Szomszéd fiú - VHope (18/?)

Cím: Szomszéd fiú

Alkotó: Nana

Hossz: ?
Párosítás: VHope ~ Hoseok x Taehyung ~ (BTS)

Besorolás: +12

Műfaj: AU 

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance

Összefoglalás: Taehyung édesanyja kénytelen volt elválni a férjétől, Taehyung apjától, és a lehető legmesszebbre költözni egy piciny, barátságos kis faluba, hogy új életet kezdhessenek, messze az életüket keserítő férfitól. 

Persze, a teljesen új élet kezdése nem zökkenő mentes, hiszen Taehyung haragszik az anyukájára attól függetlenül, hogy jól cselekedett. Hiányoznak a barátai, fél az új megpróbáltatásoktól, az új emberektől és tart tőle, hogy nem lesz mellette senki. A magánytól pedig még inkább fél. 

Főleg az új iskolától, ahová nap, mint nap be kell majd járnia, alkalmazkodnia kell, megtanulni a tanárok szeszélyeit, ismerkedni az osztályával, az új épülettel... 

És az sem könnyíti meg az életét, hogy rengeteget kell dolgoznia a szobáján és a házon, hogy megfelelő környezetben élhessenek. 

Emellett pedig Hoseok az új szomszédja, aki elég furcsa...  
Hozzáfűzés: Éééés itt is van a folytatás! :3 
Ezzel megint csak megszenvedtem. Őszintén, Nanának nagyon kevés ideje van, de most leült folytatást írni munka után, és ennyire telt tőle.:"DDDD Nem lett a legjobb, az biztos, szóismétléstől hemzseg, de nézzétek el nekem. :'(
Remélem, tetszeni fog nektek! :3 

Jó olvasást! <3

Taehyung

Pihegve, zihálva ültem fel, tágra nyílt szemekkel, hevesen dobogó szívvel, mi szinte már a fülemben visszhangzott – kalimpálása ütemtelen, ritmus nélküli volt, ami még inkább megrémisztett, de abban a szent minutumban jutottak eszembe a történtek, így első dolgom az volt, hogy szétnézzek az engem körbeölelő világban. Meglepetten vettem tudomásul, hol vagyok, ugyanis az erdőben kellett volna lennem, annak ellenére én a szobámban, az ágyamban feküdtem – nem értettem, hiszen tisztán emlékeztem, mikor bicikliztem ki, arra is, mikor a pataknál voltam, és a farkasra is, aki hangosan vonyított, s szabályosan szemezett velem; az emlék után a gyomrom bukfencelt egy hatalmasat, szíven pedig beleremegett még a gondolatba is.

Felsóhajtva tapasztottam homlokomra az ujjaimat, kissé idegesen masszírozva a bőrömet – esetleg talán álmodtam? Nem lett volna más, csak egy furcsa, különös álom? Végül is, pizsama volt rajtam, nem utcai ruha, szóval még azt sem mondhatnám, hogy valaki rám talált és hazahozott – tény, az furcsa lenne, de én már bármit el tudok képzelni, ugyanis Kim Taehyunggal akármi megtörténhet, valljuk be. Most azonban nem úgy állt a helyzet, hogy velem bármi megeshetne, mert pizsiben ücsörögtem a paplanom alatt, tiszta voltam, akár a patyolat, és amúgy is, hogy a zsákba lehetne itt a közeli erdőben egy farkas?! Valószínűleg tudnának róla a helyiek, vagy Jungkook, vagy akárki, és meséltek volna róla. Na, meg Hoseok is biztos mondaná, ha lenne farkas itt, vagy akár a közeli részlegekben, de senki nem említette, így valószínűleg csak egy fura álom volt az egész.

Vagy csak kezdek megőrülni, és hallucináltam, aztán nem emlékeztem arra, hogyan jutottam haza, fürödtem meg és bújtam pizsamába; melyik a reálisabb? Az álom. Azt hiszem.

Mély szusszantással keltem ki az ágyamból, a konyha felé véve az irányt, hogy ihassak egy pohár hideg vizet, mert valahogy most úgy éreztem, szükségem lenne rá, és a víz mindig, minden helyzetben, állapotban jót tesz – ha stresszes voltam, akkor főleg. Egy pohár víz akár életet is menthet, és ezt komolyan mondom; vagy ha nincs így átlagban, nálam ez akkor is érvényes.

A konyhába érve leemeltem egy üveg poharat a szekrényből, majd a csap alá tartva engedtem bele a vizet, álmoskásan, laposakat pislogva. Ugyan, mikor felkeltem úgy éreztem, éberebb vagyok az éjszakai állatoknál is, ez gyorsan szerte foszlott, mert a fáradtság kiült rajtam, akár hideg éjszaka után a növényekre ülő dér – még fáztam is, az őszintét megvallva.

Épp a poharamba kortyoltam, s akaratlanul is az alkaromra pislantottam, de mihelyst megláttam a kezemen lévő furcsa, különös karmolást – három volt függőlegesen egymás mellett –, félre nyeltem a vizet, s nagyokat köhécselve bukott előre a fejem. Az üveget rögvest letettem a pultra, és a kezemre tapasztva az ujjaimat emeltem meg – mintha béna lennék –, jobban szemügyre véve a már félig hegesedő karmolásokat, amik nem embertől származhattak, mert ahhoz túl vastagok voltak. Az agyam kattogni kezdett, a fogaskerekek nyikorduló hanggal jelezték: valami nincs rendben, hiszen ha álmodtam, ha az egész csupán egy kitaláció, akkor hogyan kerülnek rám ezek a csíkok? Tisztán emlékszem, nem volt rajtam semmi, mert azért, feltűnt volna, ha esetleg valami/valaki kikarmol, de még csak olyannak a közelébe sem mentem sem aznap, sem az előtte levő időszakokban.

Ijedt lettem – azt hiszem, jogosan. Ilyen helyzetben ki ne rezelt volna be?

– Anya! – visítottam kétségbeesetten.

Akár gáz, akár nem, meg voltam ijedve, és nem voltam azért annyira nagy fiú, hogy ettől ne pánikoljak be – volt rajtam három baszott nagy karmolás, nem emlékszem az estémre, de kibaszottul, nem tudom, mikor aludtam el, vagy ha az erdőben voltam, hogy jutottam haza. Összezavarodtam, és megijedtem, anya pedig úgy rohant le hozzám kócos hajjal, álmos fejjel, hogy azonnal megbántam az előbbi kifakadásomat. Ritkán zargatom, általában, ha úgy is van, okkal nyaggatom – ez ok volt. A bűntudat viszont még így is elfogott, mert amíg én ráértem hét órakor is kelni – ha nem fürdök, és piperéskedek reggel –, addig ő sokkal korábban kel és ér haza délután, de nem tehettem róla. Megrémültem, és kontrollálni sem tudtam volna a kifakadást.

Ki ne ijedne meg ezek után?!

Felsóhajtva ücsörögtem a tetőtéren, néztem a felhőket, s azon gondolkodtam, milyen édes és meglepő volt az az első csók Hoseokkal. Ilyenkor nem tudtam, hogy lehetek ekkora barom, miért kellett ezt az egészet elcsesznem, miért kellett így megbántanom őt, mikor valószínűleg többet érez irántam, és… én is iránta. Annyira bántam az egészet, azt főleg, hogy későn ébredtem rá az igazságra, és már elkéstem, amikor menteni akartam a menthetőt – sokáig húztam, ő pedig evidens, nem maradt kitartó. A helyében azt hiszem, én sem lettem volna az. Bár, megmondom őszintén így magamban, elég nagy csorbát üt a szívemen, hogy ennyire könnyen túltette magát az egészen, de ezzel sem tudok különösebben mit kezdeni.

Elcsesztem, megérdemlem a sorsom – ez talán még ijesztőbb, mint az éjszaka történtek, amikre még most sem tudnék magyarázatot találni. Anya azt mondta, csak rossz álom volt, és valószínűleg valahol megsérültem, és nem emlékszem rá a hirtelenség miatt; a reális valóban ez lenne, de én úgy éreztem, nem ilyesmi, vagy ehhez hasonló történt, mert ahhoz túl különös, furcsa. Az viszont megint tény, feleslegesen agyalok ennyit ezen, vagy Hoseokon.

Csak el kellene engednem. Mindent.

Mély szusszantással sétáltam egyenesen az iskola tetőterének pereméhez, lelógatva róla a lábamat, az udvart kémlelve, azonban mihelyst lenéztem pont az alattam elterülő padokra, és megláttam Hoseok pukkancs fejét, és mellette azt a ronda lányt, összeszűkültek a szemeim – elengedni?! Azt a francokat! Mégis, milyen pofátlan?! Enyeleg egy lánnyal, teszi neki a szépet, de előtte meg engem dugogatott, meg velem járkált össze, és nem mentesíti a cselekedetei alól az, hogy megbántottam! Egy normális érzetű ember akkor sem csinálna ilyesmit! Itt most nem lényeg, én mit tettem, itt most az volt a fontos, ő éppen mit tesz, és rohadtul nem azt, amit kellene. – Forrongtam a dühtől, mikor láttam, kezét a lány szép kézfejére illeszti, s még így is tudtam, éppen rá mosolygott, a lányka pedig ezt viszonozta. Vörös lett az arcom, a fülemig pirultam mérgemben, az agyvizem szabályosan felforrt, ajkaim megremegtek, és nem gondolkodva igyekeztem a táskámhoz.

Mérgesen, paprikásan feküdtem hanyatt a tetőtér szélén, majd lelógattam a fejemet, tökéletesen rájuk látva; nem voltam szívbajos, nem is gondolkodtam. Azonnal kitekertem a két literes vizemnek a nyakát, és mély szusszantással, vigyorogva emeltem azt meg, és szabályosan a fejükre öntöttem.

Mind a ketten ijedten, kiáltozva – a csaj sipítozva – ugrott meg, de a lány túl hülye volt ahhoz, hogy felnézzen. A karját rázta, majd a hajába vezette műkörömmel díszített ujjait, hosszú karmaival igazgatva ázott kutyákéhoz hasonló frizuráját, miközben hektikusan beszélt Hosoekhoz, aki meglepetten pillogott hol ide, hol oda. Vigyorogtam, akár a vadalma – elégedett voltam magammal, mert megérdemelte a leckéztetést, mind a kettő, de én még úgy éreztem, nem kaptak eleget, így az alsó ajkamat beharapva döntöttem meg újra az üvegemet, a maradék vizet is a fejükre öntve.

A csaj felsikított, ugrált, toporzékolt, nyávogott és nyavalygott, dobbantott lábfejével, remegett a dühtől, s már-már sírós hangján ordított, és Hoseok ekkor nézett felfelé. Addigi vigyorom egyenesen lefagyott a képemről, mikor tekintetünk találkozott – az íriszei meglepetten csillogtak. Még ilyen távlatból is láttam. Kezeit csípőjére fektette, szigorúan, morcosan mustrálva engem.

– Normális vagy?! Elment az eszed, te hülye?! – kiáltott fel hozzám.

– Na meg az anyád – sziszegtem, pusmogva az orrom alatt, majd elhajoltam a nagy világtól, beletúrva a táskámba, mit találok még ott.

Sok mindent sajnos nem lelt a kis mélység, de kezembe akadt valami – a tízóraim mellé anya hozott nekem egy doboz kakaót. Nem, nem erre akartam pazarolni, de a csaj, és Hoseok ingén igazán jól mutat majd a fosbarna italka. Tudom, gyerekes bosszúálló vagyok, tudom, most épp nem viselkedem úgy, ahogy a korosztályomhoz méltó lenne, de haragudtam rájuk, féltékeny voltam a lányra, és mérhetetlen gyűlölet lobbant fel a szívemben.

Visszahajoltam, s már épp indultak volna; a lány a táskáját szedte a padról, szipogva, Hoseok pedig segített neki, mikor én cselekedtem. Leöntöttem őket a doboz kakaóval.

A lány úgy üvöltött, mint a sakál, Hoseok arca piros árnyalatban futott, ahogy felnézett rám, s egyenesen az arcába locsoltam az édes italt.

– Nem vagyok normális, ti meg dögöljetek meg! – morogtam, úgy, hogy ők is hallják.

– Megölöm ezt a kis patkányt! Megöllek, te féreg! Megöllek! Ez egy channel blúz volt, a cipőm pedig eredeti gucci! – sikítozott, a hajába tépve.

Elvigyorodtam.

– De jó, az elitek viselhetnek channel blúzt az iskolai undormány helyett – mormogtam. – Legközelebb akkor ne a márkás cuccaidba járj iskolába! Buta liba – nyújtottam ki rá a nyelvemet.

– Taehyung, fejezd be a gyerekes viselkedést, mert esküszöm, hogy… – Hoseok szavába vágtam.

– Te csak hallgass, aljas áruló! – kiáltottam le, majd dühösen felültem, és a táskámba kotorva vettem elő a szendvicsemet. Sima vajkrémes, szalámis, paradicsomos szendvicske volt, amit kicsomagoltam, majd visszaigyekezve eredeti pozíciómba, indulatosan dobtam azt Hoseok hajába. – Szemétláda vagy! Ez utolsó, aljas seggfej!

– Felmegyek és megöllek – fenyegetőzött, leszedve a hajából a paradicsomos szendvicsemet.

– Ne, maradj csak a libáddal! Legalább olyan buta, és sötét, mint te, összeilletek, egyenesen tökéletes párt alkottok ti ketten! – remegtek meg az ajkaim, idegesen, frusztráltan markolva a tetőtér peremét.

– Megöllek. Meg foglak ölni – beszélt Hoseok hangosan, majd miután mindent kiszedett a hajából, a csaj kezébe nyomta a saját táskáját, és roham léptekben indult el a sarok felé, majd fordult be rajta.

Összevont szemöldökökkel néztem utána, s amint realizálódott bennem, hogy bizony-bizony, most éppen hozzám tart, elsápadtam; ekkor jutott el a tudatomig, milyen cikin, gyerekesen viselkedtem, de nem volt mit tenni, már sajnos elkövettem a hibát, jóvá tenni úgysem tudnám. Ahogy a lányra néztem, nem is nagyon akartam, mert megérdemelte, amit kapott.

– Most el fog verni, te szutykos! – szipogott a csajszi, szorosan tartva mellkasához a táskáját.

– Lefojt a sminked – vigyorogtam rá, kinyújtott nyelvvel. – Mint egy ronda béka, olyan vagy.

Elvörösödött az arca, és egy hatalmasat sikított, dobbantva, toporzékolva, mire elhúztam az ajkaimat, eltávolodva a tetőtér szélétől, hogy inkább ne is lássam.

Megint. Megint úgy cselekedtem, hogy nem gondolkodtam, már megint hirtelen voltam, és nevetségesen álltam bosszút kettejükön. – Kim Taehyung sosem változik, és sosem fog érett felnőttként viselkedni, de ez azt hiszem, nem okoz meglepetést senkinek.

– Hoseok ki fog csinálni! – visított fel nekem.

– Nekem te ne ugass, hülye liba, mert rád öntök még egy narancs levet is, ha annyira szeretnéd, aztán elmehetnél valami koktélnak a sok kevert szartól, bár, ahhoz is undorító lennél! – fogtam meg a korlátokat, agresszívan pislogva felé.

– Egy undok pöcs vagy!

Hisztérika. Nem is tudom, mit eszik rajta ez a tökfej.

– Te meg egy hülye kur… – Mondtam volna tovább is, de szerencsétlenségemre valaki elkapta a vállaimat, majd indulatosan fordított rajtam a két hatalmas tenyér, s amint elérte célját, a korlátnak lökte a testemet.

Bevallom, talán egy kicsit túlzásba estem, hiszen lehet, a jelenlegi barátnőjét aláztam meg, nem is akármennyire, tekintve, még alig kezdődött el az iskola, ő már botrányosan néz ki, pedig ez a lány az egyik legnevesebb az épületben. Hogy a pénze, vagy a szépsége miatt, azt nem tudom megmondani – talán is-is. Most viszont röhejesen néz ki, és ez elégtétellel töltött el. Hoseokot mondjuk nem, ugyanis úgy nézett rám, mint akit képes lenne megölni, s elgondolkodtam rajta, meghunyászkodom, keresek mentséget a tettemre, mégsem cselekedtem így; álltam pillantásait, legalább annyira agresszívan, mint ahogyan ő nézett rám.

Talán gyerekes vagyok, de nem áruló, és megérdemelték, amit kaptak. Még kevés is volt.