Lust (V)iolent Muse (3/?) VMin

Cím: Lust (V)iolent Muse

Alkotó: Nana & Nóri

Hossz: ??

Besorolás: +12
Párosítás: Jimin (Park Jimin) & V (Kim Taehyung) [BTS]

Műfaj: AU, Humor;

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance

Összefoglalás: Jimin és Taehyung gyerekkori legjobb barátok, ráadásul egy egyetembe is járnak, azon belül egy osztályba is és mind a ketten művészeten hallgatók. Nem tudnak egymás nélkül létezni, képesek lennének a másik hiányába akár bele is halni; olyanok, akár a testvérek. Jimin részéről főleg, ugyanis ő egyke, így Taehyung a mindene és ebből adódóan minden butaságát el is nézi barátjának, ami sokszor keveri őket slamasztikába. 
Jimin túl elnéző és egy földre szállt angyal, míg Taehyung túl lobbanékony és egy igazi kisördög... 

Hozzáfűzés: És itt is a folytatás. :3 Reméljük, tetszeni fog nektek. ^^

Nóri írja Taehyungot!

Nana (én) írja Jimint! :3

Jimin

Kikerekedett, hatalmas szemekkel néztem a csípőmön pihenő Taehyungot, és nem... nem Jungkookot képzeltem el, ez volt a legnagyobb probléma. Nem őt képzeltem el, hanem a felettem lévő legjobb barátomat, aki éppen rajtam szórakozik. Láng vörös árnyalatba futott az arcom, ugyanis minden egyes képkocka, tökéletes pontossággal vetült ki a szemem elé, főleg, ahogyan finoman simogatta a mellkasomat és a kulcscsontomat, erotikával fűtött hangon.

Viszont mielőtt bajban lennék – az ölem környékén –, és mielőtt Taehyung is túlságosan belemerülne a saját agya által kreált hülyeségbe, gyorsan a vállaira tapasztottam az ujjaimat, kicsit talán ijedten, de lendületesen, erőteljesen lökve le magamról. Halk puffanást hallatott, ahogy a padlóra érkezett, majd mikor sikerült magához térnie és felülnie, az ágyamon támasztotta meg magát az ujjaival.

– Nyugi, na! Nem akartalak feldühíteni – pislogott, nagy szemekkel. Ideges, frusztrált sóhajt hallattam, de nem kifejezetten amiatt, amit mondott. Igen, Jungkooknak tényleg szép ajkai voltak, akármennyire férfi, a saját nememhez tartozó ember, attól függetlenül ami szép, az szép, be kellett látnom. Jungkook ajkai tényleg varázslatosan jól íveltek voltak, a szemeiről nem is beszélve, szóval nem minden esetben ez zavart. Sem az, hogy heccel egy fiúval. Az zavart a legjobban, hogy már láttam magam előtt, ahogy TaeTae a férfiasságomra hajol, közben pedig a tipikus, gyermekiesen csillogó íriszeivel pislog rám.

Nem volt jó érzés. Zaklatottá tett, ráadásul épp ma délután mondtam magamban, hogy csak megjegyzem, hogy szép, ami az, de ez már nem abba a kategóriába tartozott, ez pedig különféle aggályokat vetett fel bennem. Ezeket azonban nem szerettem volna barátomnak kimutatni, így zavart mosollyal néztem rá.

– Inkább becsajoznék, ha nem zavar. Ne heccelj ilyesmikkel, mert nem esik jól, te is tudod. Nem szép dolog kihasználni, hogy én nem vetem el a véleményemet. Igen, nagyon szép Jungkook szája, és a szemei is, a te feneked is jól néz ki, de ez ne legyen indok arra, hogy heccelsz! Nem vagyok forró, csak nem dugom homokba a fejem és igen is, ez rosszul esik! – Kicsit talán ingerülten adtam tudtára álláspontomat, amiben nem is voltam olyan biztos, de ha akartam volna, sem sikerült volna nyugodtan közölnöm vele a dolgot.

Mély sóhajjal az ajkaimon keltem fel az ágyról, hogy az íróasztalomon lévő cigarettásdobozhoz nyúljak, majd kivéve belőle egy szálat, lassan meggyújtottam a számba téve a cigarettát. Azzal a lendülettel léptem az ablakhoz, hogy kinyissam, ugyanis anya nem szereti, ha a szobámban cigizek.

– Dühös vagy.

– Igen! Csodálod? – Szúrós pillantásokat vetettem felé. – Most mondjam azt, hogy buzi vagy, mert múltkor megfogtad a seggem? Eszemben sem volt ilyenekkel csesztetni! – morogtam, kihamuzva az ablakon.

Biztos túlreagáltam egy kicsit. Inkább az érzéseim zaklattak fel, nem Taehyung tette. Bár, valamilyen szinten az is.

Taehyung

Nagy szemekkel nézek rá és igazán rosszul érzem most magam. Én nem akartam megbántani, sem felbosszantani. Tény, ez sok volt tőlem is.

– Tényleg ennyire bánt? – kérdezem halkan.

– Igen, bánt. Ez undorító dolog volt. Ha én lebuziználak, jól esne? – kérdezi, rám sandítva.

Lesütöm a szemeimet.

– Nem, nem esne jól – motyogom, figyelve az ágyának érdekes mintázatát.

– Látod? Én mégsem gondolok rólad ilyesmit és nem is mondok. Rólad pedig süt, hogy valóban komolyan gondolod. Hát mondok én neked valamit: inkább vágom fel az ereimet, minthogy egy mocskos buzi legyek. Legyen bármilyen szép egy pasi. Nem fartúrásra vagyok szakosodva – morogja, teljesen érezhetően kiadva magából a feszültséget. Ez a mondandója pedig valamiért annyira szíven ütött. Olyan... nem is tudom, milyen érzés ez. Talán csalódottnak mondanám, de persze, tudom, hogy igaza van. Nem vagyunk melegek. Melegnek lenni pedig nem is menő. Nem ám...

– Ha kérhetem, a jövőben kerüljük el ezt a témát. Ez már tényleg a becsületemet gázolja – mormogja, beleszívva a cigarettába.

– Ühm... így lesz – bólintok, bár ezt már nem látja. Úgy érzem magam, mint egy jól leteremtett gyerek. Nem tetszik, hogy valaki így meg tud ruházni, és nem is veréssel, csak a szavaival. Tényleg, borzalmasan érzem magam. Annyi, de annyi rossz érzésem van ezek után. Nem is tudtam, hogy Jimin ennyire utálja a melegeket. Ajh... ki akarom engesztelni. Annyira bántja a lelkiismeretemet.

Lassan felállok és odasétálva, szorosan hozzá bújok és szorosan magamhoz ölelem hátulról.

– Hagyj most… – mormogja a másik.

– Ne haragudj – nyüszögök a tarkójának, ahogy orrom is a vörös, rezes hajába fúrom.

Nagyon jó illata van. – Ígérem, jóvá teszem valahogy. Nem akartalak megsérteni. Kérlek, bocsáss meg.

Jimin

Felsóhajtottam, majd lassan magam elé meredtem, miközben haloványan megremegtem, ugyanis az ablakon keresztül folyamatosan szökött befelé a hideg, a testemnek csapódva. Mellette kontrasztosan, ahogy Taehyung ölelt hátulról, a forróság ért, ugyanis meleg volt az ölelése.

Akármennyire megsértett, és túlzásba esett, valamiért képtelen voltam haragudni rá, pedig tudtam nagyon jól, hogy azt kellene tennem. Haragudni, ellökni magamtól és a tudtára adni, hogy ez nagyon nem volt jó vicc, legközelebb pedig figyeljen oda, kit mivel heccel, mert vannak "vicces" dolgok, amik tényleg mélyen érinthetik az embert. Ha akartam volna, sem tudtam volna ezt megtenni. Szinte nyüszített a nyakamba, ahogy ölelt, és egy idő után már a cigimbe sem tudtam egészségesen beleszívni, mert lassacskán már engem bántott a bűntudat, hogy megbántottam.

Taehyung hihetetlen aurával rendelkező ember, az biztos.

– Jó, egy esetben bocsátok meg! – Rögtön elhúzódott tőlem, csillogó, boci szemeket meresztve rám. Ördögien elvigyorodtam.

– Na? Mi? Mit kell tennem? – kérdezte, hevesen csillogó, sötét barna íriszeivel, én pedig huncut vigyorra húztam a számat, miközben újra a cigimbe szívtam.

– Ha rendesen, normálisan eszel, akkor megbocsátok! Ha nem, akkor nem – vontam vállat hanyagul, s szinte láttam, ahogy összetört a szíve, teljesen.

– Csak ezzel békíthetlek ki? – Határozottan bólintottam, ő pedig mélyen felsóhajtott, majd már-már hallani véltem, ahogy hevesen kattognak a fejében a fogaskerekek, miközben azon agyalt, vajon ilyen áron megéri-e a megbocsátásom, vagy inkább hagyjon a fenébe.

Vártam a válaszát, miközben kipöcköltem az ablakon a cigarettámat, egyenesen az udvarunkba lőve a csikket, majd még hagytam az ablakot egy darabig, hadd szellőzzön, közben pedig az ablak szélének dőltem, kíváncsian vizslatva Taehyungot, ahogy gondolkodik az előbb felvetett ötletemen. Végül megadóan felsóhajtott, szinte összeroppanva.

– Jó. Rendesen fogok enni – mondta halkan.

– Este négyig kétszer minimum étkezned kell! Utána nem muszáj, én sem szoktam azután enni, csak, ha későn érek haza. Ezt még elfogadom, de ne merj ne enni 16 óráig, különben nagyon sokáig nem beszélek veled! – mondtam, mire megeresztett egy aprócska sóhajt, bólintva egyet.

Kegyetlen vagyok, tudom.

Taehyung

Miért kellett elmondanom? Akkor most nem tartanánk itt. Jimin olyan tud lenni néha, mintha az anyukám lenne. Szörnyű. Persze, majd akkor eszek, ha ő látja. Ah... nehéz lesz megoldani, hogy elhiggye, de nem vagyok én hülye, menni fog.

– Ne aggódj, számíthatsz rám – vigyorgok rá, aztán odatopogva hozzá, újra szorosan megölelgetem. Hallom, ahogy felsóhajt, majd karjait megérzem magamon, ahogy visszaölel. Milyen izmos... tisztán érezni ahogy a ruhájának feszülnek.

– Ajánlom is. Ha átversz, tényleg nagyon megharagszom akkor! – figyelmeztet, míg én felnézek rá és vigyorogva bólogatok.

– Nem hazudok – kuncogom, aztán elengedem és az ágyhoz sétálva, lefekszem rá. Szerintem, a végén itt alszok. Innen minden könnyebb. Suliba jutni, meg hasonlók.

– Nos, ha elértük ezt is, mi lenne, ha a tananyaggal foglalkoznánk? – érdeklődik, miközben bezárja az ablakot, és csatlakozik hozzám az ágyra, csak ő ülve marad.

– Ah, nem... nincs kedvem. Álmos vagyok – nyüszögök, lehunyva hosszú pilláimat. – Holnap majd átnézem – ásítok egy nagyot.

– Be ne aludj, mert nem cipellek haza! – szól rám, miközben érzem, ahogy az egyik hajtincsemmel játszadozik.

– Mou, mi lenne, ha ma itt aludnék? Innen kényelmesebb az egyetemre bemenni és nem is kell olyan korán ébrednem – nézek fel rá, egyenesen a szemeibe.

– H-hát... ha akarsz, maradj – mondja, nyelve egy nagyot. Elvigyorodom, aztán feljebb csúszva, fejem már is az ölébe hajtom.

– Jó, maradok – kuncogom, aztán ismét lehunyt szemekkel pihenek a másikon.

Estére, arra ébredek fel, hogy Jimin rázogat, miszerint fürdenem kéne.

– Ah... hagyj, álmos vagyok… – dörmögöm a párnába, vagyis, hiszem én, hogy dörmögök, a valóságban hisztisen nyüszítek.

– Taehyung, ne kezd... ébresztő! – szól rám, ekkor érzem, ahogy megemel és elvisz a fürdőig. Mintha egy hercegnő lennék.

– Holnap ébressz fel. Akkor lesz a buli is... – vigyorodom el, még félálomban.

– Hogy neked mindig a baromságokon jár az eszed! – sziszegi, de én nemes egyszerűséggel odahajolok és az arcára szánt puszit, csukott szemmel intézem, ami bizony, az ajkán landol.

Igazából fel sem fogom, én csak aludni akarok.

Jimin

Megdermedtem egy pillanatra, mikor megéreztem az ajkait az enyémeken. Lefagytam, hosszú-hosszú percekre, miközben meredten néztem magam elé, majd lassan lesütve a szemeimet rálátásom nyílt a karjaimban pihenő Taehyungra, aki lágyan mosolygott a mellkasomnak döntve a homlokát, lehunyva a szemeit. Megeresztettem egy halovány sóhajt, aztán jutott eszembe, mikor az ajkaira néztem, hogy ő konkrétan lesmárolt.

Mintha a reagáló képességem jó pár percet szünetelt volna, egy hangos sikkantás kíséretében dobtam le a karjaimból a pihengető, félig alvó TaeTaet, aki vinnyogó hangot hallatva ért földet. Keményen ütközött a feneke a padlóval, és szúrósan, megvetően nézett rám, meg-meg remegő ajkakkal, én viszont hátráltam pár lépést.

– Neked mi bajod?! Hülye vagy?! Jaj de fáj – nyögte, lehunyva a szemeit, eltorzult arckifejezést produkálva felém.

– Megcsókoltál, ember! A számat pusziltad! – mutattam az említett felületemre, meg is nyomogatva a puhácska párnáimat, teljesen elképedve figyelve Taehyungot, aki oldalra biccentette a fejét, kissé értetlenül, mélyen elgondolkodva, s mintha bevillant volna az agyába az emlékkép, elvörösödött az arca, végül vigyorgásba görbült az ajkainak íve. Már majdhogynem szemtelenül nézett rám.

– És? Nem haltál bele, fertőző sem vagyok – vont vállat, mire felsóhajtottam.

– Te minden áron kekeckedni akarsz a szexuális beállítottságomat illetően? El kell keserítselek, drágám – hangsúlyoztam gunyorosan –, hogy hozzád sem vonzódom! – mosolyogtam, önelégülten, csípőre téve a kezem.

– Mi az, hogy nem?! Engem mindenki szeret! – nyüszítette, mire elnevettem magam.

– Na, jó. Túllépek ezen a puszin, mert tudom, hogy nem direkt csináltad, csak attól még ledöbbentem. Amúgy sem ártott már neked egy kis ébresztő, a seggre ejtés pedig szerintem perfekt volt. Na, menj fürödni, mert ide érzem a szagod – vigyorogtam szemtelenül, mire elfintorodva nézett rám. Elmosolyodtam, majd mikor hátrafordultam, lefagyott a mosoly az arcomról, és... valamiért olyan furcsa érzés költözött a mellkasomba.

Olyan furcsa... megmagyarázhatatlan érzés. Megremegett az alhasam, mikor visszagondoltam arra a pici puszira, s mikor csak jobban rágondoltam, éreztem, hogy forrni kezd az ajkam az érintése után.

Beképzelem.

Megcsóválva a fejemet, mély szusszantással indultam a szobám felé. Beképzelem.

Taehyung

– Még hogy a szagomat! – mordulok fel, ahogy nagy nehezen talpra küzdöm magam. Ahogy felállok, látom, hogy a kádban már meg van engedve a víz. Felsóhajtok és hátra pillantok, nézve a másik erős hátát. Elmosolyodom rajta, majd a nyitott fürdő ajtót letojva magasról, azonnal vetkőzni kezdek. Úgy is látott már. Amint levetkőzöm, hátra pillantok, ugyanis, hallom, ahogy valami leesik.

Jimin a földről szedi fel a tankönyveit, miközben csendben figyel engem. Elkuncogom magam.

– Vigyázz, mert leesik az állad – kacsintok rá, aztán beleülök a jó meleg vízbe, teljesen elnyúlva a kádban.

– Nem könnyű, ha azt látom, hogy egy pucér segg fogad – mormogja, ahogy a fürdő ajtajához sétál és bezárja azt.

– Oh, milyen morcosak vagyunk – kuncogom magam elé, lehunyva a szemeimet, elkényelmesedve, áztatva a testem.

Egy jó félóra múlva, kisétálok a fürdőből, derekamon egy törölközővel.

– Itt van még a dugi pizsim? – kérdezem, miközben kiszolgálva magam a szekrényéhez tartok.

– Persze, ott találod, ahol mindig is – magyarázza, azzal biccentek egyet a fejemmel. Kinyitva azt, ki is veszem a tiszta pólómat és a tiszta rövidnadrágomat.

– Mi az, nem volt időd megtörölközni? – kérdezi.

– Nem volt kedvem – válaszolom, aztán ahogy vagyok, magamra kapom a pólót.

– Persze, én csússzak el a padlón, ugye? – mormogja. Leveszem a törölközőt is, aztán felveszem a maradék ruhámat is.

– Mi bajod? Általában nem morogsz ennyit – nézek rá, teljesen megdöbbenve. Komolyan, ennyire feszült nem szokott lenni. Ha írunk, akkor sem. Mi bántja ennyire?

– Semmi, csak nem tiszteled a házirendet… – mormogja, azzal elveszi tőlem a törölközőt és a fürdőbe tart.

– Volt eddig házirend? – nyílnak nagyra a szemeim. Mi van vele?

– Voltak… – duzzogja, azzal bemegy a fürdőbe. Ejha... eddig én voltam a hisztis. Mi lett vele? Szerepet cseréltünk? Vagy, lehet csak elaludta a faszát. Na mindegy, majd megnyugszik.

Lassan elfekszem az ágyán és jól betakarózom, arcomat is a párnájába fúrom. Milyen jó, tipikus Jimin illata van. Jiminnek tényleg, mindig jó az illata. A pizsim is olyan gyorsan átvette a ruháinak illatát. Olyan vagyok most, mint Jimin. A gondolatra elvigyorodom. Imádom Jimint. Nála jobb barát, nincs is a földön. Remélem, hogy mindig ilyen közel maradunk egymáshoz.

Ásítok egy hatalmasat, aztán érzem, ahogy megint átbillenek az álmok földjére.

No, igen... Jiminnél tudok a legjobban aludni. Nála nem igazán vannak álmatlan éjszakáim. Jimin, egy őrangyal.

Jimin

Másnap reggel természetesen előbb ébredek, mint Taehyung. Mindig így van, én vagyok a rossz alvó, ő pedig az, aki napokat is képes átaludni, bár fogalmam sincs, hogyan teszi ezt... de csodáltam érte. Én örültem, ha egyhuzamban tudok aludni esetleg két órát, mert képes vagyok óránként felébredni. – Bár, igaz, ha esetleg nem a telefonomat nyomkodnám éjjel-nappal, vagy nem szórakoznék a közösségi oldalakon biztos, hogy el tudnék aludni...

Kótyagos, álmos fejjel sétáltam a konyhába, hogy kávét készítsek oda, de persze, nem is Park Jimin lennék, ha nem a kuka mellé csesztem volna a kávézaccot, és ha nem a kávéfőző mellé öntöttem volna a vizet. Hosszas szitkozódások közepette takarítottam fel magam után, de kávé az még sehol.

Mély sóhajjal, végre sikeresen odatettem főni a kávét, majd egy hatalmasat nyújtózkodva gondolkodtam azon, mi legyen a reggeli. Persze, felkelthettem volna anyát, hogy valami kaját csináljon, de nem rég jött haza szerintem éjszakából, úgyhogy a világért sem zaklatnám.

– Nézzük csak – motyogtam, kinyitva a hűtőajtót, miután kinyújtóztattam a tagjaimat, viszont túl sok értelmes kaja nem volt benne. Felnyüszítettem, toporzékolva. Nem volt semmi kedvem reggelit csinálni...

Hát, Taehyung, cukros vajas kenyeret fogunk enni, én biztos nem főzök kora hajnalban. – Mihelyst elhatároztam, hogy a legjobb megoldás a cukros, teavajas kenyér, leültem az asztalhoz, hogy várjam, mikor fog lefőni a kávé, közben pedig gondolkodtam.

Taehyung tegnap olyan furcsa volt, velem együtt. Mármint, sokszor tesz érdekes és furcsa dolgokat, de eddig még nem volt példa arra, hogy megpuszilja a számat, csak gyerekkorunkban, de azon kívül... még nem tapasztaltam ilyesmit. Frusztrált és összezavart. Nem tudtam hová tenni, és tudtam, ha rákérdeznék, ő csak elnevetné magát, hogy mit is foglalkozom én ezzel.

Finoman a rezes színű tincseimbe túrtam, oldalra nézve, figyelve, ahogy a kávé lassan csöpög a kiöntőbe. Szomorúnak éreztem magam, de magam sem tudtam, miért. Csak... olyan szomorkás volt a hangulatom, a kedvem, ha Taehyungra gondoltam.

Taehyung

Álmosan, kótyagosan baktatok ki a konyhába, ahol érzem a friss kávé illatát. Olyan finom illata van. Alig látok ki a csík szemeimen, olyan fáradt vagyunk. Igaz, hogy tegnap hamar elaludtam és viszonylag sokat is aludtam, de ez a korán kelés megviseli a fiatal szervezetemet.

– Jó reggelt! – hallom Jimin hangját. Kinyitom egyik szemem, hogy ránézzek.

– Reggelt… – szuszogom, azzal ásítok egy hatalmasat. Az asztalhoz sétálok és leülök elé, felkönyökölve, tartva a fejemet, szemeimet ismét lehunyom.

– Ne mondd már, hogy ilyen álmos vagy – szólal meg Jimin. Hallom, ahogy feláll az asztaltól és elém teszi a csésze kávét.

– Az vagyok... korán keltem, nem bírom ezt, tudod jól – motyogom, ahogy a kávé illatára, már is kinyitom a szemeimet és felvéve az asztalról, ajkaimhoz emelem és kortyolgatni kezdem.

– Mit mondjak én? Alig alszok, főleg mikor annyit mocorogsz mellettem – mosolyodik el.

– Te inkább csak a telefonodon pötyögsz. Az a te bajod – nyüszögök, ahogy nem bírom ezt a reggelt. Szombatot akarok. Sok alvást és sok pihenést. – Jut eszembe, mi a kaja? – érdeklődöm.

– Pötyögök, mert nem tudok aludni... amúgy, cukros vajas kenyér – válaszolja. Ajkaimat elhúzom azonnal.

– Bleee... miért nem főztél valamit? – kérdezem, Jimin szemei ekkor már szinte villámokat szórnak.

– Talán azért, mert korán van és nincs kedvem? Plusz, te nem is akarsz enni, jól mondom? – kérdezi, amire elhúzom a számat, újra.

– Nem akarok, de reggelizni azért szoktam. Az a vajas kenyér nem a legjobb választás – dörmögök, felállva az asztaltól, hogy kinyissam a hűtőt és kivegyek belőle tojást és sonkát.

– Csak nem főzni akarsz? – kérdezi felvont szemöldökkel.

– Egy rántottát meg tudok csinálni – pislogok rá. Tény, nem a főzőtudományomról vagyok híres, de egye fene, ennyit megtanultam.

– Ja, persze... – támasztja fejét az asztalon.

– Nem érdekelsz, Park Jimin, kurvára nem érdekelsz! – mordulok rá, azzal neki is kezdek a reggeli elkészítéséhez.

Jimin

– Jaj, de hisztis valaki! – mosolyogtam, mire ő hátra nézett rám, majdhogynem villogó szemekkel. Felvontam a szemöldököm, de végül csak megengedtem az ajkaimon egy kedves, halovány mosoly félét, ő pedig mélyet szusszantva fordult vissza a pulthoz, majd még kótyagosan sétált a hűtő felé, hogy vegyen ki belőle tojást.

– Anyukád is hazajött? – kérdezte, a hűtőben kutakodva.

– Szerintem igen – mondtam halkan, ásítozva.

– Akkor csinálok neki is – kántálta már jobb kedvvel, s a tojástartóval a kezében indult meg a pulthoz, majd a szekrénybe nézett, hogy kutakodni kezdjen benne, gondolom, valami fűszer után, amivel megízesítheti az alapjáraton snassznak tűnő tojásos ételt.

– Nekem is csinálsz? – kérdeztem, aránylag kedves hangon, mire felemelte a fejét és hümmögött, mintha gondolkodna. Biztos voltam benne, hogy csinál, de azért úgy tett, mint aki mélyen elgondolkodik, vajon megérdemlem-e. Hiába is, Taehyung édes, gyerekes és reméltem, nagyon reméltem, hogy örökké ilyen marad.

Igazából az egyetlen dolog, amit bármi áron képes lennék megvédeni, az azt hiszem Taehyung, az ő jelleme és az, hogy mindig ilyen maradjon. Nagyon sokszor képes vagyok nem beszélni hozzá, nem társalogni vele, csak nézni, figyelni őt, mit ügyeskedik, mit szórakozik össze saját magában és bizton merem állítani, ennél jobb szórakozás nincs is szinte.

– Jó, csinálok! Egye-fene – nyögte reakcióként, kissé kelletlenül, de ott csillogott a szája sarkában a halovány mosoly, ami engem is mosolygásra késztetett.

– Köszi – vigyorogtam, majd a doboz cigiért nyúltam az asztalhoz, és elkapva azt, rágyújtottam, hogy annak kíséretében igyam meg a maradék kávémat, miközben figyeltem Taehyung főző, igyekvő kezecskéit.

– Van mit – nevetgélt, előkapva az alsó szekrénysorban figyelő serpenyőt.

– Kis tahó – vigyorogtam, a cigimbe szívva, elmélázva figyelve, ahogy bekapcsolja a tűzhelyet, majd felé teszi a serpenyőt.

Olyan meghitt pillanat volt. Bármikor tudtam volna ezeket a perceket élvezni.