erőteljesen. Szívesen megnéztem volna, mit művelnek, de jobb dolgom is akadt annál: zuhanyzás, forró fürdő, távol a Jungkook -féle problémáktól, és úgy alapjáraton a gondoktól.

A fürdő szoba ajtó kilincsére fontam az ujjaimat, de megálltam a mozdulatban, mikor egy nagy csattanást hallotta és a két idióta röhögését. Komolyan, ha holnap után élve hazajutok, kezet csókolok majd valakinek, mert szerintem ezek addigra felrobbantják a házat is, mondjuk, lehet, hogy lehiggadnak holnapra, miután kiélvezték, hogy szabadon tesznek, amit akarnak. Igen, mint mondtam, magasról tojnak arra, mire kérem őket.

– Halkabban már, nem hiszem el! – ordítottam a nappali felé, azonban csak egy kuncogást hallottam mindkettőtől. – Összekötlek titeket és az óceánban végzitek, aztán remélem, hogy egy cápa vacsorájává váltok, de lehet, még az sem enne meg titeket, amilyen hülyék vagytok – sziszegtem idegesen, benyitva a fürdőbe.

– Ha agyat esznek, biztonságban vagyunk! – nevetett Taehyung, mire megforgattam a szemeimet.

– Hát te biztos – morogtam a fürdő ajtajának. Valószínűleg eljutott hozzájuk a mondatom, ugyanis Hoseok harsányan felröhögött, majd hallottam egy újabb csattanást, később pedig puffanásokat: verekednek. Hitetlenkedve csóváltam meg a fejemet. Egyiküket sem az eszükért fogják szeretni, ez biztos.

Mikor becsuktam magam mögött az ajtót, felszusszantottam, s amilyen gyorsan csak lehetett, levetettem magamról a ruháimat, majd miután beállította a vizet kellemes hőmérsékletűre, bekászálódtam a zuhanyzóba, beállítva a zuhanyrózsát, hogy olyan szögből érje a víz testemet, ami számorma a legkényelmesebb.

Halk szusszantással élveztem, ahogy a forrócseppek végig nyalják a bőrömet, kissé felhevítve azt, s akaratlanul is lehunytam a szemeimet, hagyva, hogy minden egyes csepp erősen végig verdesse a bőrömet. Nem volt szándékomban zuhanyzás közben bánkódni, de hiába nem akartam rágondolni, az elmébe szöktek a képek, mikor Jungkookkal együtt fürödtünk minden egyes nehéz nap után. Igen, hiányzott, igen, bántam, hogy nem köszöntem el tőle, mert az lett volna a legtisztább, ha megölelem, szorosan magamhoz húzom, s édes csókkal becézgetem ajkait, mielőtt elment volna a szüleihez arra a pár napra. Persze, nem fogunk belehalni egymás hiányába, talán jól is jön egy kis szünet, tekintve, hogy milyen sokat veszekedtünk és zördültünk össze az utóbbi időben. Hiába is, nagyon különbözőek vagyunk, inkább gondolkodásban, mint viselkedésben – viselkedésben talán csak annyi az eltérő, hogy adott helyzetekben Jungkook könnyebben engedi el magát, mint én. Persze, van példa rá, hogy rám jön az öt perc, de én sokkal visszafogottabb vagyok, mint a „kölykök”. Szóval viselkedésben hasonlóak vagyunk, de gondolkodásban… nagyon eltérő ő is és én is, ez pedig sok konfliktust szül kettőnk között.

Hiába is, már megszoktam, hogy mindig látom, mindig mellettem van, vele alszom, vele fürdök és furcsa volt, hogy most olyan magányos voltam minden cselekedet közben. Sokszor eszembe jut, hogy mindig úgy tűnik, Jungkook szenvedhet többet ebben a kapcsolatban, pedig esetek többségében úgy éreztem, hogy ennek kemény hányadosát én szenvedem el, nem a fiatalabb.

A francba is, hiányzott. El kellett volna tőle búcsúznom, hiába csak pár napról volt szó.

Miért van az, hogy a büszkeségem és a tekintélyem megtartásának érdekében hibát hibára halmozok?