Return to life (3/?) - Sehun x Taehyung

Cím: Return to life

Alkotó: Nana; ötletadó: MinJi

Hossz: ?
Párosítás: Sehun [Oh Sehun] (EXO) & V [Kim Taehyung] (BTS)

Besorolás: +12!

Műfaj: AU; humor

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash; bromance

Összefoglalás: Sehun, Dél-Korea egyik legnagyobb cégének vezérigazgatója. Aránylag fiatal, karizmatikus, jóképű és elképesztően gazdag. Egy hatalmas, hamis botrány miatt kénytelen volt lemondani vezetői pozíciójáról. Természetesen szerelme, akiért akár a Holdra is elment volna, elhagyta a botrány kialakulása közben. A családja elfordult tőle, így egyedül maradt. Az élete darabokban. Depresszióba esett, majd arra az elhatározásra jutott, hogy új életet kell kezdenie egy olyan helyen, ahol senki nem ismeri, így egy aprócska falura esett a választása. Sehun a maradék pénzéből megveszi a falucskában lévő egyik régi házat, s a pénz hiányában egymaga áll neki házának korrigálásába. 

Hozzáfűzés:
 Yay! itt a folytatás! :D Bár, jó sokára, de meghoztam. :3 Remélem tetszeni fog nektek és előre is bocsánat a hibákért, amint lesz időm holnap, javítom őket, de már kihagy az agyam. 

A tikkasztó hőség uralkodott a kora délutáni időszakban is, ráadásul az, hogy mindkét férfi a tetőn tartózkodott, csak fokozta az elviselhetetlennek tűnő meleg érzetét, mintha a Nap szabályosan perzselte volna bársonyos bőrüket, már-már szenvedőssé téve a munkálataikat, azonban Sehun mindenképp be akarta fejezni az aznapra kitűzött célját, Taehyung pedig a világért sem lett volna képes nemet mondani a férfinak, így csendben ütlegelte a két ujjában szorított szöget a másik kezében lévő kalapáccsal. Nyelvét finoman kidugta két puha ajkát, tekintete pedig szabályosan a szeg tetejére irányult, összpontosítva, nehogy hibát vétsen és esetleg az ujját érje a hatalmas, kellemetlen, fájdalmas ütés.

Sehun szórakoztatónak találta a fiatalabb arckifejezését munkálatai közben, amellett pedig hihetetlenül édesnek és aranyosnak gondolta, ahogy a fiú koncentrált nyelvkidugva, kissé bandzsítva is a szög tetejére szegezett, csokoládé-barna szemeivel. Kedve lett volna összeborzolni a fiatalabb haját, édesgetve, babusgatva őt, amiért ennyire nemét talán picit meghazudtolóan viselkedett. Inkább korát, igen, határozottan a korát hazudtolta meg gyermekies viselkedésével és arckifejezésével, ami furcsa, s talán bizarr módon, de valamilyen szinten tetszett is a férfinak. Mélyen elgondolkodott pár minutum erejéig, hogy vajon normális-e ez és nincs-e valami mélyen eltitkolt ferde hajlama? Bár, tudtával nem volt, így túl sokáig nem is járatta ezen agytekervényeit, inkább megcsóválta a fejét, ide-oda libbentve azt, hogy utána újra, teljes erőbedobással tudja figyelni a dolgába elmerülő fiatal fiút.

Taehyung mélyen koncentrált, mintha nem is létezne számára a külvilág még csak percekre sem, minden figyelmét a felé irányuló szögre fordította és arra, hogy leüsse azt a helyére, ami pár pillanaton belül be is következett: finoman csapott rá a szeg tetejére, az pedig kellő könnyedséggel fúródott be a helyére, a fiú pedig kihúzta magát, széles mosollyal az ajkain, mintha egy dicséretet, vagy esetleg egy hajsimogatást várna jól végzett munkájáért cserébe. Természetesen, Sehun ezt az édes, gyerekes arckifejezést egy mosollyal nyugtázta és halovány fejlibbentéssel. Ritkán találkozott ilyen természetesen viselkedő emberrel, hiszen a régi lakhelyén, munkahelyén, vagy a közvetlen környezetében sem tartózkodtak olyan emberek, akik kifejezetten csak is önmagukat adták, mutatták volna a külvilág felé. Ő is megjátszotta magát, már bele is szokott az előkelő, kissé nagyképű, orrfennhordós szerepébe – ami kellett is egy cég igazgatásához –, habár, régebben egyáltalán nem úgy viselkedett, de Taehyungot és a kis falucskát, környezetét elfigyelve kezdte úgy érezni, ahogy a béke és a régi önmaga lassan elhatalmasodik a szívén, ezt pedig felemelő érzésnek tudta be. Mintha minden gondtól megszabadult volna, mintha minden más lenne.

Pár óra elteltével egyszerre sóhajtottak fel, ugyanis a tető nagy részét rendbe hozták, már csak pár dolog várt némi csiszolásra és megmunkálásra, de az már ráért, hiszen a lényeg az volt, hogy ne ázzon be, ha a falu felé közeledik egy esetleges nyári zápor, vagy vihar, ami bármikor lecsaphatott. Taehyung összeborzolta a haját, majd lemászott a létrán, s miután Sehun összeszedte a szerszámokat és a kellékeket egy kisebb ládába, így tett ő is, követve a fiú mozdulatait. Mikor már mindketten a talajon álltak, Sehun letette a kis ládát a zöldellő fűvel borított földre, és azt követően elkapta a létra két oldalát, majd ügyesen összecsúsztatva azt, a garázs felé kezdte cipelni, halk szusszantásokat hallgatva. Persze, Taehyungot nem hagyhatta ez figyelmen kívül, hiszen a létra elég nehéz volt, a férfinak pedig erősen kirajzolódtak az izmai, ahogy cipelte a nehéz fémet, mély sóhajokat hallatva. A fiatalabb automatikusan beharapta alsó ajkát, csillogó, vágyakozó íriszeivel bámulva a számára Félistennek tűnő személy, majd mikor az eltűnt, csalódottan lebiggyesztette ajkait, mint egy kisfiú, akitől elvették a nyalókáját, és amint feltűnt Sehun alakja ismét, széles mosolyra húzta dús, puha ajkait. A férfi lassan lépdelt, majd megborzolta ujjaival ragyogó szőke tincseit, néhány izzadtságcseppet eresztve levegőbe puha tincseinek végéből, Taehyung pedig minden mozdulatát követte hatalmas, boci szemeivel, egészen addig, amíg Sehun elé nem ért, ugyanis akkor lesütötte hosszúkás szempilláit, zavartan mosolyogva.

– Köszönöm, hogy segítettél, nagyon hálás vagyok érte, de már elég későre jár, szerintem lepihenek és tégy úgy te is – mosolygott a férfi, kezével a fiú fejéhez nyúlva, lágyan megborzolva Taehyung sötét tincseit. Az említett fiú arca ki volt pirosodva a melegtől és a kissé fizikálisan megterhelő munkától, azonban amint az idősebb hozzáért, csak vörösebbé vált az arca, még egy hatalmasat is kellett nyelnie, hogy ne szakadjon össze. Egy bizonyos időn belül rájött, hogy talán reagálnia kellene valamit arra, amit a férfi mondott neki, így nagy nehezen összeszedte olvadó, bomladozó szívét és agyát, hogy valami választ kis tudjon csikarni magából.

– Igazán nincs mit, szívesen segítek, bármikor! – húzta széles mosolyra ajkait, boci szemekkel pillantgatva Sehun irányába.

– Köszönöm, nagyon aranyos tőled! Lehet, hogy még igénybe vennélek. Soha nem volt még kertes házam, ennyi munkával – sóhajtotta az idősebb, zavartan nézve a ház ajtajának irányába. – Tényleg, enni kérsz valamit, mielőtt elmész? Biztos éhes vagy már – húzta lágy, felfelé ívelő görbületbe édeskésnek ható ajkait, kedves hangjával beszélve az előtte állónak, aki ha lehet, még inkább elvörösödött, s szerencséjére szolgált a meleg, nyári Nap, ugyanis az valamelyest hamisan leplezte arcpirosságának tényleges okát. Habár, a Nap már bőven lemenőben volt.

– Hát, nem is tudom. Nem zavarnálak? – kérdezte, finoman oldalra billentve a fejét, kíváncsian nézve Sehunt, aki hitetlenkedve emelte az ég irányába sötét íriszeit, kuncogva egy jó ízűt, megcsóválva a fejét, csípőjére téve mindkét tenyerét.

– Ha zavarnál, nem kérdeztem volna meg. Ennyit igazán megérdemelsz, főleg, hogy a munka nagy részét helyettem végezted. Na, gyere. – Nem várta meg a fiatal fiú reakcióját, csak jó kedvűen elkapta annak csuklóját, hogy behúzza maga után a kis szerény otthonába, valami ételt kínálva neki, ami lehetőleg finom lesz. Szívesen főzött volna is neki valami ízletes ételt azért cserébe, hogy ennyit és ilyen aranyosan segített neki, csak sajnos már későre járt és nem volt tisztában azzal, mi fog történni, ha esetleg a vendége túl későn érne haza.

Taehyung mély sóhajokat hallatott, lassan szelve az utca hosszát lábaival, végig mosolyra húzva ajkait, álmodozó íriszekkel bámulva a nagy világba előtte. Érezte, ahogy a vonzalom és a szerelem vörös, rózsaszín köde rátelepszik elméjére, és egyszerűen csodásnak érezte. Szeretett szerelmes lenni, még akkor is, ha az viszonzatlan, márpedig csak viszonzatlan érzelmeket táplált emberek iránt, ami néha elkeserítette, de ha az életet körbe kellene írnia valahogyan, biztos a szerelemmel és a mély érzelemmel kezdené, hiszen úgy tartotta, akkor a legboldogabb, a legszebb az ember, még akkor is, ha néhanapján mélypontra kerül miatta.

Néha-néha megperdült séta közben a saját tengelye körül, mély orgánumú hangján dúdolva egy kellemes, fülbemászó dallamot, egyáltalán nem sietve hazafelé, vagy törődve azzal, hogy otthon már esetleg várja a családja. Szinte minden mozdulatáról lerítt, mennyire boldog volt, főleg, hogy a férfi még vacsorára is meghívta, s bár, már evett vajas kenyeret kakaóval, sok-sok zöldséggel és pár finomsággal, valamiért úgy érezte, hogy ez volt az egyik legszebb étkezése addigi élete során. Édes volt a vajas kenyér, mennyei volt a kakaó, mintha mézet csorgattak volna a nedűbe és hihetetlen ízpompával voltak megáldva a zöldségek, amiket majszolt, pláne akkor, mikor Sehun beszélt hozzá, vagy mesélt neki valamit.

Szegény Taehyung már most egy varázslatos univerzumban érezte magát, pedig valójában még nem is ismerte Sehunt, s csak remélte, hogy később erősebbek lesznek az érzelmei és nem fog kiábrándulni majd a férfiból.

Taehyung lassan lépett be otthonának ajtaján, le sem vakarható vigyorral és boldog kifejezéssel az arcán. Amint becsukta maga mögött a merev falapot, levette magáról piszkos cipőjét, s hatalmas nyújtózkodások közepette lépett beljebb a folyosó-szerű előszobán, azonnal bal oldalra fordulva, a nappaliba nézve, és meglepetten konstatálta, hogy Yoongi a kanapén ült, az édesapjával beszélgetve.

– Hát te? – bukott ki belőle a kérdés rögtön, nagyra nőtt szemekkel figyelve barátját, aki némi hezitálással, de felé fordította fejét, megszakítva ezzel a beszélgetést a fiatalabb apjával.

– Segítettem apukádnak a zöldségesben – mondta színtelen hangon, mire Taehyung bocsánatkérően nézett apja felé, beharapott alsó ajakkal, a férfi azonban csak elnézően mosolygott, megvonva hanyagul a vállait.

– Nem gond, hogy kimaradtál délután, de szólhatnál legközelebb, ha dolgod akad. Mondta Yoongi, hogy egy férfinak segítesz, aki most költözött ide, szóval nem gond, értékelem ezt a gesztust, jól jönne neked egy új ismerős, ráadásul biztos a férfinak is jól esett, de legközelebb szólj – nyögte fáradt hangján a férfi, miközben térdeire támasztva a tenyerét, lomha mozdulatokkal kelt fel a kanapéról, hogy a konyhába indulhasson, majd amint eltűnt a fiúk látóköréből, Taehyung mély sóhajt hallatott, bocsánatkérően pislogva Yoongi kifejezéstelen arca felé. Az idősebb egy idő után csak megemelte szemöldökét, mereven bámulva Taehyung már-már könnyesedő, boci szemeit.

– Jó, szívesen segítettem, úgysem volt semmi dolgom! Mi volt a pasassal? – sóhajtotta megadott hangján, apró mosollyal csóválva meg a fejét. A fiatalabb fiú arca rögtön felragyogott, a műkönnyek eltűntek szemeinek sarkaiból, és szinte pillanatok leforgása alatt elkapta Yoongi csuklóját, hogy magával húzza őt egészen a szobájáig. Yoongi ezt egy kelletlen nyögéssel nyugtázta, azonban mihelyst beértek a fiú egészen aprócska, aranyos szobájába, s Taehyung leültette őt az ágyra, megcsóválta a fejét. A fiatalabb helyet foglalt mellette, törökülésben ülve, magához vonva kispárnáját, szorosan a mellkasához szorongatva karjaival, nagy levegőt véve ajkainak résén át:

– Hihetetlenül kedves! Olyan… olyan ah! – nyögte mély hangján, lehunyva a szemeit, ábrándos arckifejezést produkálva. – Egyszerűen nem tudod elhinni, milyen csodálatos! Meghívott vacsorára, csinált nekem vajas kenyeret és főzött nekem kakaót, meg-meg-meg-meg megdicsért, milyen ügyes vagyok és vagy tízszer megköszönte, hogy segítettem neki és ah! – nyüszítette, a plafon felé emelve tekintetét. Yoongi felvonta szemöldökeit, majdhogynem homloka közepére futtatva őket. Szívesen mondta volna, hogy a kis vacsora meghívástól ne aléljon el ennyire, mert ez volt a minimum azért, hogy segített neki a szabadidejében, de a világért sem szerette volna megbántani az érzékeny lelkű barátját, így csak bólintott egyet. – Olyan helyes, annyira szép a mosolya, a haja, az arca, mindene! Tökéletes és mikor cipekedett, és az izmai kirajzolódtak a testén, és az izzadtságcseppek lágyan… – Yoongi gyorsan a szavába vágott.

– Oké, elég! – nevette, megrázva a fejét.

– Bocsi – motyogta a fiatalabb, szende mosollyal az ajkain, haloványan megvonva vállait.

– Nem baj, de én is láttam a fickót és engem nem mozgat meg. Szóval, ennyire bejön? – kérdezte halk sóhaj mellett, mire barátja hevesen kezdett bólogatni, ragyogó íriszeivel, kipirult arcával.

– Holnap is segítenék neki – kezdett bele Taehyung, némi hezitálással.

– Hé! Nem akarok megint a zöldségesben szenvedni! – morgott Yoongi, összeszűkítve szemeit, kifejezve nem tetszését aziránt, hogy Taehyung újdonsült szerelmének akar segíteni inkább és ráhagyni az ő munkáját.

– Kérlek! – nyögte, majd rögtön összetette két kezét, össze is kulcsolva ujjait, lebiggyesztve ajkait, amiket néha megremegtetett, a műkönnyek pedig újra ott csillogtak sötét íriszeinek sarkában. Yoongi kelletlenül felmorrant, megforgatva a szemeit, hogy inkább rá se nézzen könyörgő barátjára, azonban mikor pillanatok múlva visszanézett rá és ugyanez a látvány fogadta, megadóan felsóhajtott, lehunyva szempilláit.

– Jó, legyen… jó. – Beadta a derekát, a fiatal barátja pedig szabályosan felvinnyogott, szinte Yoongi nyakába vetődve, szorosan átölelve annak nyakát, megszorongatva a testét.

– Imádlak, köszönöm! – szorongatta meg erősebben. Yoongi szemei elkerekedtek újra, majd nagy nehezen ujjait barátjának karjaira fűzte, hogy lefejthesse azokat magáról, hiszen kezdte úgy érezni, ha Taehyung továbbra is így marad, valószínűleg meg fog fulladni, azt pedig nem szerette volna.

– Nincs mit. – Némi szenvedéssel sikerült magáról eltávolítania a tapadó barátját, aki újra visszaült eredeti helyére, a párnáját ölelgetve magához, boldogan csillogó tekintettel fixírozva Yoongit. – Tudod, ritkán szánalmasan nézel ki szerelmesen. Amúgy sem vagy piskóta, de így… – nézett végig a fiún, aki hirtelen elengedte a párnácskát, majd egyik kezébe kapva annak csücskét, lágyan fejbe legyintette vele Yoongi fejét, ezáltal az idősebből kirobbant egy halk kuncogás. – Most mi van? Csak őszinte voltam!

– Nem vagyok szánalmas, csak szerelmes! – fújta fel az arcát Taehyung, sértetten.

– Ugyan az.

– Nem! Nem ugyan az és ne gonoszkodj velem! – pufogott, mérgesen helyezkedve a matracon, összevont szemöldökkel, ismételten ölébe véve a párnát, testéhez préselve azt vékonykás karjaival.

– Jó-jó. Mit fogtok holnap csinálni? – dőlt el az ágyon, tarkója alá fűzve ujjait, oldalra döntve a fejét, úgy figyelve Taehyungot, aki egy minutum erejéig elgondolkodott, mély, hümmögő hangot hallatva, a plafon irányába emelve tekintetét.

– Pontosan nem emlékszem, mit mondott, másra figyeltem, de...

– Ez nem lep meg. – Rögtön abba hagyta mondatát, mikor észrevette a fiú szúrós pillantásait. Megköszörülte a torkát. – Bocs, folytasd.

– Szóval szerintem befejezzük a tetőt, mert az még hátra van, aztán lehet segítek neki kifesteni a lakást, mert elég bénán csinálta – kuncogta a fiú, követve végül Yoongi példáját, elfekve mellette a puha matracon, mellkasán tartva a már agyon gyötört párnáját, lapos pillantásokkal nézve maga elé, aprócska mosollyal az ajkain. Yoongi lassan oldalra fordítva a fejét nézett barátjának mélázó, boldog arcára, és apró szusszantás szokott ki száján, majd elhúzta azt, hitetlenkedő pillantásokat vetve barátja felé.

Hiába is, aggódott érte. Félt, hogy kipakolja ennek a férfinak is a szívét, ráakaszkodik egy kicsit, ragaszkodni fog hozzá, aztán majd eléri a hirtelen arculcsapás, hogy a férfi hetero és soha, de soha nem kezdene egy ilyen fiúval, de még akkor sem, ha meleg lenne. Nem akarta, hogy megint átessen ezen, de hiába próbálta volna óvni és védeni a kíméletlen pofontól, Taehyung makacs és akkor sem hallgatna rá, ha arannyal lenne foglalva az, amit lefektetett magában.

– Itt alszom ma, mit szólsz? – kérdezte végül az idősebb, mire Taehyung felé fordította a fejét, egy apró bólintás kíséretében.

– Alszol velem? – Ártatlannak tűnt a kérdés, Yoongi viszont nem akart barátjával egy ágyban aludni, hiszen mikor kicsik voltak, még nem csinált belőle ügyet, azonban már mind a ketten felnőttek, és úgy érezte, ideje már kinőniük ebből, viszont kezdett rájönni, hogy ez a gyermekszívű barátja mellett kész lehetetlenség lesz, de azért megpróbált neki ellent mondani, hátha:

– Ne már… nem akarok veled aludni, utálom, mikor fojtogatsz álmodban, mert úgy ölelsz, mintha alvós maci lennék. Amúgy is, le kellene erről szoknod, nem egészséges egy hetero pasinak egy meleg fiú mellett aludnia, tudod? – dünnyögte Yoongi, összevont szemöldökkel, viszont amint a fiú könyörgő arcára nézett, elfintorodott, elhúzva ajkait. – Utállak, tudod?

– Köszi! – kuncogta Taehyung, rögtön átölelve mogorva barátját.