Wreath from lover (2/?) - VMin

Cím: Wreath from lover

Alkotó: Nana 

Hossz: 
Párosítás: Kim Taehyung (V) x Park Jimin - VMin /BTS

Besorolás: +12

Műfaj: AU, romantikus

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance; a szereplők jelleme nem egyezik a valósággal
Összefoglalás: 
"– ... nem mindenki szeretheti a virágokat.

– Aki nem szereti őket, azzal baj van, mert… mindig van legalább egy, ami megfog valakit. Akár egy kaktusz, kövirózsa, egy mezei pipacs is lehet, és aki egyiket sem tudja értékelni, az az ember üres, az az ember… érzések nélküli váz."  

Hozzáfűzés: Itt is lenne a folytatás. :D

Nem tehetek róla, annyira imádom ilyesmi szerepben Jimint... :'( Remélem, tetszeni fog nektek ez a rész, mert lehet, picit szedetlen, vagy sok ködös infókkal lett ellátva, de előbb-utóbb minden kitisztul, ígérem. :) 

Jó olvasást! ❤❤

Taehyung az ujjaival dobolt, s szabad könyökével támaszkodott a pulton, miközben az óráját nézte, várva, mikor zárhat, és mehet végre a dolgára – ritkán szokott így érezni, nem volt megszokott, hogy sietősen szeretné kulcsra zárni a mereven ácsorgó ajtót, de kivételesen mihamarabb túl szeretett volna lenni rajta.

A kórházba sietett volna, ugyanis anyja kezelőorvosa hívta fel, cseppet sem vidám hangon, hogy ha lehet, ma mindenképpen menjen be a kórházba, ugyanis beszélniük kellene valami eget verően fontos dologról; a fiatal fiú el sem tudta képzelni, mi lehet az, de mélyen remélte, nem az anyukája állapota romlott. Azt biztosan nem élte volna túl – így is elég érzékeny, ne bánts világ volt, hát még, ha az anyjával történne valami, még ennél is rosszabb. Nem, nem tudná magát túltenni rajta.

Próbálta Jungkoot felhívni, ha ráér, menjen el vele, mert nagyon tart a dologtól, attól, mit fog vele közölni a kezelő orvos, de nem volt elérhető, így feladta a próbálkozásokat, s úgy vélte, kénytelen lesz kivételesen egyedül elcammogni a kórházba. Nem szeretett volna, de mit kezdeni nem tudna a helyzettel, nem tudna mit tenni, így próbált beletörődni abba, néha egyedül kell állnia a sarat, legyen szó bármiről; nem volt hozzászokva, hiszen Jungkook mindig mellette volt, ha a helyzet úgy hozta, de persze, jöhet közbe bármi a fiatalabbnak, és azzal is tisztában volt, Jeon Jungkooknak nem Kim Taehyung az első, csak ha más nem szól közbe.

Ajak harapdálva kémlelte az órát, görcsbe ránduló gyomorral, hevesen verdeső szívvel, s mihelyst elérkezett a délutáni óra, mikor elkezdhet zárni, felcsillantak a szemei, majd rohamos léptekkel igyekezett volna az ajtóhoz, hogy elfordíthassa a kis fém szerkezetben a kulcsot, de megjelent az ajtóban valaki… – Pontosabban Park Jimin, aki a minap is nála járt, s elég kategorikus viselkedéssel sajátította ki az édesanyjának készült virágkoszorút.

Ajkait azonnal egymásnak préselte, a kulcsokat pedig megadó sóhajjal a zsebébe süllyesztette; a főnöke mindig azt tanította, ha záráskor is belép valaki az ajtón, nem küldheti ki, nem mondhatja, hogy már éppen menne, mert lejárt a munkaideje – ha eltölt ott egy órát még, akkor eltölt ott egy órát.

– Szia – lépett be a férfi az ajtón, végig mérve Taehyung egész alakját, hiszen most nem takarta szemei elől a pult, s a fiatal férfin nem pihent kötényke; feszes, fekete farmerja a combjaira simult, fehér inge enyhén be volt tűrve a nadrágjába; ujjai lezserül fel voltak gyűrve a könyökeire, ezüstös fürtjei pedig hanyagul lógtak éjsötét íriszeibe.

Jimin azonnal elvigyorodott, ahogyan jobban szemügyre tudta venni a virágárus fiút, s eldöntötte: ha törik, ha szakad, neki kell ez a szende, ártatlan, gyermekiesen édes arc. – Jimin a legkevésbé sem tartozott hetero társaihoz, erre már a középiskolában is rájött, amikor lányok hadait tette magévá, de igazából egyikük sem izgatta fel szexuálisan annyira, hogy megőrüljön, viszont, ha egy-egy igazán édes, aranyos fiút látott, alhasa megrezdült, testében tomboló hormonok pedig a őrjítő táncot jártak ereiben. Ahogyan jelen pillanatban is.

Legszívesebben a virág árus fiút a pultnak döntötte volna, hogy istenesen a magáévá tegye, de ezzel sajnos még várnia kellett – nem úgy nézett ki a szőke, mint aki könnyen belement volna egy kalandba, s ez a megállapítás nem is állt messze a valóságtól. Bár, nem mintha ez Jimint zavarta volna – ő lelkiismeret-furdalás nélkül támadta le az embereket, s vetítette rájuk akaratát, vagy fenyegette meg őket, ha nem teszik, amit akar, annak súlyos következményei lehetnek. Ugyan, Taehyung nem volt olyan beállítottságú, aki belement volna akármilyen szedett-vetett, piszkos kalandba – romantikus alkat volt, s az ő világában nem volt helye a kockázatoknak, sem a durvaságnak –, Jimint ezt a legkevésbé sem izgatta volna.

Ő mindig megkapja, amit akar, és Taeyungra szemet vetett.

Gyengéd, s gyönyörű volt, akár a rózsák aprócska szirmai. Jimin pedig durva, veszedelmes, akár a rózsák szárán található tövisek.

– Segíthetek valamiben? – köszörülte meg a torkát halványan Taehyung; enyhén zavarban érezte magát az őt fürkésző sötét szemektől, mik úgy tűntek, nem tudnak elszakadni a látványától, ez pedig elég különös emócióval töltötték meg.

Soha, senki nem nézett még úgy rá, mint akkor Park Jimin, s noha, már találkoztak egyszer, akkor a másikból nem áradt a tömény szexuális vágy – igen, Taehyung ezzel tudná jellemezni a tekintetet. Tömény, vad szexuális vággyal, de nem merte túl gondolni, hiszen könnyen megeshet, ezt csak ő érti félre; nem volt túl sok alkalma megtapasztalni mások vágyát, s még olyan sem esett meg vele, hogy bárki vágyakozón nézné őt, így könnyen lehet, csak félreért mindent.

Jimin ravasz mosolyra húzta dús, cseresznye-piros ajkait; első alkalommal is látta, Taehyung milyen gyöngyszem lehet a számára, de akkor nem tudatosult még benne úgy a dolog, mint az imént.

Igazából, ha valaki kérdezné, miért tért be a boltba, nem tudna rá értelmes választ adni – egyszerűen csak itt sétált el, és mihelyst meglátta az ismerős boltocskát, úgy érezte, be kell mennie. Belepusztult volna, ha nem nyit be az ajtón; egy normális ember azt mondaná, a szíve húzta be talán, a ketyeréje súgta, menjen be, de valójában az állatias ösztönök vezérelték.

Nem bánta meg.

Eldöntötte, a fiatal férfi az övé lesz, ha törik, ha szakad, s bánta, hogy az előző alkalommal elsiklott a látványa felett.

Vadul csillogó íriszeivel újra végig mérte a feszesnek tűnő combokat, miket legszívesebben letépett volna a másikról; tekintete tovább siklott az inggel takart felsőtesten, s szinte majd megőrült, hogy láthassa az alatta lévő, halványan barnás bőrt – az ing első két gombja ki volt kapcsolva, így valamelyest betekintést nyerhetett a selymes bőrre, mi érintetlennek, ártatlannak tűnt.

Meg akarta rontani.

Be akarta mocskolni, tisztátalanná tenni, hogy utána fehér, s vörös rózsákkal borítsa be a testét, érzékeltetve, mennyire romlott ezekhez a tiszta, élettel teli virágokhoz képest. Azok között akarta a magáévá tenni. – Jimin újra elmosolyodott, hiszen lelki szemei előtt lepergett, ahogy a hófehér, s bíbor színű szirmok közt becsteleníti meg a harmat lelkű virágárust.

S ugyan, tudta, ki Kim Taehyung, tisztában volt vele, ki ő, de egészen eddig a pillanatig nem érezte úgy, hogy kellene neki – talán azért, mert mindig Jeon oldalán kullogott az utcákon, s egyenesen undort érzett mindenki iránt, aki Jeon közelében kóricál.

– Hát – húzta ajkait groteszk vigyorra, miközben a mögötte lévő ajtóra sandított fél szemmel, mikor megfogalmazódott benne, mit is kell tennie –, éppenséggel tudnál segíteni. – Egy lépéssel közelebb került Taehyunghoz, ki veszélyt érzékelve húzta el vaskos ajkait, hátrálva.

– Miben is? – kérdezte, már a pultnak ütközött fenékkel, ujjaival halványan kapaszkodva meg a fa szerkezetben, riadtan kémlelve Jimint.

Jimin tekintete elsötétült, mintha köd borult volna az elméjére, mi nem hagyta szabadon gondolkodni őt – bár, ha esetleg normális észjárással tudott volna mérlegelni, akkor sem tett volna másképp, mint ahogyan azután. Ő Park Jimin, s mindig eléri azt, amit akar. Ő abban a szent minutumban Taehyungot akarta, és biztos volt benne, meg is fogja kapni.

– Vázolom a szitut – kezdett bele a másik, miközben Taehyunghoz ért, majd tenyereit a pultnak tapasztotta, a szőke teste mellett, elvágva előle minden menekülő utat –; azt teszed, amit mondok, és nem esik bántódásod, sem neked, sem másnak.

Taehyung tüdejében rekedt a levegő, szabályosan félrenyelte a saját nyálát, így kénytelen volt oldalra fordítani a fejét, hogy köhécselni kezdhessen, majd visszafordította íriszeit a fekete hajúra, megrökönyödve, hiszen nem akarta elhinni, amit hallott. Nem esik bántódása, ha azt teszi, amit mond? Miért esne bántódása? Miért akarja őt egyáltalán bántani? Nem is ismerik egymást, Taehyungnak egészen a múltkori alkalomig fogalma sem volt arról, ki az a Park Jimin, s ha Jungkook nem számol be róla, a mai napig nem lenne dunsztja sem semmiről.

Miért akarná őt ez a férfi bántani? – Persze, Taehyung amilyen ártatlannak tűnt, annyira volt naiv is, s ő a bántalmazás alatt totális testi erőszakot értett: verést, vagy kínzást, de Jimin egyáltalán nem ilyesmire gondolt. Koránt sem.

– Hogy mi? – bukott ki a szőkeségből; arcán halvány pír futott végig, lábai megremegtek, hiszen igen, a kedves, talán kislányos lelke mélyén igen is, szorult belé férfiasság. Határozottan tudott fellépni egy-egy alkalomkor, kemény őszinteséggel tudott beszélni, keveredett már verekedésbe is, de valahogy ebben a helyzetben elhagyta őt a felvágott nyelve.

– Jól hallottad – mosolygott Jimin, testével közelebb húzódva Taehyunghoz, szinte már összetapasztva mellkasaikat, úgy nézve mélyen a másik íriszeibe, ellentmondást nem tűrő hangon. Szinte már felpréselte Taehyungot a pultra. – Ha azt teszed, amit mondok, amit én akarok, nem esik bántódásod.

– Ez elég szar tréfa – bukott ki a szőkéből, megköszörült torokkal. – Na, jó – találta meg a hangját, kezdetleges, lányos ijedtségét feldolgozva –, nem tudom, mit akarsz, nem is értem, miért rémisztgetsz, de jobb, ha most nagyon gyorsan elmész innen! – jelentette ki elsötétült arccal, már-már idegesen szemlélve Jimint, ki megemelte szemöldökeit, meglepetten fixírozva a megkeményedett vonásokat, azonban ahelyett, hogy elszakadt volna a fiatalabbtól, csak egy kacaj szerűség szaladt fel ajkain.

Taehyung orcája lángba borult.

– Nem tréfálok. Azt teszed, amit mondok, vagy nagyon rábaszol; jobban mondva, azt akarom, hogy a szeretőm legyél, és ha nem leszel... – szűkítette össze szemeit Jimin, kategorikusan jelentve ki akaratát, egy pillanatig sem kertelve.

Taehyung hirtelen nevette el magát, hitetlenkedve – nem, egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy ez komolyan vele történik meg. Valaki arra akarja kényszeríteni, hogy a szeretője legyen? Úgy érezte magát, mint egy elcseszett, hollywood-i filmben, ugyanis legjobb emléke szerint ott szoktak ilyen szituációkba esni a kedves, mindig vidám, naiv szereplők…

Találkoznak a fenevaddal, ki elejti őket, kíméletlenül.

Röhejesnek hitte.

– Jó, kopj le, nincs kedvem marhaságokhoz, kisebb bajom is nagyobb ennél, szóval húzás van, amúgy is zárnom kell – sziszegte Taehyung, ujjait Jimin mellkasának feszítve, hogy eltaszítsa magától a nála sokkal jobb kondiban lévőt; sikerrel járt el, hiszen az ében hajú megtántorodva tipegett hátrább, azonban amint Taehyung megindult a pult mögé, megremegtek karjai.

A düh szempillantás alatt áradt szét a testében, ugyanis mindenki tudta, ki ő, milyen befolyással rendelkezik, senki sem mert ellent mondani neki – azonban a testében szétáradó düh mellett valami más is kezdett benne szétáradni.

Izgalmasnak tűnt.

Ez a kis szerencsétlen virágárus fiú ellent mondott neki, kinevette, hülyének nézte – kihívás.

Jimin mély, agresszív szusszantást hallatott, majd megnyalta kiszáradt ajkait, hogy a férfi után iramodjon, aki épp pakolgatni kezdett maga után. Jimint innentől kezdve semmi sem érdekelte; szempillantás alatt termett a pult mögött, ahol Taehyung önfeledten tevékenykedett, ignorálva a még mindig boltban tétlenkedő, gazdag férfit, s szinte fel sem tűnt neki, mikor az a háta mögé ért.

– Rohadtul rábaszol még erre.

Taehyung hirtelen ugrott meg a mély, baj jósló hangra, s éppen megfordult volna, hogy valami velőset vághasson a felfuvalkodott férfinak, amikor is az lábait kissé kinyújtva, beakasztotta Taehyung térdhajlatába. Egy pillanat alatt gáncsolta el a szőkeséget úgy, hogy nem tudott megkapaszkodni semmiben, így hangos nyekkenés következtében érkezett a hűvös padlóra, azonnal fejéhez illesztve ujjait, hiszen erősen beütötte az esés következtében.

– Vázolom a szitut még egyszer, mert látom, nem értetted, te kis mihaszna – préselte a szavakat ajkai között a fekete hajú, miközben leereszkedett Taehyunghoz, majd összefogva egy kezével a vékony csuklóit, az alatta fekvő feje fölé szegezte azokat, dühtől izzó szemekkel. – Park Jimin vagyok, a polgármester fia, és ha én azt akarom, hogy minden nap alattam vergődj, akkor azt fogod tenni, értve vagyok? – fordította kissé oldalra a fejét, Taehyung grimaszba rándult arcát kémlelve. – Ha én azt mondom, hogy le fogsz szopni, akkor le fogsz szopni! Ha azt mondom, hogy magatehetetlenül fekszel, míg elveszem, ami engem illet, akkor azt fogod tenni!

– Mi a francot képzelsz… – Jimin nem hagyta szóhoz jutni őt. Azonnal a szavába vágott.

– Vagy játszhatok csúnyán is – mosolyodott el Park, fölényes vigyorral, szabad kezével Taehyung ajkához nyúlva, hogy hüvelyk ujjával végig simíthasson a pirosló párnákon, mik puhának, édesnek tűntek. Beléjük akart marni.

– Mire célzol? – súgta Taehyung, immáron visszavéve a lendületéből.

– Ha nem teszed, amit akarok, tönkreteszlek.

– Mégis hogyan? – kérdezte a szőke, értetlenül. Tudta jól, nem igent volt semmije; nem volt karriere, nem volt sok pénze, csak ez a bolt, pár barátja, s a kórházban vesződő, életéért küzdő édesanyja.

– Hidd el, találok fogok rajtad fogást; én mindenkit ismerek.

– Kár a gőzért. Nincs semmim, szóval békén hagyhatnál! Nem tudsz mivel tönkretenni! – mormogott a szőke, erőteljesen mocorogva Jimin alatt, ki ismét gunyoros görbületre húzta száját; Taehyung tényleg nem tudta, kivel áll szemben.

– Naiv egy kölyök vagy te – ingatta a fejét. – Például annyit már tudok, hogy sűrűn jársz össze Jeonnal; ismerem őt, és én ismerek mindenki mást is. Tisztában vagyok vele, mennyire szoros a barátságotok Jeonnal, és ha jól tudom, az a kis patkány informatikán tanul tovább, de könnyen el tudom intézni, hogy a nagyra becsült álmai rommá törjenek – vigyorgott veszettül, közelebb hajolva Taehyung rémült arcához. – Csak egy szavamba kerül, és kirúgják az egyetemről, s máshová sem fogják felvenni.

Taehyung szavai elakadtak; torkában hatalmas gombóc képződött, elméje kiürült, s megtelt félelemmel, rettegéssel, hiszen számára két fontos dolog létezett: az édesanyja, és Jungkook, a szerelme.

Taehyung arcán a vonások megtörtek, s megadóan felsóhajtott – van választása? Nincs.