Joker Game - Namjoon x Jungkook (5/?)

Cím: Joker Game

Alkotó: Nana

Hossz: ?
Párosítás: Jungkook x Namjoon [RapMonster) (BTS)

Besorolás: +16!

Műfaj: AU 

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; a szereplők jelleme nem egyezik a valósággal! slash; később yaoi

Összefoglalás: Namjoon egy bérgyilkos. Egy megkeseredett, 26 éves bérgyilkos, akinek se szíve, se lelke. Egészen addig, amíg nem találkozik az új célpontjával, akit ki kell végeznie... ez a célpont pedig Jungkook. 

Hozzáfűzés: Yay! :D Felkeltem hajnalban csak azért, hogy most már produkáljak valamit. xD Bár, nem a legjobb ez a rész, amolyan "kitöltő" ez is, de a következőben próbálok izgalmasakat írni. :D

Namjoon

Hanyagul, lustán fújtam ki az ajkaim rése között a cigaretta füstjét, miközben merev, kifejezéstelen arccal nézegettem át újra az aktákat. Majdhogynem minden nap megteszem, mióta megtudtam az aprócska információt Taehyungról és Hoseokról. Nem akartam még utánuk is nyomozgatni, ugyanis nem magánnyomozó, vagy rendőr vagyok, esetleg azokhoz hasonló, viszont nagyon bosszantott a tudat, hogy nem helyes a dokumentum. El sem lehet mondani, mennyire, ugyanis ad némi félnivalót, hogy esetleg más információk is tévesek a mappákban, ami nehezíthetné a dolgomat. Azt hiszem, ez a kis információ „jelentéktelen” ebben az esetben, szóval kétlem, hogy ne sikerülne megölnöm Jungkookot azért, mert ők nem testvérek, hanem szeretők, csak azt nem tudom, hogyan lehet helytelen.

Esetleg testvérek, csak Jungkooknak hazudtak?

Nem, azt kétlem. Kétlem, hogy egy testvérpár csókolózna, márpedig Jungkook elmondása szerint már látta őket nem egyszer, ahogy smárolgatnak, vagy összebújnak egy-egy buli, összejövetel során. Kétlem, hogy megtennék. Mi okuk lenne rá? Semmi.

Idegesen emeltem ajkaimhoz a cigarettát, összevonogatva a szemöldökömet, majd mélyen beleszívtam az égő bűzrúdba, a tüdőmbe eresztve nehéz füstjét. Egyáltalán nem értettem semmit. Nem vagyok egy hülye ember, aki ne jönne rá dolgokra, esetleg ne sejtené annak rejtelmeit, azonban ezt sehogy nem tudtam összerakni, bármennyit gondolkodtam rajta, s talán ez idegesített a leginkább. Az, hogy nem értem, nem tudom hová tenni magamban a dolgot. Ha hazudnak, miért teszik és hogy képesek azt színlelni, hogy együtt vannak? A másik eshetőség, hogy ha igaz, és tényleg szeretők, még is, hogy a jó életben lehetnek az akták hamisak?

Várjunk.

Idegesen eldobtam Hoseok aktáját, leellenőrizve a vezeték nevét, majd felkaptam Taehyung aktáját, és azonnal a kezembe vettem, majd miután elolvastam a vezeték nevét, összevontam a szemöldökömet újra. Az egyik Kim, a másik Jung. Hogy a faszomba lennének testvérek? - Szuszogva masszíroztam a homlokomat.

Lehetséges az is, hogy csak papíron testvérek, ugyanis a vezetéknevük sem egyezik. Lehet, hogy a szülők elváltak, valamelyiknek, és féltestvér révén a másik családba vándorolt. Ez akkor is irreleváns! Jó, nem mondom, hogy szép dolog, de hogy lehetne mondjuk összecuccolni, vagy dugogatni a féltestvérét az embernek? A gondolatra is kirázott a hideg. Viszont ez is egy eshetőség, és valamilyen szinten magyarázná a dolgokat, de valamiért nem nagyon akartam elfogadni. Kétlem, hogy ez játszana a dologban, pedig ez tűnt a legvalószínűbbnek és legértelmesebbnek a többi mögött.

Fel kellene hívnom a megbízómat, jobban mondva, a főnökömet, hogy magyarázza el, mi ez az egész, hátha ő többet tud, azonban elvetettem a dolgot, mert ha a fiúk annyira titkolják, amennyire, még egy magánnyomozónak is nehéz lenne kideríteni és nekem amúgy sem az a feladatom, hogy utánuk járkáljak. Szimplán csak idegesített a gondolat, hogy magamtól képtelen vagyok rájönni a miértre, és a-mellé az is frusztrált, hogy ha tegyük fel, a dokumentum rossz, ki tudja még, mi lehet benne helytelen, akár a saját célpontomnál is.

– Utálom ezt a munkát – szuszogtam hangosan, majd elnyomtam a már szűrőig égett cigarettát, hogy egy-két pillanat múlva újat gyújthassak meg. A dolgom végeztével lassan az ágyam mellett lévő asztalhoz nyúltam, hogy a rajta lévő sojut meghúzzam egy kicsit. Segíti a gondolkodást, és ilyenkor hihetetlenül jól is tud esni az íze miatt, szóval nem sajnáltam magamtól az alkoholos ízt. Rohadtul idegesített, hogy van valami, amire egyedül nem jövök rá, ugyanis nem vagyok egy hülye gyerek, tudom, hogy ki kellene logikáznom, de sajnos annyira kevés információval rendelkezem, hogy ez esélytelen.

Idegesen megcsóváltam a fejemet, elfintorodva, ráncba szedett homlokkal, majd ajkaim elé emeltem a cigarettát, mélyen beleszívva, s később frusztrált sóhajjal fújva ki az ajkaim rése között a füstöt, lehunyt szemekkel.

Nem is kellene ezzel foglalkoznom. – Egyedül csak annyiból érdemes szemmel tartani a dolgot, hogy be kell magolnom az összes iratot, kívülről kell fújnom, s ha bármi tévedés, bármi eltérés van benne, vagy hallok valahonnan, azt rögtön tudatosítanom kell magamban, majd tennem az ügy érdekében. Addig talán… talán nem érdekes a dolog. Viszont minden aprócska jelre figyelni fogok, mert ha az akták rosszak, akkor lehet, hogy nagyobb gondban vagyok, mert az csak azt jelenti, hogy a fiúk nagyon jól tudják, milyen adatokat vettek fel róluk, és nagyon jól tudják azt is, hogy biztos lesz részük egy-egy slamasztikában.

Csak azt nem értettem, hogy ha így van… akkor is, miért változtatják a tényeket? Annyira felesleges. Ha valaki nem szeret gondolkodni lényegtelen dolgokon – velem ellentétben –, az pont le fogja szarni magas ívben, hogy két férfi testvérpár-e vagy együtt vannak-e. Ahogyan azt is le fogja szarni, hogy esetleg Jimin szülei elváltak-e vagy sem – ez most csak egy példa volt. Akkor sem értem.

– A faszom tele! – morogtam, megforgatva a szemeimet, grimaszba futtatva az arcomat.

Valld be, Kim Namjoon, egyedül csak az mérgel fel a végtelenségig, hogy van, amire nem tudsz rájönni, és létezik, amit nem tudsz megfejteni anélkül, hogy esetleg utána járj egy picit… – De ez is csak azért fordulhat elő, mert nincs elég információm még. Csak annyira felesleges Jungkook haverjai után koslatnom. Semmi értelme. Nem az a dolgom.

Mélyet sóhajtottam, újra a cigarettámba szívva, miközben kinéztem az ablakon, figyelve a már sötétségbe burkolózott világot, s az éppen lenyugvó Holdat. Végig kínlódtam egy egész éjszakát. Megint. Remek.

Haloványan, lemondóan ráztam meg a fejemet, az ajkaimhoz emelve az égő, papírba csomagolt dohányt, kifejezéstelenül szuggerálva az előttem lévő ablakot, laposakat pislogva.

Nincs más választásom. Figyelnem kell, ha bármit látok, azt valahogy fel kell írnom magamban és itthon „egyeztetnem”. Egészen addig nem szabad, hogy érdekeljen, mert nem ez a feladatom, hanem Jungkook kivégzése, és valljuk be, terv még sehol. Azzal kellene törődnöm, nem az idióta, önelégült haverjaival.

~*O*~

Aprócskát sóhajtottam magam előtt, miközben keresztbe tettem a lábaimat, és úgy tettem, mint a mai fiatalság, vagy a mai emberek: nyomkodtam egy telefont, teljesen üveges tekintettel. Semmi kedvem nem volt hozzá, viszont így biztosan nem keltek semmi feltűnést. Egyszerűen nem tudtam megérteni, hogy mit imádnak az emberek ennyire egy telefonban, hogyan lehet naphosszat nyomkodni…

Az is lehet, hogy esetleg én vagyok az idióta és a maradi, amiért nem tudom, vagy nem ezzel foglalkozom a napjaim részében. – Talán ez jobb magyarázat. Mondjuk, én mindig különc gondolkodású voltam, sosem foglalkoztam olyasmi dolgokkal, amivel a többség törődött; én mindig próbáltam más lenni, nem birkaként viselkedni.

– Hozhatok valamit? – Egy fiatal női hang szakított ki érdekfeszítően fontos tevékenységeimből, s mikor felpillantottam és megláttam a fiatal, csinos pincérnőt, megeresztettem egy halovány mosolyt.

– Nem, köszönöm, egy barátomat várom, majd ha ideért, akkor rendelek. Nem akarom, hogy addig kihűljön és élvezhetetlen legyen a kávé – mondtam gyengéd hangon, mire ő kedvesen bólintott egyet, lassan megfordulva, hogy folytathassa az addigi tevékenységeit, amit valószínűleg akaratlanul is én szakítottam félbe.

Mély sóhajt eresztettem meg, majd a telefonom jobb sarkára pillantottam. Már elmúlt két óra, szóval valószínűleg pár perc és ideér, aminek örültem, hiszen már konkrétan fél órája várok itt. Bár, tudtam, hogy ráérne eljönnöm ide, de biztos, ami biztos.

Lassan rátappintottam egy buta játékra, hogy addig is lefoglaljam magam, de persze, nem a játék foglalt le, hanem a szerte szét ágazó gondolataim. Már mióta bejöttem ide, azóta gondolkodom azon, hogyan kedveltessem meg magam Jungkookkal úgy, hogy közben én rideg és érzelemmentes maradjak, még is kedvességet titulálok felé. Ez elég nehéz feladat, hiszen ha megpróbálunk közel kerülni egy emberhez, bármilyen okból kifolyólag, biztos, hogy megkedveljük, ha ő is minket. Majdhogynem lehetetlen kifejezéstelennek, üresnek maradni, ez pedig egy picikét aggasztott. Nem akartam sajnálatot érezni, mikor kioltom az életét. Bár, ha jobban belegondolok, már mindegy, amúgy is sajnálnám, tekintve, hogy semmit nem követett el, amiért halált érdemelne. Az egyetlen bűne az, hogy olyan családba született, amilyenben.

Persze, mint minden másban, gondolom én, ebben is a politika játszott nagy szerepet. Ha logikusan gondolkodom, az egyetlen ok, amiért meg kellene halnia ennek a fiúnak, csak a politika lehet. Jungkook meghal, apuci összeroppan, anyucival együtt, aztán mivel képtelen továbbra is úgy vezetni az országot, ahogy eddig, a végső megoldás a lemondás lesz, ami vagy az ellen pártnak, vagy a többi pártnak kedvez. Puszta hatalomvágy lehet a háttérben, semmi más. Nem szerettem, mikor a politika nyomására kellett gyilkolnom, de mint mindenkinek, valamiből nekem is meg kellett élnem… De nagyrészt azért nem voltam kibékülve a dologgal kapcsolatban, mert egy vezetőség összeomlása nagyon nagy hatást gyakorol az emberekre, az ország színvonalára, amellett az árfolyamokra, az aprócska dolgokra is, amik mind-mind részt vehetnek abban, hogy az ország életminősége romoljon. Hiába fogja más átvenni a posztot, míg esetleg nincs döntés, választás, addig bőven hatalmas konfliktusok alakulhatnak ki, és kétlem, hogy túl gyorsan megtörténne a másik ember kijelölése a lemondott poszt betöltésére. Bár, lehet, hogy az illetőnek pont az a célja, hogy az ország összeszakadjon. Ha politikus az illető, miért hajtana erre? Vagy esetleg háborút akar? – Így jobban belegondolva főleg nem akartam részt venni ebben, de már mindegy. Előbb kellett volna gondolkodnom, most már elvállaltam, nem volt visszautam.

Mondjuk, arra tényleg kíváncsi lennék, hogy ki az igazi megbízóm, aki felbérelt a főnökömön keresztül. Természetesen, nem fogok ezután koslatni, annyira ostoba nem vagyok, de azért kíváncsi lettem volna rá, ki ennyire hatalom szomjas, vagy épp idióta.

Vicces. Így degradálok másokat, holott én végzem el a piszkos munkát. Nem baj, maximum bekerülök egy történelem könyvbe. Mint rossz ember. Mesés lenne.

– Szia! – Az ismerős hangra felkaptam a fejemet, és jól szituáltan elmosolyodtam, amint megláttam, hogy Jungkook előttem ácsorog, levetve a rajta lévő kabátot. – Bocsi, hogy késtem, csak TaeTae szólt, hogy ma lesz a buli – vigyorgott, eszelősen.

– Semmi gond, elfoglaltam magam – vontam vállat, széles mosollyal.

– Akkor jó. – Gyorsan helyet foglalt előttem, majd hirtelen elgondolkodott, szemöldök ráncolva. Felvontam a szemöldökömet, kérdőn nézve rá, azonban egy pillanat alatt olyanná vált a tekintete, mint egy felspanolt, izgatott gyereknek, mikor karácsonyi ajándékokat bontogat.

– Mondjad – nevettem, megcsóválva a fejemet, értetlenül nézve rá.

– Arra gondoltam… hogy igazán eljöhetnél a buliba! Tudod, mondtam, hogy muszáj, hogy a barátunk legyél, mert tudsz egy ici-pici titkot. – Mutató és hüvelykujját majdhogynem összeérintette, de hagyott köztük pár milliméter levegősséget, miközben összehúzta az egyik szemét, kelletlenül, zavartan, fél mosolyra húzva ajkainak szép ívét.

– Hát, a barátod az előbbi találkozásunknál elég… – A szavamba vágott, mielőtt rosszabbat mondtam volna:

– Tudom-tudom, kicsit bunkó volt. Nézd el neki, nem volt gyerekkora – mosolygott, mire vállat vontam, kissé zavartan. Persze, hogy el akartam menni a buliba, hiszen az lenne a legjobb alkalom, hogy mindenkit tökéletesen szemügyre vehessek a környékében. Amint megismert a társasága is, könnyebb lesz a dolgom. Csak a bizalmukba kell fogadniuk, onnantól kezdve pedig minden lépést meg tudnék tenni és még talán hamarabb is elvégezném a feladatom, mint amennyi idő adva van rá. Viszont jobb, ha egy kicsit kelletem magam.

– Nem haragszom rá érte. A többi barátod is ilyen? – tettem fel a kérdést, vonakodva, kissé szégyenélősen, mintha bántott volna a kis pukkancs múltkor viselkedése. Jungkook szemei elkerekedtek, majd harsányan elnevette magát.

– Dehogy! Jimin például nagyon édes, Hoseok pedig egy tündér. Hiperaktív bomba. Nagyon kedvesek és aranyosak. Seokjint szerintem nagyon kedvelnéd – mosolygott felém biztatóan, majdhogynem könyörgően, hogy menjek el a bulijukba.

– Nem is tudom… – motyogtam magam elé, összefűzve a karjaimat mellkasom előtt, mintha mélyen gondolkodóba estem volna, pedig száz százalék volt már, hogy el fogok menni arra a kis összejövetelre, hogy rontsam ott a levegőt és megfigyelhessek mindenkit.

– Gyere el! – Még nyüszített is, a plafonra meredő tekintettel, az asztalon fűzve össze az ujjait, mintha épp imádkozna, vagy könyörögne nekem.

– A barátaidnak szóltál? Illetlenség lenne csak úgy oda vinni. – Kelletlen, félénk mosolyt eresztettem meg az ajkaimon, ő viszont elvigyorodott, eszelősen.

– Persze! Már mondtam TaeTaenek – kuncogott, kacsintva egyet.

– És ha nem megyek? Megvárhattad volna a reakciómat, mielőtt mondod neki – pufogtam, megjátszott gyerekes viselkedést produkálva, mire haloványan elnevette magát, jót szórakozva előbbi viselkedésemen. Szó, mi szó, azért valamelyest tetszett ez a szerepem.

– Tudtam, hogy eljössz – vigyorgott, vállat vonva, sejtelmesen.

– Aztán honnan? – csóváltam a fejem, hitetlenkedő mosolyt csalva az ajkaimra.

– Onnan, hogy kedvelsz engem! – Hát persze, Jungkook. – Szóval? Jössz? – Reménytől csillogó íriszekkel nézett rám, belém pedig egy pillanat erejéig csapott a lelkiismeret-furdalás, mikor meghallottam, hogy szerinte én kedvelem őt. Azt hiszem, nem mondott teljesen valótlant, de inkább csak amiatt éreztem ezt a rossz emóciót a mellkasomban, mert ő biztosan kedvel, és én biztosan hideg vérrel fogom kiontani az életét.

Ezek voltak azok az esetek, amikor gyűlöltem ezt a szakmát, de nincs mit tenni. Ez a munkám.

– Megyek-megyek! – Gyorsan villantottam magamra egy boldog arckifejezést, ő pedig vigyorogva kiegyenesedett, diadalittasan, majd miután ideért a pincérlány, azonnal felvette a rendelést, és nekem is kikérte azt, amit tegnap is ittam.

Milyen jó a memóriája. Már tudja is, mit szeretek inni.

Önelégülten vigyorogtam, miközben Jungkook a kezemet fogva cipelt a buliba, amire csak ő lett hivatalosan meghívva. Ennél jobb alkalmam nem is lehetne mindenkit alaposan szemügyre venni. Sajnáltam ezt a fiút. Annyira naiv… annyira, de annyira naiv. Tipikusan az az ember, aki egy-két kedves szó és aranyos gesztus következtében kipakolná az embernek a szívét; ilyen téren kissé furdalt a lelkiismeretem – van olyanom egyáltalán? –, de hát, nincs mit tenni. Ez a feladatom.

Azt kellene még kitalálnom, hogyan fogom megölni. Higgadtan, kifejezéstelenül kellene és nagyon gyorsan. Nem hiszem, hogy rászolgált volna a lassú kínhalálra, úgyhogy valami rettenetesen gyors kellene. A gond csak az, hogy lelőni nem tudom, mert öngyilkosságnak kellene beállítanom a dolgot. Arra gondoltam, hogy esetleg alkoholba altatót… – De ez olyan primitív és nem hozzám méltó. Valami frappáns kell, valami Kim Namjoonos. Az a gond egyedül, hogy az én módszereim alapjáraton nem túl gyorsak. Szeretek egy-egy embert megkínozni, de inkább csak abból a fajtából, akik undorítóan viselkedtek/viselkednek az emberekkel és valamilyen szinten rászolgáltak, csak Jungkook nem ilyen volt. Azaz, a pár nap alatt nem ilyennek tűnt.

– Pedig reméltem, hogy nem jön. – Taehyung, amint ajtót nyitott nekünk, mintha egy pillanat alatt felforrt volna a vére. Na, ennyire rossz társaság azért nem voltam jó pár nappal ezelőtt, hogy valaki így reagáljon, ha ajtót nyit nekem.

– Ne legyél már tahó! Jungkook kedveli, biztos jó fej! – Egy aránylag magas hangot hallottam bentről, Taehyung pedig megeresztett egy sóhajt, engem méregetve. Nem bízik bennem, ez biztos. Láttam rajta, hogy nem gondolja bizalogerjesztőnek a társaságomat, de legszívesebben elpucolna Jungkook közeléből is.

– Neked is szia. – Próbáltam kedves mosolyt tartani az ajkaimon, közben pedig mély megbántottságot, hogy ilyen viselkedéssel "üdvözölt", viszont iszonytatosan nehezen ment, és legszívesebben leütöttem volna, igen, méregből. Csak remélni mertem, hogy azért a többi barátja nem egy beképzelt, önelégült köcsög, mert ha igen, azt hiszem, nagyon vissza kell fognom magam annak érdekében, hogy ne rendezzek hirtelen vérfürdőt.

Én türelmes, tűrőképes ember vagyok, de ha sokáig szemetek velem az emberek – ok nélkül –, akkor bizony, eldurran az agyam.

Mondjuk, nem ok nélkül lennének azok, hiszen ki fogom nyírni a barátjukat, de ők ezt nem tudják, úgyhogy mégsem lenne indok a morgós viselkedésre. Csak én tudom az igazat, senki más, bár, a helyzetet elnézve, volt némi sejtésem afelől, hogy Taehyung megneszelt valamit, és ha igen, akkor a párja – vagy bátyja, nem tudom, mi neki a srác – is gyanakodni fog. Sőt, lehet, hogy mindenki.  

Nagyon, nagyon be kell nyalnom nekik, én pedig azt annyira nem akarom...