Nem vagyok meleg! Csak egy férfiba szerelmes...~VHope~ (4/4) +18!

Cím: Nem vagyok meleg! Csak egy férfiba szerelmes...

Alkotó: Nana és Nóri

Hossz: 4

Besorolás: +18

Műfaj: Bandfic, Humor, Dráma, Romantikus

Figyelmeztetés: Drámai jelenetek, +18! Erotikus tartalom! Trágár beszéd!

Összefoglalás: Hát igazából már mindenki tud mindent, nem tudom, mit kellene leírnom. xD Taehyung és Hoseok, azaz VHope párosról van szó. Taehyung szerelmes Hoseokba, aki nem igazán akarja viszonozni... eleinte... 

Hozzáfűzés: THE EEEEND! :D Itt a vége... ;; Könnyes búcsúval, de itt a vég. ;; Pedig annyira szerettük ezt a szerepet *zsepit kap az orra elé*
Reméljük, hogy tetszeni fog nektek! <3

Nóri írja Hoseokot!

Nana (én) írja Taehyungot és Jungkookot!

Hoseok

Már legalább egy hete annak, hogy "veszekedtünk". Azóta, azt hiszem rosszabb lett minden. Komolyan, nem értem... ha nem vigyorgok folyton, akkor már minden baja van.

Persze, nem mondja, de látom rajta, aminek a vége az, hogy vitatkozunk azon, hogy ne legyen már ilyen.

Utána, mindig én vagyok a hibás, hogy én vagyok ilyen. De, most nem tehetek róla. Egyszerűen nem tudok úgy vigyorogni és bohóckodni, mint eddig. És úgy érzem, hogy kezdek kiábrándulni Taehyungból.

Lehet, hogy bakot lőttem és nem is szerettem, csak vonzódtam hozzá, meg persze vonzódok, még mindig. De, nem tudom... furcsa ez az egész.

Összezavar ez a sok vita, ez a sok feszültség... komolyan, mikor csak kóstolgattuk egymást, amikor még nem voltunk együtt, minden könnyebb volt.

Most meg a feje tetejére állt minden.

- Elkészültél? - jön be a szobába Taehyung, ahogy én lassan öltözködöm.

- Mindjárt - mosolygok rá.

- Ma, van kedved sétálni? - kérdezi halkan, közel sétálva hozzám, mire én válaszul szorosan magamhoz ölelem.

Csak nem "békülni" akar?

Mondjuk, lehetséges, hiszen úgy együtt sem voltunk azóta, hogy a cukrászdában összezördültünk.

Elmosolyodom, aztán a nyakához hajolva, megcsókolom a bőrét.

- Miért is ne? Ránk férne egy kis séta - lehelem bőrére a szavakat, aztán eldőlök vele az ágyamon.

Lustálkodni akarok ma. Csak azt akarok. És persze a séta az jó ötlet.

Azonban, még mindig úgy érzem, hogy ami köztünk van, az csak puszta vonzalom. Kétlem, hogy a szerelem ilyen lenne.

Ez tényleg nem az... csak TaeTae túl szép, és én szeretem a szép dolgokat.

Elkuncogja magát, ahogy gyengéden megharapdálom a nyakát.

Ma tuti, hogy megdugom... igen... megdugom, aztán kiderül, hogy miről is van szó. Eldöntöm, hogy akarom-e ezt a kapcsolatot, vagy sem. Na meg... ő is biztos ki van már éhezve egy kis szexre.

Taehyung

Elkuncogtam magam, mikor hirtelen megharapdálta a nyakamat. Azt hiszem, ma jó kedve van. Bár, reggel elég morcos és morgós volt, de ezek szerint változott a kedve, aminek örültem. Jobban szerettem, ha mosolygós, vagy játékos. Olyankor a leghelyesebb, és jobban is áll neki, mint a bágyadtság.

Mondjuk, mostanában rengeteget veszekszünk. Nagyon sokat... Ahhoz képest, hogy nem régen lettünk egymáséi, nap, mint nap kialakul valami vita köztünk, amikért persze, mindig én vagyok a hibás. Hibás vagyok, mert faggatom. Hibás vagyok, mert nem a saját dolgommal törődök. Hibás vagyok, mert nem értem meg őt. És hibás vagyok, mert nem hagyom békén... de az eszébe sem jut egyszer sem, hogy az a mérhetetlen fokú bizonytalanság, ami körbe lengi a szomorkás hangulatával együtt, aggodalomra ad okot nekem is, és a többieknek is. Nem tudom, miért nem akarja bevallani, vagy belátni, hogy nem azért faggatom, mert nekem ez a mániám, hanem mert okot ad arra, hogy megijedjek...

- Jó kedved van? - kuncogtam, mire elmosolyodott a nyakamba, majd megcsókolgatta a bőrömet, és ujjaival végig simított a hátamon, jobban húzva magához, mélyen felsóhajtva.

- Igen. Most jó kedvem van - mosolygott, elhúzódva tőlem, majd hirtelen hanyatt fektetett az ágyon és felém magasodott, kedves mosollyal. - Mindig elgondolkodom, hogy lehet ennyire édes arcod - mondta, miközben az ujjaival felsimított a hasamon át a mellkasomra, majd ujjait végig húzva a nyakamon és az államon,, megcirógatta a bal arcomat, törődően, lágyan...

Rögtön elmosolyodtam, apró sóhajtással.

- Genetika - vigyorogtam rá, huncutul. - Meg a vidámság sok mindenre képes - kuncogtam.

- Ez célzás akart lenni? - kérdezte, morgósan.

- Célzás? Mire? - pislogtam fel rá, nagy szemekkel. Felsóhajtott, szúrósan nézve a szemeimbe, amit hirtelen nem értettem, egyszerűen nem tudtam hová tenni azokat a megvető, éles pillantásokat.

- Arra, hogy te azért vagy ilyen édes, mert vidám vagy. Én azért nem, mert nem vagyok az - morgolódott.

- Ne kezd megint... nem mondtam semmi ilyet. Ezeket te beszéled be magadnak - mondtam halkan, ijedten nézve fel rá. Nem akartam megint veszekedni.

Hoseok

- Igazad van, nem mondtad ki, de még is éreztetted... - morgom, ahogy lassan elhúzódok tőle. Komolyan, mindig, mindennek el kell romlania?! Azt sem tudom, hogy mikor szeretkeztem utoljára vele úgy igazán…

Bár, ez már nem az ő hibája, hanem az enyém. Nem tudok mit csinálni, ha hajt a vérem egy nőhöz is, rajta kívül. De, legalább kideríthetem, hogy ki is kell nekem igazán.

- Nem, én nem! - néz rám kétségbeesetten. Tenyerét az arcomra simítja. Annyira elesetten, elveszetten néz a szemeimbe. - Sajnálom, jó? Nem akartam elrontani, kérlek, ne veszekedjünk... csak ma ne, könyörgök... - suttogja, ahogy figyeli a tekintetem, megbocsátást keresve bennük.

Egy pillanatra lehunyom a szemeimet, aztán kinyitva az ajkára hajolok, és megcsókolom.

- Jól van, ne haragudj... mostanában én is túl kapok mindent. Sajnálom - suttogom az ajkára, ujjaimat a tincsei közé vezetem, aztán ismét magamhoz húzva, megcsókolom. Lágyan, törődően.

Nem is értem, hogy miért hezitálok ennyit... annyira, de annyira akarja ezt a kapcsolatot, míg én oda-vissza táncolgatok. Elegem van magamból, de még is úgy érzem, hogy meg fogom csalni ezt a gyönyörű fiút.

Bár... már azzal megcsaltam, hogy megcsókoltam azt a nőt. Őszintén bevallva, sokkal másabb a csókja, mint Vnek. Puhák az ajkai az arcbőre. Kellemes, édeskés illata van... Bár, ugyan ezt Vről is el lehet mondani... de olyan nehéz ez az egész...

- Mi lenne, ha ma... kivételesen elnyújtanánk az estét? Forró estét akarok veled... - suttogom az ajkára,azzal vadul csókolva, elkezdem vetkőztetni.

Taehyung

Olyan lágyan és törődően ért hozzám, és csókolt, hogy egyszerűen, ha akartam volna, sem tudtam volna nemet mondani. Nem... nem tehettem meg. Hihetetlenül jól esett a közeledése, a simításai, az érintése, a lágy becézgetések... akartam őt, nagyon. Mindig akarom, mindig, és mindennél jobban, de most különösen.

Úgy kapaszkodtam belé, mintha bármikor elvehetnék tőlem. Hagytam, hogy megfosszon a ruháimtól, hogy végig csókolgassa a bőrömet, forró szerelemfoltokat hagyva rajtam, mikor érzékien, vagy épp erősebben megszívta a bőrömet. Halk sóhajokat hallattam és a hajába, a tincsei közé túrtam az ujjaimat, félig lehunyt szemekkel, mikor felém magasodva folytatta a bőröm kényeztetését.

Valamiért... olyan más most. Nem tudnám megmondani, miért, csak más. Én nem. Azt hiszem, ugyan olyan voltam, mint eddig, de rajta éreztem, hogy feszült, mintha... meggyötört lenne.

- Hoseok... - leheltem, félig lehunyt pilláim alól pislogva a plafon felé.

- Mondd - súgta, miközben a hasamat csókolgatta, apró puszikat dobva rá, fogait finoman a bőrömbe vájva, ami egy halk szusszantást váltott ki belőlem.

- Tényleg szeretsz? Őszintén? - kérdeztem, lenézve rá, elesetten, kétségbeesetten, félve, hogy esetleg azt mondja, hogy nem. Nem akartam, hogy őszinte legyen hozzám, és azt sem, hogy hazudjon. Nem tudtam, melyik a jobb, de mindenképp fel kellett tennem a kérdést.

Hoseok lassan felnézett rám, majd kissé keserűen elmosolyodott. Felhúzódott az arcomhoz, majd végig simított a pirosodó bőrömön.

- Fontos vagy nekem, nagyon - mondta halkan, miközben a homlokomra adott egy aprócska puszit.

Lesütöttem a szemeimet, kissé csalódottan, mire az ajkaimra hajolt, finoman végig simítva a combjaimon. A szája közé leheltem, lehunyva a szemeimet, szorosan átkarolva a nyakát, teljesen magamra húzva.

Egy kis idő után elhúzódott tőlem, majd visszahajolt a hasamra, pille-csókokat hagyva a bőrömön.

Újabb sóhaj hagyta el a számat, de most... nehezemre esett élvezni.

Fontos... fontos... fontos…

Mennyire? Játszik velem? Még mindig? Csak jó vagyok, hogy kielégítsem? De... nem. Annyira nem úgy tűnt... mi változott, alig egy hét alatt? Még is, micsoda? Előtte őszinte volt... tudom... láttam... éreztem...

Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy belém nyomja magát. Fel sem fogtam, hogy tágított, azt sem, hogy kényeztetett... nem voltam ott, teljesen a gondolataimba burkolóztam. Szerencsére, a fájdalom kicsit visszarántott.

Halkan felnyögött, hajolva hozzám, szenvedélyesen megcsókolva. Automatikusan karoltam át a nyakát, s azzal egy időben a lábaimmal a derekát is.

- Ennyire fáj? - kérdezte halkan, lecsókolva az arcomról a kibuggyant könnyeimet.

- Kibírom - mosolyogtam, játszadozva a tincseivel.

Ha tudná, hogy nem a fájdalomtól sírok.

Annyira szánalmas vagyok, komolyan. Én mindig rühelltem a brazil szappanoperákat, de most pont a közepébe csöppentem. Ennél szánalmasabb nem is lehetnék... ennél nem.

- Szólj, ha abba hagyjam - mondta, lecsókolva a balomról is a sós, gyémántcseppeket.

- Mozogj - sóhajtottam, megemelve a csípőmet.

Élveztem az együttlétet. Csak a gondolatok... nem tudtam 100%-osan élvezni. Csak... 60%-ban. Talán az is elég.

Holnapra jobb lesz.

Lassan megmozdította a csípőjét, én pedig halkan felnyögtem, megremegve. Elmosolyodott a számra, majd az ujjait a merevedésemre fonta, és a csípőjével egy ütemben kezdte el mozgatni a kezét a férfiasságomon. Halkan sóhajtoztam és nyögtem a nyakába, ahogy teljesen a számhoz húztam őt, remegve.

Miért nem múlik a szorító, fojtó érzés a torkomban?

Miért... miért rossz?

Miért érzem úgy, hogy nem akar engem?

Hoseok

Hangosabban felnyögök, ahogy érzem, hogy kezdem elérni a határaimat. Annyira jó teste van még mindig. Imádom ezt az egészet.

Lenézek rá, aztán elvigyorodva lehajolok és újra megcsókolom, miközben eszeveszett tempót diktálok a csípőmmel.

- Annyira szép vagy...- suttogom az ajkára. Forró leheletem végig perzseli a bőrét, miközben egyre tovább hajszolom magunkat a gyönyör kapui irányába.

Egészen addig, mígnem Taehyung szinte felsikít és hátát ívben megfeszítve elélvez a markomban, én pedig egy hangosabb morgás kíséretében, egyenesen belé eresztem a magomat.

Fáradtan, és zihálva dőlök rá.

A nyakához hajolva, megcsókolom a bőrét, aztán fentebb az arcát, mígnem az ajkára adok egy csókot.

Lassan ugyan, de viszonozza, átkarolva a nyakamat. Azonban, ahogy csókolózunk, meglátom, ahogy ismét könnyeket hullajt.

Nagy, meglepődött szemekkel nézek rá.

- Mi a baj? - kérdezem, megsimogatva az arcát.

Megrázza a fejét.

- Semmi... semmi... - suttogja, aztán lehunyja hatalmas szemeit, de könnyei még így is megszöknek és szemtelenül végig nyalják az arcát.

- A semmitől nem sírunk - suttogom, simogatva az arcát.

De aztán, gondolom nem bírja tovább és kibuggyan belőle az, amitől tartottam eddig.

- Ha... ha szakítani akarsz, mondd azt... - suttogja, majd szinte zokogni kezd.

- Már miért akarnék szakítani? Most... most komolyan ezen járt végig az eszed? Ezért nem figyeltél a szex közben? - kérdezem, kicsit már megrovón.

- Nem tehetek róla... ha... ha nem szeretsz, persze, hogy erre tudok gondolni - válaszolja, amire csak megcsóválom a fejem.

- Esküszöm, agyon csaplak. Miért ne szeretnélek?!

- Az előbb mondtad! Hogy én csak fontos vagyok neked! Nem azt mondtad, hogy szeretsz, csak, hogy nagyon fontos vagyok! - nyöszörgi.

- Az nem ugyan az? - kérdezem, próbálva még megtartani a türelmem.

De az a baj, hogy a kettő, bizony nem ugyan az.

- Nem, nem ugyan az! Baromira nem! - zokog fel hangosabban.

- Jó... tudod mit? Hagylak lehiggadni - morgom, azzal kihúzódva belőle, lemászok róla, és felvéve a boxert, kimegyek a szobából.

Elegem van ezekből a hisztikből... akkor már, inkább egy női hisztit viselek el, mint ezt…

Taehyung

- Ah! - nyögtem, miközben nagy nehezen felültem. Tompán fájt a fenekem, ugyanis... elég régen voltunk már együtt, de nagy nehezen felültem, és magamra rángattam a boxeremet, majd egy pólót és egy rövidnadrágot is, aztán próbáltam utána iramodni.

A konyhában volt, épp vizet ivott, amikor kimentem, könnyes szemekkel, törölgetve az arcomat.

- Mi van? - sóhajtott, rám nézve.

- Én csak... én... - Nem tudtam, mit mondjak, csak hebegtem-habogtam, néztem rá, hatalmas boci, kisírt szemekkel. Nem tudom, miért ilyen. Én tényleg nem. Sugallja, majdhogynem kimondja, hogy nem szeret, és ha kiakadok rajta, biztos, hogy ő van a leginkább felháborodva, és ő az, aki sértett. Viszont... én annyira szeretem. Annyira akarom őt, annyira nem akarom elrontani, hogy bármit... bármit tesz, bármennyire is nem én vagyok a hibás, képes vagyok bocsánatot kérni.

Mindegy, mi az oka a veszekedésnek, vagy miből alakult ki... én nem akartam elveszíteni.

- Mondd - sóhajtotta, kissé frusztráltan.

- Én csak... nem gond, ha... ha csak fontos vagyok neked, de én... én tényleg szeretlek, és csak rosszul érint. Nem tudok rajtad kiigazodni. Egyszer azt mondod, szeretsz, másnap már nem. Egyszer ölelsz, és csókolsz, másnap ellöksz, harmadnap pedig mérges vagy, mert nem megyek oda hozzád. Én csak nem értelek - mondtam halkan, mire mélyen felsóhajtott.

- Túlreagálod. Férfi vagyok. Te is... ne bömbölj - mondta, miközben kiitta a pohara tartalmát. Lesütöttem a szemeimet, és nyelnem kellett egy nagyot, hogy ne szóljak vissza valami csúnyát.

Magamban tartottam.

- Bemeséled magadnak a dolgokat. Odáig vagyok érted! Gyönyörű vagy, szép, értékes... kívül-belül, mindenhol. Minek mondjam el annyiszor? Fontos vagy, és kész - sóhajtotta, elhaladva mellettem. Utána akartam szólni, hogy de az nem olyan, mint a szeretet... fontos lehetek valakinek csak a szex miatt is. Nem szóltam utána.

Csak lesütött szemekkel leültem a nappaliba, a kanapéra, miközben bekapcsoltam a tévét. Jobb, ha külön alszunk ma.

Hoseok

Persze, hogy imádom őt, de jelen pillanatban, magamon sem tudok kiigazodni. Kell nekem, de ugyanakkor, el akarom lökni, éa drámái miatt, egyre jobban kell nekem az a nő. Kezd elegem lenni a fölösleges kérdéseiből, és a veszekedésekből. Persze tudom, hogy én vagyok a hibás mindenért, de akkor is... hagyjon lógva egy kicsit.

Lassan elfekszem az ágyban, és megpróbálok aludni, de sehogy sem megy. Igazából... fáj, hogy a másikkal ezt teszem, de valamilyen szinten, mégsem érdekel...

Egész este csak forgolódok az ágyban és nem találom a helyem. Az órára nézve, már éjfél is bőven elmúlt. Borzasztó. Felsóhajtok, aztán kisétálok, hogy igyak egy pohár vizet. De ekkor, megpillantom Taehyungot a kanapén, összekuporodva a hideg, bőrkanapén.

Normális ez a kölyök?!

Azonnal oda sietek és a karjaimba véve, beviszem a szobánkba. Befektetem az ágyba, majd bebújok mellé. Jéghideg!

- Te nem vagy normális! - sziszegem, ahogy magamhoz húzva, szorosan ölelgetem és puszilgatom.

- Felelőtlen kölyök! - morgom, ekkor V azonnal hozzám bújik és remegve átölel.

- Hoseok... - szólít meg, remegő hangon.

- Tessék.

- Ne... ne haragudj a maiért... kérlek... - szuszogja.

- Nem haragszom, te buta. Ne kérj bocsánatot. Legközelebb ne aludj kint! Talán beteg akarsz lenni?!

Taehyung

- Nem... nem akarok - mondtam halkan, teljesen hozzábújva, ahogy a karjaimmal is átöleltem, ő pedig viszonozta, egy mély sóhajjal. Úgy bújtam hozzá, mintha az életem múlna rajta, mintha holnap, vagy azután, bármikor elveszíthetném.

Mintha... mintha a mai lenne az utolsó.

Nem mertem neki mondani semmit a bocsánatkérésen kívül. Féltem, hogy megint ingerült lesz, tartottam tőle, hogy megint dühös lesz, hogy veszekedni fogunk. A kanapén megfogadtam, hogy soha... soha többé nem hozom fel a témát. Soha többé nem kérdezem meg, biztos akarja-e. Soha többé nem kérdezem meg, tényleg szeret-e. Ha játszik... játsszon. Én nem tudom nem szeretni... akármit tesz.

- Jaj... miért maradtál kint? - sóhajtotta, simogatva a hajamat.

- Felmérgeltelek... nem akartalak jobban feldühíteni - sóhajtottam a nyakába, jobban hozzápréselődve, majdhogynem eggyé válva a testével. Olyan jó meleg volt... törődő, és óvó az ölelése.

- Nem kellett volna kint lenned. Tudod, hogy Jin a nappaliban lekapcsolta nyolc után a fűtést, pont azért, mert ha kimentek, akkor nem alszotok - mondta, megpuszilgatva a hajamat. - Ne aludj kint többé.

- Nem alszom...

- Helyes - sóhajtotta, simogatva a tenyereivel a hátamat.

- Hobi... -

Hm?

- Meg tudsz bocsájtani? - kérdeztem, a nyakába hajtva a homlokomat, aprókat remegve.

- Még te kérsz bocsánatot...? Tényleg ennyire szeretsz, hm? - kérdezte, mire hevesen bólogattam, már félálomban.

Hoseok

Hirtelen, olyan tömény megbánást érzek, mint még soha. Ez a fiú, tényleg jobban szeret engem a világ minden kincsénél is. Míg én nem tudom ezt úgy viszonozni, ahogyan ő ezt akarja. Egy hete így éreztem, de be kell látnom, hogy ez csak egy hirtelen fellángolás volt, semmi több.

- Jaj, Taehyung... Ha tudnád, hogy milyen szörnyű ember vagyok - suttogom, de válasz már nem jön, csak a halk szuszogás, ami azt jelzi, hogy elaludt. Beharapom az alsó ajkam, azzal odahajolva, megcsókolom.

Talán búcsú csók lehet, nem tudom... de azt igen, hogy holnap találkozok azzal a lánnyal, és kiderül végül, hogy kit, és mit akarok. Viszont... ami furcsa, az az, hogy Taehyung mellett teljesen megnyugszom, majd úgy alszok, mint a bunda.

Reggel, szinte kipihenten ébredek, noha csak hat órát aludtam. Ez a nem semmi, komolyan mondom. Amint oldalra nézek, V-t látom, még alszik.

Elvigyorodom, azzal lehajolva hozzá, megcsókolom, végül kimászok az ágyból és bemegyek a fürdőbe, hogy lassan készülődjek a randira.

Mert igen, ez egy randi lesz.

A vége pedig, biztos, hogy dugás.

De mindez így délelőtt, hogy TaeTae nehogy szimatot fogjon.

Taehyung

Álmoskásan ültem fel az ágyban, a szemeimet dörzsölgetve, és legnagyobb meglepetésemre Hoseok nem volt itt. Ma szabadnapunk volt, és... reméltem, hogy velem tölti. Végül is, a tegnapi után mit is várok? Elég csúnyán összekaptunk, egyszer majdnem, másodjára pedig... hát... nem volt kellemes.

Ráadásul pont egy szeretkezést rontottam el...

Lehet, hogy legközelebb majd hozzám sem akar érni.

Mélyen felsóhajtottam, a homlokomat masszírozva az ujjaimmal, majd nagy nehezen úgy döntöttem, hogy ideje felkelnem, és elmennem lezuhanyozni, ha már tegnap nem volt rá energiám.

Jól esett a forró zuhany. Nem is tudom, mikor volt ilyen finom, kellemes érzés az, hogy a zuhanyrózsa alatt állok, és hagyom, hogy a forró cseppek végig nyaljanak a bőrömön, hogy végül a zuhanytála aljára érjenek. Finom érzés volt, kellőképpen nyugtató is. Nem akartam, hogy véget érjen, de tekintettel kell lennem a többiekre is, a meleg vizet sem kellene kifogyasztanom, így nagy nehezen, de megváltam az idilli pillanattól, amit a fürdő nyújtott.

Pizsamában, felfrissülve sétáltam ki a nappaliba, majd a konyhába, Hoseokot keresve, de nem találtam sehol. Egyszerűen... felszívódott.

- Hoseok hyung? - pillogtam Jinre, aki épp ebédet csinált.

- Nem tudom. Reggel elment - mondta, aprócska mosollyal.

- Hova? - pislogtam, hatalmas nagy szemekkel.

- Nem tudom. Megkérdeztem, de csak annyit mondott, hogy a dolgára. Szerintem lassan hazaér - mosolygott, mire felszusszantottam, és viszonoztam a mosolyát.

Nem úgy sikerült az a mosoly, ahogy szerettem volna; inkább volt egy keserű félgörbület, mintsem édeskés, viszont Jin szerencsére nem vette észre, csak folytatta a főzést.

Felszusszantottam, majd a nappaliba sétáltam. Jimin és Jungkook filmet néztek, így kicsit ugyan visszahúzódóan, de csatlakoztam hozzájuk. Nem, normális esetben berobbantam volna közéjük, minimum visítozva, de épp romantikáztak, nem akartam őket zavarni, úgyhogy a fotelban ültem, és nyomkodtam a telefonomat, felhúzott térdekkel.

Hová ment?

Miért nem szólt, hogy elmegy...?

Hoseok

Zihálva és fáradtan mászom le a lányról, amint végzek ezzel az együttléttel. Be kell vallanom, hogy jó volt. Jól esett egy nővel csinálni, csak... az a baj, hogy ezt inkább csak testileg élveztem.

Lelkileg folyton ott mardosott valami. Tudom, hogy ez a lelkiismeretem volt, de nem tehetek róla... kíváncsi voltam.

De még mindig az vagyok. Hiszen ezek után, most nem tudom megkülönböztetni, hogy miben volt másabb ez az együttlét? Persze, tény, hogy az análnál másabb egy vagina, de még is... olyan furcsán éreztem magam, végig.

Felsóhajtok, amint felveszem a ruháimat a földről.

- Már is mész? - kérdezi a lány, ahogy felül, eltakarva magát a takaróval.

- Igen. Nem lenne jó, ha megtudnák azt, hogy együtt voltunk. Tudod, a rajongók - vonok vállat egy apró mosollyal. - Ja, és használhatom a fürdőt? - érdeklődöm, ő pedig már is mutatja egy nagy mosollyal, hogy merre találom.

A fürdés után, már az utcán sétálok, és folyamatosan azon kattog az agyam, hogy mit csináljak ezek után, ha esetleg két tűz közé esnék? Mert... ha kiderülne, hogy megcsalom TaeTaet, abból nagy vergődés lenne. Ha pedig az derülne ki, hogy én egy pasival járok, akkor a női bosszúkat ismerve, azonnal beköpne a médiának, amiből újabb botrány lenne, és hatalmas vergődés a bandában, főleg V részéről.

De persze, meg is érteném, azért ez egy csúnya hátbatámadás volt tőlem.

Viszont, nem tehetek róla... kell, hogy éljek. Nem kötelezhetem el magam egy pasi mellett.

Taehyung... Taehyung lehet, hogy csak egy futókapcsolat, semmi több.

Hiszen, nem hiszem, hogy ő is velem akarná leélni az életét. Mert én sem vagyok ebben biztos, hogy nekem ő kell egy életen át.

Mert tény, hogy kötődöm hozzá, mert ez így van, de... nem hiszem, hogy hosszútávú kapcsolat lesz ez, főleg, ha már most megcsaltam.

Felsóhajtok, aztán az utcán lévő kisboltba megyek, és veszek egy doboz bonbont, majd a virágárushoz is betérek.

Rosszul érzem magam, muszáj kiengesztelnem valamivel. Csak, arról nem kell tudnia, hogy félre dugtam.

Mikor a dormba érek, benyitok azzal Jungkookra, és Jiminre nézek.

- V? - kérdezem őket.

- Neked is szia. V a szobátokban van. Búslakodik, mert magára hagytad - szólal meg Jimin, amiért Jungkook oldalba böki.

- Menj be hozzá, már sajnáltuk, olyan magányosan ült itt - sóhajtja a kisebbik.

Mi ő, egy kutya? Ember…

- Oké, köszi - mosolygok rájuk, aztán besétálok a másikhoz.

A takarója alatt fekszik, és gondolom zenét hallgat.

Odasétálok hozzá, aztán kicsit megrázogatom.

- Taehyung. Taehyung, nézd - húzom le róla a takarót, majd mikor rám néz, mosolyogva felmutatom neki a virágot, és a bonbont. - Sajnálom az eddigieket. Remélem, hogy megbocsájtasz.

Taehyung

Mikor néztem a virágot, és a bonbont, hatalmas nagy szemeket meresztettem a kis csomagra, majd Hoseokra. Igazából nem követett el akkora bűnt, hogy virágot és bonbont kelljen nekem vennie... Meg ezért nem volt itthon egész nap? Ezért lépett le köszönés, minden nélkül?

Meg... férfi vagyok. Miért vesz virágot? Nem vagyok nő... Bár, értékelem a gesztust, mert tényleg kedves tőle, de nőknek szokás virágot adni. A gesztust viszont értékelem, nagyon aranyos, hogy gondolt rám, csak... nekem sántít ez az egész. Egész nap nem volt itthon, egyszer sem hívott, egyszer sem üzent, nem szólt, hogy elmegy, gyorsan, míg aludtam, lelépett, és most hazajön egy virággal és egy bonbonnal. Tudom, hogy valami nagyon rosszat csinált, de úgy döntöttem, hogy nem teszem szóvá. Nem akartam veszekedni.

Elmosolyodtam, majd elfogadtam tőle a kedvességet, miközben felültem.

- Köszönöm. Megbocsátok, persze - mosolyogtam, miközben felnéztem rá. Meg akartam kérdezni, hogy hová ment, miért nem szólt... vagy mit csinált, de féltem, hogy az megint vitát generálna. Féltem, hogy abból megint baj lenne, így megint nem szóltam semmit.

Csak néztem a virágcsokrot a kezemben. Szívesen elrebegném, hogy férfi vagyok... és beérem egy sima bocsánatkéréssel is, de a világért sem akartam megbántani, így lassan letettem magam mellé a csokrot, majd felnéztem rá egy mosollyal.

- Mit csináltál ma? - kérdezte, miközben levette a pulóverét.

- Tévéztem - mosolyogtam, törökülésben ülve. - Meg zenét hallgattam - mondtam, figyelve a mozdulatait.

Biztos, hogy csinált valamit. Nem néz a szemembe... kerül, de nem mertem gondolni semmire, csak keserűen elmosolyodtam.

Lehet, hogy megint csak bebeszéltem. Biztos a stúdióba ment. Ha oda megy, akkor sem szól róla, szóval, biztos, hogy ma dolgozott.

- Milyen számon dolgoztál? - kérdeztem kíváncsian, mire ledermedt egy pillanatra, majd vigyorogva rám nézett.

- Titok! - kuncogott, kacsintva egyet. Elmosolyodtam újra. Igen, megint bebeszéltem... dolgozni volt. Néha annyira utálom magam. - De biztos, hogy tetszeni fog!

- Már várom - mosolyogtam, felnézve rá.

- Helyes - vigyorgott szélesen, majd felém lépett, lehajolt hozzám, és finoman megcsókolt. A csókba mosolyodtam, átkarolva a nyakát, szorosan magamhoz húzva, ő pedig lassan végig simított a derekamon, miközben leült elém az ágyra, egy pillanatra sem szakítva meg a csókunkat.

Hoseok

Lágyan csókolom, miközben lassan eldöntöm az ágyán, ezáltal fölé magasodok, és úgy teszem magamévá az ajkait.

Ah... mennyivel jobban csókol, mint az előző partnerem...

Hirtelen, ahogy erre rádöbbenek, a mellkasom azonnal elkezd szúrni. De megpróbálom azonnal elhessegetni ezt az érzést, hiszen nem bántam meg, hogy lefeküdtem egy nővel.

Jó érzés volt, csak hiányzott valami, ennyi az egész, és nem tudom, hogy mi, de ha megtudom, akkor talán tudok majd dönteni, hogy kihez is vonzódok igazán.

Mert tényleg meglehet, hogy én nem is vagyok biszex, hanem egyszerűen csak hiányom volt. Itt volt V, akit megdöngettem, végül úgy éreztem, hogy birtokolnom kell, mert mással ugyebár nem lehetünk, és tessék, most együtt vagyunk.

Én állítom, hogy ez csak egy fellángolás volt a részemről, és nem vagyok buzi. Mert továbbra sem érzem magam annak.

- Ah...- nyög fel a fiatalabb, mikor a mellbimbóját kényeztetem az ajkaimmal. Ujjaival a hajamba túr, és az erős tincseimre markol velük.

Érzem, ahogy az alhasam azonnal megremeg.

Hm... ezt... az előbb nem éreztem így a csajszimnál... milyen furcsa.

- Ah! Hoseok! - nyögi hangosan a nevemet a másik, miközben a tenyerembe engedi élvezetét, én pedig lökök benne jó párat, de így is, annyira nehezen tudom elérni azt a határt.

Ugyanis, most döbbenek rá, hogy mennyire fontos nekem a másik. Fontosabb, mint az, hogy nekem nővel kell lennem. Fontosabb annál is, hogy ki gondol buzinak, és ki nem. Nekem... nekem ő nagyon fontos.

Hatalmas hibát vétettem azzal, hogy megcsaltam. A lehető leghatalmasabb hibát.

A bűntudat, és a fájdalom azonnal végig marja a mellkasomat.

Felnyögök, de akárhogy is próbálok teljesíteni, nem megy... egyszerűen nem megy. Egy undorító, szar alak vagyok... és pont azután a picsa után képes vagyok lefeküdni vele? Pont utána?!

Hányingerem van magamtól, de baromira hányingerem van.

- Hoseok...- nyöszörgi a másik, ahogy felnéz rám, majd megcsókol. Azonban, nem nyújtom el a csókot. Nem érdemlem meg, hogy megcsókoljam, azt meg főleg nem, hogy benne legyek.

Azonnal kihúzódom belőle, majd fáradtan rádőlök, megvonva magamtól azt a gyönyört, amit tegnap is, és ma is megkaptam. Csak két különböző embertől.

Hangosan zihálva nézek a szemeibe, de hamar lesütöm a tekintetem. Ő annyira szerelmesen néz rám, annyira túlfűtött szerelmesen, hogy azt elmondani nem lehet.

Én pedig... megtettem ezt vele... pont vele, akit... akit…

Felsóhajtok, majd dühösen a hajamba túrok, és elfekszem mellette, szorosan magamhoz húzva.

Én... annyira szeretem őt. Miért most kell erre rádöbbennem? Miért? Miért vagyok ekkora szerencsétlenség?

Igaza volt Jungkooknak. Mit számít, hogy nő vagy férfi az illető, ha szeretem?

Ezt nagyon jól megmondta. Fiatalabb, de bölcsebb, mint én valaha is leszek.

- Hoseok, te még...- néz le rám megdöbbenve, ahogy látja, hogy még mindig teljesen merev vagyok, és ahogy észre veszem, most esik le neki, hogy nem is mentem el benne.

- Ne foglalkozz vele. Most csak... neked akartam jót. Én megérdemlem a sok veszekedésünkért... - suttogom, ahogy belesimítok a hajába.

Igen... undorító vagyok, még most is hazudok. Ebből állok csak ki... a hazugságokból.

Taehyung

- Hülye! Nem foglak így hagyni - nyögtem, majd egy pillanat alatt letepertem. Persze, majd így hagyom? Persze... nagyon kellemetlen így maradni. Mit gondol?

Szinte rögtön a merevedésére ültem, ahogy magam alá döntöttem, magamba fogadva, mire mélyen felnyögött, a csípőmre fogva.

- Nem érdemlem megh... - sóhajtotta, mikor mozogni kezdtem rajta. Persze, folyamatosan megremegtem, de akkor sem akarom így hagyni. Az volt a szerencse, hogy nem kellett tágítani ugye.

Ez így amúgy sem fair. Én élvezem, és elmegyek, ő meg vezekel? Semmi rosszat nem tett.

- Tény, feszültebb voltál... a kelleténél, de nem tettél semmi rosszat - sóhajtottam, folyamatosan ringatva rajta a csípőmet. Mélyeket nyögött, a csípőmre marva, halkan szuszogva, a csípőmet fogva az ujjaival. - Nem kell vezekelned... én is elég... sértődős vagyok - mosolyogtam, majd lehajoltam hozzá, lágyan puszilgatva az ajkait.

- De nem érdemlem... ah! - nyögte, mikor rászorítottam, és egy heves mozdulattal együtt, kicsit ugyan sokára, de éreztem, hogy elélvez, mély nyögéssel, erősen szorítva a csípőmet. Felszusszantottam, majd lehajolva hozzá, megpusziltam a száját.

- De megérdemled. Ne legyél buta... nekem akkor jó, ha neked is jó. Ha így maradsz, az nekem rossz - bújtam hozzá úgy, hogy még mindig bennem volt.

- Ah... ne haragudj... nem voltam most a toppon... - súgta, miközben a hátamat simogatta.

- Nekem mindig toppon vagy - mosolyogtam, teljesen hozzábújva. Éreztem, hogy nyel egy nagyot. - Baj van? - kérdeztem, lágy hangon.

- Nem. Dehogy. Minden rendben. Csak ma elfáradtam, dolgoztam ugye... de köszönöm, hogy segítettél - mondta, apró mosollyal. Elnevettem magam.

- Nehogy megköszönd, hülye - mosolyogtam, megpuszilva a nyakát. - Hobi…

- Hm?

- Tudom, nyálasnak fogsz nézni... de, hogy is mondjam? Én... tudod, én... én úgy érzem, hogy te vagy az az ember, akivel le tudnám élni az életem, akárki akármit is gondol. Nagyon szeretlek, és tudod, mi a furcsa? Hogy... hogy nem lángolok a szerelemtől. Én nem szerelmes vagyok, hanem... szeretlek. Annyira, de annyira, mint még soha senkit. Úgy érzem, hogy ez nem szerelem, hanem... hanem az a tiszta szeretet, ami... ami láncol, aminek nincs vége. Mikor mondták nekem, sosem értettem, miért mondják, hogy a szerelem kifullad, a szeretet nem. Azt hiszem, már értem. Voltam már szerelmes, az nem ilyen volt, ez sokkal békésebb, és szebb érzés. Nagyon, nagyon szeretlek - mondtam halkan, hozzábújva, aprócska mosollyal. - Tu-tudom, hogy te nem így gondolod, és nem így érzed, csak... muszáj voltam elmondani - sóhajtottam, félálomban.

Hoseok

Most... komolyan úgy érzem, hogy bőgnöm kell. De tényleg. Én ezt nem bírom.

Ilyen vallomást, még sosem kaptam. És ami a legborzalmasabb, hogy én szerelemből szeretem. Az is lehet, hogy most, ahogy ráébredtem, hogy szeretem, csak rosszabb lesz... hiszen, ki tudja, hogy nálam így mikor huny ki az a szerelem?

Olyan vagyok, mint az időjárás. Az egyik pillanatban ilyen a másikban már másmilyen.

De még is, annyira szép volt, amit mondott... érzem, ahogy megmelengeti a mellkasomat.

- Taehyung... - szólítom meg, mire félig felnyitja a szemeit, és rám néz.

- Hm? - kérdezi halkan.

- Én is szeretlek. És... köszönöm, hogy elmondtad - suttogom az ajkára, amit most megcsókolok.

Mikor elengedem az ajkait, akkor veszem észre, hogy hatalmas szemekkel mered rám. Azt hiszem, hogy ezzel felébresztettem.

- M... mih? - suttogja, hitetlenkedve nézve rám. - Tegnap... tegnap még azt mondtad, hogy fontos va... - elhallgat, ahogy közbeszólok.

- Tegnap egy fasz voltam! Bár, belegondolva, végig egy fasz voltam... ma is, hogy bementem a városba, hogy meg... - Itt elhallgatok, nehogy elmondjam, hogy mit csináltam eredetileg.

Annyira dühös vagyok magamra.

- Meg? - kérdezi nagy szemekkel.

- Hogy megcsináljam azt a szájbabaszott zenét! Mindig, minden fontosabb volt nálad, nem is értem, hogy nem vettem ezt észre! - sziszegem, ő pedig csendben fekszik mellettem és figyel. Nem érti, hogy miről is van szó, de nem csodálkozok rajta. - Mindegy is... hagyjuk. Ne haragudj. Ne haragudj, nem rád vagyok dühös - ölelem magamhoz teljesen és megcsókolom. - Aludjunk... aludjunk, jó? - suttogom, ő pedig elmosolyodik és teljesen hozzám bújik.

Hogy bízhat meg bennem ennyire? Miért kell így szeretnie? Nem is érdemlem meg. Nem érdemlem meg őt... Őt... őt más jobban megbecsülné, mint én.

Szörnyen érzem magam... mi lesz, ha elhagyom? Össze fog roppanni. Teljesen össze fog roppanni. Ezt pedig, nem akarom...

Ah... ha megtudja, hogy megcsaltam, szintén összeroppan... aztán meggyűlöl...

Magamhoz ölelve, megcsókolom, aztán hagyom, hogy végre elaludjon. Nem tudom, hogy neki hogy sikerült, de én nem tudok aludni. Akkora görény vagyok, hogy nem tudok aludni.

Így, végül kimászom az ágyból és kisétálok, hogy igyak egy kis vizet. De ekkor Jimin jön felém, teljesen komolyan. Ennyire kifejezéstelennek még sosem láttam az arcát. És talán... némi csalódottság is ül rajta.

Hirtelen a mellkasomnak nyom egy kemény tárgyat, mire lenézek, látom, hogy a telefonom az.

- A nőd hívott. Azt mondta, hogy köszöni a meghitt estét, de nem akar veled kapcsolatot. Ja, és hozzá tette, hogy azért néha napján, összejárhatnátok dugni. Úgy, mint ma - mondja színtelen hangon, amire érzem, hogy a lábaim is megremegnek.

Ne... ezt... ezt ne... nem akartam, hogy ez kiderüljön!

Mély levegőt veszek, majd a telefonomra fogok és ledobom a kanapéra.

- Kössz az infót...- mormogom, de alig érek a konyhába, hirtelen egy hatalmas ütést érzek az arcomon.

De akkorát, hogy majdnem a fal adja a másikat.

Megszédülve lépek hátrább és fogom az arcomat, ahol az ütés ért.

- Te undorító féreg! - kiabál rám Jungkook. Olyan düh van a szemeiben, amilyet eddig még sosem láttam. De tényleg nem láttam.

Ekkor újra nekem esik és újabb öklöst kapok az arcomba. De... megérdemlem.

- Jungkook! - kiált rá Jimin, majd már csak újabb öklös éri az arcomat.

Van erő a kölyökben.

Jungkook

Mikor Jimin felvette a telefont, és elsötétült a tekintete, tudtam, hogy valami nagy gond lehet. Persze, mondtam neki, hogy ne vegye fel a telefont, mert nem az övé, de egyszerűen nem hallgatott rám. Mikor meglátta a nevet a kijelzőn, mondta, hogy ezt ő felveszi. Nem értettem vele egyet, de ráhagytam. Viszont mikor elmondta, hogy mi a helyzet, ki hívta, és miért... kedvem lett volna egy hatalmasat bemosni Hoseoknak, főleg, hogy az ajtónál hallottuk, hogy épp dugja Taehyungot.

Én azt hittem, hogy berontok, hogy leszedem róla Hoseokot, és agyon verem. Ha Jimin nincs ott, komolyan megtettem volna. Taehyung az egyik legjobb barátom! Az a szemét meg képes megcsalni?! Mondja meg, ha nem szereti, de ne csalja! Legyen vele őszinte! Még is, mire jó ez?! Mondja meg, hogy ő nem akar tőle semmit!

Azonban, mikor megláttam Hoseokot, ahogy Jimin szembesíti a ténnyel, és annyi volt a reakciója, hogy "Kössz az infót", végleg elszakadt nálam a húr. Semmi más? Kössz az infót? Na ne!

- Hé! Hé! Hé! Hagy abba! - Jimin átkarolt a hasamnál fogva, és elhúzott Hoseoktól, amennyire csak tudott, de még így is kapálóztam a levegőben.

- Nem szégyelled magad?! Nem?! Nem?! - Nagyon erősen kontrollálnom kellett magam, hogy ne kezdjek üvöltözni. Nem akartam, hogy TaeTae kijöjjön, és így kelljen szembesülnie a ténnyel. Nem akartam, de csak ezért fogtam vissza a hangom, semmi más okom nem volt rá. - Kiteszi neked a szívét, lelkét, és ezt teszed?! Legalább tisztelnéd meg annyival baszd meg, hogy elmondod, hogy nem kell neked! Legalább mondanád meg neki! Hidd el, ki tudna belőle kupálódni! Hidd el, hogy nem roppanna össze, kibírná! Hogy van pofád átverni, megcsalni, és utána, hogy kihúztad a nőből a faszod, belenyomni?! Hogyan?!

- Honnan tudod, hogy ő van alul? - morgott, rám nézve.

- KURVÁRA MINDEGY! - üvöltöttem, mire hirtelen megremegett.

- Shh! Shh! Halkan! Felversz mindenkit! Halkan - mondta Jimin a fülembe. Gőzölgött a fejem. Dühös voltam.

- Nem bánod?! Egy kicsit sem?! Hogy tudsz így viselkedni vele?! - kérdeztem, vádlóan. - Kiteszi a szívét-lelkét, lelépsz, itt hagyod, se szó, se beszéd, egész nap egyedül volt, mert nem érezte jól magát velünk, aztán hazajössz a kefélés után, megdugod őt is, és minden happy?! Mit képzelsz te magadról?! - Tisztelet ide, vagy oda, leszarom. Nem érdemli meg. - Nem mondtad el neki, hogy megcsaltad, mi? - Csak lesütött fejjel állt előttem. - Soha nem gondoltam volna... hogy ekkorát csalódok benned, hyung... komolyan, soha - suttogtam, már szomorúan. - Sajnálom TaeTaet, hogy szeret téged...

Hoseok

Lesütött szemekkel állok a falnak támaszkodva, és az arcomat fogva. Tudom, hogy végig igaza van Jungkooknak. Tényleg undorító vagyok, és egy rohadék. Tudom, hogy csalódott bennem, én is magamban.

- Tudom, hogy igazad van... de most... hogy együtt voltunk, rájöttem valamire - szólalok meg halkan.

- És mire?! - sziszegi a legfiatalabb.

- Arra, hogy nem érdemlem meg a szeretetét, viszont arra is, hogy én is, mennyire szeretem őt.

- Erre hamarabb is rájöhettél volna! Van róla fogalmad, hogy mit csináltál? Félre dugással kellett rájönnöd, hogy szereted?! Ez kibaszottul szánalmas! - emeli meg a hangját.

- El akarom mondani neki... - térek rá a lényegre. - De nem most... -

Nem most? Hát mikor?! Meddig akarod még kínozni?! Komolyan mondom, hogy jobb lenne neki nélküled!

- Tudom! - emelem meg én is a hangom. - Én csak... fel akarom készíteni...

- Még is mire?!

- Arra, hogy szeretem, és hogy erre rájöjjek, megcsaltam. Arra, hogy szeretem annyira, hogy elengedjem, és találjon valaki mást. - mondom halkan.

- Fhu, de költői lett most valaki! Ha szereted, akkor nem engeded el, hanem őszinte vagy, és nem csalod meg! De tudod mit? Ha egy héten belül nem mondod el neki, majd megteszem én! Hyung, ekkorát még soha, senkiben nem csalódtam, mint benned! - sziszegi.

- Tudom... de nem lehet már mit tenni. Biztos... hogy ezek után gyűlölni fog, amit megértek. De tudod, hogy mitől tartok igazán? Attól, hogy az én szerelmem hamar eltűnik, de ő örökké szeretni fog... akkor végleg összeroppanna.

Jungkook

- Hát te nagyon hülye vagy... - suttogtam magam elé. Éreztem, hogy megremeg a testem, és ha Jimin nem fog le, biztos, hogy még egyszer nekiugranék. - Lehet, hogy ő előbb szeret ki belőled a viselkedésed miatt, mint te belőle! Nem az a lényeg, mikor lesz vége, hanem a jelen, a pillanat! A boldog percek! Miért aggódsz felesleges baromságokról?! - kérdeztem, dühösen villogó szemekkel.

- Nem akarom bántani - suttogta, nyelve egy hatalmasat.

- De ezzel teszed azt. Ha szereted, viselkedj vele úgy, ahogy megérdemli. Ha nem, mondd meg neki, és kerüld el, jó messzire. Ne szórakozz vele, mert ő nem érdemli meg! Soha, egy büdös szóval nem bántott téged, úgyhogy viselkedj normálisan. Mondd meg, hogy megcsaltad, és viselkedj férfihoz méltóan, könyörgöm! - sóhajtottam, megrökönyödve, ő pedig mélyen felsóhajtott.

- Igaza van, Hoseok. A szerelem mindegy, mikor múlik el... lehet, nem is fog. A jelennek kell élni. Most ennyi erővel, nem fogsz enni, mert úgyis kiszarod? - morgott Jimin, mire finoman hasba vágtam. - Aú! - nyögte, fájdalmasan.

- Jobb példád nincs? - súgtam, mire tanácstalanul vállat vont, miután elengedett. Felsóhajtottam, és újra Hoseokra néztem.

- Mondd meg neki. Egy heted van. De ajánlom, hogy mondd el neki, legalább két nap után, mert lehet, hogy akkor én sem tartom az egy hetet! Jó éjt - sóhajtottam, miközben elhaladtam mellette, hogy a hálószobánkba induljak.

El sem hiszem... Taehyung annyira nem érdemli ezt. Olyan tiszta lelkű, gyerekes fiú... annyira, de annyira nem érdemli meg ezt a viselkedést, és pont Hoseoktól nem. Nem értem, hogy Hoseok miért teszi ezt, hogy miért ennyire bizonytalan.

Én, ha szeretek valakit, akkor szeretem. Nem kifogásokat keresek, hogy cáfoljam az ellenkezőjét. Mi értelme annak, hogy folyamatosan próbálja megcáfolni magát afelől, hogy ő nem érez TaeTae iránt semmit? Mikor megcsókolta a buliban, és Taehyung arról a srácról áradozott, az is zavarta ezt a hülyét. Már akkor, rögtön tudnia kellett volna teljes mértékben, hogy szereti. De nem! Ő még megcsalja, miután összejött vele, mert ő biztos akart lenni a dolgában. Az eszem megáll!

Miért akkor kell rájönnie, hogy szereti, mikor már megcsalta, és kapcsolatban vannak?

Nem tudja bevenni a gyomrom a dolgot. 

Nem tudom megérteni. Nem megy…

Hoseok

Mikor Jungkook bemegy a szobába, Jimin még kint marad velem egy picit.

Olyan csalódottan, és némileg dühösen néz rám, mint ahogy eddig még sosem láttam.

Tönkre teszek mindent, mint mindig...

- Tudod, ezt még helyre lehet hozni... csak tényleg mondd el neki. Ez a lényeg - szólal meg Jimin, amire ráemelem tekintetem.

- De, ez nem olyan könnyű…

- Szerinted neki könnyű? Hallottuk, hogyan viselkedsz vele. Míg nem tudtad eldönteni, hogy mit akarsz, úgy viselkedtél vele, mint egy nem is tudom mivel... az a rengeteg vita... Tudod, Taehyungnak nagyon jó megérzései vannak, ismerem már annyira, hogy tudjam, és te... te végig az orránál fogva vezetted, mert ő megbízott és még mindig megbízik benned. Szörnyű vagy, Hoseok...- suttogja a másik.

- Tudom. Nem kell mondani, így is tudom… - mormogom, ekkor Jimin hátrább lép tőlem.

- Ha tudod, akkor jó. Viszont, most meg az arcod és a szádat. Vérzel - adja a tudtomra, amire bólintok egyet.

Végül ő bemegy a szobába, én pedig a fürdőbe, hogy tényleg megmossam az arcom.

Éreztem én a fémes ízt a számban, de nem gondoltam volna, hogy ennyire kicsattant a szám. Jungkook nem fogta vissza magát. De megérdemeltem.

Mikor végzek, bemegyek a szobánkba és elfekszem a másik mellett, aki reakcióból azonnal hozzám bújik.

Milyen édes...

Ahogy lenézek rá, kiseprem a haját a szemeiből, és úgy figyelem, ahogy alszik.

Annyira szép... és annyira ártatlan.

Felsóhajtok, aztán lehajolok, és megcsókolom a dús ajkakat.

Úgy sajnálom, amit tettem. Ha tudom azt, amit most, soha nem teszek ilyet. De... hogy is mondhatnám el ezt neki? Én nem merem. Beszari vagyok ehhez.

Felsóhajtok, végül megpróbálok elaludni, ami nehezen ugyan, de sikerül.

Taehyung

Reggel, mikor felébredtem, Hoseok még aludt. Apró mosollyal a számon bújtam hozzá közelebb, majd elmosolyodtam, és finoman az ajkaira hajoltam, megpuszilgatva a száját. Végül elhúzódtam tőle, és kikászálódtam mellőle az ágyból. Magamra húztam a rövidnadrágomat, és a pólómat, ami a földön hevert, majd kissé lassú mozdulatokkal ugyan, de a konyhába sétáltam. Még szerencse, hogy ma délután van programunk, így Hobival tudom tölteni a délelőttöt.

Vigyorogva mentem be a konyhába, de mikor megláttam Jungkook arcát, lehervadt a mosolyom, egy szempillantás alatt.

- Mi a baj? - kérdeztem halkan, végig futtatva rajta a tekintetem. Olyan szomorú, és komor volt az arca. Ritkán láttam ilyennek... nagyon ritkán. Talán havonta egyszer előfordult. Meglepett ez az arckifejezés, és őszintén, aggasztott is. Biztos, hogy valami baj történt.

- Jó reggelt - mosolygott, a kávéját kavargatva.

- Neked is. Mi a baj? - pislogtam, vele szemben ülve.

- Nincs semmi baj - mosolygott, apró sóhajjal. - Tegnap összevesztünk Hoseokkal, és megütöttem, ne lepődj meg, ha kicsit sebes a szája... - Sebes? Észre sem vettem... miért nem vettem észre? Látnom kellett volna, hogy sebes a szája. Mondjuk, mikor megpuszilgattam, nem a száját figyeltem.

- Min vesztetek össze? - néztem rá, szúrósan. - És miért ütötted meg? - sóhajtottam, mérgesen összevonva a szemöldökömet.

- Nem értek egyet bizonyos lépéseivel. Összebalhéztunk, ennyi - mondta halkan, miközben felnézett rám. Épp reagáltam volna, hogy ne emeljen kezet a szerelmemre, mikor elmosolyodott. - Taehyung... tényleg úgy gondolod, hogy vele akarsz lenni? Biztos, hogy jó lesz az neked? - kérdezte, halk hangján. Hatalmas szemeket meresztettem rá, teljesen lefagyva. Ez most honnan jött neki?

- P-persze. Szeretem, és tegnap ő is azt mondta, hogy szeret engem - mosolyogtam.

- Akkor jó - motyogta, apró mosollyal.

Furcsán viselkedik... biztos komoly dolgon vesztek össze, de nem erőltetem, ha nem akarja elmondani. Hoseoknál megpróbálok rákérdezni, ha ő sem akar beszélni róla, nem fogom faggatni őt sem. Annak nincs értelme.

- De legközelebb ne üsd meg - néztem rá, villámokat szóró szemekkel.

- Hidd el, megérdemelte - mormogott, elsötétült arccal, miközben elsétált mellettem.

Igen komoly vita lehetett... Jungkook nem szokott ilyen lenni…

Hoseok

Lassú, lomha léptekkel sétálok ki a konyhába, ahol elhaladok Jungkook mellett, de ő nekem jön, és dühösen néz fel rám.

Amint ránézek, látom, ahogy mutogat a hátam mögött, hogy mondjam el neki a megcsalást.

De... nem akarom, ez nem olyan egyszerű!

Miért nem hagyhatnánk annyiban? Miért kellett kiderülnie? Ha Jimin nem veszi fel azt a kibaszott telefont, nem lennék ilyen nagy szarban!

Mikor végre bemegy a legfiatalabb, odasétálok Taehyunghoz, aki azonnal az arcomat nézi.

- Jézus, jól megütött - suttogja, aztán, ahogy leülök mellé, már is végig simít az arcomon.

Elmosolyodom, és megvonom a vállamat.

- Megérdemeltem. Ne hibáztasd - hajolok oda, hogy megcsókoljam.

Kicsit megcsóválja rosszallóan a fejét, majd ő is közel hajol, mígnem megcsókolom őt.

Ujjaimmal a hajába simítok, úgy húzva közelebb magamhoz a tarkójánál fogva.

Mikor felnyitom a szemeimet, figyelem azt a békés arcot, amin még nincs semmi gondterheltség. Egyszerűen, csak élvezi, hogy szerethet valakit.

- Taehyung… - suttogom az ajkára, amint elválok tőle egy picit. Hajából ujjaim átsiklanak az arcára, amit végig becézgetek ujjbegyeimmel. - Szeretném, ha tudnád, hogy bármi is történjen, én tényleg szeretlek téged. Nem hagynálak el, soha - szólalok meg, amire hatalmasra kerekednek a szemei.

- Hoseok.. most... hogy jött ez? Történt valami? - kérdezi ijedten.

Nekem pedig itt a pillant, hogy elmondjam... hiszen nem húzhatom ezt tovább.

- Tudod... én... én... nos én, egy szörnyű nagy hibát követtem el… - kezdek bele, miközben a szemeibe nézek, de hamar lesütöm a tekintetem.

- Micsodát? Hobi, megijesztesz - suttogja a fiatalabb.

- Hát... izé... én meg... megcs… - és nem tudom befejezni, mert Yoongi, Jin és Rapmon robbannak be a konyhába.

Hamar fellélegzek, hiszen ezzel is megúsztam azt, hogy most elmondjam ezt neki.

- Nézd már, veled meg mi lett? - kérdezi Suga, ahogy az arcomat fixírozza.

- Semmi, csak... volt egy kis balhém…

- V elvert a farkával, vagy mi? - kérdezi egy nagy sunyi vigyorral, amire már a másik is dühösen megfordul, és rá néz. Rólam nem is beszélve, amilyen dühösen ránézek.

Megölöm... hiába idősebb, de megölöm!

- Nem! És képzeld el, Jungkookkal balhéztam. De, hogy miért, az már nem tartozik rád. Gyere Taehyung, menjünk, nézünk valamit - fogok a kezére, majd kihúzom a nappaliba, ahol Jimin és Kookie fogad.

Ah... nagyszerű…

~*O*~

Taehyung

Fáradtan ültem le a padlóra, miután végeztünk a próbával; közben a kezembe vettem a vízzel teli palackomat, vizes hajjal. Hoseok leült mellém, majd a szabad kezemet megfogva, összekulcsolta az ujjainkat. Elmosolyodva néztem rá, miután lenyeltem a számban lévő vizet, majd felé nyújtottam az üveget.

Egy hónapja olyan tökéletes a kapcsolatunk. Nem tudom, mi történt vele, vagy mi lőtte azóta, hogy Jungkookkal veszekedett, de az eset után olyan más lett minden. Nem is veszekedtünk azután, talán csak egyszer, valami apróságon. Nyugodt minden. Rendesen tudunk dolgozni, semmivel semmi gond nincs. Olyan idilli és meghitt, de néha az az érzésem, hogy ez amolyan vihar előtti csend. Nagyon reméltem, hogy nem az, mert Hoseok túl elnéző. Bármit csinálok, bármit teszek, visszanyeli a dühét, hogy véletlen se mondjon olyat, amivel megbánthat.

Viszont az is lehet, hogy sikerült magában mindent lerendeznie, és már nincsenek kétségei a dolgokat illetően, aminek örültem. Lehetséges, hogy inkább ez áll a dolog mögött, így nem aggodalmaskodtam feleslegesen. Csak élveztem a vele való együttlétet, és őszintén, sokkal boldogabb voltam, mint valaha eddig.

Vigyorogva vette el a palackot, hogy ő is belekortyoljon a vízzel teli üvegbe.

- Kezd tele lenni veled a retkes faszom, tudod?! - Jungkook dühösen fordult Jimin felé. Hoseokkal összenéztünk, és megvontuk a vállunkat, mosolyogva. Az ő kapcsolatuk elég viharos... két naponta biztos, hogy veszekednek, de szerencsére egyik sem komoly vita. Ők ilyenek. Viharosak kissé.

- Megint? - nyögte Jimin, fáradtan.

- Igen, megint! Még is, mi az, hogy hisztis vagyok?! Nem vagyok hisztis, csak tinédzser, de az együtt jár az érzelmi hullámokkal, tudod?! Nem mellesleg te is hisztizel! Múltkor azon sértődtél meg, hogy elaludtam szex közben! - morgott, mire Yoongi megforgatta a szemeit, Namjoon mélyebben sóhajtott, Jin pedig nagy szemekkel pislogott. Ehhez már mindenki hozzászokott, azt hiszem.

Hoseok elvigyorodott.

- Ennyire uncsi vagy, Jimin? - kuncogott, jóízűen.

- Fogd be! - morgott Jimin, Jungkook felé nézve. - Nem gondolod, hogy ez senkire nem tartozik?! Kimerült voltál, a te hibád volt - mormogott.

- Tudom, hogy fél ájult állapotban voltam - mondta, felhúzott orral. - Te hisztiztél be, én bocsánatot kértem!

- Jó, hogy behisztizek, mikor elvileg kapcsolatban vagyunk, és nem adod a tudtomra, hogy te fáradt vagy, ne dugjunk! Ráadásul állandóan rideg vagy, mint egy kicseszett jégcsap! Ja! Jégcsap herceg! - morgott, felhúzott orral.

- Ha nem tetszik, arra van az ajtó! - kiabált Jungkook, Jimin felé dobva a palackot. - Aztán keress magadnak egy nőcskét, akit meg tudsz dugogatni!

- MI VAN?! Soha nem csalnálak meg! - fakadt ki Jimin, kétségbeesetten. - Én nem Hoseok vagyok! - nyüszítette, én pedig ledermedtem.

Rögtön Hoseokra néztem.

- Mi? - kérdeztem halkan, de a csend miatt mindenki hallotta a kérdésemet, azután pedig még nagyobb csend lett. A szívem kihagyott egy ütemet szinte. - Ezt hogy érted, Jimin? - kérdeztem, viszonylag nyugodt hangon.

- Nem mondtad el neki? - kérdezte Jungkook, Hoseokra nézve.

- Mit nem mondott el? - Nyelnem kellett egy nagyot, ahogy a páromra néztem, aki leszegezett fejjel ült mellettem, a hajába túrva, idegesen, miközben egy fáradt, mély sóhajt hallatott.

- Nem hiszem el... megint hazudtál... ezt... áh! - Jungkook a hajába mart, és dühösen felkapta a pulóverét. - A próbának úgy is vége, majd otthon találkozunk, én léptem! - sziszegte, elindulva az ajtó felé. Jimin megcsóválta a fejét, miközben Hobira nézett, majd követni kezdte a maknaét.

- Mit nem mondtál el? - néztem Hobira, mire nyelt egy nagyot. Tudtam, miről van szó... de azt akartam, hogy ő mondja ki.

Hoseok

A kérdés hallatán nyelek egy hatalmasat, ugyanis nem tudom, hogy erre mit is kéne válaszolnom. Jó, hülye vagyok, hát persze, hogy az igazat, de az nem olyan könnyű.

- Hoseok... mi nem mondtál el? - teszi fel újra a kérdést, már remegő hangon.

Tudom, hogy tudja... de miért akarja akkor, hogy kimondjam? Miért?!

- Aaaah... ez a hülye Jimin... - szólalok meg, a hajamat tépve. - Mindig ott van, ahol nem kéne lennie! - háborodok fel, terelve ezzel is a témát. Mindent elrontott, de komolyan! Bár... nem... Nem Jimin csalta meg V-t. Nem Jimin titkolta ezt el, és nem Jimin hazudozott.

- Hoseok, a lényeget! - szól rám türelmetlenül. Beharapom az alsó ajkam és a padlót nézem.

- Én... hidd el, hogy ezerszer megbántam, és ezerszer jóvá tenném, ha tehetném, de tudom, hogy nem lehet... de... de egy hónapja... megcsaltalak. Egy hónapja jöttem rá, hogy nekem csak te kellesz. De nem mertem elmondani... féltem, hogy összeroppansz...

Taehyung

Úgy éreztem, mintha a föld ketté nyílt volna a talpam alatt, s szinte éreztem, ahogy lefelé zuhanok. Mintha leforráztak volna a szavai. A testem megdermedt, és képtelen voltam arra, hogy megszólaljak. Egyszerűen nem ment...

Tudtam, miután Jimin kimondta, amit, hogy Hoseok megcsalt, és talán már akkor is sejtettem, mikor azon a napon haza jött, de a világért sem akartam bevallani magamnak, a világért sem akartam elhinni, hogy ő képes lenne ilyesmire.

Megfagyott az egész testem.

- Menjünk. - Hallottam valahol a távolból, hogy a többiek összeszedik magukat, és elmennek, kettesben hagyva engem Hoseokkal, aki teljesen elszomorodva nézett maga elé. Gondoltam rá, hogy azt mondom, fátylat mindenre, egy hónapja volt, de őszintén? Az volt a legnagyobb baj, hogy hazudott. Az volt a legnagyobb baj, hogy akkor jött rá, hogy szeret, addig meg csak velem volt, szánalomból. Nem a megcsalás ténye fájt a legjobban, hanem a körülmény, és a következmény, ami jelen esetben a hazudozás volt.

- Tae...

- Hagyj békén - súgtam magam elé, miközben a táskámhoz léptem, hogy felkapjam a földről.

- Hidd el, hogy megbántam! Szeretlek, jobban, mint eddig bárkit és... - A szavába vágtam.

- Miután megcsaltál, utána feküdtünk le, és akkor nem tudtál rendesen teljesíteni, ugye? - néztem rá, mire nyelt egy nagyot. - Tudod, nem az fáj a legjobban, hogy félre léptél. Nem, nem az a legrosszabb, hanem a hazugság, és az, hogy egy kicseszett vitából kell megtudnom, mert te nem mondtad el! Tudod, mi még a borzasztóan elkeserítő?! - Nem válaszolt, csak lesütötte a szemeit. - Az, hogy csak azután jöttél rá, hogy szeretsz! Hogy neked ez kellett ahhoz, hogy tudd, és addig csak szánalomból voltál velem együtt! Ez még az, ami kibaszottul fáj! Nem az, hogy megcsaltál, fátylat rá, felfogom úgy, hogy előfordul, de a többit nem tudom! Meddig fogsz hazudni?! Hányszor fogsz hülyét csinálni belőlem?! Hányszor fogod a bolondját járatni velem?! - kiabáltam.

- Tae... - Meg akarta fogni a kezemet, de azonnal elcsaptam magamtól az övét, hogy véletlenül se tudjon megérinteni. - Nem! Nincs Tae! Vége! Az utolsó csepp volt a pohárban! Az utolsó! Te nekem többé nem fogsz hazudni, többé nem fogsz megvezetni! Vége! - kiabáltam, miközben dühösen, forró fejjel indultam az ajtó felé, majd kinyitva azt, szinte feltéptem a falapot, és átlépve a küszöböt, hangosan becsaptam az ajtót magam után.

Nem hiszem el... nem hiszem el!

Hoseok

Teljesen lerökönyödve állok ott a próbaterem közepén, ahol Taehyung ott hagyott.

Ennél rosszabbat, elképzelni sem tudok...

Miért? Miért történt meg mind ez? Miért akkor, amikor már nem kéne, hogy számítson? Miért nyögte el magát Jimin? Miért? Miért?! MIÉRT?!

Kétségbeesetten állok a teremben, aztán nem bírom tovább.

Azonnal utána sietek.

Nem akarom elveszíteni! Nem, azt nem lehet! Ő az én TaeTaem! Csak is az enyém, akit annyira, de annyira szeretek.

Mikor meglátom a sietős léptekkel távozó fiút, utána rohanok, és elkapom a karjánál fogva.

- Taehyung, kérlek! - nézek rá kétségbeesetten, de erősen elhúzza a karját, és rám sem néz. Mintha ott sem lennék. - TaeTae, ne csináld... azóta egyszer sem hazudtam neked, én szeretlek. Kérlek! - megyek utána, azt a tempót diktálva, amit ő is.

- Egyszer sem? Egyszer sem?! - kérdezi, dühösen rám villantva szemeit. - Kurvára hazudtál! Kurvára nem mondtad el, hogy szánalom kapcsolatra voltam jó!

- Ez nem igaz! - fogok ismét a karjára, amit megint elrántana, de nem engedem. - Sosem voltam szánalomból veled! Soha! Mindig is szerettelek, csak... tudod, nekem sem volt akkor könnyű és... - a szavamba vág.

- Nem volt könnyű?! Mert szerinted nekem az volt?! Naponta megbántottál, naponta tiportad porba a lelkemet, mert neked olyan kibaszottul nehéz volt! De nekem egy rossz szavam sem lehetett, nem igaz? Mert akkor is én voltam a hibás, mindenért, holott már akkor hazudoztál! Én éreztem, tudtam, hogy hazug vagy, még sem hittem el, mert szerettelek! - kiabálja, majd újra elrántja a karját. Azonban én újra elkapom.

- Hazudtam, igen tudom! Én voltam a hibás mindenért, de én tényleg szeretlek. Én... én nem bírom ki nélküled. Kérlek, beszéljük ezt meg, hozzuk rendbe, nem hazudozok tovább, ígérem!

- Mit ígérsz? Hozzuk rendbe? Mit?! Úgy volt szar ez az egész, ahogy volt! Ezzel vége! Többé nem tudok bízni benned! Eljátszottad a bizalmamat! - sziszegi, aztán ismét megrántja a karját, és amint kiszabadul, menne tovább, de nem engedem.

- Taehyung! - szólok rá, aztán erősen a falhoz nyomom, majd ajkaimat az övéire tapasztom. - Kérlek... könyörgök… - mondom neki, már feladva a büszkeségem, ahogy már könyörgök neki. - Kérlek… - suttogom, aztán újra megcsókolom.

Taehyung

Hirtelen elakadt a lélegzetem is. Nem tudtam, mit kellene tennem, vagy mit nem kellene megtennem. Csak álltam, a falnak szegezve, és hatalmas, kerek szemekkel néztem magam elé, miközben Hoseok csókolgatott, s néha, mikor elhúzódott tőlem, könyörgött, hogy ne hagyjam el. Könyörgött. Szó szerint könyörgött, miközben erősen fogta az ujjaimat a sajátjával.

- Nem... hagyj békén - suttogtam, nyelve egy nagyot, és azzal a lendülettel el akartam tőle húzódni, hogy fejezze ezt be, és hagyjon végleg békén, mert én nem akarok tőle a következőekben semmit, nem engedett.

- Nem! Kérlek! Kérlek, TaeTae! Szeretlek, jobban, mint eddig bárkit, valaha! Szeretlek, és egy hatalmas nagy balfasz vagyok, én tudom! A legnagyobb a földön, és tudom, hogy el kellett volna mondanom, de nem ment! Nem tudtam! Féltem, hogy elveszítelek, féltem, hogy nem fogsz nekem hinni... kérlek... kérlek, Taehyung... - Ahogy ránéztem, láttam, hogy könnyesednek a szemei. - Szeretlek. Te vagy a mindenem! - Nyelnem kellett egy nagyot, miközben lesütött szemekkel álltam előtte, majd felsóhajtottam.

- Mondom még egyszer, hogy a megcsalás a kisebbik gond. Túlélem. Lehet, hogy én is félrelépnék néha, mert nem vagyok meleg, csak egy férfit szeretek. Ez azt hiszem, nem bűn. Az viszont az, hogy szánalomból rábólintottál mindenre. Az is az, hogy hazudoztál nekem, és még a barátainknak is. Ez bűn, és egyedül ezt nem tudja bevenni a gyomrom, nem azt, hogy megcsaltál - súgtam, remegő ajkakkal. - Állandóan hazudsz nekem! Mindig, de mindig hülyét csinálsz belőlem! Mint amikor megdugtál a születésnapomon, és utána közölted, hogy csak ajándék volt! Vagy akkor, mikor beöltöztünk, és hülyét csináltál belőlem... állandóan ezt teszed, még is... még is, mi a faszt gondolsz?! Hogy örökké tűrni fogom?! Szeretlek, de nem fogom elnézni, hogy én legyek az, akit bármikor bolonddá lehet tenni! A szánalmadból meg nem kértem régen sem, és most sem kell! - El akartam menni, de olyan erősen ölelgetett, hogy képtelen voltam rá.

- Én veled akarom leélni az életem... - súgta, a nyakamba temetve az arcát.

Hoseok

- Hoseok... engedj el - suttogja a másik, nyelve egy nagyot. Sokkal szorosabban ölelem magamhoz, mintha soha nem akarnám elengedni. Mert ez tényleg így van.

Most jöttem rá arra is... hogy tényleg, valóban vele akarom leélni az életem. Ez nem szimpla szerelem. Azt hiszem ez az, amit a másik is mondott nekem. Az a mérhetetlen szeretet, amit érzek, leírhatatlan.

- Kérlek… - suttogom, ahogy egy pillanatra sem engedem el.

- Hoseok! - szól rám, már erőteljesebben, aztán erősen nekem feszíti a karjait, és eltol magától. - Elég volt! Nem érdekel! Nem most kell könyörögni. Vége! - mondja ki kegyetlenül a szavakat, amire érzem, hogy egy világ kezd összetörni bennem.

- Kérlek… - hangom halk, kezemmel pedig végig simítok az alkarján, hátha még is meggondolja magát.

- Nem! Most pedig, engedj! - szól rám, aztán kikerül, mintha ott sem lennék, úgy siet el.

Ledermedve, meredten nézek magam elé, figyelve folyamatosan a fehér falat, ahol az előbb a másik állt előttem.

Úgy érzem, hogy végleg elveszítettem. Szörnyű vagyok...

Nem is tudom, hogy meddig állok ott, az idő múlása sem tűnik fel igazán, csak is a gondolataimba merülök alá.

Szörnyű, hiszen nem tudom, hogy már mit kéne tennem. Nem is értem, mostantól mi értelmet keressek az életemben? Nincs semmi!

- Hoseok, minden oké? - hallom meg Jin hangját. Lassan oldalra fordítom a fejemet, hogy ránézzek. - Te sírsz? - kérdezi döbbenten a másik.

Nagyokat pislogok, mire azonnal megtörölgetem az arcom, és a szemeimet. Észre sem vettem.

- Ah... mindegy - szipogok egyet, aztán ellépek a faltól, ahol eddig álltam.

- Nem jössz haza? A kisbusz már vár - szól utánam, ahogy sétálok az utca irányába.

- Majd megyek… - mormogom, zsebre dugott kézzel, ahogy hagyom, hogy a lábaim vigyenek valahova.

Nem akarok élni... komolyan.

Taehyung

Mikor hazaértünk, megtörölgettem a szemeimet. A kisbuszban folyamatosan folytak a könnyeim az arcomon, és nem tudtam őket megállítani, de nem is akartam. Hihetetlenül pocsékul éreztem magam, és abban a pillanatban, mikor könyörgött, egy hajszál választott el, hogy megbocsássak neki, de nem, nem fogok. Nem, és kész. Elegem volt, végleg elég volt mindenből. Nem érdekel, mennyire szeret, nekem többé nem fog fájdalmat okozni, többé nem fog belőlem hülyét csinálni. Megelégeltem... nincs tovább. Vége.

Felsóhajtva benyargaltam a közös szobánkba, majd összepakoltam a cuccaimat, Hoseok pedig az ajtóból nézte, ahogy pakolászok, könnyáztatta arccal, és szemekkel, de nem szólt semmit. Jól tette. Biztos vagyok benne, ha megszólalt volna, vagy bármit kiejtett volna az ajkain, én biztos, hogy neki ugrottam volna a torkának.

A paplanomat, és az ágyneműmet azonnal a nappaliba cipeltem, a többiek pedig hatalmas szemekkel pislogtak. A ruháimat nem tudtam hová pakolni, úgyhogy csak azokat a dolgaimat vittem ki, amik az alváshoz kellenek. Még véletlenül sem néztem rá Hoseokra, mikor elhaladtam mellette újra. Még csak véletlenül sem.

A nappaliba érve, rögtön leültem a kanapéra, ahová már megágyaztam magamnak, majd megeresztettem egy mély sóhajt.

- Tae... - Jungkook hangjára felemeltem a fejemet. - Most ti... - A szavába vágtam.

- Szakítottam, igen - mondtam, miközben elővettem a telefonom. Felsóhajtott, majd leült mellém.

- Ne haragudj. El akartam mondani, de úgy éreztem, az ő dolga lenne - mondta halkan, mire felsóhajtottam.

- Nem a megcsalás a bajom.

- Hanem? - kérdezte, hatalmasra nőtt szemekkel.

- Megint átvert, és hülyének nézett. A megcsalás is gond, igen, de a kisebbik. Lehet, hogy néha én is félrelépnék, mert nem érzem magam melegnek attól, hogy őt szeretem. Mindegy, ez bonyolult. Nem amiatt haragszom rá - motyogtam, nyomkodva a telefonomat.

- Sajnálom - mondta halkan, én pedig csak biccentettem egyet a fejemmel, mély sóhajt eresztve ki az ajkaim között.

~*O*~

Hoseok

Azóta a nap óta, hogy szakítottunk, valamennyire talán feldolgoztam. Addig is, úgy éltem, mint egy szemmel. Csak voltam, nem is éltem igazán.

Most sem vagyok teljes, de megpróbáltam végre összekaparni magam, ami sikerült azért.

Újra tudok hülyéskedni, csak annyi az egész, hogy Taehyunggal nem foglalkozom úgy, ahogyan eddig. Beszélő viszonyban vagyunk, de csak a legminimálisabban.

Viszont, rettentően hiányzik. Annyira akarom őt, még mindig. Annyira szeretem.

Azonban, ezt róla már nem mondhatom el. Vagyis... a látszat nekem ezt mondja.

- Hoseok, szólj a többieknek, hogy kész az ebéd! - szól rám mosolyogva, amire elvigyorodom, és becsapódok a többiekhez a kanapéra.

- Kész az ebéd, nyomás! - kuncogom, miközben megcsikizem Jungkookot, aki vinnyogva pattan fel, Jimin pedig követi azonnal.

Jó nekik, ők még mindig együtt vannak.

Mikor V rám néz, elvigyorodom.

- Neked is szól a felhívás - mondom, ahogy megvonom a vállam, majd megcsikizem őt is, amire halkan vinnyogva felpattan a kanapéról.

Hiába voltunk együtt... ugyan úgy fogok bánni vele, mint a többiekkel. Mint régen.

Régen is ezt akartam, nem igaz? Hogy minden olyan legyen, mint amikor még nem voltunk együtt.

Felsóhajtok, mikor mindenki kimegy, aztán követem őket.

Csendben eszik mindenki, mígnem Jungkook, és V halkan nevetgélnek valamin. Yoongi is becsatlakozik hozzájuk.

Mostanában ezzel a két emberrel van el a legjobban.

Elmosolyodom, aztán nem bírom ki, hogy ne szóljak oda nekik.

- Nocsak, mit bújtok ennyire? - kérdezem nevetgélve, amire rám néznek.

- Nem sok közöd van hozzá - von vállat Yoongi.

Oké, ez szarul esett.

- Csak videót mutatok nekik - mosolyogja Jungkook, Taehyung pedig nem reagál semmit.

Yoongi egy majom…

Taehyung

Hoseok rettenetesen hiányzott. Nehéz volt nem kimutatni, de próbáltam úgy viselkedni, mint régen. mikor még nem volt semmi gond, de őszintén, a szívem hasadt a dologba. Minden egyes mosolyomnál, amit Hoseoknak intéztem, úgy éreztem, hogy kiszakít egy darabkát, és minden egyes darabot messzire hajít. Nagyon nehéz volt.

Az első pár hónap főleg. Katasztrófa volt. Állandóan, szinte mindig sírva aludtam el a kanapén, aztán le is betegedtem, mert kint, a hűvös miatt megfáztam, meg alapjáraton nem valami acél erős a szervezetem, úgyhogy két hétig szenvedve jártam dolgozni, ami még inkább megviselt, a szerelmi bánat mellett, de idővel sikerült kikupálódnom. Annyira legalábbis sikerült, hogy ne fakadjak sírva, és úgy viselkedjek, ahogy régen. Ahogy mindig is.

Igazából, ha az elmúlt időszakokra gondolok, nem is ismerek önmagamra. Szánalmasan viselkedtem. Szánalmasabban, mint valaha. Jungkook pedig egy tündér volt. Állandóan velem volt, soha nem hagyott magamra. Jimin szint úgy. Segítettek nekem, rengeteget, amiért hálás voltam nekik. Persze, a többiek is segítettek nekem, ahogyan Hoseoknak is, egyikünket sem hagyták magunkra, és azt hiszem... mindketten szerencsések voltunk, hogy olyan barátaink vannak, akik nem különböztetnek meg minket, a tetteinktől függetlenül sem.

- Ez kurva nagy! - nevettem, mikor véget ért a videó, és nem is tudom, miért, de sanda szemmel Hoseokra néztem, aki turkálta az ételt. Gondoltam, hogy megkérdezem tőle, mi baja lehet, de... úgy éreztem, jobb, ha békén hagyom. Így is túl sokat engedünk meg magunknak egymással szemben.

Felsóhajtottam, mire Yoongi elvigyorodott.

- Igen, vicces volt - kuncogta, miközben megveregette a hátamat. Elmosolyodva néztem rá, közben pedig a számba vettem egy falat ételt, sanda szemmel figyelve Hobit.

Miért lett ennyire szomorú...?

- Ahhhhh! Fáradt vagyoook! - nyüszítettem, hátra feszítve a fejemet, mihelyst véget ért a próba. Az új koreo borzasztó nehéz, és elég rendesen megrendezi az izmainkat, és a szervezetünket. Még Jungkook, és Jimin is lihegve terültek ki a földön, pedig ők azért rengeteget gyakorolnak, és táncolnak. Gyakorolnak... ja, még az ágyban is mozognak.

A gondolatra elmosolyodtam, majd épp indultam volna Jinhez, hogy kikuncsorogjak tőle valami csirkés vacsorát, mikor Yoongi elhaladt mellettem, és fogalmam sincs, miért, de megfogta a seggem.

Nagy szemekkel bámultam rá, ő pedig elhúzódott tőlem.

- Bocs, eskü, nem direkt volt - nevette zavartan, ahogy a vizes palackjához indult. Vállat rántottam, majd elindultam Jinhez, és lehuppanva mellé, rögtön rákezdtem a nyafogásra.

Idő közben körbe futtattam a szemeimet a termen, és láttam, hogy Hoseok mérgesen pakolja a cuccait. Felvontam a szemöldökömet, de nem törődtem vele. Jobb, ha nem törődök vele. Mindkettőnknek jobb.

Eszeveszetten hiányzik, de ha mi ketten újra együtt lennénk, abból megint tragédia lenne. Inkább próbáltam... olyan lenni, mint régen. Mikor még nem volt semmi gond köztünk...

- Otthon megbeszéljük - nyögte Jin, miközben felkelt a földről.

- Hyuuuung! - nyüszítettem törökülésben, előre dőlve.

- Ne hisztizz! - sóhajtotta fáradtan, elindulva a leaderünk után, én pedig szemtelenül kinyújtottam rá a nyelvem, ahogy háttal állt nekem.

- Akkor majd megsütöm én! - mondtam, felhúzott orral.

Hoseok

Annyira dühös vagyok, mint még soha!

Hogy csinálhatja ezt?! Miért csinálja ezt?! Azt hittem, hogy a bandából senkivel nem fog kikezdeni, erre pont Yoongival? Pont azzal a fasszal?!

Ha a bandán kívül lenne valakivel, talán áldásom rá, de nem... talán nem... de mindegy, akkor sem lenne olyan, mint Yoongi.

Eddig velem volt, most meg megy a másik faszhoz? Mi a faszom?!

Istenem, de dühös vagyok.

Szinte bele dobom a cuccaimat a táskámba, majd amint elkészülök, dühösen a vállamra akasztom a táskámat, és kiviharzok a teremből.

Nem megyek autóval, muszáj járnom egyet, különben megőrülök.

A dormba visszaérve, minden a megszokott kerékvágásban megy. Nincs semmi különös, egészen addig, magnem megint látok egy TaeGi mozzanatot...

Látom, ahogy Suga, suttog valamit V fülébe, aki azonnal fülig pirul. Ez megadja nekem a kegyelemdöfést. Nem engedem, hogy elvegye tőlem! Vagy... már nem az enyém, de nem érdekel!

A bandából, senkié sem lehet!

Elkapom V kezét, és dühösen behúzom a szobámba, amit már hónapok óta egyedül birtokolok.

Az ajtót bezárom, és azonnal a merev falapnak csapom, szorosan neki szorítva, miközben dühösen az ajkaira marok, és hevesen csókolom, tenyeremmel hevesen simítok végig a testén.

Persze, ő már is ellenkezne, de nem engedem. Elkapom a kezeit, és a feje fölé szegezem őket egy kézzel.

Nem engedem, hogy Suga elvegye tőlem!

Annyira dühös vagyok... és annyira szerencsétlen. Undorító, hogy ez megtörtént. Mekkora egy szar alak vagyok! Hogy baszhattam el őt magamtól? Még is, hogy?!

Hevesen az ajkára harapok, amikor nem akar utat engedni nyelvemnek az ajkai közé. Halkan felnyög, és kihasználva az alkalmat, hogy nyitva vannak az ajkai, már is a szájába tolom a nyelvemet.

Szabad kezemmel, már is a ruhájáért nyúlok, és elkezdem lerángatni róla.

Mikor kinyitom a szemem, azt látom, hogy V sokkoltan áll az ajtónak döntve, nem is érti igazán, hogy mi történik.

De nem baj, kihasználom ezt.

Az ágyhoz hurcolom, majd ledobva rá, azonnal fölé magasodom, és lerángatom róla a ruháit, mígnem teljesen meztelen lesz. Tekintetem végig futtatom a látványon. Annyira gyönyörű, még mindig...

A duzzadt, vöröslő ajkak, és az enyhén barna bőre látványa mind-mind annyira gyönyörű, és az az ijedt arckifejezés is, ami az arcán ül.

Annyira szeretem... és annyira kell nekem.

Ajkaimmal végig haladok a nyakán, le a mellkasára, végig csókolgatva a bőrét. Azonnal egy halk sóhaj szakad fel belőle, majd felnyög, mikor megharapom a bőrét.

Heves vagyok, és ahol csak tudom, megjelölöm a bőrét, vagy a szívásfoltokkal, vagy a harapásokkal, amiktől többször felnyög vagy felvinnyog. Van, hogy azonnal eltolna, de olyankor a kezét lefogom, nem hagyom, hogy ellenkezzen.

Azonban, ahogy az ijedt szemeibe nézek, hirtelen megáll bennem valami.

Hirtelen rájövök, hogy mekkora egy undorító, rohadt féreg vagyok...

Megerőszakolom, ha ezt így folytatom.

Lenézek a foltokkal tarkított testére, majd belenézek az ijedt, sokkolt szempárba.

Én ezt... nem bírom tovább.

Hirtelen érzem, ahogy a hatalmas, sós könnycseppek végig nyalják az arcomat, egészen az állam végéig, majd onnan lecsöppennek a fiatalabb hasára.

Fogaimat összeszorítom, majd tekintetemet is leveszem róla.

Hogy tehettem ezt vele? Azzal, akit a legjobban szeretek...

Azóta nem sírtam, amióta szakított velem. Azóta a nap óta nem sírtam, és azt hiszem, az akkori adag is most jön ki.

A nagy cseppek, mohón nyaldossák végig az arcomat, hogy mindaz Taehyung hasára hulljon.

- Sajnálom... ne haragudj rám. Sajnálom… - suttogom, ahogy lassan visszanézek rá, egyenesen a döbbent szemeibe. - Én nem akartam ezt... tényleg ne haragudj… - sírok, akárcsak egy kisgyerek.

Micsoda egy férfi vagyok.

- Hobi… - suttogja a másik, döbbenten figyelve engem.

- Sajnálom… - ismétlem meg, majd hirtelen lehajolok hozzá, és szorosan magamhoz ölelem. - Én nem bírom ki nélküled... nem akarom, hogy Yoongi elvegyen tőlem. Nem akarlak elengedni. Nem akarlak megerőszakolni. Úgy sajnálom, sajnálom... Sajnálom, Taehyung. Mindent, mindent! Bocsáss meg, könyörgöm… - sírok a nyakának döntve a homlokomat, hagyva, hogy a mohó könnycseppek a kulcscsontjára hulljanak.

Taehyung

Sokkolt voltam.

Fel sem fogtam, hogy mi történik, csak realizáltam, hogy Hoseok egy kicsit sem gyengéden a szobájába ráncigál. Minden olyan volt, mintha felgyorsított jeleneteket pörgettek volna magam előtt. Csókolt, durván, marta, tépte a számat. Szinte éreztem, mennyire dühös, és feszült volt; legalábbis, a mozdulatai azt sugallták. Próbáltam magamtól ellökni, eltolni, többször is ellenkeztem, de minden ilyen védekező próbálkozásomat kivédte azzal, hogy elkapta a csuklóimat, vagy hevesebb, és keményebb volt, mint előtte. Nem értettem... egyszerűen nem értettem, hogy ez hogyan jött neki. Miért? Hogyan?

Fel sem fogtam, mikor az ágyra dobott, csak halkan nyekkentem. Minden férfias erőm felmondta a szolgálatot. Annyira le voltam döbbenve, hogy érdemlegesen nem tudtam ellenkezni, nem tudtam harcolni ellene. Egy idő után fel is adtam, csak hagytam, hogy tépje, marja a bőrömet az ajkaival, és hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy félek, vagy élvezem-e a helyzetet. Talán a kettő egyvelege volt. Talán élveztem még azt is, hogy ilyen mérhetetlenül durván közeledett felém, mert hiányzott. Talán elnéztem volna azt is egy idő után már, hogy szinte megerőszakol, durván magáévá téve a testemet újra.

Hirtelen viszont megállt. Sírni kezdett, és mikor befejezte a monológját, és a nyakamba hajtva a fejét, zokogott, nem tudtam, mit kellene reagálnom. Egy ideig csak néztem magam elé, fel a plafonra, keresve egy pontot, amit fixírozhatok, majd felsóhajtottam, és lágyan a hajába túrtam az ujjaimmal.

- Sajnálom... sajnálom - nyüszítette a nyakamba. Éreztem, ahogy a sós gyémántcseppjei végig simítanak a bőrömön. Nem akartam hallani, hogy sír.

- Miről hablatyolsz? - kérdeztem halkan, masszírozva a fejbőrét.

- Én nem akartalak, és nem akarlak elveszíteni. Hiányzol... hiányzol, TaeTae. Nagyon... én nem akarom, hogy Yoongival legyél. Nem akarom, hogy bárkivel legyél... belehalnék a fájdalomba. Én szeretlek... én szeretlek téged - zokogott, miközben a karjaival a hátam alá nyúlt, majd kicsit megemelve, szorosan magához ölelt. Felsóhajtottam, mikor éreztem a forró testét az enyémen, ahogy magához húzott, és megeresztettem egy apró szusszanást, a fejének döntve az arcomat.

- Nincs köztünk semmi Yoongi hyunggal - mondtam halkan, mire felszipogott.

- Nem érdekel... nem érdekel. Én szeretlek! Ölelni akarlak, csókolni, óvni, védelmezni! Én... én el akarlak vinni a cukrászdába, és mindent jóvá tenni, mert mindent ott basztam el... abban a szaros cukrászdában. El akarok menni veled újra, és onnan elölről kezdeni az egészet. Mindent ott csesztem el... - sírta, szorosabban ölelve az izmos karjaival. Felsóhajtottam, miközben az én szemeimbe is könnyek gyűltek, de én nem eresztettem el őket.

- Akkor menjünk el - mosolyogtam.

- Ho-hogy? - kérdezte halkan, felemelve a fejét, könnyáztatta szemekkel nézve rám.

- Menjünk el. Tedd jóvá... és kezdjük újra - mondtam halkan, mindkét tenyeremmel a hajába túrva. - Menjünk el a cukrászdába, és tedd jóvá az egészet - mosolyogtam, miközben lassan letöröltem a könnyeit az arcáról a hüvelykujjaimmal.

Hoseok

Hitetlenkedő arccal figyelem, ezt nem hiszem el, de komolyan. Hogy... hogy?

- Komolyan? - kérdezem, mérhetetlenül sok reménnyel a hangomban. Szinte már attól félek, hogy bosszúból ugratni fog.

De az a kedves mosoly, ami az arcára húzódik, ahogy figyel engem...

- Igen... komolyan - válaszolja, amire olyan boldogan odabújok hozzá, mint egy szeretetre éhes kiskutya.

Azonnal felhajolok hozzá, és az eddigi heves, és durva csókok után, gyengéden kezdeményezek nála egy csókot, amit azonnal viszonoz, és átkarolva a nyakamat, szorosabban magához húz.

Annyira boldog vagyok. Úgy néz ki, hogy végre... végre helyre jövünk.

Vagyis nagyon remélem.

Ezentúl, nem rontok el semmit, nem hazudok neki és... boldoggá teszem, amennyire csak tudom.

Úgy ver a szívem, hogy majd kiugrik a helyéről örömömben. Ennyire boldog, annyira régen voltam. Ez a pár hónap, éveknek tűnik.

A csókjaink, és az érintéseink annyira gyengédek, és annyira forróak. Régen értünk már így egymáshoz, és hihetetlenül jól esik.

Rengeteg csókot váltunk egymással, alig tudunk elválni a másiktól. Ölünk is egymásnak simul, így tisztán érezhetjük a másik merev ékességét. Sóhajaink megtöltik a szobát, mint később a nyögések, mikor ajkaim közé veszem Taehyung forró merevedését. Ujjaim lágyan cirógatják belülről, hogy felkészítsem újra az aktusra, amit már annyira régen éreztem.

Ismét felnyög, amint a harmadik ujjamat csatlakoztatom az előző kettőhöz, majd ahogy teljesen elnyelem, már is hallhatom a gyönyörtől túlfűtött hangját.

Teste megvonaglik alattam, és mellkasán, arcán gyöngyöznek az izzadságcseppek.

Annyira gyönyörű... hiányzott. Rettenetesen hiányzott.

- Ahh! - nyög fel hangosan, mikor már tövig merülök benne, majd amint megszokja a méretemet újra, lassú ritmussal kezdek benne mozogni.

Ahogy telik ez a kis idő, úgy kezdi el egyre jobban élvezni. Egyre jobban kezd kéjesen nyögni, egyre csak elragadja az érzés, ahogyan engem is, mígnem... elérjük a határainkat.

Hangos nyögéssel élvezünk el, szinte egyszerre. Ő a markomban én pedig egyenesen benne élvezek el, majd fáradtan dőlök rá, szorosan magamhoz ölelve a kisebbet, aki viszont ölel engem.

- Szeretlek. Örökké szeretni foglak! - suttogom a dús ajkaira, amiket újra megcsókolok.

- Én is... Én is tégedh...- sóhajtja vissza az én ajkaimra, végül nem sokra rá, azonnal elalszunk, mind a ketten.

- Nos? Akkor ez legyen az én jóvátételem? - kérdezem, mikor magamhoz húzva, nyakon csókolom az autóban, mielőtt kiszállnánk.

Rám néz egy nagy, boldog mosollyal, tenyerét pedig az arcomra simítva, magához húz és megcsókolja az ajkaimat.

- Nem. Ez legyen az újrakezdés - mosolyogja, amit azonnal viszonozok, majd kiszállva az autóból, a kezét megfogva, lassan a cukrászda felé vesszük az irányt.

Mennyivel jobb érzés, hogy nem kell hazugságokban élnem. Hogy nem kell félnem semmitől, egyszerűen csak szeretnem. Hogy lássam, ahogy végre a párom, a szerelmem boldogan mellettem sétál. Ahogy él, ahogy élvezi az életet, amit mellettem tölthet. Nekem ez egy hatalmas ajándék.

Ennél boldogabb... még soha nem voltam.