Pet - TaeKook (20/?)

Cím: Pet

Alkotó: Nana & Nóri 

Hossz: ?
Párosítás: VKook/TaeKook - Taehyung x Jungkook (BTS)

Besorolás: +12

Műfaj: AU, humor

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; kiskutyus TaeTae; bromance; slash

Összefoglalás: Jungkook egy aránylag fiatal felnőtt férfi, aki gazdag, viszont ilyen-olyan betegsége miatt nem nagyon dolgozhat irodákban, fizikai munkát végképp nem vállalhat, csak a saját otthonában. Az apjának segít be a munkában, könyvelésekkel és papírmunkákkal. 

Taehyung pedig egy huszon éves fiatal srác, akinek a szülei meghaltak. Egyik reggel pedig egy aukción ébred, ahol őt árulják...  

Hozzáfűzés:  Éééés itt a folytatás! :D Az elkövetkezendő pár rész csak lightos lesz, kis "régi" Petes hangulatú, nem lesz benne semmi extra, de valahogy be kell vezetni a dolgokat. :) 
Reméljük, hogy tetszeni fog nektek! <3
Jó olvasást! <3

Én (Nana) írom Jungkookot!
Nóri írja Taehyungot!

Jungkook

Meglepett, hogy maradásra késztetett, az pedig főleg, hogy anyáskodott felettem, bár, meg kellett vallanom magamnak, jól esett, nem is akármennyire. Tényleg azt hittem, hogy el fog küldeni a retekbe, vagy hagyja, hogy magamtól lépjek ki az ajtaján, ennek ellenére visszahúzott, és maradásra bírt. Bár, valószínűleg nem is találtam volna haza, amennyire jól ismertem a városnak ezen részét – azt sem tudtam igazából, most merre is vagyok. Taxit tudtam volna fogni, szó, mi szó, de amilyen hülye vagyok jelen helyzetben, képtelen lettem volna előadni, hova is szeretnék eljutni – szerintem a saját házam címét sem tudtam volna elmagyarázni a sofőrnek.

– Hé! Felelősségtudatosabb vagyok, mint te – mormogtam, miközben megdörzsöltem a szemeimet, ugyanis lassacskán kezdtek égni a fáradtságtól. Soha életemben nem ittam még ennyit, ez a mai kicsapongás pedig meg fogja már bosszulni magát. Holnap biztos, hogy lábra állni sem fogok tudni… – És ki a faszom mondta, hogy rövid ideig szeretnélek? – néztem fel rá, halovány fintorra húzva az ajkaimat, ugyanis ezen kijelentését egyáltalán nem tudtam hová tenni, azt sem, mégis mire érthette ezt, de ráfogtam az ittas állapotomba. Nem lenne csoda, ha amiatt nem tudnék felfogni bizonyos dolgokat. Nagyon lassan forogtak a fogaskerekeim, azt sem tudtam, milyen nap van ma, azt sem tudtam, hol lakom, csak azzal voltam tisztában, hogy egy vörös hajú gyönyörűség áll előttem, aki most rólam gondoskodik, úgy, mint régebben is.

Hiányzott, és ha most józan lennék, biztos, hogy elmorzsolnék pár könnycseppet, szorosan magamhoz ölelve a testét, de nem is baj, hogy nem így cselekedtem.

– Majd holnap kifejtem, oké? – nevetett fel halkan, miközben elkezdte összevágni a zöldségeket. Az asztalra könyököltem, tenyerembe ejtve az arra eső arcoldalamat, folyamatosan figyelve Taehyung mozdulatait, ahogyan sürgött-forgott a konyhában. Akarva-akaratlanul is eszembe jutott, mikor először próbált nálam főzni, ennek hatására pedig elmosolyodtam.

– Jól áll a vörös – eresztettem meg egy sóhajt, árgus szemekkel figyelve rikítóan vörös hajzuhatagát. Azonnal hátra fordította a fejét, megemelt szemöldökökkel, hatalmas nagy szemeivel nézve rám, megeresztve később egy halvány, alig látható mosolyt – imádtam a jellegzetes mosolyát is.

– Köszi – hümmögött, visszafordulva a zöldségek felé.

– Amúgy, ha nekem csinálod, nem vagyok éhes – hümmögtem, megvonva egyik szemöldökömet.

– Pedig enni fogsz, mert részeg vagy. Alig tudsz megülni a széken is, azt várom, mikor fordulsz le onnan, szóval muszáj megenned, nincs apelláta – mondta ellentmondást nem tűrő hangon, mire elmosolyodtam, majd lassan megtámaszkodtam az asztalon, álló pozícióba tornázva magam. Igazából, az elmémet aránylag józannak gondoltam, de a mozdulataimon túlságosan látszódott, mennyire oda voltam, így nehezen találtam el Taehyungig, de mikor sikerült, karjaimat szorosan dereka köré fontam, a pultnak döntve őt, majd egyik kezemmel a kést fogó kezére fogtam, kivéve belőle az eszközt, később pedig megfordítottam őt, a pultnak döntve a fenekét. – Jungkook, enned kell…

– Nem, nem kell – mondtam, búgó hangomon, testemmel teljesen az övének préselődve. – Inkább fektess le aludni; aludj velem – mondtam halkan, a fülébe súgva a szavakat, szorosan ölelve őt magamhoz.

Taehyung

Mélyen csengő hangjától, és forró leheletétől megremegek, hiszen kellemes borzongás járja át a testem, amit régebben is imádtam nála. Kár, hogy nem ment minden olyan tökéletesen, hogy szét kellett mennünk, hogy az apja, és Jimin mindent tönkre tett. Gyűlölöm őket ezért. Persze, biztos, hogy tudnánk ezt folytatni tovább, bár az, hogy mindig félnünk kéne, hogy mikor, ki, miként fog ránk, vagy rám támadni, na az már egy nehezebb szint. Viszont, az is biztos, ha ismét együtt lennénk, akkor mindez egy cseppet sem zavarna, tekintve, hogy ismét Jungkooktól függnék, hogy ismét azt az elméletet követném, hogy szüksége van rám, hogy nem hagyhatom egyedül. S, ahogy elnézem ez így is van. Olyan reménykedve néz szemeimbe az ő gyönyörű íriszeivel, mint ahogy még soha senki. Szeretem ezt benne, a szemei mindig is olyan kifejezőek voltak, bármit megállapíthattam belőlük, kivéve egyszer. Amikor elküldött. Akkor nem figyeltem a szemeit, és ez egy nagy hiba volt.

Érzem, ahogy jobban körém fonja karjait, ajkai pedig egyre közelebb kerülnek az enyémekhez. Azonnal egy gonosz mosolyt öltök magamra, hiszen azt hiszem a sunyiságom nem változott sokat. Mutatóujjam az ajkára helyezem, ezzel megállítva a mozdulatban. Azonnal nagy szemekkel pislog rám.

– Ha ettél, lehet róla szó. Addig is, a peted rossz lesz – kacsintok rá, azzal kibontakozva az öleléséből, folytatom a saláta elkészítését, de már is hallom, ahogy dünnyögni kezd.

– Ne csináld már... – nyüszög, mint egy hisztis gyerek, ezt pedig azonnal megnevetem.

– Dehogynem. Részeg vagy, ezért enned kell, a másik meg az, hogy ne hisztizz! – kuncogok, tovább vagdalva a salátának valót. Hallom, ahogy fújtat egyet, majd már csak a székem lábának a halk csikorgását hallom, ahogy kitolja azt, hogy leülhessen.

Hihetetlenül cuki, azt hiszem, ha végzünk, igazán megszeretgetem, eléggé kijár már neki, látszik rajta. Sőt, mi több, itt tartom, nem engedem vissza Jiminhez. Ha holnap józan lesz, megbeszélem vele, hogy maradjon itt, míg úgy érzi. Igaz, én is szívesen haza mennék vele, csak az is benne van a pakliban, hogy az apja, ha ott talál, akkor biztos, hogy megint bekattan. Mondjuk lényegtelen, mert az idősebb majd eldönti, hogy hol is akar lenni.

Mikor hátra fordulok, látom ahogy morcosan engem fixírozz, meg-megbillenő testtel, sőt néha még csuklik is egyet. Hát ez valami elképesztően cuki! Megőrülök! IMÁDOM!

Természetesen aggódom is érte, hiszen neki tilos innia a szíve miatt, de a tényen, hogy milyen cuki, azon nem változtat. A salátát letéve elé, már is vele szemben foglalok helyet, és tenyereimbe fektetve arcomat, úgy figyelem, mosolyogva, mikor neki kezd az evésnek, természetesen duzzogva.

– Elképesztően cuki vagy, ha duzzogsz. Ezért is maradtam a nyakadon – kuncogom, figyelve a sértett kisfiús ábrázatát. – Bár nem tudom, hogy ezek után mi legyen – sóhajtok egy nagyot, szemeimmel követve a villa útját, ami a másik szépen ívelt ajkaihoz tart.

Ha megette, és megfürdött, biztos, hogy leszopom. Hallani akarom azt az élvezkedő hangját, és látni akarom a gyönyörben úszó arcát.

Ahh... hiányzott, de még mennyire, hogy hiányzott. Bár sosem mentünk volna külön. Hogy lehettem ennyire bolond? Hogy utálhattam úgy, hogy nem is kerestem a válaszokat, hogy miért küldött el? Bolond voltam, egy igazi bolond.

Jungkook

Nem volt kedvem enni, és azt hiszem, ezzel a kifejezésmóddal nem is mondtam el igazán, mit éreztem az evéssel kapcsolatban. Az utóbbi időben tényleg csak akkor vittem be a szervezetembe szilárd táplálékot, amikor már nagyon muszáj voltam, amikor rá voltam kényszerülve a gyógyszerek, vagy a fizikai gyengeség miatt, de alapjáraton eszembe sem jutott volna enni – már hozzászoktam, nem is nagyon akartam ezen változtatni, most pedig Taehyung megfenyegetett, hogy már pedig, ha csókot akarok tőle lopni, megeszem, amit nekem készített. Hogyan tudtam volna vitatkozni az akaratával ilyen állapotban? Sehogy. Semmi sem jutott eszembe, amit mondhattam volna neki, miért akartam minden áron elvetni a táplálékhoz jutás tényét, így morgolódva, durcásan ugyan, de neki kezdtem az adag salátához, amit meg kellett vallanom, nagyon jól készített el. Tényleg finom volt, és… nem is ettem azóta ilyen finomat, hogy elment. Lehet, ezt már csak beképzelem, de tényleg így éreztem.

– Nem vagyok durcás, szimplán csak nem vagyok éhes – dünnyögtem, miután lenyeltem a számban lévő falatot, majd utóbbi kijelentésére megemeltem íriszeimet, egyenesen az arcára nézve. Nehéz volt koncentrálnom részegen. Kezdett már velem forogni a világ is. – Mármint? – bukott ki belőlem a kérdés, értetlenül pislogva rá.

– Hát… velünk – motyogta, rám, majd saját magára mutatva. Mintha valami lámpa villant volna a fejemben, megvilágosodtam, majd elhümmögtem magam, erőteljesen gondolkodva. Igen, részegen az nem volt olyan egyszerű, mint az ember gondolná; egyelőre örültem neki, hogy meg tudtam maradni a széken ülő pozícióban, és nem vágódtam hanyatt. Még azt sem sikerült teljesen felfognom, hogy ide állítottam hozzá, mint egy disznó, és tudtam, holnap iszonyatosan fogom magam emiatt szégyellni…

– Nem tudom – mondtam halkan, megmasszírozva a homlokomat. Próbáltam járatni az agytekervényeimet, de elég kevés sikerrel jártam ezidáig, azonban feladni nem akartam, semmiképpen sem. – Nekem az is jó, ha én jövök hozzád. Segítek fizetni az albérleted, csak ne dugj senkivel – morogtam, megturkálva az ételt, kissé durcásan –, és akkor gyanút sem fog senki.

– Én nem akarok titkolózni.

– De billogot sem akarsz, te mondtad – néztem rá, megemelve a szemöldökeimet. Elhümmögve bólintott, oldalra sandítva egy picit.

– Jó, de… ez így annyira rossz. Nem fognak gyanút, hogy sűrűn eljárkálsz? És ha Jimin egyszer követni fog? Vagy az apád? – Erre már nem tudtam válaszolni, csak nekidöntöttem a hátamat a széknek, kinyújtott karjaimat az asztal lapjának fektetve, elhúzott ajkakkal nézve magam elé.

– Részeg vagyok, ne várj tőlem ilyenkor megoldást! – nyüszítettem, hátrabillentve a fejemet, szenvedve, magas hangon, kicsit dobolva a lábaimmal is. – Csoda, hogy azt… – csuklottam egy nagyot –, ki tudtam nyögni, amit – motyogtam, előre billentve a fejemet, mély szusszanással nézve rá.

– Jó-jó, akkor majd holnap – nevetett halkan, megcsóválva a fejét. – Edd a maradékot is.

– Nem akarom – szuszogtam, szemezve a tányér tartalmával. – Ha megeszem, hányni fogok. Nem vagyok jól.

– Edd meg!

– De ki fogom hányni!

– Akkor is megeszed!

– Nem fogok hányni. Nem eszem meg!

Taehyung

Szúrós tekintettel illetem a másikat, hiszen az, hogy nem akar enni, igazán elkeserítő. Nem néz ki jól, de tényleg, baromira le van fogyva.

– Jungkook... néztél már tükörbe? Rettenetesen lefogytál, nem áll jól! – mondom teljesen komolyan, bár tény az is, ha hányni fog, azzal sem érek el semmit.

– Nem tehetek arról, hogy nincs étvágyam – duzzog, miközben a maradékot turkálja a tányérján. Halkan felsóhajtok, végül csak mellé sétálva, átkarolom a nyakánál, úgy húzva közelebb magamhoz, de még nem csókolom meg.

– Az alkuval, hogy állsz? – kérdezem megnyalva ajkaimat, amit ő már is vágytól csillogó szemekkel néz végig.

– Milyen alku? – kérdezi, egy pillanatra sem véve le ajkaimról a tekintetét.

– Egy olyan alku, ami biztos, hogy tetszeni fog – vigyorgom, kidugva nyelvem, már is végig vezetem alsó ajkán, ami megremeg ízlelő szervem alatt.

– Hallgatlak – szuszogja, közben érzem, ahogy hajamba másztatja ujjait, de nem hagyom, hogy közelebb húzzon magához.

– Ha szeretnéd, hogy jó pet legyek, ígérd meg, hogy visszaállsz a normális táplálkozásra, a gyógyszereid bevételéhez, a rendszeres sétához, éééééés... – húzom végig mutatóujjam a mellkasán, fel a nyakáig, amitől megremeg, s azzal egy hirtelen lendülettel, ujjam megindul lefele, nagyon lassan, egyenesen férfiassága felé – ...lemondasz a káros dolgokról. Mint a pia – harapom be alsó ajkam mondandóm végeztével, így mutatóujjam megáll alhasánál, mígnem ujjaim a nadrágjába vezetem, úgy érintve meg őt, amitől azonnal felnyög. – Ejha, milyen érzékenyek vagyunk. Fogadjunk Jimin sosem érte még el, hogy sikíts alatta – lehelem ajkára szavaimat, amiket elnyit egymástól, de újra csak egy nyögést képes hallatni. – Ha megtalálom azt a szerencsétlent, megbánja, hogy egy ujjal is hozzád ért! Teljesen tönkre tett téged, még is hogy volt pofája?! – sziszegem az indulatos, szavakat az ajkaira, ujjaimat pedig végig vezetem keményedő ékességén. – Viszont – elmosolyodom, és ujjaimat kihúzom a nadrágjából –, áll az alku? – kuncogom, ekkor a másik arca egy pillanat alatt elsötétedik.

– Ne szórakozz velem! – mordul rám, ujjaival jobban a hajamba mar és magához húz, hogy megcsókoljon, azonban én ezt nem engedem.

– Tudod, most rossz pet vagyok. Sokáig egyedül voltam, a gazdinak újra meg kell nevelnie. Az alku pedig csak egy rövid ideig áll, szóval döntsd el, hogy bele egyezel-e, vagy sem – kuncogom, ismét végig húzva ujjam vágyán, de most nadrágon keresztül. Felmorran, fejét is hátra veti. Látszik rajta, hogy milyen türelmetlen. – Nos? – húzódik egy sunyi vigyor az arcomra, tovább ingerelve farkát, hogy teljesen az eszét vegyem. Imádom elvenni az eszét!

Jungkook

El sem tudtam hinni, hogy tényleg alkudozni próbált, de hát, ő Kim Taehyung, nem lepett meg azért ezzel a hozzáállásával, egy picit sem, viszont én túl részeg, és illuminált voltam, hogy ebbe úgy mélyebben belegondolhassak. Csak az villogott a szemem előtt, hogy vágyom rá, akarom őt, mellette akarok ébredni, vele lenni, amíg világ a világ, őt akartam, senki mást. A szeretetét, a figyelmét, a gondoskodását, az érintéseit, a szavait, amiket hozzám intézett; mindenét akartam, így ebben az állapotban, azt hiszem, még abba is képes lettem volna belemenni, hogy ha levágják a fejemet, Taehyung örökké simogathatja azt – groteszk elképzelés, és gondolat, tény és való, de részeg ember ilyesmikkel nem törődik.

– Rendben, áll az alku, csak csókolj meg, könyörgöm – néztem rá, esdeklő íriszekkel, könyörgő tekintettel, mire elmosolyodva támaszkodott meg a székem karfáin, közelebb húzódva hozzám, de még mindig nem kapott ajkaimra, ami maga volt a kegyelemdöfés; érezni akartam őt.

– Megígéred? – kérdezte, megemelve a szemöldökeit. – Megígéred? Komolyan mondod? – Felnyögtem, megforgatva a szemeimet, már-már türelmetlenül, ugyanis nem tudtam elhinni, hogy ilyen módon képes velem szórakozni! Eljöttem ide, hozzá, ki tudja, igazából hová, csak azért, hogy végre vele lehessek, és akkor nem veszi komolyan azt, amit mondtam! – Jó, ezen állapoton én sem venném magam komolyan, ha logikusan gondolok bele.

– Meg, az Isten verné meg, csak csókolj már meg! – nyögtem kétségbeesetten, mire elmosolyodott, majd végképp arcomhoz hajolt a sajátjával, ajkainkat finoman összetapasztva. Azonnal átkaroltam a nyakát, jobban magamra húzva őt, élvezve a dús, édeskés ajkait, kiélvezve csókjának ízét, érintését az én párnácskáimon. Alhasam szinte azonnal megrebbent, és bekúszott elmémbe a gondolat, miszerint Jimin soha nem tudott reakciókat kiváltani belőlem, akárhogyan is próbált engem csókolni. Olyan volt Taehyung, mintha minden mozzanata arra lett volna specializálódva, hogy nekem örömet okozhasson, mintha erre lenne beprogramozva, és őszintén, tetszett. Jobban, mint bármi más.

– De nem szegheted meg az ígéreted – nézett szemeimbe komolyan, elhajolva tőlem egy kicsit, hogy tudjon beszélni. – Különben rossz Pet leszek – húzta gunyoros vigyorra száját, amit legszívesebben azonnal lekentem volna róla valamivel, de túl nyomott állapotomban voltam ahhoz, hogy bármit is tudjak kezdeni egy életerős férfival – akarom mondani, Pettel.

– Nem szegem meg – szuszogtam, vörös tincseit cirógatva, elveszve tekintetében. Taehyung gyönyörű. Eddig is gyönyörű volt, de ezzel a rikító, bíborszínű hajjal még eszméletlenebb, olyan, akár egy tiltott gyümölcs – az is volt, az igazi, erotikus tiltott gyümölcs, amibe bele akartam harapni.

Újra meg akartam csókolni, de valami közbe szólt, méghozzá a kellemetlen érzés a gyomromban. Kitágult szemekkel meredtem előre, grimaszba torzult arccal.

– Merre van… a mosdó? – Amint elmagyarázta, hogy innen jobbra, és a legutolsó ajtó, úgy rohantam, mint akinek a szemét vették, s amint elértem a keresett helyiséget, feltoltam a vécéülőke tetejét, hogy kiadhassam magamból azt a rengeteg alkoholt, amit a mai éjszakán sikerült magamba döntenem. – Még jó, hogy nem csók közben jött rám a hányhatnék…