Player - VHope (5/5) +16! (THE END)

Cím: Player

Alkotó: Nana & Nóri

Hossz: 5

Besorolás: +16!

Műfaj: Bandfic, Humor, Dráma, Romantikus

Figyelmeztetés:  Trágár beszéd! A szereplők jelleme nem egyezik a valósággal! Yaoi

Összefoglalás: Hoseok és Jimin boldog párkapcsolatban élnek már hosszú-hosszú ideje, szeretik egymást, legalábbis, látszólag ez így van. Jimin már régóta Yoongi felé kacsintgat és viszonyt is folytat vele Hoseok háta mögött, és miután ez Hoseok tudomására jut, már csak valamilyen szintű dacból is viszonyt akar folytatni Taehyunggal, aki már az első találkozásuk óta szerelmes belé. 

Hozzáfűzés: Éééés itt a vége, fuss el véle. :ccc Jaj, nehéz szívvel rakom ki ezt a befejezést, mert annyira... nem is tudom. Na. >< 

Reméljük, tetszeni fog nektek az utolsó részt is. <3 És köszönjük, hogy olvastátok! ;;;;;;;;; ♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Nóri írja Hoseokot!

Nana (én) írja Taehyungot!

Hoseok

Csendben, meredten bámulok utána, ahogy elviharzik a közelemből, ahogy így elküld a fenébe, amit most teljesen jogosan tesz. Jogos, hiszen most én voltam az, aki becsapta, magára hagyta, mert Jimint választottam helyette. Elhiszem, hogy fáj neki, nekem is rettenetesen fáj, hiszen ő még mindig hozzám tartozik, még mindig szeret, még akkor is ha most azt érzi irántam, hogy gyűlöl. Egy halk sóhajt hallatok, aztán lenézek a tenyeremben pihenő ékszerekre, amiknek most kevésbé csillogó a fénye, mint eddig. Mintha csak az ékszer is azt tükrözné, hogy mit érezhet most Taehyung, ami evidens. Viszont, azt hiszem, hogy nincs mit tenni, muszáj tartanom magam ehhez, hogy békén hagyom. Nem, én nem a fenyegetésétől félek, hogy bárul bárkinek is, konkrétan köpök rá, egyszerűen csak, nem akarok neki fájdalmat okozni. Nem akarom, hogy tovább szenvedjen általam. Egyszer, ha olyan kedvében lesz, biztos megbocsájt, elfelejti a dolgokat, aztán ugyan úgy élhetünk majd egymás mellett, mint eddig is. Újabbat sóhajtok, végül az ékszereket zsebre dugom és visszamegyek Jiminhez, aki egy hatalmas mosollyal az arcán vár engem, Taehyung pedig beül Jin és Rapmonster mögé, Jungkook mellett foglalva helyet. Tudom, hogy kurvára nem akar látni minket, megértem, de már én sem tudok mit csinálni. Elszúrtam. Elszúrtam mindent.

– Ah, végre itthon! – kuncogja Jimin, ahogy belépünk a dormba, amibe még nem egészen tért vissza mindenki.

– Aha... – mormogom halkan, hiszen most nem kéne ezt mondania. Tény, hogy jó volt vele ez az egy hét szünet, de annyit veszekedtünk ez idő alatt, mint még soha. Furcsa volt és egy kicsit kiábrándító. Visszasírom azt az időt, mikor még Taehyunggal szeretkeztem egy ágyban, de... azóta az incidens óta, amióta a táborban szakítottunk, egyszer nem beszéltünk egymással. Kerültük egymást, és még mindig. Sajnálom, hiszen rettenetesen hiányzik nekem. Igen, a szünet alatt a kis kiruccanásunk alatt, végig hiányoltam TaeTaet. Volt, hogy azt kívántam, bárcsak ő lenne ott Jimin helyett, de persze ez mindig akkor történt meg, ha vitáztam a párommal, de amúgy, ha minden szép volt és jó volt, tökéletesen el voltam Jiminnel, szerettem és jókat szeretkeztünk, de még is... annyira üres volt minden, mikor vele voltam. Régen imádtam vele a szexet, de most. Most valami nem stimmelt.

– Szia, TaeTae! – köszön be Jimin vidáman a másiknak, aki az Xbox-on játszik valami játékkal.

– Szia – fordul felé egy apró mosollyal, de nem tart sokáig, hiszen gyorsan visszafordul a tv irányába, hogy folytassa, engem pedig figyelemre sem méltat. Gyűlöl, tisztán látszik rajta.

– Szia – köszönök oda, de mintha meg sem hallaná, ez pedig Jiminnek is feltűnik.

– Ejha, csak nem összevesztetek? – kérdezi nevetgélve, miközben beül mellé és átkarolja a vállainál.

– Nem – válaszolja röviden, én pedig inkább a konyhába megyek, hogy igyak valamit.

– Hát akkor? Olyan ellenségesek vagytok egymással. Remélem kibékültök, de képzeld, annyira szép helyen voltunk. Hoseok kitett magáért – kuncogja, ami már nem tetszik nekem. Direkt dörgöli a fiatalabb orra alá?!

– Igazán?

– Igen, nagyon jó volt. Folyton melegünk volt, főleg nekem. Tudod egy Hobival nem könnyű, aki mindig túlfűtött – nevetgél.

– Ahaaaaa... – nyújtja el TaeTae, akin látszik, hogy kezd ideges lenni.

– Naa, te nem is örülsz annak, hogy én örülök? Eddig mindig jól meghallgattál, mindig együtt nevettünk, mi van veled? – kérdezi Jimin. – Vagy, talán zavar, hogy Hoseok az enyém? – kérdezi, amire a düh azonnal elborítja az agyam.

– Jimin! – szólok a másikra, aki azonnal fenéz rám, szembenézve a dühös pillantásaimmal. – Mi lenne, ha hagynád játszani? Inkább gyere és csináljunk valami kaját, ne őt baszogasd! – morgom komolyan, de mintha meg sem hallaná, hátat fordít nekem és tovább nézi TaeTae játékát.

– Téged tényleg zavar, hogy Hobi az enyém, ugye? – kuncogja. Tudtam, hogy egy ördög, de hogy ennyire...

Na majd Taehyung lerendezi, én már nem szólok bele.

Taehyung

Irritáló volt Jimin viselkedése és egyáltalán nem tudtam mire vélni ezt a stílust. Olyan volt, mint egy kis pukkancs, mintha csupán azért lenne Hoseokkal, hogy az én életemet keserítse, pedig Jimin tényleg nagyon kedves és figyelmes fiú. Legalábbis, azzal, akit szeret. Azt hittem, hogy engem szeret, noha, nem úgy, ahogy hangzik, hanem valamilyen barátság vagy jó ismerős szinten, de ki kellett ábrándulnom, hogy ez hülyeség. Jimin csak Yoongival lehet kedves, Hoseokkal és a többiekkel, hogy engem miért nem csíp ennyire, komolyan nem tudtam volna választ adni rá, de kezdett egyre irritálóbb lenni. Mintha régebben is csak azért mesélt volna mindent, hogy bennem forgassa a kést vagy a tőrt.

– Hát, ha engem kérdezel, egyáltalán nem zavar, sőt, örülök neki, mert megnyertél egy szívtelen, szemétláda patkányt, aki azt sem érdemelné, hogy az emberek jó szemmel nézzenek rá – mosolyogtam Jiminre, mire ő nagy szemekkel pillogott vissza rám.

– Ezt most miért mondod? – sóhajtotta, összefonva karjait a mellkasa előtt. Hanyagul vállat vontam, tovább figyelve az előttem lévő képernyőt és a kezemben tartott készüléket, hogy zavartalanul játszhassak.

– Kérdezd a kedves párod, biztos részletesen beszámol arról, milyen gerinctelen – mosolyogtam, le sem véve íriszeimet a kijelzőről. Hallottamm, mintha Hoseok a konyhában kiköpött volna valamit. Gondolom éppen ivott, amikor ezt kimondtam, egyenesen Jimin előtt.

– Hoseok nem gerinctelen! Nagyon kedves, figyelmes és igazán becsületes férfi! Te akkora tuskó vagy, Taehyung! – sziszegte Jimin, felpattanva mellőlem. – Azért, mert nem téged szeret, így kell viselkedned? – sziszegte felém, düht szikrázó szemekkel. Felnéztem rá, leállítva a játékot pillanatokra.

– Engem Hoseok nem érdekel, Jimin, már elég régóta, ha nem tűnt volna fel. Én csak a véleményemet mondom. Semmi nem fűz hozzá, sem érzelem, sem testi vágy, szóval, nem tudom, miről beszélsz – néztem rá értetlenül, fejcsóválva, visszafordítva a fejem a tévére, hogy elindítva a játékot, újra arra tudjak koncentrálni.

– Mégis mióta? – szusszantotta Jimin, bosszúsan.

– Úgy két hete talán? Ja, talán két hete, de ha nem zavar, játszom, és így veszíteni fogok! – nyüszítettem, lebiggyesztett ajkakkal, dobálva magam a játékban látottak után, hátha így jobban tudok teljesíteni.

Persze, nem volt igaz, amit mondtam, de örülnék, ha lekattanna rólam ő is és Hoseok is, ennek pedig a kegyetlen hazugság az egyetlen módja. Szeretem Hoseokot, de jobb, ha Jimin úgy hiszi, nem egyezem vele, akkor talán békén hagy, a másik szint úgy és végre, végrevalahára visszaállhat a normális kerékvágásba minden. Talán Jiminnel is jóban lennénk és nem lenne olyan széthúzott az egész banda.

Néha muszáj hazudni.

Hoseok

Kicsit megdöbbenve állok a konyhában, ahogy hallgatom Taehyung reakcióját Jiminnek a hülyeségére. Bevallom, Jimin megérdemli, hiszen minek kell cukkolnia a legjobb haverját, főleg ha tudja, hogy engem szeret? Vagyis, szeretett. Nem hittem volna, hogy valaha is ezt fogja mondani és bevallom, eléggé szarul esik. Pedig úgy voltam vele, hogy az ilyenek engem már nem hatnak meg, hogy ő csak egy futó kaland volt Jimin mellett, akit igazán szeretek, vagyis... azt hiszem. Ez az egy hét picit megingatott, főleg a sok vita és az a sok rosszalló pillantás. De persze, mint nem rég is említettem, voltak olyanok, mikor tökéletesen jól elvoltunk, tényleg szeretgettük egymást, mint régen is, de most... Ahogy jöttünk haza, akkor is vitatkoztunk, méghozzá arról, hogy ne haza menjünk, hanem jöjjünk a dormba. Én a szüleimhez is haza akartam menni, de mivel ő nem akart, kisírta, hogy jöjjek vele, mert nem akar egyedül lenni. Nem is lett volna egyedül, mert itt van TaeTae. Persze, ha belegondolok, lehet, hogy megölték volna egymást, ha én nem vagyok itt, bár ki tudja? Lehet, hogy így is megteszik. Mindegy, ez már nem az én dolgom, egyszerűen csak elfogadom, amit mondott, még ha nehéz is. De ez a legjobb döntés. Nem lehetek vele is és Jiminnel is egyszerre. Vagyis, lehetnék, de csak akkor, ha Jimin is szarrá csalna közben, de így már nem. Így nem vinne rá a lélek. Mindegy, a lényeg, hogy el kell ezt felejtenünk, még akkor is, ha túl jó volt együtt.

Igazából a viták szerencsére hamar abbahagytak. Taehyung kimentette magát azzal, hogy nem érez irántam semmit, azonban Jiminnek bökte a csőrét az, hogy miért is vagyok egy gerinctelen féreg. Nos, azt nem mondhattam el, hogy Vvel csaltam, bár tény, hogy tudja, de nem fogom neki nyíltan bevallani, mint ahogyan ő sem nekem, hogy Yoongival dugott titokban. Természetesen ebből is lett egy jókora vitánk, amit végül sikerült elcsitítani, amiből lett egy jó kis szex, csak hogy levezessük a feszültségünket. Nem tudom, hogy mit gondoljak a kapcsolatunkról. Olyan... távolinak érzem magamtól. Szörnyű, hogy együtt vagyunk, még is olyan, mintha a lehető legtávolabb feküdnénk egymástól ezen a kicsi ágyon. De lehet, hogy csak beképzelem. Felsóhajtok, azzal magamhoz ölelem a halkan szuszogó páromat, nyomva a hajába egy csókot, majd mélyen magamba szippantom a kellemes illatát, ami egy mosolyra késztet. Hiába, még mindig szeretem. Azonban, még is valami annyira hiányzik. Csak magam sem tudom, hogy mi lehet az. Lassan kimászom mellőle, óvatosan, nehogy felébresszem, aztán kimegyek a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet. Mikor a pultnak dőlök háttal, meghallom a kissé hangos szuszogást és a hangocska csámcsogást, amitől már is mosolyognom kell. Az a kis hülye elaludt a kanapén a TV-t is bekapcsolva hagyva. A poharamat lerakom a pultra, aztán bemegyek a nappaliba, ahol teljesen kiterülve fekszik, sőt még a nyála is kifolyt a szája szélén. Feje pedig félig lóg az ülőalkalmatosságról, lábai és karjai is, össze-vissza.

– Hogy lehet így aludni? – suttogom egy halk kuncogás kíséretében, azzal leguggolva hozzá csendben figyelem a békésen alvó arcát, mígnem kezem lassan felé nyújtom, hogy megérintsem az arcát, de mielőtt a bőréhez érnék, megállok a mozdulatomban egy apró sóhajt hallatva. Nem lenne helyes. Nem vagyunk együtt. Tudom, hogy most így kéne hagynom, így kéne lennie mindennek, azonban nem tudok teljesen ellenállni a kísértésnek. Ujjbegyeimmel megérintem puha arcbőrét, majd végig simítok az arcán, ajkai szélét pedig megtörlöm hüvelykujjammal. Mint egy nagy gyerek.

Ahogy felnézek a TV-re, a távirányítóért nyúlva, kikapcsolom azt, majd az Xbox-ot is kikapcsolom, hogy ne menjen magának. Végül lassan hozzá sétálok, aztán óvatosan a karjaimba emelem, azzal beviszem az üres szobájába, ahova még Rapmonster sem jött vissza. Mindenki csak holnap, vagy azután fog jönni. Ismét egy halk nyammogást hallat, fejét pedig teljesen a mellkasomnak dönti, majd úgy bújik hozzám, mint egy kiscica. Ő a világ legcukibb embere. Nála aranyosabb és szebb férfi nem is létezik. Újabb mosolyt csal az arcomra, aztán ahogy lefektetem az ágyára, betakargatom, nehogy megfázzon. Igazából, most jövök rá, hogy mennyit mosolygok csak azon, ahogy alszik. Rettenetes vagyok. Ujjaimmal a hajába túrok, kisimítva szemeiből a haját, aztán lesimítok az arcára, újra. Tudom, hogy nem helyes az, amire készülök, de nem tudom megállni. Legalább így, most tegyem meg azt, amit már nem tehetek meg vele. Körülnézek, nehogy Jimin kijöjjön, aztán amint tiszta a terep, lehajolok hozzá, aztán lopok ajkairól egy csókot. Nem túl hosszú, de nem is igazán rövid. Azt hiszem, hogy ez az igazi búcsúcsók tőlem. Kár, hogy most ismertem meg, hogy mekkora kincs. Ha tudom, hogy ő szeret engem, ha tudom, akkor őt választom. Azonban, már mindegy. Jimint nem hagyhatom el. Őt már nem, ő a párom, ő a szerelmem és...

Ahogy lenézek alvó arcára, amikor felnyöszörög, ahogy szinte belebújik az érintésembe érzem, ahogy furcsamód, egy gombóc növi ki magát a mellkasomban. Furcsa, szorító, fájó érzés. Rossz, de jobb nem figyelembe venni. Ha erre fogok figyelni, sosem leszek boldog. Még egy utolsó csókot lopok ajkairól, majd feljebb hajolva a homlokára adok egy gyengéd csókot.

– Jó éjszakát, TaeTae. Sajnálom, hogy ennyi bajt okoztam neked. Megígérem, hogy többé nem zaklatlak. Nem leszek az utadban, de segítlek a háttérből, ahogy csak tudlak – suttogom bőrére, aztán ahogy elhajolok tőle, lassan kisétálok a szobából, magára hagyva az alvó másikat, hogy ezzel én is visszasétáljak Jiminhez, hogy végre én is az igazak álmát alhassam.

Taehyung

Halk nyögés kíséretében tértem magamhoz, majd rögtön fel is ültem, megdörzsölgetve a szemeimet, majd mikor kótyagos íriszekkel körülnéztem, meglepetten konstatáltam, hogy a Namjoon hyunggal közös szobánkban voltam. Nagy szemekkel néztem magam elé, ugyanis nem értettem, hogyan kerültem be ide. Talán alvajáró lennék, vagy felébredtem és félálomban jöttem be a szobába? – Hanyagul megvontam a vállamat, kissé tanácstalanul, majd egy apró sóhajt hallatva keltem ki az ágyamból, hogy kimehessek a konyhába, valami ehetőt keresve. Kezdtem már megéhezni és úgy, hogy délután aludtam egyet, még éhesebbnek éreztem magam. Délutáni alvás átkai... a zaba.

Halk léptekkel igyekeztem a konyhába, majd mikor beértem, szinte azonnal felnyitottam a hűtő ajtót, de ahogy gondoltam, üres volt. Hát persze, ki töltötte volna fel, mikor jóformán senki nem tartózkodott a dormban? Evidens, hogy üres...

Kelletlenül szusszantottam egyet, majd a szekrényekben kezdtem el nézelődni, hátha találok valamit, amit egyszerű megcsinálni, nem gyújtom fel vele a konyhát, életben is maradok és nem kell kidobni sem az ételt. Persze, nem sok mindent tartalmazott egyik szekrény sem. Lehetett volna annyi eszem, hogy bevásárlok egy kicsit, de hát, eszembe sem volt, hogy éhes leszek, úgyhogy inkább leültem a konyha asztalhoz, majd a neten kezdtem nézelődni a telefonomat tartva ujjaim közt, hogy rendelhessek magamnak valami kaját, de persze, úgy kellett akkor rendelnem, hogy Jiminnel és Hoseoknak is jusson, ami nem volt annyira ínyemre, mert a másik kettő biztos magasról tenne rá, hogy én itt létezem, de nem akartam őket ilyen szinten kizárni magamból. Megszámoltam, mennyi pénz volt nálam, majd egy szusszantás kíséretében fel is hívtam a keresett helyet, három adagot kérve. Biztos, hogy nem lesz még itt senki rajtunk kívül, csak holnap, úgyhogy nem rendeltem többet – pénzem sem nagyon lenne már rá.

Utána lógattam a lábamat, hümmögtem néha-néha, körbe néztem a konyhában újra és újra, szüntelenül nyomkodtam a telefonomat unalmamban, és mikor meghallottam a csengőt, mint akit puskából lőttek, úgy szárnyaltam az ajtóhoz, hogy átvehessem az ételt, majd fizetés után becsuktam az ajtót és mélyen beleszagoltam a dobozok tartalmába, majd egy egyik tetszőlegeset ki is választottam magamnak, a többit pedig a konyhaasztalra tettem. Már nyúltam is a fiókba a pálcikákért, aztán, mint a villám, bevágódtam a nappali kanapéjára, bekapcsoltam a tévét és próbáltam mindenen gondolkodni, csak azon nem, hogy még ilyenkor is olyan emberekre pazarlom a pénzemet a "jó viszony" megtartása miatt, akik nem érdemelnék meg.

Elheveredtem a kanapén, felhúztam magamhoz a lábaimat, a térdeimre fektetve a dobozkát, és a tévéműsort figyelve kezdtem eszegetni, hogy lehetőleg végérvényesen kikapcsoljon az agyam és zombiüzemmódba bámulhassam a képernyőt.

Hoseok

Jiminnel nevetgélve jövünk ki a szobából, ahogy végre egy picit el tudtunk lazulni, na meg ebben a tegnapesti szex is sokat segített, aminek külön örülök. Persze tagadni sem tudom, hogy végig Taehyung járt a fejemben, mielőtt elaludtam, de nem tehetek róla. Mostanában úgy érzem, hogy hiányzik, főleg a tegnap este után, hogy loptam tőle egy csókot, vagyis kettőt. Viszont, erre nem is szabad gondolnom, ezennel vége annak a kapcsolatnak. Túl jó volt és sajnos túl rövid.

– Nézd Hobi, van kaja – mondja vidáman Jimin, amit megmosolygok, hiszen bizonyára TaeTae rendelte, hogy mindannyian enni tudjunk.

– Óh, akkor együnk – mondom vidáman, amire elveszem a saját részem, Jimin pedig a sajátját, aztán bemegyünk Taehyunghoz, majd leülünk mellé, vagyis én Jimin mellé, mert ő ül középre.

– Köszi szépen, TaeTae – mondja Jimin, ahogy megborzolja a fiatalabb haját.

– Ugyan – mondja halkan, megeresztve egy aprócska mosolyt.

– Köszi, majd visszaadom – szólalok meg, de nem néz rám, hanem a tv kijelzőjére mered.

– Nem kell. Ajándék – mondja halkan, amit csak egy sóhajjal nyugtázok. Nem tudok mit csinálni vele. Tudom, hogy végleg eljátszottam a bizalmát, így nem hibáztatom. Egyáltalán nem hibáztatom.

A napunk eléggé unalmasan telik, nem igazán van érdemleges, amit említésre lehetne méltatni. Unalom az egész, addig, mígnem támad egy ötletem. Mi lenne, ha elvinném ezt a két kis hülyét szórakozni? Valami szórakozóhelyre, vagy étterembe, esetleg egy bazárba. Azt hiszem, felvetem az ötletemet, hátha belemennének. Mondjuk Jimin biztos, után unatkozni, akárcsak TaeTae, csak a rám való tekintettel, nem biztos, hogy eljön. Mikor bemegyek hozzájuk, azt látom, ahogy mind a ketten játszanak, és nevetgélnek, ami aranyos. Tényleg aranyos.

– Srácok – szólok nekik, amire mind a ketten megfordulnak.

– Mondd – kuncogja Jimin.

– Mit szólnátok hozzá, ha elmennénk szórakozni? Vagyis elsőnek vacsizni, aztán beülnénk valahova. Nem kéne itthon unatkozni, na meg egy picit lazíthatnánk. Nem szagolnánk a dorm állott kan szagát, meg semmi ilyesmit. Mit szóltok? – kérdezem vigyorogva.

– Én benne vagyok! – vágja rá Jimin.

– Én inkább kihagyom – szólal meg V.

– Ajh, ne már... eddig mindig te voltál az élen, ha ilyesmi volt. Ne szórakozz, gyere! – mondja Jimin, picit megrázogatva a jobb karját.

– Nincs kedvem – szuszogja.

– Persze... ha nem lenne kedved, nem csillogna így a szemed. Gyere és kész. Nem eszünk meg, na meg régen voltunk már el így együtt – mosolyog rá az idősebb kedvesen, mígnem felállva a helyéről, Taehyungot is húzza magával– - Eszünk egy jót, aztán iszunk. Jó lesz, meglátod – neveti, ahogy már is az ajtó irányába megy, húzva magával a fiatalabbat.

– Jó-jó, de akkor engedd meg, hogy legalább átöltözzek – mormolja a kisebbik.

– De siess! – mondom, ahogy megállok az ajtóban, hiszen én már harci díszben vagyok. Tudtam, hogy Jimin menni akar majd. Taehyungot pedig... megpróbálom valahogy felvidítani.

Taehyung

Nem. Határozottan nem volt kedvem velük elmenni sehová, de az ég adta egy világon sehová. Most jól eljátszottunk Jiminnel, erre jött Hoseok, hogy elvisz minket valahová, vacsizni, meg szórakozni. Hát, remekül fogok szórakozni a társaságában, az biztos.

Apró sóhajjal vettem át a ruháimat. Egy bőrnadrágot választottam egy fehér pólóval és egy visszafogott bőrkabáttal, majd felkaptam a telefonomat, aztán a napszemüvegemet, nagyjából megfésülködtem és úgy sétáltam ki a szobából, de a lehető legpasszívabb arckifejezéssel. Szívesebben maradtam volna a dormban és szórakoztattam volna magam vagy Jimin társaságában, vagy teljesen egyedül, az már egyre megy, de egy cseppet sem volt energiám ahhoz, hogy Hoseokkal töltsem el az időmet. Nem, nem, nem... nem akartam. Egyszerűen csak kerüljön el! Miért nehéz kérés az, hogy egy darabig hagyjon békén? Nem örök haragot akarok én, csak legalább addig hagyjon békén, amíg túl nem teszem magam rajta. Csak legalább addig, amíg elveszítem ezt a passzív hozzáállást felé, de nem, ő nem tesz eleget a kérésemnek, amivel ott hagytam a fánál. Mintha süket fülekre talált volna az, amit akkor közöltem vele és bosszantott, mérhetetlenül, ugyanis úgy éreztem, hogy ennek megint nem lesz jó vége.

Az lenne a legnormálisabb, ha az egy méteres aurámba sem pofátlankodna bele, hiszen amit csinált velem abban az időszakban, egyszerűen megbocsáthatatlan, főleg az, mikor kibilincselt egy fához, aztán másnap, ahogy átvert. Ezeket azt hiszem, soha nem fogom tudni elfelejteni, de legalább annyi jó a rosszban volt, hogy egy kicsit visszanyerhettem a férfiasságomat, amit porig tiport.

– Ejha, jól kicsípted magad! – kuncogta Jimin, mikor a bakancsomhoz sétáltam, majd lassan ránéztem, amint egyik lábamat magam alá húztam, hogy a másikon kényelmesen be tudjam kötni a bakancson lévő cipőfűzőt.

– Nem csíptem ki magam – vontam vállat hanyagul, lassan, ráérősen fűzögetve a lábbelimet.

– Milyen lapos a segged! – kuncogta Jimin, megcsapkodva az említett részemet. Zavartan rámosolyogtam, majd megcsóváltam a fejemet.

– Nem mindenkinek lehet akkora segge, mint neked, drága Jimin. Nagy seggű – vigyorogtam, a másik lábammal foglalatoskodva, lehajolva a lábfejemhez.

Hoseok

– Nagy seggű a tudod kid! – neveti el magát Jimin, aztán játékosan a másik fenekére csap, ami jókorát csattan, tekintve... nos... egy fekete bőrnadrágot viselve, olyan hangzása van, mintha az ő bőrét csapná meg. A plusz pedig az rajta, hogy tökéletesen kiemeli az alakját, amitől nyelnem kell. Taehyung, ha felöltözik, akkor tényleg felöltözik és nem marad más utána, csak is nyálcsorgatás. Nyelnem kell egy hatalmasat, ahogy elvonul előttem és megérzem a kellemes illatát a parfümjének. Istenem... miért nem lehet az enyém? Miért kell kínoznia? Miért?!

– Én kész vagyok! – mondja Jimin, teljesen bezsongva.

– Rendben. Mehetünk? – kérdezem.

– Tőlem – mondja kifejezéstelen arccal TaeTae, amire csak bólintok, aztán előre engedve őket, lesétálunk az autómig, amibe beülve elvezetünk az egyik közeli étterembe, ahova beülve csendben várjuk azt hogy elkészítsék a rendelt ételünket. Olyan ez most, mintha mind a kettőt randira hívtam volna. Ah, de jó lenne egy ágyban tudni ezt a két gyönyörűséget. Egy ördögöt és egy angyalt. Micsoda párosítás lenne. Jimin az jól kiverné, Taehyung pedig élvezné, hogy én pedig belé...

– Köhm... – köhögök fel a gondolatra, amire mind a ketten rám figyelnek.

– Mi a baj? – kérdezi Jimin, de csak egy bárgyú vigyort engedek meg magamnak. Kellett ennek a kis angyalnak ilyen cuccban eljönnie. Persze Jimin sem szenved hiányt, hiszen az ő seggét is kiemeli a nadrág, de.. de... bűn ilyenkor nem képzelegni.

– Semmi, csak valami a torkomra ment – mondom halkan, aztán előre nézve, várom, hogy jöjjön végre a kaja. De, ah... ki akarom próbálni mind a kettőt az ágyban. Baromira ki akarom próbálni. Orgiát akarok velük. Egy igazi orgia partyt!

A vacsora végeztével, mind a hárman elmegyünk egy szórakozóhelyre, ahova beülve már is meghívom a két fiút egy italra, miközben én egy alkoholmentes sör mellett döntök. Muszáj, hiszen valahogy haza kell vinnem őket és persze magamat is. Ittasan pedig nem vezethetek. Csendben figyelek rájuk, mintha csak egy gondos apuka lennék, azonban én sem lennék egy normális apuka, hiszen nem győzöm legeltetni a szemeimet, hogy az egyiken, hol a másikon. Annyira kívánom mind a kettőt, bárcsak, bárcsak megkapnék egy estét kettejükkel. Ah, álmodozz Hoseok, álmodozz. Ugyan, hogy lehetne az enyém mind a kettő egysz... – Hirtelen a gondolatmenetemben is megállok, amikor meglátom V formás fenekét, ahogy egyenesen előttem pucsít be, mintha csak felkínálná magát nekem arra, hogy most azonnal belökjem magam a testébe, a forróságába. Ah, akarom, pedig nem csinál mást, csak a szívószálért hajol le, amit leejthetett. Sebaj, azt hiszem, hogy nekem ez az este egy kínzás lesz, főleg, hogy Jimin nem messze teker előttem a táncparketten. Csábosan nézve a szemeimbe, mintha csak be akarna hívni, de most nem... most nem akarok. Nézni akarom őket, főleg, mikor jól láthatóan az ital hatására V csatlakozik hozzá. Tudom, hogy nem jó ivó és azt hiszem ez lesz a végzetem. Az ördög és az angyal egy táncparketten, pont előttem, pont nekem. Istenem, ments meg!

Taehyung

Igazából, egyáltalán nem volt energiám ehhez a bulihoz, ráadásul bennem volt a félsz is, hogy mi lesz, ha lebukunk, ugyanis nekünk ilyen helyre nem nagyon szabad járni, mert bárki felismerhet minket, de ezzel Jimin és Hoseok egyáltalán nem foglalkoztak, és azt hiszem, hogy normális esetben pont engem érdekelne a legkevésbé – én pattogok szinte mindig, hogy menjünk le inni –, de a másik kettő társaságában mindenben a kifogásolni valót kerestem, ahogyan ebben is. Kicsit tartottamm tőle, nehogy lebukjunk, felismerjenek minket, vagy esetleg nehogy a menedzser szerezzen róla tudomást, különben olyan büntetést kapunk, mint annak a rendje, ezzel is csak én törődtem és csak fejben, Hoseok és Jimin magasról tettek rá, ami furcsa volt, hiszen Hoseok ilyesmikre esetek többségében mindig odafigyelt.

Pár pohárka után már éreztem, hogy ez nekem elég sok lesz, így nem szándékoztam többet inni, részeg a világért sem akartam lenni, szóval levetkőzve kételyeimet, félelmeimet és gátlásaimat, beálltam Jimin mellé táncolni. Eleinte csak szórakoztunk egymással, tipikusan röhögtünk a másikon, fogtuk egymás kezét, szórakoztunk és kacagtunk a nagy büdös semmin, aztán Jiminnel nagyon elszaladt a ló, incselkedésre vette a formát, de nem az a tipikus szemtelenkedés, hanem hozzádörgölőzött a testemhez, meg-meg simította a mellkasomat és a vállaimat, hozzám bújt, szórakozott, nekem viszont túl sok kedvem ehhez sem volt. Annyira azért nem éreztem jó barátnak, hogy ilyen bensőségesen táncoljak vele. A jó viszonyt muszáj megtartanom és nem balhét indítanom a történtek és a viselkedése miatt – amit ugye levágott a játékom közben is –, de ezt azért nem akartam annyira eltűrni.

Pár pillanat múlva kinevettem, majd kicsit eltoltam magamtól, főképp ugyan azért, nehogy esetleg valaki lencsevégre kapjon minket, mert abból lenne aztán a balhé, aztán visszanyargaltam a pulthoz, Hoseok mellé, tartva tőle persze a távolságot. Lassan ráemeltem a tekintetemet, végignéztem rajta és felsóhajtva el is kaptam róla az íriszeimet, ugyanis megrögzötten figyelte Jimin táncát. Miért őt kellett választania? Mi van Jiminben, ami bennem nincs? Mégis mi az, ami...

Nyeltem egy nagyot, majd előkaptam a telefonomat.

– Én lépek, otthon találkozunk valamikor – löktem oda Hoseoknak, és rögtön elindultam a kijárat felé, Minjae telefonszámát keresve. A másik valószínűleg nem figyelt rám, így észre sem vette, mikor leléptem. Elég ittas voltam, ráadásul bágyadt is, mert Hoseok olyan tüzesen nézte Jimint, ahogy néha napján engem is figyelt, ez pedig fájt és rosszul esett, pedig tudtam, hogy ők egy pár.

Mikor kiértem a bár elé, rögtön felhívtam Minjaet és szomorkásan kértem, hogy jöjjön el értem és ma nála szeretnék aludni. Nem is figyeltem, mennyi az idő, azt végképp nem vettem figyelembe, hogy a másik mennyire lehet fáradt, én csak szerettem volna olyan emberrel lenni, aki tényleg figyel rám és szeret, még akkor is, ha ez így csúnya dolog.

Alig vártam fél órát, Minjae már ott is volt értem, én pedig úgy száguldottam és pattantam be mellé az autóba, mint akit fenékbe lőttek. Nem akartam azt hallgatni este, hogy Jimin részegen megmássza Hoseokot és dugnak egy jót, ahogyan azt sem akartam végig nézni, ahogy incselkednek egymással. Távol akartam lenni tőlük. Nagyon távol.

Hoseok

Nem tudom, hogy meddig maradunk távol, mígnem Jimin már teljesen kész van. Sikerült lerészegednie, ami mondhatni cuki részegedés, hiszen végig enyeleg nekem és mosolyog, vigyorog, de picit kezd sok lenni, na meg az sem javít sokat a kedvemen, hogy Taehyungot sehol sem találom. Nem régen, még Jiminnel táncolt, aztán ide jött, hogy italt kérjen talán, nem tudom, mert akkor Jimint figyeltem, próbálva leplezni, hogy igazából, most felé is baromira érdeklődöm. Hallottam, hogy mond valamit, de nem értettem. Amint Jimint az autómba ültetem, közben már is a fiatalabbat kezdem el hívni, hogy megkérdezzem, merre csámborog, ugyanis a férfi mosdóban nem találtam meg, sem a klub területén.

Jimint haza viszem, aztán ahogy lefektetem aludni, újra az autómba ülök, hogy megkeressem ezt a kis hülyét, aki bizonyára az italtól kótyagos fejjel mászkál valahol. De, mint ahogyan először sem vette fel, most sem teszi meg. Azonnal egy sms-t írok neki, hogy vegye fel a telefont, hogy mondja meg merre van. Ha ezt így folytatja, biztos hogy begőzölök, hiszen ki tudja, hogy mi történhetett vele? Túl szép és híres ahhoz, hogy a rossz emberek rá találjanak és kihasználják. Köztük én is.

Igazából az egész éjszakát azzal töltöttem, hogy a várost jártam fel, s alá, hogy megtaláljam, ahhoz a klubhoz közel lévő szórakozóhelyekre is benéztem, hátha, de semmi. Egyszerűen elnyelte a föld, én pedig egyre idegesebb és idegesebb lettem. Az is biztos, ha haza ér, megkapja tőlem a magáét. Még is... még is, hogy tűnhetett el csak úgy? Miért kellett ezt csinálnia? Vagy az is lehet, hogy tényleg történt vele valami? Mindegy, mivel nem találom meg, haza megyek, hogy megnézzem, véletlenül, nem esett-e haza, de... ahogy haza érek, látom, hogy Taehyungnak hűlt nyoma sincs. Biztos, hogy valami rossz dolog történt vele, szinte érzem a zsigereimben, hogy nincs jól, hogy valami nem okés. Nem tudom, hogy mi, de nagyon érzem.

A nappaliban a kanapén ülve, nem is tudom, már hányadik sms-t küldöm el neki és hányadik hívást folytatom az irányába, amire semmi, de semmi reakció. Már bőven elmúlt hajnali 4 óra is, amikor valahogy az álom is elnyom. Nem akartam pedig aludni, de ahogy ért az álmosság, úgy aludtam el, kezemben a telefonommal, folyamatosan várva a másik hívását, akit elárasztottam az aggódó üzeneteimmel. Biztos vagyok benne, hogy nagyon mérges lesz rám, de nem tehetek róla. Tényleg aggódom érte és tudni akarom, hogy jól van-e. Nem vagyok az apja, sem a bátyja, sem... nos a barátja, de még is. Még is úgy érzem, ha nem teszem meg ezt, azzal nagy bajt követek el.

Taehyung

Felsóhajtva álltam meg az ajtónk előtt. Nem volt energiám benyitni rajta, pedig muszáj lesz, főleg, hogy mihamarabb ágyba kerüljek. Borzasztóan hosszú volt az éjszaka és ha az nem lenne elég önmagában, szegény Minjaet is megfektettem. Igen, megfektettem, egyszerűen olyan elkeseredett és csalódott voltam, annyira szomorú és elanyátlanodott, nem bírtam ki, hogy ne tegyem meg és tudtam, hibát követtem el ezzel, azonban akkor perpillanat egyáltalán nem tudott érdekelni. Hevesen csókoltam, öleltem, úgy, ahogy nagyon ritkán teszem azt, ő pedig alárendelte magát nekem, ami meglepett, de túl sokáig nem gondolkodtam rajta. Aztán persze, kénytelen voltam elmondani, hogy ez csak azért volt, mert részeg voltam és egyáltalán nem akartam megtenni, sem megbántani.

Ugyan azt csináltam, amit Hoseok, csak én egy éjszaka leforgása alatt - meg legalább nekem nem volt senkim, de kihasználtam és valamilyen szinten át is tapostam rajta, csak remélni mertem, hogy ezután nem fog távolságot tartani tőlem, vagy eltaszítani magától, mert az biztos, hogy rettenetesen fájna, bár, megérdemelném.

Megcsóváltam a fejemet, majd lassan belépte az ajtón, és azonnal levettem magamról a bakancsot, majd a bőrkabátot és úgy sétáltam a konyhába, folyamatosan borzolgatva a hajamat. Iszonyatosan fáradt voltam. Akárhonnan néztem, nem aludtam túl sokat, ugyanis végig sétáltam a várost. Nem akartam, hogy Minjae hazahozzon, így tömegközlekedéssel jöttem, ami valljuk be, nem volt egyszerű, főleg az iskolás lányokkal teli járat miatt, arról nem is beszélve, hogy csak egy napszemüveg volt rajtam és az sem takarta el a fél fejemet, így bármikor felismerhettek volna, de szerencsém volt, mert sikerült elcsípnem pár olyan járatot, ami majdhogynem üres volt.

Mikor beléptem a konyhába, azonnal levettem magamnak egy poharat, majd a hűtőbe nyúlva, kivettem az ásványvizet, hogy öntsek magamnak, aztán mivel gondolom, hogy a fiúk csak este érnek haza, szerintem még visszafekszem aludni, mert így biztosan nem bírnám ki a mai napot.

Miután kiittam a poharam tartalmát, megeresztettem egy sóhajt, majd megmasszíroztam a homlokomat, a pultnak dőlve.

Annyi, de annyi hibát követek el mostanában. Miért van ez?

Hoseok

Nem is tudom, hogy mire ébredek fel igazán, talán valami csörömpölés ébreszt fel, mint mikor valaki leteszi a poharat a mosogatóba, aztán ami benne van, azonnal ráborul, mert meglökik. Összerezzenve ülök fel a kanapén, majd megdörzsölöm az arcomat. Alig aludtam egy félórát, ahogy látom az órát. Felsóhajtok, aztán a konyhába nézek, ahol ég a villany, lehet, hogy Jimin van kint? Vagy lehetséges...?

Azonnal felállok a helyemről, aztán kimegyek a konyhába, ahol Taehyungot látom meg. Több sem kell, hogy odasiessek hozzá, aztán erősen magamhoz húzzam, majd olyan erősen zárjam a karjaimba, mint még soha senkit. Rettenetesen aggódtam érte, azt hittem, hogy tényleg valami baj történt vele, hiszen semmi hír nem volt róla. Nem vette fel a telefont és nem is reagált az üzeneteimre. Érzem, hogy teljesen lemerevedik a karjaimban, ahogy meglepetésszerűen érte az, hogy én megöleltem. El tudom képzelni, hogy mekkora szemekkel nézhet most rám.

– Hoseok, te meg mit csinálsz? – kérdezi halkan, fáradt, de még is dühös hangnemben. Érzem, ahogy tenyerei a mellkasomra csúsznak, hogy eltoljon, de én megelőzve, picit eltartom magamtól a vállainál fogva, de újra csökkentem magunk között a távolságot, mikor egy csókot nyomok a homlokára. – És ez?! – sziszegi, de nem érdekelve a felháborodása, újra szorosan a karjaimba zárom a testét, szorosan ölelve, mintha el sem akarnám engedni.

– Azt hittem, hogy bajod esett – szuszogom a hajába, miközben ujjbegyeimmel lágyan simogatom a hátát.

– Bajom?

– Nem írtál semmit és nem vetted fel. Azt hittem, hogy valaki elkapott és bajod esett. Vagy, hogy eltévedtél, elég sokat ittál azért – mondom halkan, kizárva a dühös csengést a hangjából.

– Nem történt semmi, amúgy is szóltam, hogy lelépek! – mondja, miközben megpróbál eltolni magától, de nem engedem.

– Én nem hallottam semmit. Egyszer csak eltűntél mellőlem – mondom halkan, belecsókolva a hajába.

– Mert lefoglalt Jimin valaga, ahogy tekert előtted! – morogja, aztán lök rajtam egyet, de meg sem mozdulok, egyszerűen csak karjaimban tartom, tovább csókolgatva. Tudom, hogy ezt nem szabad, tudom jól. Azonban nem tudok mit csinálni, tényleg nagyon aggódtam.

– Igen, mert tudom, hogy zavar téged az, ha megnézlek, ha bármi olyan megnyilvánulást tanúsítok feléd. Tudom, hogy utálsz, tudom, hogy a pokolra kívánnál, de hiába... ami történt köztünk vége, de még is nem tudok tőled elszakadni. Szörnyű vagyok, TaeTae. Aggódtam érted, körbejártam utánad az egész várost. Mindenhol kerestelek, ahol csak gondoltam, hogy megfordulhatsz – suttogom, mint valami aggódó anyuka. Magam sem értem, hogy mi van velem. De egyszerűen megbolondít a tudat, hogy baja is eshetett volna és én nem figyeltem rá. Nem voltam mellette. Tény, felnőtt férfi, de még is annyira kölyök még.

Taehyung

Nem akartam a közelemben tudni. Egyáltalán nem, de mikor magához ölelt, valamilyen szinten jól esett és akármennyire is akartam ellökni magamtól, olyan jólesően szaglásztam a nyakába, szívtam magamba az illatát, és valamilyen szinten még bújtam is hozzá, aztán mindig emlékeztettem magam arra, hogy hülyeség lenne ezt csinálnom, így erőt véve magamhoz, próbáltam ellökni magamtól, de túl fáradt és erőtlen voltam ahhoz, hogy ez sikerüljön, így mindig felém kerekedett és ő győzött.

– Hagyj már békén. Felnőtt férfi vagyok, nem vagyok nyomorék, hogy eltévedjek, vagy elraboljanak. Meg tudom magam védeni és a te hibád, hogy nem figyeltél rám, mikor közöltem, hogy lelépek, most pedig engedj, mert mennék aludni – sóhajtottam, álmosan, feladva, hogy ellökjem magamtól. Inkább próbáltam meggyőzni arról, hogy el akar engedni, azzal talán még megyek is valamire a szabadulásom érdekében, hiszen a fizikai erőm úgy hagyott el, ahogy általában a büszkeségem szokott.

– Tényleg aggódtam – sóhajtotta a nyakamba, szorosabban húzva magához.

– Én meg tényleg leszarom. Engedj már, mert fáradt vagyok – nyögtem és nagy nehezen erőt vettem magamon, hogy eltoljam a testemtől és nehezen ugyan, de eleget tett a kérésemnek. Mikor végre sikeresen elszabadultam tőle, elindultam a szobám felé, amin Namjoon hyunggal osztozunk, viszont épp, hogy elléptem volna tőle, elkapta a karomat.

– Várj... mi az ott a válladon? – kérdezte halkan, nézegetve az említett felületet.

– Mi? Micsoda? – morogtam, mire ő elkapta a pólóm nyakát és lejjebb húzta, majd kissé lehúzta azt a vállamról és nagy szemekkel nézett a bőrfelületemre. Megforgatott szemekkel néztem én is a vállamra és mikor megláttam a hatalmas karmolás nyomokat, meglepetten pillogtam a bőrömre. Nem is fájt, egészen eddig.

– Te... te voltál valakivel? – kérdezte halkan, döbbenten.

– Igen, de nincs hozzá sok közöd – mondtam fáradt hangon, visszaigazítva magamra a pólómat, majd a hajamba túrtam és elindultam a szobám felé.

– Pasi volt vagy nő? – kérdezte, mire hátra fordultam.

– Pasi – válaszoltam, értetlen kifejezéssel.

– Te voltál felül...? – súgta, elképedve. Elfintorodtam.

– Tudod, lehet, hogy te sikeresen tönkre basztad a férfiasságom és a te szemedben csak egy vonagló kis segg vagyok, aki élvezkedik alattad... de ettől függetlenül én is tudok kefélni. Nem vagyok kifejezetten alárendelt, csak nálad voltam az, másnak biztosan nem hagynám magam olyan könnyen és most, ha megengeded, men... – Nem tudtam befejezni, ugyanis amint megfordultam, Jimin állt előttem. Teljesen ledermedtem, nagy szemekkel nézve az ő dühös íriszeit.

– Mi van? – súgta Jimin, Hoseokra, majd rám nézve.

– Jó éjt – zártam le az el nem kezdődő vitát, majd kikerülve Jimint, a szobám felé nyargaltam. Én biztos, hogy nem fogom végig hallgatni Jimin sopánkodását, fáradt voltam, nyűgös és még elég illuminált, szóval egyáltalán nem izgatott sem ő, sem Hoseok, sem az, hogy kikotyogtam valamit, ugyanis fel sem tűnt, hogy a másik mögöttem volt.

Hoseok

El sem tudom mondani, hogy mennyire ciki ez a helyzet. Hogy Taehyung véletlenül ugyan, de kikotyogta a közös titkunkat, hogy Jimin milyen mérgesen reagál az egészre, hogy ennek bizony nem lesz semmi, de semmi jó végkimenetele. Viszont, akárhogy is van, de itt az ideje rendbe tenni a dolgokat. Itt az ideje, hogy végre Jiminnek is elmondjam az én kételyeimet az ő személye felé.

– Mi az, hogy Taehyung alárendelte magát neked?! – kérdezi dühtől túlfűtött hangon.

– Úgy van, ahogy hallottad. Taehyung a szeretőm volt – mondom halkan, amitől kezei ökölbe szorulnak és megremegnek.

– Mióta? – kérdezi. Nem is, sziszegi a szót.

– Amióta neked ott volt Yoongi. Rá egy hétre – mondom, amivel csak jobban felhúzom.

– Te miről beszélsz?! – emeli meg hangját, de egyszerűen csak háttal a konyhapultnak dőlök.

– Arról, hogy nem vagyok hülye. Tudtam, hogy megcsalsz. Tudtam, hogy Yoongival jól elvagytok. Mindent tudtam. Nem hihetted el, hogy komolyan hűséges maradok egy olyan emberhez, aki a kapcsolatunk legszebb időszakában elkezdett csalni.

– Te megőrültél, én nem csaltalak meg! – lép felém indulatosan.

– Hazudsz – mosolyodom el, de hamar eltűnik mosolyom, mikor egy öklöt érzek az arcomba csapódni. Már is érzem a fémes ízt a számban. Felrepedt az ajkam, ez tuti.

– Nem hazudok! Miért csaltalak volna meg? Én szeretlek!

– Hogyne… – nézek rá dühösen, majd megtörlöm a szám szélét. – Akkor is szerettél, mikor Yoongival a stúdióban smároltatok? Nem vettétek észre, de az ajtót nem zártátok be rendesen, mikor elmentetek kaját venni az egyik próbán. Direkt utánatok mentem V-vel, akkor láttam meg, ahogy Suga nyelve a gyomrodig ér! Aztán a szex nélküli esték, a kapott alkalmak, amikor egyedül maradtál, mikor Yoongival aludtál. A lopva ejtett pillantások és a sunyi puszik és taperolások... azt hiszed, hogy vak vagyok?! lehet, hogy idiótának tűnök, de nem vagyok az, Park Jimin! – sziszegem, azzal ellépve a konyhapulttól elindulok a közös szobánk felé.

– Te sem vagy jobb, ugyan úgy csaltál, méghozzá a legjobb barátommal! – szinte utánam kiabál.

– És? Legalább megismertem őt is és azt, hogy mekkora szemét vagy, amiért elvettél tőle mindent! Te rezzenéstelenül az arcomba hazudtál, ő pedig a legőszintébb arcát mutatta nekem, akár a szex közben, akár azon kívül. Ő szeret, te nem szeretsz! – sziszegem. – Most is csak azért vagy velem, mert Suga dobott, jól mondom? – kérdezem, rámutatva, amitől azonnal meghökkenve néz rám, szemei is könnybe lábadnak. – Gondoltam. Te őt szereted, nem engem. Hát menj és békülj ki vele. Úgy érzem, hogy vele nagyon is megtaláltad a közös hangot, engem pedig felejts el. Nem tűröm el, hogy megüss azért, amit te kezdtél el! – sziszegem, aztán bemegyek a szobánkba, átmászva Taehyungnak a régi ágyára, hogy aludhassak. Aztán... azt hallom, ahogy Jimin hisztizve és tombolva ront be a kisebbik szobájába, hogy kérdőre vonja, miért is ment bele a kapcsolatunkba. Úgy érzem, hogy ezzel csak maga alatt vágja a fát, főleg V nyűgösségét elnézvén.

Taehyung

Épp átöltöztem és aludni készültem, mikor Jimin, mint a dúvad, berontott a szobámba, megállva a közepén, teljesen elvörösödve, könnyes szemekkel. Meglepetten néztem rá, sűrűn pislogva, egyáltalán nem értve ezt a megjelenését előttem, viszont mikor felém lépdelt és határozott mozdulattal kinyújtotta a karjait, majd a mellkasomnál fogva lökött rajtam egy hatalmasat, az ágyra huppantam, halkan nyekkenve. Mi a frászt csinál? - Épp feltettem volna a kérdésemet, hogy kérdőre vonjam, mégis mit képzel magáról, de megelőzött és jóval előbb nyitotta szóra szépen ívelt ajkait:

– Nem bírtad ki?! Nem bírtad ki, ugye?! – Vádló volt a hangja, azonban én még túl kótyagos állapotomban voltam ahhoz, hogy felfogjam a szavainak jelentőségét, így megdörzsöltem szemeimet, majd úgy néztem vissza rá, teljesen értetlenül, megemelt szemöldökkel.

– Mi van? – bukott ki belőlem, értetlen arckifejezés kíséretében.

– Még kérded?! Még kérded?! Keféltél a hátam mögött a párommal, és még megkérded, hogy mi van?! Nem süllyedsz el szégyenedben, te... – Nem engedtem, hogy végig mondja. Nem akartam ezt tovább hallgatni, engem ugyan ne vonjon felelősségre a saját hülyeségei miatt.

– Nekem nem volt szándékom Hoseok szeretőjévé válni, jó pár napig pattogtam is neki, meg utána is, hogy ez nincs rendjén. Tudod, ha nem csalod meg Hoseokot, valszeg felém sem sandított volna, de úgy, hogy te átvágtad és a háta mögött Yoongi hyunggal hetyegtél, egy pillanatig se lepődj meg semmin. Amúgy meg, nem érzem úgy, hogy bármiért felelősségre vonhatnál. Semmivel nem voltam szemetebb játékos, mint te – mondtam, oldalra döntött fejjel. Megremegett dühében.

– Én szeretem Hoseokot! – fakadt ki, remegő ajkakkal.

– Akkor menj és hozd rendbe az elcseszett kapcsolatotokat, mert én rohadtul nem vagyok már rátok kíváncsi! Állandóan vinnyogott nekem miattad, nem fogom most azt hallgatni, ahogy neked húz a segged utána! Békülj ki vele, kérjetek egymástól bocsánatot, dugjatok egyet, nekem mindegy, de elegem van belőletek! Hagyjatok békén! – morogtam, elfekve az ágyamon, rögtön el is fordulva tőle, magamra terítve a takarót.

– Sosem hittem volna, hogy ilyen hazug áruló vagy! A legjobb barátod voltam – szipogta –, és megcsaltál! Vele együtt! Gyűlöllek titeket! – sziszegte, majd csak a trappolását hallottam és azt, ahogy becsapja maga mögött az ajtót.

Felsóhajtottam, majd a párnába nyomtam a fejemet. Persze, én is hibáztam ott, hogy nem mondtam ellent Hoseoknak, bizony, én sem voltam különb náluk, de már elegem volt, nem érdekel sem az egyik, sem a másik, akár hibás vagyok, akár nem, hagyjanak engem békén élni és létezni.

Hoseok

Mikor bejön a szobába, hallom, ahogy sír, ahogy szipog, de nem érdekel. Én is bőghettem volna, mikor szarrá csalt, mikor szemérmetlenül ott hagyott a szobában, hogy Sugával aludjon. Persze, már akkor is elmondtam neki, hogy mit gondolok, rá sem hederített, visszament hozzá. Nekem is fájt, amit velem művelt, fájt minden, ahogy megcsalt, ahogy hülyének nézett. Lehet, hogy ez szar dolog tőlem, de legalább kiderült, eldőlt, hogy mi legyen velünk, végleg. Persze... folytatnám még vele ezt az egészet, mert még szeretem, mert szerel... nem. Ez nem jó szó. Egyszerűen csak szeretem, mint embert, kötődöm hozzá, mint a páromhoz, vagyis már csak a volt páromhoz. Jó ember, de már nem vagyunk egymásnak való, főleg úgy nem, hogy engem Taehyung elcsábított tőle, őt pedig Yoongi csábította el tőlem. Mind a kettőnk szíve máshoz húz és ezen már nem sokat lehet segíteni, sőt szinte semmit. Jimin, még mindig Yoongival lenne, ha nem lett volna köztük valami. Én pedig TaeTaevel, akit elvittem volna arra az utazásra. Csak, hát ugyebár én is egy idióta vagyok. Hallom, ahogy Jimin újabbat szipog, ahogy felnyöszörög, majd hallom, ahogy forgolódni kezd. Felsóhajtok, végül felkelve elveszem az ágyneműmet az ágyról és kisétálok vele a nappaliba, megágyazva a kanapén. Hallottam, ahogy azt mondja V-nek, hogy gyűlöl minket. Nos, gondoltam, hogy ez lesz. Ez lesz az egészből, de már nem igazán kezdhetek ezzel sokat, ami evidens. Lefekszem, majd megpróbálok elaludni, ami nem megy. Egyáltalán nem megy. Vajon, mi van Taehyunggal? Vajon rosszul érinti a dolog, hogy a legjobb barátja azt így beszélt vele? Bár, hülye kérdés, persze, hogy rosszul érinti, kit nem érintene rosszul?

Nem is tudom, hogy mennyit forgolódom az ágyban, mígnem megunva, lerúgom magamról a takarót, aztán egyenesen Taehyunghoz sétálok be, kezemben a párnámmal. Persze, alszik, észre sem veszi, mikor lassan befekszem mellé, majd a takarója alá húzódva, szorosan magamhoz ölelem. Tisztán érzem rajta az ital szagát, látszik, hogy picit sikerült felöntenie a garatra, de nem is baj. Így, legalább vele tudok aludni, amit egyáltalán nem bánok. Egy aprócska csókot lehelek az ajkára, amire nem ébred fel, majd újra megölelve, megpróbálok elaludni, ami furcsa, de szinte azonnal sikerül. Nem sokat foglalkozom Jiminnel és a szavaival, valahol legbelül már tudtam, hogy ez egy halott kapcsolat, de nem akartam elfogadni. Viszont, mostantól sokkal többet leszek ezzel a kis hülyével, persze, csak ha akarja. Az is lehet, hogy megkérem egy kis idő után, hogy járjon velem, hogy alkossunk egypárt. Remélem, hogy örülni fog neki, remélem, hogy belemegy és nem okoztam neki akkora sebet, mint amekkorának ő azt elmondja. Hiszen...tudom, hogy élvezte. Élvezte ezt az időszakot, sőt volt, hogy ő ingerelt, ő kezdeményezett. Hiába, benne van ez. Benne van, hogy ribanc legyen, még akkor is, ha ezt a szót nem használják pasikra. Mert nem, de TaeTae... nos, ő olykor tényleg egy igazi ribanc, amit imádok benne.

Taehyung

Aprót sóhajtottam, mikor felébredtem, majd nyögtem is egyet magam elé, és mikor felnyitottam pilláimat, majd megláttam Hoseokot, azt hittem, kiugrok a bőrömből, vagy inkább az ágyból, hiszen nem tudtam mire vélni az itt tartózkodását. Hatalmas méretűre nőttek íriszeim, és próbáltam visszavezetni az emlékképeket, hogy megtudhassam, történt-e valami, amire nem emlékeztem, de egy pillanatra sem jutott eszembe az, hogy Hoseokkal esetleg összebújtunk volna.

Kissé szkeptikusan húzódtam arrébb, ő viszont úgy ölelt, mintha az élete múlna rajta, egyszerűen nem akart elengedni, ez pedig egy idő után már frusztrált, hiszen nem voltunk olyan jó kapcsolatban, hogy ölelgethessük egymást. Összevontam a szemöldökömet, majd egy aprócska szusszantás kíséretében megemeltem a szabad kezemet, majd a hüvelyk és a középsőujjamat szorosan összezártam, aztán mintha csak egy rugó lenne a középső, kiengedtem azt a szorításból, erőteljesen megpöckölve a körmömmel Hoseok homlokát. Szinte rögtön felvinnyogott és fel is ült, a homlokát dörzsölgetve, fájdalmas nyüszítések közepette, majd lassan felém sandított, én azonban csak szigorúan néztem rá.

– Mit keresel itt? Ez az én szobám – mormogtam, miközben magamra húztam a takarót, elfordulva tőle.

– Összevesztem Jiminnel – sóhajtotta, kissé szomorkás hangon.

– Szar ügy, mi közöm hozzá? – kérdeztem halkan, megcsóválva a fejemet.

– Te kérdezted, mit keresek itt...

– Erre elmondtad, hogy összevesztél Jiminnel. Ha ezért vagy itt és csövelsz nálam, már mehetsz is. Megmondtam neked, hogy kerülj el, nem életünk végéig, de egy jó pár hétig ne gyere a közelembe, világosan megmondtam és most mehetsz, ha nincs jobb dolgod, mint engem nyomorgatni. – Még nekem is fájtak a szavaim, hisz normális esetben biztos nem vagdalkoznék ilyen erős szavakkal, de egyszerűen úgy éreztem, kénytelen vagyok így viselkedni ahhoz, hogy békén hagyjon, ráadásul nem mellesleg kimondtam valamit, valamit, ami érdekesnek hatna, ha visszaszívnék. Most az egyszer ragaszkodni akartam az elhatározásaimhoz és nem akarok egy kicseszett pótlék lenni sem Hoseok, sem más életében.

Hoseok

Nyelnem kell egyet, ahogy konkrétan így kiküld a szobából. Persze, megértem, hiszen én is ugyan ezt tettem vele, ugyan úgy eldobtam magamtól, amikor Jimint választottam abban a táborban. Tény, olyan, mintha csak egy pótlék lenne, de nem az. Még mindig ő az én Taehyungom, a legjobb szeretőm, akivel valaha is együtt voltam. Tudom, hogy nem akar most látni, lehet, hogy hagynom kéne, de muszáj megpróbálnom a lehetetlent. Egy egyszerű és gyors mozdulattal elkapom a kezeit, majd eldőlök vele az ágyon úgy, hogy fölötte kössek ki, lefogva kezeit a feje két oldala mellett.

– Hoseok, megőrültél?! Engedj el! – sziszegi, miközben kezeit feszegeti.

– Nem olyan könnyű az, mint hiszed – mondom halkan, mélyen a szemeibe nézve, ajkainkat is csak pár centi választja el egymástól.

– De, olyan könnyű, mint mikor egyedül hagytál a házban. Tedd meg most is ugyan ezt és hagyj békén! – morogja, ahogy újra a kezeit feszegeti, de szerencsére erősebb vagyok.

– Akkor sem akartam azt megtenni veled.

– Nem? Még is megtetted! Most pedig szakadj le rólam és hagyj békén! – mondja mérgesen, de csak elmosolyodom a látványán. Milyen heves, milyen ellenséges. Sebaj, én még mindig úgy rajongok érte, ahogyan eddig is. Még mindig a drogom.

– Mivel együtt voltam Jiminnel, előjött bennem az, hogy talán megmenthető a kapcsolatunk, de tudod ez már attól a naptól fogva menthetetlen volt, amikor Suga kikezdett vele – mosolygok rá, miközben kezeit a feje fölé húzom, aztán lefogom mind a kettőt az egyikkel a szabaddal pedig végig simítok az arcán. Természetesen nem tűri, de nem érdekel.

– Aha. Most vedd le rólam a kezed és engedj el, különben… – sziszegi, amiért a szavába vágok.

– Tudom, szólsz a menedzsernek. Kapok egy jó kis büntit, jaj nekem. Ne aggódj, nem akarlak megfektetni, egyszerűen, csak beszélgetni akarok veled, semmi több.

– Semmi több? Ahhoz le kell fognod?! – emeli meg picit a hangját.

– Igen, mert különben nem érinthetnélek meg – motyogom, újra végig simítva az arcán.

– Oké, most hogy meg volt a gyereknap, takarodj le rólam! – mondja ezt durva hangnemben, ami már igazán nincs az ínyemre.

– Szeretsz még, igaz? Ezért akarsz ennyire elrúgni magadtól, jól mondom? – érdeklődöm, tekintete ekkor mindent elárul. Ahogy rajtakaptam, már is azt a meglepődött arcát mutatja felém, amit hamar elrejt a dühös kifejezése mögé.

– Tévedsz. Utállak, nem akarok tőled semmit! Akkor ábrándultam ki belőled, mikor megtetted velem azokat a dolgokat. Amikor mindent elvettél tőlem! – sziszegi, már-már könnyesedő szemekkel. Tényleg ennyire megbántottam volna? Bár a szemeiben megülő fájdalomból ez leolvasható. Tényleg egy szörnyeteg vagyok. Biztos, ha megkérném, hogy járjunk, nem menne bele. Ebbe már nem. Egy halk sóhajt hallatok, aztán elengedve kezeit, feltolom magam róla.

– Sajnálom – mondom halkan, majd lehajolva hozzá megállok arca előtt, konkrétan az ajkai előtt, hogy megcsókolhassam, de hamar meggondolom magam. Ahogy a szemeibe nézek, nem látom bennük azt a vágyat, mint eddig. Vagy lehet, hogy igen, de már nem láthatom meg. Számomra ezeket már elrejtette magában. Lehunyva szemeimet pár röpke másodpercre, lassan felhajolok a homlokához, aztán egy csókot lehelek rá. – Nem zargatlak többé. Ha akarsz, a közelembe jössz, ha nem, elfogadom. Úgy is egy ígéretet tettem magamnak – suttogom a lágy bőrére, végül elhúzódva tőle, lemászok róla, azzal elhagyom a szobát. Ha akar, majd visszafogad. Ha nem... nem tudok mit tenni.

Taehyung

Felsóhajtottam, majd jobban a párnámba nyomtam a homlokomat, halkan nyüszítve. Elegem volt abból, hogy Hoseok sosem tudja, mit akar. Most persze, úgy tűnik, hogy engem akar, de kibékül majd Jiminnel egy-két hét múlva és megint ejteni fog? Nem, ezt véletlenül sem akartam, hogy bekövetkezzen. Túl sokszor vágott már át és nézett hülyének ahhoz, hogy hinni tudjak neki, ami valahol elkeserítő volt, mert tényleg szerettem volna hinni neki, szavahihetőséget adni a számára, de egyszerűen képtelen voltam rá. Ki tudja hinni egy ilyen embernek? A két kezemen nem tudnám megszámolni azt hiszem, hányszor vert már át azóta, hogy ez a viszony nálunk megkezdődött. Akármilyen szomorúnak tűnt, akármilyen kiskutyus, boci szemekkel is nézett rám, én biztos, hogy nem fogok foglalkozni vele. Nem, elég volt. Adtam neki időt, beetetett, hogy velem marad, aztán faképnél hagyott, amellett pedig olyan szánalmasan viselkedtem mellette, hogy már csak azért is haragudtam rá, amiért kigenerálta belőlem a lehetetlen viselkedéseket.

Jobb ez így, távol egymástól, úgyis csak táncoltunk egymás idegein. Azaz, ő táncolt az én idegeimen.

A nap túlnyomó része unalmas volt, lasscsakán mindenki visszatért a dormba, teljesen kipihenten, hatalmas erőbedobással. Yoongi még írt is egy csomó dalt, Namjoonnal együtt mondván, hogy megihlette őket az otthonlét és az unalom, szóval biztosak voltunk benne, hogy lesz dolgunk az elkövetkezendő időszakban bőven. Persze, comebackre készülünk, úgyhogy az mindenképpen lenne.

– Na, holnap reggel mehetünk a stúdióba, felveszünk mindent, összeállítunk mindent, utána pedig csiszolunk a táncon – mondta Namjoon, miután beszélt a menedzserrel. – Szar időszak lesz és elég kemény. Nemrég szóltak, hogy egy hónap múlva turnézni megyünk, úgyhogy mihelyst kész a lemez, arra kell készülnünk. Mellette a fantalálkozók, egyebek, szóval ma még pihenjétek ki magatokat, utána nem lesz rá esély jó két hónapig – mosolygott szelíden, mire mindenki bólintott egyet, velem együtt, azonban amint befejezte a beszédet, visszanéztem a tévére.

Örültem neki, hogy ennyire elfoglaltak leszünk, mert így nem lesz időm Hoseokon gondolkodni és nagyon reméltem, hogy neki sem lesz ideje arra, hogy koslasson utánam.

Hoseok

Hűh, ez a két hónap rettenetesen kemény. De tényleg, igazán kemény. Alig van szabadidőnk, bár ezt a múltkor elmondták, hogy így lesz, de régen volt már, hogy egy ilyen comeback-en kellett részt vennünk. Jó egy éve. Azonban nem panaszkodom, hiszen így tényleg megdolgozom azért, hogy megkapjam a pénzem és persze, hogy a rajongók is örüljenek. Aztán, ott van még az a helyzet is, hogy így képes vagyok arra, hogy békén hagyjam Taehyungot. Akárhogyan is, de egy hónapja történt meg az, hogy Jiminnel szakítottam, aki rá három napon belül összejött Yoongival. Gondolom, ez volt az egyik vita köztük, amiért szakítottak, hogy mi még együtt voltunk. Így, hogy én kikerültem a képből, minden mehet a maga útján, nem igaz? Természetesen rossz látni, mikor egymás ölében vannak, ahogy egymás manduláját vizsgálják, de ezt már muszáj elfogadnom. A mi kapcsolatunk nem volt jó, így lassacskán az egy hónap alatt hozzá is szoktam, hogy egyedül vagyok, hogy csak dolgozok és nem foglalkozom úgy igazán senkivel. Persze, örülnék neki, ha lenne egy párom, mint Taehyung, de világosan megkaptam tőle, hogy nem kíváncsi rám, hogy utál, amit szintén el kell fogadnom és hagynom kell mindent a saját medrében folyni.

A táncteremben már mindenki kezd összepakolni, mivel végzünk az órákkal, azonban Taehyungnak nem megy még úgy a tánc, mint ahogyan kéne. Szólnom kéne, hogy maradjon, de kétlem, hogy egy légtérben maradna velem. Viszont muszáj feltennem a kérdést, hiszen ez az ő érdeke is. Felállok, majd lassan elé sétálok, ahogy ő a földön fekve pihen.

– Bocsi, beszélhetnénk? – kérdezem halkan, amire kinyitja szemeit és rám néz.

– Mi lenne az? – kérdezi halkan. Nos, konkrétan most van az a helyzet, hogy úgy igazán most beszélek vele először egy hónap után. Persze a műsorban beszéltem vele, mert ott muszáj, ott mutatni kell, hogy jó viszonyban vagyunk, de azon kívül, szinte nem is szóltunk egymáshoz.

– Az lenne, hogy láttam, nem megy túlzottan jól a koreográfia. Ha egy vagy két órát rászánsz az idődből, bent maradhatnál, hogy gyakorolj – mondom halkan, ahogy leguggolva nézek rá. Azonnal meglátom szemeiben a kételkedést, amit megértek. – Nem kell félned, nem teszek veled semmit. Egyszerűen szeretném, ha jól menne, ha a bandának nem kéne ezzel külön foglalkoznia. Ennyit kibírsz velem, nem kell beszélnünk sem, egyszerűen csak táncolni, hogy megmutassam a mozdulatokat, külön, hogy megértsd – mondom el, biztosítva ezt azzal, hogy tényleg semmi hátsószándékom nincs. Azonban, ha nem él ezzel a lehetőséggel, akkor majd más jár a nyakára, hogy gyakoroljon, azt pedig nem fogja bírni. Ah, de minek is jöttem ide? Ugyan, miért menne bele? Utál, nem akar velem táncolni, meg semmi ilyesmit. Örül, ha külön van tőlem.

– Mindegy, majd ha úgy gondolod, gyere be, én itt leszek – mondom halkan, azzal felállok, meghagyva neki a döntési lehetőséget, így én lassan beállok a tükör elé, hogy tökéletesítsek a mozdulataimon.

Taehyung

Felsóhajtottam, majd Hoseok után néztem, hezitálva, mi legyen a döntésem. Annyira már nem haragudta rá, bőven leülepedett bennem a dolog és amúgy sem mondanám magam a tipikus haragtartó egyéniségnek, szóval, fogjuk rá, hogy már nincs vele kifejezett problémám. Jiminnel is "kibékültem", bár azt inkább mondanám úgy, hogy beszélünk annak érdekében, ne legyen esetleges balhé a banda életében, de már a hangulat is kezdett közöttünk feloldódni, már elhülyéskedtünk, játszottunk is és próbáltunk nem az egymásnak okozott sérelmekkel foglalkozni. Hangsúlyozom, főleg azért, hogy se Namjoon, se a menedzser ne fogjon gyanút, ugyanis erről még Yoongi sem tud, senki más, és mindannyian örülnénk annak, ha ez így is maradna. Egyrészt azért, mert mindhárman nagyon gyerekesen, undorítóan viselkedtünk, másrészt pedig azért, mert könnyen a hangulat rovására menne, ha kiderülne, ki-kivel, hogyan, mikor, mettől-meddig kavart, milyen úton-módon. Mint valami elcsépelt brazil szappanoperában...

A lényeg az, hogy saját magunkhoz képest mindenki próbált a banda előtt elvonatkoztatni a történtekről, a sérelmektől, hogy ne legyen balhé vagy veszekedés, ezen okból kifolyólag már Hoseokra sem nehezteltem, talán csak egy kicsit, ami valljuk be, jogos.

Mikor a többiek pakolásztak és készülődtek, neki láttam, hogy én is így teszek, viszont egy idő után felsóhajtottam, mert eszembe jutott, hogy ha most ezt a próbát kihagyom, bizony-bizony a saját és a banda kárára mehet. Hoseok az egyik legjobb táncos és ha ő mondja, hogy valami nem okés, akkor nem okés, ma pedig a tánc tanárunk is rám szólt, hogy szedjem picit össze magam, szóval maradnom kellene.

– Én maradok próbálni – sóhajtottam, ellépve a táskámtól. Namjoon rám nézett, majd mosolygott egyet.

– Rendben, de ne maradjatok sokáig, ha lehet és gyertek vissza a dorba, ne ragadjatok itt, mert holnap fantalálkozó – mondta, mire egy aprócskát bólintottam, majd a terem közepére sétáltam, hogy törökülésben leüljek, s mikor Hoseok bejött az ajtón, ránéztem.

– Maradok próbálni. Csak próbálni! – emeltem fel a kezemet, szigorúan a mutatóujjamat mutatva neki, hogy még véletlenül se közeledjen vagy érjem hozzám úgy, mert bajban leszünk.

Hoseok

Felvonom egyik szemöldököm, ahogy meghallom amit mond és ahogy látom, hogy mutogat is.

– Már bocsi, de semmi hátsószándékom nincs. Egyszerűen, csak meg akarom tanítani neked a lépéseket, ennyi – mondom halkan, ahogy elkezdek nyújtani, hogy újra felkészítsem izmaimat a kemény igénybevételükre.

– Jó, de nincsenek túl jó emlékeim – motyogja, de csak megvonom a vállam.

– Nem mintha ellenkeztél volna – szuszogom, de mielőtt a feszültséget gerjeszteném, megfordulva már is elé lépek és beállítom a táncos pozícióba.

– Én nem is ak… – nem tudja befejezni, mert közbeszólok.

– Mindegy, felesleges erről beszélnünk. Először is, kezdjük el a táncmozdulatokat – szólok rá, azzal a lejátszóhoz lépve, már is bekapcsolom az épp aktuális zenénket, amit mind a ketten el kezdünk táncolni. Persze már is kibököm, hogy hol ront, így a zenét leállítva, már is megmutatom neki azt a mozdulatot, amit nem igazán tud megcsinálni, sőt ha kell akkor a lábait beállítva a karjai mozgását irányítani kezdem, hogy érezze, miként is kell. Taehyung gyorsan tanul, ha külön órát kap tőlem és ezt szeretem benne. Sőt, az egész lényét szeretem. Amit megmutatott nekem, amit megismerhettem, elképesztően megszerettem. Ezelőtt egy hónapja, azt hittem, hogy Jimint szeretem, de ezalatt a kis idő alatt rájöttem, hogy TaeTae az, aki miatt a legjobban vágyik a szívem. Mikor az erdőben szeretkeztem vele, s mikor azt mondtam neki, hogy szeretem, nem akartam magam sem elhinni, de még is kimondtam, ugyanis tényleg így érzek. Azt hiszem, hogy meg tudom érteni nála ezt az érzést. Ő is végig így érzett, mikor én Jiminnel voltam, sőt még akkor is, mikor a szeretőmmé tettem. Végig benne volt az az érzés, hogy ő mennyire tud szeretni egy embert, mint én, még sem viszonozzák neki, ami szomorú. Akkor nem gondoltam volna, hogy ilyen pocsék érzés lehet az élet, de most minden megváltozott. Hiányzik nekem. Nagyon hiányzik. Szeretném újra a karjaimba zárni, szeretném újra azokat a dús, édes ajkakat csókolni, míg világ a világ. Szeretném az illatát érezni, a nap bármely szakában. Szeretném, ha mindig vele lehetnék, ha szerethetnénk egymást a testünkkel és szívünkkel.

Nem is tudom már, hogy hol járunk a táncban, amikor arra leszek figyelmes, hogy a másik elesik és hatalmasat csattan a padlón. Azonnal ijedten megfordulok, aztán odasietek hozzá, hogy felsegítsem.

– Jól vagy? – kérdezem, belenézve a fájdalmat tükröző szemeibe, de nem is kell sok, hogy meglássam a homlokán éktelenkedő sebet, amiből folyik a vér, akárcsak a térdéből.

– Jól, csak megszédültem. Folytassuk – szuszogja, miközben megpróbálna felállni, de nem engedem.

– Ne szórakozz, vérzel! Most befejezzük, majd holnap folytatjuk. Gyere – veszem azonnal a karjaimba, mint valami hercegnőt, aztán átsietek vele a pihenőbe, hogy leültessem arra a kanapéra, amin minden elkezdődött. Hm... azonnal megrohannak a nosztalgikus emlékek. Egy halovány mosoly ül ki az arcomra, miközben előveszem az elsősegély ládát, hogy leápolgassam a sebeit. Legalább... így is törődhetem vele. Ha már eddig nem tettem meg.

Taehyung

Nem éreztem annyira vészesnek ezt a sérülést, bár tény, hogy eléggé fájt a fejem és a bal térdem is, azonban nem tulajdonítottam volna figyelmet neki. Sűrűn előfordult, hogy egy-egy nehezebb próba után, vagy a fáradtság következtében elesünk vagy rosszul leszünk, nálam főleg, úgyhogy nem akartam vele különösebben foglalkozni, de Hoseok úgy kapott fel, mint egy kis hercegnőt, és azonnal a pihenőbe vitt, letéve a kanapéra.

Végig mosolygott, mikor felém lépdelt a kis elsősegélyes dobozzal, amit nem igazán értettem. Ennyire vicces lenne, hogy megszédültem?

– Miért mosolyogsz? – kérdeztem halkan, mire felsóhajtott, majd leült a lábam elé, törökülésben, szorosan a lábszáram előtt foglalva helyet, kinyitva az elsősegélyes dobozt, kivéve belőle egy pamacsot és a fertőtlenítő flakont, majd miután kellően benedvesítette a vattát, megeresztett egy sóhajt és lágyan kezdte el törölni a térdemen lévő vérző felületet, amit kelletlen szisszenéssel nyugtáztam.

– Csak eszembe jutott pár dolog – mosolygott keserűen, tovább törölgetve a lábamat, mire megemeltem a szemöldökömet.

– Pár dolog? Micsoda? – kérdeztem kíváncsian, mire hirtelen felnézett rám, még mindig a horzsolással foglalkozva, majd lassan vissza is pillantott a lábamra, hümmögve egy nagyot.

– Hát, mikor itt aludtunk összebújva – sóhajtotta, apró mosollyal. – Nagyon édes voltál, mikor elájulva feküdtél itt, aztán zavartan mászkáltál és mikor lefeküdtünk aludni, még édesebb voltál – mosolygott, apró sóhajt hallatva, mire elhümmögtem magam, ő pedig a kezébe vett egy kis gézpamacsot, majd a hozzá való sebtapaszt is, hogy leragaszthassa a friss, fertőtlenített sebemet.

Eleinte nem reagáltam arra, amit mondott, mert nem akartam, hogy megrohamozzanak az emlékek, viszont láttam az arcán talán a fájdalmat kirajzolódni, a keserűséget és talán egy kicsike megbánást is, ami nem hagyott figyelmen kívül, azonban válaszolni még mindig nem voltam képes. Mit lehet erre mondani?

– Hogy ki voltál akadva, hogy nem leszel a szeretőm – kuncogta mellém ülve, mihelyst végzett a lábammal, majd lassan mellém ült, maga felé fordítva a fejemet, hogy az ott lévő sérülést is megnézhesse.

– Még jó! Te meg erőszakos voltál…

– Még jó! Nagyon tetszettél – mosolygott rám lágyan, újabb pamacsot véve a kezébe, benedvesítve a fertőtlenítővel. – Eszembe jutott, mikor azon az éjszakán a hotelban összebújva filmeztünk.

– Az jó is volt. Sűrűn eszembe jut – sóhajtottam, lehunyva a szemeimet reflex-szerűen, mikor a homlokom felé nyújtotta a kezét.

Hoseok

– Tényleg? – kérdezem picit meglepődve, amire már is bólint, de ezt hamar egy szisszenés követi, ahogy a homlokát is lefertőtlenítem.

– Igen. Annál szebb estét sosem kaptam még – mondja halkan, majd felnyitva a szemeit, belenéz az enyémekbe.

– Tudom. Szándékomban állt még elhalmozni olyan napokkal, ajándékokkal, csókokkal. Csak... sajnos hülye voltam – mondom halkan, ahogy óvatosan végig fertőtlenítem a megsérült részt, végül csak egy ragtapaszt nyomok a homlokára, hogy ne éktelenkedjen ott az a csúnya seb.

– Eléggé – veszi le rólam a tekintetét, picit elszomorodva.

Tudom, hogy sokat hibáztam, tudom, hogy már nem csinálhatom vissza, de bárcsak sikerülne jóvá tenni. Bárcsak el lehetne felejteni a múltat. Mondjuk, már az is hatalmas előrelépés, hogy így el tudunk beszélgetni.

– Tudom. Azt hiszem, ha nem kotyogod ki véletlenül, még mindig boldogtalan kapcsolatban lennénk Jiminnel – szuszogom, miközben elseprem haját a szemeiből.

– Szereted, ez lett volna a lényeg, nem?

– Nem. Már nem szerettem. Vagyis, mint embert, igen. Csak időközben rájöttem, hogy a szívem már régen másé, csak nem akartam elfogadni – mosolyodom el halványan. Azonnal hatalmas szemekkel néz rám, kérdő pillantásokat vetve felém.

– Miért nem? – kérdezi halkan. Lehet, hogy sejti? Vagy csak megkérdezi, hogy ha már beszélgetünk, akkor beszélgessünk normálisan?

– Nem tudom. Hülye voltam. Pedig tudtam, hogy vele minden tökéletes. Tudtam, hogy vele lehetnék boldog, hiszen mindenem meg van mellette, amire csak szükségem van. Azonban a szemellenző makacsul rajtam volt. Valamiért nem mertem elfogadni, hogy a régi kapcsolatot hagyni kell – mondom halkan, ahogy térdeimet felhúzva, felkönyökölök rájuk, államat megtámasztva a tenyeremmel. – Tudom, hogy nem lehet már hinni a szavaimnak, de én tényleg veled akartam menni arra az egy hétre. Annyiszor, de annyiszor hiányoltalak, de nem voltál mellettem, mert egy barom voltam – váltok át másik stílusra, ezzel konkrétan a tudtára adva, hogy tényleg őt szeretem, hogy a szívem nem lehet másé, csak is az övé. – Rengeteg olyan estét akartam neked adni azon a héten, mint amilyet a hotelben is adtam neked – mosolyodom el keserűen. – Ott akartam elmondani, hogy nem akarok Jiminnel lenni, de ugyebár nem jött össze. Megértem, hogy akkor nagyon dühös voltál, teljes mértékben jogos volt és még mindig az. Egy hónapja, mikor veled aludtam, meg akartalak kérni valamire, de nem mertem megtenni, főleg, hogy azt mondtad utálsz. Szívem szerint most tenném meg azt, de tudom, hogy nem lehet, nem tehetek már ilyet. Tudod TaeTae, most azt kívánom, bárcsak ismét a kapcsolatunk elején lennénk – húzom el picikét a számat, ő pedig hatalmas szemekkel pislog rám, nem értve, hogy mi bajom van. Semmi bajom sincs, egyszerűen, már nem tudom magamban tartani az érzéseimet a gondolataimat. Szeretem, és ezt szeretném a tudtára adni. Ő pedig semmit sem szól, csak némán hallgat, figyel.

Lassan a táskámhoz nyúlok, majd kiveszek belőle valamit, amit felé nyújtva a tenyerébe ejtem. A kis ékszerek csillognak vissza rám, amiket még azon a szép estén a vacsora közben adtam neki.

– Ezt szerettem volna visszaadni. Imádtam, ha rajtad volt. Persze nem kell hordanod, de nem érzem úgy, hogy nekem kéne tartogatni. Viszont, gondolom már nem számít, de elmondom és biztos rájöttél már, de nálad jobban, senkit nem szeretek. Szeretlek TaeTae és ez nem fog megváltozni.

Taehyung

Nem tudtam, mit kellene erre válaszolnom. Csak néztem a tenyeremben lévő aprócska ékszereket, amiket még a fánál ácsorogva adtam vissza neki, hogy többé ne kerüljön a közelembe, azonban akkor olyan rossz érzés fogott el, mikor viszont láttam őket, a saját tulajdonomban. Lassan Hoseokra emeltem a tekintetemet, aki maga elé nézett, kissé talán bágyadtan és szomorkásan, elmélázva, miután kimondta, hogy mennyire szeret és ez sosem fog megváltozni.

Mély sóhajt vettem ajkaim résén át, majd megköszörültem, hogy szóhoz juthassak, azonban egy darabig még nem akartam szétnyitni ajkaimat, hogy szavak szökkenjenek ki köztük, inkább még gondolkodtam egy kicsit, hogy összeszedhessem a gondolataimat és a megfelelő kifejezéseket, már, ha ez sikerül, persze. Jó pár percig gondolkodtam, mit mondhatnék, majd lassan a kezemben lévő fülbevalókra és nyakláncra tévedt a tekintetem.

– Hát, jól elbasztad – mondtam, felé sandítva. Elhúzta kicsit az ajkait, gondolom, nem ilyen reakcióra várt. Én sem kifejezetten ezt akartam mondani, de amint ránéztem a tenyeremben lévő kis tárgyakra, akaratlanul is ez jutott eszembe és csak úgy kicsúszott.

– Tudom, nem kell mondanod még egyszer – szusszantotta, felém fordítva a fejét, egy lágy mosolyra húzva az ajkait. – Na? Menjünk? – kérdezte, miközben nagy nehezen elrugaszkodott, majd felkelt a kanapéról, álló helyzetbe húzva magát, nyújtózva egy nagyot, mintha leplezni akarná, mennyire bánatos.

– Arra gondoltam, hogy maradhatnánk itt. Elég késő van – motyogtam, figyelembe sem véve, mire kért Namjoon, mikor felhoztam, hogy maradnék gyakorolni.

– Hogy érted? – nézett rám rögtön, megemelt szemöldökkel.

– Aludjunk itt. Maradjunk, úgyis késő van – vontam vállat hanyagul, a fülembe téve a fülbevalót, majd a nyakamba is akasztottam a nyakláncot utána.

– Nem lesz kényelmetlen velem... aludnod? – köszörülte meg a torkát, ökölbe szorított kezét ajkai elé emelve, oldalra nézve íriszeivel.

– Nem.

Fél óra elteltével mindketten lezuhanyoztunk a közös zuhanyzóban, majd hosszas bíbelődés és ágyazás után el is terültünk a kihúzott kanapén. Persze, nem bújtunk össze egyelőre, csak feküdtünk egymás mellett hanyatt, én azon gondolkodva, mit kellene mondanom és talán ő is az agyalt, mit kellene mondania nekem, hogy a kínos csend kettőnk között megszűnjön. Rövides idő után felé fordultam, az oldalamra dőlve, majd megeresztettem egy mély sóhajt, figyelve gondolkodó arckifejezését.

– Ha előbb lettél volna egy kicsit őszinte, nem lett volna semmi gond – szólaltam meg hosszú csend után, mire mélyen felsóhajtott, majd ő is az oldalára dőlt, velem szemben fekve, a szemembe nézve.

– Tudom – motyogta maga elé, lehunyva a pilláit.

– Egy rohadék vagy. Egy gerinctelen faszkalap. Egy pszichopata, szadista, őrült barom. Egy nem normális idegbeteg állat, egy aljas dög, egy hihetetlen, undorító, pofátlan, sunyi ember, és tudod mi a szomorú?

– Micsoda? – kérdezte, hatalmasat nyelve, mintha attól félne, hogy valami fájdalmasabbat fogok a tudtára adni.

– Hogy így is szeretlek.

Hoseok

Több sem kell, hogy hatalmasra kerekedjen a szemeim, ajkaimat is elnyitom egymástól, ahogy megdöbbent ez az utolsó mondata. Őszintén szólva, mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy ezt fogja kimondani, hogy szeret engem. Esküszöm, hogy meg voltam győződve arról, hogy kifejezetten gyűlöl, hogy boldogabban élné az életét, ha én nem léteznék. De ez... ez hihetetlen érzés.

– Mi az? – mosolyodik el halványan, végig a szemeimbe nézve. Picit megrázom a fejem, aztán szinte azonnal érte nyúlok, azzal magamhoz húzva, úgy ölelem meg, mintha soha nem akarnám elengedni, bár ez így is van. Gondoltam rá, hogy megcsókolom, de nem akarom tönkretenni ezt a még így is törékeny és szép hangulatot.

– El sem tudom mondani, hogy mennyire örülök – suttogom, miközben a hajába puszilok, élvezve, hogy újra a karjaimban tudhatom, hogy érezhetem az illatát és, hogy újra az enyém. Vagyis... elvileg. – Pedig azt hittem, hogy tényleg utálsz.

– Nem utáltalak. Csak muszáj volt azt mondanom, hogy békén hagyj. Nagyon bántott akkor az, amit csináltál – suttogja a nyakamba szuszogva, amitől azonnal megremegek.

– Tudom. Sajnálom, de ezt már mondtam. Azonban... mit szólnál hozzá, ha egy párt alkotnánk? Ha járnánk? Túllépnénk ezt a szerető kapcsolatot – mosolyodom el halványan, amire ő elgondolkozik, végül csak elmosolyodik.

– Miért is ne? Csak még mindig félek attól, hogy átversz – suttogja, picit elhúzva a száját, amire több sem kell, azonnal lehajolok ajkaihoz és megcsókolom őket. Érzem, hogy egész testemben libabőrös leszek, ahogy újra érzem ezt az ismerős, édes csókot, amit viszonoz, átkarolva a nyakamat, mint régebben is.

– Nem verlek át. Többé nem. Bár, sosem állt szándékomban ezt tenni, de csak hogy tudd... nálam hűségesebb pasit nem találhatsz. Mostantól a tiéd vagyok, te pedig az enyém, míg világ a világ – mosolyodom el, végig simítva arcán az ujjbegyeimmel.

– Biztos?

– Biztos. Ennek a testnek és ennek a hatalmas szívnek, hogy is lehetne ellenállni? - kérdezem, egy újabb csókot váltva vele, magnem olyan közel kerülünk egymáshoz, hogy a levegőt is kipréseljük a testünk közül a sok ölelkezéssel. – Tudom, hogy egy fasz voltam, tudom, hogy gerinctelen vagyok, de meg látod, nem leszek az. Veled már nem, mert szeretlek. A szadizmust pedig... eddig sem ellenezted – nevetem, gyengéden megharapdálva az alsó ajkát, amit ő is megnevet, karjaival jobban átkarolva a nyakamat. Imádom, imádom mikor ezt csinálja, mikor átölel, mikor felnevet, mikor megcsókol, vagy ha élvezi, amit teszek vele, legyen szó bármiről. Ez a boldog arc, mindent megér a számomra. Ennél szebb napot, nem is kívánhatnék. Nem is tudom, hogy mikor dobogott ilyen hevesen a szívem utoljára. Hogy mikor dobogott úgy, hogy majd ki ugrik a helyéről a boldogságtól a szerelemtől. Nem tudom, de olyan ez az érzés, amit soha de soha nem akarok elengedni. Őt pedig főleg nem. Úgy érzem, mintha soha többé nem lehetnék szomorú mellette. Tény, hogy nagyon sokat tanultam ezalatt az idő alatt. Ha úgy érezzük, hogy valami nem jó, hogy valami nem működik rendesen és nem lehet változtatni, azt el kell engedni és hagyni kell a fenébe. Azonban, ha másban megtaláljuk a boldogságunk kulcsát, bármi van, küzdeni kell érte, különben örökre elveszítjük azt. Nekem most szerencsém volt. hatalmas szerencsém, hogy TaeTae visszafogadott, hogy ad nekem egy utolsó utáni esélyt. Látszik, hogy hatalmas szíve van, ezt pedig imádom benne.

Lenézek a kisebbikre, aki halkan szuszog a nyakamnál, miközben gyengéden cirógatom a hátát. Annyira gyönyörű és tökéletes. Nem tudok mást csinálni, csak gyönyörködni a látványában és élvezni a teste melegét, ahogy lassan ő is alváshoz készülődik a karjaimban. Mintha, mi sem történt volna, mintha csak tegnap engedtük volna el egymást és mintha csak tegnap lett volna az a bizonyos hotel est. Bár, ez mellékes. Boldog vagyok és ő is. Csak is ez számít, a többi pedig... lényegtelen.

Testem megremeg, aztán újra lenézek a kis majmocskámra, aki lehunyt szemekkel szuszog a bőrömre. Ajjaj... megint kezd elönteni az a bizonyos érzés.

– TaeTae…

– Hm? – szólal meg halkan, már majdhogynem félálomban.

– Tudod mi lesz, ha a nyakamba szuszogsz! – mondom, amire hatalmasra nyílnak a szemei. – Nem úszod meg az öt csillagos Hobi farkat! Ha így nézel, akkor főleg!