Pet - TaeKook (11/?)

Cím: Pet

Alkotó: Nana & Nóri 

Hossz: ?
Párosítás: VKook/TaeKook - Taehyung x Jungkook (BTS)

Besorolás: +16!

Műfaj: AU, humor

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; kiskutyus TaeTae; bromance

Összefoglalás: Jungkook egy aránylag fiatal felnőtt férfi, aki gazdag, viszont ilyen-olyan betegsége miatt nem nagyon dolgozhat irodákban, fizikai munkát végképp nem vállalhat, csak a saját otthonában. Az apjának segít be a munkában, könyvelésekkel és papírmunkákkal. 

Taehyung pedig egy huszon éves fiatal srác, akinek a szülei meghaltak. Egyik reggel pedig egy aukción ébred, ahol őt árulják... 

Hozzáfűzés:  Itt a folytatás. :3 Nem a leghosszabb rész, de reméljük, tetszeni fog nektek. ^^

Én (Nana) írom Jungkookot!
Nóri írja Taehyungot! 

Taehyung

Óvatosan Jiminre sandítok a szemem sarkából, hiszen az előbb még a fejemet nyomta a konyhapulthoz, ami még mindig rendesen sajog. Persze megfenyegetett, ha bármit is mondok, nekem végem. Bár, amúgy sem mondanám el Jungkooknak, mert nem akarom felzaklatni. Mondjuk, nem tudom, hogy mennyire hatná meg, lehet, hogy semennyire. Egy apró sóhajt eresztek meg az ajkaim mögül, miközben a teafiltert a forróvízben áztatom. Jimin olyan hirtelen jött, nem számítottam rá. Jobb lenne, ha jobb házőrző lennék, az az igazán veszett. Nem régen gondoltam, hogy egy Doberman vagyok, de ehelyett csak egy kis Chihuahua, aki nem tud harapni csak csipkedni az aprócska fogaival. Plusz, meghúzom magam, ha olyan ellenféllel találom szemben magam. Szörnyű.

– Óh, örülök. Azt hittem, hogy apám küldött újabb melóval – mondja halkan az idősebb, miközben az asztalhoz sétál, majd leül a székre, én közben kiöntöm a teát, beízesítem neki, azzal leteszem az asztalra, hogy mindet megigya.

– Dehogy, most egy kis szünet van a következő hétvégéig – mosolyogja a másik, ahogy Kookiet figyeli. Látszik rajta, hogy oda van a gazdiért. Mondjuk, meg tudom érteni, nagyon szép és kívánatos is. Olyan pasi, akivel bárki szívesen együtt tudna élni.

– Remek. Addig is lesz egy kis nyugtom az apámtól – szuszogja belekóstolva a teába. Kíváncsian figyelem a pult elől. – Nem rossz. Elkönyvelhetjük, hogy teát készíteni tudsz – mosolyog rám, amit már is egy őszinte mosollyal nyugtázok.

– Igen, viszont... aggasztó dolgokat hallottam az apádtól – húzza el száját Jimin, miközben rám sandít egy pillanatra.

– Miszerint? Mit kapott már túl? – érdeklődik Kookie, összevonva szemöldökét, újból a teába kortyolva.

– Azt, kedvesem, hogy együtt hemperegtél ezzel a sráccal, aki nőnek volt beöltöztetve. Ez igaz? – kérdezi kedveskedő, de még is aggódó hangon. Egy nagy sóhajt eresztek meg ajkaim mögül.

– Igaz. És? – kérdezi mélyebb tónusú hangon, ahogy láthatóan kezdi bosszantani a dolog.

– És? Jungkook, ez a srác rossz hatással van rád. Aggódom! Még is ki öltöztet be egy srácot nőnek? Aztán ez a nyakörv? Miféle perverz játékot űztök? – kérdezi, ahogy rám mutat, én pedig azonnal a rózsaszín kis nyakörvemhez nyúlok, amit már teljesen megszoktam, hogy a nyakamban díszeleg.

– Olyat, hogy megvettem. Ő az én Petem, ennyi – válaszolja higgadtan, újabb kortyot véve a szájába.

– Azt értem, de... – Nem is tudja befejezni, mert a szavába vágok.

– Nem hiszem, hogy ebbe lehetne beleszólásod. Jungkook felnőtt férfi, azt csinál, amit akar. Ha pedig annyi pénzt kicsengetett értem, alap, hogy úgy bánik velem, ahogyan csak akar. Ha szeretné leszek a kutyája, macskája, atkája, legyen bármi. Viszont ami fontos, hogy szüksége van rám. Ha itt hagynám, nagyobb baja esne.

– Hogy? Mikor itt vagyok neki én? Te csak egy kívülálló vagy, semmi több! Egy parazita, aki befúrta magát egy gazdag sráchoz! Neked semmi jogod nincs beleszólni a beszélgetésbe! – sziszegi, teljes dühtől csengő hangon. Látszik a tekintetén, hogy meg akar szabadulni tőlem. – Egy magadfajta kölyök nem tud vigyázni egy beteg emberre.

Jungkook

– Miért, te talán vigyázol rá?! Nem is vagy itt, csak nagy ritkán! Én 0-24-ben rá figyelek, míg te csak henyélsz! Neki állandó figyelemre van szüksége és én megadom neki! – Taehyung hektikus hangjára felsóhajtottam, azonban mélyen, belül igazat adtam neki.

– Egy magadfajta kölyök hogyan vigyázhatna rá?! Nem vagy te itt senki, érted?! Senki! Egy aukción vásárolt árucikk vagy, ami nem ér semmit, még a szarom is több ná… – Nem engedtem, hogy végigmondja. Valahol itt betelt a pohár Jiminnel szemben. Már az előző szavai sem tetszettek, de ezek aztán végképp!

– Elég! – kiáltottam el magam dühösen, mire Jimin, és Taehyung is megremegtek, majd mindketten vigyázba vágták magukat. Ritka alkalom volt, hogy ennyire kikeltem magamból, de már ideje volt.

– Mi?! De hát... – Jimin szavába vágtam.

– Nincs beleszólásod abba, hogy én mit csinálok Taehyunggal, vagy mit nem, ahogy abba sincs, mi mit teszünk a saját házamban és mit nem! Az lehet, Park, hogy egy kölyök, az is lehet, hogy nem tud rólam megfelelően gondoskodni, de mint ahogy másba, ebbe sincs semmi, de semmi beleszólási jogod! Nincs közöd a magánéletemhez, jó lenne, ha ezt tudatosítanád apámmal együtt! Akkor szólal meg Taehyung, amikor akar, ugyanis semmivel nem kevesebb, vagy több, mint te, szóval, ha ő beszélni akar, akkor beszél, ha ő bele akar szólni valamibe, bele fog, főleg, ha róla van szó! Nem fogunk úgy beszélgetni egy egyénről, aki jelen van, mintha itt sem lenne! Pofátlanság – mondtam, megemelve a csészémet, hogy annak tartalmába kortyolhassak. Tény, nem volt a legfinomabb a tea, de jelen esetben azt hiszem, ez lenne a legkisebb gondom, tekintve, Jimin mennyire szabadjára engedte magát úgy, hogy tulajdonképpen nem adtam rá engedélyt.

Szó, mi szó, barát, de mindennek megvan a határa, amit ő ezzel a lekezelő stílussal most lépett át.

– Ez csak egy gyerek! Egy tanulatlan, ostoba, idióta nyomorék, aki még saját magát sem képes eltartani! Mit gondolsz, miért kötött ki valami kereskedésben?! Miért vitték oda?! Valószínűleg, mert hasznavehetetlen, és hülye! Te pedig befogadod, annak ellenére, mennyire súlyos beteg vagy?! – fakadt ki, mire dühösen szusszantottam egyet, majd a szabad kezemmel a homlokomhoz nyúltam, megmasszírozva a bőrömet, lehunyva a szemeimet idegesen. Nem volt kedvem egy ilyen veszekedéshez, elég az apámmal való kapcsolatot, vagy konfliktust megoldani, nem hiányzott még egy Jimin-féle veszekedés is. Tudnám, hogyan jön ő ahhoz, hogy bírálja Taehyungot oktalanul?

– Hogy miért kötött ki ott, ahhoz neked és nekem sincs semmi közöm, de mivel felvásároltam, bajba kerülhetek, ahogyan ő is! Nagyra értékelném, Park, ha ezt többé nem hoznád szóba! Mintha nem tudnád, az emberkereskedelem büntetendő, akár börtönt is kaphatok érte, mert megvettem! Ha tovább akarsz vergődni, menj, jelents fel és Taehyung eltűnik a közelből, de akkor én is! Fogd vissza magad, nagyon szépen kérlek, ha pedig nem megy, távozhatsz a házamból, ugyanis szívbetegként nem ő, hanem te keseríted a helyzetemet ebben az esetben! – sziszegtem, villogó szemekkel nézve rá, mire agresszívan fújtatott, folyamatosan a fiatal fiút figyelve, aki nem szólalt meg, még csak ránk sem nézett. – Taehyung itt marad, ha tetszik, ha nem. Ha meg nem tetszik, nem kell ide jönnöd, ez ennyire egyszerű. Telefonon is le tudod adni, mit óhajt az öreg, ha nem, akkor majd én elmegyek szerény otthonodba, hogy elkérhessem. További akadékoskodás? Nincs dolgod esetleg? - kortyoltam a teámba újra, a csésze felől nézve fel rá. Jimin egy pillanatra megremegett, majd nyelt egy hatalmasat, végül Taehyungra nézett, olyan gyilkos pillantással, amiért legszívesebben bevertem volna neki egyet, de az nem az én stílusom lett volna. Nem szívügyem az erőszak.

– Most, hogy mondod, van jobb dolgom! – sziszegte, miközben elindult ki a konyhából. – Holnap jövök a munkával!

– Ne menjek én? – kérdeztem rá, de nem reagált, csak hallottam, ahogy becsapta maga mögött a bejárati ajtót, úgy hagyva el a házamat, mint egy dúvad. Vállat vonva kortyoltam újból a teámból, majd letettem azt az asztalra, utána pedig Taehyungra néztem, aki beharapott alsó ajakkal fixírozta a lábfejét. – Mi az? – kuncogtam, mire lebiggyesztette a száját.

– Csak a gond van velem. Talán... jobb lenne, ha... – A szavába vágtam.

– Megvettelek, az enyém vagy, itt maradsz. Nem jut eszedbe olyan, hogy lelépsz, mert megkereslek, és ha kell, a nevemre íratlak. Ne kezd a hisztériát te is, mert abból ebben a három napban bőven jutott. Jiminnek nem tetszik a szituáció, mert régóta meg akar fektetni, ez van, túléli. Te meg ne vergődj azért, mert senkinek nem tetszel, ez várható volt. Előbb-utóbb megbékélnek vele - mondtam, miközben őt figyeltem, ahogy lassan megeresztett egy bólintást.

Taehyung

Nagy szemekkel nézek a másikra, hiszen ilyen sem volt még, hogy így kijelentette volna azt, hogy megvett és az övé vagyok, tekintve, hogy eleinte el akart küldeni, konkrétan meg akart tőlem szabadulni, most pedig mindenképpen maga mellett akar tartani. Őszintén szólva, hihetetlenül örülök ennek, de valamennyire meg is döbbent ez az egész, ugyanis Jungkookról van szó, aki csak egymagában akart maradni, nem érdekelte semmi és nem volt képes nevetgélni. Ha visszagondolok, hogy milyen volt és most milyen, aprócska mosoly kúszik arcomra.

– Mi lesz, ha soha nem békélnek meg ezzel? – szólalok meg halkan, kíváncsian figyelve a másikat, aki csak megvonja egyik vállát.

– Így jártak. Nem érdekel, hiszen ez még mindig az én házam és nem az apámé – válaszolja, miközben újra a teába iszik, így lassan a háta mögé sétálok, azzal lehajolok hozzá és átölelem a nyakánál. Érzem, miközben ellazul az ölelésemben, így nekem is egy nagy mosoly ül ki az arcomra, ajkaimmal pedig a nyakán feszülő bőrét érintem, hogy beborítsam őket apró csókokkal.

– Nem félsz, hogy kivívod apád haragját? Nem félsz, hogy elveszi a házad és a vagyonod? – kérdezem halkan, végig csókolva nyakának ívét, ahogy oldalra biccenti a fejét.

– Nem vehet el tőlem semmit. Akkor a bírósággal kell elszámolnia, ha megteszi. Ilyenek miatt neked ne fájjon a fejed – szusszant egyet, lehunyva szemeit, élvezve ajkaim érintését a bőrén.

Hiába mondja mindezt, valamiért nyugtalanít az, hogy itt vagyok. Valahogy azt érzem, ha a nyakán maradok, hatalmas galibát okozhatok, tekintve, hogy eddig milyen nagy felfordulást csináltam ennek a férfinak az életében. Valahogy, azt érzem, hogy nem akarom tönkretenni az életét, ugyanakkor nem is akarom magára hagyni. Egyáltalán nem akarom magára hagyni.

Mikor ajkaimmal elérem a füle tövét, megcsókolom, majd megharapdálom a fülcimpáját. Azonnal egy halk sóhajt ereszt meg ajkai közül, így ahogy visszatérek nyakára a csókjaimmal, érzem, ahogy ujjai a hajamba kúsznak, beletúrva sűrű tincseimbe, megmasszírozva fejbőrömet a tarkómnál. Azonnal a tudtomra adja ezzel, hogy mennyire tetszik neki és többet és többet akar. Milyen aranyos.

Ha tehetném sem hagynám magára. Egy ilyen pasit nem is lehetne és itt nem a betegségére célzok, hanem saját magára, amilyen ember. Sokszor ridegnek mutatja magát és elérhetetlennek, de még is elképesztően élvezi mindazt az időt amit vele töltök, s mindazt, amit vele teszek. Ez viszont fordítva is így van velem. Kedvelem Jungkookot. Túlságosan is kedvelem. Hálás is vagyok neki, amiért megvett, amiért befogadott. Igen, már nem látom másképp, nem azt látom, mint akkor, hogy azért kell vele maradnom, mert nem akarok fizetni neki. Ez butaság. Már akkor butaság volt, csak én magam sem mertem bevallani. Ő segített rajtam, amiért hálás vagyok.

– Mi lenne, ha fent folytatnánk? Ma kényeztetnem kell az úrfit, nem igaz? – kuncogom a fülébe, hogy felcsábítsam az ágyba és egész nap a karjaimban babusgassam. Igen, most csak ezt akarom. Ha már az övé vagyok, tegyem a dolgom, nem igaz?

Jungkook

Bírtam Taehyungban azt, hogy az egyik pillanatban még olyan elveszetten tudott nézni az emberre, a következőben pedig olyan volt, mintha tőle függene az egész világ, annyi magabiztosságot sugárzott magából. Természetesen, ezt a viselkedését egyáltalán nem bántam, sőt, valamelyest örültem is neki, csak attól függetlenül kénytelen voltam ezt magamban megjegyezni, mert akárhonnan is néztem, megmosolyogtatott, nem is akármennyire. Egyik pillanatban ilyen, a másikban olyan. Egyszer sír, aggódik, aztán fél, megijed, utána pedig nevet és mosolyog, majd úgy viselkedik, mint egy kanos kutyus, aki minden áron meg akarja szeretgetni a testével az egyetlen gazdiját. Taehyung kész kabaré, és akármennyire nem volt eleinte szimpatikus, akármennyire is szerettem volna kitenni a szűrét a házból, egyáltalán nem bántam, hogy nem így tettem. Úgy éreztem, ez idő alatt teljesen hozzászoktam, és már talán meg is kedveltem, de ez egyáltalán nem volt száz százalékosan biztos, hiszen a dac is bőven közrejátszott viselkedésemben. Ne a szüleim akarják eldönteni, én mivel akarom tölteni az időmet és mivel nem, főleg ne Jimin szóljon bele ebbe, akinek még annyi köze sem volt a saját dolgaimhoz, mint az anyámnak vagy az apámnak. Nem mondom, tényleg volt bennem egy egészséges dac, ellenszegülés, miszerint már akkor sem fogom elengedni Taehyungot, ha rám szakítják a világ összes perét, mert nem, megvettem, ő az enyém.

Persze, jogilag ez sajnos egyáltalán nem így volt. Ha kitudódik, hogy egy aukción vásároltam, bizony megüthetem a bokám, de ez csak akkor bizonyosodhat be, ha megtalálják azt, aki eladta nekem, és még akkor sem bizonyítható be, ugyanis szerződést, számlát nem írtam alá arról, hogy valóban vásároltam volna Taehyungot, de mint mindig, az ilyesmikre akkor is nagyon odafigyel a hatóság, így nem kizárt, hogy valamilyen úton-módon ez kiderül. Így már kicsit aggódtam a helyzet miatt, de mélyen reméltem, hogy senkinek nem áll szándékában lecsukatni.

Végül is, miért ne lehetne elhinni, hogy ez a fiúcska megszeretett, én pedig befogadtam? Egye-fene, még azt is hazudhatnám, hogy a párom.

– Ide hallom, hogy kattog az agyad – kuncogta TaeTae, miközben végig simított mindkét kezével a vállamon, ami jóleső borzongást váltott ki belőlem, miközben egy halk sóhajt hallattam, félig lehunyva tartva a szemeimet. Hihetetlen, micsoda reakciókat képes belőlem kiváltani, s ha belegondolok abba, mi történt volna, ha abban a ruhában nem rontanak ránk… biztos, hogy megerőszakolom. Szent biztos, hogy nem bírtam volna ki. Túl szexi, aranyos volt abban a göncben.

Aish! Tényleg nem vagyok komplett, ha már egy férfi látványa így felizgat, ráadásul női ruhában.

– TaeTae – búgtam mély hangomon, a tincsei közé túrva, közelebb húzva a nyakamhoz a fejét.

– Hm? – mormolta a bőrömre, mire elvigyorodtam.

– Nincs kedved felvenni azt a kis ruhácskát, amit adtam neked? – kérdeztem mély, búgó hangomon, miközben finoman megsimítottam az arcélét, majd lágyan levezettem ujjaimat a nyakán, és kicsit fordítva kezem állásán, végig simítottam érzékeny mellkasán és hasfalán, apró mosollyal nézve rá, kissé beharapott alsó ajakkal.

– Nincs! A-amúgy is! Tegnap még rosszul voltál, pihenned kell és… – A szavába vágtam.

– Vedd fel! – néztem rá parancsolóan, mire egy hatalmasat nyelt, összepréselve az ajkait. – Most! – mosolyodtam el fölényesen, mire felsóhajtott, majd elhúzódva tőlem, finoman a saját hajába túrt, elkullogva a nappaliba, hogy megkereshesse a ruhát. Elvigyorodtam rögtön, és keresztbe téve a lábaimat vártam, Taehyung mikor fog visszajönni a kis ruhácskában. Nem bírtam ki, egyszerűen égetett a vágy, hogy lássam benne újra, hogy megmarkolhassam a fenekét, magamhoz húzva megcsókolhassam dús, édes ajkait. Azt akartam, hogy megismétlődjön az a konyhai jelenet, amikor a magamévá tettem.

Azt soha nem fogom elfelejteni.

– Utállak, tudod?! – lépett be a konyha ajtón, mire elvigyorodtam, amint végig mértem egész testét abban a göncben, s ahogy arcára esett a pillantásom, megnyaltam ajkaimat, hiszen a vörösödő pofija, és a csillogó szemei, amikbe rakoncátlanul hullottak a tincsei, csak még édesebbé varázsolták. – Elveszed a férfiasságom!

– Miért, volt? – nevettem hangosan, s épp felálltam volna, mikor meghallottam a bejárati ajtó nyitódását, majd csukódását. Taehyung arca amilyen vörös volt, jelen esetben olyan fehérré változott, s mikor megláttam Hoseokot az ajtóban, idegesen hunytam le a szemeimet.

– Ejha, jó kis ruci. Jungkookie, micsoda perverz vagy! – nevette Hoseok hangosan, az asztal felé lépkedve.

– Mennyire örülök neked – morogtam ironikus hangomon, megtámasztva kézfejemmel az államat, elfintorodva, könyökömet az asztal lapjához érintve, s mikor a kis Petemre néztem, az még sápadtabb lett.

Nem baj, úgy sem kerüli el a végzetét. Amint Hoseok elmegy, nagyon meg fogom szeretgetni. Csak bírja ki addig ebben a ruhában.

– Akkor én átölt… – A szavába vágtam.

– Nem! Csinálj egy kávét Hoseoknak – mosolyogtam rá negédesen, mire fújtatva nézett felém, a csini, nőies ruhácskájában flangálva a konyhában. Ezt a mai napon le nem veszi, csak akkor, ha én tépem le róla...