Wolf - YoonSeok (13/?)

Cím: Wolf

Alkotó: Nana & Nóri

Hossz: ?

Besorolás: +18

Műfaj: Fantasy

Figyelmeztetés: Trágár beszéd! A szereplők jelleme nem egyezik a valósággal!; bromance, slash; erotikus jelenet; YAOI

Összefoglalás: Yoongi egy eléggé antiszociális (utálja az embereket, csak és kizárólag az állatokkal hajlandó foglalkozni) állatorvos, aki Alaszkába utazik, részben pihenés gyanánt, részben pedig azért, hogy megfigyelhesse az ottani élőhelyeket, ugyanis állatorvos létére jobban érdekli az állatvilág, mint kellene. Egyik sétája alkalmával, miközben hazaindult, meglátott a hóban egy hófehér, hatalmas, gyönyörű alaszkai farkast, és mivel képtelen ott hagyni, elviszi ideiglenes lakrészébe, hogy elláthassa a sérüléseit, azonban nem gondolta volna, hogy a farkas (Hoseok) nem csak vad, és ellentmondást nem tűrő, régi alfa hím, hanem még alakváltó is...

Hozzáfűzés: Meghoztuk a folytatást! :3 
Reméljük, tetszeni fog nektek. <3
Jó olvasást! <3

Nóri írja Hoseokot!

Nana (én) írja Yoongit!

Yoongi

A rohadt! – Ez volt az első, ami eszembe jutott, ugyanis fogalmam sem volt róla, mégis mit kezdhetnék, hogyan tudnám megállítani, nehogy a bolt kellős közepén akarjon kielégíteni, de ha elkezdek vele veszekedni, pattogni, akkor biztosan csak a szándékaim ellenkezőjét váltanám ki, aminek a gondolatától legszívesebben elsírtam volna magam. Fogalmam sem volt, mit tegyek, mikor hüvelykujjával végigmasszírozta a makkomat, aminek következtében megremegett az egész testem, és beharaptam alsó ajkamat, a lehető legerősebben, nehogy kiszaladjon belőlem egy hangosabb, vagy mélyebb nyögés.

Szent biztos, hogy ezért még nagyon meg fogom verni! Nagyon?! Az nem kifejezés! Micsoda perverz, alávaló farkas az, amelyik egy embert akar kielégíteni a bolt kellős közepén, ahol annyian vannak, akár az oroszok? – Enyhe túlzás, nem voltak sokan a boltban, de éppen elegen ahhoz, hogy bármikor lebukhassunk, és ez nem is volt olyan lehetetlen, tekintve, mennyire nehezen fogtam vissza magam. Ködös pillantásaim mögül mindig a pénztárost figyeltem, és az előttünk lévő, szerencsétlenkedő embereket, de annyira féltem, mi lesz, ha lebukunk, hogy nem is tudtam tisztán az élvezetre koncentrálni – nem is lenne szabad arra koncentrálnom.

– Ezért… nagyon megverlek – sóhajtottam hangtalanul, mire Hoseok a fülembe kuncogott mély hangján, finoman meg is harapva a cimpámat, közelebb húzva magához a testemet, egész tenyerével hosszomra fogva, ujjait rákulcsolva tagomra, hogy finoman kezdhesse rajta mozgatni azokat, mire előre bukott a fejem, megremegő lábakkal.

– Igen? Pedig élvezed – kuncogta halkan, megnyalva a fülemet, miközben végigmasszírozta merevedésemet, lehúzva rajta a bőrt, majd finoman visszaengedte azt a helyére, amire felsóhajtottam, finoman előre lökve a csípőmet. Hiába is, túl jól csinálta, túlságosan jól esett, főleg a hangja mellett, ami úgy hasított a lelkembe, mint egy tőr, természetesen, pusztán pozitívan.

– Az egy dolog – szuszogtam, összeszorított szemekkel. – Ha lebukunk… mhm… akkor hatalmas nagy bajban… ah! – nyögtem fel halkan, mire elnevette magát, megharapdálva cimpámat.

– Halkabban, Yoongi, még a végén lebukunk – masszírozta végig erőteljesebben vágyamat, majd felemelte a fejét, mikor meghallotta a pénztáros hangját, velem együtt:

– Van valami probléma? – Tágra nyíltak a szemeim, és még szerencsém volt, hogy előre volt hajtva a fejem, ugyanis olyan ijedten néztem volna a kérdezőre, mint még soha, senkire.

Megölöm Hoseokot. Egyszerűen kicsinálom, kivégzem, a vérében fogok fürdeni!

– Kicsit rosszul van, de ne aggódjon, intézze nyugodtan a dolgát, majd én segítek rajta. Nem lesz semmi gond – hallottam meg Hoseok kedves hangját, miközben finoman húzta végig a bőrt férfiasságomon. Rögtön megremegett az egész testem, beharapva alsó ajkamat, összevonva a szemöldökeimet.

Kinyírom. Kicsinálom.

A francba is, hogy nem tudok ellenkezni! Túl jól csinálja, pedig még sosem került kontaktusba emberrel…

Hoseok

Alsó ajkamat megnyalva figyelem reakcióját, a kéjes ábrázatát, a meg-megremegő testét és persze azt a mámorító illatát, amit kibocsájt magából. Ha tudná azt, hogy mennyire megrészegít ez a mámoros illat, akkor talán megértené mindazt, hogy miért teszem ezt vele. Nem csak, hogy gyönyörű ahogy a vörös pír végig játszik az arcán, hanem még kívánatos is, képes ezzel a halk szuszogásával is megőrjíteni, amit én tisztábban és tökéletesebben hallok, mint bármelyik ember ezen a Földön. Légvétele olyan szapora lesz, mintha végigkergetném ezen az egész kócerájon, holott semmi ilyesmi nem történik, csak történetesen kényeztetem a férfiasságát, ami olyan keményre duzzadt a markomban, hogy attól félek, mindjárt eldurran.

– Tudod... hihetetlenül gyönyörű vagy – suttogom fülébe, miközben ismét lehúzom hosszán a bőrt, majd lassan visszaengedve azt, hüvelykujjammal ismét megdörzsölgetem makkját, amitől úgy remeg meg, mintha csak az áram rázná meg a testét. Hallom, ahogy ajkai mögül hogy kapkodja a levegőt, sőt még azt is hallom, ahogy a szívverése teljesen felgyorsul.

– Kussolj... már elh… – szűri ki szavait a fogai között, ügyelve arra, hogy véletlenül se hallasson egy hangot sem. Mély, érdes hangomon ismét a fülébe kuncogok, amit a teste persze díjaz.

– Pedig úgy veszem észre, hogy igen is szereted, ha beszélek hozzád. Főleg úgy – itt egy mély levegőt veszek a fülénél, majd jóval mélyebb hangon folytatom mondandómat –, ha így teszem. Nem igaz? Micsoda gyönyör mindaz, amit csinálsz. Már csak a mély hangomtól úgy ömlik belőled az a buja nedv, hogy attól félek, a nadrágod is átázik – nyalok végig fülkagylóján, miközben hüvelykujjammal elkenem előváladékát, ezzel sokkal csúszósabbá téve merevedését és persze az én kezemet is, ami merőben megkönnyíti a kézimunkámat. – Mi lenne, ha kiszabadítanálak? Lehet gyorsabban elsülnél úgy, mint ebben a forróságban, nem igaz? Szinte perzselsz – kuncogok fel ismét mély hangon, azzal lassan lehúzom egy kicsit a nadrágját, így amint a másik megérzi a hűvösebb levegőt, ajkai elé kapja a kezét, hogy elfojtsa azt a kis nyögést, amit én persze tökéletesen hallok. Hiába beszélek neki, megszólalni nem tud.

Bizonyára, ha megtenné úgy nyögne fel, mint egy szajha. Nyakához hajolván, magamba szippantom bőrének illatát, kezem pedig gyorsabban kezdem mozgatni síkossá vált hímtagján. Ekkor érzem meg, ahogy a másik zsebébe bújtatott kezemre fog a sajátjával, ujjainkat pedig összekulcsolja, görcsösen fogva tartva engem, hogy legyen mibe kapaszkodnia.

– Gyönyörű vagy. Élvezz nekem, mutasd meg, hogy mennyire oda vagy értem, még ha tagadod is – harapom meg finoman a nyakán feszülő bőrét, amitől egy akadozott szuszogást hallat, némi nyögés-félével, amit persze a többi ember alig hallhat, de én... nos én ebben kiváltságos vagyok. Csípőjével egyre többször és egyre erősebben előre lök, ezzel is jelezve nekem, hogy nincs már sok hátra, hogy bizony-bizony, lassan eléri a határait. Ujjaival már annyira szorítja az enyémeket, hogy teljesen biztos vagyok már abban, hogy elfehéredtek.

Ekkor egy halk nyüszögés hagyja el ajkait, amit a teste erős megfeszülése követ, majd már csak azt a forróságot érzem a markomba ömleni, ami azt bizonyítja, hogy sikerült kielégítenem, méghozzá a boltban, ezelőtt a sok ember előtt. Elvigyorodva figyelem mélyvörös arcát s vigyorom csak akkor szélesedik ki igazán, amikor meghallom ondójának halk csattanását, amikor az találkozik a padlóval, mikor az lecsöpög.

– Mennyi kijött. Ejnye már, azt hittem, hogy a reggeli már volt olyan jó, hogy kiadd a nagyját, de tévedtem. Még a padlóra is jutott belőle – kuncogom, miközben elhúzom kezem forróságától, így amint meglátom ujjaimon lecsordogálni a nedvét, gyorsan az ajkaimhoz emelem azokat, hogy lenyalogathassam.

Természetesen senki sem figyel, így könnyűszerrel megtisztogatom magamat, tekintetem pedig az ő döbbent íriszeibe fúrom, miközben minden cseppjétől megtisztítom magam.

– És lám, nem csak a kis nyílásod édes, de ó, vigyázz, el ne ess! – fogok karjára immár tiszta kezemmel, ahogy látom, lábai kezdik megadni magukat az előbbi kis játékom miatt. – Ezt majd ismételjük meg, jó? Tök izgalmas – húzódik egy szórakozott vigyor arcomra, folyamatosan figyelve a másikat jég-kék íriszeimmel. Soha nem engedem el ezt az embert. Soha!

Yoongi

Dühösen sétáltam, az aránylag magas hóban trappolva, hogy egy másik boltba vehessük az irányt, ugyanis Hoseok most nagyon messzire ment, és én nem is voltam rest: a bolt kellős közepén estem neki, de úgy, hogy eltaroltam őt, és ütöttem, ahol értem. Persze, megszeppent egy pillanatra, és próbált magáról leszedni, nehogy azért nagyobb kárt tegyek benne a sérülései ellenére, de nagyon nehezen ment, hiszen hihetetlen módon felmérgelt, és csodáltam, hogy nem kaptam agyérgörcsöt miatta, pedig nagyon közel álltam hozzá.

Természetesen, a biztonságiak kiraktak engem, Hoseok pedig egyedül fizette ki a cuccokat, mert oda adtam neki a pénztárcámat – azaz ledobtam mellé –, hogy vagy kifizeti, vagy kicsinálom, de valószínűleg eléggé megszeppenhetett, mert meg sem szólalt akkor.

Azóta nem szóltunk egymáshoz. Én duzzogva, még mindig dühösen sétáltam a másik bolt irányába, majd mikor ott végeztünk, automatikusan mentem a harmadik felé, hogy mihamarabb végezhessünk a nappal, és hazamehessek. Lehet, hogy túlreagáltam a történteket, de könyörgöm, hogy volt bőr a képén egy tucat ember előtt kielégíteni?! Ráadásul a földre is potyogott az ondómból, ami elég gusztustalan – legalábbis, ha én valaki ondójába lépnék, igencsak kikelnék magamból, ez az ostoba, buta, önző kis dög meg… áh!

– Meddig fogsz még haragudni? – Hangját hallva azonnal megfordultam, felhúzva felső ajkamat, majd odatrappoltam hozzá, villogó szemekkel, felemelve kezemet, hogy mutatóujjamat szegezhessem rá, akár egy idegbeteg állat.

– Meg ne szólalj! Kuss, amíg haza nem érünk! Pofátlan, alattomos, perverz dög! – szűrtem a szavakat fogaim között, miközben elfordultam tőle, hogy tovább vehessem az utamat a következő, kijelölt pontig, aztán utána, remélhetőleg már hazafelé fogunk tartani, hiszen mindjárt sötétedik. Akkor sem maradhatnánk tovább itt, ha nagyon akarnánk.

– Ne duzzogj már! Olyan agresszív vagy…

– Te meg hülye, önző, perverz, alattomos, alávaló, semmirekellő… – soroltam a negatívjelzőket, miközben dühösebben lépkedtem, azonban, mihelyst meghallottam nevető hangjának csilingelését, megálltam, majd megfordulva, azonnal rávillantottam íriszeimet. – Mi olyan vicces, te rühes dög?! – fakadtam ki, már-már hisztérikusan. – Neked megyek megint, esküszöm, de a szart is kiverem belőled! Jelenleg erősebb vagyok, ne feledd! – néztem rá idegesen, megremegő testtel.

– Csak vicces vagy. Nagyon aranyos, ahogy próbálkozol, de még így is erősebb vagyok. Amúgy meg, ha ennyire nem akarod, hogy kényeztesselek, fogd vissza a hormonjaidat, mert ide érzem, ahogy tombolnak – kuncogta, megvonva a szemöldökeit, majd megnyalta az ajkait, végig mérve az egész testemet, aminek hatására lángba borult az arcom. – Ha hazaérünk, leszoplak, de úgy, hogy visítani fogsz, mint egy kismalac, és könyörögni, hogy dugjam szét az édes kis nyílásod, te kis szuka.

Elgurult a gyógyszerem; újból neki ugrottam.

Hoseok

Szinte gondoltam, éreztem, hogy megint az idegeinek a határait feszegetem mindazzal, hogy a tudtára adom minden szándékomat, minden gondolatomat. Azonban, nem tehetek róla, imádom őt, imádom nézni ahogy a kezem alatt olyan szelíd lesz, mint egy édes nyuszika, ahogy majd elalél, amikor segítek neki kielégülni. Olyankor szinte megőrülnek a hormonjai és persze egyben az én érzékszerveim is. Hangosan nevetve kapom el, mikor nekem esik, így csak kihasználva a lendületét, hagyom, hogy arccal a hóba érkezzen, mikor ügyesen átlendítem őt magamon. Hangosan szitkozódva tápászkodik fel a hófehérségből, arca olyan erőteljes vörösben pompázik, hogy teljesen elüt ettől a semleges színtől.

– Te utolsó kis koszos dög! Ha elkaplak én öllek meg, nem pedig Joon! – dörmög magának, miközben lesepri magáról a rátapadt havat, aztán nekigyürkőzve ismét nekem esik, de most hagyom, hogy eltaláljon, így eldőlve vele a hideg hóban, nevetve figyelem, ahogy fölém magasodik, majd emeli a karját, hogy megüssön. Természetesen nem akarok jobban megsérülni, így csak elkapom a lendülő karját, majd annál fogva húzom magamhoz, olyan közel, hogy ajkaink majdnem összeérnek. Hatalmas szemekkel néz az enyémekbe, míg én összeszűkített, sunyi szemekkel figyelek az övéibe.

– Tényleg azt hiszed, hogy erősebb vagy? Hm? – húzom cinikus mosolyra ajkaimat. – Még az akaratodat sem tudod befolyásolni nálam, akkor mégis, fizikailag hogyan akarsz legyőzni? – lehelem immár a fájón nagy igazságot, forró leheletem is fehér páraként távozik ajkaim közül. Látom tekintetén végig suhanni azt a sötét érzelmet, miszerint ebben a szent pillanatban elhallgattat. Bal kezét emeli, de mielőtt lecsaphatna, átfordulok vele, majd én magasodom fölé, kezeit pedig a feje fölé szegezem. A kiszolgáltatott látványára azonnal megremegek, hiszen a vágy ismét átsöpör a testemen. Ez a mérhetetlenül nagy vágy, ez az ösztön, hogy tegyem a magamévá olyan hatalmas, mint az embereknél maga Isten. Megnyalom kiszáradt ajkaimat.

– Mássz le rólam, te koszos korcs! – szűri ki fogai között ezt az undorító jelzőt. Korcs... Én korcs?

– Korcs? – nézek rá degradáló módon, ahogy végig nézek testén. – Mondja ezt az, aki a majmokból korcsosult emberré. Bár, nem mintha bánnám – nyalok végig arcán, mikor lehajolok hozzá. – Ellenben én veled, egy tiszta vérű farkas vagyok. Ősi lény. Érzed a különbséget, nem igaz? Innentől kezdve minden kutyátok, minden háziasított ölebetek csak a mi megrágott, és kiszart másunk. Akárcsak ti emberek azoknak a buta, és együgyű majmoknak. Vigyázz a szádra ember, vannak dolgok, amiket tolerálok, de ez már kezd túlmenni azon a bizonyos határon. Vigyázz, nehogy egyszer – hajolok le torkához, majd számat szétnyitva, már is fogaim közé veszem torkát, határozottan megharapdálva, amitől enyhén akadozva veszi a levegőt – elharapjam a torkodat! – ijesztgetem, elengedve nyakát, hogy ezúttal ismét a szemeibe nézzek komolyan, és fenyegetően, szinte kivívva magamnak a tiszteletet, ami már a tekintetéből látszik, hogy bizony, én nyertem.

Ebből a harcból én kerültem ki győztesen, míg ő meghunyászkodva, elernyedt testtel fekszik alattam. Milyen lenyűgöző látvány. Gyönyörű úgy, ahogy van. Egy utolsó pillantást még vetek rá, végül csak elvigyorodom, mintha mi sem történt volna.

– Mi lenne, ha folytatnánk a bevásárlást? Otthon pedig megadom neked, amit megígértem – kuncogom, ezzel pedig ismét visszahozom azt a tüzet a szemeibe, ami az előbb is ott lobogott.

– Te kis...! – sziszegve próbál ismét szabadulni tőlem, mígnem lopok ajkairól egy csókot, azzal úgy szaladok el tőle, elengedve őt, mintha valami rosszat csináltam volna.

Yoongi

– Hülye dög – szusszantottam, nagy nehezen feltápászkodva a hóból, miközben a homlokomat kezdtem masszírozni ujjaimmal, ugyanis kénytelen leszek visszább fogni magam, hiszen nem tudtam, tényleg komolyan gondolta-e, amit, vagy csak azért mondta, hogy megállítson a tetteimben. Végül is, egy farkasról van szó, nem egy háziállatról, így könnyen el tudtam képzelni, amint kettéharapja a torkomat – ennek hatására megforgattam a szemeimet, majd nagy nehezen leszedtem magamról a havat, és utána indultam, lassan sétálva, lehunyva a szemeimet, mélyen szuszogva.

Általában hidegvérű, és higgadt vagyok, de ez a büdös dög olyan reakciókat vált ki belőlem, amelyeket még soha, senki, ez pedig valamilyen szinten aggodalommal is tölt el, mert én nem vagyok az a fajta ember, akit folyamatosan ver az ideg, de Hoseok… kihozza belőlem az állatot. Meg tudnám verni, meg tudnám fojtani egy kanál vízben! – Persze, utána minden bizonnyal bánnám, de ez most igazából lényegtelen, nem túl fontos információ.

A nap ezután hamar eltelt, ahogyan a haza felé vezető út is, sőt! Még egészen csendben is voltunk, és kerültem Hoseok társaságát – nem tehettem róla, én nem tudtam megemészteni, hogy egy férfi, méghozzá egy vérbeli farkas dugogatott meg reggel, amellett pedig ki is elégített egy boltban, egy tucat ember előtt. Ez valahogy… felzaklat, minden egyes pillanatban, emellett még zavarba ejt, és fel is dühít. Neki ez nem abnormális? Nem érzi, hogy ez nem teljesen helyén való? Az én seggem nem dugásra lett teremtve, az ő farka meg nem azért, hogy seggekbe mártsa azt; nem is értettem, mit látott bennem, egyáltalán mi fogta meg bennem, miért kíván engem, mikor olyan ember vagyok, akár a többi, sőt, még annál is kevesebb. Nincs sem humorom, sem bájos arcom, nincs semmim, amivel bárkit meg tudnék fogni, erre itt van egy farkas, és a hátamon érzem a tekintetét, amint lyukat éget belém.

Mi a francot lát ez bennem?!

– Milyen kaját kérsz? – kérdeztem, miközben kipakoltam a szatyrokból, gondosan téve el egyiket a másik után, miközben az ajtóban álló Hoseokra néztem. Nagy nehezen sikerült megnyugodnom a hosszú séta után, bár, azért most sem mondanám magam teljesen lelki-nyugodtnak, de fogjuk rá, valamelyest jobb, mint volt.

– Téged – nyalta meg ajkait, megvonogatva a szemöldökeit, mire megforgattam szemeimet, elég látványosan.

– Kiraklak a hóba, Hoseok. Ezentúl nem agresszív leszek, mert rád az nem hat, inkább diktátorrá válok, az hátha elér valamit! Vagy leveszed rólam a szemed, meg a seggemről is, vagy mész a hóba éjszakára – vontam meg szemöldökeimet tárgyilagosan, ellentmondást nem tűrő hangnemben.

Hoseok

Igazából, rájöttem, hogy rohadtul szelektív a hallásom, főleg akkor, amikor arról kell döntenem, hogy vagy nem nézegetem Yoongi seggét, vagy kimegyek a hóba. Mondanom sem kell, baromi nehéz döntés. Olyan kegyetlen velem szemben, pedig én csak meg akarom szeretgetni, nem is akárhogyan.

– Mondd csak, miért állítasz fel nekem mindig ilyen nehéz döntési lehetőségeket? – vezetem végig rajta tekintetem, meglesve minden egyes porcikáját még így is, hogy a ruha takarja. Szinte látom, miként hajlik a törzse azalatt a zavaró textildarab alatt.

– Azért baszd meg, mert veled nem lehet másképp beszélni! Nem tudom beleverni abba a hülye fejedbe, hogy én nem vagyok a szukád, a seggem nem arra való, hogy megdugd! Férfi vagyok, akárcsak te! Ez az embereknél kurvára nem normális, főleg úgy, hogy egy farkas rak seggbe! – emeli meg a hangját, míg én csak türelmesen végighallgatom, miközben lassú léptekkel haladok felé.

– Először is, ahhoz, hogy a szukám legyél, nem kell nőneműnek lenned. Ha alárendelt szerepbe jutsz, onnantól már joggal aggatom rád a szuka jelzőt. Másodszor, a segged arra való, amire éppen használni akarod, vagy akarom. Elhiheted, hogy rendkívül jó örömöket szerzünk egymásnak vele, nem igaz? – nyalom meg ajkam, aztán a konyhapultra támaszkodom mindkét kezemmel, így a másik közém, és a pult közé szorul, hogy ismét vészesen közelről nézzek azokba a tüzes tekintetekbe. – Harmadszor. Tudtommal a férfival való kapcsolat nem tilos az embereknél. Csak mert nem tolerálják, ugyan úgy tehetnek egymással azt, amit csak akarnak. Ezenkívül. Most farkasként állok előtted? – teszem fel kérdésemet, amire megremeg a dühtől, érzem, ahogy árad belőle az a megannyi düh, ami majd' szétveti a mellkasát.

– Ne szórakozz velem! – sziszegi dühösen.

– Sosem tettem. Nem vagyok ember, csak van egy ilyen alakom. Én őszintébb vagyok nálad. Nem igaz? Te kis "tagadok úgyis, nem számít mi történik" uraság.

Tudom, ha olyat mondok, a végén megint nekem esik. Tény, nem akarom, hogy beverje a fejemet, de mégis, valahogy imádom, hogy fel tudom bosszantani őt. Szinte látom rajta az érzelmeit, látom, ahogy milyen őszinte lesz, még akkor is, ha a szavai mást mondanak.

– Mássz ki a képemből. Elegem van belőled! – tapasztja tenyerét mellkasomra, amit persze, készségesen várok, hogy megtörténjen, aminek meg kell történnie, hogy ellökjön. Azonban, a száján elcsattanó csók, azonnal megakadályozza, így ujjai a lökés helyett a rám aggatott ruhámba kapaszkodnak, görcsösen tépve azt, miközben nyelvemmel bebocsájtást kérek ajkai közé, ami természetesen, megtörténik.

Hm... olyan ő, mint egy nyitott könyv. A tettei, az illata, a reakciói, mind-mind arra az ellentétes dologra mutatnak, miszerint imád engem, csak a szavaival van annyira ellenem, ami igazából... nos, nem tudom, hogy mi miatt lehet, de erről már leszokhatna.

Jobb kezemet megemelve, derekára csúsztatom tenyerem, így közelebb húzom magamhoz, hogy ölünk összeérjen, miközben édes ajkait teszem a magamévá. Milyen készséges lett hirtelen.

Lehet csak ennyit kéne tennem vele mindig: befogni a száját, mint minden olyan szukának, akik szeretnek magyarázni.

Hihetetlen ez az ember.