YoonKook/SugaKook II. - Ígéret (7/?)

Cím: YoonKook/SugaKook II

Alkotó: Nana  

Hossz: ?
Párosítás: YoonKook/SugaKook (Suga [Yoongi] x Jungkook) (BTS)

Besorolás: +12 

Műfaj: Bandfic, romantikus

Figyelmeztetés: Slash, trágár beszéd

Összefoglalás: Jungkook és Suga végre boldog párkapcsolatban élnek. Boldog? Az túlzás. Sok a veszekedés, nehezen jönnek ki jól, mind a ketten kiállnak a véleményükért, és ez sok esetben súrlódást okoz kettejük között. Ez még nem is lenne a probléma a szerelmükben...
A legnagyobb gond abból adódik, hogy Jungkook nem akarja a családjával közölni, hogy párkapcsolatban él, ráadásul az egyik bandatársával...  

Hozzáfűzés:  Hjaaaj, el sem hiszem, hogy folytattam valamit. Ma felkeltem, azzal a szándékkal, hogy ma bizony, tuti, hogy folytatni fogok valamit, és szerencsére így is lett. :) Bár, nem mondom, hogy túl eseménydús fejezet, de hát, valahogy be kell vezetni a cselekményt. :)
Remélem, hogy tetszeni fog nektek! <3 
Jó olvasást! <3 <3
(És most már aktivizálom magam. :D)

Yoongi

Természetesen, Taehyung azután, hogy tegnap „kitálalt”, minden mozdulatomat figyelte, ugyanis attól félt, hogy bizony-bizony, kárt fogok tenni a maknaéban, de eszem ágában sem volt kezet emelni rá, vagy fizikálisan sérteni, illetve bántani őt. Nem is menne, ugyanis ő bármennyire is kicseszett velem, én nem tudnék neki fájdalmat okozni – túlzok, tudnék, csak éppen nem úgy, ahogy Taehyung azt gondolja. Gondolom, ő attól fél, hogy esetleg neki megyek a fiatalabbnak, behúzok neki egy hatalmasat, vagy összeverekszem vele, de nem hülyültem meg, ugyanis hát… hiába vagyok idősebb, és talán jellemre férfiasabb, azért Jungkook erősebb nálam, szóval, ha arra kerülne a sor, nem sok esélyem lenne vele szemben, valljuk be. Bár, nem ez volt a visszatartó ereje annak, hogy ne üssem meg, mert legszívesebben tényleg kicakkoztam volna a képét, de szerettem, nem lettem volna képes arra, hogy komoly fájdalmat okozzak neki. Mellesleg, szent biztos, hogy egy ilyen incidens után nem állnánk meg a menedzser előtt sem. – Mondjuk, ő így sem fog.

Halk szusszantással kavargattam a kávémat, ugyanis nem rég értem haza a stúdióból, és aludni nem maradt már időm, szóval úgy gondoltam, felesleges lenne visszafeküdnöm, szóval a kávésbögrémet forgattam magam előtt, miközben figyeltem a konyha ajtót, teljesen megfeledkezve a gondolataimban. Volt egy tervem, azaz, nem tervem, csak egy elképzelésem arról, hogyan fogom bojkottálni Jungkook randiját és nem, nem azért, mert esetleg féltékeny lennék arra, hogy egy lánnyal randizik – bár, ez is jócskán beleszólt a döntésembe –, hanem azért, mert egyszerűen nem tudtam elviselni azt a tényt, azt a helyzetet, ahogy kibaszott velem, ráadásul én még totál idiótát is csináltam magamból, hogy arra vártam, hátha esetleg meggondolja magát. Nem fogok vele kesztyűs kézzel bánni, ugyanis, ha emlékeim nem csalnak, én a kapcsolatunk ellen voltam – követtem el hibákat, igaz –, ő akarta minden áron, és most ki az, aki hülyeségek miatt visszatáncol, ráadásul ennyi idő után? Hát ő. Nem éreztem ezt fairnek, sem normális elintézési módnak, úgyhogy, ahogyan ő játszik, forgatja a kártyákat, úgy fogom én is, és egy cseppnyi lelkiismeret-furdalásom sem lesz. Ki akar velem baszni? Hazudozik? Hát, érettebb vagyok, idősebb, és ki tudom úgy forgatni a helyzeteket, hogy csak sejtése legyen arról, hogy miattam történt minden. Habár, ha kérdőre vonna, biztosan nem hazudnék, hogy én nem csináltam semmit, szóval, ez végül is, mindegy.

Megcsóváltam a fejemet, majd lehajtottam a kávémat, azzal a lendülettel pedig nyújtóztam egy hatalmasat, és lomha, lassú mozdulatokkal tipegtem a nappaliba, ugyanis teljesen egyedül voltam ébren a dormban, úgyhogy időm annyi volt még a reggeli tevékenységekig, amennyit ember elképzelni sem tud, szóval egy egyszerű mozdulattal levágódtam a kanapéra, kezembe vettem a füzetemet, amikbe általában a szövegeket írom, és egy ásítás kíséretében írogattam tovább, felpolcolva a lábaimat az asztal szélére. Nem mondanám, hogy egyszerűen ment, hiszen az előbbi magabiztosságom elillant egy rövides idő alatt, és már azon kezdtem elmélkedni, vajon helyesen tenném-e, ha bosszút állnék a maknaén. Lehet, hogy gyerekes lenne, és igazán nem egy kicsinyes, ostoba bosszún kellene folyamatosan kattognom, dolgaimmal foglalkoznom, ahogyan egy felnőtt férfinak azt illik. – Megforgattam a szemeimet, majd összepréseltem az ajkaimat, és egy sóhaj mellett írtam tovább az eddig kitalált szöveg részt, próbálva megszabadulni a gondolataimtól, ugyanis már eldöntöttem, mit fogok tenni, ráadásul, nem is ártana ezt meglépni akkor sem, ha esetleg nem haragudnék rá, ugyanis egy randizás, ha kiderül, nagy bajba sodorhatja a bandát, és valljuk be, elég híresek vagyunk, Jungkook pedig biztosan nem tudná ezt rendesen intézni.

Kit áltatok? Csak magam miatt tenném, jelen esetben nem a bandával törődtem.

Miután mindenki felkelt, a reggelizés síri csendben ment, azaz, csak Hoseok és Jimin szórakoztak néha, esetleg Jin rájuk szólt, hogy halkabban és ne köpködjék a kaját – nevetés közben előfordul az ilyesmi –, de ezen kívül nem nagyon történt semmi érdemleges. Én síri csendben fogyasztottam a reggelimet, ahogyan Taehyung és Namjoon is, Jungkook pedig a telefonját nyomkodta, gondolom én, épp a randevút beszélte le a csajszival. Mosolyogva néztem magam elé, újabb falatot kapva ajkaim közé, bazsalyogva magamban, ugyanis tudtam nagyon jól, hogy semmilyen randira nem fog elmenni, hiába olyan, mint egy gyerek.

Az őszintét megvallva, fájt őt izgatottnak látnom, fájt, ha arra gondoltam, hogy egy lánnyal fog kézen fogva besétálni ide, mi pedig majd tartjuk a hátunkat annak érdekében, nehogy bármi kiderülhessen a menedzser előtt. Ez lenne a fair, nem? Hiszen a többiek is tartották a hátukat nekünk… az lenne a normális, ha most nem avatkoznék közbe, igaz? Igen, az lenne a normális, csakhogy én nem vagyok normális, emellett nem érdekel annak a sorsa, aki ilyen módon képes velem kicseszni.

A próba unalmasan telt, Taehyung, Jungkook és Jimin a szünetekben egymásra ugráltak, videókat vettek fel, amiket gondolom, idővel posztolgatnak twitterre, esetleg fancaféba, vagy ide oda, ha nem sok hír van rólunk – egy szóval, jól elszórakoztak. Namjoon és Jin beszélgettek, hülyítették egymást, ahogyan szokták, én pedig egy darabig csak ültem a padlón, bele-belekortyolgatva az üvegembe, de egészen addig voltam magányos, míg Hoseok le nem huppant mellém, majd meg nem bökte a vállam. Ráemeltem tekintetemet, majd megvontam a szemöldökömet, némán téve fel a kérdést, mit szeretne?

– Nagyon el vagy szomorodva. Tudom, biztos pocsék, hogy Jungkook szakított veled, de ennyire ne vedd a szívedre – mosolygott, hátba veregetve. Mintha egy cseppet sem érdekelne, mit is csinál a maknae, azonban ez nem így volt, és ezt Hoseok én is tudtam, de nem lennék Min Yoongi, ha nem azt mutatnám, hogy nagy ívben leszarom, nem csak a helyzetet, hanem Jungkookot is.

– Nem veszek én a szívemre semmit, Hoseok – vontam meg vállaimat újra, megemelve a jobb kezemben lévő üveget, hogy belekortyolhassak annak tartalmába.

– Nekem nem úgy tűnik – dünnyögte orra alatt, mire ránéztem egy pillanat alatt, és egy mélyet sóhajtva válaszoltam neki:

– Pedig így van. Tudtad, hogy randira készül? Egy lánnyal, én pedig szólok a menedzsernek, és nem azért, mert pityegek, sírok magamban, hanem azért, mert undorítóan viselkedik, megérdemli, hogy ne legyen boldog – mondtam, letéve az üveget magam mellé, miután visszatekertem a nyakára a rá való kupakot. Hoseok egy ideig csak bámult rám, hatalmas nagy szemekkel, sűrűeket pislogva, s mintha nagy nehezen visszatért volna a valóságba, megköszörülte, gondolom azért, hogy reflektálni tudjon előző megszólalásaimra.

– Yoongi, tudod, ez… ez nagyon csúnya húzás lenne tőled. Oké, értem én, sértettnek érzed magad, ez teljesen normális, rendben is van, de én amondó vagyok, hogy ne csinálj semmi olyat, amit megbánnál, ezt pedig csak megbánnád. Figyelj, ha szeret téged, úgyis visszamegy hozzád, lehet, csak idő kell neki, hogy emészthessen bizonyos dolgokat. Ne csinálj hülyeséget, ne szólj a menedzsernek, mert tudod nagyon jól, mindannyiunk kezében vannak olyan ütőkártyák, amiket fel tudunk használni bárki ellen a csapatból, és neki is van, ne hidd, hogy nincs. – Egy pillanatra elgondolkodtam azon, amit mondott, viszont még nem válaszoltam, reagáltam le, vártam, hogy folytassa, hiszen sejtettem, nem csak ennyit akar mondani. – Inkább hagyd, ne tegyél semmit, hagyd, hogy randizzon, ne foglalkozz vele, nézd levegőnek úgy, ahogyan azt ő teszi. Mutasd azt, hogy téged nem érdekel, kérlek, hallgass rám! Ne szólj a menedzsernek, hogy randevúzik, különben te is megjárhatod. Biztos vagyok benne, hogy tud rólad pár dolgot, főleg, hogy te vagy az, aki a leginkább köp a szabályokra – szusszantotta, mire egy pillanatra lehunytam a szemeimet, megnyalva mindkét párnácskámat, körbefuttatva rajtuk a nyelvemet, amit nem kedvtelésből csináltam, csupán ideges voltam; tudtam nagyon jól, Hoseoknak igaza van. – Hagyd, hadd tegye, amit akar, hadd csinálja, ha akarja, de könyörgöm, semmit ne tegyél! – Könyörgő hangja mellé a hatalmas, boci szemek is társultak, aminek hatására csak egy mély sóhajtást eresztettem ki ajkaim résén át, eleinte még dühösen, ingerülten, végül egy idő után már inkább beletörődően.

Tudtam, hogy nem mond hülyeséget, azzal is tisztában voltam – most, hogy felhozta –, hogy ha beköpném a menedzsernek, szent biztos, ő is tudna mit mesélni rólam, aztán én újra visszavágnék, és ennek az egésznek soha nem lenne vége. A gond csak az volt, hogy mindenképpen akartam tenni valamit, amivel megforgathatom benne a kést, úgy, ahogyan azt ő tette velem, de Hoseok szavait, érveit elhallgatva, az, amit kitaláltam, erre nem a legjobb megoldás. Sőt, semmire nem jó megoldás.

– Szóval, szerinted hagyjam úszni, hagyjam, hogy boldogan lődörögjön, míg én vesződök? – kérdeztem, megemelve szemöldökeimet, majdhogynem a homlokom közepére futtatva őket.

– Nem, nem ezt mondom, Yoongi, csak azt, hogy ne törődj vele. Ne csinálj hülyeséget, főleg ne olyat, ami a bandára is rámehet. Az, hogy tálalsz, rámehet, hidd el nekem. Rögtön kirobbanna a balhé, Jungkook veszekedne veled, a többiek is, hogy hogyan lehetsz ekkora tahó, ez pedig… bajhoz vezet. Kérlek, Yoongi! – nézett rám újra, mire hitelen nyeltem egy hatalmasat, majd a szemeimet forgatva szusszantottam, agresszívan.

– Nem teszek semmit. – Felálltam, hogy az üvegemet és a törölközőmet a helyére tegyem, azonban Hoseok megfogta csuklómat, mikor elindultam volna, erre pedig arra késztetett, hogy felé fordulva lenézzek rá.

– Ígéred?

– Ígérem.

Nehéz volt megtartanom a Hoseoknak tett ígéretemet, miszerint nem fogok szólni semmit a menedzsernek, és nehezen ugyan, de be is tartottam, pedig, mikor megjelent a dormban, hogy ismertesse, milyen feladataink is lesznek az elkövetkezendő hetekben, már nyílt a szám, hogy orvul megmondjam a magamét, de Hoseok mellettem ült, és elég volt csak rám néznie is, hogy becsukjam a számat, és ne tegyem meg azt, amit vadul diktált a szívem. Ezután, unalmasan telt a nap, nem történt semmi, készültünk arra lelkileg, mennyi dolgunk is lesz, hiszen a pihenés után az éjjel-nappalig tartó munka dukál, ugyebár.

A nappaliban ültem, pontosan úgy, ahogyan hajnalban is, csak most a tévét kapcsolgattam, teljesen unottan, üveges szemekkel figyelve a képernyőt, egészen addig, míg Hoseok le nem vetődött mellém, majd át nem karolta a vállaimat, kissé magához húzva, biztatóan mosolyogva felém.

– Köszönöm, hogy nem szóltál semmit – szólalt meg halkan, mosolygós hangján, mire vállat vontam, továbbra is érdektelenül nézve az előttem lévő dobozt, aminek képernyőjén gyorsan mozogtak a képkockák, ezzel varázslatos animációt szimulálva.

– Van mit – szusszantottam, megköszörülve a torkomat.

– Tudod, gondolkodtam azon, mit kellene tenned, és arra jutottam, hogy… miért nem keresel magadnak te is valakit? Mármint, ha Jungkook így játszik, akkor miért nem nézel mondjuk egy lány, vagy egy pasi után? Legalább neked sem lenne annyira szar, mellette pedig… – Nem engedtem, hogy végig mondja, azonnal a szavába vágtam, már-már frusztráltan.

– Én nem vagyok ő. Figyelj, egy taknyos kölyök, pina, vagy fasz nélkül is el tudom felejteni, de kössz a tanácsot – csóváltam meg a fejemet. – Nem Jungkook vagyok, nem fogok egy „szakítás” után azonnal máshoz rohanni, ráadásul időm sincs arra, hogy bandán kívül randizgassak, ugyanis, ha a napokban lenne is, később már nem, megfektetni valakit meg csak úgy nem szeretek, ezt te is tudod. Nem okozok fájdalmat senkinek oktalanul – emeltem felé íriszeimet, mire félszegen bólintott egyet, a plafon irányába vezetve íriszeit.

– Csak egy ötlet volt.

– Értékelem is, de kár a gőzért, túl fogom élni, nem visel meg annyira – vontam meg ismét vállaimat, azonban, mielőtt válaszolhatott volna, nyílt a bejárati ajtó, majd egy kis idő után láttuk, hogy Jungkook lép be a nappaliba, azonban, amint meglátott, mintha a tűzzel állt volna szemben, megfordult, angolosan távozva. Persze, rögtön kiszúrtam a picike kis rúzsfoltot a nyakán, de semmi jogom nem lett volna beszólni neki.

Szótlanul hagytam, hogy eltávozzon a nappaliból, majd azután szusszantva fordítottam vissza fejemet a tévé irányába, hogy egy másik csatornára kapcsolhassak.

– Ez lesz mától? Kerülni fogjátok egymást? – hallottam meg Taehyung hangját a nappali ajtóból, mire egy mély sóhaj kíséretében ránéztem az érkező fiúra.

– Ő kerül, felesleges kérdéseket ne nekem tegyél fel, hanem neki. Jó lenne, ha mindenki leszállna rólam a picsába, mert unom a témát! Ha kíváncsiak vagytok valaki lelkiállapotára, esetleg arra, mi miért történik, menjetek az illetékeshez, ugyanis azon kívül, hogy néha felhívtam és szerettem, én semmit nem csináltam! Faggassátok őt, köszönöm – morogtam agresszívan, felhangosítva a tévét, teljesen kizárva a körülöttem lévőket a fejemből.

Tény, valamilyen szinten jól esett a törődés, amit mutattak, de túlzásnak éreztem azt, hogy egy szabad percem sem volt, ráadásul minden kérdést felém intéztek, afelé, aki ugyan úgy nem tudja, mi történik, mint itt bárki más.

Jungkookon kívül senki nem tud semmiről.