Pet - TaeKook (8/?)

Cím: Pet

Alkotó: Nana & Nóri 

Hossz: ?
Párosítás: VKook/TaeKook - Taehyung x Jungkook (BTS)

Besorolás: +16!

Műfaj: AU, humor

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; kiskutyus TaeTae; minimális erotika

Összefoglalás: Jungkook egy aránylag fiatal felnőtt férfi, aki gazdag, viszont ilyen-olyan betegsége miatt nem nagyon dolgozhat irodákban, fizikai munkát végképp nem vállalhat, csak a saját otthonában. Az apjának segít be a munkában, könyvelésekkel és papírmunkákkal. 

Taehyung pedig egy huszon éves fiatal srác, akinek a szülei meghaltak. Egyik reggel pedig egy aukción ébred, ahol őt árulják... 

Hozzáfűzés:  YAAY! Vééégre, elérkeztünk ide is. :3 Reméljük, hogy tetszeni fog nektek. *-*

Én (Nana) írom Jungkookot!
Nóri írja Taehyungot! 

Jungkook

– A pet maradjon a petségnél! Most pedig engedj, nehogy véletlenül megbánd, mit csinálsz és olyan ruhákat kapj, amiket sírva viselnél - néztem rá ártatlanul, miközben ujjaimmal próbáltam magamról lefejteni a láncot, több-kevesebb sikerrel, de ő persze nem hagyta ennyiben. – A pet ül és viselkedik! – néztem rá komolyan, szinte sziszegve az ajkaira.

– Aha... a gazdi pedig tegye meg, amit a pet akar, vagy a pet nem fog viselkedni! – kuncogta, miközben erősebben dörgölte magát nekem, elszántan, tüzes szemekkel nézve az enyémekbe. Szinte rögtön felvontam a szemöldökömet, hitetlenkedő pillantásokkal szuggerálva őt.

– A pet maradjon a valagán! – sóhajtottam, mire felmordult, és magához húzva az ajkaimra tapadt, szenvedélyesen csókolva a számat, a pórázt tartó kezével automatikusan a tarkómra fogva, hogy még szorosabban húzhasson magához a hajamat markolva. Halkan a szájába mordultam, amint megéreztem, hogy a nyelvét átdugja a puha párnácskáim rése között, s szinte abban a szent pillanatban dörgölte ölét az enyémhez, lágyan körözgetve, amire halk sóhajt hallattam, félig lehunyva a szemeimet.

– Nem – sziszegte, miután elhúzódott tőlem, a homlokát az enyémnek szorítva. – Még amúgy is revansot kell vennem azok után, amik történtek - kuncogta, szabad kezével simítva végig a mellkasomon.

– Nem fogsz te semmi után revansot venni! – morogtam, majd a tarkómon lévő kezéhez akartam nyúlni, hogy eleresszen végre és kimehessek innen. Nem, nem volt kedvem egy próbafülkében aktust létesíteni vele, ugyanis bármikor kidobhatnak minket a boltból.

Taehyung

– Azt mondod? – kuncogom, ahogy apró csókot nyomok az ajkára, tarkóját pedig lágyan masszírozom az ujjaimmal.

– Azt. Most pedig, eressz! – szól rám, miközben próbál szabadulni. Elnevetem magam, végül hagyom, hogy kiszabaduljon a kezeim közül. Kár, pedig meg akarom dugni ebben a fülkében. Nagyon izgi lenne. Megnyalom nedves ajkaimat, majd elengedem, hogy szabadon távozzon. Nem sokáig élvezheti majd ezt. Meg fogom dugni. Nagyon. Durván. Kegyetlenül. Beharapom az alsó ajkam, ahogy végig nézek rajta. Annyira kívánom. – A ruhákat próbáld fel. Látni akarom, mielőtt megveszem – fordul felém, mielőtt kimenne a fülkéből.

Elvigyorodom.

– Rendben – megyek bele, amitől azonnal meglepődve néz rám, végül csak rám hagyja és kimegy.

Tudom, hogy valamennyire felizgattam, de elérem, hogy már csak a látványomtól úgy epekedjen utánam, mint én utána. Azonnal neki is látok, majd felveszem azt a szűk, fekete nadrágot, amit a kosárba dobott. Azt azonnal kombinálom egy fehér, kissé szaggatott felsővel.

Amikor elhúzom a függönyt, már is megmutatom neki magam. Végig mér a tekintetével. Láthatóan tetszik neki a látvány. A szemei csak úgy csillognak. Milyen furcsa, az elején nem láttam szemeiben ezt a csillogást. Most annyi, de annyi élet van bennük. Elvigyorodom, mikor a szemeimbe néz.

– Szeretnél még mást is látni? – kérdezem, megtámaszkodva a fülkének.

– Még szép. Nyomás és próbálj fel egy másikat – mormogja, én pedig teszem azt, amit mond.

Most valami cicagatya, vagy mi ez. Tudom, hogy ez már női ruha, de egye fene, felveszem azt neki egy hosszított felsővel, ami szintén olyan nőies beütéssel rendelkezik. Érzem, ahogy a golyóimnak simul ez a ruha. Hogy bírják ezt a nők? Ja... hát persze, vaginával ezerszer könnyebb az élet.

Mikor elhúzom a függönyt, ismét megállok előtte, de most rá is játszok, ahogy egy erotikusabb pózt hozok össze, ajkaimat elnyitom egymástól, majd kéjes kifejezéssel az arcomon, beletúrok a hajamba.

Jungkook

Ezt a ribancot... - Megcsóváltam a fejemet, majd halovány szusszanással végig néztem rajta és akármennyire női ruha, jól állt neki, nem is akármennyire. Kiemelte a combjait, a szálkás, kissé vékonykásabb izmait, főleg azzal a pózzal, amit produkált. Egyik lábán támaszkodott csak, a jobb csípőjét kidöntve, a könyökét a próbafülke ajtajának széléhez nyomta, vízszintesem, s a halántékát pihentette tenyereiben. A tekintete és az arckifejezése pedig olyan volt, mint aki menten képes lenne elmenni a gatyájába.

– Tovább-tovább! – forgattam meg a szemeimet, mire összevonta a szemöldökét és kissé durcásan fordult el tőlem, gondolom amiatt, hogy nem reagáltam egy minimum ájulással. Engem nehéz levenni a lábamról. Tény, hogy nagyon tetszett és legszívesebben odarohantam volna hozzá, hogy belökjem a fülkébe, s úgy Isten igazán megadjam, ami kell neki, de én ehhez túl erős jellemű vagyok. Már csak azért sem tenném meg, akkor sem, ha minden porcikám ezt kívánná.

A második szerelésben is kijön, ami igazán... jobban tetszett, mint az előző. Kivágott bőrnadrág és egy kockás ing, egy fehér atlétával. Lehet, hogy ezeket nem kellene nálam hordania. Pár ronda ruhát is vennem kell, különben minden nap el akarja majd csavarni a fejemet.

Most már, hogy tudom a méreteit is, ott hagyom, hogy levetkőzzön és rendbe szedje magát, közben pedig pár nem túl szép ruhát is összeválogatok. Sima pizsama, alsónadrágok, zoknik, minden egyéb, ami kellhet. Papucsot is dobok be a kosárba – amibe lassan már semmi nem fér, ráadásul Taehyungnál van a második –, s mikor végeztem a dolgommal, mélyen felszusszantottam, diadalittasan.

– Biztos nem veszem meg – mondtam, mikor a kis hajpátot nézegette, kutyafülekkel. Összevontam a szemöldökömet, majd elvigyorodtam.

– Nem is ezt néztem! Hanem az al... – Levettem a kutyafüles hajpántot. – Ne már…

– Mehetünk – vigyorogtam, körül-belül három megpakolt kosarat cipelve. A ráadásokról még nem is tud, mert majd otthon látja meg a többit.

Taehyung

Mikor a póráznál fogva elkezdett húzni, azonnal követem őt, mint egy édes kiskutya. Mert bizony, most az vagyok. Ahogy az eladóhoz érünk, folyamatosan ránk sandít, ahogy csak teheti. Gondolom próbálja felmérni, hogy milyen beteges meleg pár vagyunk mi? Nos... betegek vagyunk, az biztos. Egy pár? Hát, azzal vannak kétségeim. Nem vagyunk úgy egy pár, de szeretünk dugni. Vagyis... az én részemről ez van. És szeretnék vigyázni rá. Ez már azt bizonyítja, hogy hűséges kutyus vagyok.

Mikor kifizeti a sok ruhát, a kezembe adja a táskákat, neki pedig annyi dolga marad, hogy a pórázon rángasson maga után. Persze, hogy követem, igaz, hogy morgolódva, de követem, mert nincs más dolgom. Az autóhoz érve, azonnal bepakoljuk a táskákat.

– Gyere ide! – szól nekem, ekkor megállok előtte, ő leakasztja a pórázt, hogy az autóba ülhessek.

Amint ez megtörténik, bekötjük az övünket, azzal beindítja a motort és indulunk is haza.

– Azt hiszem, egy évig nem is kell már nekem vásárolni. Főleg, hogy női göncök is vannak közte, amiket nem hiszem, hogy sűrűn veszek majd fel – nézek hátra a nagy "rakományra".

– Nehogy azt hidd. A petem vagy. Úgy öltöztetlek majd fel, ahogy akarlak. Neked pedig hagynod kell. Viszont... nem ennyi az, amit neked szánok – mosolyogja, amire ráemelem a tekintetem, szemöldököm pedig felvonom.

– Mármint?

– Legyen meglepetés – húzódik ajkaira egy eszelős vigyor. Azonnal megremegek, nem tetszik ez nekem.

– Remélem nem rózsaszín göncök. Attól kifolyik a szemem – mormogom, de ő elkuncogja magát.

– Ne aggódj. Attól jobb lesz – mondja halkan, aztán letér az egyik utcán, én pedig csendben várom, hogy haza érjünk és megtudja, mi lesz az én meglepetésem.

Remélem, nem lesz rossz. Bár, ahogy észrevettem, tényleg beteg, velem együtt. Bármi lehet még ebből. Így, mikor begurulunk az udvarra, kiszállunk, aztán bemegyünk a házba. Komolyan, előre félek attól, hogy mi lesz ott.

Jungkook

Ráérősen álltam be a kocsibejáróba, majd leállítva az autót, mély sóhajjal és egy hatalmas nyújtózkodás kíséretében kapcsoltam ki a biztonsági övet, hogy kikászálódjak az autóból. Taehyung tette, amit én is, gondosan leutánozva a mozdulataimat, viszont mikor kiszállt az autóból, hirtelen egy aprócska grimaszba futott az arca. Hát igen, elhiszem, hogy fáj a feneke, de így jár az, aki velem cseszekedik és húzza a határokat. – Ezzel a gondolattal nyitottam ki a hátsóajtót, majd ördögi vigyorral kaptam el egy jó pár szatyrot, megfogva azoknak a füleit, hogy a tenyereimben biztonságosan tudjam őket hozni magammal. Morgolódva, de ő is ezt tette, s követett a bejárati ajtóig.

Kicsit szerencsétlenkedtem a kulcsokkal és az ajtónyitással, de amint készen voltam, apró sóhajjal nyitottam ki az ajtót, majd löktem be lábfejemmel a merev falapot, tovább haladva a lakásomban. A nappalihoz érve rögtön lepakoltam a szatyrokat a kanapéra, és egy széles vigyorral kaptam elő az egyik dobozt a szatyor mélyéről.

– Tessék! Ez a meglepid – vigyorogtam, mire felvonta a szemöldökét. Elkuncogtam magam, majd leültem a kanapéra, keresztbe téve a lábamat, egyik karomat kinyújtóztatva a kanapé háttámláján, miközben figyeltem zavart arckifejezését.

Apró sóhajjal ült le a padlóra, hogy az ölébe vegye a nagy dobozt. Mikor levette annak tetejét, vörös árnyalatba futott az arca.

– Na? Tetszik? – nevettem halkan, de próbáltam azért kulturáltan megnyilvánulni és nem nyeríteni az arcát elborító vörös pír hatására.

– Ez most komoly?! – fakadt ki, miközben kivette a dobozból a ruhát.

– Legközelebb felveszed! Ebben fogsz engem köszönteni – kacsintottam rá, mire eltátotta a száját. – Ha nem, akkor mész a kennelbe. Legyél jó pet – vigyorogtam, feltápászkodva a kanapéról, megborzolva a haját.

Így jár az, aki kekeckedik. Behajtom rajta. Viselnie kell.

Taehyung

El sem hiszem, amit látok, de komolyan. Minek néz engem?! Valami, valami ribancnak? Én ezt nem veszem fel. Majd hányingert kapok ettől a rózsaszín színkavalkádtól! Nem elég, hogy a többi cuccom is rózsaszín, még ezt a fost is fel kéne vennem? Na majd rájön, biztos, hogy nem bújok bele ebbe a göncbe... Csendben nézek az irányába, amerre kiment, majd hallom, ahogy ügyeskedik ott valamit. Felszisszentek, a ruhát pedig eldobom a faszba. Azt hiszem, legközelebb én rendelek neki meglepetést, de abban biztos lehet, hogy hasznosabb lesz, mint ez.

– Azt hiszed, hogy majd belebújok ebbe a göncbe? – kérdezem, miközben kimegyek hozzá. Rám néz, egy hatalmas vigyorral.

– Nem hiszem, hanem tudom. Vagy elfogadod, vagy mehetsz a kennelbe – mondja teljesen komolyan, én pedig elhúzom a számat. Csak szeretnéd, te paraszt!

– Miért nem te veszed fel, ha már ennyire tetszik az ilyesmi? Hidd el, nekem jobban tetszene rajtad, mint magamon – kuncogom, megvonogatva a szemöldököm, majd végig nézek rajta, megnyalva az ajkaimat. Akaratlanul is elképzelem abban a ruhában és komolyan, a nyálam csorog mindjárt. Ahhoz a babapofihoz tökéletesen illene, ha még parókát is adnék rá, tökéletesen egy nőre hasonlítana. Felvonja egyik szemöldökét, ahogy rám néz.

– Azt neked vettem, nem magamnak. Nincs alku, holnaptól hordanod kell. Ha nem teszed, kikötlek, mint a múltkor, de már nem megyek ki érted - mormogja, ahogy a gyógyszereit veszi be. No igen, már lassan rá sem kell szólnom.

– Olyan gonosz vagy, pedig én jó peted vagyok – nyüszítek, mint egy kiskutya.

– Jó? Ugyan kérlek, te vagy a legrosszabb. Ki is kekeckedett velem a barátom előtt? Ki zaklat folyton szexuálisan? – kérdezi, de én csak szélesen vigyorgok, mint aki jól végezte a dolgát.

– Nem mintha ellenedre lett volna. Főleg az, amikor majdnem megdugtalak, csak bejött Jin.

– Ez az, hogy csak majdnem. Aztán fordult a felállás. Nem igaz, édes? – kuncogja el magát, kihúzva magát, de én csak egyszerűen nekiszorítom csípőmmel a konyhapultnak, majd mindkét kezemmel megtámaszkodom rajta, rámarkolva a szélére, vészesen közelről nézve a szemeibe. Most, jelenleg úgy szorul közém és a bútordarab közé, mint egy ártatlan nő. Még a pilláit is úgy rebegteti meg nekem.

– Ez csak egyszer történt meg. Többször nem fog. Viszont, vigyázz éjszakánként, nehogy valami kifeszítse azt a szép kis rózsaszín lyukadat – vigyorodom el eszelősen, sokkal közelebb hajolva az arcához, mélyen belenézve azokba a gyönyörű, sötétbarna szemekbe. – Viszont, legyen, felveszem a göncödet. Kielégítem a perverz vágyaidat, de jössz majd nekem eggyel – kacsintok rá, aztán elengedve, besétálok a szobába, hogy felvegyem azt a ruhát, amit kaptam tőle.

Jungkook

– Nem a perverz vágyaim miatt vettem, hanem azért, hogy befogd végre a szád! – sóhajtottam, miközben az utolsó gyógyszeremért nyúltam, megcsóválva a fejemet. Lassan az ajkaim közé nyomtam a bogyót, és finoman megemelve a poharamat, ami félig már üres volt, leöblítettem a nyelvemen forgolódó pirulát.

Kellemesen felsóhajtottam, amint végeztem a dolgommal, majd hatalmas nyújtózás közepette a hűtőbe néztem, hogy valami ehetőt kreáljak. Igazán vehettem volna a plázában valami kész kaját, hogy ma ne kelljen azzal foglalkozni, de most már mindegy; rácsesztem. Még dolgoznom is kellene, szóval nem ártana valami tényleg ehetőt összeütnöm nagyon gyorsan.

Az edényeket előkészítettem, majd a hűtőben turkálva úgy döntöttem, hogy megsütöm a halat, csinálok hozzá rizsgombócot és az tökéletes lesz így vacsorára neki és nekem is. Bár, erősen gondolkodtam rajta, hogy kutya kaját veszek Taehyungnak, de az már azt hiszem, tényleg túlzás lenne, úgyhogy még eheti azt a kaját, amit én. Ha nem tesz még több rossz fát a tűzre...

– Tessék! – Hangjára felkaptam a fejemet, és mikor megláttam abban a szexi ruhában, megrángott a szám sarkba, azonban próbáltam türtőztetni magam, nehogy túlságosan nyeregben érezze magát. Tény, nagyon jól nézett ki abban a felgyűrt szoknyácskában, és a kimonóhoz hasonlító felső részben, ami hófehér volt, de ha túlságosan kimutatom, mennyire tetszik, felhasználja ellenem.

– Kár, hogy nem töltöd ki a ruhát. Fordulj meg – mondtam, mire tette, amire kértem. – Ja, segged sincs benne. Nem baj, jó lesz ez – mondtam kifejezéstelen hangon, felszeletelve a halat.

Taehyung

Megremegek a dühtől, ahogy ezekkel a szavakkal illet. Még is mivel tölthetném ki a ruhát?

– Nem mondod… – mormogom, ahogy leülök a székre, figyelve, ahogy főzőcskézik.

– Lehet, nem ártana híznod egy kicsit. Bökted a csípőmet, mikor tömtelek – sandít hátra rám a szeme sarkából, az én arcom azonnal elvörösödik a dühtől és a megalázott érzéstől is.

– Ne aggódj, ez többé nem fordul elő, ugyanis mostantól én leszek az, aki a te seggedet fogja tömni! – sziszegem, mire rám néz és kinevet.

– Ilyen ruhában? Elég abszurd lenne – kuncogja, ahogy újabb halat kezd el szeletelni.

– Az lenne, de én élvezném – vigyorgok rá, de ő csak előre fordulva folytatja az étel elkészítését. – Na, meg te sokkal nőiesebb vagy – nyalom meg ajkaimat, ahogy figyelem a testfelépítését is. Igaz, hogy izmos, de akkor is... számomra nőiesebb.

– Miért is? – kérdezi, rám sem nézve.

– Azért, mert te tudsz főzni, igényes vagy, nem tűröd a piszkot, – állok fel, hogy ismét a hátához menjek és átöleljem hátulról, mint ahogyan egy erős férfi szokta a barátnőjét –, olyan vékony, törékeny vagy, az illatod pedig fenséges – mondom, ahogy beleszagolok a hajába a tarkójánál. Érzem, ahogy megremeg az ölelésemben.

– Az, ha igényes valaki, nem jelenti azt, hogy nőies. Most pedig engedj el, kaját kell csinálnom – mormogja, miközben próbál szabadulni az ölelésemből.

– Ugyaaan... sokkal cukibb vagy, mint én. Az arcod is olyan nőies…

– Ezt sértésnek veszem lassan! – néz rám, szúrós pillantásokkal, majd a kést megemelve, lecsapja azt, így elválasztja a hal fejét a testétől. Esküszöm, hogy nyelnem kell egyet. Igen, ilyen egy vérmes passzívfél. Lassan elengedem, aztán kuncogva visszamegyek az asztalhoz.

Amint elkészül az étel, mind a ketten megesszük azt, végül jobbnak látjuk, ha lefoglaljuk magunkat valamivel. Így egymás testének felfedezése helyett, beülünk megnézni valami filmet. Nem rossz, de halálra unom magam. Nem tudom, hogy mit szeret az ilyen komoly dokumentumfilmeken, amiben arról van szó, hogy a repülőgép milyen okból kifolyólag zuhant le... Egy halk sóhajt hallatok, majd elfekszek a kanapén, amennyire tudok elnyúlok, majd fejemet az ölébe hajtom. Tényleg unatkozom, nincs semmi érdekes ebben az egészben. Ha szóvá tenném, biztos kiküldene a szobából, hogy akkor ne nézzem. Sóhajtok egy újabbat, majd fejemet megemelem, amikor hallom, hogy valaki bejön a bejárati ajtón. Vagyis, valakik.

– Jungkook, fiam! – hallani meg az édesen csilingelő hangot, majd a lépteik zaját. Érzem, ahogy a szólított azonnal megfeszül alattam. – Nocsak, mi ez a kennel az udvaron? Csak nem befogadtál egy kutyust? – kérdezi vidáman.

– Magáról sem tud gondoskodni, majd pont egy kutyáról fog… – hallani meg a mély dörmögős hangot. Azonban, mielőtt felkelhetnék a másikról a szülők pont betoppannak a szobába. Mondanom sem kell, hogy az arcukra amilyen döbbenet kiül a látványom láttán, az leírhatatlan. Az apja arca először elfehéredik, majd elvörösödik, látni, ahogy megremeg a dühtől, az anyja pedig alig kap levegőt.

– Ju-Jungkook, hát... hát ő? Miért van női...? – kérdezné a nő, de a férfi azonnal félbe szakítja.

– Ez meg mi?! – kérdezi fennhangon, én eközben felülök és próbálok ridegséget ölteni az arcomra. - Mi akar ez lenni? Mit keres itt egy buzi?! Vagy te is az vagy?! Elment az eszed?! Magyarázd meg, Most!

Jungkook

Ennél jobb már nem is lehetne, komolyan...

Apró sóhajjal lesepertem magamról Taehyungot, majd kissé morcosan felkeltem a kanapéról, hogy kikapcsoljam a tévét. Igazából fogalmam sem volt arról, mit mondjak. Mivel magyarázzam meg, hogy egy férfi, gyerek fekszik az ölemben, női ruhában? Mivel magyarázzam, hogy egy kennel van az udvaron, és póráz a bejárati ajtónál, egyéb dolgokkal együtt. Ezeket nem lehet megmagyarázni.

– Nem vagyok buzi és ő sem az – vontam vállat, Taehyungra nézve. – Elküldtél múltkor abba a kereskedésbe, de valahogy elfelejtetted közölni, hogy emberekkel foglalkoztak abban az aukcióban – mondtam, összefonva karjaimat a mellkasom előtt. Apa rögtön összeráncolta a homlokát, amint visszaemlékezett a történtekre. – Ennek a srácnak meg se kutyája, se macskája, anyja, apja sincs, így hát befogadtam. Megvásároltam, megsajnáltam – sóhajtottam, vállat vonogatva. – Azóta itt van, keseríti az életemet és határozottan nem buzi – mondtam, miközben a konyhába haladtam. Anya utánam szaladt rögtön, s mikor elhaladtam apa mellett, láttam, hogy forr a feje a dühtől.

– Mit keres akkor női ruhában?! Mégis mit?! – fakadt ki, utánam rohanva a konyhába.

– Mi közöd hozzá? – kérdeztem ránézve, megvonva a szemöldökömet. – Nincs semmi közöd a magánéletemhez. Ha éjszakánként szobalányruhában flangálnék buzibárokban, akkor sem lenne semmi közöd! 26 évet töltöm lassan, rohadtul nem tartozom magyarázattal a tetteim felé! Kapott egy ilyen ruhát, mert rohadt szemtelen, legalább megalázó neki és tudja, hogyan viselkedjen – szuszogtam, miközben kávét tettem fel főni.

– Gusztustalan – sziszegte apa. – Kúrgatod is?! – ordított, mutogatva a nappali felé, ahol minden bizonnyal még Taehyung áll ugyan úgy, ahogyan eddig is.

– Ha tudni akarod, ő kúrogat engem – néztem rá, hirtelen hátra fordulva felé. Az arca vörös árnyalatba futott és emelte a kezét, hogy megüssön: a pofon erősen csattant az arcomon. Anya halkan felsikkantott és rögtön apa oldalára szaladt, majd elkapta az újra lendülni készülő kezét, erősen rákapva.

– Fejezd be! Ne üsd már! – Anya kétségbeesetten kiabált. – Az ő dolga, az ő élete! Ha neki ez jó, akkor…

– Az én fiam nem hoz rám szégyent! Ki tud még erről?! Ha?! Ki?! – ordított, torka szakadtából.

– SeokJin, Hoseok – vontam vállat hanyagul. – Jimin. Más nem – mondtam, határozottan nézve rá.

– H-Hoseok... Hoseok?! Nem mondta el?! – sziszegte.

– Minek mondta volna? Nem tartozunk magyarázattal semmivel. Semmi közöd a magánéletemhez. Te csak leadod a dokumentumokat, megcsinálom és az apa-fia kapcsolat itt meg is szűnt.

– Ne feledd, hogy ezt a házat... – A szavába vágtam.

– A nagyapám hagyta rám, szóval a házhoz sincs sok közöd. Még valami? – kérdeztem, felvont szemöldökkel.

Taehyung

Csendben állok a szobában és hallgatom, amit Jungkook és a szülei beszélnek. Mikor hallom, hogy megüti, megrándul az arcom, ugyanis alapból oda akarok menni, hogy segítsek rajta. Ha az apja, ha nem, nem ütheti meg őt csak úgy! Mély sóhajt hallatok, aztán lassan odamegyek a konyhához, de nem megyek be, azonban látom, ahogy az apja milyen dühös. Szinte fújtat, az anyja pedig kétségbeesetten néz, Jungkook pedig egyszerűen csak "nyugodtan" kezeli a helyzetet. Nem is értem, hogy nem tud kifakadni neki... bár, lehet, ha elveszítené a fejét, rosszul lenne.

– Az lehet, de még mindig az én fizetésemből élsz! Az én pénzemből eszel! – ordítja, ekkor a fiatalabb összefonja karjait a mellkasa előtt.

– Igen, abból a pénzből, amit kemény munkával megkeresek nálad. Ha én nem lennék, a céged sem lenne olyan sikeres. Ha én nem könyvelnék neked, sehol sem lennél. Úgy gondolom, hogy azt az összeget igen is megérdemlem – sziszegi, ekkor ismét lendül az apja keze, de azt már nem várom meg. Látom, ahogy Kookie lehunyja picit a szemeit, de ahogy nem kapja meg a várt ütést, felnéz, egyenesen ránk. Minden szó nélkül, teljesen komolyan fogom az apja kezét. Az öregnek a szemei szinte szikrákat szórnak, érzem, ahogy elevenen akar elégetni, annyira gyűlöl.

– Engedd el a kezem, te kis undorító féreg! – szűri ki fogai között a szavakat. Azonban, nem akarom elengedni. Hogy jön ő ahhoz, hogy egy felnőtt embert megüssön?

– Taehyung… – szól rám Kookie. Ránézek, végül csak elengedem az apja kezét, aki dühösen rántja el tőlem karját, majd úgy sepri le a ruháját, mintha mocskos lennék.

– Nem tűröm, hogy ezt a kis buzit itt tartsd! Takarítsd el, míg szépen vagyunk, különben kitagadlak és egy fityinget nem kapsz! – üvölti a férfi torka szakadtából. – Ha legközelebb visszajövök és itt találom, esküszöm neked... Esküszöm, hogy megölöm! – ordítja, amire mind a hárman, hatalmas szemekkel nézünk erre az őrültre.

– Nem a te dolgod! Ha akarom, akkor itt tartom! Semmi közöd hozzá! – emeli meg a fiatalabb is a hangját.

– Közöm van hozzá, mert szégyenbe hozol! Miért nem vagy olyan, mint Hoseok?! Miért kellett egy ilyen selejtet a világra basznom?! Utolsó figyelmeztetés! Ha nem takarítod el, majd én fogom! És nincs több buzulás! – ordítja, végül ott hagy minket, nekem pedig az agyam szinte lüktet. Olyan dühös vagyok, mint még soha. Indulatosan mennék utána, de ekkor Kookie visszaránt, hogy eszembe se jusson. De hogy ne mennék már utána? Mit mondott róla? Az apja és... és... nem értem...

– Miért hagyod magad? – kérdezem tőle, megremegő hanggal, ahogy az indulat még bennem van.

Jungkook

Felsóhajtottam, mikor mindketten elhagyták a lakásomat, majd apró szusszantás kíséretében a hűtőhöz léptem, s feltépve annak ajtaját, lassan kivettem belőle az ásványvizet, azután pedig a szekrényhez igyekeztem, hogy levegyek onnan egy poharat. Amint kinyitottam az üveggel borított szekrényt, levettem a polcról az üvegpoharat, s a pultra téve öntöttem bele az ásványvizes flakonból. Egész mozdulatsorom alatt figyelmen kívül hagytam Taehyung kérdését, utána pedig megfogtam a teli poharamat, majd a pultnak dőlve felé fordultam, kortyolgatva az ásványvizet.

– Ha belegondolsz, tényleg nem normális, amit csinálunk. Csinálok. Szerinted normális? – mosolyogtam, megcsóválva a fejemet.

– N-nem, de... – A szavába vágtam.

– Élvezzük, ez a lényeg. Attól még el kell fogadnunk más emberek kritikáit, megjegyzéseit afelől, hogy ez nem teljesen normális. Ha megnézed, joggal fakadt ki, ugyanis az apám. Melyik apa tűrné el azt a látványt, hogy a fia egy nőnek öltöztetett gyerekkel fetreng a kanapén? Én sem nézném el, ha az őszintét kellene megmondanom – vontam vállat, újra a poharamba kortyolva.

– D-de... de megütött! – mondta, az ajtó irányába mutatva.

– És? Nem vagyok cukorból. Férfi volnék. Szemtelen voltam, degradáló, ő meg az apám, és az is marad. Soha nem egyeztünk, soha nem értett velem egyet és hidd el, ennél vadabb dolgaim is voltak tinédzserkoromban. Nem lesz itt semmi. Ugyan úgy alkalmazni fog, ráviszi a kényszer, anyám hatására főleg. Nem fog kirúgni, téged meg nem mer bántani, mert ha akárkinek elhíresztelem, mit tett, oda a jó hírnevének. Ne aggódj ilyesmik felől. Logikusan kell gondolkodni. Ha meg ennyire zavarja a dolog, nem jön be a házamba – vontam vállat hanyagul.

– Te tényleg ennyivel lerendezed? – suttogta.

– Miért? Sírjak? – kérdeztem, haloványan megcsóválva a fejem, féloldalas mosolyt láttatva ajkaimon. – Tény, hogy nem esett jól, de gondolkodj az ő fejükkel is és ha ez sikerül, kicsit megérted, miért gondolják azt, amit. Attól, hogy jól érzem magam veled és elszórakozunk, ez tényleg nem normális, de ez van. Nekünk jó, a kritikákat és a vesződéseket viszont viselni kell. Mellesleg, azt sem bánnám őszintén, ha apám megválna tőlem. Könyvelőként, referenciával bárhol alkalmaznának – vontam vállat, miközben az ásványvízzel teli poharamba kortyoltam. – Ne aggódj semmi miatt.

– Hogyne aggódnék! Az apád! Megütött és… – Elmosolyodtam, félbeszakítva mondandóját.

– Nem vagyok cukorból, Taehyung. Ők nem értékelték ezt a ruhát, nekem viszont tetszik – mosolyogtam, mire elpirult egy kissé.

Aranyos.