Lust (V)iolent Muse (13/?) VMin

Cím: Lust (V)iolent Muse

Alkotó: Nana & Nóri

Hossz: ??

Besorolás: +12
Párosítás: Jimin (Park Jimin) & V (Kim Taehyung) [BTS]

Műfaj: AU, Humor;

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance, 

Összefoglalás: Jimin és Taehyung gyerekkori legjobb barátok, ráadásul egy egyetembe is járnak, azon belül egy osztályba is és mind a ketten művészeten hallgatók. Nem tudnak egymás nélkül létezni, képesek lennének a másik hiányába akár bele is halni; olyanok, akár a testvérek. Jimin részéről főleg, ugyanis ő egyke, így Taehyung a mindene és ebből adódóan minden butaságát el is nézi barátjának, ami sokszor keveri őket slamasztikába. 
Jimin túl elnéző és egy földre szállt angyal, míg Taehyung túl lobbanékony és egy igazi kisördög... 

Hozzáfűzés: Ééééééés itt van ma még egy folytatás! :3 Reméljük, tetszeni fog nektek! <3

Nóri írja Taehyungot!

Nana (én) írja Jimint! :3

Taehyung

Lassan nyitom fel pilláimat, ahogy újra kezdek magamhoz térni az álmok földjéről, csak úgy, mint akkor, amikor Jimin cigarettájának a füstjére ébredtem, csak annyi a különbség, hogy most a Nap fényesen ragyogja be a szobámat, megvilágítva a fehér falakat. Ásítok egy nagyot, majd fejem picit megemelem, hogy körbenézzek. Jimin itt fekszik mellettem, ami egy mosolyt csal ajkaimra, a fájdalmaim ellenére is. Úgy néz ki, hogy sikerült visszaaludnia, ami hatalmas dolog, ugyanis, ha hullafáradt is, de felébred, akkor nem tud visszaaludni. Óvatosan hozzá bújok, majd megölelgetem úgy, hogy fel ne ébresszem. Ha már ez sikerült, akkor ne rontsam el. Fejemet megemelve, ajkához hajolok, és egy csókocskát nyomok rá, így elengedve, már is kisétálok a konyhámba, hogy valami ehetővel készüljek. Nos, mivel nem vagyok egy nagy szakács, így összeütök magunknak valami finom, és valami nagyon egyszerű reggelit. Főzök le kávét, és főzök teát is, ha valamelyik jól esne bármelyikőnknek, akkor azt fogyasszuk el.

Az óra már lassan tizenegy órát üt, szóval Jimin tényleg ráhúz erre a dologra, de nem bánom. Tény, én is később keltem fel, de ez a kis "főzőcske" is elveszi az időt, elég rendesen, bár nem mintha bánnám. Örülnék, ha csak ketten élnénk ebben a kis lakásban. Olyan családias lenne, és meghitt. Persze biztos, hogy sokat veszekednénk, ugyanis mostanában csak ezt tesszük, de úgy gondolom, hogy semelyik kapcsolat sem tökéletes. Nincs tökéletes baráti kapcsolat, szerelmi pedig főleg – bár a mi kapcsolatunk nem szerelmi, csak túlmutat már a sima barátságon. – A gondolatra picit elpirulok, ugyanis belegondolva, ez a barátság extrákkal, picit extrém. Nem mintha panaszkodnék, sőt! Nekem tetszik, de ez itt a baj. Túlságosan tetszik és bennem van az – noha ezt lerendeztem magamban, hogy nem lehetek önző, hogy nem lehetek egy köcsög –, hogy nem akarom senkinek sem átengedni Jimint. Úgy érzem, ha meglátnám egy lánnyal, összetörnék. Nem tudom miért, de ezt érzem. Nem akarom továbbra sem azt, hogy egy párkapcsolata legyen, bárkivel is. Persze tudom, hogy ebbe nincs beleszólásom, de mégis, annyira rettegek a tudattól, hogy ChimChim el fog hagyni egy szép lányért, akinek szép arca van, gyönyörű, hosszú, puha hajzuhataga, dús keblei, karcsú dereka, és formás feneke. Ahogy ez végig fut az agyamon, megrázom a fejem, ugyanis semmi jogom nincs ehhez. Tény, hogy csókolózunk, hogy segítünk egymásnak ÚGY is... de annyira nincs hozzá közöm, azon kívül, hogy legjobb barátok vagyunk, és mint mondtam, a barátságunk tele van extrákkal. Igen, és ennyi. Itt kifújt.

A másik szobából hallom, ahogy az ágyam halkan megnyikordul, ahogy valószínűleg a másik megfordult, hogy tovább aludhasson. Tekintetem a szoba irányába terelem, majd megeresztek az ajkaimra egy mosolyt, amibe ismét a fájdalom nyilall bele. Ez is emlékeztet arra, hogy ne legyek önző, hogy ne legyek telhetetlen és rohadék. Azt hiszem, Jimin jól tette, hogy megütött. Ha nem teszi, biztos vagyok benne, hogy soha nem tudnék megálljt parancsolni magamnak. Ez egy nagyon jó emlékeztető, remélem, hogy ezentúl mindig az ajkaimon fogom érezni ezt a fájdalmat. Ezenfelül, nem lehetek szomorú, nem okozhatok neki bajt, így is eléggé megijesztett az, ahogy rosszul lett. Fejem ismét megrázom.

Nem! Soha többé nem okozhatok neki bajt. Nem akarom bajban látni, sem rosszul. Azt akarom, hogy boldog legyen, hogy jó élete legyen. Viszonozni akarom azt a kedvességet, amit ő adott nekem. Ha egyszer megtalálja a párját, büszkén kell majd mellé állnom, és örülnöm kell a boldogságának, mint minden normális barát. Igen! Ezt kell tennem, mert megérdemli. Jiminnél angyalibb teremtés nincs a Földön.

Gondolataimból, már is az szakít ki, hogy megérzem az étel kissé megégett szagát. Tekintetem azonnal leveszem a szobámról, hogy lenézzek a serpenyőben füstölgő kajára.

– Ezt nem hiszem el! – sziszegem halkan, ahogy azt a kaját úgy, ahogy van boríthatom ki a kukába, így újra neki kell állnom elkészíteni a másik adagot. Egy újabb sóhaj kíséretében, végül megcsinálom, persze a morgolódásom nem maradhat el. A konyhaablak folyamatosan nyitva van, hogy kimenjen ez a büdös füst szag, hogy ha még tehetem, ne ébresszem fel ezzel a másikat. Lassan megterítek, majd a kész ételt a serpenyőben leteszem az asztalra, rátéve egy fedőt, hogy melegen tartsam addig, míg a másik ki nem jön, hogy egyen. Azonban, láthatóan kiütötte magát, aminek örülök, hiszen végre kipihenheti magát. Biztos nem lesz még egy ilyen alkalom, de ezt az egyet is meg kell becsülni. Az ablakhoz sétálok, majd kihajolok rajta, könyökömmel megtámaszkodom a párkányon, tenyeremben pedig megtámasztom az arcomat, úgy nézek le a havas tájra, ami elém tárul.

A napokban rengeteg hó esett. Ezen a Nap fénye nagyon szépen megcsillan, visszaverve a fényt, hogy a fehérsége elvakítsa az embert. Ismét elmosolyodom, teljesen elmélázva a látványban, a hideg levegőt is valahogy kizárom, valahogy nem veszek tudomást róla, hogy folyamatosan ráz a hideg és didergek, de még is a hideg mellé, tisztán érzem a nap fényét, ami enyhén ugyan, de melegíti a bőröm. Azt hiszem, hogy Jimin is ilyen. Néha a hideg kiráz tőle, főleg ha felidegesítem, vagy ha olyat csinálok, amitől hűvös lesz, de ha belenézek azokba a cuki szemekbe, vagy ha kedvesen beszél hozzám, megsimogat, vagy a hajamba borzol, azonnal felmelegít a kedvességével. Halkan elnevetem magam a gondolatra, hiszen Jimin tényleg olyan, mint ez az évszak. Ez a késő téli idő. Hűvös, de a nap által még is kellemesen meleg.

– Te meg mit csinálsz itt? – hallom meg Jimin hangját, majd már a hasamon érzem a tenyerét, ahogy elhúz az ablaktól, majd bezárja azt. – Meg akarsz fázni? Jéghideg vagy – mormogja, ahogy tenyereivel a felkarjaimat dörzsölgeti, hogy felmelegítsen. – A szád is lila már. Bolond vagy?! Nincs még olyan meleg, hogy egy pólóban hajolj ki, Isten tudja már mióta. Hideg a konyha is… – morogja, miközben engem figyel. Igen, Jimin tényleg olyan, mint a késői tél. Újra elnevetem magam, majd hozzá bújok, és szorosan magamhoz ölelem.

– Ne haragudj, de olyan jól esett. Viszont, kész a kaja. Nem egy nagy cucc, de ehető – mosolygok a mellkasára, majd lassan elhúzódva tőle az asztalhoz sétálok, hogy szedjek mind a kettőnknek a még meleg ételből. Észre sem vettem, hogy kijött, de örülök neki. Lehet, ha nem jön ki, tényleg megfagyok. Bár, nem mintha számítana, Jimin vigyáz rám, bármit csinálok.

Jimin

Halványan megcsóváltam a fejemet, ugyanis elég felelőtlen dolog volt tőle így ácsorogni az ablakban. Ki tudja, mióta állhatott már ott, ha a szája is belilult, ráadásul a teste is jéghideg volt. Ostoba kölyök.

Lassan követtem a konyhába, majd amint beértem, és leültem az asztalhoz, Taehyung már jött is a reggelivel, amit a tűzhelytől hozott el, s utána letett két tányért. Az egyiket elém, a másikat pedig a saját helye elé, és szedni kezdett az ételből. Olyan csendes volt, visszafogott, de mégis olyan angyali kisugárzása volt. Egyrészt jól esett ezt a TaeTaet látni, másrészt viszont, mintha egy kicsit furdalt volna a lelkiismeret, ugyanis tudtam, hogy a tegnap este miatt viselkedett úgy, ahogyan nem szokott.

Mikor végzett az étel kiszedésével, az asztalhoz ült, és teljesen csendben, némán kezdtünk reggelizni. Őszintén, Taehyung nem volt a legjobb szakács, mint általában, most sem volt túl jó az étel, de emellett ízlett, mert tudtam, hogy szívből készítette, így akármennyire is nem volt finom – valljuk be, pocsék volt –, jóízűen ettem, néha-néha rámosolyogva az étel készítőjére. Habár, ő nagyobb fanyalgással majszolgatott, mint én, de mindketten zavartalanul fejeztük be a reggelit, én még meg is ettem az összeset, ami a tányéromra került, míg ő hagyott is belőle.

– Hát, ez egyenesen undi volt – mondta halkan, elfintorodva.

– Dehogy. Nekem ízlett, nekem jó volt – mosolyogtam rá, eltolva magam előtt az üres tányért, halványan szusszantva, ásítva egy nagyot. Fogalmam sem volt róla, utoljára mikor aludtam ennyire jól. Hiába is, TaeTae mellett jókat lehet aludni – kivéve, ha elviselhetetlenül viselkedik, mert akkor nem lehet mellette nem, hogy aludni, de még pihenni sem.

– Hát, örülök – mosolygott, s ezt követően elpakolta előlem, és saját maga elől is a tányért, majd az edényt, komótosan mosogatva el a szennyes edényeket, én pedig figyelemmel kísértem végig, ahogy pakolászik. Olyan visszafogott volt. Tudtam, hogy a saját hibámból, de reméltem, előbb-utóbb megtáltosodik, és úgy fog viselkedni, mint a régi Taehyung. Igazából... magam sem tudtam volna eldönteni, hogy a visszafogott, vagy a túl kicsapongó Taehyung a jó.

Nem, saját önmaga a legjobb, akármilyen is, csak... csak néha sok.

– Mikor megyünk? – kérdeztem, mire hátrapillantott rám, kérdően. – Állást nézni és költözni – mondtam, megemelve a szemöldökömet.

– Összepakolok, és mehetünk is, rendben? – Apró bólintottam, halvány mosollyal, közben tekintetem a száján lévő sebre vándorolt, s amint megláttam, elfogott a lelkiismeret-furdalás.

Taehyung

Nem tudom figyelmen kívül hagyni azt, ahogy rám néz, ahogy az ajkaimat figyeli, amin még mindig ott pihen a frissen szerzett seb, amit jogosan kaptam meg.

– Mi van? – mosolyodom el, miközben megtörlöm kezeimet az ott lévő konyharonggyal.

– Semmi – válaszolja, levéve rólam a tekintetét, úgy akárcsak egy rosszat tett kisgyerek. Nem tett rosszat. Ez kellett, hogy megjöjjön az eszem. Ha ezzel Jiminnek rosszat teszek, akkor feladom azt a hülye Taehyungot, aki eddig voltam, még ha az nem is teljesen én vagyok. Tudok normálisan is viselkedni, ez tény, de nem szeretek, vagyis, nem szerettem. Itt az ideje megszokni, és megszeretni. Viszlát idióta TaeTae, és helló normális Taehyung.

A rongyot letéve a konyhapultra, odasétálok a másikhoz, és vállaira csúsztatom ujjaimat, amiket lágyan masszírozni kezdek. Halk sóhaj szökik ki ajkai mögül, fejét is hátradönti, lehunyva a szemeit, élvezve a kellemes masszázst.

– Figyelj… – szólalok meg halkan, óvatosan beharapva az alsó ajkam, de így is azonnal abba hagyom, hiszen fáj. Szemeit kinyitva, felnéz rám, így én lemosolygok rá. – Ne legyen bűntudatod. Mind a ketten tudjuk, hogy jogosan kaptam azt, amit kaptam. Ne érezd rosszul magad, jó? – tévednek ujjaim a nyakára, ahol szintén óvatosan végig masszírozom.

– Nem volt jogos. Nem kellett volna, hogy megüsselek, másképp is megoldhattam volna és nem… – A szavába vágok, újra elmosolyodva, de az nem tart sokáig a fájdalom miatt.

– Ezzel oldottad meg. Hányszor használt az, ha rám szóltál? Őszintén – simítok végig az arcán, végig a szemeibe nézve. Persze nem mond semmit. – Na látod. Túl messzire mentem, megérdemeltem azt, amit kaptam, ne aggódj miatta. Jogos volt – cirógatom arcbőrét, ahogy folyamatosan ránézek.

– Soha nem ütöttem meg senkit, még is te voltál a legelső, akivel ezt megtettem. Tudod, hogy milyen érzés ez? – kérdezi halkan, így lehajolva hozzá egy csókot lehelek az ajkaira.

– Nem tudom, de azt igen, hogy ne nyúzd magad, mert megérdemeltem. Most pedig hagyjuk ezt, többé nem csinálok őrültséget, rendben? Most pedig, összepakolok, te addig idd meg a kávét, ott van a kiöntőben – lehelek újabb csókot dús ajkaira, azzal eltávolodva tőle, bemegyek a szobámba, hogy összepakoljak. Nos, őszintén megvallva, most sem támogatom igazán, hogy odaköltözzek hozzá. Eddig valamelyest nyugodt élete volt nélkülem, nem voltam az ő, és az anyukája nyakán. Tény, hogy sokat aludtam ott, de az odaköltözés teljesen más. Nagyon más. Lehet, hogy jobb lenne neki nélkülem, viszont azt is tudom, ha azt mondom nem megyek, megint vita lesz belőle, aztán lehet megint rosszul lesz. Azt igazán nem akarom. Jobb, ha úgy táncolok ilyen téren, ahogyan Jimin fütyül. Szeretem őt, ő a legjobb barátom, nem akarok neki rosszat. Így nekiállok összepakolni a ruháimat és az egyéb olyan dolgaimat, amiket szeretnék ott tudni a másiknál.

Jimin

Halk sóhajt hallattam, majd megmasszíroztam a homlokomat, majd vontatottan ugyan, de felálltam az asztaltól, hogy elindulhassak a pulton lévő kiöntőhöz, miszerint önthessek magamnak egy adag koffeinbombát, de hiába a cselekedetek mozzanatsora, nem tudtam kiverni a fejemből azt, ami történt. Persze, sokszor átbeszéltem már magammal azóta, hogy megbántam attól függetlenül, hogy talán megérdemelte, de... nem kellett volna ezt tennem. Nem kellett volna őt megütnöm, annyira kiakadnom, ugyanis nem csak rá voltam dühös, nem csak belőle volt elegem, hanem a fáradtságból, a kialvatlanságból, a sok tanulásból, úgy mindenből, és úgy éreztem, hogy csattant rajta egy kicseszett nagy ostor, pedig, tett már ennél nagyobb bűnt is, TaeTae hisztije pedig szinte az életem része. Nem tudnám elképzelni magam a mindennapos duzzogás nélkül.

Megcsóváltam a fejemet, s az immáron beízesített kávés csészét emeltem ajkaihoz, hogy kiszürcsölgethessem belőle a fekete nedűt, miközben mereven bámultam maga elé. Ritkán éreztem ekkora bűntudatot, ugyanis nagyon ritka volt, hogy eljárt volna a kezem, vagy olyat tettem, mondtam volna, amit később borzasztóan megbántam. Emberből vagyok én is, mindenki hibázik, de úgy éreztem, hogy ezután semmi sem lesz ugyan olyan. Taehyung tudja, hogy nem vagyok az az erős Jimin, akit mutatok, nem vagyok megfelelő, tökéletes támasz számára, és féltem ezt a szerepemet, feladatomat elveszíteni, hiszen mindig ő volt a gyengébb, mindig én voltam az erősebb – legalábbis, ezt mutattam. Most pedig lehet, nyilvánvalóvá vált, ki is a teherbíróbb... Nem akartam ezt. Én akartam lenni az, aki a támasza lehet, erre? Elbaszom, és miért? Mert kicsit hisztizett. Szörnyű ember vagyok.

– Kész is! – Hangjára azonnal felé kaptam a fejemet, és mikor megláttam a két bőröndjét, közötte pedig Taehyungot, elmosolyodtam, majd lehajtottam az utolsó csepp kávét is, nyújtózva egy nagyot. Azok a rózsaszín bőröndök, fehér virágokkal... Nem is Taehyung lenne.

– Rendben, akkor mehetünk. A rajzcuccaid? – kérdeztem, mire elhümmögte magát.

– Egyszerre ennyi mindent nem tudunk átcipelni.

– Dehogynem. Merre vannak? – kérdeztem, hatalmasat nyújtózva, ismét.

– Inkább forduljunk egyszer, elég nehezen – bökött a bőröndjeire maga mellett.

– Park Jimin vagyok. Elbírok egyszerre egy bőröndöt, egy megrakott mappát – mosolyogtam, oldalra döntött fejjel.

Taehyung

Még mit nem, tegnap rosszul volt, most nem kéne magát terhelnie, amúgy is nem vagyok egy gyenge csaj, aki egy kis terhelésnek köszönhetően összezuttyan.

– Áh... nem kell, mondom, majd még egyszer fordulok, te most ne terheld magad, rendben? – mosolygok rá, miközben a két bőröndöt magam után húzva, a bejárati ajtóhoz veszem az irányt.

– Hé, nem vagyok gyenge, te is tudod. Add ide az egyiket! – szól rám, azonban én csak erősebben fogom a bőröndöket.

– Akkor te hozd a rajzcuccaimat, abból úgy is van bőven, én pedig hozom ezeket – bökök fejemmel a két virágmintás bőröndömre.

– Taehyung… – ereszt meg egy fáradt sóhajt és mielőtt folytatná, közbevágok.

– Kérlek! Csak ennyit kérek, ezt én elviszem, nem nagy cucc – nézek mélyen szemeibe, amik elég bosszúsan csillognak, így végül csak horkantva egyet, bemegy a szobámba, hogy kihozza a rajzcuccaimat. Megkönnyebbült sóhaj kíséretében kinyitom a bejárati ajtót, s kihúzva a bőröndöket, megvárom, hogy ő is összeszedje a cuccokat.

– Megfelel? – lép ki az ajtón, morgós stílusban, amit végül egy mosollyal bezárok.

– Igen, így mehetünk – kuncogom, belebújva a sálamba, hiszen kint szakad a hó.

Az út további részét csendben tesszük meg, amit nem bánok, hiszen nem tudom, hogy most mit kéne mondanom. Tény, hogy rosszul érzem magam amiatt, hogy tegnap Jimin beteg lett, de úgy érzem, hogy ezzel végre tiszta vizet önthettünk a pohárba, ugyanis miatta képes lennék a változásra. Mivel tudom, hogyan érez, így könnyebb lesz változni. Nem értem, hogy lehettem akkora idióta, hogy nem vettem ezeket észre? Ő tényleg szívét-lelkét kitette értem, én pedig mindig a porba tiportam mindezt. Mikor a házuk bejárati ajtaja előtt megállok, várva, hogy kinyissa az ajtót, kezemmel megdörzsölöm a mellkasom. Annyira fáj, nehéz a szívem.

– Gyere – tessékel előre, amit egy mosollyal elfogadva, már is felviszem nehéz bőröndjeimet az emeletre, abba a szobába, ahol pár napja igazán egymásnak estünk. A gondlatra picit elpirulok, hiszen akkor olyan vágy kerített hatalmába, amit eddig a legjobb barátomnál nem éreztem. Halk nyögéssel teszem le a bőröndöket, aztán kipakolok belőle, betéve ruháimat Jimin cuccai mellé, mint ahogy eddig is volt, csak jóval kevesebbel.

– Már is pakolsz? – lép be az ajtón, hozzám sétálva, tenyerét pedig a derekamra csúsztatja, miközben felnyújtózkodom a felső polchoz, hogy oda tegyem a nyári pólókat.

– Igen, muszáj, ezt legalább letudom, ezzel kevesebb gond lesz legalább – nevetem, megfordulva felé, átölelve a nyakát. Azonban ez a kis cuki jelenet sem tart sokáig, mert a telefonja a farzsebében rezegni, és zenélni kezd.

– Bocsi – vonja meg vállait, így enyhén megcsóválva a fejem eltávolodom tőle, majd a ruháim bepakolását folytatom. – Mondd, IU – hallom meg azt a női nevet, aki miatt a múltkor összevesztünk. – Ma? Mikor? – kérdezi Jimin. Azonnal vetek rá egy pillantást, miközben ő háttal áll nekem. – Hmmm, jó legyen. Akkor este a kávézónál? Igen, tudom, sajnálom – magyarázza, aztán elneveti magát. – Rendben, te is. Szia! – köszön el a lánytól, én pedig lenyelve azt a maró kellemetlen és dühös érzést, úgy teszek, mintha mi sem történt volna. Bizonyára randi lesz. Igen, tuti, biztos. Viszont, az a helyzet, hogy semmi közöm hozzá. Mi csak barátok vagyunk extrákkal, semmi több. Egy kis rárántás, vagy szopás, ha úgy esik jól és nincs partner. Ennyik vagyunk egymásnak. IU pedig, lehetséges, hogy a jövendőbeli csaja lesz, amit el kell fogadnom. Igen, mindenképpen!

– Mit szólnál, ha elmennék bevásárolni? Majd csinálnék valami kaját, ahhoz pedig bevásárolok – hajtogatom be az utolsó ruhadarabot, azzal a táskámhoz megyek. – Egy félóra és jövök – kacsintok rá, hatalmas mosollyal. – Aztán, este ügyesen – újabbat kacsintok, mint régen mindig, ha Jimin csajozott, végül ráöltve játékosan a nyelvem, lehúzok a lépcsőn, hogy elmenjek a boltba. Persze... közben ez is csak egy jó ürügy, hogy kiszellőztessem a fejem, és ne legyek ismét fasz.