Pet - TaeKook (4/?) +16

Cím: Pet

Alkotó: Nana - Nóri 

Hossz: ?
Párosítás: VKook/TaeKook - Taehyung x Jungkook (BTS)

Besorolás: +16!

Műfaj: AU

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; erőszak(?); kiskutyus TaeTae 

Összefoglalás: Jungkook egy aránylag fiatal felnőtt férfi, aki gazdag, viszont ilyen-olyan betegsége miatt nem nagyon dolgozhat irodákban, fizikai munkát végképp nem vállalhat, csak a saját otthonában. Az apjának segít be a munkában, könyvelésekkel és papírmunkákkal. 

Taehyung pedig egy huszon éves fiatal srác, akinek a szülei meghaltak. Egyik reggel pedig egy aukción ébred, ahol őt árulják... 

Hozzáfűzés:  YAAY! Ide is elérkeztünk! :D Igaz, nagyooon sokára, de itt a folytatás. :3 Reméljük, hogy tetszeni fog, mert elég sok dolgunk volt, nehezen tudtunk (legalábbis én [Nana]) koncentrálni a ficire. >< De reméljük, hogy elnyeri a tetszéseteket. :)

Én (Nana) írom Jungkookot!
Nóri írja Taehyungot! 

Taehyung

Ránézek Jinre, ahogy felteszi ezt a kérdést, majd elvigyorodok.

- Hát... tudod egy árverésen vett meg. Így, idekerültem, mint háziállat. Nem akar kitenni, de én sem akarok elhúzni - válaszolom, amire az idősebb hatalmas szemekkel néz rám, aztán Jungkookra.

- Micsoda? - kérdezi Seokjin.

- A fenét nem akarom kitenni! - emeli meg a hangját, és dühösen rám néz, mire én csak felvonogatom neki a szemöldökömet, kihívóan nézve végig rajta, egy kaján mosollyal az arcomon.

Azonnal fülig vörösödik.

- Aukció? - kérdezi az idősebb. Úgy látom, hogy ő még mindig ezen van leragadva. - Jeon Jungkook, mit kerestél te egy aukción? - kérdezi teljesen elámulva.

- Helyesbítek, emberek eladásával foglalkozó aukció. De mivel megvett, kötelességének érzem, hogy gondoskodjon rólam. Igaz? - kérdezem, ránézve a másikra, aki mindjárt megöl a tekintetével.

- Én azt érzem kötelességemnek, hogy kirúgjalak a picsádnál fogva! - mordul fel.

- Naaaa, ez nem volt szép. Nem vagyok én olyan rossz, mint hiszed. Tenyészállatnak még elfogadható vagyok, nem? - nézek rá szemérmetlenül, kajánul vigyorogva rá, ő pedig úgy irul-pirul, mint a pipacs.

- Húzz.Innen.De.Gyoran! - sziszegi a fogai között.

- De csak is veled, gazdám - könyökölök az asztalra.

- Hogy lehet egy kölyök ilyen… ilyen… - Nem tudja befejezni, mert Jin közbe szól.

- Jungkook... miről is van szó, akkor? - érdeklődik az idősebb.

- Ajh.! Arról, hogy eltévedtem. Rossz aukción vettem részt, ahol... nos igen, embereket árultak, és ott volt ez a marha, megsajnáltam és megvettem. Ki akartam tenni, de nem ment el. A nyakamon maradt - nyüsszögi, amire elkuncogom magam.

- Eddig nem úgy tűnt, mintha bánnád - újabb szemöldök vonogatásba kezdek.

- Kurvára bánom, most pedig húzz fel a szobádba! - kiabál, és a szobám irányába mutat.

- Mou, miért vagy ilyen durva? - kérdezem, miközben ujjaimmal egy mancsot formálok a kezemből, és úgy teszek, mintha pitiznék.

- Elég-elég! Most komolyan... mint a házasok, úgy veszekedtek! - mordul fel Jin, mielőtt Jungkook kikészülne.

- Az kéne még! Viszont, hagyjuk ezt a témát! A lényeg, hogy a nyakamon maradt, és gőzöm sincs, hogy mikor lép le - sziszegi, rám nézve, míg én lábammal végig simítok a lábszárán az asztal alatt. Tekintetemet pedig nem veszem le róla.

Lábfejem pedig így simít fel egészen a combjáig, mire a lábait összezárja, ezzel a lábfejemet is odaszorítva, mielőtt a férfiasságához érnék.

Ekkor csak megnyalom az alsó ajkam.

Kívánom... ajh... akarom őt.

Jungkook

Dühösen, villogó szemekkel néztem a velem szemben ülő kölyköt, akinek a lábfeje a combjaim közt volt. El sem hiszem basszus, hogy ez az idétlen kis mit ugrálsz komolyan megfektetett... a gondolat is borzasztó, nem még az, hogy meg is történt. Egyszerűen nem tudom felfogni.

Tény, nagyon jó volt, és igen, az biztos, hogy értette a dolgát, és olyat éreztem, amit még sosem, de nem akartam, hogy a nyakamon maradjon, teljesen felborogatva az eddig megszokott, nyugodt kis életemet. Csak hagyjon lógva békén.

Elkeseredésemre, sajnos nem fog békén hagyni... látom a szemeiben az elszántságot, az eltökéltséget. Nem fog békén hagyni.

- Jaj, miért akarsz ennyire megszabadulni tőle? Nem ártana egy kis társaság neked a mindennapokra - mosolygott szélesen Jin, mire ránéztem, felsóhajtva, és kizökkenve a combjaim szorításából, engedtem rajtuk.

- Nekem komoly szívproblémáim vannak, rémlik? Nekem nem tesz jót a hirtelen iiiihizgahalom! - vinnyogtam, felpattanva a székből, mikor Taehyung végig masszírozta a lábfejével a férfiasságomat.

Halál vörös arccal néztem rá, s szinte láttam magam előtt, hogy füstölögni kezd a fejem. Nem hiszem el! Az egyik legjobb barátom előtt képes... képes... Aish!

- Mi a baj? - pislogott ez a kis görény, ártatlanul.

Felszusszantottam.

Nem is tudom. Talán az, hogy a farkamat birizgálod, mikor az egyik legjobb barátom ül az asztalnál? Hm, tényleg, kitalálni sem tudom a probléma forrását.

Meg fogom fojtani.

- Valami történt? - kérdezte Jin, nagy, boci szemekkel.

- Cseréljünk helyet - morogtam, mire Jin vonakodva, kicsit értetlenül, de tette a kérésemet, majd felállt és hozzám lépett. Átadtam neki a helyemet, az asztal másik végében ülve, ahol így remélhetőleg már biztonságban is leszek a hiperaktív Taehyung elől.

Komolyan, hogy lehet egy kölyök ennyire... ennyire ilyen? Miért engem ver vele a sors? Egyáltalán miért hoztam el? Átkozom a napot, mikor megsajnáltam, de komolyan. Olyan nyugodt, szép lenne az életem, de nem! Áh! Dehogy!

Hihetetlen.

- Élvezed, mi? - sziszegtem Taehyung felé, aki vállat vont, édes vigyorral.

- Fogalmam sincs, miről beszélsz - kuncogott.

- Ja, persze - morogtam, mérgesen nézve Jinre, aki nagy szemekkel pillogott ránk.

- Jungkook a szokásosnál is morgósabb - mosolygott Jin, elnézően.

- Majd este kikezelem - vigyorgott Taehyung, megnyalva a szája sarkát, mire elvörösödtem, és amennyire elértem, bokán rúgtam az asztal alatt.

Még, hogy... még, hogy kikezel?! A szemtelen kis görcs!

Taehyung

Látom Jungkook arcát, ahogy hirtelen színt vált. Olyan édes... kis mogorva, de annál jobb lesz este a gondját viselni.

- Kikezelni? - kérdezi Jin, hatalmas szemekkel nézve rám.

Ártatlanul rá vigyorgok, aztán megvonom a vállam.

- Segítek neki felvidulni, ennyi az egész. Este sikerült, most is biztos így lesz - vigyorom kiszélesedik, azonban Jungkook úgy vicsorog rám, mint egy vérebre.

Nem értem, hogy miért feszeng ennyire... azért kéne élnie, mert nem biztos, hogy sok ideje van... ehelyett bezárkózik és a szürke napoknak él.

Ezt így nem lehet... megőrült?

- Értem. Jungkook ez jó dolog, ne nézz így rá. Legalább van valaki, aki képes hatni rád - kuncogja az idősebb, mire befejezem a reggelit és a tányért eltolom magam elől.

- Hatni rám? Igen, ez így van, de nem mindegy, hogy negatív vagy pozitív értelemben. De megkönnyítem a helyzeted, rám a negatív értelemben hat. Szívesen megválnék tőle. Viheted, hidd el, jó szolgálatot tenne neked… - mormogja, ahogy az ételét turkálja.

Azonnal elhúzom a számat.

Milyen kegyetlen.

- Bolond. Én, ahogy elnézem, inkább jó hatással van rád. Sokkal kipihentebbnek is tűnsz, mint eddig. És a morgásod is, igaz, hogy több lett, de még is... van benne egy kis élet – vigyorogja.

- Rosszul látod. Ő csak idegesíteni tud. De mindegy is... egyszer csak rám un és tovább áll… - mormogja.

- Nem illik így beszélni egy petről. Én kötődöm hozzád - vigyorodom el, mire megforgatja a szemeit.

- Ajjaj, azt hiszem, hogy lemaradtam valamiről - kapcsolódik be Jin is a beszélgetésbe.

- Nem is baj.

- A lényeg, amióta megvett engem a petjének tart - húzom ki magam.

- Ezt csak te mondtad és te hitted el! - mutat rám dühösen.

- De elfogadtad. Tegnap kutya kaját akartál hozni. És a nyakörv... arról is szó volt - mutatok rá.

Na jó... nyakörvről nem volt szó, csak a kutyakajáról.

- Te bolond vagy?! - csap a kezemre, hogy ne mutogassak.

- Miért, nem így volt? - nevetem.

- NEM! Most pedig, húzz a szobádba! - emeli meg a hangját, amire a számat elhúzom.

Már megint ez lesz?

- Jungkook, finomabban is rászól…

- Nem! Elegem van, hogy mindig beéget a barátaim előtt! Ha már petnek tartja magát, legyen jól nevelt! - áll fel dühösen az asztaltól.

- Ebben igaza van a gazdidnak. Ha már befogadott, hálásabb is lehetnél - suttogja nekem, amire csak felvonom a szemöldököm.

- Nem tanultam meg, hogy mit szabad és mit nem. Az új gazdimban reménykedek, hogy megtanítja - nézek fe rá ártatlanul pislogva.

Jungkook

Tátva maradt a szám, és komolyan, egy pillanat erejéig azt hittem, hogy fel fogok robbanni. Egy csepp hiányzott ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, és a lehető legmelegebb éghajlatra küldjem el a szavaimmal. Nem tudom elhinni, hogyan lehet egy 18 éves, taknyos kölyök ennyire szemtelen, és tiszteletlen!

Még, hogy nyakörv?!

Nem volt szó itt semmilyen ostoba nyakörvről, de ha őfelsége szeretne, akkor kap, és egész nap a kennelbe lesz köt...

Elvigyorodtam.

- A petem akarsz lenni? - kérdeztem, huncut vigyorral a számon, mire kissé bizonytalanul, de nagy szemekkel nézett rám.

- Igen - mondta, határozottan, hirtelen kihúzva magát. Elvigyorodtam, és az asztalra támasztottam a tenyereimet, kihívóan nézve rá, felvont szemöldökkel.

- Ha nem viselkedsz, és tanulod meg nagyon gyorsan a szabályaimat, és a rendet, kennelt csináltatok neked, megkapod az áhítozott nyakörvedet, drága TaeTae, és egész nap az óladban fogsz poshadni, mert a rossz kutyáknak ugye az jár - sziszegtem felé, negédes mosollyal.

- Na! Ez nem szép! Egy ilyen cuki petet képes lennél bezárni? - vinnyogta, majd úgy kapálózott a kezével, mintha mancsa lenne.

- Simán - válaszoltam nemes egyszerűséggel, felvonva az egyik szemöldökömet. - Attól, hogy tegnap este sikerült megb... - Hirtelen akadt el a nyelvem, majd rá is haraptam, hogy véletlenül se mondjam tovább, ugyanis Seokjin még az asztalnál ül... és nem mellesleg, mindent hall.

- Mit csinált? - pislogott Jin, mire gondterhelten lehorgasztottam a fejemet, mélyen, idegesen szuszogva. Agyvérzésem lesz előbb-utóbb. Nem is a szívem fog elvinni, hanem a kicseszett agyvérzés, a taknyos, neveletlen kölyök miatt, aki mindenáron petnek hiszi magát.

- Hááááát... - Hirtelen emeltem a fejemet, Taehyungra néztem, villámokat szóró tekintettel. Kicsit talán meghökkent, bár, elnézve az előzőeket, pont nem fogja meghatni, hogyan, és mennyire szigorúan nézek rá...

- Semmit. Taehyung, megkérlek, hogy viselkedj. Szépen kértelek! - néztem rá, majd mély sóhajjal helyet foglaltam az asztalnál újra.

Taehyung

Ahogy így megkér, annyira nincs is szívem kicseszni vele. De még is, annyira jó érzés a vérét szívni és figyelni az arcát, ahogy felhúzza magát. Nagyon aranyos, ahhoz képest, hogy nem egy mai csirke.

- De most komolyan, mit csinált veled? - kérdezi SeokJin, érdeklődve figyelve a másikat.

- Semmit, csak a szokásosat. Idegelt. Nem akartam csúnyán kifejezni magam - mormogja, amit megmosolygok.

Jól van, azzal nem égetem be a barátai előtt, hogy megdugtam, de még is, késztetést érzek rá. Viszont, nem teszek semmit, rohadék én sem vagyok.

- Értem - néz rá kedvesen az idősebb, végül feláll az asztaltól. - Nos, köszönöm szépen a reggelit, én indulok. Te vigyázz magadra, óh és... ne öljétek meg egymást - kacsint ránk, mire hevesen bólogatok.

Szerintem, ő már sejt valamit.

A nyakamat rá...

- Rendben, gyere máskor is - áll fel Kookie, hogy kikísérje. Követem őket, azzal integetek nagy mosollyal, mígnem a másik, bezárja az ajtót. Én sem tétlenkedek. Átkarolom a hasánál és szorosan magamhoz húzom.

- Ah... végre kettesben. Mit szólnál hozzá, ha nemes tenyészfarkam a nemes forróságodba nyomnám? Mint tegnap... - szuszogom a fülénél, amit megcsókolok. - Ígérem, hogy hasonló élvezetekben lesz részed, mint tegnap - kuncogom.

Jungkook

Ledermedtem, és hatalmasra nyílt szemekkel bámultam magam elé, nyelve egy nagyot, ahogy szorosan magához vont, s éreztem az ölét a fenekemnek préselve.

Még is... mit képzel?

- Taehyung, engedj el - mormogtam, már vörösödő fejjel, de komolyan, mintha a falhoz beszélnék. Se hall, se lát, nem is foglalkozik semmivel. Akármit mondok, az az egyik fülén be, a másikon ki. Bezzeg, ha azt mondanám, hogy kívánom, és akarom őt, biztos, hogy azonnal ugrana, hogy a magáévá tegyen, mert... egyszerűen nem fér el a gatyájában.

- Nem akarlak elengedni - búgta a fülembe, finoman a cimpámhoz érintve a dús, forró ajkait, lágyan megharapdálva, megcsókolgatva az említett részemet, mire halkan felsóhajtottam. A fülembe nyögött és finoman megsimogatta a hasamat, majd lassan, lecsúsztatva az ujjait a hasfalamon, az ingem alá nyúlt, végig simítva a fedetlen bőrömön.

Ezen a ponton állítottam meg.

Egy szempillantás alatt kitértem előle, villogó, mérges szemekkel fordulva felé, fenyegetően nézve a szemeibe.

- Taehyung! Ha nem moderálod magad, akkor holnap reggel arra fogsz ébredni, hogy egy kennel figyel az udvaromon, ami arra vár, hogy téged bezárva tartson! - sziszegtem, felmutatva neki a mutatóujjamat. - NEM! Terrorizáljuk a gazdit, sem akkor, ha itt vannak a barátai, sem akkor, ha éppen egyedül van! Vili? - kérdeztem megrovóan, mire lebiggyesztette az ajkait.

- De a peted annyira szeret - nyüszítette, majd térdre ereszkedett. Felvontam a szemöldököm.

- Te mi az Istent csinálsz? - súgtam, hatalmasra nőtt szemekkel.

- Pitizek, hogy szeress! - Még lihegett is mellé, hogy a kézfejeit felemelte, oldalra döntve a fejét, mancsot formálva az ujjaiból. Hogy a hatás tripla legyen, még vakkantott is egyet, boci szemekkel figyelve.

- Neked elment az eszed. Volt egyáltalán? - súgtam, teljesen megrökönyödve, miközben a konyhába indultam, hogy valami innivalót nézzek magamnak. - Ma dolgoznom kell, hagyj békén! - kiáltottam ki az előszobába.

Nyüszítés.

Most komolyan nyüszít?

Taehyung, miért...?

- Fejezd be, mert kennelben fogsz kelni! - morogtam, kinyitva a hűtőt, hogy ásványvizet öntsek magamnak. De csak folytatta. - Taehyung! Komolyan beszélek! Fejezd be, vagy a fürdőbe zárlak! - sziszegtem, dühösen.

Taehyung

- Most akkor a fürdőbe vagy a kennelbe? - kérdezem, nyüszítős, fájdalmas hangon.

Tény, nem szoktam így viselkedni, de baromira élvezem. Lehetséges, hogy van valami ilyesmi fétisem?

Hmm... lehetséges, nem tudom, de tényleg élvezem.

Felállok a földről, aztán bemegyek hozzá a konyhába, ahol épp iszik.

Annyira csábít, hogy hozzá simuljak, és úgy érintsem, mint az este. De tudom, hogy nem engedné, és felhúzná magát.

Úgy tetszik, mikor mérgelődik. Persze, egyszer szeretném, ha nevetne. Furcsa, hogy már így gondolkodom. Pedig én csak egy pet vagyok. Tény, hogy én akasztottam magamra, de alapból, tényleg úgy vett meg, mint egy állatot. Mi más lehetnék?

Lassan odasétálok hozzá, aztán ismét magamhoz húzom, és megölelem, hasán végig simítva a tenyeremmel.

- Taehyung! - emeli meg a hangját, ahogy a poharat is leteszi a pultra.

- Hmm? - duruzsolom a fülébe, amitől azonnal megremeg a karjaim között.

- Engedj el, elegem van, hogy mindig rám mászol! Milyen pet vagy te?! - kérdezi, ahogy kibontakozik a karjaimból, és szembe fordul velem, dühösen nézve fel rám.

- Kanos? - kérdezem, egy széles vigyorral.

- Igen, azt látom! De tisztázunk valamit! Attól, hogy egyszer megbasztál, nem jelenti azt, hogy ezután is sikerülni fog! Akkor is csak egy gyengébb pillanatomban kaptál el, szóval, hagyd ezt abba! - sziszegi, felmutatva nekem a mutatóujját, amit figyelek.

- De miért, ha te is élvezted? - vonok vállat.

- Nem élveztem! Ez engem felzaklat! Szóval, hagyj békén. Bár jobban örülnék, ha elmennél és végleg magamra hagynál… - mormogja.

- Ma menjünk el egy sétára - szólalok meg, mintha az előzőt meg sem hallottam volna.

De nem csoda, nem is igazán érdekel.

- Hallod egyáltalán, amit mondok? - kérdezi dühösen.

- Igen, de menjünk ma sétálni. Ki akarok mozdulni veled - kacsintok rá.

- Nem, ma nem megyünk sehova! De, ha menni akarsz, csak rajta.

- Egyedül nem megyek. Vagy, szeretnéd, ha pitiznék? - érdeklődöm, azzal már is térdre ereszkedem és mancsot formálva az ujjaimból, hatalmas szemekkel, nyüszítve nézek fel rá. - TaeTae sétálni akar… - nyüszítek, hátha meghatom.

Jungkook

- Te tényleg... Te normális vagy? - kérdeztem halkan, szinte suttogva. Kidugta a nyelvét, hatalmas, könyörgő szemekkel nézve rám, én pedig szinte teljesen biztos voltam abban, hogy Taehyung egyáltalán nem normális... Holt szent biztos, hogy neki már születésétől kezdve elmentek otthonról. Hogyan képes pitizni, mint egy kutya?

- Kérlek! TaeTae menni akar - nyüszítette, lebiggyesztve az alsó ajkát.

- TaeTae nem akar menni sehová. A kutyákat pisilni viszik ki, te el tudod végezni a dolgod egyedül a mosdóban is, nagyon remélem. Bár simán elképzelem rólad, hogy nem... - morogtam, miközben elindultam a nappaliba.

Pedig ma dolgozni fogok, akár tetszik őfelségének, akár nem. Nem lazsálhatok el még egy napot. Egyszerűen ez a gyerek hihetetlen, és elképesztő...

- Kérlek! - vinnyogott, mire megforgattam a szemeimet.

- Még egy szó, és kennelre ébredsz reggel - morogtam, a nappaliba sétálva. - Hagyj dolgozni! A jó petek csendben maradnak, ha a gazdi dolgozik - sóhajtottam, felhajtva a laptopomat, apró morranással.

Hallottam még, hogy nyüszög, de egy idő után elhallgatott, és hallottam, hogy felmegy a lépcsőn.

Én pedig telefonáltam... komplett kennelt hozatok ide reggelre neki, egy cuki nyakörvvel. A nyakában fogja hordani, és ha nem viselkedik, tényleg kikötöm...

A nap végeztével nagyot nyújtóztam, majd lassan lehajtottam a laptopom tetejét. Mikor felmentem Taehyunghoz, és benyitottam a szobájába, láttam, hogy aludt. Elvigyorodtam, majd becsuktam magam mögött az ajtót.

Reggelre itt lesz a kennelje, és a nyakörve, a pórázzal együtt. Kíváncsi leszek az arcára, annyi szent…

Taehyung

Nem is tudom, hogy mikor, és hogyan szunnyadtam el így... talán mikor feljöttem, és vártam, hogy végezzen a munkával. Igen, akkor, de nem végzett így hamarabb elaludtam, mint hittem.

De ahogy reggel felébredek elmászok a fürdőszobáig, hogy a reggeli tevékenységemet elvégezzem. Fürdés, fogmosás, könnyítés, felöltözés.

Elkészülve, végül lemegyek a konyhába, ahol Jungkook épp reggelit készít.

- Jó reggelt! - köszönt, míg én ásítva egy nagyot viszonozom.

Láthatóan nem tetszik neki ez a tiszteletlen, és ízléstelen megnyilvánulás, de ez van, fogadjon el olyannak, amilyen vagyok.

- Jól aludtál? - érdeklődik, majd leteszi elém a kaját.

Milyen furcsa... lehetséges, hogy álmomban megdugtam, csak nem tudok róla?

Hát, ha ez történt, akkor túl jó lehettem, mert most... kedves?

- Egész jól. Bár hiányzott a gazdim, akit ölelgethettem volna - biggyesztem le az alsó ajkam, aztán elveszem az evőpálcikámat, majd nekilátok az evésnek.

- Ne is álmodj róla! - morogja már úgy, ahogyan a régi Jungkooknak morognia kell.

Mégsem dugtam meg...

- Miért? Pedig te is élvezted volna - kuncogom, de ő csak megforgatja a szemeit és megfordulva, kutakodik valamit, de úgy igazán nem is figyelek oda.

Először is megeszem, majd bepróbálkozom nála még egy menethez.

Most biztos, hogy meg tudom dugni.

Tekintetem végig vezetem rajta, mígnem megállítom azt a fenekén, és elidőzök a látványában.

Aww, annyira jó segge van.

- Mit bámulsz?! - mordul fel, félig hátra fordulva.

- Nos... tudod, mostanában érzem, hogy muszáj tovább adni a génjeimet. Igaz, hogy nem lennének kölykök, de szívesen beléd helyezném őket - nyalom meg ajkaimat.

- Te beteg vagy! Jézusom! - akad ki, végül ott hagy a picsába.

Elkuncogom magam, aztán csendben eszem, mígnem meghallom a motoszkálását, aztán a hátamnál hallom, mígnem a nyakamra tesz valamit.

Hatalmas, meglepett szemekkel nézek előre, és azonnal az anyaghoz kapok, ami ráfeszül a bőrömre.

Meg akar fojtani?!

De, mielőtt beijedhetnék, elhúzza a kezét tőlem, azonban a nyakamon, továbbra is ott van valami.

Odanyúlok és érzem, hogy bőr tapintása van, és vannak rajta fémes részek.

Csak nem...?!

- Ez... ez...? - kérdezem hatalmasra nyílt szemekkel, ő pedig úgy vigyorog rám, mintha a legnagyobb csínyt tette volna meg.

- Te kérted, hát megkaptad. Ha le mered venni, esküszöm, hogy visszaviszlek az aukcióra! - szól rám, immár komolyan. - És nem érdekel, hogy kinek adnak el. Ja és... van kint is egy meglepetésem. Jobban jársz, ha jól viselkedsz - kacsint rám, aztán megfordul, hogy folytassa a konyhában végzett tevékenységét.

Azonnal a fürdőbe sietek, és megpillantom nyakamban a nyakörvet.

- Mou, ne máááár! Miért pont rózsaszín?! - nyüszítek fel, és úgy jövök ki a fürdőből, mint akit meglőttek és össze akarna esni. - Ez most komoly? MIÉRT?! - vonyítok a rózsaszínes kíntól.

Jungkook

Elvigyorodtam.

Jaj, kis édes, a lényeget még csak nem is sejti. Ha tudná, milyen cuki ólat, és kennelt kapott, biztos, hogy elviszi a szívbaj, ha már a kis rózsaszín nyakörvtől is teljesen kifakadt. Nagyon kis vicces a reakciója. Hát... ő mondta a nyakörvet, viselje a következményeit.

- Ez a büntetésed. Rózsaszín nyakörv. Ha le mered venni, komolyan vissza foglak cipelni az aukcióra, és visszaadlak a kis barátodnak - mosolyogtam, majd elővettem egy kisebb láncot, mire kikerekedtek a szemei, és szabályosan elfehéredett.

Nem vettél komolyan, mi? Pedig kellett volna...

- Ez most komoly? - súgta, mikor a nyakörve elején lévő kis karikába csíptettem a lánc végét, széles vigyorral. - Mint egy sado-mazo hülyeség - suttogta, nagy szemekkel.

- Nyugi, olyan szándékaim nincsenek - mondtam, elkerekedett szemekkel. - Na, gyere szépen, kicsi TaeTae - vigyorogtam, majd picit megrángattam a lánc végét, jelezvén, hogy jöjjön utánam. Halkan nyüszítve, de tette a dolgát, szinte vinnyogva. Elnevettem magam és kivezettem a házon.

Nagyon aranyos. Tény, hogy egy kis kullancs, de nagyon aranyos most. Kétségbe van esve.

- Az a tiéd - vigyorogtam, a kennelre, és a rózsaszín kutyaházra mutatva. Mikor ránéztem, eltátotta a száját. Rózsaszín falú, és piros tetejű kutyaház volt, és az ajtaján egy picike kis tiara figyelt felfestve. Van bent egy bélelt, rózsaszín kiságy is, csak azért, hogy igazán élvezhesse. Kutyatálak is... játékok.

- Ez most komoly? - suttogta.

- Mától hivatalosan a kiskutyám vagy! V - vigyorogtam felé, mire nagy szemekkel nézett rám, de én csak a kutyaházra mutattam, ahová fel volt festve ezüst színnel egy V betű. - Az a petneved.

- Na ne - suttogta.

- Kellett neked szórakozni és szemtelenkedni - vontam vállat, a láncnál fogva közelebb húzva magamhoz. - Én vagyok a gazdi, azt teszed, amit mondok. Nincs leányálom, nincs szórakozás. A kezemben a gyeplő... - mondtam, eszelős vigyorral nézve rá.

Taehyung

Hatalmas szemekkel nézek az ő élettel csillogó szemeibe, amikben tökéletesen látszik, hogy mennyire élvezi ezt az egészet. El sem hiszem, hogy az ilyesmi vidítja fel. Milyen kis perverz. Kis szadista.

Viszont... az a baj, ha tényleg, nagyon kihúzom a gyufát, tuti, hogy visszavisz az aukcióra. Eddig azt hittem, hogy üres fenyegetései vannak, de most derült ki, hogy óóóh, szó sincs róla.

Megkaptam a nyakörvet, ami nem is menő, hanem... hanem undorító, cuki rózsaszín.

Hirtelen a hideg is kiráz.

- Tényleg visszaküldenél? - kérdezem, továbbra is nagy szemekkel nézve az ő élvezettel csillogó szemeibe.

- Vissza. Abban a minutumban, amint nagyon rossz kutya vagy. Tudod, olyan ez, mint a menhely... az is meglehet, mivel rossz áru vagy, elaltatnak - mosolyodik el, még eszelősebben, mint eddig.

Ez már félelmetes, komolyan mondom!

- Mit is kell tennem? - kérdezem egy szerény mosollyal.

- Ezt már szeretem - kuncogja, aztán kinyitja nekem a kennel ajtaját. - Először is, ez a büntetésed, amiért tegnap egy görény voltál a legjobb barátom előtt - húz be a láncnál fogva a kennelbe.

Olyan élet van most benne, mint amilyet a szexnél láttam nála. Bár... ez lehet, hogy annál jobb.

Élvezi, hogy engem basztathat.

Igazából, én is élvezem. Mondom én, hogy valami mazochista hajlam van bennem, csak eddig még nem jött elő.

- Itt maradsz bent. Ki is kötlek, mert nagyon rossz voltál. Nem lesz teljes szabadságod. Tanuld meg, hogy mit lehet és mit nem! - mondja, ahogy a láncot, egy lakattal(!) rögzíti a kis házikómhoz.

- Ez... nem lesz egy kicsit sok? - kérdezem, megköszörülve a torkom.

- Épp ellenkezőleg. El kell kezdenünk a nevelésed, nem igaz? - kérdezi, ugyan azzal az eszelős vigyorral az arcán.

Majd, amint elkészül hozzám lép és a nyakörvemhez is hozzá illeszt egy lakatot, hogy véletlenül se tudjak szabadulni.

Ez... tényleg tetszik. Egy beteg állat vagyok!

- Lakat?

- Egy állat vagy. Muszáj - kuncogja.

Nocsak, már gondolatolvasó is lett?

Végül ahogy elenged, hátrább lép, hogy kimenjen, azonban nem engedem.

Hirtelen elkapom, és a kennel drótrácsainak szegezem.

Rámarkolok a kis rácsokra a feje két oldala mellett, aztán teljesen ráhajolok. Noha érzem, ahogy a lánc kezd kicsit feszülni, de nem izgat.

- Tudod... hogy mennyire beindulok tőled? - kuncogom, teljesen az ajkát cirógatva végig, ahogy beszélek. - Ha kizársz, annál kanosabb leszek. Már most alig bírok magammal - szuszogok, aztán az ajkaink közti apró távolságot is bezárom, hogy végre szenvedélyesen csókolhassam azokat a kívánatos ajkakat.

Nyakamon erősen feszül a nyakörv, hiszen nem túl hosszú az sem.

Nem fojt meg, de elég ahhoz, hogy egy kicsit nehezebben vegyem a levegőt.

De annál jobb.

Meg kell érte küzdenem.

Jungkook

Nem tudom, miért, de határozottan jól esett, ahogy az ajkaival az enyémeket kóstolta. Tényleg finom volt, és... talán végre visszavághattam neki a sok gonoszkodásért, azért élveztem ennyire. Lehet, hogy most megadtam neki azt az ici-pici kegyelemdöfést, ami valljuk be, kijárt neki a sok szemtelenkedése után. Főleg a tegnapi... na meg az azelőtti. Nagy kegyesen elvittem volna vásárolni, erre megfektetett. Szép, nem? Dehogynem.

Mikor a nyelve a számba nyomódott, elvigyorodtam a csók közben.

Megadom neki a dupla kegyelemdöfést…

Hirtelen az ujjaimmal a nadrágjához kaptam, majd erősen masszírozni kezdtem rajta keresztül a merevedését, mire hangosan az ajkaim közé nyögött, teljesen elveszetten. Újra a csókba vigyorogtam, erősebben masszálva a merevedését, miközben a másik kezemmel a hajába túrtam, és jobban húztam magamhoz, amire még nyüszített egyet.

Viszont, mikor éreztem, hogy teljesen megkeményedett a kezem munkálódása alatt, elvigyorodtam, és elég volt kettőt lépnem tőle, hogy ne érjen utol. Felnyüszített, teljesen elveszetten és kétségbeesetten. Ördögien vigyorogtam rá, kacsintva felé egy nagyot.

- Ne már! Ez most komoly?! - vinnyogott, a nyakörvét tapogatva.

- Teljesen - nevettem, puszit dobva felé az ujjaimmal. - Viszont, sajnálom, V, de mennem kell dolgozni - mondtam, lebiggyesztve az ajkaimat, ő pedig elfehéredett, majd elvörösödött.

- De... de állok! - vinnyogott.

- Kellett neked szemtelenkedned, látod - kuncogtam, miközben elindultam ki a kennelből. Mikor kiértem, lassan becsuktam az ajtót. - Majd este kijöhetsz! - vigyorogtam.

Dehogy, nem fogom estig itt tartani. Nem vagyok őrült, és elmebeteg. Egy embernek nem tesz jót a bezártság. Maximum két-három óráig lesz bent, de nem árt, ha komolyan vesz.

Meg... nem is sűrűn használnám ezeket a cuccokat. Nem akarok belőle állatot csinálni, vagy lekezelni, vagy bármi más. Csak egy picikét megleckéztetni, mert olyan rondán viselkedett velem a napokban.

- Ha kijutok, nagyon megduglak - nézett rám, szúrós szemekkel.

- Nem is tudom, ki dominál jelenleg - vigyorogtam, a lakat kulcsait forgatva az ujjaimmal, miközben elindultam a lakásba.

Jelenleg győztem.

Felizgattam, merevedése van, ki van kötve...

Látod-látod, pici V, velem nem éri meg szórakozni…