Hoseok is... too hot - NamSeok

Cím: Hoseok is... too hot

Alkotó: Nana 

Hossz: One-shot

Párosítás: NamSeok (Rap Monster [Kim Namjoon] & J-Hope [Jung Hoseok]) (BTS)

Besorolás: +16

Műfaj: Bandfic

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, erotikus jelenet, Yaoi; a szereplők jelleme nem egyezik a valósággal
Összefoglalás: Kim Namjoon már hosszú évek óta epekedik Hoseok iránt, már-már úgy érzi, ha tovább magában kell tartania az eszméletlen vonzalmat, meg fog őrülni annak súlyától és terhétől. Viszont jól viseli a hallgatást, egészen addig, amíg... 

Hozzáfűzés: Itt lenne egy rövidke, kis szexi (remélem az lett) One-shot Hoseok és Namjoon párossal. :D Bár, nem hiszem, hogy túl sokan olvasnátok, mert elég ritka páros, szerintem senki nem is gondolkodik rajtuk, nekem viszont húzzák a szememet. ;; Ma rengeteget dolgoztam, valószínűleg nem ez lesz életem legjobb ficije - kicsit logikátlan, kicsit semmilyen, de azért na... -, szóval legyetek elnézőek velem. ;; <3
Remélem, tetszeni fog nektek! ;; 
Jó olvasást! <3 

Maga elé bámulva ücsörgött a padon, hosszasan szemlélgetve a férfit, aki előtte két-három méterrel tekergette minden végtagját, olyan táncot lelejtve, amit még Shakira is megirigyelhetne – legalábbis, ő abban a szent minutumban ezt gondolta. Érezte, ahogy a torka száradásnak indult az elé táruló látvány közepette, aminek hatására kénytelen volt letekerni a műanyag palackján lévő kupakot, hogy az üveg tartalmából ihasson pár kortyot, hátha valami nedvességet tud kölcsönözni kiszáradt szájának. Menthetetlen próbálkozás volt, hiszen pár pillanat múlván újra olyan volt a szája, akár a csőröge, idővel pedig meg is unta az iszogatást, inkább csak a élménynek élt, ami nem volt ismétlődőnek mondható. – Reszketeg sóhajt hallatott, beharapva dús, formás alsó ajkát, szüntelenül mustrálva a férfit, el sem véve róla a tekintetét, azon merengve, hogyan tenné a magáévá egy forró éjszakán – mindez azonban csak álomkép volt. Őt viszont ez is megnyugtatta; elég volt már csak a képzeleteiben játszadozni a férfi hajlékonyságával, közben pedig „hallgatni” a mély, rekedtes nyögéseit, amiket ő csalt ki belőle, határokat nem ismerve.

Az erotikus képek következtében érezte, ahogy az alhasa megremeg, és hatalmasat kellett nyelnie, ökölbe szorítania szabad kezét is, mert úgy gondolta, ha ez így megy tovább, biztosan merevedése lesz, már pusztán attól, hogy a férfi előtte táncol! Megőrjíti. Megveszni volt képes érte. Az őrület határán táncolt, azon belül is egy vékonyka cérnaszálon, amelyről bármikor leeshetett volna, vagy ami akármelyik szekundumban elszakadhatna – mégsem próbálta tekintetét elszakítani merengéseinek tárgyától. Talán szeretett szenvedni… talán szeretett kínlódni.

Mióta is tart már ez? Ha nagyon erősen vissza kellene emlékeznie az eseményekre, akkor azt mondaná, lehetséges, hogy már az első pillanattól kezdve, de ha reálisan nézné a történteket, akkor viszont egy-két évet mondana. Határozottan egy, vagy két éve fedezte fel mindennapjai megrontójának gyönyörűségét, nem beszélve a tánc tudásáról, és a hangjáról! Ha meghallotta, libabőr futkosott végig a hátán, egybekötve a kellemes hidegrázással és a bizsergéssel, ami az egész testében – főleg ágyékában – jelentkezett. Menthetetlenül vágyakozott, szerelembe esett, erről pedig nem tudott senki más, csak és kizárólag saját maga. Kinek mondhatná el, ki is a már elviselhetetlen, mérhetetlen akaratának tárgya? Ez az… senkinek. Vagy csak nem akarta, hogy bárki tudjon róla; a lényeg, hogy titokban tartotta, csendben kínlódott, teljes magányában, s már várta, mikor fogja ez az elviselhetetlen „fájdalom” végleg felőrölni őt, mikor fog belőle kirobbanni az oroszlán, ami csapdába csalja majd az őzikét.

Valóban, nem volt a férfi annyira őzike, nem volt védtelen, sem esetlen, sőt! Nagyon is férfiasan viselkedett, néha már ijesztően is, de az ő szemében mégsem volt más, mint egy esetlen, szeretetre éhes kisállat, akinek törődés, odafigyelés kell, mérhetetlen imádat… – Ő ezt szerette volna neki megadni, lépni mégsem mert.

A távolból csodálta őt, úgy, hogy a nap minden egyes percében – kivéve fürdésnél, alvásnál, esetleg külön munkánál – együtt voltak.

– Még itt vagy? – A hang hallatára megemelte a fejét, ködös tekintettel pislantva a hang tulajdonosára, aki izzadt tincseit próbálta kiseperni homlokából, eredménytelenül, ugyanis azok a rakoncátlan hajszálak mindig visszataláltak eredeti helyükre. Végül megunva ezt, hátrasimította a haját, ami ideig-óráig az arra simított felületen maradt. – Azt hittem, elmentél a többiekkel.

Gondolatban már elmentem, csak egyedül, drága Hoseok… – Szívesen kimondta volna, ennek ellenére csak zavart mosolyt engedett meg az ajkain, hanyagul megvonva vállait, mintha nem is érdekelték volna a szavak, amiket a barátja felé intézett.

– Gondoltam, megvárlak. Baj? – emelte meg szemöldökeit, megköszörülve torkát is mondandója végén.

– Nem, csak meglepett. Nem szoktatok megvárni. – Az a mosoly. Az a mosoly fogja egyszer megölni; az az őszinte, tiszta, szeretettől dús mosoly, azok a puha ajkak, amiket legszívesebben széttépne, abban a szent pillanatban.

– Miért mondod? Én meg szoktalak várni. – Összefonta karjait a mellkasa előtt, majdhogynem durcásan, mire Hosoek elnevette magát, a csípőjére téve a kezeit, finoman a jobb oldalra billentve a fejét. – Hogyan lehet ennyire édes egy ember? Hogyan lehet ennyire csodálatos, varázslatos valaki? Ennyire észbontó… eszméletlen?

– Jó, igaz. Néha. Múltkor is ott hagytál a stúdióban, pedig mondtam, hogy mindjárt végzek, de mire hátrafordultam, már csak az ajtó csapódott be utánad. – Kissé morcos lett az arckifejezése, mikor visszagondolt az eseményre. Namjoon oldalra sandított, keresve a megfelelő szavakat, azonban azokat nem találta. Hogy hol volt akkor? A mosdóban. Hogy miért? Azt inkább hagyjuk, valószínűleg mindenki el tudja találni, miért kellett akkor kirohannia. – Hoseok túlságosan beleélte magát a szövegébe, és sűrűn, nagyon sűrűn nyögött fel…

– Az kivételes volt. Mindig megvárlak, de akkor sürgős dolgom akadt – szusszantotta Namjoon, majd folytatta, hogy lehetőleg gyorsan témát válthasson: –, viszont tudod, hogy mindig próbállak megvárni. Jut eszembe, miért gyakorolsz ennyit? Én úgy látom, hogy jól megy már a tánc ezen része.

– Elmegy. Jól megy, végül is, de mindig van mit csiszolni rajta. Úgy érzem, többet kellene gyakorolnom – lépett a táskájához a szándékkal, hogy elővehesse onnan a flakon vizét. Amint a kezei között tudhatta azt, lecsavarta annak nyakáról a kupakot, ajkai közé véve a szélét, nagyokat kortyolva a hűvös vízből.

Namjoon ajkai tátva maradtak, hiszen Hoseok hatalmas intenzitással kortyolgatta a vizet; ádámcsutkája gyorsan mozgott fel-és le a nyelés következtében, a mohóságtól pedig néhány cseppecske ki is szökött ajkai közül, amik lassan nyargaltak le az állán keresztül, egészen a kulcscsontjáig, ahonnan tova haladtak a vízcseppek, a pólója korcáig. Megremegett, az egész teste. Fújtatnia kellett a szívében felgyülemlett vágytól; akármit csinált ez a férfi, minden erotikus volt a számára. Minden.

– Szerintem már tökéletes. Ha ennél jobb leszel, akkor legközelebb a gatyám… – Mielőtt a butaságot végig mondhatta volna, elharapta a nyelvét, elhúzva a száját is.

– A gatyád? – Természetesen, Hoseok figyelmét nem kerülte el sem a megszólalás, sem pedig Namjoon reagálása saját beszédjére, így meglepetten, kíváncsian vizslatta a padon ülőt, kezében tartva a vizét, szabad kezével megtörölgetve állát és ajkait, amik csillogtak az eddig rajtuk pihenő víztől. – Túl erotikus, a picsába is!

– Nem lényeg. – Ki akart térni a válasz adás elől, s úgy tűnt, a másik még vevő is lett volna rá, de ez már a sokadik ilyen alkalom volt. Már a két kezén nem tudta volna megszámolni az abba hagyott mondatokat, vagy a félreérthető kijelentéseket, ezek pedig igazán kezdték furdalni az oldalát – kétséget kizáróan, Namjoon furcsán viselkedett, már évek óta, és Hoseok kezdte ezt megelégelni.

– Nekem lényeg. Amúgy is, mindenkinek tök snasszul beszélsz, velem meg ilyen furcsán. Mindig félbehagyod, amit mondasz, ha visszakérdezek, vagy nem válaszolsz, vagy témát terelsz, vagy meg sem hallod. Kezd már érdekelni, mi bajod. – Határozott mozdulattal ejtette vissza eddig kezében tartott italát a táskájába, ami halk puffanással ért az abban lévő ruhák tetejére. Namjoon síri csendben maradt, nem válaszolt, csak lilás tincseibe túrt, mélyen elmélkedve azon, mit is kellene erre válaszolnia.

Az igazat nem mondhatta el, azzal csak teljesen hülyének tűnne… Ne adj Isten, lehet, Hoseok örök életre meggyűlölte volna! – Bár, még sosem látta lánnyal beszélgetni, esetleg csajozni, de soha nem lehetett tudni. Mindenki tudta, mennyire maximalista is ő bizonyos okokból, így könnyen elképzelhetőnek tartotta, hogy a társának fontosabb volt a karrierje, mint a lányok.

Kétségbeesett, s kezdte úgy hinni, ebből nem is lesz menekvés.

– Hát jó, akkor ne mondd el. Sosem mondasz el nekem semmit. Már megszoktam, végül is. – Elfordult Namjoontól, beletörődve sorsába, majd ezután elkezdett újra táncolni, végigpróbálva minden lépést, eleinte lassan, hogy tökéletesíteni tudja, közben pedig folytatta a beszédjét, amit még koránt sem kívánt befejezni: – Bezzeg Yoongi, meg Taehyung… Még Seokjinnel is több mindent osztasz meg, mint velem. Mondjuk, nem is tudom, miért vagyok ezen így kibukva. Mindig így volt, de mostanság… nem is értelek! Mindig a sarkamban vagy, mindenhol megvársz, ha azt mondom próba után, hogy elmegyek szarni, még azt is megvárod, de egy betűt nem beszélsz velem, csak ritka esetekben. Furcsán viselkedsz, Kim Namjoon. Nagyon furcsán.

Namjoon torkára égtek a szavak; azt hitte, természetesen viselkedik, de nem, ezek szerint átlátszóbb volt, mint gondolta volna, és ez valamilyen szinten ki is ábrándította. Ha ez még nem lenne elég, érezte barátja – szerelme – hangján a sértettséget is, ami szinte sütött a hangjából, pedig ő lenne a legutolsó, akit megsértene a viselkedésével. A legeslegutolsó.

– Ne is válaszolj. Kapd be, Nam. – Szívesen, drága Hoseok; szívesen megtenném. Az összes ondót kiszívnám belő... 

– Mit hisztizel? – Értelmesebb kérdést fel sem tudott volna tennie a leader, és amint elhagyták a torkát a szavak, azonnal meg is bánta, hiszen tudta, Hoseok elég érzékeny volt annak ellenére, amilyen könnyednek mutatta magát. Nem mondaná hisztisnek, inkább érzékenynek; szeretett a férfi mások gondjaival törődni, tudni, mi fáj a szívüknek, lelküknek, ő pedig ettől mindig megfosztotta…

– Hagyjuk – ingatta a fejét Hoseok, beletörődően, folytatva a táncot, kicsit gyorsítva a léptein, miután azokat tökéletesítette.

Beállt közéjük a néma, kínos csend; szinte hasítani lehetett volna köztük a feszült levegőt, ami már-már megtelt méreggel és dühvel is – ez kizárólag Hoseoktól származott, de ott volt benne még a sértettség is. Furdalta Namjoont a lelkiismeret. Sűrűn megesett vele, hogy nem éppen azt mondta, amit szeretett volna – sűrűn?! Szinte állandóan. Ezeket nehezen is tudta megmagyarázni, esetleg…

Gondolatai félbe szakadtak. Állát leejtette, ajkai eltávolodtak egymástól; a tükörben tisztán látta, mikor Hoseok körözni kezdett a csípőjével, mellkasát pedig kidomborítgatta a zene ütemére, tenyereit a nyakára fektette, végigsimítva a bőrén, a lehető legkéjesebb arckifejezését produkálva: szemeit lehunyta, felső ajkán végig vezette a nyelvét, és még az orrát is felhúzta egy kicsit, mintha fájdalmas élvezetben lenne része. Mindig így képzelte el őt, mikor elméjében szeretkeztek. Olyan volt, akár egy kéjelgő ribanc, és Namjoon érezte, ha ez így megy tovább, be fog golyózni. Szociopatává fog válni, akit beprogramoztak arra, hogy elkapja Jung Hoseokot, de csak azért, mert illegálisan szexi, erotikus és gyönyörű volt. Maga a csoda…

– Hoseok, mennünk kellene lassan. – Rekedtes volt a hangja. Próbálta megakadályozni tetteinek következményeit, de a férfi meg sem hallotta őt, vagy ha mégis, csak nem törődött vele. Namjoon már nyüszített is egyet, összeszorítva a fogait. Hoseok majdhogynem megfeledkezett magáról; önkielégítésnek hatott az a tánc, amit lelejtett. Már el is képzelte maga előtt, hogy a férfi így vonaglik rajta, miközben mélyen magába fogadja az ékességét. Már érezte a szűk forróságot is, a lüktetést tagja körül, a forró élvezetet, a tüzet, ami felemészti őket. – Hoseok. – Szinte hörögte a férfi nevét. Hoseok viszont nem válaszolt, rá sem hederített Namjoonra.

Namjoon mindkét kezét ökölbe szorította, szinte már a tenyerének húsába vájva körmeit, összeszorítva a szemeit, nehogy tovább kelljen néznie az előtte vonagló férfit; nem sokáig bírta. Fel kellett nyitnia szemhéjait, látnia kellett őt, érezni akarta, csókolni, szeretni… Ha nem lehet az övé, ha abban a szent percben nem kaphatja meg őt, a száját, a testét, a szívét, a lényét, be fog golyózni, felmondja a szolgálatot az eddig agyként funkcionáló szerve – nem is működik neki azóta, hogy Hoseok ellopta a szívét.

Forrt, zubogott a vére, száguldozott az ereiben. Minden tagja remegett, s mikor Hoseok beharapta az alsó ajkát, összeráncolva a homlokát, összevonva a szemöldökeit, hihetetlenül élvhajhász kifejezést produkálva – ha ez nem lenne elég, nőket megszégyenítő csípőkörzést is megengedett magának –, akkor tört meg valami végleg Namjoonban. Nem bírta tovább. Az őrület kegyetlen tornácán vergődött, elpattant benne a húr, s az a húr mélyen fel is sértette szívét. Képtelen volt tovább tétlenül nézni azt a csodát, ahogy kéjeleg neki – valószínűleg nem neki kéjelgett, ő mégis ebben a tudatban állt fel a padról, halkan pihegve az elméjére boruló vörös ködtől, ami ólomsúllyal nehezedett nem csak a koponyájában lévő szervére, hanem már a mellkasára, szívére is.

Lassan, ám annál határozottabban lépkedett Hoseok felé, aki nem hagyta abba a táncot, egy percre sem – még csak nem is sejthette, hogy a fenevad lecsapni készül rá, szemei ugyanis csukva voltak, átadta magát a zene ritmusának, arra ringatva a testének minden porcikáját, önkívületi állapotban. Álmaiban sem hitte volna, hogy Kim Namjoon milyen merénylettel készül ellene…

– Megőrülök érted, tőled. Megveszek. – Hoseok hirtelen állt meg, majd nézett vissza barátjára a tükrön át. Arca szinte azonnal átfutott az ijedtségbe, mihelyst találkozott a másik férfi tekintetével, majd már vett is volna egy száznyolcvan fokos fordulatot, de Namjoon gyorsabb volt; másodpercek leforgása alatt kapta el Hoseok csípőjét, keményen, erősen markolva azt, az öléhez húzva a fenekét. Az idősebb nyekkent egy nagyot hirtelenségtől, és egy… furcsa érzéstől, ami a fenekét nyomta. Amint tudatosult benne, mi is lehet az, beszédre akarta nyitni formás száját, de Namjoon nem hagyta őt szóhoz jutni: megfordította a férfit, a hozzájuk legközelebb lévő tükörhöz préselve a hátát, és gondolkodási időt sem hagyva Hoseoknak, száját az övére tapasztotta, miközben ujjaival a fenekébe markolt, rászorítva a kerek izomzatra.

Hosoek szemei elkerekedtek, a hirtelen tett hatására elnyitotta egymástól az ajkait, szabad utat adva Namjoon furakodó, tolakodó nyelvének, ami ezután feltérképezte Hoseok szájának belsejét. Forrón csókolta az idősebbet, masszírozva félgömbjeit, bele-belemorranva a szájába; tépte, marta azokat az édeskés párnácskákat, esélyt sem adva Hoseoknak arra, hogy esetleg szabadulhasson. Nem, innen ő már nem menekülhetett. A vadállat elkapta, és addig nem ereszti, amíg a magáévá nem teszi, akár itt, a próbateremben, Hoseok Boy Meets Evil számának ütemére.

Megteszi. Ha akarja, ha nem, ő megteszi – elborult az elméje.

– Megveszek érted, Hoseok. Begolyózok tőled. Istentelenül szexi vagy, egy igazi szenvedélyes, buja férfi, akit most Istentelenül meg fogok dugni. Tudni akarom, mennyire vagy hajlékony egy tüzes szex közben. – Szemhéjait pár pillanatra felnyitotta, belenézve Hoseok tekintetébe, amik a meglepettségtől, kissé ijedtségtől csillogtak, majd félénken tette fel a kérdését, próbálva eggyé válni a tükörrel, hátha el tud bújni a teljesen bevadult, felhevült Namjoon elől – habár, annyira azért nem volt ellenére a dolog, a hevesség mégis rá hozta a frászt.

– Gondolom… nincs választásom? – Inkább kijelentés volt, mint kérdés, ő mégis a másodiknak szánta.

– Nincs – búgta Namjoon érzéki hangján, megharapdálva fogaival az idősebb alsó ajkát, morzsolgatva azt, tenyerével tovább masszálva, kínozva az izmos félgömböket, ezzel halk sóhajt csalva elő Hoseok torkából, ami elégtétel volt a számára.

– Nem lenne ellenemre, Nam, de a próbateremben vagyunk, és hát, tudod, bármikor bejöhet bárki, nem mellesleg, mindenhol tükör van, zavarba ejtő lenne, ahogy… Miket beszélek – súgta maga elé, nyelve egy hatalmasat. – I-inkább máshol? A-amúgy is… honnan jött ez neked? Mindig kívántál, vagy csak most jött rád a kangörcs?

– Mindig kívántalak, hosszú-hosszú évek óta megőrülök tőled, és most már elég volt. Itt. Most. Azonnal megkapod, amit érdemelsz. Büntetés jár neked, amiért ilyen rohadtul szexi vagy, és olyan büntetést kapsz, Jung Hoseok, ami életed végéig követni fog téged, mert nem ám, én nem végzek majd a mai napon.

– Elég lenne nekem egy szerelmi vallomás is, viszonoznám ám, de így elég para vagy, haver. Én inkább… – Namjoon megforgatta a szemeit, újból Hoseok párnáira kapva, hevesebben, indulatosabban csókolva őt, felpréselve a tükörre, ölét a másikénak dörzsölve, hogy érezze, mennyire komolyan is mondta azokat, amiket; Hoseok csak egy vinnyogó hangot hallatott, belekapaszkodva a fiatalabb vállaiba.

Namjoon körözött a csípőjével, ütemesen mozgatta a háttérben felcsendülő zenére, ingerelve ezzel barátja férfiasságát is, kezeivel szüntelenül simogatva, keményen masszírozva fenekét, egy percre sem hagyva abba a csókot; minden mozdulat szikrákat indított be Hoseokban, amik lassan ugyan, de hatalmas lángcsóvákká alakultak. Képtelen lett volna nemet mondani pár perc után.

– A rohadt életbe – sziszegte el magát, majd ellökte magától Namjoont, aki hátra tántorodott. Talán ekkor érezte a tisztulást elméje felett, s mihelyst tudatosult benne, mit tett, riadtan nézett farkas szemet Hoseokkal, aki remegett, de nem tudta eldönteni a fiatalabb, mitől.

– Én… basszus! Ne haragudj, annyira rég voltam… hát… a francba! Komolyan sajnálom, én… Jézus Krisztus, miket mondtam – mormolta az orra alatt, kétségbeesett tekintettel fixírozva egy pontot a padlón, azonban az ezután történő események sokkolták: két tenyeret érzett a mellkasán, s már el is terült hanyatt a padlón. Teste hangos koppanással ért földet, hatalmasat nyekkent az esés miatt, majd felvezette íriszeit Hoseokra, aki beharapott alsó ajakkal szuszogott, mint egy bika. – Hoseok, ne akarj laposra verni, én esküszöm, hogy…

– Kussolsz.

– Parancsolsz? Mi az, hogy… – Torkán akadt minden ezután következő szó. Hoseok egyenesen az ölére, merevedésére ült, s megemelve karjait, kíméletlenül fogta össze Namjoon csuklóit a feje felett. Lehajolt hozzá, egy szenvedélyes csókra invitálva az alatta lévő férfi száját, miközben csípőjével lágyan ringatózott, ingerelve csapattársa már így is robbanni készülő merevedését.

– Istentelenül bassz meg, de ha nem leszel olyan kibaszott jó, mint ahogy előadod – egyenesedett fel Hoseok, atlétája korcájához nyúlva, hogy leemelhesse azt magáról, messzire dobva a textilanyagot, felfedve ezzel tökéletes testét –, minden egyes nap végig nézed, ahogy táncolok. Minden egyes nap, és minden nap előttem fogod kiverni, csak azért, hogy elégtételt vegyek. Nem, nincs választásod. Most pedig produkálj, és megmutatom, mennyire vagyok hajlékony. Nem fogok csalódást okozni – harapta be alsó ajkát kéjsóvár tekintettel, erősebbet lökve csípőjén, előcsalva Namjoonból egy mély nyögést.