Return to life (5/?) - Sehun x Taehyung

Cím: Return to life

Alkotó: Nana; ötletadó: MinJi

Hossz: ?
Párosítás: Sehun [Oh Sehun] (EXO) & V [Kim Taehyung] (BTS)

Besorolás: +12

Műfaj: AU; humor

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash; bromance

Összefoglalás: Sehun, Dél-Korea egyik legnagyobb cégének vezérigazgatója. Aránylag fiatal, karizmatikus, jóképű és elképesztően gazdag. Egy hatalmas, hamis botrány miatt kénytelen volt lemondani vezetői pozíciójáról. Természetesen szerelme, akiért akár a Holdra is elment volna, elhagyta a botrány kialakulása közben. A családja elfordult tőle, így egyedül maradt. Az élete darabokban. Depresszióba esett, majd arra az elhatározásra jutott, hogy új életet kell kezdenie egy olyan helyen, ahol senki nem ismeri, így egy aprócska falura esett a választása. Sehun a maradék pénzéből megveszi a falucskában lévő egyik régi házat, s a pénz hiányában egymaga áll neki házának korrigálásába. 

Hozzáfűzés:
 Itt is a folytatás. :3 Bár, nem túl eseménydús ez a fejezet, azért remélem, tetszeni fog nektek! <3
Jó olvasást! <3

A napok vészes gyorsasággal teltek. Szinte szempillantás alatt kelt fel az életet adó Nap, majd nyugodt is, hogy helyét átvehesse a Hold, ami elhozta az éjszakai élőlények mekkáját, és amint nyugovóra tért, helyét felváltotta ismét a ragyogó fényű csoda. Az idő borzasztóan gyorsan haladt el a falusiak feje alatt, mire feleszméltek, már azon kapták magukat, hogy lassacskán véget ér a tikkasztó hőség, a forró nyári napok, ez pedig némileges szomorúsággal töltötte el a lakókat, hiszen a nyár volt számukra a legtermékenyebb évszak; akkor termett a legtöbb zöldség, gyümölcs, gabonaféle, amire mindig szükség van, azonban, az idősek, amíg kicsit aggódtak az ősz, s tél közeledte miatt, a fiatalok örültek, boldogok voltak, hiszen nyár végén mindig van egy csodálatos, hatalmas ünnepség, ami elbúcsúztatja a forróságot, a zöldellő tájat és a gyönyörű, nyári napokat. Ez az ünnepség mindig augusztus legutolsó napjára esett, mindegy volt az, hogy hétköznap, vagy hétvége az a nap, az ünnepség akkor is él, a falu emberei mind vígan dalolnak, iszogatnak, a gyerekek pedig játszanak a mezőkön, éjszaka pedig egy szemgyönyörködtető, varázslatos tűzijátékkal zárták az ünnepet.

Ilyenkor minden tele volt vásárral, csecsebecséket eladó idős nénikkel, vagy fiatal emberekkel, akik a nyár időszakában, kézzel készített tárgyaikat próbálták eladni: álomcsapdák, kézzel faragott, készített csészék, bögrék, ékszerek. Amellett rengeteg édességet áruló pult is volt, minden, ami szemnek-szájnak ingere, s ahogy mindenki, Taehyung is borzasztóan várta már, hiszen a kedvenc ünnepsége volt. Sűrűn előfordult, hogy nagy nehezen rávette Yoongit, öltözzenek be valaminek, bár, idén fogalma sem volt arról, minek kellene beöltözni, de hosszas elmélkedés után már inkább azon gondolkodott, el kellene hagyniuk ezt a szokásukat, hiszen rajtuk, és pár gyerkőcön kívül senki nem öltözött be. Attól függetlenül, borzasztóan várta, bár, szomorú volt egy kicsit, hiszen szerette a nyarat, imádott a sárban fürdeni, szerette Yoongit kicincálni a tűző napra, hogy aztán azon nevethessen, a hófehér bőrű fiú mennyire leégett, mennyire is szidja szeleburdi barátját. Imádta a zöldellő mezőket, a gyönyörű virágokat, a zöld tájat, a Napfelkeltét, a Naplementét, és kicsit fájt a szíve, hogy ilyen gyorsan elrohant az idő a feje felett. Szeretett volna még pár hetet ebből az évszakból, de tudta, hogy ezt lehetetlenség megtenni, így nagy nehezen beletörődött, hogy a nyárnak vége, és száj húzva gondolt arra, milyen rossz is lesz majd télen beutaznia a városba, ha esetleg a szükség úgy hozná.

A „rossz kedve” ellenére is – amit a tél közeledte adott –, boldog volt, ugyanis Sehunnál töltött minden egyes napot, segített a férfinak rendbe hoznia a házat, amit vett, azonban, ahogy szaladt az idő, a munka is egyre kevesebb lett, egyre inkább közeledett a befejezés, az utolsó napokra pedig már csak a festés, egy-két csiszolás maradt, amit hihetetlen gyorsasággal végeztek el, s ahogy Taehyung ráismert arra, hogy lassan ez is véget ért, elszomorodott. Sehun boldog volt, örült, hiszen a lakása készen van, Taehyung azonban szomorkás, bágyadt volt, amit a férfi nem tudott hová tenni, de úgy érezte, egyelőre nem kérdez rá rossz kedvének okára, csak csendben csinált valami ebédnek valót, hiszen, ha máshogy nem tudja meghálálni azt a rengeteg segítséget, amit kapott a fiútól, legalább étellel ellátja, amíg nála tartózkodik. Tudta, hogy adósa lesz, és már arra is gondolt, mennyit fog fizetni a fiúnak, ha végre lesz munkája, de az még odébb lesz, így valamelyest kínozta a lelkiismeret-furdalás, mert nem szerette volna, hogy a fiú ingyen dolgozzon neki.

– Mindjárt kész – vigyorgott a szőke hajú férfi, miközben kisétált a konyhából, beletúrva szőkés, selymes, csillogó tincseibe. Taehyung bólintott egyet, mosolyt erőltetve az ajkaira, és habár, elég őszintének tűnt az a mosoly, Sehunnal feltűnt, hogy koránt sem volt az, hiszen Taehyung szemei beszédesebbek voltak, mint bármi más a világon; szinte a lelkéig látott sötét íriszein keresztül, és már elég régóta ismerte ahhoz a fiút, hogy tudja, valami bántja. Nem is tudta sokáig magában tartani a kérdését, így amint elérte a kanapéját, elnyitotta ajkait, hogy szavak, hangok hagyhassák el azokat: – Mi a baj? – kérdezte halkan, helyet foglalva a fiú mellett, azonban Taehyung csak gyorsan rápillantott, majd megrázta a fejét.

– Semmi, csak nem örülök, hogy vége a nyárnak. – Nem mondott igazat, de nem is hazudott. Részben tényleg így volt, de inkább amiatt szomorkodott, hogy ezentúl nem lóghat Sehun nyakán, nem figyelheti minden lépését, nem mászkálhat vele, nem dolgozhatnak együtt, nem gyönyörködhet a testében, a tökéletes arcában, a kedves személyiségében… Nem csak a nyár ér véget, hanem az ő boldog napjai is.

– Ó, de emiatt ne keseredj el ennyire – húzta szelíd mosolyra ajkait a szőke férfi, miközben a fiú kócos, zilált hajába túrt, hogy hosszúkás, vékony ujjaival megtáncoltathassa a tincseket, majd ötletet kapva, lassan kezdte el ujjaival kibogozni a kócos hajszálakat, ahogy végig húzta köztük az ujjait, ügyelve, hogy egy pillanatra se okozzon a fiúnak fájdalmat, vagy esetleg kellemetlen érzést. – A tél is nagyon szép tud lenni. Mikor esik a hó, minden hófehérbe borul. Nincs annál szebb, szerintem. Ráadásul az ősz is nagyon szép, ahogy a falevelek lehullanak, és beszínezik a talajt a sok-sok színes faleveleikkel. Emiatt ne szomorkodj – mosolygott újra, majd mikor úgy érezte, eleget piszkálta Taehyung haját, elhúzta onnan az ujjait, amit a fiú egy csalódott sóhajjal nyugtázott, hiszen jól esett neki, ha a férfi hozzáért; nem is kifejezés, hogy jól esett a lelkének.

– Tudom, tudom, csak a nyár olyan… vidám! Boldog. Az ősz pedig hozza az elmúlást, aztán jön a tél… annyira nem vagyok oda érte. Bár, hógolyózni szeretek, de lassan fel kellene nőnöm, elhagynom ezeket a dolgokat – mosolygott keserűen, felnézve Sehunra, aki egy pillanatra meglepődött, majd elhümmögte magát.

– Hát, igen. Felnőni fel kell, de nem kell amiatt elhagynod a jó szokásaidat. Mármint, hogyan is kellene mondanom? Tudod, én minden olyasmit elhagytam, ami gyermekké tett, és rettenetesen megbántam. Nem baj az, ha az ember egy kicsit szórakozott, vagy ha szeret hógolyózni harminc évesen, hiszen gondolj bele, ha gyereked lesz, akkor neked kell játszanod a lurkóval, az pedig borzasztóan boldog lesz, hogy ilyen apukája van – mosolygott szüntelenül, s habár, biztatónak akarta intézni szavait Taehyung felé, a fiú viszont elszomorodott, hiszen tudta, hogy neki sosem lesz gyereke. Legalábbis, valószínűnek tartotta, hiszen nem az ellenkező nemhez vonzódott, de ezt hogyan is mondhatná el Sehunnak? Még azt sem meri, mit érez iránta, akkor azt hogyan tudná, hogy meleg? Lehet, hogy a férfi azonnal kipenderítené a házból, hiszen pár dolgot már tudott, elmesélt neki a férfi: felesége volt, Szöulban élt, és cégigazgató volt, ráadásul rengeteg barátnője volt régebben is, Taehyung pedig ekkor látta be, semmi esélye nem lehet a férfinál.

A szavak hatására csak bólintott egyet, maga elé nézve, mélyeket sóhajtva.

– Úgy érzem, más is bánt, nem csak a nyár vége – vonta meg a szemöldökeit a férfi, kíváncsian figyelve fiatal barátját, mire az csak félszegen bólintott, lebiggyesztett ajkakkal.

– Hát, talán szerelmes vagyok, és az a személy, akit szeretek… lehet, hogy többé nem veszi hasznomat, így nem fogom sűrűn látni – mondta maga elé, törökülésben ülve a kanapén, véletlen sem pillantva fel Sehunra, hatalmas, boci szemeivel, hiszen félt attól, talán elárulhatja magát a viselkedésével – elég volt, hogy ilyesmit ejtett ki dús ajkain.

– Mi az, hogy nem veszi hasznodat? – pislogott a férfi, összezavarodottan nézve maga elé. – Olyan embert nem éri meg szeretni, aki csak hasznot húz belőled!

– N-nem! Mármint, kedvel ő engem, azt hiszem, csak… mindegy – sóhajtotta a fiú, lehunyva szemeit, szomorkásabban nézve maga elé. – Amúgy, lassan jön az ünnepség, te eljössz, ugye? – tette fel a kérdését, inkább amiatt, nehogy tovább kérdezősködjön a férfi, hiszen félt attól, hogy esetleg elárulná magát, ha már eddig nem tette azt meg.

– Milyen ünnepség? – döntötte kissé oldalra a fejét Sehun, érdeklődve figyelve Taehyung arcát.

– Hát, tudod, itt nálunk mindig van nyár búcsúsztató. Tűzijáték, árusok, sok-sok program, nagyon jók szoktak lenni. Igazából, még sosem volt rossz élményem ezzel kapcsolatban, mindig szépen megszervezik, az emberek is aranyosak, habár, az árusok néha erőszakosak – kuncogott vállat vonva –, de az sem olyan zavaró. Eljössz, igaz? – kérdezte, csillogó szemekkel, mire Sehun elgondolkodott egy pillanatra, hümmögött egy aprócskát, majd újra Taehyung felé emelte íriszeit, s rögtön széles mosolygásra késztette a fiú csillogó szeme, ahogy szinte könyörgött, menjen el ő is.

– Nem is tudom. Nem vagyok azért annyira idevalósi még, és… – A fiú rögtön a szavába vágott.

– Szoktak jönni városokból is, mert híres ünnepség nálunk. Általában vannak játékok is, körhinta, lánchinta, minden ilyesmi – mondta, már teljes testével a szőke férfi felé fordulva.

– Még meggondolom, rendben? Nem nagyon szoktam ilyesmikre járni – mondta zavartan, tincseibe túrva, kissé megvakargatva ujjaival a tarkóját, tanácstalanul nézve Taehyunra.

– Kérlek! Gyere el velem! – mondta a fiú, hatalmas, boci szemekkel. Habár, Taehyung ezt egy „randinak” gondolta, Sehunnak erről fogalma sem volt, de őt az sem zavarta volna, ha a férfi erről tudomást sem vesz, hiszen nem lenne mersze nyíltan elhívni valahová, azonban ez így más volt, hiszen csak egy ártalmatlan kis szórakozás, semmi több, és még egy barátot is szívesen elhívna egy ilyen eseményre. Bár, biztos volt benne, hogy Yoongi ott lesz velük, de ez nem zavarta, ugyanis szerette Yoongit, és tudta, ha kicsit felönt a garatra, úgyis elmegy csajozni. Mint minden alkalom, ez is valahogy így fog eltelni; esetek többségében Yoongi sokat iszik, olyankor pedig udvarol minden lánynak, Taehyung pedig pufogva figyeli, hogy barátja már megint ott hagyja őt, aztán megunva tovább andalog, körbenézve az utcákon, kisétálva a hatalmas rétre, majd dombra, ott nézve végig a tűzijátékot. Persze, volt rá példa, hogy együtt nézték, de Yoongi szeretett magának lányokat fogni, ez pedig tökéletes alkalom volt hozzá, így soha nem sértődött meg, vagy haragudott meg barátjára emiatt.

– Velem akarsz elmenni? – kérdezte Sehun, nagy szemekkel. – Egyedül nem lehet? – billentette kicsit oldalra fejét, értetlenül vizslatva Taehyung csillogó szemeit.

– H-hát… az úgy nem olyan – vallotta be a fiú, kissé félénken, elpirulva. – D-de ha nem akarsz, megértem, mármint… gondolom, hogy ilyesmire nem velem mennél, hanem egy szép lánnyal, vagy ilyesmi – motyogta, szomorkásan nézve oldalra. Rögtön eszébe jutott, hogy butaság volt elhívnia magával a férfit, hiszen neki biztosan nem egy ilyen fiúra van szüksége, hanem egy szép, kedves lányra, valakire, akit megérdemel. Ő pedig csak egy butus, falusi fiú, nem lenne hozzá való.

Sehun szíve egy pillanat alatt szorult össze, ahogy meglátta, Taehyung mennyire elszontyolodott, és rögtön arra gondolt, hogy ennyire nem lehet kegyetlen. Amúgy is, szegény fiú minden szabadidejét rááldozta, minden egyes nap ott volt nála, hogy segíthessen neki rendbe hoznia a házát, és nélküle talán még mindig a tetőn ücsörögne, youtube-on nézegetve a videókat, mit és hogyan kellene csinálnia, nem tartana semmibe elmennie vele erre a rendezvényre, emellett pedig jól is esett neki, hogy őt hívta el.

– Elmegyek veled. Érdekelne ez az ünnepség, a te társaságodban pedig biztos csak jobb lesz – mosolygott, elkapva Taehyung állát az ujjaival, maga felé fordítva a fiú fejét, kedvesen nézve rá.

– Tényleg? Eljössz velem? – csillantak fel a szemei, s egy szempillantás alatt olyan öröm ült meg a sötét íriszekben, ami megmelengette Sehun szívét.

– Tényleg. Szívesen elkísérlek – mondta lágy hangján, szelíden mosolyogva, újra megsimogatva a fiú rakoncátlan tincseit.