Vadóc - Sehun x Taehyung (2/?) +18!

Cím: Vadóc

Alkotó: Nana - Nóri (írók); MinJi (ötlet adó)

Hossz: ?
Párosítás: Sehun x Taehyung (EXO, BTS)

Besorolás: +18!

Műfaj: AU, fantasy 

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; pici vér; Erotikus tartalom! Yaoi! +18!

Összefoglalás: Taehyung egy űrből pottyant kis "csoda". Csoda? Erős kifejezés. Egy vad, kétségbeesett élőlény, akit egy hajón bezárva tartanak egy ketrecben, mert nem lehet vele bírni. A hajó kapitánya Sehun, aki az Új Föld felé veszi az irányt, ugyanis a bolygójuk tönkrement, majd meg is semmisült... kénytelenek az Új Földre költözni. 
Viszont a potyautasnak nem sok értelme van a hajón... 

Hozzáfűzés: Yaaay! Itt a folytatás! :D Bár, nem olyan hosszú ez a rész, mint az előző, azért reméljük, hogy tetszeni fog nektek! ^^ 
Hibák biztos vannak benne lusta Nana nem olvasta át alaposan, úgyhogy ha hibát találtok, nyugodtan szóljatok! :)

Nóri írja Sehunt!

Nana (én) Taehyungot!

Taehyung

Felsóhajtottam, szomorkásan nézve fel rá. Persze, tudtam, hogy kénytelen leszek visszamenni a ketrecbe, de ahogy elgondolkodtam, olyan borzasztó érzés kerített a hatalmába, mikor elképzeltem, hogy megint be leszek zárva.

Lassan lesütöttem a szemeimet, majd lassan felálltam az ágyról, és kissé zavartan ugyan, de elé álltam.

- Este majd felhozlak megint, amint elaludt mindenki - mondta, miközben megfogta a kezemet. Felvontam a szemöldökömet az érintés érzése után, végül nem tulajdonítottam neki figyelmet, csak követtem őt, ahogy haladt a ketrecem felé.

- Felhozol? - kérdeztem, miközben az alagsor felé sétáltunk.

- Igen - mondta halkan, hátra nézve rám. Megeresztettem egy félmosolyt. Igazából, nem kellene barátságot, vagy bármilyen más kötelék félét kialakítanom vele. Ha előbb-utóbb ki fog dobni a hajóról, akkor... csak jobban fájna az egész. Inkább maradjak a ketrecben, bánjanak velem mostohán, de így jobban belegondolva mindenbe, nem akarom, hogy közel kerüljön hozzám.

Mindegy, mi lesz. A vége úgy is az űrben végződik... azzal, hogy végem lesz.

Felsóhajtottam, mikor besétáltam a ketrecbe, majd leültem a pokrócra, felnézve rá, miközben ő lassan bezárta a ketrec ajtaját.

- Este vissza jövök. Ma nem lesz időm ételt hoznom neked, rengeteg dolgom lesz, de az egyik emberemnek szólok majd, hogy hozzon, rendben? - mosolygott rám, mire egy aprócskát bólintottam, felhúzott térdekkel.

Biztos jó lesz ez így?

Persze, jól éreztem magam tegnap, jó volt valakivel beszélgetni, és megtudni érdekes dolgokat a fajtájáról, gyarapítani a tudásomat, ami az emberekkel kapcsolatban hiányos, de nem tartottam jó ötletnek. Úgy éreztem, hogy ebből nagy baj lesz.

Felsóhajtottam, mikor eltűnt, én pedig kinyújtottam a lábamat, és bámultam magam elé. Fogalmam sincs, meddig csináltam ezt, és meddig gondolkodtam teljes magányomban. Egy idő után arra lettem figyelmes, hogy egy magas férfi az ajtóm előtt áll, sunyi vigyorral az arcán.

Nem reagáltam, csak oldalra néztem. Tele volt a tálca étellel.

- Sehun azt mondta, adjam oda neked. Nem értem, miért. Minek kellene ezt neked adnom? Elég drága - mondta rideg hangon, leülve a ketrecem elé. - Minek etet és itat téged? Annyira felesleges - nevetett, mire felsóhajtottam, továbbra sem nézve rá. - Nézz rám, te korcs! - morgott, miközben benyúlt az egyik vasrúddal, és erősen megcsapta a halántékomat, mire felnyögtem, és oldalra dőltem.

Azonnal a fejemhez kaptam, és ijedten vettem észre, hogy vérzik.

- Szánalmas - fintorgott, miközben kihúzta a vasrudat a ketrecem rései közt, aztán elindult, a tálcával a kezében.

Megremegtem, és nyelnem kellett egy nagyot a dühtől, miközben felültem, és a sérült, vérző halántékomat fogtam az ujjaimmal.

Csak egyszer kapjam el azt a rohadt vasrudat. Csak egyszer…

Sehun

Egész nap dolgoztam és gyűlésekre jártam. Ha nem ezen a hajón voltam, akkor át kellett mennem egy másikra, hogy ott is megbeszéljem a többi emberrel a teendőket.

Nap végére, már fáradtan sétálok vissza a saját hajónkra, ahol a legénység fogad.

Remélem, hogy V jól van. Bár, bizonyára igen, mi baja lehet abban a ketrecben?

Bár tény, hideg van ott, de kapott olyan ruhát, ami kellően melegen tartja. Most pedig, megyek érte, hogy felvigyem.

Kedvelem ezt a lényt. Akárhogyan is, de kedvelem. Aranyos és el lehet beszélgetni.

Annyira értelmes és normális. Nem úgy, mint jó pár ember ezen a nyamvadt hajón.

Mikor lesétálok, arra leszek figyelmes, hogy felmordul. Kb ugyan úgy, mint mikor ide lett hozva.

Mikor a rács előtt megállok, szinte neki ugrik és kinyúl, mintha várna valamit... valamit, amit elkaphatna.

Azonban, amit meglátja, hogy én vagyok az, a tekintete és az arcának vonásai azonnal ellágyulnak.

- Ejha... mi volt ez? - mosolyodom el halványan, amire lesüti a szemeit. Lassan kinyitom neki az ajtót, aztán besétálva, a kezére fogok s kihúzom onnan.

- Semmi, csak… - motyogja, azonban nem folytatja. Így rá is hagyom.

Viszont, ahogy fényre érünk, megpillantom a vörös vércsíkit lefolyva a halántékánál.

- Veled mi történt? - kerekednek el a szemeim és gyengéden hozzá érek, amire felszisszen és a kezemre csap, hogy ne tapogassam.

- Semmi.

- Mindenre ez a válaszod? - sóhajtom, azzal inkább becitálom a szobámba, ahol leültetem az ágyra és előveszek egy elsősegélyládát. - Jól van, maradj nyugton. Csípni fog, de bízz bennem, ez nem rossz dolog. Nálunk ez segít, fertőtlenít és begyógyítja a sebed - mosolygok rá biztatóan.

Persze, látom rajta, hogy nem tud bennem megbízni. Amit megértek, ember vagyok. Az emberek pedig nagyon sokat hazudnak.

A vattapamacsot belemártom a fertőtlenítőbe, végül az arcára fogok és gyengéden hozzáérintem a sebhelyhez.

Azonnal felnyüszög és a szemeit is erősen behunyja.

- Ezt az embereim csinálták? - kérdezem, de nem válaszol. - Válaszolj már! Tudni akarom!

Taehyung

Nem válaszoltam, csak oldalra sandítottam, egy mély sóhajt hallatva, ő pedig tovább törölgette a halántékomat a vattapamaccsal, majd mikor végzett, finoman ráragasztott valamit, aminek az érzésére egy aprócska, kissé fájdalmas nyögést hallattam.

- Szeretném tudni V, hogy mitől van ez a fejeden? - kérdezte, miközben az állam alá nyúlt az ujjaival, kényszerítve, hogy a szemeibe nézzek.

Nem akartam válaszolni. Valahogy... féltem megmondani, hogy az emberei tették. Azt is féltem elmondani, hogy egész nap nem ettem. Féltem szólni, hogy éhes vagyok, és emiatt feszült is. Szomjas is vagyok, hiszen azt sem kaptam a mai nap folyamán. Hozzászoktam, hogy minden nap kapok valamit, és most furcsa volt, hogy nem volt semmi. Viszont nem mertem neki beszélni. Csak oldalra néztem újra, aprót szusszantva.

- Ők csinálták, igaz? - kérdezte, mély sóhajjal. - Ahogy a többi sérülés is amiatt van rajtad, ugye? - Nem válaszoltam, csak megnyaltam a számat, lassan pislogva, oldalra nézve, kicsit elhúzva a fejemet. - Rám haragszol? Miért nem mondasz semmit? - kérdezte, kicsit lágyabb hangon.

Megint nem válaszoltam neki, most csak annyi volt a reakcióm, hogy lesütöttem a szemeimet.

- Tudod, hogy én nem bántanálak, igaz? - Nem reagáltam, csak nyeltem egy kicsit, laposakat pislogva. - Mindegy. Pihenj egyet - sóhajtotta, és azzal a lendülettel finoman a vállamra fogott, majd eldöntött az ágyban. Felnéztem rá, kifejezéstelen, üres szemekkel, ő pedig a szemeimbe nézett, mélyen, mintha ott keresné a válaszokat. - Át kellene öltöznöd, nem? - kérdezte, mikor a pólóm korcához nyúlt, hogy felhúzza azt rajtam, de hirtelen a kezére fogtam, ijedten, majd változtatva az arckifejezésemen, dühösen figyeltem a kezét, majd az arcát is.

Nem akartam, hogy a többi sérülést lássa. Délután is eljött hozzám az, aki reggel, és olyan erősen hason ütött a rúddal, hogy még sírtam is miatta. Nagyon fájt, és mikor este, Sehun érkezése előtt néztem, hatalmas, vöröses-lilás folt volt, apró véraláfutásokkal.

- Át kell öltöznöd! - Elütötte a kezemet a sajátjától, és azzal a lendülettel elfektetett az ágyon, majd megemelve a másik kezével a derekamat, felhúzta rólam a pólót, szinte lerántva rólam. Viszont mikor meglátta a hasamon a hatalmas foltot, megdermedt, nem mozdult, csak mereven nézte a foltomat, én pedig oldalra döntöttem a fejemet, egy tárgyat fixírozva az asztalán.

Sehun

Olyan düh járja át azonnal a testem, mint még soha. Annyira gyűlölöm a saját fajtámat... ha valami más, mint ők, akkor azt bántani kell.

Undorító férgek, semmi több!

Ha továbbra is a ketrecben hagyom a végén valaki agyon üti. Jobb lesz, ha olyan helyre rakom, ahol senki nem találja meg, ahova senki nem tud bejutni. Csak is én.

Viszont, tudom, hogy ki bántalmazta. Azt az egy embert bíztam meg azzal, hogy vigyen neki enni. Az a baj, hogy kinézem azt is abból a görényből, hogy nem adott neki enni.

Felsóhajtok, majd gyengéden végig simítok a vöröslő folton. Kell neki egy orvos. Ebből baja is lehet.

Felszusszant, amikor újra végig simítok a sérülésén.

- Mostantól, nem hagyod el ezt a szobát - nézek fel rá, komolyan a szemeibe nézve.

Azonnal elkerekednek azok az így is nagy szemek.

- M-mi? - kérdezi halkan, viszont némi remény is felcsendül a hangjában. Mintha abban reménykedne, hogy tényleg igazat mondok.

- Jól hallottad. Azt fogom hazudni, hogy kidobtalak. De végig itt leszel velem. Nem engedem, hogy azok a férgek továbbra is bántsanak téged. Nem érdemled meg - simítok végig újra a hasfalán. - Hívok egy orvost. Van egy jó barátom, ő majd tartja a száját - mosolyodom el halványan.

- Miért? - szólal meg újra.

- Mit, miért?

- Miért teszed ezt? Én, neked is csak egy vadállat vagyok - suttogja.

- Épp ez az... nem te vagy a vadállat, hanem a saját fajtársaim. Ha valami új és ismeretlen, muszáj bántaniuk, különben azt hiszik, hogy az életük veszélybe kerül. Undorító népség - hordom le őket, beleértve saját magamat is. Mert ez az igazság.

- Ez csak, ösztön - válaszolja, picit felülve.

- Ez nem ösztön, hanem tiszta kegyetlenség - sóhajtom, aztán előveszem a zsebemben lévő készüléket, amiről felhívom az orvos barátomat.

Amint felveszi, lebeszélem vele, hogy a legnagyobb csendben jöjjön át és ne tudja senki, hogy ide jön.

Persze, megígéri, hogy tartja a száját.

Biztos vagyok benne, hogy SeokJin tartani fogja a száját. kedves ember és valóban segítőkész.

Viszont, ekkor meghallom,ahogy megkordul a gyomra. Az ideg, csak még inkább belém jön.

- Enni sem kaptál?!

Taehyung

- N-nem... nem kaptam - mondtam halkan, mire dühösen szusszantott egy nagyot. Szinte láttam, hogy a nyakán kiduzzad az egyik ere a dühtől, majd mélyebb sóhajt vett, hitetlenkedve nézve rám.

- El sem hiszem... hihetetlen - szuszogta idegesen, megcsóválva a fejét, majd hirtelen a szemeimbe nézett, és mintha elgondolkodott volna valamin. Szerettem volna megtudni, hogy min gondolkodik ennyire, de egy pillanattal később megszakította a szemkontaktusunkat, és mély szusszantással leült mellém, a hajába túrva. - Amíg Seokjin vizsgál, hozok neked enni. Innen pedig nem mozdulhatsz. A szobámba senki nem jön be, mert mindenki fosik tőlem. Szigorúan itt kell maradnod - mondta, mire aprócskát bólintottam. - Az ajtót napközben be fogom zárni. Senkinek nem nyithatod ki, világos? - Megint bólintottam egyet, hálásan pislogva rá.

Lassan felállt az ágyról, és abban a pillanatban nyílt a szobájának az ajtaja, és belépett rajta egy magas, köpenyes férfi, de mikor meglátott engem, hatalmasra kerekedtek a szemei, és hitetlenkedve nézett végig Sehunon.

- Mi a... - Sehun viszont a szavába vágott.

- Nem fog rád támadni. Szelíd, csak félt, azért viselkedett úgy, ahogy. Beszéli a nyelvünket is, megért minket, és mi is őt. Annyi a gond, hogy pár ember elég erősen terrorizálja. Van egy hatalmas sérülés a halántékán, ráadásul még a hasán is van egy hatalmas. A teste többi részén is vannak aprócskák. Valószínűleg ezért volt olyan vad - sóhajtotta, s mire befejezte a monológját, a Seokjin névre hallgató férfi pedig rám nézett, lassan közeledve felém.

Leült mellém az ágyra, majd lassan, kicsit vonakodva ugyan, de a hajamhoz nyúlt, és eltűrte a halántékomtól. Megcsóválta a fejét, aztán eldöntött az ágyban, abban a pillanatban pedig meglátta a hasamon éktelenkedő foltot is.

- Elég csúnya... - mondta halkan, miközben megtapogatta. Összerándult a testem, és könnyes szemekkel néztem fel rá. - Ne haragudj. - Nyelt egy nagyot. Félt tőlem, azt hiszem.

- Ne félj, nem harap már - mondta Sehun, halk szusszantással. - Megyek, hozok valami ételt neki. - A mondandója után elindult az ajtó felé, és kilépve rajta, becsukta maga után. Seokjin lágyan rám nézett.

- Mennyire fáj? - kérdezte, a hasamat tapogatva.

- Nagyon - mondtam halkan, nyelve egy nagyot, összeszorítva a szemeimet.

- Tényleg érted - motyogta, majd megköszörülte a torkát. - Igazából, kénytelen vagyok megultrahangozni, mert félő, hogy belső vérzésed van. A probléma csak az, hogy le kell vigyelek az orvosiba. Sehunt megvárom vele, ugyan is egyedül nem tudlak levinni.

- És ha belsővérzésem van? - suttogtam.

- Akkor meg kell, hogy műtselek. De reméljük, hogy nincs gond. Szerintem nincs probléma, de jobb félni, mint megijedni - mosolygott rám, kedvesen. Aprót bólintottam, oldalra sandítva.

Sehun

A konyhában, minden finomat összeszedek, hogy azt bevigyem neki, megspékelve egy bögre teával.

Jót fog neki tenni, de az biztos, hogy holnap elbeszélgetek azzal a nyomorulttal. Arra kapott utasítást, hogy megetesse, nem hogy bántalmazza.

Dühösen fújtatok egyet, majd jól megpakolva a tálcát, már is beviszem neki.

Jin már mellette ül és ahogy elnézem, mosolyog. Tehát, már nem fél úgy tőle és talán haverok lesznek. Vagyis, nagyon remélem.

- Nos? Mi a helyzet? - kérdezem, ahogy a tálcát lerakom a másik elé, akinek szinte csorog a nyála.

Szerencsétlen, ma nem is evett…

- El kell vinnünk ultrahangra. Így nem tudok mit mondani, nem látok belülre. Lehet, hogy belsővérzése van, azt pedig műteni kell - válaszolja, amire gondterhelten felsóhajtok.

- Rendben. Elvisszük a rendelődbe - megyek bele, szinte azonnal.

- Mi lesz, ha lebukunk?

- Semmi. Azt mondom, hogy kidobom, holott nem - vonok vállat.

- Ha te buksz le ezzel? - kérdezi, ekkor már magamon érzem V tekintetét is.

Megvonom a vállaimat.

- Én vagyok a parancsnok. Azt csinálok, amit akarok. Ha magam mellett akarok tudni egy vadócot, akkor mellettem is lesz. A többiek nem érdekelnek - válaszolom.

- Tudod... ez eléggé úgy hangzik, mintha utálnád az embereket - mosolyodik el.

- Mert utálom is. Nem hiába kellett elhagyni a Földet. Ha nem lennének ilyen hajóink, meghaltunk volna. Ez lett volna az eredeti sorsunk. Egy olyan fajt pedig nem szeretek, aki mindent elutasít, ami új - morgom, aztán Vre nézek. - Te pedig egyél, utána lekísérünk a vizsgálóba! - szólok rá, amire már is lesüti a szemeit és enni kezd.

Jin is és én is elmosolyodunk rajta.

- Merész vélemény, de ne hangoztasd. Kapitány vagy, de vannak határaid - suttogja.

- Vannak, de jelenpillanatban, nem érdekel. Ha megérkezünk, V szabad lesz. Addig is, velem marad és gondját viselem.

Taehyung

- Biztos jó lesz ez így? - Seokjinre néztem, aki megeresztett egy újabb sóhajt, miközben Sehunt nézte, végül figyelmemet újra a kapott ételnek szenteltem, majd ajkaim közé veszegettem a falatokat úgy, mintha már évek óta nem jutottam volna ehhez hasonló táplálékhoz.

Rettenetesen éhes voltam. Kopogtak a szemeim az éhségtől...

- Nem érdekel - sóhajtotta Sehun, mire ráemeltem a tekintetemet, lenyelve a számban lévő ételt. - Én vagyok a kapitány, ez van. Nem akarok ellenségeket, és ellenségeskedni sem akarok, de az lesz, amit én ugatok, és én azt ugatom, hogy V-t a szárnyaim alá veszem, és azt akarom, hogy itt maradjon. Sérülések nélkül. Örülök, hogy sikerült megszelidítenem, erre a nyomorultak már is elbasszák. Tudod, milyen intelligens lény? - kérdezte a férfitól, aki felvont szemöldökkel nézett rám. Elmosolyodtam, haloványan vállat vonva, egy esetlen mosoly kíséretében. Sehun rám nézett, sugallva, hogy mondjak valamit.

- Hát... mmmm... mi mentálisan érzünk. Mármint, nem létesítünk testi kontaktust, mindent mentálisan vezetünk. Két nap alatt eltanultam a nyelveteket, és megtanultam rólatok dolgokat... ilyesmik. Erre majdnem minden társam képes - mosolyogtam, újra a számra tolva egy falatot.

- És ez csak az eleje! Képzeld el, miket rejtegethet még. Nem szabad bántani. Kincset ér egy olyan létforma, mint ő, a mi számunkra főleg. Ráadásul neki is jól jön, ha megismer minket. Kár, hogy eddig csak a rossz oldalunkat látta... - mordult fel, mire ránéztem, kedves mosollyal az ajkaimon, ahogy lenyeltem az ételt újra, ami a számban pihent, megrágva.

- Váó! Nem gondoltam volna, hogy ilyesmivel van dolgunk. Azt hittem, hogy primitív, vagy buta... - súgta Seokjin, végig mérve.

- Én is ezt hittem rólatok - vontam vállat haloványan.

- Szerinted van szüksége ultrahangra? - kérdezte Sehun halkan, mikor végig mért.

- Elég vígkedélyű, de biztos, ami biztos, azért meg kellene vizsgálni, nehogy baja essen. Ne egyél olyan sokat, nem jó ultrahang előtt tele enni a hasad - mondta nekem halkan az orvos, miközben a kezemre fogott. Bágyadtan néztem rá, könyörgő szemekkel.

Én enni akarok... sokat. Éhes vagyok.

Sehun

Látni rajta, ahogy nem akarja abba hagyni, de nem baj, most muszáj lesz.

- Tudod mit? Most egyenlőre ennyi legyen elég, amint visszajövünk, meg eheted az összeset, ha pedig még éhes leszel, hozok még, mit szólsz? - kérdezem, megsimogatva a haját, mintha csak egy kis háziállat lenne.

- De nagyon éhes vagyok - motyogja, ahogy újabb falatot vesz az ajkai közé.

- Elhiszem, de ez egy gyors vizsgálat lesz, ne aggódj - veszem el tőle az ételt, amit hatalmas szemekkel követ. - ne nézd, hanem gyere - teszem le a kaját, aztán a karjára fogva, már is levezetjük mind a ketten az orvosiba.

Felfektetjük a vizsgálóágyra, aztán Jin felhúzza a felsőjét, majd bekeni bőrét egy zselés anyaggal.

- Nos, ez kicsit fájni fog, rá kell majd nyomnom a sérült részre a műszert. Ígérem, nem bántani akarlak - mosolyog rá kedvesen, a másik ekkor egy reszketeg sóhajt ereszt meg, de rábólint.

Végül elkezdi vizsgálgatni, mígnem egy sóhaj kíséretében, hátra dől a székében és elhúzza az ultrahangot.

- Nos? - kérdezem, kissé idegesen.

- Szerencsére nincs baj. Eléggé megsérült, de nem látok belsővérzést. Szerencséje van - mondja kissé megkönnyebbülve, amire én is kieresztem a feszült sóhajomat.

- Remek. Kösz, Jin - nyújtom felé a kezem. Ő elfogadja, így kezet rázunk.

- Mehetek enni? - szólal meg V.

Elkuncogom magam, aztán bólintok egyet.

- Persze, gyere menjünk. Még egyszer, köszi - fordulok még Jinhez, aki integetve néz minket, ahogy az ajtóhoz sétálunk, végül ügyesen, visszacsempészem a szobámba, ahol folytatja a nagy lakomát.

- Szerencsére annak a majomnak, hogy nem lett komolyabb bajod - sziszegem, lefeküdve az ágyamra, lehunyva a szemeimet.

- Ugye, nem bántod? - pillant rám.

- De. Holnap megleckéztetem. A parancs az parancs. Erre nem volt meghatalmazása - sziszegem magam elé, ahogy lehunyom a szemeimet.

- Nem akarom, hogy bántsd - motyogja.

Nem hiszek a fülemnek.

Azonnal ránézek.

- Nem akarod? Ugyan miért nem? Bántott. Ez a minimum, hogy visszakapja - fordulok az oldalamra, úgy nézve rá, fejemet pedig megtámasztom a tenyeremben, ahogy felkönyökölök.

- Nem kell. Nem ér annyit az egész. Én úgy is csak egy vadállat vagyok - vonja meg a vállát.

- Ő a vadállat, nem te. Te egy értelmes lény vagy. Több eszed van, mint ennek a bagázsnak együttvéve ezen a hajón - sóhajtom, ami igaz is.

- De akkor is…

- Nincs akkor is. Az én döntésem, hogy mit teszek velük. Meg kell leckéztetni, különben semmi tiszteletet nem mutatnak. Az emberek a verésből értenek. Semmi másból. Viszont egyél, aztán megyünk megfürdetlek, végül alvás. Pihend majd ki magad.

Taehyung

- Uhm, jó - motyogtam, miközben folytattam a falatozást.

Igazából, valamilyen szinten meg tudtam érteni, hogy így gondolkodott a saját fajtársairól azok után, amiket sikerült átélnem velük kapcsolatban. Ő és Seokjin kellemes csalódások voltak a számomra, és ha minden ember olyan lenne, mint ők, akkor azt hiszem, az emberi fajjal nem lenne semmi probléma.

De az olyan emberek elrontanak mindent, mint akik eddig bántalmaztak, és megvertek. Nem tudom, hogy lehet ennyire különbözőek. Bár, jobban belegondolva, mi is ilyesmik vagyunk. Nekünk is van jó, és rossz oldalunk egyaránt.

- Végeztem - mondtam, szelíden, vidáman mosolyogva rá, félretéve a tálcát. Elmosolyodott, majd lassan nyújtózott egy nagyot, és felkelve, mély szusszanással felhúzott az ágyról.

- Elmegyünk fürdeni, aztán alszol egy nagyot. Rád fér. Meg rám is - nevetett harsányan, mire bólintottam egy picikét, haladva mellette a fürdőszoba belé.

Amint beértünk, lassan lehúzta rólam a pólómat, és újra végig nézett a sérüléseimen, apró sajnálattal vegyült tekintettel nézve engem.

- Annyira nem vészes - mondtam, mire felsóhajtott, az ujjbegyeivel lágyan érintve a kisebb-nagyobb pontokat.

- De... vészes. Hidd el nekem, hogy az - mondta, felnézve rám, mire én értetlenül néztem le rá, azonban nem reagálta le az előbbieket, csak félmosolyra húzta a száját, és a fürdőkádhoz lépett, hogy megengedje vízzel.

- Honnan van ennyi vizetek? - kérdeztem halkan, mire rám figyelt, elmosolyodva.

- Mindenből annyit raktároztunk el, amennyi kell az útra. Ezért ilyen nagy a hajó, mert túl sok ember nincs. Jó időre elegendő, ha még sem, akkor pedig megkeressük, honnan nyerhetünk további anyagokat, amik kellenek nekünk. Mindenre van tervünk - adta tudtomra, mire egy aprócskát bólintottam, miközben megszabadultam a ruhadarabjaimtól. - Na, jöhetsz - szusszantott fel, mikor rám nézett. Bólintottam egyet megint, és odaléptem hozzá, majd lassan beültem a vízzel teli kádba, jólesően sóhajtva, csillogó szemekkel nézve rá.

Magam sem tudom, miért viselkedtem így, de... jó érzés volt.

- Nem jössz te is? - tettem fel az ártatlan kérdést, kíváncsi szemekkel vizslatva őt.

Sehun

- Hogy mi? - kérdezem azonnal, ahogy rákapom a tekintetem. Szelíden elmosolyodik, ahogy benedvesíti a bal karját, ahogy ráfog.

- Nem jössz be? Így... így legalább nem pocsékolnánk a vizet - válaszolja, picit megvonva a vállát.

Az, az igazság, hogy szívesen beülnék mellé. Csak ez nem lenne fura? Vagy nem értené félre?

Bár, ez már hülye gondolat, ugyanis ő hív be, ő akarja, hogy mellette legyek.

Haah... furcsa ez a lény. - De, ha nem akarsz, persze nem muszáj - szólal meg, ahogy gondolom látja rajtam, hogy hezitálok.

Ráadásul, szomorúbbnak is tűnik.

Nos, miért is ne?

- De, persze be megyek. Menj arrább egy kicsit - mosolyodok el halványan, aztán lassan leveszem magamról a ruháimat.

Az ingemet levéve magamról, rádobom a szennyes kosárra, aztán azt követi a nadrágom, végül a boxerem.

Látom, ahogy tekintetével végig tanulmányoz, szinte hallom a gondolatait, ahogy gondolkodik.

Tekintete lejjebb téved a testemen, mígnem megáll a férfiasságomnál. Picit elpirul és nagyokat pislogva figyel, mígnem egy nagyobb félmosoly ül ki az arcomra és elindulok felé.

- Igen, azzal tudunk nőket megtermékenyíteni. Ez a szex létfontossága - kacsintok rá, ahogy leülök vele szemben.

- I-igen, észre vettem. Furcsa belegondolni, hogy ti így csináljátok. Ez, sokkal intimebbnek tűnik, mint a mi módszerünk - motyogja, ahogy elkezdi a testét benedvesíteni.

- Az is. Ez inkább bizalmi dolog és persze elveszi a férfi azt, amit akar, ha nő, ha pasi az illető - sóhajtok, ő pedig még vörösebb lesz.

- É-értem. Elég furcsa ezt így hallani - sóhajtja.

Tényleg aranyos. Nem hittem volna, hogy egy vadóc, tud ilyen vuki is lenni.

- Furcsa, de nagyon jó érzés, ha csinálja az ember - kacsintok rá.

Igen... érzem, ahogy egyre csak vonzz az a gondolat, hogy rossz dolgokat csináljak vele. Hogy megmutassam neki, milyen ez az egész emberi kapcsolat.

Taehyung

- Igen? - kérdeztem, miközben a kis habocskával játszottam magam előtt. Olyan érdekes volt. Nálunk nem voltak ilyenek sosem. Nem tudom, mit tett a fürdővízbe, miközben beleeresztette a vizet, de igazán érdekelt volna. Habocskák lettek a felszínén, és olyan játékosak úsztattam őket, mint a leveleket a víz tetején.

Egy darabig jól elszórakozom velük, az biztos.

- Igen. Hihetetlenül jó érzés. Forró, és... hjaj. Nagyon jó - mosolygott rám kedvesen, mire hümmögve összevontam a szemöldökömet egy pillanatra, majd lassan az egyik habocska közé csaptam, szétválasztva őket, ketté. - Te mit csinálsz? - nevetett, mire ráemeltem a tekintetemet, jobban elkényelmesedve a vízben.

- Habozok - vigyorogtam rá, mire megcsóválta a fejét, alig láthatóan. - Mostanában csináltad azt? - kérdeztem, felvezetve rá a tekintetemet, majd vissza a habra, szórakozgatva vele tovább.

- Nem. Mostanában nem. Elég sok dolgom van, ráadásul itt vagy nekem te is, kitöltő időnek - mosolygott haloványan, mire elvigyorodtam.

- Bocsi - kuncogtam, újabb habkupacot vágva ketté a kezemmel.

- Egész aranyos vagy így. Nem gondoltam volna, hogy tudsz ilyen is lenni - mondta halkan, kissé meglepődött szemekkel vizslatva, végig mérve, már amennyit látott tőlem a víztől.

- Tudok olyan is lenni, de csak azzal aki rászolgált - intéztem felé egy halovány, mégis kedves mosolyt.

- Én rászolgáltam? - pislogott.

- Igen. Segítettél nekem, nem bántottál. Tőled tanultam a nyelveteket... osztottál meg velem dolgokat, úgyhogy igen, te rászolgáltál, hogy kedves legyek veled. - Halk volt a hangom beszéd közben, emellett folyamatosan úsztattam a habokat a víz felszínén, néha formákat csinálva belőlük, vagy elválasztva őket, kegyetlenül, hogy ne legyenek olyan boldogok együtt.

- Ennek örülök - mondta, mire futólag felnéztem rá, és megeresztettem egy széles vigyort.

Ekkor jutott eszembe valami.

- Mondd csak, megmutatnád nekem? - kérdeztem ránézve, kíváncsian.

- Mit is? - pislogott, nagy szemekkel.

- Hogy ti hogyan csináljátok. Kíváncsi vagyok, és érdekel - mosolyogtam rá, kedvesen.

Sehun

Szemeim még nagyobbra kerekednek, ahogy erre megkér. Álmaimban sem hittem volna, hogy pont akkor fog megkérni rá, mikor a piszkos gondolatok egyre jobban csak elborítják az agyamat.

- Megbánnád - szólalok meg halkan.

Tuti, hogy megbánná. Ez nem olyan dolog, amit fejben lerendezel. Ez testi aktus, vannak jó mozzanatai és vannak rosszak is. Mivel férfi, biztos, hogy nagyon fájna neki, ha én lefeküdnék vele.

- Nem hiszem. Kíváncsi vagyok. Azt mondtad, hogy nagyon jó érzés - mosolyodik el halványan, ahogy engem néz.

- Tuti, hogy megbánnád. Ez nem olyasmi, amit könnyedén elbírsz. Lehet, hogy testileg nem bírnád - mondom halkan, hátha ellent mondana és én is leállnék ezekkel a hülye gondolatokkal.

- Próbáljuk ki. Ha nem jó, leállítalak - vonja meg a vállait.

- Már, ha le tudsz állítani - szólalok meg.

- Miért? - kérdezi nagy szemekkel pislogva rám.

- Azért, mert én eléggé heves vagyok, ha szexről van szó. Lehet, hogy nem állnék meg, ha azt mondanád. Nem azért, mert bántani akarlak, csak olyankor a vágytól, nem tudok gondolkodni - válaszolom, elmondva neki az igazságot.

Azonban látszik, hogy őt ez nem állítja meg.

- Nem baj. Akkor végig csinálom - vigyorodik el halványan.

- Biztos, hogy ezt akarod?

- Igen, biztos!

- De ha… - kezdenék bele, azonban a szavaimba vág.

- Nincs de, csak mutasd meg. Ne félts ennyire! - szólal meg kicsit erélyesebben, nekem pedig eddig tart ez, hogy odafigyeljek.

Azonnal előre hajolok, majd a tarkójára fogva, gyengéden a hajába markolok és közelebb húzom magamhoz.

- Most utoljára, még visszavonulót fújhatsz… - suttogom közelről az ajkaira, amik annyira hívogatóak.

- Nem akarok - mosolyogja, megnyalva azokat a dús ajkakat, ahogy a szemeimbe néz.

Nekem pedig ez elég, hogy bátrabban folytassam, amit elkezdtem.

Lassan, jobban az ajkaira hajolok, aztán összeérintem vele az enyémet. Lágyan ízlelgetem azt, ajkaim közé véve az alsót, megszívogatom és harapdálom.

Hallom, ahogy felszusszant, aztán, ahogy elhúzódok tőle, már is a meglepődött szemeibe nézek.

- Ez...ez mi volt? - kérdezi úgy, mintha épp elolvadni készülne.

- Csóknak hívják. Tetszett?

Taehyung

- Igen... olyan édes volt - mondtam halkan, kissé mámorosan, mire elmosolyodott, majd lassan megnyalta a száját, és finoman a hajamba másztatta az ujjait, kicsit erősebben fogva a tincseimre, majd azokra markolva lágyan húzott magához közelebb, és újra a számra nyomta az övét.

Viszont ez az érzés sokkal másabb volt, mint az előbb. Nagyon másabb... A nyelve most az enyémet simította végig, mozgatta, járatta az enyémen. Először nem volt jó érzés, összeráncoltam a szemöldökömet is, mert furcsa volt egy nyelvet érezni az enyémen, de később végig simított a víz alatt lévő csípőmön, miközben lágyan masszírozta a fejbőrömet, és valahogy... valahogy tetszeni kezdett. Jó érzés volt, hogy a nyelve az enyémet masszírozza, mintha ösztönözné valamire.

Egy pillanat múlva én is mozgatni kezdtem a számat, és a nyelvemet, lehunyt szemekkel, élvezve minden érintését. El sem tudtam képzelni, hogy az érintések olyan hatalommal bírnak. Bármelyik pillanatban meg lehetne ölni hátulról, mert észre sem venném, olyan érdekes, furcsa köd borította el az agyamat.

Azt hiszem... ilyenkor lesz a legkiszolgáltatottabb egy lény. Talán mi azért nem alkalmazzuk ezt...

Mikor elhúzódott tőlem, halkan felsóhajtott, olyan furcsa, éles csillogással nézve a szemeimbe. Nem tudtam hová tenni azt az érdekes csillogást, de hirtelen újra a számra mart, kicsit hevesebben, és durvábban ostromolva a nyelvemet az övével, olyan tempót diktálva vele, amit alig tudtam felvenni, és helytállni benne, de próbáltam. A kezeimet közben a vállaira csúsztattam, ő pedig a derekamnál fogva húzott magához közelebb, majd az ajkaim közé nyögött, és finoman elhúzódott tőlem.

- Ha tudom... hogy ennyire jó, előbb csinálom... miből vagy? Cukorból? - szuszogta, finoman karistolva a combomat a körmeivel. Halkan felsóhajtottam, megremegve.

- M-miért kérded? - suttogtam. Mintha lebegnék... olyan jó volt.

- Édes vagy... és... finom - sóhajtotta, majd közelebb rántotta a testemet magához, a nyakamra nyomva az ajkait, megszívva a bőrömet, mire halkan felnyögtem, megremegve.

Sehun

Valóban, olyan édes a bőre. Annyira, de annyira édes. Furcsa, mert általában az emberi bőr nem ilyen. Sokkal másabb, konkrétan íztelen, de neki... neki tisztán érzem azt az édes ízt, ami beborítja.

Mintha valami édes dologban fürdött volna meg és, mintha valami édes dolgot evett volna.

A nyögése pedig... zene füleimnek.

Úgy hat rám ez a lény, mint valami drog. Hogy vonzhat ennyire valaki? Mi vonzhat benne ennyire valami?

Felsóhajtok, amint annyira közel húzom magamhoz a csípőjét, hogy férfiasságunk is egymásnak simul.

Ő is egy halk nyögést hallat, a csókot pedig úgy viszonozza, ahogy tudja.

Tetszik, hogy ennyire nem tud még. Olyan kis ártatlan. Látszik, hogy a testét még soha nem használta ilyesmire. Milyen lehet akkor az, amit ő tud? Milyen lehet a mentális szex? Ha belegondolok, ha ötvöznénk a kettőt... ah... kell nekem.

Lassan elhúzódom tőle és mélyen a szemeibe nézek. Kérdőn pislog rám, nem értve, hogy miért álltam meg olyan hirtelen.

- Menjünk az ágyba. Nem akarom – hajoltam oda hozzá, hogy megcsókoljam –, hogy egy rohadt kádban... veszítsd el a szüzességed - suttogom a kívánatos ajkaira, azzal felállok és őt is húzva, kiszállunk mind a ketten.

Azonnal magamhoz húzom és hevesen csókolva az ajkait, szorosan ölelve magamhoz a testét, beviszem a szobámba és ahogy vagyunk vizesen, úgy döntöm le az ágyra.

Fölé magasodom és az ajkát békén hagyva egy kis ideig, úgy nézek végig a gyönyörű, karcsú és vizes testén.

Meg kell nyalnom az alsó ajkam, ugyanis a látványtól azonnal kiszáradt. Gyönyörű... nincs is más szó rá.

Elégedett vigyorral nyugtázom, hogy bizony, nekem hatalmas szerencsém van most, hogy ezt a lényt megszelídítettem és most a karjaimban tarthatom.

Számat a kívánatos bőrére tapasztom a nyakán, azzal gyengéden megszívom, amitől egy halvány, rózsaszínes folt jelenik meg rajta. Láthatóan tetszik neki ez az érzés, így folytatom, kicsit erősebben, így haladva le a testén, beborítva bőrét a foltokkal, amikkel kidíszítem azt.

Viszont, amint megérkezek az alhasához, azonnal végig nyalok rajta. Igen,azonnal reagál egy nyögéssel. Hasa megrebben és picit kidomborítja nekem a mellkasát.

Elkuncogom magam.

- Most... olyan gyönyörben lesz részed, amilyenben eddig, még soha - hajolok a már ébredező férfiasságához, aztán az ajkaim közé véve azt, gyengéden szopogatni kezdem, ujjaimat pedig köré fonva, lassan húzogatom azt a tövén, hogy egyre jobb és jobb érzést okozzak neki.

Azt akarom, hogy kéjesen nyögjön alattam.

Taehyung

Olyan érzés áradt szét a testemben, ami eddig még soha: egy hihetetlen, de olyan erős érzés, ami körbejárta minden tagomat, és izmomat, hogy azokat teljesen kisajátítva magának, uralkodjon felettük.

A hajába másztattam a vékony, hosszú ujjaimat, miközben elnyíló ajkakkal felhúztam a lábaimat, széles terpeszbe tárva őket, meg-meg feszülő izmokkal, mintha muszáj lenne. Olyan forróság vett körbe a férfiasságomnál, hogy azt hittem, felrobban a mellkasomban valami. Az alhasam folyamatosan megrezdült, és ez az édes, mégis kínzó érzés túl jó volt... mint valami extázisba pottyant állapot.

Hirtelen felemelte a fejét, majd végig nyalt rajtam, utána pedig lágyan bekapta a férfiasságom tetejét, erősen megszívva azt.

Halkan felnyögtem, ívbe feszítve a hátamat, a lábujjaimmal "markolva" a lepedőt magunk körül, fel-fel akadó szemekkel. Nem tudtam, hogy lehet valami ennyire jó... hogy lehet valami ennyire erőteljes, édes, mint egy álom. Mintha nem is én lennék, mintha nem is magamnál lennék... Mintha valami más irányítaná a testemet.

Sokkal másabb volt, mint a mentális aktus. Teljesen más. Ez... ez olyan érzelmi robbanás, amit még soha nem tapasztaltam. Bár, a mentálisát sem, de nem számoltak be ilyen kínzó, mégis édes érzésről azok, akik átélték.

Ez más volt...

- Hihetetlenül édes vagy - suttogta a férfiasságomra a szavakat, én pedig oldalra döntöttem a fejemet, nyüszítve, majd lassan elhúztam az ujjaimat a megkínzott tincseitől, hogy a fejem melletti párnán húzzam össze a textil anyagot, mikor megint ráfonódtak a forró, kívánatos ajkai a merevedésemre. Abban a pillanatban hevesebben nyögtem fel alatta, megemelve a csípőmet.

Éreztem még azt is, hogy betolja az egyik ujját a fenekem nyílásába, de nem tudtam felfogni ép ésszel. Csak éreztem, hogy valamit eltalál bennem, amitől elnyíltak az ajkaim újra, belém fojtva a szavakat.

Úgy éreztem, hogy egy pillanat, és képes lennék elájulni, vagy felrobbanni a heves hullámoktól.

Sehun

Látva a reakcióját, elmosolyodom, már amennyire eltudok a hústól a számban. Ujjamat lassan ki-be csúsztatom benne, mígnem lassan a másodikat is csatlakoztatom hozzá.

Ajkaimmal sem tétlenkedem, amint végig nyalok a hosszán, azonnal bekapom a makkját és erősen megszívom azt.

Azonnal felnyüszít és egész testét megfeszíti. Látom rajta, hogy mindjárt elélvez, így végül elengedem ajkaimmal a merevedését, nehogy idő előtt elmenjen és lelőjem a poént, hogy milyen nagyszerű érzés az orgazmus.

Kelletlenül és türelmetlenül felnyög, csípőjét is megemelve.

Elkuncogom magam, aztán egy csókot adok érzékeny makkjára.

- Tudom, hogy vártál valamit. De maradj türelmes egy picit - kacsintok rá, aztán ujjaimat továbbra is mozgatom benne, hogy szokja az érzést, hogy nem sokára valami nagyobbat érezhessen magában.

Lassan csatlakoztatom a harmadik ujjamat az előző kettőhöz és így tágítom, így ollózgatok benne.

Viszont, így már látszik rajta, hogy kicsit kellemetlen neki az érzés, így óvatosabban csinálom, mint eddig.

Hiába tudom, hogy heves leszek, mégsem akarok neki rosszat, sőt! Azt akarom, hogy hangosan nyögjön, hogy szinte sikítson az élvezettől.

- Ah! Kérlekh...- nyöszörgi, én pedig lehajolok a bejáratához és miközben benne mozgatom ujjaimat, lassan végig nyalok a nyílása feletti kis érzékeny részen, egészen a herékig.

Újra megremeg, aztán felnyüszít, mint egy kiskutya. - Mégh.. mégh, kérlek...- szuszogja.

Ahogy ránézek, azonnal meglátom azokat a gyönyörű, könnytől fátyolos szemeket. Az élvezet tisztán látszódik rajta. Élvezi és ez hihetetlenül boldoggá tesz.

Tény, szeretek jót tenni másokért. De csak is azokért, akiket kedvelek. És V-t kedvelem.

- Ha tovább ingerellek, idő előtt eldurransz - nevetem, ahogy ujjaimat kihúzom belőle, aztán megnyalva az ajkaimat, odahajolok hozzá, és most a bejáratán nyalok végig.

Újra felnyüszít és megvonaglik a teste.

- El… durranok? - kérdezi, fel sem fogva igazán a szavakat.

- Elélvezel. Azt pedig még nem akarom. Túl érzékeny vagy - vigyorgom, aztán elhúzódva tőle, már is a fiókomba nyúlok, ahonnan óvszert és síkosítót veszek elő. - Viszont... most, ha tovább megyünk, lehet, hogy fájni fog neked…

Taehyung

- Nem... nem érdekel! - Rögtön rávágtam a választ, hatalmas, csillogó íriszekkel nézve az ő szemeibe. Megeresztett egy reszketeg sóhajt, majd aprócskát bólintott, és láttam, hogy finoman felhúzott valamit a merevedésére, majd be is kente azt valamivel. Kíváncsi szemekkel figyeltem minden mozdulatát, aztán mikor végzett, megeresztett egy újabb sóhajt, a lábaim közé férkőzve.

- Ha fáj... nem tudok megállni - mondta halkan, mire felnéztem a könnyáztatta pilláimról, halkan sóhajtva.

Annyira elborította a testemet, és az agyamat ez a furcsa, különös érzés, hogy az sem tudott volna különösebben érdekelni, ha szétfeszít a fájdalom. Emellett a hihetetlenül pezsdítő, és feszítően csodás érzésből azt hittem, nem tudnék veszíteni egy cseppet sem, bármit tenne.

- Csináld! - nyögtem, lehunyva a szemeimet, s abban a pillanatban éreztem, hogy elmerül bennem. Elnyitottam az ajkaimat, megfeszültek az izmaim, és kipattantak a szemeim az érzéstől. Ívben feszült a hátam, miközben az ujjaimmal felnyúltam a vállához, erősen megmarkolva a testrészét, megremegve.

- Én... szóltam... - sóhajtotta, lehajolva hozzám, finoman megcsókolgatva az ajkaimat, ujjaival végig simított a bőrömön, cirógatta a derekamat, és az oldalamat, majd utat talált velük a férfiasságomra, rámarkolva.

Ez a kínzó, gyötrő érzés valami pluszt adott az élvezethez, amit abban a pillanatban nyújtott nekem. Felnyögtem, megemelve a csípőmet, összeszorítva a szemeimet, miközben finoman ráharaptam az alsó ajkára.

- Ne szoríts ennyire... lazulj - szuszogta a számra, apró nyögés kíséretében. - Így nem fogok tudni mozogni... - sóhajtotta, lágyan simogatva a férfiasságomat, én pedig remegő lábakkal tűrtem, élveztem a kínzó fájdalmat, ezzel az eszméletlenül jó érzéssel vegyülve.

Sehun

Úgy remeg alattam, mint a nyárfalevél és dús ajkai mögül, szaporán kapkodja a levegőt. Pilláin, ahogy megülnek a könnyek, csak még kívánatosabbá, kéjesebbé teszik ezt az alapból gyönyörű arcot.

Nem tehetek róla, de most csak is gyönyörködni tudok benne. Annyira jól esik a látványa, hogy miattam ilyen, miattam érzi ezt az egészet. Pedig, ezelőtt, sosem tapasztalhatott ilyesmit.

Örülök, hogy én vagyok neki az első, mindenhogy.

- Lazíts, V. Lazíts - suttogom azokra a kívánatos ajkaira, ujjaimmal továbbra is simogatva a merevedését.

Ajkait végül a magamévá teszem, egy erőteljes csókkal, amit váltok vele.

- Mozogj...- szólal meg a csók után, csípőjét is megemelve egy kicsit.

Kétszer sem kell mondania.

Csípőmmel azonnal mozogni kezdek benne. Szemei azonnal nagyobbra nyílnak, akárcsak az ajkai, amiken hirtelen mély lélegzetet vesz.

Én fejemet hátra vetem, ahogy csípőmmel egyre gyorsabban kezdek mozogni benne.

Ez a szűk forróság, ami körbeölel, valami eszméletlen. Olyan, mintha magába akarna szippantani

Ha nem lenne annyi önuralmam, biztos, hogy már ennyitől elmennék, de nem... ó nem. Engem nem olyan fából faragtak.

Megmutatom neki, hogy milyen az igazi gyönyör, hogy mit hagyott ki a fajtája azzal, hogy a mentális aktusra adták a fejüket.

Biztos, hogy az is jó, de a testi aktusnál, nincs jobb, vagyis eddigi meggyőződéseim szerint.

Felnyögök, amint kihúzódva belőle, újra tövig merülök benne.

Azonnal erősen a vállaimba mar, majd felnyüszít, egész testét megfeszítve.

Elkuncogom magam, aztán lehajolva hozzá, megcsókolom.

- Hogy... lehet valamih... ennyire jó? - kérdezi, lehelve a szavakat, ahogy résnyire nyitott pillái mögül néz rám, várva a választ.

Elnevetem magam.

- Ne aggódjh... lesz még ennél jobb is - csókolom meg újra, aztán, gyorsítani kezdek a csípőm mozgásán.

Taehyung

Úgy nyöszörögtem, és nyögdécseltem alatta, mintha muszáj lett volna. Folyamatosan megfeszültek az izmaim, remegtem, mint a nyárfalevél. Egyszerűen csodálatos érzés volt. Emelgettem a csípőmet, domborítottam a mellkasomat, a fejemet ide-oda dobáltam, és... elképzelni sem tudtam, hogyan lehet valami ennyire jó érzés. Ennyire tökéletes, és eszméletlen.

Hirtelen lehajolt hozzám, majd szenvedélyesen megcsókolta az ajkaimat, és mélyebben lökte magát belém, mire a szájába nyüszítettem, a körmeimmel a hátát marva, ahogy szorosan átkaroltam őt. Mélyen a számba mordult, megdermedve, majd újabbat mordult, ahogy folyamatosan rá-rá szorítottam. Egy pillanat lepergése volt az egész: a merevedésemre kulcsolta az ujjait, ütemesen mozgatva rajtam a kezét, miközben mélyebbeket, és mélyebbeket lökött a csípőjével, és alig pár minutummal később egy éles sikkantás kíséretében, mintha felrobbantam volna.

Elnyíltak az ajkaim, az izmaim megfeszültek, remegtem, jobban, mint eddig, és valami furcsa, forró érzés áradt szét a mellkasomban, és a hasamban, ahogy a pilláimat is teljesen kifeszítettem, kikerekedett szemekkel. Ezt követően pedig vége volt.

Halkan pihegtem, akadozó légvétellel, ködös szemekkel nézve, ahogy mélyen felnyögött, majd az ő izmai is megfeszültek, mélyen belém lökve magát.

Később a mellkasomra zuhant, halkan pihegve, magához ölelve. Felsóhajtottam, majd a nyakába nyomtam a homlokomat, fáradtan, álmosan.

- Na? Milyen volt? - kérdezte, miközben kihúzódott belőlem, majd a bal oldalamra feküdt, szorosan magához ölelve. Felsóhajtottam, teljesen hozzá préselődve, álmosan szuszogva a bőrére.

- Jó volt... nagyon jó volt... - szuszogtam, apró mosollyal.

- Ezt hagytátok ki eddig - kuncogta, megcirógatva a gerincemet.

- Kár volt - sóhajtottam, már félálomban.

Sehun

Elvigyorodom, ahogy hallom, amit mond.

- Bizony, nagy kár. De legközelebb, te mutatod meg, hogy milyen a ti aktusotok - cirógatom végig bőrét a gerince mentén, amire érezhetően végig fut a libabőr rajta.

- Jó... megmutatom - suttogja, azután már csak az egyenletes szuszogását hallom, ahogy elalszik a karjaimban.

Milyen édes. Úgy alszik így mellettem, mint egy gyermek. Olyan finomak a vonásai, olyan szelídek. Nem olyan, mint amilyen eddig volt.

persze, velem szemben már teljesen másmilyen. Kedvesebb és bizakodóbb. Már nem olyan vadóc, mint amilyen volt.

Egy mély sóhajt hallatok, aztán elhelyezkedem mellette, majd jól betakarva mind a kettőnket, lassan, végre el is alszom.

Másnap, ahogy felébredek, V még mindig a karjaimban alszik. Ahogy észreveszem, nem is mozdultunk el igazán egymástól, ugyan úgy fekszünk, mint ahogy az este elaludtunk.

Nyögök egyet, ahogy feje alól kihúzom a karomat.

Alig érzem, olyan, mintha csak egy nagy húsdarab lógna az oldalamon. Borzalmas érzés.

Ásítok egyet, aztán az órára nézek, ahol meglepő, de átaludtam az egész estét, sőt még tovább is.

Már 10 óra is elmúlt.

Ez nem vall rám, eddig álmatlanságban szenvedtem.

Lassan felülök és úgy nézek le az én kis vadócomra. Hihetetlen, de elég nagy hatással van rám. Kíváncsi vagyok, hogy miket produkál még akkor, ha a kapcsolatunk jobban elmélyül.

Elmélyül? Mi lesz, ha tovább megyünk? Lehetséges a kapcsolat közte és köztem?

Ki tudja? Bármi megtörténhet.

Lassan kimászom mellőle, aztán felöltözöm és a konyhába sétálok, hogy vigyek fel magunknak immár tízórait.

Nem tudom, hogy ezek után, hogy is lesz, de az biztos, hogy nem engedem, hogy a legénység kiszimatolja azt, hogy ő még itt van.

Megvédem, kerül, amibe kerül.