Láz - TaeJin (3/3) +16

Cím: Láz

Alkotó: Nana & Nóri

Hossz: ?
Párosítás: TaeJin ~ SeokJin x Taehyung (BTS)

Besorolás: +16!

Műfaj: Bandfic

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; erotikus tartalom! Yaoi! +16! hisztis TaeTae

Összefoglalás: Taehyung lebetegedett, nem is akármennyire, viszont Jin szemfüles volt, és észrevette, hogy a kisebb elég ramatyul érzi magát. Otthon maradt vele, hogy ápolgassa, viszont arra nem volt felkészülve, hogy Taehyung milyen szexi lázasan... 

Hozzáfűzés: Yaay! :33 Hát, vége lenne ennek a ficinek. Utolsó részecske. :c Reméljük, hogy tetszeni fog nektek! <3

Nóri írja Seokjint!

Nana (én) írja Taehyungot!

Seokjin

Csendben figyelem egy ideig, végül csak leülök mellé. Ha erőszakoskodok, sosem viszem ki.

– Taehyung – eresztek meg egy mosolyt, tenyerem a hátára emelem és végig simítok rajta a paplanon keresztül.

– Nem megyek ki! – vinnyogja, továbbra is az anyag alól.

– Rendben, nem viszlek ki. De legalább egy csókot adhatnál – mosolygom, ő pedig kikucskálva néz rám.

– Hol a csapda? – kérdezi megremegve, hatalmas boci szemekkel nézve rám.

Milyen gyönyörű. A végén megint neki esek.

– Milyen csapda? – kérdezem, ártatlanul pislogva rá.

– Azt csak te tudod – nyöszörgi. Egy halk sóhajt eresztek meg, aztán a takaró alá nyúlva, megsimogatom az arcát.

– Én csak egy csókot akarok – mosolygok kedvesen, rajta ekkor látszik, hogy gondolkozik. – Öt másodperced van, különben a csók lehetőséged elúszik – kuncogom, azzal nem is gondolkozik, kimászik a takaró alól, s ajkaimra hajolva, ő kezdi a csókot. Elmosolyodom, azzal viszonozom, szorosan magamhoz ölelve. Ahogy lefoglalom ajkait, karjaimba véve kimegyek vele a fürdőbe. Csókunk végeztével pedig, bele is teszem a hideg vízbe, hogy levigyem a lázát.

Taehyung

Hangosan felvinnyogtam, mikor megéreztem magam körül a langyos, majdhogynem hideg vizet. Azt hittem, kiugrom a kádból, de Jin elég erősen tartott benne. Én annyira tudtam, hogy ez megint egy piszkos csapda. Legszívesebben önkívületi állapotban hisztiztem volna, hogy képes volt ezt velem megtenni, és most komolyan berakott a hideg vízzel teli kádba úgy, hogy én konkrétan nem is akartam.

Felnyüszítettem, elesetten nézve hyungomra, aki elmosolyodott, egész törődően, miközben a szabad kezével megsimogatta a hajamat.

– Nem halsz bele, hidd el – kacsintott, mire szipogtam párat, már csak azért is rájátszva a dologra. – Ennyire azért nem vészes. Ne hisztizz. Le kell vinni a lázad – kántálta, mire durcásan oldalra néztem, majd mikor elengedte a hajamat, láttam, hogy a vízbe mártja a kezét és vesz fel a tenyerébe egy kicsit. Összevontam a szemöldökömet, s mihelyst megéreztem a hátamon a hűvös, híg halmazállapotot, felvinnyogtam, megremegve.

Iszonyatosan hideg volt.

– Ne már! – nyöszörögtem, ránézve, teljesen elesetten. Lassan megcsóválta a fejét, lehunyt szemekkel és már csak azért is tovább locsolgatott a vízzel. Vacogtam, remegtem a vízben, felhúzva magamhoz a lábaimat, átölelve a térdeimet, nyöszörögve, mint egy elveszett kisgyerek.

Én rohadtul nem akartam ezt a hideg fürdőt... Miért kellett ilyen csúnyán átvágnia?! Ez annyira nem volt szép dolog...

Felsóhajtottam, összeszorítva a szemeimet, tűrve, ahogy folyamatosan lötykölte a testemre a vizet.

– Mikor mehetek ki? – kérdeztem remegő hangon. Még a fogaim is össze-össze koccantak. Én remélem, hogy lassan kijön az orvos is, mert Jin itt egy pillanat alatt lefagyasztja a seggemet.

– Mindjárt, bírd még ki egy kicsit! – dörrent rám, türelmetlenül.

– De nem bírom! – nyüszítettem, hisztisen nézve rá, vérig sértve.

Seokjin

– De, kibírod. És kérlek, ne hisztizz. Ha nem csináljuk, nem kéne ez... – sóhajtom, aztán újra végig simítok hátán a vizes kezemmel.

Felnyüszít, aztán mérgesen néz rám.

– Úgy mondod, mintha megbántad volna... – mormogja, ugyan úgy sértetten nézve rám.

– Ne mondd ezt...

– Miért? – kérdezi, már-már mérgesen.

– Mert ne…

– Tényleg megbántad? – kérdezi, immár csalódottan.

Elmosolyodom.

Hogy tud ilyen hirtelen átváltani mérgesből-szomorúba? Annyira édes.

Odahajolok, aztán egy csókot adok a nyakára.

– Egyáltalán nem bántam meg – suttogom, de mielőtt újabb csókot adnék neki, valaki csönget.

Felsóhajtok, azzal elhúzódom tőle.

– Ez az orvos lesz. Öltözz fel, jó? – mosolygok, újabb puszit adva a bőrére, azzal kimegyek, hogy behívjam a dokit.

Taehyung

Felnyüszítettem, mikor becsukta maga mögött az ajtót, majd kelletlenül ugyan, de nagy nehezen kikászálódtam a kádból, és akkor éreztem először, hogy bizony-bizony, nagyon fáj a fenekem. Összerándultak az arcizmaim egy pillanatra, majd mikor sikerült kikászálódnom a vízzel teli kádból, a törölközőmhöz nyúltam, hogy nagyjából áttörölgessem magam, és vacogva, reszketve öltöttem magamra a ruháimat.

Bár, nem tudom, miért kellett kihívni az orvost, hiszen ez csak egy szimpla megfázás, vagy inkább csak láz... nem tudom, hogy melyik, vagy egyszerre a kettő, de biztos voltam benne, hogy hamarosan elmúlna, de nem! Engem meg kell vizsgálni.

Kótyagosan, kissé vacogva sétáltam ki a fürdőszobából, egyenesen a szobám felé, majd beérve szinte rögtön az ágyamba bújtam, törökülésben ülve, bevackolva magam a takaró alá, mélyeket sóhajtva.

Nem volt sok időm a szusszanásra, ugyanis alig pár pillanattal később megjelent Jin az orvossal az oldalán. Az ajtóban álltak és engem szuggeráltak. Jin aggódó szemekkel, az orvos pedig ridegen, kifejezéstelenül. Igen, sűrűn vagyok beteg, jól ismer már...

– Mi a gond? – kérdezte az orvos, közelebb lépkedve hozzám, előkapva az eddig lába mellett pihenő táskáját.

– Lázas vagyok. Meg ilyesmik - motyogtam, megremegve. Aprócskát bólintott, majd lassan közelebb lépett hozzám. – Muszáj megvizsgálni?

– Muszáj – pislogott meglepetten.– Bújj ki a takaró alól, rendben?

– Ne már – nyüszítettem, kelletlenül. Az orvos hitetlenkedve nézett rám, haloványan összeszűkítve a szemeimet, miszerint nem volt kíváncsi a gyerekes hisztire, így pufogva ugyan, de kibújtam a takaró alól. Amint megéreztem a hideg levegőt, összerezzentem, elesetten nézve hol Jinre, hol az orvosra.

Nem szeretem az orvosokat.

Seokjin

Figyelem, ahogy hisztizik és egyszerűen nem akar semmit. Persze, elhiszem, hogy beteg, feküdni akar a melegben, de... könyörgöm, mit vár? Beteg, muszáj, hogy az orvos megvizsgálja.

– Ne nézz rám, én jelen pillanatban nem tehetek semmit – sóhajtom, ahogy leülök és figyelgetem.

Felnyüszít, aztán hagyja magát a dokinak, hogy megvizsgálgassa.

Persze, megállapítja, hogy kimerült, túlhajtotta magát, plusz meg is fázott. Egy hetet mond neki, hogy addig legyen itthon.

Már, ha itthon akar lenni. De, ha nem is, akkor majd én teszek róla, hogy így legyen.

– Nos, adtam be neki egy lázcsillapítót, írtam fel gyógyszereket, ezeket váltassák ki, aztán ha bármi gond lenne, hívjanak – mondja a doki a szakszerű monológját, azzal ki is kísérem az ajtón.

Lassan bemegyek és az ágyon, megint a paplan alatt egy sértődött Taehyungot találok.

Úgy mászik alatta, mint egy teknősbéka.

– Te mit csinálsz? – kérdezem, leülve mellőle, lehúzva fejéről a takarót.

– Helyezkedem, mert hideg van… – vacog, nagy szemekkel nézve rám.

– Gyere… – nyújtom felé a kezem, egy szelíd mosoly kíséretében. Kétszer sem kell neki mondani, azonnal hozzám bújik, így mind a kettőnket jól betakarom így.

Olyan forró, még mindig. Remélem, hogy az a szuri hamar hatni fog.

– Fáj a fenekem – szuszogja a nyakamba. Elkuncogom magam azonnal.

– Hát... egy darabig így lesz. A szuritól pedig főleg – vigyorgom, belepuszilva a hajába.

– A szuri rossz, de a másikat meg tudnám szokni – nevet azon az igazán vidáman csilingelő hangján.

– Biztos? Pedig lehet, hogy ez volt az első és utolsó – simítok végig a derekán, cirógatva őt, aztán elfekszem vele együtt az ágyon.

– Micsoda? – pillant rám azonnal.

– Jól hallottad – döntöm homlokom az övének.

– Miért? Talán nem volt jó? Vagy… – A szavába vágok.

– De, nagyon is jó volt. Csak nem félsz a többiek reakciójától, ha megtudják?

– Őszintén? – kérdezi, amire bólogatok. – Nem. Nem félek. Az én életem, én tudom, hogy mit akarok  – mondja ezt teljesen komolyan.

Azonnal egy nagy mosoly húzódik az ajkaimra.

Milyen igaza van.

– Miért, te talán félsz? – kérdezi.

– Nem... nem félek. Engem sem érdekelne.

– Akkor, mi ez az első és utolsó alkalom?

– Erre a hétre az első és utolsó – válaszolom, megcsókolgatva az ajkait. – Először is, gyógyulj meg. Aztán meglátjuk.

Taehyung

– Nekem ez nem elég válasznak – mondtam halkan, közelebb bújva hozzá, de persze az ajkaimon ott ült az önelégült vigyor, ahogy ívként húzódott végig a szám sarkaiban. Igen, önelégült voltam, mert sikerült elcsavarnom Jin fejét, a legidősebb hyungom fejét, és igen, büszkeséggel töltött el. Ráadásul adott egy löketet az önbizalmamnak is, ugyanis ezek szerint tényleg jól nézek ki.

Még egy férfi fejét is el tudtam csavarni.

– De! Legyen elég. Most már viszont hallgass és pihenj. Ha lement a lázad, a biztonság kedvéért még egyszer megfürdesz a hideg vízben, hogy biztosra mehessünk – mondta halkan, miközben a hajamba puszilt. Ártatlan mosoly húzódott a számra, közelebb férkőzve hozzá, teljesen a testéhez préselődve, miközben megeresztettem egy halovány, aprócska sóhajt.

– Jó-jó, hallgatok. – Helyeslően bólintott a mondatomra, engem pedig egy idő után kezdett elnyomni az álom. Éreztem, hogy az álom manók meglepik a fejemet és apró csillámporokat szórva rám, átjuttatnak az édes álmok birodalmára; egy szóval: elaludtam, mint akit leütöttek gumikalapáccsal.

Halkan felnyöszögtem, miközben felültem és megdörzsölgettem a szemeimet. Egyedül voltam a szobámban, viszont kintről zajokat hallottam. Felsóhajtottam, és újra végig dörzsölgettem a szemeimet az ujjaimmal, majd kissé kótyagosan, de sokkal tisztább fejjel keltem ki az ágyból, mint pár órával ezelőtt. A fenekem nagyon, nagyon fájt, de ennek ellenére próbáltam úgy sétálni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, hiszen nem szerettem volna, ha esetleg a többiek gyanút fogjanak.

Lassan slattyogtam ki a nappaliba, és rögtön meg is láttam, hogy Jin az ágyon ül Jungkook és Hoseok társaságában, kapcsolgatva a tévét.

– Hogy vagy? – kérdezte Jungkook, rám pillogva.

– Jobban – mosolyogtam, majd lassan feléjük közeledtem, Jin és Hoseok mellett fúrva magamnak egy kis helyet. Rögtön Jinhez bújtam, a mellkasához hajtva a fejemet. Jin reflex szerűen a homlokomra tapasztotta az ujjait.

– Ó! Már egész alacsonynak tűnik a lázad! – Hallottam a hangján, hogy vigyorog.

– Jobban is néz ki, mint reggel – konstatálta Jungkook, halovány mosollyal a száján. Én nem nagyon reagáltam, még álmos, kótyagos voltam a beszédhez, úgyhogy csak hallgattam őket.

– Tudnád, milyen volt délután – mormogott Jin, kicsit meghúzva a hajamat, mire felnyüszítettem.

– Miért? Milyen volt? – pislogott Hoseok, meglepett íriszekkel bámulva minket.

Seokjin

Hirtelen, azonnal észbe kapok, hogy majdnem elszóltam magam. Persze, tudom, hogy nem lenne belőle semmi, hogy elmondom, de még is... ne tudjanak mindenről.

Elmosolyodom és a hajtincsével játszadozom, ahogy fejét, még mindig a mellkasomon nyugtatgatja.

Milyen aranyos.

– Forró volt. Alig tudtam levinni a lázát. Azt hittem, hogy lázgörcsöt kap – válaszolom, újra meghúzgálva a haját. – Ja, és hozzá teszem, nagyon izgága volt. Alig bírtam vele – mormogom már a végét.

Erre ő, felnéz rám egy nagy vigyorral az ajkain.

– Ejha... pedig általában V elég nyugodt, ha lázas – szólal meg Jungkook.

– Hát, most alig bírtam vele. Aztán kapott egy kis langyos fürdőt. Akkor jött csak a hiszti – kuncogom, visszagondolva a tegnap estére.

– Mert hideg volt és én nem akartam – nyöszörgi az említett.

Mind a hárman megcsóváljuk a fejünket egy apró mosoly kíséretében.

– A lényeg, hogy már jobban vagy. Ha lehet, vigyázz jobban magadra. Jin hyungnak így is nehéz – kuncogja Hobi, megborzolva a fiatalabb haját.

– Így lesz – vigyorogja TaeTae, majd úgy bújik hozzám, mint egy kiscica.

– Furcsa... most sokkal jobban ragaszkodik hozzád. Még nem láttalak így együtt titeket – figyel minket Kookie.

– Mondjuk úgy, hálás nekem. Ha én nem vagyok, ő nem biztos, hogy kórházban végzi – válaszolom, hajába jól beletúrok, aztán ismét a homlokára simítom a tenyerem. – Jobb lenne, ha még a szobádban pihennél, nem? – kérdezem a kis betegeskedőtől, de azonnal fejrázással válaszol.

– Persze, tudom, de még is. Biztos, hogy nem történt több köztetek? – érdeklődik a legfiatalabb, kicsit gyanakvóan már.

Hát igen, Jungkook egy eszes kölyök, előtte nem lehet nagy titkot tartani. Viszont Hobi, nem ért semmit.

– Csak leápolgattam, ennyi. Viszont, beviszem ezt a kölyköt. A végén jobban megfázik – veszem az ölembe, azzal megemelve, már i felállok vele együtt a kanapéról. Jungkook tudja, ez 100%.

A szobába érve, már is lefektetem az ágyára, s fölé hajolva, azonnal megcsókolom.

Azt hiszem, tényleg elcsavarta a fejem. Annyira gyönyörű és annyira aranyos. Meg akarom tartani, mint párom. Szeretni akarom, míg csak lehet.

Taehyung

Rögtön átkaroltam a nyakát, amint lefektetett az ágyra és finoman megpuszilgatta a számat. Tény, már sokkal jobban voltam, mint jó idővel ezelőtt, de ezt a csókot és Jin érintéseit ugyan úgy élveztem, ha nem jobban. Így aránylag tiszta fejjel sokkal másabb volt, ahogy csókolt. Olyan finom volt, kellemes és lágy. Törődő.

– Tessék aludni – mosolyodott el lágyan, miközben lassan lemászott rólam és megemelve a takarót, gondosan elterítette rajtam a textilanyagba csomagolt plédet, én pedig alá vackoltam magam, felnézve rá.

– De ne hagyj itt! – néztem rá szúrósan.

– Muszáj. Valakinek vacsit is kell csinálnia, és nem szeretném, ha esetleg Namjoon szabadulna be a konyhába, Hoseokkal együtt – mondta, haloványan zavart mosollyal, miközben kiegyenesítette a hátát.

– De én nem akarok egyedül lenni! – nyavalyogtam, mint egy gyerek.

– Tudod, kicsit elviselhetetlen vagy betegen. Hisztis vagy, mint egy kislány. Alig várom, hogy jobban legyél, és újra a régi TaeTaeként viselkedj – sóhajtotta, szórakozottan csóválva meg a fejét.

– Gonosz vagy! – nyögtem, majd a mellettem lévő kispárnát ragadtam meg, és egy jól irányzott karlendítéssel Jin felé dobtam, aki nevetve hajolt el a felé repülő objektum elől, majd újra meglibbentette a fejét jobbra-balra, kissé rosszallóan.

– Na, aludj egyet! Minél többet alszol, annál jobb – mosolygott, miközben elindult kifelé.

– Hyung! – szóltam neki, ülő pozícióba tornázva magam, mire az ajtóból visszanézett rám, én pedig haloványan elgondolkodtam, hogyan is fogalmazzam meg a dolgokat, amik a fejembe ötlöttek.

– Mondd csak.

– Legközelebb... lehetek én felül? – kérdeztem, eszelős vigyorral a számon.

Seokjin

Hirtelen erre a kérdésére, nem is tudom, hogy most köpjek, nyeljek, vagy mit csináljak.

Ő felül? Miért is?

– Ezt honnan szedted már elő? – kérdezem, még mindig döbbenten.

Mint Taehyung felül? Ez kizárt. Ő egy kis ribi. Jó, tudom, ez csúnya dolog, de V nem más, mint egy ribanc, aki kelleti magát. Főleg nekem.

– Nem tudom, csak... kipróbálnám, hogy milyen úgy – kuncogja, jobban bevackolva magát a paplan alá. – Ugye, szabad? – kérdezi csillogó szemekkel.

– Taehyung... inkább aludj, már most össze-vissza beszélsz. A vacsit majd behozom neked – kacsintok rá, azzal egyedül is hagyom a szobában.

Még, hogy felül. Ugyan, dehogy!

Felsóhajtva állok a konyhában és összeszedem a hozzávalókat, hogy elkészítsem a vacsorát.

Jungkook persze, azonnal bejön, nyitja a hűtőt, hogy találjon magának valamit enni, de nem engedem. Bezárom az ajtaját és szúrós szemekkel nézek rá.

– Várd meg azt a kis időt, míg elkészül a kaja. Utána meg nem eszel – sóhajtom, miközben a zöldségeket kezdem el megpucolni és felszeletelni.

– Még csak most kezdted el, hyung. Addigra éhen halok – nyöszörgi.

– Dehogy, kibírod. Na, gyerünk, menj be és nézz addig valamit – mormogom, de ő ekkor csak felül a konyhapultra, mire én visszakézből penderítem le a földre. Szemtelen kölyök.

– Ajh... sosem csinálhatok semmit – vinnyogja, mint egy óvodás.

– Nem – sóhajtom. – Itt készül a kaja, nem széknek való.

– Bezzeg V-nek engednéd – biggyeszti le az alsó ajkát.

– Miből gondolod ezt?

– Abból, hogy jártok – mosolyodik el. Tessék, gondoltam, hogy tudja.

– Ahha... jól kitaláltad.

– Nem kitaláltam, csak látszik V-n, amikor szerelmes – neveti, ahogy figyel engem a földön ülve.

– Szerelmes? – pislogok le rá.

Az lehetetlen. Hogy lenne már az? Tegnap csak szeretkeztünk.

– Igen. De nagyon is. Ilyenkor nagyon aranyos – vigyorog, ahogy láthatóan visszaemlékszik arra, milyen lehet a fiú, ha szerelmes.

– De, látom ez nem zavar téged – vágom el a hagymát, ahogy ránézek.

– Egyáltalán nem. Örülök, hogy Taehyung talált magának valamit. Már rá fér a boldogság. Elég régóta maga alatt van – sóhajtja.

Maga alatt? Nem is vettem észre. Vagy lehet, emiatt is lett beteges? Lehetséges.

Végül, Jungkooknak elmesélem, hogy mi is történt az este, persze nem volt meglepődve, ahogyan azt sejteni mertem.

A vacsi elkészül, a többiek mind a konyhában esznek, kivéve Taehyungot. Ő, még mindig a szobában henyél és próbál meggyógyulni. Így egy jó nagy adag levest viszek be neki. És persze, ő alvás helyett a telefonját nyomkodja.

– Gyere egyél. Rád fér, alig ettél mostanában – sóhajtom, mikor mellette foglalok helyet. Felül és azonnal hozzám bújik, majd nagy szemekkel néz fel rám.

– Megetetsz? – kuncogja.

– Tudsz te enni magadtól is – mosolygom.

– De így finomabb lenne – ölel magához, amit egy nagy sóhajjal nyugtázok.

– Jó, legyen. De ez csak egyszeri alkalom – veszem a kanalat kezembe, és merítve vele a levesből, a fiatalabb ajkához emelem. – Amúgy... hogy jött neked ez a "felül akarok lenni" dolog? – érdeklődöm.

Taehyung

– Hát, úgy, hogy szép arcod van és szeretném nézni, mikor elélvezel tőlem – vigyorogtam rá, majd lassan bekaptam a felém nyújtott kanalat, lenyelve a levest, miután az a számba jutott.

– H-hogy mondod? – kérdezte, majdhogynem zavarba jőve, én pedig szélesebb vigyort villantottam az ajkaimra, miközben csillogó szemekkel néztem az övéibe, vonogatva a szemöldökömet.

– Hát, nagyon helyes arcod van és mikor felettem voltál, igazán jól néztél ki, ahogy elmentél. Olyan szép arcod volt közben – nyögtem, oldalra döntve a fejemet, lehunyva a szemeimet, mikor elképzeltem az arcát. Mintha vetítő lenne a fejemben, úgy vetült ki szemeim előtt a képe. Jin tényleg nagyon helyes.

– Köszi – nevette, zavart hangon, ami arra késztetett, hogy felnyissam a pilláimat, rá sandítva. – Zavarba jövök, ne nézz így – sóhajtotta, újabb levest szedve a kanálba, amit az arcom felé irányított, én pedig nemes egyszerűséggel kaptam be a kanalat, eltüntetve róla a saját készítésű levesét, aminek amúgy Istenien finom íze volt. Éjjel-nappal tudnám enni Jin hyung főztjét.

Azt hiszem, ha csak az ő kajájából és anyáéból ennél, biztos, hogy felpakolódna rám plusz 20 kiló akkor is, ha nem vagyok hízékony.

– Igen? – bazsalyogtam, közelebb hajolva hozzá.

– Igen! Fejezd be – szuszogta, újabb levest véve a kanálba, amit ismét eltüntettem a kis fém evőeszközről.

– Akkor is látni akarom, ahogy alattam élvezel el! – mondtam, elszántan nézve rá.

– Fejezd be.

– De jó érzés!

– Taehyung!

– De én akarom! – nyögtem, megforgatva a szemeimet. – Kérlek! – nyüszítettem, kölyök, kiskutya szemekkel nézve rá, könyörgően. – Látni akarom az arcodat, ahogy a nevemet nyögve élvezel a tenyerembe, miközben én benned mozgok és simogatlak... minden pontot, ahogy belül cirógatom a forró testedet... – súgtam, a lehető legbúgóbb, legszexisebb hangomon, kéjesen nézve végig rajta, majd mikor befejeztem a mondandómat, beharaptam az alsó ajkamat, ragadozó vigyorral, kéjsóvár tekintettel nézve fel a szemeibe, finoman oldalra döntve a fejemet, hogy fokozzam a hatást.

Seokjin

Meg akar dugni? Tényleg?

Azt hiszem, kicsit eltévesztette az eszét. Engem nem kaphat meg úgy, ahogyan ő azt most így előadta. Én nem alárendelt félnek születtem, ha már férfiakról van szó.

Lehet, hogy kedves vagyok és az arcom is kedves, de nem vagyok nőnek való. Taehyung ezzel szemben igen.

– Azt mondod? – kérdezem, még kedves mosollyal.

Tény ez az arckifejezés, ami kiül az arcára és ez a hang... ez a ragadozótekintet tényleg, mind-mind olyan dolog, hogy ha nő lennék, szétdobnám neki a lábaimat, de nem vagyok az. És nekem ez csak annyit jelent, hogy én dugjam meg őt, mert baromira tetszik nekem ez az egész. A tekintete, az arca, a hangja...

Leteszem a tányért, aztán az állára fogok. Komoly tekintettel nézek a szemeibe.

– Tudod, kicsi TaeTae, engem nem hat meg ez az egész. Hamar zavarba jövök, de nem vagyok alárendelt – mosolygom, aztán előre hajolva, azonnal az ajkaira tapasztom a sajátomat.

Szenvedélyesen és birtoklóan csókolom az ajkait, lassan levetkőztettem, később már ott tartunk, hogy benne mozgok, megmutatva neki, hogy igen is, én vagyok a dominánsabb. Ő engem csak akarhat, de nem dughat meg.

Felnyüszít, ahogy a merevedésére szorítok, mozgatva rajta az ujjaimat, hogy lassan, végre már a csúcsra juttassam magunkat.

nem zavarna, ha most benyitna valaki. Most Taehyungon kell dolgoznom, hogy kitöröljem agyából ezeket a rossz gondolatokat, miszerint neki kell felül lennie.

Lehajolok hozzá és újra megízlelem azokat a csodálatos ajkait. Testünk együtt mozog, mígnem mind a ketten megfeszülünk és elérjük az orgazmust, ami elképesztő, még mindig.

Úgy érzem, ha Taehyunggal leszek, mindig ilyen jó érzésekben lesz részem.

Fáradtan dőlök le mellé, szorosan magamhoz húzva a fáradt testét.

– Hyung… – szuszogja, ahogy teljesen hozzám bújik.

– Hm?

– Sosem... sosem lehetek felül? – kérdezi halkan. – Úgy szeretném, ha egyszer te mennél el attól, amit csinálok... – szuszogja a bőrömre.

– Miről beszélsz? Attól megyek el, amit csinálsz – mosolygok rá, majd megpuszilom. Azonnal nagy szemekkel néz rám, nem érti, miről beszélek. – A tested, elképesztő... te teszed ezt velem, hogy elmenjek. Te szorítasz rám, te adod meg a kegyelemdöfést ahhoz, hogy elélvezzek. ha úgy vesszük, ugyan úgy te dominálsz, csak nem az aktív fél szerepében – kuncogom.

Viszont, láthatóan ez a magyarázat nem tetszik neki, így csak kinevetem.

–Tudod mit? Egyszer... egyszer majd megengedem. Viszont – kezem a homlokára tapasztom - megint lázad van. Irány a fürdő – mormogom, hiszen nem lehet igaz. Megint, újra elértem, hogy láza legyen, hogy megint veszélyben legyen a teste.

– Nem megyek! Nemnemnemnemnemnem! – hadarja el, szorosan megölelve.

– De, jössz. Indulás – fogok rá, s miután felöltöztünk mindketten, egyenesen a fürdő felé veszem vele az irányt. Persze ekkor elenged és nincs más dolgom már, mint rohangálni utána, mert nem akar lecsillapodni.

Az tény... Taehyung ezerszer rosszabb, ha lázas, mint akkor, ha normálisan bolond De mindegy is... így szeretem őt, ahogy van, és így is lesz, míg világ a világ.

Kim Taehyung, egy hatalmas gyermek, hatalmas szívvel.

AKIT MOST LEÜTNÉK, HOGY ELVIGYEM A FÜRDENI!

Ennyit arról... hogy nyugodt életet akarok.