Dirty price - VHope (11/?)

Cím: Dirty price

Alkotó: Nana & Noriko

Hossz: ??

Besorolás: +12

Műfaj: AU, Sötét 

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, a szereplők jelleme nem egyezik a valósággal
Összefoglalás: Taehyung az egyik leghíresebb maffiavezér, akitől mindenki retteg - még az is, aki csak hallott kegyetlenségeiről, vagy módszereiről. Szép, karakteres, szemgyönyörködtető arca ellenére szívtelen, nem ismer könyörületet, imád gyilkolni, és fájdalmat okozni, szenvedésre ítélni azt, aki nem tiszteli őt, vagy aki tartozik neki - esetleg ujjat húzott vele. Jung Hoseok, sajnálatos módon nem csak tartozik Kim Taehyungnak, de alábecsüli, ráadásul nem tiszteli úgy, ahogy a férfi azt elvárná...  

Hozzáfűzés: Itt is itt a folytatás. :3 
Reméljük, tetszeni fog nektek! :3 
Jó olvasást! <3

Nana írja Taehyungot!
Noriko írja Hoseokot!

Hoseok

Meglepetésként érnek a szavai, mindaz, hogy konkrétan nem is érdekli, hogy meglépek-e innen, vagy sem. Valóban olyan terveim voltak, hogy nagy durranás lesz mindaz, amit megcsinálok, de így, ezzel a kijelentésével olyan semmisnek tűnik már az a naaagy tervem is. Olyan erővel bírnak ezek a szavak, mintha egy nagyon rossz gyereknek, most pukkasztották volna ki azt a fekete lufit, amiben az összes csínytevős álmai meglapulnak. Pontosan ugyan így érzek én is, bár e mellé van egy másik furcsa érzésem, hogy hiába mondja mindezt, akkor sem hagynám itt. Hogy miért? Franc sem tudja. Egyszerűen, csak azt érzem, hogy hiába lőttek a nagy tervemnek, hülyeség lenne innen visszamenni, ugyanis kint sem csinálnék semmi mást a faszságokon kívül. Itt meg elszórakozom valamilyen szinten. Az pedig már mellékes, hogy kedvelem ezt az örökké zsörtölődő vénembert.

Egy hangos sóhaj hagyja el ajkaimat, végül csak felkászálódom a fotelból, ami az ágya mellett pihen. Lassan a háta mögé sétálok, majd olyat teszek, amit tudom, hogy nem fog tolerálni, sőt tudom, hogy kiakad, majd megfordul, agyon üt, megrágja a húsomat, aztán ledarálja a csontjaimat. Érzem, miként feszül meg karjaim között vékony teste, szinte azt is érzem, ahogy a füstös levegőt bent tartja tüdejében, ahogy elfelejti azt kifújni. Államat megtámasztom jobb vállán, úgy bámulva ki vele az ablakon, ami egy nagyszerű kilátásra enged rálátást. Furcsa, hogy egyelőre nem mond semmit, csak lassan látom megszökni a szürke füstöt ajkai közül, tekintete pedig mereven a kilátást bámulja, ujjai között a bűzrúd ráérősen, lassan füstölög és parázslik.

– Tudod, hiába vagy ilyen keménykedő, nem ijesztesz meg. Elhagyni pedig nem foglak. Tény, elvetted a kedvem a szökéstől is, de egye fene, kibírom. Majd kitalálok valami mást – motyogom a fülénél, bele eresztve egy halk sóhajocskát, amitől kirázza a hideg.

– Most takarodj a közelemből, vagy Istenemre esküszöm, hogy tényleg kicsinállak! – sziszeg, akárcsak egy kígyó. Széles mosolyra húzódnak ajkaim a mondandója miatt, amit végül egy nevetés követ.

– Az előbb még azt mondtad, hogy arra sem vagyok méltó, hogy megölj. most akkor hogy van ez? Ellent mondasz önmagadnak, Taehyung – fonom szorosabban köré karjaimat, egy határozottabb ölelésbe vonva beteg és törékeny testét. Érzem, ahogy megremeg a méregtől, aztán dühtől csillogó tekintetét rám emeli, már amennyire tudja.

– Egy undorító féreg vagy, semmi több! Most pedig engedj! – próbálja lefejteni kezeimet magáról, ami a gyengesége miatt nem jön össze neki.

– Miért ellenkezel? Talán te nem vágysz egy kis gyengédségre? Törődésre? – szuszogom fülébe, mígnem adok füle tövébe egy apró csókot.

– Kurvára nem! Tőled pedig főleg nem! Mondtam, hogy engedj el! Hosoek, ha nem engedelmeskedsz, kurvára megjárod. Kínok között fogsz megdögleni, elérem, hogy lásd ahogy lenyúzzák rólad a bőrödet, majd kifeszítik, miközben én a hús… – halkul el azonnal, mikor picit előrébb hajolok arcához, majd ajkaimat összeérintem az övével. Egy lágy csókot kezdeményezek vele, ami gondolom nem kis meglepetésként éri, ugyanis olyan döbbent lesz, olyan sokkos, mintha épp most kapott volna egy hatalmas taslit, ami az arcán csattant. De persze, ez nem történhet meg. Nagy szemekkel néz az én íriszeimbe, még azután is, hogy elválok ajkaitól, amik most az én nyálamtól csillognak.

– Elég volt már, tudom, hogy mi a sorsom, ha kikezdek veled. Azonban örülök, hogy jobban vagy – lehelem ajkaira, megsimogatva fedetlen hasfalát, ahol a géz már nem takarja bőrét. Apró félmosolyt villantok felé, mígnem végül csak elengedem testét és elhúzódva tőle, nyújtózom egy nagyot. – Azt hiszem szólok Jiminnek, hogy rendben leszel. Hiszen, ha már így zsörtölődsz és fenyegetsz, igazán nincs már komolyabb bajod, a nagyján túl vagy – kacsintok a még mindig döbbent tekintettel fixírozó maffiavezér felé, mígnem inkább jobbnak látom sarkon fordulni és kihúzni a csíkot, mielőtt tényleg lenyúzatja a bőrömet, amit azért nem szeretnék. Wah... belegondolni is rossz.

Azonban, már tudom, hogy mi lesz a következő tervem, ami talán nem is ellene fog irányulni. Mivel, én már valamennyire ismerem a gyengéd oldalát, megpróbálom ezt mihamarabb a felszínre hozni. Azt hiszem, ez egy vicces küldetés lesz a számomra, hiszen egy ilyen vénembert megpuhítani nem lesz könnyű, de mégis tudom, hogy sikerülhet, csak kell idő. Igen, az nagyobb kibaszás lesz vele a szökés helyett, ha megpuhítom, ha feltárom a gyengébb oldalát. Az a büszkeségével egyenesen szembeszáll, de sebaj. Jó lesz látni, amikor rájön, hogy bizony, kedvel engem, még ha most nem is így van. Megkedveltetem magam vele, aztán... majd kiderül, hogyan tovább.

Taehyung

Döbbent voltam, miután Hoseok a semmiből csókolt meg, úgy hajolva, marva az ajkaimra, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga – nem is tudtam rendesen reagálni, csak eltátott ajkakkal néztem, ahogy elhagyja a szobát pár szó kíséretében, de még azokra sem tudtam reflektálni. Hosszas ideig csak néztem a már becsukott ajtót, mint akit leforráztak. Nem értettem őt. Nem fért a fejembe, hogyan volt képes így viszonyulni hozzám, mikor állandóan, szüntelenül belé rúgok, mintha muszáj lenne; nem tudtam őt megérteni, nem tudtam hová tenni. Mazochista? Szeret szenvedni? Szereti, ha fájdalmat okoznak neki? Tényleg nem tudtam már másra gondolni, ugyanis bármit tettem, ő biztosan nem akadt ki, nem akadt fent a dolgon, sőt, még kedvesen is viszonyult hozzám, ami valamilyen szinten ijesztő is volt amellett, hogy idegesített is.

Azon viszont mélységesen elgondolkodtam, amit a törődéssel kapcsolatban mondott – nagyon is szükségem lett volna rá, de már hozzászoktattam magam ahhoz, hogy nem dédelget, foglalkozik velem igazán senki, és nem is szerettem volna ezen változtatni. Valószínűleg akkor nem tudnék olyan értékbeli maffia vezér lenni, amilyennek lennem kellett volna, de persze, mint mindenkinek, talán néha nekem is hiányzott volt pár kedves szó, ölelés, vagy egy-egy csók, ami az ajkaimon csattan. Igaz, Jimin foglalkozott velem, de az azért nem olyan volt, nem ért fel olyasmivel, amire valószínűleg Hoseok célzott, utalt.

Mintha törvénybe lenne iktatva, azután, hogy elszívtam a cigimet, természetesen, rosszul lettem, ugyanis a lélegeztetőgép lekapcsolása után talán nem volt a legcélszerűbb, így Jonghyun és Taemin rendesen megkorholtak, mikor beléptek a szobába, és próbálták szabályozni a köhögő-fulladásos rohamot, ami rám tört, azután pedig teletömtek gyógyszerrel, hogy pihenjek, és eszem ágában se legyen rágyújtani, vagy hatalmas nagy bajban fogom találni magam. – Olyannak ismernek, aki elretten egy kis fenyegetéstől…?

A napok kínzó lassúsággal teltek; nem igen kelhettem ki az ágyból, mert figyeltek, ha más nem, akkor sajnos Hoseok volt a porondon, vagy éppen Jimin, ők pedig lehetőséget sem hagytak nekem a mászkálásra. Néha ki tudtam magyarázni, miért is kell nekem annyira a cigaretta, és nagy nehezen volt, mikor megengedték nekem, de őszintén, már kezdtem nagyon unni ezt a korlátozást. Szerettem volna végre élni, rendesen, normálisan élni, de ha ez így halad, egy jó darabig nem lesz még erre lehetőségem. – Bosszantott a dolog, mit kezdeni mégsem tudtam a helyzettel, hiszen nem voltam hülye, én is tudtam, hogy a gyógyulás az első, ahhoz pedig a sok pihenés kellett. Hiába hebrencskedtem, mihamarabb fel kellett épülnöm, ahhoz pedig a fekvés elengedhetetlen volt – mellette a rengeteg alvás is. Mégis borzasztóan bosszantó, idegesítő volt a semmit tevés, és nem azért, mert Jimin lépett a helyembe, ugyanis tudtam, ő minden feladatot kellően el tud látni, csak nem szerettem tétlenkedni, tehénkedni… Most pedig konkrétan az ágyhoz voltam szegezve.

– Kérsz? – nyújtotta felém Hoseok a süteményes tálat, mire összeráncoltam a homlokomat, halványan rázva meg a fejemet.

– Nem vagyok édes szájú.

– Mi? A legjobb dolog az életben! Azért vagy ennyire savanyú. Kevés csokit eszel – vigyorgott, vonogatva a szemöldökeit.

– Nem vagyok savanyú – szűrtem a fogaim közt a szavakat, oldalra sandítva szemeimmel. – Attól, hogy nem vagyok édes szájú, még nem leszek savanyú. Inkább egyél, addig is csendben vagy.

Hoseok

– Ne morgolódj, csak azt hittem, hogy a sütit legalább megeszed – ingatom fejem lemondóan, ahogy figyelem a valóban savanyú kifejezést produkáló arcát, miközben szeme sarkából folyamatosan engem fixíroz. Természetesen én a sütinek abban a pillanatban neki esek, csak hogy ne mondja azt, hogy nem tudok csendben maradni, bár... ahogy észrevettem, ez nem is zavarja őt annyira, mint mondja.

– Mi az, hogy ne morgolódj?! Nehogy már te mondd meg nekem, hogy mit csináljak! – szinte rám villannak azok a dühös íriszek, amikkel engem fürkész, de hiába ez a nagy erőfeszítés a részéről, mintha nem is látnám ezt a fenyegetést.

– Nem mondom meg, csak feleslegesen morgolódsz – vonom meg vigyorogva a vállaimat, majd benyomok még egy sütit, mert finom.

– Ch... inkább hagyj békén. Zabálj, mert már tényleg idegesítesz – fordítja el tőlem fejét, mint valami sértett kisgyerek. Most komolyan, ilyenkor megkérdőjelezném, hogy ő a maffiavezér.

– Naa, én csak próbálok beszélgetést kezdeményezni. Bármit mondok, arra mindig olyan agresszív vagy – biggyesztem le alsó ajkam, ahogy figyelem őt. Hitetlenkedő tekintettel néz vissza rám.

– Csodálkozol?! Bármit, amit mondasz, az mind idegesítő. Istenem, fasznak hozattalak ide! – sziszeg, ahogy elhelyezkedik az ágyában, majd a takarót is a nyakáig húzza. Megmosolyogva a látványt, elveszem az egyik rózsaszín kis minyont, azzal betolva azt a számba, párszor megrágva, le is küldöm a gyomromba. Aranyos, tényleg aranyos. Szerintem, simán meg tudom puhítani, hiszen ott van az a kedves, édes énje is, mint akkor, amikor megdugtam. Akkor, annál édesebb arcot még nem is láttam s ha belegondolok, most is szívesen nézném, ahogy kipirult arccal nyögdécsel alattam, kéjtől csillogó íriszekkel nézve az enyémekbe. A gondolatra azonnal megeresztek egy apró sóhajt, a süteményes tálcát pedig leteszem az éjjeliszekrényre.

– Tudod, ha így duzzogsz nagyon aranyos látványt nyújtasz – nyalom meg ajkaimat, amin még érzem az édesség ízét.

– Hogy mondod? – feszül meg a takarója alatt, nekem pedig nevetnem kell ezen az egészen.

– Jól hallod. Ilyenkor tényleg aranyos vagy. Ha nem lennél maffiavezér, simán elképzelnélek egy szadó-mazó göncben, miközben kiéhezetten ugrálsz a farkamon – nyalom meg ismét ajkaimat, miközben végig nézek rajta, s a gondolatra érzem, hogy elfog egy erős vágy, hogy ezt a látványt valóban látnom kell. Taehyung egy pillanat alatt fordul felém, dühtől csillogó szemekkel, még azt a fájdalmát is elfelejti, ami a mellkasába nyilall. Azt hiszem, hogy most megfordult mindaz a fejében, hogy kiharapja a májamat a ruhámon keresztül.

– Ugye tudod, hogy kezdesz kurvára messzire menni? – hangja fenyegető, s egyben csábító a számomra. Imádom, hogy mindig ellenkezik, mindig keménykedik, de közben olyan, akárcsak egy kiscica.

– Miért is? Csak mert képzelgek? Tetszene a látvány, mit ne mondjak, a szerep pedig nagyon is illene hozzád. Egy erőteljes és vehemens passzív fél, aki imádja a farkamat, aki szereti, ha egy picit elverik és persze... ha ő is elverheti egy kicsit a JHorse-át – nyalom meg ajkaimat, ahogy ugyancsak elképzelem, ahogy meglovagol, ahogy megüli a pónimat.

Ah... azt hiszem, megbetegedtem ezalatt az idő alatt, amióta idekerültem. Viszont a másik arckifejezése minden pénzt megér. Természetesen nem sűrűn lehet zavarba hozni ezt az erős maffiavezért, de azt hiszem, hogy nekem sikerült. Arca kipirul, ajkaival pedig tátog, mint egy hal, ahogy nem tud valamilyen frappáns hozzászólást kitalálni. Aranyos. Nagyon aranyos, én pedig egy aljas dög vagyok. Alsó ajkam beharapva felkelek az ülőalkalmatosságról, végül egy pillanat alatt fölé térdelek, majd mindkét kezét lefogva nézek farkasszemet a még beteg Taehyungal.

– Mit szólnál hozzá, ha egyszer kipróbálnánk, ha meggyógyultál? – érdeklődöm, végig nyalva alsó ajkán, mígnem nyelvem utat talál a nyitott ajkai közé, ezáltal egy szenvedélyes csókba hívom a másikat, akit most valóban, Istenesen megkívántam.

Taehyung

Fogalmam sincs, miért csinálja ezt velem, azt pedig végképp nem tudom, miért élvezi ennyire rohadtul a felbosszantásomat, idegesítésemet és heccelésemet – kezdett belőle elegem lenni, azonban, mielőtt bármit is tehettem volna vele, úgy tepert le, majd csókolt meg, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga. Nem tudtam reagálni sem, ugyanis erre a csókra nem számítottam volna, semmiképp. Kezdett elegem lenni belőle, valamilyen szinten mégis élveztem az ajkai nyújtotta kényeztetést, amivel párnácskáimat ostromolta, arról nem beszélve, hogy milyen heves táncra hívta a nyelvemet, amit örömmel fogadtam el, hiába voltam előtte dühös. Majd megevett az ideg, a bosszúság tőle, de azzal az egyetlen csókkal képes volt velem elfeledtetni mindent – fogalmam sincs, hogyan csinálta, de az elmém teljesen kiüresedett, és még a kezeimet is ökölbe szorítottam az élvezet hatására, ami eluralkodott mind az elmémen, mind pedig a testemen, ahogy finoman, mégis valamilyen szinten erőszakosan vette birtokba a szám minden szegletét.

Azonban, miután elvált tőlem, egyetlen egy mondattal elvágta maga előtt az egyetlen esélyt, hogy kicsit elpuhultan tudjam kezelni; mindig, mindent elcsesz maga körül, de lehet, ennek jelen esetben örülnöm kellene. Nem szabadna hagynom, hogy pár puszikával, érintéssel meglágyítson; erősnek, törhetetlennek kell lennem még akkor is, ha minden áron áttörni akarja a védvonalamat, amit hosszú évek alatt építettem ki magam körül.

– Nem fogunk kipróbálni semmit – feszítettem meg a karjaimat, ellent mondást nem tűrően nézve rá, farkasszemet nézve vele, sugallva, ha még egyszer megszólal, betegség, fájdalom, kockázat ide, vagy oda, de lerugdalom magamról, akármennyire is fogok vesződni a mozgás közben.

– Pedig nagyon szexi lennél – mondta halkan, közelebb hajolva hozzám, majd azután a nyakamba hajtotta a fejét, magába szippantva az illatomat, minek hatására megdermedt az egész testem, nagyot nyelve mustrálva a plafont felettem, meg sem moccanva, egy pillanatra sem. Szinte éreztem, ahogy beszívja a levegőt orrán keresztül, majd kifújja azt a bőrömre, ezáltal pedig a forró lehelete egyenesen az érzékeny bőrömhöz csapódik, aminek következtében libabőr borítja végig a testemet – még halványan meg is remegett a testem. – Így is az vagy, de úgy aztán főleg az lennél. Ahogy rajtam ült, a farkamon, és hangosan nyögve mozgatnád, ringatnád a csípőd, lehunyt szemekkel élvezkedve… nincs is ennél szebb látvány – pusmogta a bőrömre.

Nyelnem kellett egy nagyot.

– Ha nem szállsz le rólam, megöllek – mondtam halkan, ám koránt sem olyan határozottan, mint kellett volna; nem tehettem róla, kezdett felizgatni, azt pedig egyáltalán nem szerettem volna, hiszen még sérült voltam, és akármennyire voltam kemény legény, azért komplikációkat nem akarok, mert esetleg… esetleg igen.

– Üres fenyegetés, tudjuk ezt mind a ketten. Inkább add át magad – hajolt az arcomhoz, mélyen a szemeimbe nézve – az érzésnek, és megszűnik minden – súgta az ajkaimra lágyan, megnyalva szájának külső részét, végig súrolva nyelvével az én ajkaimat – problémád.

Karjaim erősebben feszültek meg, ahogy halkan kezdtem pihegni, ugyanis a teste melege, a búgó, csábító szavak teljesen az eszemet akarták venni, s már vágytam a csókjára, arra, hogy a szájával az enyémeket érintse, és nem is maradt ez el sokáig; összeérintette ajkainkat, elengedve a csuklóimat. Rögtön megemeltem karjaimat, átkarolva a nyakát, magamhoz húzva a testét, hogy érezzem őt teljes valójában.

Miért ilyen Istentelenül szexi ez a férfi?! Mikor először megláttam, ez már akkor is megfogalmazódott bennem, főleg, mikor először dugtam meg, de most még inkább így látom – vagy annak a hatása ez, hogy már nagyon régen voltam kielégült? Lehetséges.

Lábaimat rögtön megemeltem, hogy azok közé férkőzhessen, s mikor megéreztem az ölét az enyémnél, halkan a szájába sóhajtottam, szinte már tépve a tincseit, jobban magamhoz húzva a fejét is, türelmetlenül, végig a szemeibe nézve. – Ezután vált el tőlem, széles vigyorral az ajkain, miközben lenyalta szájának pereméről az összekeveredett nyálunkat.

– Vagy kipróbáljuk most? Eléggé be vagy indulva, ahogy elnéztem… vagy inkább éreztem – vigyorgott szemérmetlenül, mire nyeltem egy aprócskát, oldalra döntve a fejemet, lehunyva a szemeimet, elég idegesen.

– Mássz le rólam. Most!

– És ha nem? – kuncogta, a derekamon simítva végig, a takaró alá vezetve az ujjait.

– Hoseok, mássz le rólam! – vezettem vissza rá a fejemet, préselve a szavakat fogaim között, ő azonban csak elkuncogta magát, kissé oldalra billentve a fejét.

– Tudod… hihetetlenül szép arcod van. Gyönyörű vagy – emelte meg a kezét, megsimítva arcom bal oldalán, aminek következtében összevontam a szemöldökeimet. – Nem is értem, hogyan lehetsz ennyire mogorva, ilyen édes arccal. Kíváncsi lennék, milyen vagy, ha őszintén nevetsz. Tudod mit? Elérem, hogy őszintén nevess mellettem. Minden egyes nap, a nap minden egyes percében. Hallani akarlak boldogan nevetni, és mosolyogni – mondta elmerengve, megcirógatva hüvelykujjával a bőrömet, én pedig értetlenül, már-már ijedten néztem rá.

Hogyan jön ez ide a szexuális túlfűtöttség után?!

Miért ilyen szentimentális fasz?! Egyáltalán miért… gyakorol rám valamiféle hatást ez a monológ? Mi a francot akar elérni? Miért ijeszt meg ennyire?!

Miért félek attól, hogy… elkezdek érezni olyasmi dolgokat, amiket nem kellene?

Mi a francot akar ez?!