Lust (V)iolent Muse (11/?) VMin

Cím: Lust (V)iolent Muse

Alkotó: Nana & Nóri

Hossz: ??

Besorolás: +12
Párosítás: Jimin (Park Jimin) & V (Kim Taehyung) [BTS]

Műfaj: AU, Humor;

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance, 

Összefoglalás: Jimin és Taehyung gyerekkori legjobb barátok, ráadásul egy egyetembe is járnak, azon belül egy osztályba is és mind a ketten művészeten hallgatók. Nem tudnak egymás nélkül létezni, képesek lennének a másik hiányába akár bele is halni; olyanok, akár a testvérek. Jimin részéről főleg, ugyanis ő egyke, így Taehyung a mindene és ebből adódóan minden butaságát el is nézi barátjának, ami sokszor keveri őket slamasztikába. 
Jimin túl elnéző és egy földre szállt angyal, míg Taehyung túl lobbanékony és egy igazi kisördög... 

Hozzáfűzés: Itt is a folytatás. :D Reméljük, tetszeni fog nektek. ^^

Nóri írja Taehyungot!

Nana (én) írja Jimint! :3

Jimin

Az eszem megáll rajta. Ahogy méreget és végig nézi a testemet, egyszerűen... egyszerűen érzem, hogy ennek hatására bármikor odaugranék hozzá, hogy szenvedélyesen megcsókoljam és ugyan azokat tegyem, amiket előző éjszaka is. Ekkor döbbentem rá arra a keserű tényre, hogy tényleg, konkrétan alig tudok valamit arról, hogy... a férfiak hogyan is csinálják. Nem, nem vagyok tudatlan, paraszt logika alapján gondolom, hogy... hát a fenéknél ugyan olyan tágítást kell csinálni, mint a nőknél a vaginában. Attól függetlenül még feszélyezett a dolog, hogy nem tudom és soha nem is láttam ilyesmit. Nem, mintha nézni szeretném. Igazából legszívesebben elkerülném az egész dolgot, mert bárkire nézek, senki nem tetszik úgy, mint a legjobb barátom, ezzel egyetemben persze, senkit nem is tudnék elképzelni magam alatt vagy magam felett. – A gondolatra haloványan megcsóváltam a fejemet. Nem, magam felett főleg nem tudnék elképzelni senkit. Nem, lehetetlen, hogy én bárki alá feküdjek.

Felsóhajtva vezettem a ceruzámat a rajzlapon, miközben figyeltem Taehyung arckifejezését. Akármennyit férfiasodott az utóbbi időben, esélytelen, hogy én alá feküdjek. Nem. Biztos, hogy nem. Ha férfiaktól van szó, őt az Isten is passzív félnek teremtette, főleg elnézve a természetét...

Miután felvázoltam a testét, apró szusszantással álltam neki az arcának, hogy gondos pontossággal lerajzoljam minden négyzetcentiméterét. Nem hazudnék, ha azt mondanám, hogy jelen esetben semmi kedvem nem volt TaeTaet rajzolni az előbbi "hisztije" miatt. Tény, nem volt kicsapongó hisztériája, de láttam, mennyire zavarta, hogy Jieunnal beszélgettem, és totális úgy viselkedett, mintha főben járó bűnt követtem volna el, holott igazából semmiről nincs szó köztünk, csak barátság extrákról. Attól függetlenül, hogy elmegyek egy barátommal kávézni – aki lány –, még tudok neki segíteni a pakolásban is. Mintha nem mehetnék el akár este nyolckor kávézni, ha kedvem tartja... – Féltékeny, biztos voltam benne, de tudjam meg, hogy féltékeny és meg fogom ölni. Külön életem van, azt teszek, amit akarok és ne akarjon szabályozni, sem elhúzni más elől.

Kezd az ilyen dolgaival felhúzni. Mérges voltam rá és ha továbbra is az leszek, a pénisze helyére női nemi szervet fogok rajzolni, mert az illik hozzá.

Taehyung

Csendben figyelem Jimint, ahogy rajzol, ahogy figyeli az alakomat, az arcomat, a szemeimet. Ajkamat megnyalom, mikor azt kezdi el tanulmányozni. Viszont, azt is látom, ahogy arca egyszer elkomorodik, aztán elszörnyed, végül megint csak elkomorodik, miközben látom, ahogy a letakart farkamat fixírozza. Mire gondolhat? Mondjuk a tekintetéből kiindulva, semmi jóra. Felsóhajtok, majd egy pillanatra lehunyom a szemeimet, s mikor kinyitom azt a többiekre nézek. mindenki csendben rajzol, valaki zenét hallgat, míg mások anélkül dolgoznak. Mikor Jungkookra téved a tekintetem, látszik, ahogy gyűlölve rajzol. Ez pedig rosszul esik, ugyanis, Jungkook is nagyon tehetséges és ő imád rajzolni, Viszont a tény, hogy most miattam gyűlöli azt is, nagyon rossz. Beharapom az alsó ajkam, aztán csak lehunyom a szemeimet és próbálok relaxálni. Mozdulatlanul ugyan, de még is...

Nap végére, elzsibbadtak a karjaim és a fél oldalam is, ahogy végig a bal oldalamon kellett, feküdjek. Nagyot nyújtózva sétálok Jimin mellett, immár felöltözve.

– Mmh, végre, azt hittem, hogy sosem lesz vége. A tanár kisajátított, mint aktmodellt – mormogom, ahogy nyújtok a karommal, miközben az egyetem ajtaján kilépve, már is az első kávézó felé vesszük az irányt, hogy beadjuk oda a jelentkezést.

– Így jár az, aki a tanárnak is csapja a szelet – mosolyodik el halványan.

– Kicsoda? Én, nem is! – szólalok fel sértetten és kicsit aggódva is. Mintha attól tartanék, ha kiderül, megsértődik a másik. Pedig, ez nem így van.

– Nyugi, csak vicceltem – néz rám nagy szemekkel, aztán a kávézóhoz érve, be is adjuk az önéletrajzunkat, amiket még reggel kinyomtattunk.

Az álláskeresést is letudva, immár hozzám megyünk fel, hogy elhozzuk a cuccaimat. Viszont, épp, hogy beérünk, már csörög is a telefon, méghozzá IU-val a vonal másik végén. Érzem, ahogy a pumpa azonnal felmegy az agyamban.

– Szia, mi a helyzet? – kérdezi a vörös hajú, miközben én egy dobozt veszek elő, hogy abba tegyem a dolgaimat. – Hamarabb? Jó, miért is ne? Taehyungnak lepasszolom akkor a kulcsokat. Aztán találkozhatunk – mondja ezt a telefonba egy mosollyal az ajkain. Érzem, ahogy egyre mérgesebb és mérgesebb leszek, a végén már csapkodva pakolok össze, bár már úgy érzem, hogy nem is kéne odaköltöznöm. Minek?!

– Jól van, Kedves. Akkor egy óra múlva – mosolyogja, én pedig grimaszolva utánozom le ezt a mondatát. Irritál a kis csaj. – Szia – köszön el, azzal leteszi, majd a cuccaimhoz nyúl, hogy elrakja, de azonnal meggondolom magam a költözéssel kapcsolatban. Odalépek hozzá és elcsapom kezét a cuccaimtól.

– Tudod mit? Hagyjuk, mégsem költözök. Ha melózok, beleteszem ezt a pénzt a bérlésbe és a rezsibe – szólalok meg, majd a dobozból kipakolok és a dobozt is elrakom. Jimin pedig nem ért semmit, így hatalmas szemekkel figyel engem.

– Mi van? – kérdezi, mire felé fordulok.

– Az van, hogy nem költözök. Ha nem akarsz segíteni, mondd ezt, nem kötelező.

– TaeTae, mi a bajod?! – kérdezi ingerült hangnemben.

– Semmi, csak nem akarok belecsöppenni a magánéletedbe. Ha IU-val összejöttök, nem vagyok kíváncsi a szexi hangotokra. Inkább maradok. Megoldom, te menj Jieunnal kávézni, este! – dünnyögök, immár hátat fordítva neki, elpakolva szekrényembe a ruháimat.

Tényleg nem akarom hallgatni a nyögéseiket és nem is akarom látni a szerelmi életüket. Valahogy úgy érzem, hogy nagyon fájna. Ugyan az lenne, mint Jungkooknál. Elkopnék mellette, nem kellenék neki.

Jimin

A türelmem véges.

Elfogyott.

Kész.

Ennyi volt.

Megremegtem és azt hiszem, most kemény 17 évnyi felgyülemlett feszültséget készültem kiadni Taehyungon, amiért mindig, de mindig az idegeimen táncol és amiért hülyének néz. Elegem lett!

– Te... te... – Nem tudtam többet mondani, szinte remegő kezekkel fordítottam meg, ahogy elkaptam a vállait, majd a falnak löktem és már emeltem is a kezemet. Hatalmas szemekkel nézett rám és életemben először nem fogtam vissza magam. Oh, dehogy! Már kezdett tényleg elegem lenni ebből a viselkedésből és hisztériából, abból, hogy én vagyok állandóan hülyének nézve! Hisztizik?! Rendben! Én is!

Nem gondolkodtam, lendült az ökölbe szorított kezem, és akkorát húztam be neki, hogy nem volt ideje kitérni a támadás elől – nem mintha, ki tudott volna térni előle, mert fogtam a bal vállát. Szinte egyenesen az arcának csapódott az öklöm, ráadásul amint hátrabicsaklott a feje, még a falba is erősen beverte a fejét, amit hangos nyüszítéssel nyugtázott, azonban nem végeztem. Oh, dehogy!

Elkaptam a vállait, mindkét kezemmel erősen markolva, majd elhúztam a faltól és minden erőmet bevetve löktem rajta egy hatalmasat. Erőtlenül esett a padlóra, az oldalára. Mikor sikerült magát ülő helyzetbe állítania, hogy letörölje az ajkairól a várt, ijedten nézett rám.

- Befejezted a kibaszott kurva hisztidet, vagy kérsz még? - sziszegtem halkan, felé lépkedve. Hatalmas szemekkel nézett rám, tátott szájjal. Amint elé értem, elkaptam az inggallérját, majd kicsit megemeltem a földről. – Megkérdem újra: Befejezted a kurva hisztidet, vagy kérsz még?! – Az arcához hajoltam, vészesen közel, sziszegve, akár egy kígyó. Lángolt a tekintetem és remegtem a dühtől.

– B-b-befejeztem! Abba hagytam! – súgta, nyelve egy nagyot.

– Remek! – morogtam, majd ellöktem magamtól, amire ő halkan nyekkent a padlóra esve. – Kezd elegem lenni, Taehyung! Kezdem unni azt, hogy állandóan balhézol és hisztizel! Segítenék, ahol és amennyire tudok, de neked baszd meg semmi nem elég! Nem elég, hogy hozzám jöhetsz?! Nem elég, hogy segítek munkát keresni?! Nem elég, hogy a nagyja pakolást már elintéztük?! Nem elég, hogy 0-24-ben a szolgálatodra állok?! Nem elég?! Nem elég?! Mi kell még?! Mit akarsz?! – üvöltöttem a vége felé, már a kabátomat tartva az ujjaim közt. Akaratlanul is könnyesedtek a szemeim. Tudom, nem volt olyan vészes az, amit csinált alig pár perccel ezelőtt, de... de az a hihetetlen sok feszültség és stressz jött akkor ki, aminek ő volt az okozója. – Mit akarsz még?! Már szexuális kapcsolatot is létesítünk, baszd meg! Mi kell még?! Mi?! Az életem?! Az összes időm?! Mit akarsz még?! - kiabáltam kétségbeesetten, patakban folyó könnyekkel, amik hihetetlen gyorsasággal csordultak végig az arcomon. – Mindent megtettem eddig, amire kértél! Nem volt olyan, amit még nem csináltam volna meg, csak a te kedvedért! Az életemet is oda adnám érted és neked fáj... fáj az, hogy elmennék egy barátommal kávézni, akit két hónapja nem láttam?! Miért csinálod ezt?! Miért?! Mondd el, hogy miért! Miért kell kihoznod belőlem az agresszív állatot?! Tudod... tudod, rohadtul dühös vagyok, mert soha, senkire nem emeltem még kezet! – kiabáltam, miközben a pulcsim ujjával törölgettem a szemeimet, a másik kezemben a kabátomat tartva. – De te még arra is képes vagy, hogy kihozd belőlem azt az agresszivitást, amit soha senki! Miért akarod, hogy többet adjak mindig? A kisujjam nyújtom, te elveszed az egész testemet... fáradok, érted? Fáradt vagyok! Elegem van, hogy Jimin mindig ott van, majd Jimin így, Jimin úgy, Jimin megérti, Jimin majd segít, Jimin majd elintézi, majd Jimin! Mindig Jimin! Elegem van abból, hogy... én a szívemet kipakolom az asztalra, a testemmel, lelkemmel együtt, de tőled csak a hisztit, a féltékenykedést és a balhét kapom sértődéssel és önelégültséggel megfűszerezve! Ráadásul... áh! Mindegy... – sírtam, miközben magamra vettem a kabátomat, hogy elinduljak innen.

Taehyung

Hatalmas szemekkel figyelem őt, ahogy elindul az ajtó irányába. Légvételem is szapora, a szám fáj, akárcsak a tarkóm. Jimin háttal áll nekem, és az ajtóhoz lépked, azonban, mielőtt kinyitná azt, hirtelen a wc-be rohan, majd már csak az öklendezését hallom. Hatalmas szemekkel figyelek a wc irányába, ahol folyamatosan a másik öklendező hangját hallom. Rosszul van? Miért van rosszul? Miért tettem ezt vele?

– J-Jimin... – szólítom meg a másikat, igaz bátortalanul, de semmi válasz nem jön. Lassan lábra tornászom magam, aztán bemegyek hozzá, ő pedig a földön ül a wc kagyló fölé hajolva. Olyan sápadt és egész testében remeg, arról nem is beszélve, hogy úgy zokog, mint egy kisfiú. Azonnal odasietek hozzá és letérdelve mellé, arcát a két tenyerembe fogom, ujjaimmal pedig a patakzó könnyeit törölgetem. Mit tettem? Miért tettem ezt? Teljesen igaza van mindenben, annyira igaza van. Jungkooknak is igaza van. Nem hallgattam meg őt soha, nem figyeltem oda rá. Most pedig... itt kell tartanunk, hogy rájöjjek, mekkora egy féreg vagyok! Kezeit az én kezeimre teszi, hogy elhúzza arcától azokat, majd újra a wc fölé hajol, hogy kiürítse gyomrának tartalmát. Persze, ahogy végez, lehúzom azt, ami a kagylóban van, majd vissza letérdelve hozzá, egy papír zsebkendőt veszek elő a zsebemből és megtörölgetem vele az ajkait, majd egy másik tisztával a szemeit is.

– Hagyj békén... – szuszogja halkan, szemeiből ezzel újabb könnyek buggyannak elő, amik legördülnek az arcán.

– Jimin... Jimin, én úgy sajnálom. Igaz...igazad van, mindenben igazad van, sajnálom. Őszintén sajnálom – nyekergek, ahogy érzem, a sírás már engem is környékez. Végig simítok arcán, majd fejét a mellkasomhoz húzom és szorosan megölelem. - Sajnálom...- nyöszörgök, ujjaimmal a rézvörös hajába túrva. - Én... én magam sem tudom, hogy mit akarok. Nem tudom. De ezt, nem akartam, ezt tényleg nem akartam. Ígérem, hogy jóvá teszem, megígérem, tényleg megígérem...- döntöm fejem az övének. Érzem, hogy mennyire remeg, hogy mennyire ki van borulva. Mindent elrontok és igaza van Jungkooknak... Többet ártok neki, mint használok. Úgy gyűlölöm magam, annyira, de annyira. Ha hamarabb felfedezem ezt, ha hamarabb tudom, hogy Jimin így érez, akkor... akkor tettem volna ez ellen. De nem tudtam megálljt parancsolni a szavaimnak. Nem tudtam megálljt parancsolni a féltékenységemnek. Egyszerűen... nem tudok megálljt parancsolni magamnak.

Ez pedig... Jimin kárára megy.

– Jimin... Jimin, állj fel, menjünk be, jó? Pihenj le, feküdj le, kérlek – suttogom a hajába, miközben elhúzódok tőle, aztán felsegítve a padlóról, lassan bevezetem a szobámba, ahol az ágyon fektetem el.

Miért tettem ezt?!

Jimin

Minden áron el akartam menni, de annyira rosszul éreztem magam, hogy még Taehyung segítségével is alig tudtam sétálásra bírni a lábaimat. Szinte ő vonszolt maga után, s mikor sikerült befektetnie az ágyba, felnyöszörögtem, majd oldalra fordultam, hogy rá se nézzek.

– Jimin... ne haragudj rám, kérlek! Jóvá teszek mindent... megígérem. Ne haragudj – mondta halkan, miközben magához ölelt, azonban én a karjaira fogtam, ellöktem magamtól őket, majd megfordultam, elkeseredetten és csalódottan nézve rá.

– Tudod, hányszor hallottam ezt már?! Tudod, hogy hányszor?! – kérdeztem, könnyes szemekkel. – Te... te nem vagy képes ilyesmire! Jóvá tenni? Mindig ezt mondod és mindig csak rosszabb lesz! Megrugdalsz... mindig – szuszogtam, remegő ajkakkal.

– Jimin...

– Mondd csak, neked számít ez a barátság egyáltalán valamit? Neked fontos ez az egész? Én nem úgy veszem észre, hogy az lenne... olyan az egész, mintha kihasználnál! Mintha... mintha jó lennék egyéb dolgokra, és tudod, hogy mennyire fáj ez? Tudod, mennyire rossz? Mikor... mikor kérdezted meg utoljára, hogy érzem magam? Mikor... egyáltalán mikor kérdezted meg, hogy te segíthetnél-e valamiben a reggelin kívül? Téged sosem érdekellek, de én mindig legyek a nyomodban! Tudod, milyen rossz? Élni valakiért, aki magasról tojik a fejemre? De... de mellette... mellette, ha keresném azoknak a társaságát, akik törődnek velem, te olyan hisztit versz ki, rohamokat, hogy nem sikerül belőle semmi! Mindig a középpontban kell lenned... nem hagysz élni – nyöszörögtem, majd hasra fordultam, hogy a párnába nyomjam a fejemet, magamhoz ölelve azt. – Én annyira szeretlek... és annyira... annyira utálom, hogy te egyáltalán nem szeretsz engem. Mintha birtokolni akarnál, kisajátítani, érzelmek nélkül. Fáj! – szuszogtam, a fejemet csóválva, a párnába szorongatva az arcomat.

Taehyung

El sem hiszem, hogy Jimin ilyeneket mond, hogy ilyen érzésekkel van tele, hogy ennyire félre értett, hogy én ennyire félre értettem vele a dolgokat. Én soha, de soha nem akartam őt kihasználni. Eszemben sem volt!

– Én is szeretlek téged! Hidd el... hidd el, nálam jobban senki nem szeret! Én képes lennék meghalni érted! Én... én... sajnálom, nem akartam, hogy ilyesmiket érezz. Nekem te vagy a legfontosabb – mondom halkan, tenyeremmel végig simítok a hátán, de egyszerűen érzem, hogy a pokolba kívánja az érintéseimet és engem is.

– Miért nem hiszek neked? Hm? Ne haragudj, de nem tudok már hinni. Elég volt. 17 évet húztam le melletted és mind a 17 év tele volt ezekkel a csalódásokkal. Én mindent megtettem érted, te nem is figyeltél rám. Nem érzem úgy, hogy fontos lennék a számodra. Tényleg nem. Mi lenne veled nélkülem? Te csak attól félsz, hogy nem lesz aki ugráljon neked, aki kiálljon melletted a nehezebb időkben. Ezért tartasz fontosnak. Ha szeretnél, kimutattad volna, de egyszerűen nincs semmi, amit kimutathatnál. Elég volt, Taehyung. Elég volt – suttogja a párnába, nekem pedig folyamatosan elszorul a torkom.

Én nem akartam ezt. Miért történik ez meg? Mondja azt valaki, hogy ez csak egy rossz álom. Mondja ezt valaki és ébresszen fel, minél hamarabb! Ha továbbra is ezt az érzést kell lenyelnem, én ebbe belehalok. Miért kellett ennek megtörténnie? Miért vagyok ekkora szerencsétlen? Miért... kellett bántanom?

– Tévedsz! Tévedsz, Jimin! Én tényleg szeretlek, te vagy a legjobb barátom. T-tudom, hogy nem mutattam ki ezeket az érzéseket, de ez így van. Én nem hazudok, esküszöm, hogy nem! Én figyeltem rád, mindig is, mindig figyeltem…

– Észre is vetted, hogy milyen lelki nyomorom van? Észrevetted, hogy mennyire fájtak akkor azok az érzések, amik elvileg becsaptak? Nem, te nem vettél észre semmit, csak önző módon magaddal foglalkoztál. Mint most is. Mented magad, míg lehet, nehogy magadra hagyjalak. Ha én nem lennék, ki tudja, honnan kaparnának össze téged? – szuszogja a párnába, majd lassan oldalra fordítja a fejét. – Elfáradtam TaeTae... elég lesz már. Ne gyötörj tovább – suttogja, bennem pedig ekkor törik meg valami. Ha eddig nem sírtam, hát most úgy patakzanak könnyeim a szememből, mohón végig nyalva arcom vonalát, lehullva a kezeimre, majd Jimin kabátjára, ahogy zokogva dőlök rá, átölelve, szorosan szorítva magamhoz.

– Nem, nem, nem! Jimin, ez nem így van! Tévedsz! Tévedsz! – szinte már kiabálom, ujjaimmal is görcsösen markolom a kabátját, mintha attól félnék, hogy bármelyik pillanatban eltűnne mellőlem. Ezzel pedig az a baj, hogy ez így van. Ki tudja? Lehet, hogy holnaptól nem is lesz mellettem. – Ne hagyj el, kérlek! Kérlek...