Little Star - TaeGi (4/?)

Cím: Little Star

Alkotó: Nana & Narina 

Hossz: ?
Párosítás: TaeGi/VGa - Kim Taehyung [V] & Min Yoongi [Suga] (BTS)

Besorolás: +12

Műfaj: AU, humor, romantikus, fantasy

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, vér

Összefoglalás: Min Yoongi egy magányos, teljesen magába forduló fiatal férfi. Habár, ő nyitna a világ felé valamilyen szinten, nem tud; nincsenek barátai, közeli ismerősei, egyedül a kutyája, Mimi van neki, aki egy-egy szomorú napon felvidíthatja és hazavárja. Szürkék a hétköznapok, a kedélyállapota egyre rosszabb, azonban egy különös éjszakán hatalmas puffanásra ébredt, ami a kertjéből jött, és a kutyája ugatásától nem tudott nyugodni, így nagy nehezen kiment, hogy megnézhesse, mi történt. 
A forró, füstölgő kráterben pedig egy ájult fiút látott meg... 

Hozzáfűzés: És itt is itt a folytatás! :D Reméljük, hogy tetszeni fog nektek. :) 

Narina írja Yoongit!

Nana (én) írja Taehyungot!

Yoongi

Hatalmasra kerekedett szemekkel bámultam magam elé, majd amint alkalmam nyílt rá, azonnal Taehyung arcát kezdtem mustrálgatni. Ajkaim szótlanul mozogtak, egy hang sem jött ki rajtuk, hiába tátogtam, mint egy partra vetett hal, semmit nem tudtam kicsalni a hangszálaimon keresztül egy jó ideig.

– Tae-Taehyung... ilyet az emberek nem csinálnak, csak a kutyák – nyögtem ki nagy nehezen, megköszörülve a torkom. Túl közel volt, én pedig nem voltam ehhez a közelséghez hozzászokva, főleg ennyi ismeretséggel. Még egy nap sem telt el.

– És az baj? – nézett íriszeimbe hatalmas, sötét szemeivel, amik halványan ugyan, de csillogtak.

– Hát, tudod... ilyet nagyon nem illik csinálni, főleg nem mindenféle kapcsolat nélkül – próbáltam elmagyarázni, hogy ilyet semmiképp ne csináljon többet, miközben igyekeztem őt eltolni magamtól. Túl kicsi volt a távolság, így pedig feszélyezve éreztem magam – főleg, hogy be kellett vallanom, Taehyung tényleg egy fényes csillaghoz méltó szépséggel rendelkezett, még férfi szemmel nézve is, pedig egyáltalán nem voltak ferde hajlamaim tudtommal.

Na várjunk egy pillanatot. Az elmondottak alapján ő a szeretetét próbálta kifejezni felém? De hisz nincs egy napja, hogy megismertem, ráadásul az elején végtelenül tartott tőlem. Mi ez a hirtelen váltás? Ennyit hatott volna rá, hogy befogadtam, és megígértem neki, hogy, ha itt az ideje, megpróbálom hazajuttatni?

– Bocsánat – engedte karjait az ölébe, lesütött szemekkel, míg én arcomat kezdtem törölgetni zakómba. Annak már úgyis mindegy, van másik. – A rúgást is, még egyszer. – Halk sóhajt eresztettem ki ajkaim közül, egy halovány mosolyt varázsolva arcomra.

– Nem baj, tényleg. Kicsit fáj, de majd elmúlik, semmi vész – dörzsölgettem meg az enyhén sajgó pontot, majd feltápászkodtam a földről. – Van egy olyan sejtésem, hogy hamarosan a fürdést is kezdhetem részletesen taglalgatni – kuncogtam, figyelmesebben végigkémlelve az immár szürkés foltokkal megáldott fehér pólót.

Eközben Mimi úgy döntött, közelebbről is szemügyre veszi a fiút, így zavartalanul mellé sétált, hogy szabadon szaglászhassa körbe őt, holott egyszer már biztosan megtette. Ezúttal résen voltam, hogy ha esetleg bántani akarnál Taehyungot, azonnal elkaphassam.

– Igaz is. Nem fáj, ahol megharapott? – sandítottam sérültnek vélt kezére, szerencsére arra, amin nem a kötés díszelgett. Képzeltem, milyen fájdalmas lett volna a számára, ha pont a vágásba vájta volna Mimi az egyik fogát.

– Egy kicsit – pillantott ő is saját kézfejére, mire leguggoltam mellé, hogy alaposabban szemügyre vehessem.

– Hadd nézzem – nyúltam csuklója után, amit elkapva húztam arcom elé. Látszottak a harapásnyomok ugyan, de egyáltalán nem vérzett, még a bőrét sem sértette fel komolyabban, így egy megkönnyebbült sóhajjal nyugtázhattam, hogy ezt a sérülést sikerült elkerülni. – Komolyan mondom, nem bánnám, ha kicsit jobban vigyáznál magadra. Ha így folytatod, soha nem leszel jobban – borzoltam össze puha tincseit. – Meg állandóan kötögethetnélek, és nem merlek majd egyedül hagyni.

Taehyung

Halvány mosolyra húzódtak ajkaim, ugyanis jól esett a törődése és az odafigyelése. Bár, kicsit bántott, hogy olyan rossz néven vette azt, hogy megnyaltam az arcát, de próbáltam nem túlságosan a szívemre venni a dolgot, bármennyire is bántott egy bizonyos fokig.

– Nyugodtan egyedül hagyhatsz, próbálok nem bajt csinálni – mondtam halkan, mire elmosolyodott, majd úja a hajamba túrt, hogy megborzolhassa a tincseimet, utána vett egy mély sóhajt ajkainak rése közt, majd nagy nehezen feltápászkodott a padlóról, utána pedig nyújtózkodott egy nagyot, egy nyögés kíséretében.

– Na, kiviszem Mimit, aztán elmagyarázom, hogyan kell megfürdeni, rendben? – Egy aprócskát bólintottam, kissé hezitálva, ő pedig finoman a szőrgolyóhoz nyúlt, majd a nyakához rögzített kis szíjat elkapva, lágy mozdulatokkal kezdte el kivinni a házból, Mimi pedig teljesen nyugodtan követte őt, egyáltalán nem akart maradni, vagy ellenszegülni neki, pedig még az imént egyáltalán nem akart rá hallgatni. Apró szusszantással ültem vissza a kanapéra, megdörzsölgetve félig-meddig ép kezemmel a szemeimet, álmoskásan.

Kissé fájt a kézfejem, de azt hiszem, elenyésző volt, legalábbis, a másikhoz képest alig éreztem. A másik kezem még mindig rettenetesen fájt, akármit csináltam vele, bizonyos szinten pedig ez már bosszantó is volt. Néma, síri csendben ücsörögtem az ágyon, néha-néha dülöngélve, várva, hogy Yoongi visszatérjen hozzám, túl sokat nem is kellett rá várakoznom, ugyanis pár pillanaton belül megjelent az ajtóban.

– Na, gyere, bemegyünk a fürdőbe és elmagyarázom, hogyan kell fürdeni – húzta mosolyra száját, amit én egy biccentéssel nyugtáztam, azt követően pedig felkeltem a kanapéról, talpra húzva magam, azzal a szándékkal, hogy követhessem őt a fürdőszobába. Mihelyst beértünk, ahhoz a fürdőkád nevezetű tárgyhoz lépett, és babrálni kezdett valamivel, aztán hirtelen az egyik fémcsőből víz jött elő, ugyan úgy, mint akkor, amikor a kezemet mosta.

Hatalmas szemekkel figyeltem az eseményeket, kissé oldalra is dőlve, hogy mindent láthassak. Még azt is láttam, hogy egy ovális alakú dologhoz nyúl, amiből csorgatott a zubogó vízbe, kellemet illattal árasztva el ezzel a helyiséget.

– Szóval, levetkőzöl majd, aztán ha megtelt a kád háromnegyedéig, beleült meztelenül. Megmosakodsz, végigdörzsölöd a testedet a vízben, az arcodat, ilyesmi, aztán kijössz, és egy ilyenben – kapott el egy ruha féleséget – szárítkozol meg. Ennek törölköző a neve – mondta, mire bólintottam egyet, koncentrálva szavainak értelmére.

– Hát…

– Menni fog? – tette fel a kérdést, letéve a törölköző nevű ruhát.

– Segítesz? – kérdeztem, kissé félénken, boci szemekkel nézve fel rá.

Yoongi

Szemöldökeim felfutottak egészen homlokom közepéig, ahogy óvatos kérése eljutott a tudatomig egy kérdés formájában. Igazából nem bántam volna, ha maga is meg tudta volna oldani egyedül, de nem akartam, hogy esetleg kutyanyálasan kelljen lennie továbbra is, arról pedig nem tehetett, hogy most csöppent bele ebbe az egész ember-dologba, és nem tudott semmit, új volt neki minden. Épp ezért nemet sem mondhattam neki.

– Persze – engedtem meg az irányába egy kedves mosolyt. – Várj egy pillanatot, mindjárt jövök, csak keresek neked valami másik, tiszta ruhát, amibe át is tudsz öltözni fürdés után. Addig a rajtad lévőket le is vethetnéd – indultam meg az ajtó felé, de hangjára megtorpantam.

– Rendben. De... hova tegyem őket? – érdeklődött továbbra is félénken.

– Ott van a sarokban egy fehér, szögletes valami, felnyitható tetővel. Csak abba dobáld be őket – böktem mutatóujjammal is a szennyes kosár felé, amit megpróbáltam körülírni, majd mentem tovább utamon, ami a szobámban lévő szekrényhez vezetett.

Pár pillanat gondolkodás után kikaptam egy másik rövidnadrágot és pólót, továbbá kénytelen voltam egy alsónadrágot is beáldozni, hisz nem egészséges ugyanabban az alsóneműben lenni. Hamar visszatértem hozzá, addigra pedig már Taenek sikerült is megszabadulni a ruháitól. Úgy tűnt, a szennyes kosarat is megtalálta, hisz egy fél fehér póló kikandikált belőle, ami mosolyt csalt az arcomra. Akaratlanul is szemeim elé kúszott a kép, ahogy próbálja belegyömöszölni a textil anyagokat. Ez csupán pár másodperc volt, utána menten visszatértem a valóságba, és hiába nem állt szándékomban, Taehyung egész testén végigvezettem a tekintetem.

Egy pillanatra elakadt a lélegzetem, majd a tüdőmben rekedt levegőt szaggatottan fújtam ki, miközben tudomásul kellett vennem, nemcsak arcra volt gyönyörű, még a szálkás testalka is arányos – szép volt. Persze, példának okáért láttam már a lábait az általam adott rövidnadrágnak köszönhetően, de nem nagyon figyeltem rá, túlságosan lekötötte a figyelmem, hogy segíthessek neki. Most viszont eljutott az agyamig, hogy esetleg szakíthatnék pár pillanatot arra, hogy végignézzek rajta, egy hatalmas nyelés kíséretében. Pedig ő nem is nő...

– V-valami baj van? – Ismét az ő hangja rángatott vissza a valóságba, mire heves fejrázásba kezdtem.

– Ja, semmi. Csak elbambultam – mosolyogtam rá kínosan, míg az általam hozott ruhákat letettem az egyik alacsony szekrényre. – Nos, akkor. Óvatosan szállj be a kádba és ülj a vízbe, de vigyázz, nehogy megcsússz – figyelmeztettem. – Azért itt leszek, biztos, ami biztos, de óvatosan – léptem a fürdőkád mellé, ahogyan ő is, majd szép lassan, megfontolt tempóban felemelte egyik lábát, hogy beleléphessen, míg kezeivel megtámaszkodott a peremén.

Végig résen voltam, míg beügyeskedte magát, de nem volt rám szerencsére szükség.

– Jaj, el is felejtettem – kaptam egyik keze után, mielőtt beletehette volna a vízbe. - Ezt vegyük le – kezdtem el lecsavargatni tenyeréről a kötést, hogy az ne legyen vizes. Amint végeztem, félre tettem, hogy ne legyen útban. – Jól van. Nos – bújtam ki zakómból, és feltűrtem ingem ujjait. Elfelejtettem átöltözni, pedig egy pólóban biztosan kényelmesebb lett volna. - Ezt a kis lyukacsos valamit szivacsnak hívják – vettem kezembe az említett tárgyat. – Erre szoktunk tusfürdőt tenni, ami ilyen folyékony, kellemes illatú dolog, ilyet tettem a vízbe is. Csak arra ügyelj, hogy soha ne kerüljön a szemedbe és a szádba – vettem kezembe a flakont, hogy a szivacsra is tehessek a folyadékból, majd bevizezve a kezem dörzsölni kezdhessem.

Hatalmas szemekkel figyelte, ahogy lassan hab keletkezett a tenyerem és a szivacs között. Úgy tűnt, tetszett neki. Jó pár habdarab a víz felszínére is került, amiket azonnal két kezébe vett, és az arcához emelte, kidugva a nyelvét.

– Hé! – fogtam le szabad kezemmel csuklóit. – Hiába a finom illat, nincs jó íze, nehogy azt hidd. Nem szabad, ez nemcsak a tusfürdőre vonatkozik – mosolyogtam rá, mire boci szemekkel visszaengedte a habokat a víz felszínére. – Na, ezzel kéne most végigdörzsölnöd a tested - nyújtottam felé a szivacsot, amit bizonytalanul az ujjai közé fogott, majd tanácstalanul felpillantott rám. Eleresztettem egy halk sóhajt. – Valahogy így. Nyújtsd ki a másik karod – utasítottam. Menten engedelmeskedett, míg én kézfejére vezettem a tenyeremet, és úgy irányítva őt dörzsölni kezdtem először fel-, majd alkarját is. – Nem kell olyan nagyon erősen rányomni, hogy fájjon, csak finoman.

Taehyung

Halkan hümmögtem, figyelve minden egyes mozdulatát, ahogy a szivacs nevű tárgyacskával végigdörzsölgeti a kezemet. Egyáltalán nem volt durva, sőt, kellemesen bizsergető, és jó érzés volt, s mikor a vállamat kezdte el masszírozni az ujjai közt pihenő kis szivaccsal, még egy jól eső sóhaj is elhagyta ajkaimat, miközben megborzongtam.

– Jól esik? – kérdezte, mire felé néztem és egy szelíd mosoly kíséretében bólintottam egyet, újra ujjainak mozgását fixírozva testemen. – Menni fog már egyedül is? – kérdezte, mire elgondolkodtam magamban egy pillanatra.

Ha azt mondom, hogy igen, valószínűleg itt fog engem hagyni, hogy saját magam dörzsölgessem a bőrömet a szivaccsal, és igazából nem is lett volna baj, nyilván menne ez egyedül is, de valahogy jobban esett, hogy ő csinálta és az égvilágért sem akartam volna magamra maradni a feladattal. Elhúztam picit a számat – nem rosszallóan –, miközben íriszeimet a plafon irányába tornáztam, halkan hümmögve.

Hezitáltam. Hazudjak, vagy ne?

Olyan jól esett a közelsége, a törődése, a figyelme, nem akartam, hogy magamra hagyjon, még akkor sem, ha egy ilyen kis egyszerű dologról volt szó. Mondjuk, ha már mindenre megtanított, valószínűleg úgysem fog velem annyira foglalkozni. – A gondolatra rögtön elszomorodtam. Mi lesz, ha tényleg egyedül fog hagyni, mihelyst már mindent elsajátítok, ami az életben maradáshoz szükséges addig, ameddig haza nem jutok? Ha elhagy… akkor az biztos nagyon rossz lesz. Tény, azt mondta, nem zavarom, hiszen egyedül él és nem jó az neki, de féltem, mi lesz, ha esetleg hiányozni fog neki a magány és az egyedüllét. Akkor vajon el fog zavarni? Lesz még esélyem arra, hogy fürdessen?

Alig pár minutum alatt és a döntésem, válaszom immáron meg is volt, de a biztonság kedvéért gondolkodtam még, nehogy túl átlátszónak tűnjek.

Reméltem azért, hogy ha esetleg mindent tudni fogok, ezzel együtt pedig mindenbe beletanulok, nem fog teljesen a sorsomra hagyni. Mondjuk, azt mondta, megpróbál hazajuttatni.

– Szerintem még nem menne egyedül – néztem rá hirtelen, lebiggyesztett ajkakkal. Megcsóválta a fejét, mosolyogva.

– Mi ebben a bonyolult, hm? – kérdezte, megemelve a szemöldökét, mire újra elhümmögtem magam, a plafon felé nézve, s egy szemvillanás alatt néztem vissza rá, félénk mosollyal.

– Sebes a tenyerem! – villantottam oda neki az elég csúnyán elvágott kezemet. – A másik pedig fáj – mutattam fel a másikat is, mire felsóhajtott, hitetlenkedő mosollyal száján, ide-oda billentve a fejét.

– Ez csak kifogás, tudod-e?

– Kérlek! – nyögtem, immáron be is vallva, valóban meg tudnám egyedül oldani a pancsolást, csak épp nem akartam. – Kérlek! Olyan jól esik! Csak most az egyszer, kérlek! – nyújtottam el az utolsó szócskát, könyörgő íriszekkel nézve az övéibe, még a szempilláimat is rebegtettem.

Yoongi

Normális esetben, mikor az lenne a legfőbb, hogy megtanulja legalább az alap dolgokat, biztosan a kezébe nyomtam volna a szivacsot azzal a kijelentéssel, hogy már pedig meg kell oldania saját magának, mert máskülönben nem fog megtanulni semmit – ezzel szemben nem tudtam ellenállni annak a pillantásnak, azoknak a hatalmas szemeknek, azoknak a szempilláknak, és annak a hangnak, amivel kérlelt. Mintha éveken keresztül gyakorolta volna, hogyan vegyen rá embereket a saját akaratára.

Egy hatalmas, megadó sóhaj csúszott ki ajkaim közül, majd egy halovány mosoly jelent meg rajtuk.

– Rendben, csak most az egyszer, de holnap este te magad fogsz megfürödni egyedül. Nem lesz ebből rendszer – dörzsölgettem tovább finoman karját és vállát. Egy elégedett tekintettel és hatalmas mosollyal díjazta döntésemet, míg egy kellemes sóhajt hallatott.

– Rendben – nyújtotta ugyanúgy el a szót, mint a kérésénél, majd odahajolt hozzám, és ismét végignyalt az arcom egyik felén. Egy pillanatra lefagytam, de hamar áttértem a szivaccsal másik karjára.

– Hé. Mondtam, hogy ezt ne csináld – dünnyögtem, az Istenért sem nézve az arcára. Valamiért, azt hiszem, egy kicsit… kellemetlen, zavarba ejtő, mikor ezt csinálja. Tényleg, mintha egy kiskutya lenne.

A szivacsot egy kellemesnek tűnő, nyugodt tempóban mozgattam bőrén, másik karja után hátát, majd mellkasát megtisztítva és behabosítva vele. Főleg az utóbbinál, mély sóhajok szakadtak fel belőle, miközben hátradőlt a kád szélének, és kiélvezte a pillanatokat, amíg kényeztettem, lehunyt szemekkel. Igazából jó volt látni, hogy ennyire jó érzéssel töltötte el, de tudtam, hogy ezt a beleegyezést még meg fogom bánni. Hisz férfi ide, vagy oda, valóban nagyon szép volt, kifejezetten gyönyörű, főleg azzal a nyugodt, élvezkedő kifejezéssel az arcán.

Óvatos mozdulatokkal, beharapott alsó ajakkal tértem át hasára és alhasára is, mikor egy halk nyögés csapta meg a fülem Tae irányából. Azonnal feje felé kaptam tekintetem, de ő ugyanolyan nyugodtan feküdt, mint addig, így lesütöttem szemeimet. Az ágyékát inkább kihagytam, úgy voltam vele, azt majd megoldja magának, az arcába pedig nem akartam csak úgy vizet fröcskölni, ezért lejjebb is tértem lábaira, amiket térdhajlatuknál fogva egyesével ki is emeltem a vízből szabad kezemmel, hogy rendesen hozzáférhessek. Így, ahogy a selymes bőrét elnézegettem, felmerült bennem a kérdés: hogyha tényleg lezuhant, hogyan úszta meg bármiféle zúzódás nélkül?

Mondjuk a kráter rendesen félgömb alakú volt, de egy csillag biztosan nem akkora. Vagy a légkörbe érve elégett volna? Egyáltalán miért gondolkodom én ilyeneken?

Taehyung további halk sóhajai térítettek észhez, míg én fejrázva próbáltam visszatérni a valóságba. Ugyan már kellően tisztának tűnt, egy-két percig azért még hagytam őt, hadd élvezze ki, ha tényleg ennyire jólesett neki, majd egyik karját felemelve ujjai közé csúsztattam a szivacsot.

– A többi a te dolgod – szusszantottam halkan, azután hátráltam tőle pár lépést, és megtöröltem kezeimet a mosdó melletti törölközőben. – Szólj, ha kész vagy.

Taehyung

Kissé csalódottan biggyesztettem le az alsó ajkamat, ugyanis reméltem, hogy azért több időt fog eltölteni a fürdetésemmel, de nagyon úgy tűnt, be kívánja fejezni a munkálatait. Feljebb ültem a vízben és nagy, boci szemekkel néztem őt, ahogy megtörölgette a kezét, ami még nedves volt a víztől. Nem akartam egyedül fürdeni tovább. Biztos voltam benne, hogy nem lenne olyan jó magányosan pancsolni, mint az ő segítségével, ráadásul ugye az alkalmat is ki akartam élvezni, de nagyon úgy tűnt, Yoongi már tényleg nem akar a dolog ezen részén segíteni nekem – bár, valamilyen szinten megértem, hiszen ez egyedül is menne már.

– Nem lehetne csak még egy kicsit? – kapaszkodtam meg mindkét kezemmel a kád szélében, könyörgéstől csillogó íriszekkel vizslatva őt, azonban Yoongi csak felsóhajtott, megeresztett egy mosoly-félét, majd megrázta a fejét is, jelezve, hogy a válasza nem lesz.

– Nem. Neked is meg kell tanulnod.

– Kérlek! – néztem rá, hosszasan rebegtetve a szempilláimat, de ő csak elnevette magát, a plafon felé emelve tekintetét.

– Nem! Csináld magad mozgalom. Addig én kimegyek, aztán ha végeztél, mindenképp szólj, rendben? – kérdezte, mire bánatosan nyüszítettem egyet, azonban beletörődtem a helyzetbe, nem akartam tovább nyafogni, vagy a terhére lenni, esetleg bosszantani, így a szivacsot a kezembe vettem és amíg ő elfordult, elvégeztem azokon a részeken is, amiket kihagyott, ugyanazt, amit nemrég ő tett meg.

Mihelyst készen voltam, még egy jó darabig pancsoltam a kádban, bohóckodtam a habokkal, amik a víz tetején úsztak, nevetgéltem egymagamban, és annak ellenére, hogy Yoongi jelezte, nincs jó íze a habnak, én megkóstoltam. Nem tehettem róla, annyira kíváncsi voltam, milyen lehet az íze, és természetesen, egyenesen borzasztó volt. Rögtön megráztam a fejemet és köhécselni kezdtem, erős fintorral az arcomon, nyújtogatva a nyelvemet. Szörnyű íze volt.

Végül megunva a játszadozást, és a szórakozást, körbe néztem a fürdőszobában, de Yoongi eltűnt, mint a kámfor. Nagy szemekkel pillogtam az ajtó felé, és láttam meg, hogy nyitva volt. Ezek szerint kiment? Nem is vettem észre, hogy elment mellőlem. Elhúztam ajkaimat, kissé bánatosan, majd mély sóhajt vettem a szám közé, aztán nagy nehezen, vigyázva, hogy ne essek el, felálltam a kádban. Kissé megborzolgatta a vizes hajamat ujjaimmal, és néztem a padlót, hogyan is másszak ki. Egy darabig hezitáltam, majd az egyik lábamat letettem a hideg lapra, aztán azt követte a másik, viszont magam sem tudom, hogyan, amikor a másik lábamat az előző mellé raktam, megcsúszott a bokám a hideg kövön, én pedig elestem, de nem is akárhogyan! Hosszasan csúsztam a padlón, hangosan nyekkenve, nagyot puffanva. A fejemet újra bevertem, és mikor érzékeltem, mennyire fájt a tarkóm az ütközés következtében, azonnal felültem, az említett részemre helyezve mindkét tenyeremet, kissé felhúzva a lábaimat is.

Yoongi

Hatalmas puffanásra és nyekkenésre lettem figyelmes, amint beléptem a házba. Csupán pár percre mentem ki, míg megetettem Mimit, nem többre. Valóban, ez idő alatt is történhet valami olyan, amitől rossz érzésem támad? Minden eshetőségre felkészülve vettem egy nagy levegőt, miközben kezdetben lomha, majd később sebes léptekkel elindultam a fürdő felé, mikor eljutott az agyamig, hogy nagyobb baj is lehet. Épphogy befordultam az ajtóban, máris megtorpantam, hisz Taehyung ott üldögélt a vizes járólapon, majdnem a küszöb előtt, mindkét tenyerét a tarkójára tapasztva, felhúzott lábakkal.

– Jesszus, mi történt, Tae? Nem megmondtam, hogy amint végeztél, szólj? – térdeltem le mellé a földre, egyik kezemmel hátára simítva.

– De... nem voltál itt – szólalt fel erőtlen hangon, amiből tökéletesen ki lehetett venni a fájdalmat.

– Akkor meg várhattál volna pár percet. Én mondtam, hogy csúszik! – szusszantottam. – A tarkód fáj? – csúsztattam fel ujjaimat csupasz, nedves hátán egészen tarkójáig. Valójában nem is kellett válaszolnia erre a kérdésre, hisz nyilvánvaló volt.

– Igen – szipogta. – M-megcsúsztam, elestem, és bevertem a fejem – szorította rá méginkább a fájó pontra tenyerét.

– Ne szorítsd ennyire. Engedd el – próbáltam lefeszegetni ujjait a tincseiről, amit kezdetben nem engedett, de sikerült rávennem, hogy mégis teste mellé eressze a karjait. – Ezt leszámítva jól érzed magad? Nem szédülsz vagy ilyesmi? – tapogattam ki finoman a sérült helyet, amit nem volt nehéz megtalálnom, hisz akkor egy fájó nyöszörgést hallatott. Alig észrevehetően megrázta a fejét, amire azért megkönnyebbültem. – Jól van. Gyere – engedtem el tarkóját, hogy aztán karjai alá nyúlva felsegíthessem őt a hideg kőről, majd a kádhoz segítettem, ügyelve, nehogy megint megcsússzon, így sikeresen le tudtam őt ültetni a peremére újabb sérülés nélkül. – Maradj itt, de tényleg el ne mozdulj, nehogy megint eless – figyelmeztettem, és sietve a konyhába lépkedtem, ahol is előhalásztam az egyik fiókból egy zacskót, majd azt megtöltöttem a hűtőből vadászott jégdarabokkal. Ez csupán egy-két percet vett igénybe, így hamar vissza is térhettem hozzá.

Ideiglenesen letettem az általam hozott zacskót az egyik szekrényre, majd magamhoz vettem egy törölközőt, miközben megfogtam a fiú egyik karját.

– Állj fel egy pillanatra – utasítottam, aminek bizonytalanul ugyan, de engedelmeskedett, s amint véghez vitte ezt az egyszerű műveletet, köré tekertem az anyagot. Igaz, a helyiségben kellemesen meleg volt az enyhe gőznek hála, de nem lett volna jó, ha még meg is fázott volna, így is elég sérülést sikerült összeszednie egy – hangsúlyozom: EGY –, nap leforgása alatt.

Amint végeztem, visszaültettem őt a korábbi helyére, és kezembe vettem a magammal hozott jeget.

– Hogy téged öt percre sem lehet egyedül hagyni – sóhajtottam. – Ez hideg lesz, de hidd el, egy idő után kifejezetten kellemesnek fogod érezni – eresztettem meg az irányába egy biztató mosolyt, majd tarkójára nyomtam a hideg tasakot, amit egy kellemetlen nyöszörgéssel jutalmazott. – Mindjárt jobb lesz – ismételtem meg magam, szabad kezemmel megsimogatva szenvedő arcát.

Taehyung

Lassan bólintottam egyet, halkan szipogva, miközben teljesen magam elé meredtem, mély sóhajokat hallatva, egy idő után viszont felnéztem Yoongira, ugyanis megéreztem a lágy, puha, cirógató érintését az arcomon, ami hihetetlenül jól esett, s egy pillanatra, de el is vonta a figyelmemet a fájdalomtól. A tenyerébe nyomtam az arcomat, szinte már hozzádörgölve azt, miközben le is hunytam a szemeimet.

– Nem gondoltam volna, hogy a földi élet ennyire nehéz és bonyolult – motyogtam végül, újra felnézve rá, miután felnyitottam a pilláimat, azonban ő csak egy mosoly-félét eresztett meg, haloványan megvonva a vállait.

– Nem nehéz az, hidd el. Beleszoksz majd hamar, meglátod. Minden csak először nehéz, másodjára már kevésbé, harmadjára pedig pofon egyszerű, de majd meglátod. Fél év és már főzni is tudsz – húzta szélesebb mosolyra ajkait. Azonnal összevontam a szemöldökömet, és értetlenül pillantottam fel rá, oldalra biccentve egy picit a fejemet, ugyanis jobban nem tudtam volna, hiszen a tarkómnál volt az, amit hozott nekem.

– Fél év sok idő? – kérdeztem, nagy szemekkel.

– Gyorsan elrepül. Elvileg sok, de az idő gyorsan megy, szóval egyáltalán nem vészes a fél éves intervallum – mondta, mire bólintottam egy aprót, elgondolkodva pár pillanatra. – Jobb már a tarkód? – érdeklődött, mire újra ráemeltem a tekintetemet, aprócskát bólintva.

– Jobb már. – Amint kimondtam, elemelte a fejemtől a hideg anyagot, megsimogatva a még mindig vizes hajamat szabad kezével.

– Egy perc és jövök, addig maradj így, rendben? – Csak bólintottam, hangot nem adtam annak, hogy így fogok tenni, de ő beérte egy szimpla bólintással is, majd ezután sietősen lépdelt ki a fürdőszobából, én pedig újra magamra maradtam. Noha, eszembe jutott, talán fel kellene állnom és megszárítanom magam, majd felvennem azokat a ruhákat, amiket hozott, azonban rögtön meggondoltam magam, amint ezen elmélkedtem, hiszen nem akartam újra elesni.

Volt már baj éppen elég a napon…

A lábaimat nyújtogattam, nézegettem őket és mélyeket hümmögtem, egészen addig, amíg Yoongi vissza nem tért a helyiségbe.

– Rendben, na, gyere – nyúlt felém, amint elért, azt követően pedig a hónom alá nyúlt, és egy egyszerű mozdulattal felhúzott. – Segítek törölközni és öltözni, nehogy nekem megint eless – mondta, miközben a törölközőt, ami eddig a testemet fedte, elmozdította addigi helyéről, végig dörzsölgetve a testem minden pontját, s mikor már én is éreztem, hogy elég száraz voltam, előkapta az addig eltett ruhadarabokat. Oda adta nekem először az egyiket, ami olyan volt, mint a rövidnadrág, mégis sokkal kisebb. A rövid tanulmányozás után felvettem, később pedig azokat is, amiket Yoongi a kezembe nyomott.

Mikor már teljesen készen voltam, megkönnyebbülten sóhajtott, aztán elkapta az egyik kezemet, szorosan maga mellett tartva a testemet, úgy vezetve ki a fürdőszobából, gondolom azért, nehogy megint elessek valamiben, vagy a csúszós kövön.

Yoongi

Azt hiszem, egy cseppet büszkévé tett a tudat, hogy sikerült egyedül megfelelően felöltöznie, nem ki-vagy megfordítva a ruhákat, azonban a tény, hogy csupán ezen a napon milyen sokszor megsérült, kétségbeesésre adott okot. Ezek után biztosan nem szívesen fogom egyedül hagyni, pedig dolgozni muszáj mennem, bébiszittert meg mégsem hívhatok hozzá. Lehet, hogy most nem nagyon foglalkozna vele, de a későbbiekben biztosan megszégyenítve érezné magát a dolog miatt, vagy egyáltalán mit szólna hozzá az illető, amikor meglátná a húsz év körüli Taehyungot?

Harmadik ellenérv pedig nem más volt, mint az, hogy nem merném másra bízni. Ki tudja, hogyan bánna vele, ha hívnék hozzá valakit, és talán még a fiú is feszélyezve érezné magát. Még akkor sem engedtem őt messzebb magamtól, mikor elhagytuk a fürdőszobát, bár, valószínűleg teljesen feleslegesen aggodalmaskodtam, hogy esetleg orra esne az egyik szőnyeg szélében. Ennek ellenére, ha visszatekintettem a nap eseményeire, képtelen voltam őt távolabb ereszteni. Bekísértem őt a vendégszobába – amit azt hiszem, hivatalosan is kinevezhettem Taehyung saját szobájának –, majd leültettem a fiút az ágyra.

– Figyelj, Tae – guggoltam le előtte, úgy nézve fel rá. Mintha egy kisgyereknek próbáltam volna megmagyarázni, hogy napokra el kell utaznom. – Most én is elmegyek megfürödni, aztán, ha esetlegesen ismét éhes lennél, szólj, csinálok neked valami vacsorát. Addig viszont maradj itt, rendben? Sietek – eresztettem meg felé egy bíztató mosolyt, melyre válaszul halványan elhúzta a száját.

– Én nem lehetek veled? – kérdezte teljes ártatlansággal hangjában, mire jobbra-balra ingattam fejemet. – De miért nem? Te is bent voltál, mikor engem kellett fürdetni. Igaz, téged már nem kell megtanítani, de akkor is – biggyesztette le ajkait.

– Tudod, Taehyung – szusszantottam halkan, miközben próbáltam kitalálni, hogyan is fogalmazzam meg neki a dolgot –, az emberek nem mutatkoznak egymás előtt csak úgy, ruha nélkül. Ahhoz egy különleges vér vagy érzelmi kapcsolat kell, esetleg legalább valamilyen testi vonzalom, ha nagyon leegyszerűsítve nézzük. A te eseted más volt, hisz szükséged volt a segítségre, érted? – néztem hatalmas szemeibe, míg ő elgondolkodva billentette erre-arra a fejét, feldolgozva az információt. Már ajkait is újabb kérdésre nyitotta volna, azonban belé fojtottam a szót. – Ebben hadd ne kelljen belemennem, majd legközelebb, jó? Így is bőven sok információt osztottam meg veled rövid idő alatt. Nem kell sietni – simogattam meg karját, remélve, hogy ezt a témát el fogja felejteni. – Akkor, amíg nem vagyok itt, légy jófiú, és maradj itt. Nem szeretném, ha még jobban megsérülnél – egyenesedtem fel. – Csak pár perc – küldtem felé egy mosolyt, majd megindultam saját szobámba tiszta, jóval kényelmesebb ruhákért, miután legalább egy csalódott bólintást kaptam válaszul.

Taehyung

Felsóhajtottam, majd felhúztam magamhoz a lábaimat, később pedig törökülésben helyezkedtem el az ágyban, magam elé bámulva, kissé lebiggyesztett ajkakkal. Szívesen vele mentem volna fürdeni és nem nagyon értettem, ugyan miért ne láthatnám, mikor ő is látott engem, még akkor is, ha csak segítenie kellett. Biztos nem lenne nagy dolog látnom őt. Gondoltam rá, hogy utána settenkedek, de lehet, hogy nem venné olyan jó néven, így próbáltam viselkedni és megfogadni azt, amit mondott, miszerint maradjak a helyemen, amit elég nehéz volt betartani, tekintve, hogy szívesen utána mentem volna, vagy esetleg csak járkáltam volna egyet a lakásban.

Nem akartam magamra haragítani, így akármennyire is vonzott a gondolat, vagy a dolog, próbáltam moderálni magam és hallgatni rá, nem elkószálni. Mély sóhajt eresztettem ki ajkaimon, majd lassan, hümmögve néztem magam elé, várva, mikor jön már vissza. Nagyon nehéz volt megállnom, hogy ne sétáljak be hozzá, ne nézzek szét a házában jobban... annyira unalmas volt az a jó pár perc, ami szerintem már rég túlment pár percen.

Lassan eldőltem az ágyban, először oldalt, magam elé bámulva, várva, vajon mikor jön be Yoongi. A lábaimat felhúztam a mellkasomhoz fekvő pozícióban, miközben figyeltem a szoba berendezését, a rengeteg szekrényt – ami kicsit más volt, mint a konyhai, de hasonlóak voltak, így gondoltam, ezeket is szekrénynek hívják –, és tárgyat, ami még számomra ismeretlen volt, azonban reméltem, hogy aránylag hamar megismerem őket, aztán nem lesz gond a megjegyzésükkel sem. Épp lehunytam volna a szemeimet, hiszen elnyomott volna az álom a várakozásban, mikor meghallottam az egyik ajtó nyitódását, majd csukódását, és szinte rögtön a helyiségben lévő ajtóra néztem, amin nem sokkal később belépett Yoongi, enyhén vizes haját borzolgatva.

– Itt is vagyok – húzta mosolyra az ajkait, komótosan sétálva felém, s amint elért, lágyan levetődött a lábaimhoz, én pedig nagy nehezen felültem úgy, hogy lehetőleg ne okozzak benne kárt, közben pedig megdörzsölgettem álmoskás szemeimet.

– Több volt, mint pár perc – dünnyögtem ránézve, miközben közelebb ültem hozzá.

– Nem is volt több.

– De igen. Nem baj mondjuk, nem haragszom! – Odahúzódtam hozzá és egy határozott mozdulattal végig nyaltam az arcát, megölelgetve a vállait, nem törődve azzal, mit is mondott el már másodjára is – amit valószínűleg harmadjára is meg fog tenni. Nekem jól esett csinálni.

Yoongi

Abban a pillanatban ledermedtem, mikor megéreztem nyelvét arcomon. Ismét. Komolyan, lehet, hogy neki valójában egy kutya testébe kellett volna kerülnie az emberi helyett, mikor az udvaromban landolt? Egyre valószínűbbnek tartom.

– Taehyung, már elmondtam párszor, hogy ezt nem szabad – szusszantottam, miközben megpróbáltam elhúzódni tőle, ő azonban nem nagyon akart engedni.

– De miért nem? Semmi baj nincs ezzel. Vagy igen? – nézett rám a szokásos hatalmas, boci szemeivel. Ember legyen a talpán az, aki azoknak a szemeknek ellen tud állni. Egyszerűen túl ártatlan, és még a gyermeki vonások is stimmelnek nála.

– Igazat megvallva? Van – húztam el számat, megpróbálva kicsit szigorúbban nézni rá, de ez nem nagyon akart összejönni. – Ilyet normális emberek nem csinálnak, csak a kutyák – dünnyögtem a lehető leghalkabban.

- De én ezt nem értem – billentette oldalra fejét. – Nekem jól esik, akkor miért ne csinálhatnám? – vezette kicsit lejjebb a tekintetét, el íriszeimről. Egy hatalmas sóhajt eresztettem ki ajkaim közül.

– Tudod, ez nem egészen így megy. Megvan, hogy mit illik, és mit nem. Persze te erről nem nagyon tudhatsz semmit, de majd megtanítalak, és belejössz – küldtem felé egy kedves mosolyt, ő azonban nem volt hajlandó egy apró görbületet sem az arcára csempészni. Rövid, maximum fél perces csend állt be kettőnk közé, míg Tae eleresztett a karjaival, de ezt is én törtem meg. – Nem érzed magad éhesnek? – pillantottam rá, mire ő elgondolkodott pár pillanatra, tekintetét a hasára vezetve, ahogy egyik tenyerét is. Végül egy halvány fejrázást kaptam válaszul. – Biztos? Hát rendben. Majd reggel megint csinálok neked valamit, mint ma, hisz biztosan meg fogsz éhezni. Bár úgy tűnt, a maival nem nagyon foglalkoztál – mosolyogtam elnézően, egy kósza hajtincsét igazgatva a többi mellé.

– Majdnem egész végig aludtam, míg nem voltál itt – vallotta be, mintha valami rosszat csinált volna.

– Az nem baj. Ki kell pihenned magad – kuncogtam, míg visszaengedtem magam mellé karomat. – Lassan szerintem le is dőlhetnél, de ha esetleg nem szeretnél, nyugodtan próbálgathatod a tévét – böktem a fekete készülék felé, amit reggel magyaráztam neki. – Nekem viszont korán kell kelnem, szóval le kéne dőlnöm. Jó éjszakát, Taehyung. Holnap azért próbálj meg nem kárt tenni magadban – simogattam meg szép arcát, miközben felkeltem az ágyról. – Ne feledd, ha valami baj van, itt vagyok srégen szemben – kacsintottam felé egyet.

Taehyung

– J-jó – motyogtam, mire Yoongi egy biztató mosolyt küldött felém, majd a haját borzolva, lassú léptekkel elindult kifelé, én pedig kissé zavartan ültem az ágyon, figyelve, ahogy elhagyja a szobát. Még az ajtóból visszanézett rám és újabb ajakgörbületet küldött felém, amit halványan ugyan, de én is viszonoztam, azt követően pedig végleg kilépett a szobából, magamra hagyva.

Frusztrált sóhajt hallattam, megdörzsölgetve a bal szememet, ökölbe szorított kézzel, majd ásítottam egy nagyot, amitől még könnybe is lábadtak az íriszeim. Magam sem tudom, miért, nem akartam egyedül ebben a szobában lenni, de Yoongi biztos nem örülne annak, ha elkezdeném zaklatni, így szomorkásan ugyan, de ledőltem az valamire, ami hasonlított a kanapéra, mégis más volt. Szinte rögtön az oldalamra fordultam, magamhoz ölelve azt, amivel be is voltam terítve még az éjszaka és a reggel folyamán. Szorosan öleltem a testemhez az anyagot, magamba szippantva az illatát, miközben félig lehunytam a szemeimet, majd kissé felhúztam a lábaimat, azok közé téve nagy nehezen a puha, meleg tárgyat.

Gondoltam rá, hogy próbálgatom a tévét, ha jól rémlett, akkor azzal kell bekapcsolni, amit még reggel mutatott Yoongi, azonban már fogalmam sem volt róla, hogyan kellene használnom, így az ötletet gyorsan el is vetettem. Forgolódtam az ágyban, akárhogy próbáltam, nem tudtam elaludni, pedig még dúdoltam magamnak azt a dalt is, amit még anya énekelt nekem, amikor kicsi voltam, de ez sem volt elég, az álom egyszerűen nem jött. Már egy idő után teljesen rágörcsöltem, amellett minden apró hangot és zajt hallottam kintről, amik ijesztőek voltak. A pulzusomat a fülemben is éreztem, főleg akkor, amikor Mimi hangosan kezdett ugatni, az volt a legrosszabb, akkor még a fejemre is húztam a meleg textilt, halványan megremegve.

Utána nem sokkal valami zúgott, elment a ház előtt, pattogó hangot hallatva, mintha kavicsokat ütögettek volna egymáshoz, de olyan rossz hatása volt, hogy még ettől is félelmet éreztem. Szörnyű volt... és ha ez még nem lenne elég, időközönként világított is valami a szobába, hol erősen, hol gyengébben. Emellett különböző állat hangok is voltak – talán –, dolgok, amiket nem ismertem, és mind-mind iszonyatosan hangos volt, akármennyire is próbáltam kizárni a gondolataimból őket. Néhány durvábbnál még a szemeim is bekönnyeztek és amikor egy hangos, huhogó hangra kaptam fel a fejem, ami közvetlen az ablakból jött, kipattantam az ágyból, felnyaláboltam a vastag textil-anyagot, majd magamhoz ölelve igyekeztem ki a szobából.

Nem értettem, miért volt ennyi minden, ilyen sok félelmetes dolog, mikor előző éjszaka semmit nem hallottam, sehonnan.

Rettegtem. Szinte suhantam az ajtón, utána pedig vadul kezdtem Yoongi szobáját keresni, könnyes szemekkel, reszkető lábakkal és kezekkel. Minden létező helyiségbe benyitottam, mire végre-valahára, egy számomra teljesen ismeretlen szobába tévedtem, ami valószínűleg Yoongié volt. Amint beljebb lépdeltem, meg is láttam őt az agyában fekve, halkan, békésen szuszogva. Először még nem is volt szívem felébreszteni, csak álltam mellette, mint egy darab fa, és néztem a békésen pihenő, szép vonalú arcát és ajkait, azonban hirtelen megint ismeretlen, éles hangot hallottam, ami az ablak felől jött, majd ijedten a vállára fektettem az ujjaimat, könnyes szemekkel nézve rá, minden ízben remegve. Finoman megrázogattam és alig kellett várnom pár pillanatot, már fel is nyitotta pilláit, hatalmas szemekkel nézve rám, kissé összevont szemöldökkel.

– S-sajnálom, én... én nem tudok aludni. Mindenféle hang van kint és ijesztő és világít is valami a szobába és félek – sutyorogtam remegve, ölelve a meleg kis tárgyat magamhoz, eleresztve a hatalmas könnyeimet.