Joker Game - Namjoon x Jungkook (6/?)

Cím: Joker Game

Alkotó: Nana

Hossz: ?
Párosítás: Jungkook x Namjoon [RapMonster) (BTS)

Besorolás: +16!

Műfaj: AU 

Figyelmeztetés: Ttrágár beszéd; a szereplők jelleme nem egyezik a valósággal! Egyenlőre még nem yaoi, de azért:  YAOI

Összefoglalás: Namjoon egy bérgyilkos. Egy megkeseredett, 26 éves bérgyilkos, akinek se szíve, se lelke. Egészen addig, amíg nem találkozik az új célpontjával, akit ki kell végeznie... ez a célpont pedig Jungkook. 

Hozzáfűzés: Yaay! Ide is elérkeztem! :D 

Huh... jó hosszú kihagyás óta folytatás. El sem hiszem. :"D Komolyan próbálok most már mindent bepótolni és előre is bocsánat az elmélkedős fejezetért, de egy darabig tuti, hogy ilyen lesz. :c Remélem ettől függetlenül tetszeni fog nektek ez is! ^^

Elég fáradt vagyok már, szóval biztos van benne elírás és hiba, emellett száz százalékra veszem, hogy biztosan nem néztem át jól (fáradt Nana, vissza kell rázódnia az írásba). >< 

Namjoon

A szó szoros értelmében, ez a bagázs egyáltalán nem komplett. Valamilyen szinten kezdtem bánni, hogy belementem abba, miszerint eljövök Jungkookkal erre a rendezvényre, bulira, vagy hogyan is nevezik ők az ilyesmit, arra viszont tökéletes volt ez az alkalom, hogy szemügyre vehessem a srác haverjait. Szépen, lassan, komótosan méregettem mindenkit a kanapén ülve, keresztbe tett lábakkal, édesen mosolyogva, mint egy szende, velük egy súlycsoportba tartozó személy, aki legalább annyira gyökér és neveletlen, mint ők. Rendben, ez így erős kifejezés, ugyanis Jungkook elég normális volt, talán még az a Yoongi srác is… talán. Elég flegmának tűnt, de azzal ellentétben nem tűnt úgy, hogy bármi ellenszenves is lenne a személyiségében, vagy akár magában a lényében.

Mély sóhajjal figyeltem a srácokat, folyamatosan kortyolgatva az italomból, közben pedig hallgattam a fülsértően hangos zenét, ami szinte már dübörgött a fejemben, de próbáltam nem a szívemre venni és nem zaklatottá válni a huzamosabb ideig tartó, hangos zeneszólamoktól, a dübörgő basszus kíséretében. Ilyen egy buli, végül is, nem pizsama partiról volt szó, hanem baráti összejövetelről. Gondolhattam volna, hogy nem társasozni fognak, vagy esetleg kibeszélni a csajokat/pasikat, kinek mi a szexuális beállítottsága.

Megeresztettem egy újabb sóhaj félét, hümmögve figyelve a fiúkat.

Először is, Jung Hoseok. Tényleg egy tündéri srácnak tűnt, fel-alá járkált, ki-ki hozogatva az italokat és a konyhában tartott szendvicseket, néha még táncolt is egyet menet közben, engem pedig a szívroham kapott el menten, hogy mi lesz, ha esetleg elesik azokkal a hatalmas tálcákkal és poharakkal, végül mélyen magamba néztem, miért is érdekelne engem egy ilyen baleset, vagy incidens, mikor semmi közöm nem volt a fiúhoz, sem annak viselkedéséhez. Lehet, hogy kezdek becsavarodni. – Visszatérve a lényegre, tényleg egy kedves, angyali srácnak tűnt. Mosolygósnak, nevetgélősnek hatott, aki nincs is tudatában azzal, milyen súlyos terheket is róhat a vállaira az élet, amik nyomósan megnehezítik a feladatát és az életben maradását. Tipikusan olyannak tűnt, akiről minden probléma, gond, nyavalya lepereg, de általában ezek az emberek a legsebezhetőbbek. Esetek többségében ők azok, akik minden nyűgüket-bajukat magukban elfojtják, nem mutatják ki, aztán egy szép napon száznyolcvan fokos fordulatot vesznek és válnak szociopatákká, hogy kedvükre éljék ki az általuk átélt sérelmeket. Valahogy éreztem, hogy ez a srác egy az egyben ilyen és ha esetleg nem vigyáz magára, nagyon gyorsan sorozatgyilkossá válhat. Persze, ez csak egy opció, lehet, hogy alapjáraton ennyire optimista és rózsaszínesen, szivárványszínben pompázónak látja a világot, bár azt kétlem, főleg, ha olyan bunkó, kis görcs pasija/testvére van, mint Taehyung.

Igen, róla már meg volt a véleményem, különösebben nem óhajtottam magamban újra beszámolni ellenszenves, bicskanyitogató viselkedéséről, azt viszont valahogy leszűrtem, hogy biztos nincsen közöttük rokoni kapcsolat. Még az arcuk, a mosolyuk, a szemük, a gesztusaik, a menésük, a beszédük sem hasonlít. Egyáltalán semmi közös nem volt bennük, így biztosra vehettem, hogy az akták néhol hamisak, és ez egy pillanatra elbizonytalanított a dolgomban, ugyanis felvetődött bennem a kérdés, hogy mi lehet még az, amiről esetleg nem tudok, vagy amit titkolnak az ilyen bérgyilkosok elől, mint én? Vagy Hoseok, vagy Taehyung zsonglőr, már csak ki kellene derítenem, melyikük. Mondhatná azt, hogy én ugyan szarok az egészre és nem érdekel, viszont, ha az egyikük bármilyen szervezetnek a tagja, bármilyen kapcsolatban állnak Jungkook jóakaróival, bizony, hatalmas slamasztikába kerülhetek és nem árt tudni azért, mivel állok szemben. Kénytelen vagyok kideríteni, hogy Taehyung, vagy Hoseok a kis sunyi dög.

Viszont lehetséges, hogy egyikük sem. Ott volt például Jimin. Park Jimin.

Egy kedves, szende, édes fiúnak tűnt és ahogy elnéztem, elég jóban lehetett Taehyunggal, ez pedig adott nekem okot arra, hogy gyanakodjak erre a vörös hajú fiúcskára is. Mi van akkor, ha mondjuk Jimin íratta át az aktákat és esetleg ő Jungkook felvigyázója? Bári előfordulhat, és nem tűnt ez a srác idiótának, vagy hülyének, sőt! Tökéletes ellentéte volt ennek. A tipikusan kimért, óvatos mozdulatokkal megáldott férfit láttam benne, aki mindent alaposan körbe mér maga körül és őszintén megmondva, ez nagyon nem tetszett. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha Jungkook minden oldalról biztosítva lett volna és minél többet gondolkodtam ezen akaratlanul, annál gondterheltebb voltam belül, ugyanis probléma és kérdés, feltevés már ezer, de terv még egy sem volt. Ahhoz, hogy egy épkézláb elméletet ki tudjak csikarni magamból, muszáj mindent tisztává tennem magam körül. Esetleg, ha netalántán ki is nyírom Jungkookot, sikeresen, akkor ezek a kis piócák lehet, hogy pont rám fognak gyanakodni, ugyanis ismernek engem, de máshogy képtelenség lenne a fiú közelébe férkőznöm. Kénytelen leszek magam bebiztosítani és fogalmam sem volt róla, sikerül-e ez alig több, mint egy hét alatt? Nem. Irracionális.

Vagy nagyon gyorsan ki kell találnom valamit, valami nagy aduászt, vagy minden veszve lesz és az én nyakamat is szedik, Jungkookéval együtt. Nem volt kedvem a kiskölyökkel együtt megdögleni, úgyhogy nagyon gyorsnak kellett lennem.

Nézzük csak. Először kénytelen leszek Taehyunggal kialakítani valami barátság-félét, hiszen ő a leginkább távolságtartó. Ha esetleg kedvel, könnyen elképzelhető, hogy a többiek is fognak, és ha bízik bennem, elkerülhetetlen, hogy a többi is megtegye ezt. Ugyebár, az a mondás, ha csoportosan megtámadnak, mindig a legerősebbet kell kiütni, mert a többi akkor elrohan, nem valótlan. Ugyan így működik ez a barátságokban is. Ha valahová be akar furakodni az ember, egy társaságba, vagy közösségbe, mindig azzal kell ütni a lapot, aki a leginkább bizalmatlan, s ha annak sikerül elnyerni a szívét, minden mehet magától. Ez mindennel szemben így van, nem csak verekedés, barátság, vagy kapcsolatok terén.

– Na! Ne gubbassz már itt! – kuncogta Jungkook, elém állva. Még a félhomályban is láttam, milyen erőteljesen csillogtak sötét íriszei, gondolom a túlzott alkohol fogyasztásától. Koránt sem tűnt részegnek, inkább becsiccsentett egy kicsit, de még ez is látszott kedves, fiatalos és édeskés arcán. Rögtön megeresztettem egy mosolyt, majd a poharamat ajkaim elé emeltem, egy pillanatra lesütve a szemeimet, valamelyest szimulálva, hogy zavarban érzem magam a társaságban, holott nem így volt, természetesen, de mindennek meg kell adni a módját. Mindennek.

– Szokatlan még ez nekem egy kicsit – sóhajtottam, lassan felnézve Jungkookra, aki szélesen elvigyorodott, és pont ebben a pillanatban sandítottam bal oldalra, majd láttam, hogy Taehyung Hoseok fülébe suttogott, később pedig az arcára adott egy halovány puszit és az erkélyhez indult. Bingó! – Kimegyek egy kicsit levegőzni. – Felálltam, a poharamat tartva ujjaim között, Jungkook pedig kicsit aggódva nézett rám. Aggódsz, kölyök? Édes.

– Rendben, de vigyázz magadra. Ha esetleg nem bírod a bulit, nyugodtan elmehetsz, el is kísérlek, ha gondolod. – Túl édes ez a srác. Tényleg sajnálom, hogy meg kell ölnöm, de abban már biztos voltam, hogy a legkegyesebb halál egyikét választom majd neki. Nem szenved majd sokat, nem szolgált rá erre. Nem, mintha a halálra rászolgált volna…

– Kedves tőled, de csak fel kell oldódnom, lassan jobb lesz! – Ujjaimat puha tincseibe túrtam, megborzolva azokat tenyeremmel, ő pedig elmosolyodott és épp szóra nyitotta volna ajkait, mikor a kis vöröske elkapta a karját és magával húzta, hogy táncoljanak. Szerencsém volt, ugyanis nekem dolgom akadt a teraszon. Nagyon fontos dolgom.

Úgy sunnyogtam ki a teraszra, akár csak egy sunyi róka. Be kellett cserkésznem a vad fiúcskát, hogy minden simán menjen. Össze kell vele barátkoznom, még pár nap alatt, kerül, amibe kerül, ha a büszkeségemet kell félre dobnom, akkor azt fogom, a maradék önbecslésemmel együtt, de nem tehetek fel véletlenekre ekkora kockázatot. Ha a merényletet elkövetem, ez a srác biztosan rám fog gyanakodni, főleg, ha hazaköltözöm, akkor pedig vége mindennek. Minden gyanakvót el kell tüntetnem a közelemből és ennek ez a legegyszerűbb módja. Nem volt benne a megbízásomban, hogy esetleg bárki mást is megölhetek a cél érdekében, így alaposnak és meggondoltnak kell lennem, és ha ezzel a taggal sikerül legalább annyira összebarátkoznom, hogy ne legyek számára unszimpatikus és ellenszenved, valószínűleg akkor a többiek sem fognak gyanút. Kénytelen vagyok megtenni, nincs mese.

Lassan húztam be magam mögött az ajtót, s mikor a fiú hátranézett, majd meglátott, azonnal visszafordította a fejét előre, maga elé meredve. Meg sem lepődtem a viselkedésén, nem érintett mélyen, valahol pont erre is számítottam, így hangtalanul léptem mellé, és amint elértem a célom, lassan a zsebembe nyúltam, kiemelve onnan egy szál cigarettát, majd a gyújtómat fogva a másik kezembe, lassan meggyújtottam az immáron ajkaim közül kilógó bűzrudat. Amint kifújtam a belélegzett füstöt ajkaim résén át, a mellettem lévő srácra néztem, aki maga elé meredt, könyökeivel a korlátnak támaszkodott, jobb kezében, az ujjai között ugyan úgy égett a cigaretta.

– Elég szomorúnak tűnsz – jegyeztem meg, én is a korlátnak dőlve. Rám sandított, majd megeresztett egy sóhajt.

– Egy unszimpatikus ember van a közelemben. Még jó, hogy az vagyok – vont vállat érdektelenül, szájához emelve kezét, hogy beleszívhasson a cigarettába.

– Nem tudom, mi bajod velem, de igazán elmondhatnád. Nem ismersz, előítéleteket állítani egy ismeretlennel szemben pedig nem szép dolog. Kedvelem Jungkookot, egészen jól összebarátkoztunk és rosszul esik, hogy egy számára közeli barát így viszonyul hozzám úgy, hogy semmi rosszat nem tettem azért, hogy ezt kiérdemelhessem. – Próbáltam a lehető legtöbb színészi tehetségemet bevetni és esetleg megpuhítani a fiú szívét, sugallva, hogy gondoljon bele, mennyire kellemetlen lehet ez számomra és csak remélni mertem, hogy megenyhül, bocsánatot kér és megpróbál hozzám máshogy viszonyulni.

– Nem tettél semmit, de ahhoz, hogy unszimpatikus legyen az ember, nem kell tennie semmit. Csak az vagy és kész. Nem utáltak ki a házból, nem mondtam, hogy nem jöhetsz be, azt sem, hogy nem haverkodhatsz Jungkookkal, egyszerűen csak nem vagy szimpatikus. Azért, hogy ezt kiváltsd, nem kell tenned semmit, tudtommal – nézett rám, egy aprócska mosoly kíséretében, ami inkább volt grimasz, mint kedveskedő ajakgörbület, főleg úgy, hogy közben a cigarettájába szívott. Összevontam a szemöldökömet és megeresztettem egy sóhajt.

– Való igaz, a szimpátia nem ezen múlik, viszont, ha Jungkook kedvel, megtehetnéd a kedvéért, hogy egy kicsit kedvesebben viszonyulsz hozzám – néztem rá, megemelt szemöldökkel.

– Azzal teszek az emberek kedvének, ha azt mutatom, amit gondolok. Nem szép dolog hazudni, főleg nem egy jó barátnak és akár rosszul esik ez neki, akár nem, én csak kimutatom, amit érzek, vagy gondolok, ezért pedig nem lehet megvetni, vagy a fejemre róni a nem létező hibákat – sandított rám, eszmésen kimagyarázva magát abból, miért is nem kellene velem kedvesen viselkednie. Valamiért úgy éreztem, emberemre találtam, pedig első ránézésre talán egy kis bohócnak tűnhet a megjelenése és a szépen elrendezett arca miatt.

– Viszont az őszinteség néha sokkal fájdalmasabb, mint a kegyes hazugság és én nem azt mondtam, hogy hazudnod kellene, hanem azt, hogy próbáld megváltoztatni a rólam kialakított képet magadban annak érdekében, hogy ha esetleg Jungkook elhív egy ilyen buliba még, ne kelljen egymás savanyú arcát néznünk, kimutatva, mennyire is nem rajongunk a másik társaságáért. Azt hiszem, ebben semmi kivetni való nincs. – Mosolyra húztam a számat, ő pedig egy pillanatra összevonta a szemöldökét és elgondolkodott, erre mit is tudna reagálni. Szerettem alapjáraton az ilyen beszélgetéseket, a kerülgetést, a finom célozgatásokat, utalásokkal megfűszerezve. Ritka alkalom volt, hogy egy személlyel így tudtam szót váltani. Értelmesen, kulturáltan taglalni, melyikünknek lehet igaza azzal szemben, kinek hogyan kellene viselkednie.

– A hazugság a legrosszabb a földön, és habár nem fáj, de legalább nem verek át vele senkit. Az igazság gerincesebb, méltányosabb megoldás. – Rövidre zárta a témát, ebből pedig levontam a konzekvenciát: nem tudott mit kifogásolni mondandóm további részében.

– Tény. Akkor annak érdekében, hogy ne rontsuk el az esetleges hangulatot a társaságban, lehetne szó róla, hogy előítéletek, gyorsan levont un-szimpátia nélkül viszonyuljunk egymáshoz? – néztem rá hirtelen, kifújva az ajkaim közt lévő füstöt, egy szelíd, gyengéd mosolyt eresztve meg irányába, hogy minél inkább hatni tudjak rá. Egy pillanatra elgondolkodott, majd megeresztett egy sóhajt.

– Legyen.

– Köszönöm – mosolyogtam, megveregetve a hátát, mire ő is megeresztett ajkain egy halovány görbületet, megcsóválva a fejét, ezt követően pedig újra a cigarettájába szívott.

Úgy éreztem, megint remekül teljesítettem és pompásan hoztam a kívánt formát annak érdekében, hogy legalább egy minimális szinten megpuhítsam a banda „kőszívét”, aki biztosan nem az, csak idegenekkel szemben. Viszont, ha most sikerült elérnem, hogy lebontsa a rólam kialakított rossz képet a saját elméjében, akkor könnyen elképzelhető, hogy pár találkozás után már nem fog olyan szkeptikusan méregetni, vagy fordulni felém, ahogyan azt eddig tette. Ha ilyen jól fog menni minden, akkor semmi okom nincs az aggodalomra.

Ez azt hiszem, egy hatalmas lépés volt a célom felé, mert az, hogy a leghűvösebb embert magamhoz édesgetem, egyenes cél afelé, hogy ha végeztem a feladatommal, ne váljak első számú szemponttá és még a közeljövőben ki kell jelentenem, hogy talán egy hónap múlva vissza kell költöznöm az otthonomba, hogy végképp ne fogjon gyanút senki.