Wolf - YoonSeok (4/?)

Cím: Wolf

Alkotó: Nana & Nóri

Hossz: ?

Besorolás: +16

Műfaj: Fantasy

Figyelmeztetés: Trágár beszéd! A szereplők jelleme nem egyezik a valósággal! Később bromance, Yaoi

Összefoglalás: Yoongi egy eléggé antiszociális (utálja az embereket, csak és kizárólag az állatokkal hajlandó foglalkozni) állatorvos, aki Alaszkába utazik részben pihenés gyanánt, részben pedig azért, hogy megfigyelhesse az ottani élőhelyeket, ugyanis állatorvos létére jobban érdekli az állatvilág, mint kellene. Egyik sétája alkalmával, miközben hazaindult, meglátott a hóban egy hófehér, hatalmas, gyönyörű alaszkai farkast, és mivel képtelen ott hagyni, elviszi ideiglenes lakrészébe, hogy elláthassa a sérüléseit, azonban nem gondolta volna, hogy a farkas (Hoseok) nem csak vad, és ellentmondást nem tűrő, régi alfa hím, hanem még alakváltó is... 

Hozzáfűzés: Meghoztuk a folytatást! :3 Reméljük, tetszeni fog nektek. <3

Nóri írja Hoseokot!

Nana (én) írja Yoongit!

Yoongi

Remek. Összeszedtem egy farkast, aki a falkájának tekint, nem is akárhogyan, ezt pedig ép ésszel is alig bírtam felfogni, ugyanis... mégis, kivel történhet ilyesmi? Bár, nem hiszem, hogy bárki képes lenne megmenteni egy haldokló farkast, szóval, mint mindent, ezt is magamnak köszönhettem, teljes mértékben.

Kissé zavartan néztem fel Hoseokra, aki teljesen önfeledten nyalogatta a pólóm alól előbukkanó bőrfelületemet, aminek hatására folyamatos, jóleső borzongást váltott ki belőlem, halvány remegés kíséretében. Igen, elég érdekes pozitúra volt, mert nem sűrűn fordult elő az sem, hogy valaki leterítsen, vagy esetleg az ágy matracának szorítson. Igen, itt szexualitásra gondolok, habár, ez a mi esetünkben lehetetlen, de rögtön az jutott eszembe. Soha nem voltam még ilyen helyzetben, hiszen az alkalmi partnereim – nők – között is én voltam természetesen a domináns fél.

– Tudod, Hoseok... mi nem nagyon nyalogatjuk egymást – mondtam komoly hangon, mire a szegycsontom felől nézett fel rám, megemelve a szemöldökét. – Nálunk a nyalogatás, a harapdálás a szexualitás egyfajta szokása. Akkor tesszük ezt, ha épp becserkésszük a prédánkat, hogy megtermékenyítsük, szóval, ha lehet, a nyakamat, a kulcscsontomat, a mellkasomat és egyéb helyeket ne nyalogasd. Az arcomat, ha ennyire szeretnéd, csináld, a kezemmel sincs gond, a többi viszont intim szféra, és elég érdekes, hogy egy férfi, egy farkas csinálja mindezt. Nem egészen normális, az embereknél – mondtam el neki egy szuszra, mire újra megemelte a szemöldökeit, később pedig felemelkedett rólam, egyenesen a csípőmre ülve.

– Szóval, nálatok ez a szexualitás? Ha ezt teszitek, párzani akartok? – kérdezte, kíváncsian.

– Igen. Meg csókolózunk. A másik szájába dugjuk a nyelvünket, de ez igazából lényegtelen. A lényeg az, hogy ezt ne nagyon csináld. Én férfi vagyok, jelen esetben te is, szóval, kérlek, ne – mosolyodtam el, mire felhümmögött, elgondolkodva egy pillanatig.

– Én vagyok az alfa, azt csinálok, amit akarok – döntötte oldalra a fejét, mire kissé megráztam a fejemet, értetlenül, tanácstalanul nézve rá vissza. Most szórakozik?

– Az lehet, de ha emberi alakban vagy, akkor ilyet ne csinálj! Nálunk nem olyan a párzás, mint nálatok! Mi ezt állandóan csinálnánk, ha lehetne, nekünk nem kifejezetten tavasszal, vagy akkor jön elő, mikor a nőstény tüzel. Például engem akár pár érintéssel is izgalmi állapotba lehet hozni, azt pedig nem szeretném, főleg azért nem, mert férfi vagy! – sóhajtottam, majd a vállaira tettem az ujjaimat, ledöntve magamról, majd az ágy végébe húzódtam, és nyújtózva egyet, felálltam róla, onnan nézve a fekvő testét.

– Te ellent mondasz nekem? – szűkítette össze a szemeit.

– Elmagyarázom érthetőbben: Az ember nemi szerve nem csak akkor áll készen a párzásra, mikor tüzel a szuka, vagy mikor időszak van, hanem olyan nyalogatásoktól is, amiket az előbb tettél! Nem azért álltam fel, mert nem fogadom el, hogy alfa vagy, hanem azért, mert ez nekem intim! Farkasként nem nyalogattad a kulcscsontom és a nyakamat – szuszogtam, összefonva karjaimat a mellkasom előtt. – Emberi alakban vagy, viselkedj ilyenkor emberhez méltóan!

Hoseok

Egy félmosolyra húzom ajkaimat, miközben kioktat arról, hogy milyen az emberi nemi szerv. Egy: Baromira nem érdekel. Kettő: nekem akkor se mondjon ellent, ha felizgatom ezzel, ha nem. Három: Én határozom meg, mikor nyalogathatom és mikor nem. Ott ahol csak akarom. Alfa vagyok és az alfáknak kijár a hatalom.

– Most őszintén... attól, mert emberi alakban vagyok, még nem vagyok az. Ugyan úgy meg van a tekintélyem és az alfaságom, ezt pedig nem vonhatod kétségbe. Ha felizgat a dolog, ha nem, azt csinálok, amit csak akarok – mosolygok rá, miközben felé mászok, aztán a lábaira fogva, úgy húzom el az ágyon, hogy alám kerüljön, a hátán fekve. Azonnal hatalmas szemekkel néz fel rám, mintha csak attól félne, hogy elevenen felfalom, azonban eszemben sincs ilyet csinálni. Egyszerűen csak lehajolok hozzá, azzal végig nyalok nyakától az arcáig, bebizonyítva, hogy nekem ugyan nem parancsolhat. Érezhetően megremeg alattam, majd ujjait a vállaimra tapasztja, majd elkezd eltolni magától. Hangosan felmordulok, igazi farkas hangon, kezeit pedig lefogom, hogy véletlenül se tudjon ellenkezni.

– Hoseok! – szól rám, kezeit próbálva kiszabadítani, amit továbbra sem engedek el, végül ismét végig nyalok a nyakán, most le a kulcscsontjáig.

– Nem hallottad, amit az előbb elmagyaráztam? Elismerem, hogy alfa vagy, de emberként, nekem ez kellemetlen! – emeli meg hangját, azonban ezt teljesen figyelmen kívül hagyom.

– Fogd be. Nem érdekel – mormogom a fülénél, aztán megszagolom bőrét, aminek annyira finom, kellemes illata van. Mintha a legjobb szuka feküdne itt alattam, teljesen olyan. Érzem, ahogy szemfogaim megnőnek, ahogy az illatra picit kezdem elveszíteni az emberi alakom, de még is van annyi önkontrollom, hogy ne engedjem tovább. Ajkaimat végig vezetem bőrén, miközben orromat is bőrének érintve szagolgatom azt az édes illatot, amit magából áraszt. Persze, a félelmet is érzem rajta, ami valahogy, picit megfűszerezi ezt az illatot.

– Hoseok... fel fogok… – Nem fejezi be a mondatot, ugyanis egy nyögést hallat, mikor ráharapok fogaimmal az érzékeny bőrére a vállán, hosszabb szemfogaimat belemélyesztve, de csak épp annyira, hogy érezze, ki is a főnök. Ujjaimmal erősebben fogom csuklóit, miközben ölemet az övének dörzsölöm, mintha csak egy szukát akarnék az uralmam alá hajtani.

– Még mindig ellentmondasz. Pedig kedvellek. Ha nem hódolsz be, meg kell, hogy leckéztesselek – suttogom fülébe, mikor elengedem hófehér bőrét, amin a fognyomaim jól látszódnak. Vissza lehajolva hozzá, végig nyalom a "sértett" felületet, azzal elengedve azt, arcához hajolva, a szemeibe nézek, amikből nem is tudom, hogy milyen érzelmet lehet kiolvasni. Talán az ijedtséget, a zavartságot és némi vágyat. Nem vagyok benne biztos, de ez is lehet. Ajkait is résnyire szétnyitja, nekem pedig eszembe jut az, amit mondott, Az, hogy az emberek átdugják egymás szájába a nyelvüket. Az még is milyen lehet? Végül is, egy módon tudhatjuk meg, nem? Így lehajolva hozzá, nyelvemmel végig nyalok ajkain, mígnem átdugom azt a szájába, ezzel elérve azt, hogy ajkaink is összeérjenek. Én vagyok az alfa. Azt csinálok, amit csak akarok.

Yoongi

Hatalmas sokként ért, mikor a figyelmeztetéseim ellenére kezdte el nyalogatni, ízlelgetni és harapdálni a bőrömet, teljesen önfeledten, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Én persze, ezt nem így éreztem, ugyanis nekem roppantmód kellemetlen volt az, hogy egy férfi, egy farkas – ismétlem, egy farkas! – ízlelgeti a bőrömet, nem is akárhogyan. Olyan erotikus volt, és vággyal fűtött, hogy akarva, akaratlanul is beleremegett az alhasam, ami némi félelemre is adott okot, hiszen nem éreztem úgy, hogy a saját nememhez vonzódnék, bár, ezt a hirtelen fellángolást annak tudtam be, hogy sajnos antiszociális életvitelem miatt nem sűrűn volt kapcsolatom, csak pár alkalmi, futó kalandom egy-egy nővel, ami azért, az igényeket nem elégítik ki túlzottan. Még ezzel az akciójával nem is lett volna gond, ugyanis nem vonzódtam a férfiakhoz – tudtommal, nem voltam ferde hajlamú –, szóval nem volt nagy valószínűsége annak, hogy úgy fogok állni, mint a cövek. Viszont az, mikor az ajkaimra hajolt, orvul kihasználva tátott szám helyzetét, mélyen ledöbbentett. Mivel ő az alfa, és nem nagyon nézi el nekem az ellenkezést, nem tudtam mit tenni, pedig szerettem volna. Ellökni, kiabálni, ordítani, üvölteni, de erre lehetőségem egy cseppnyi sem volt.

Lágyan, finoman mozgatta nyelvét a számban, én pedig összeszorított szemekkel tűrtem, befeszülő izmokkal, várva, mikor lesz ennek már vége, de olyan mértékben kihasználta az előnyét, hogy esze ágában sem volt abba hagyni. Kíváncsian, finoman ízlelgette szám belsejét, majd miután megunta, elhúzódott tőlem, és mélyen a szemeimbe nézve nyalta meg az ajkait, mintha csak a saját ízemet akarná újra érezni. Elvörösödtem, mind a dühtől, mind pedig a kiszolgáltatott helyzettől. Egy férfi sem örül annak, ha egy másik leteríti és kiszolgáltatottá, egy aprócska kis prédává teszi... igen, én sem repestem a boldogságtól.

– Farkasként szimpatikusabb voltál – dünnyögtem, elpillantva róla, mire elkuncogta magát, megemelve a szemöldökét.

– Nem tetszett? – kuncogta, huncut félvigyorra húzva a száját. Szkeptikusan néztem rá, egyenesen úgy, mintha komplett idiótának nézném, majd megeresztve egy sóhajt, hitetlenkedve ráztam meg a fejemet.

– Nem, nem tetszett. A csók nem azonos neműeknek való. Tudod, nem vonzódom a férfiakhoz, nincs ferde hajlamom, és szerintem egy farkasnak sem. Nem értem, miért csinálod ezt – sóhajtottam, mire elkuncogta magát, újra közel hajolva az arcomhoz, összeérintve a homlokunkat, kihívóan nézve rám.

– Kíváncsi voltam – kacsintott, erősebben fogva a csuklóimat, minden erejét bedobva, nehogy véletlenül is kiszabaduljak karmai fogságából. Határozottan szimpatikusabb volt farkasként; aranyos volt az idő elteltével, most azonban egy nagyképű, beképzelt kis pukkancs lett, aki teljesen el van szállva attól, hogy gyengébb vagyok nála. Mégis, hogyan lehetnék már erősebb? Alacsony is vagyok, ráadásul koránt sem annyira izmos, mint ő.

– Szépen kérlek, ne csókolj meg többé. A csók párzásra vonatkozó dolog, én nem vagyok nő, sem nőstény állat, szóval, szépen kérlek, ne csináld ezt – szuszogtam, zavart félmosolyra húzva a számat.

Ha nem érti meg, nem tudom, mit csinálok.

Hazautazok.

Hoseok

– Tudod, még mindig nem parancsolhatsz nekem – nevetem, miközben elengedem csuklóit, azzal elfekszem rajta, mintha a párnácskám lenne.

– Nem is parancsoltam, hanem megkértelek – szólal meg és egy halk nyögést hallat, ahogy megérzi a súlyomat.

– Tök mindegy, úgy is azt csinálok, amit akarok – vigyorgom, aztán ásítok egy nagyot, már nem mintha álmos lennék.

– Tényleg szimpatikusabb voltál farkasként – szuszogja, miközben hajamba túr az ujjaival.

– Sajnálom, én már csak ilyen vagyok – nevetem, végül engedem, hogy ismét visszaalakuljak a valódi alakomhoz, a hófehér farkas alakomhoz. Ahogy felnézek rá, látszik rajta, hogy valamennyire megkönnyebbült, mintha csak ezt várta volna végig. Ujjaival megsimogatja fehér bundámat a fejemen, végül megvakarja a fülem tövét, amitől csak jobban elnyúlok rajta, halk nyüszögő hangot hallatva, kifejezve ezzel, hogy mennyire élvezem ezt. Halkan elneveti magát, így a másik kezével a másik fülemet veszi kezelésbe.

– Határozottan szimpatikusabb vagy így – mosolyog rám, míg én csak lehunyom szemeimet, úgy élvezve a kényeztetést, amit kapok tőle. Imádom ezt. Annyira jó érzés. Annyira jó érzés vele lenni.

A napjaink így telnek, ő kaját ad nekem és elviseli az emberi formámat, míg én folyamatosan olyan helyeken nyalogatom, ahol persze nem tetszik neki. Vagyis tetszik, de nem akarja magának sem bevallni, amit én élvezek, hiszen jó játék húzni az idegeit, főleg, hogy kihasználom az alfaságom. Bizonyára már kezd hozzá szokni, ami vicces a számomra. Aztán, én is követem, akárcsak egy kiskutya. Szeretem a társaságát. Sőt, mivel már én is jól vagyok, sűrűn előfordul, hogy ő kimegy erre a megfigyelésre, én pedig utána, hogy folyamatosan figyeljek rá és megóvjam, ha esetleg valamelyik szemét állat bántani akarná. Mondjuk ez eddig még egyszer sem fordult elő, remélem, hogy ez így is marad.

Mikor ismét a kandalló előtt vagyunk, ő a foteljában ül, míg én a lába előtt fekszem, folyamatosan melegítve testem a tűz kellemes melege által.

– Holnap egyedül megyek a megfigyelésre – szólal meg, miközben a forró teáját iszogatja. Már is kérdő pillantásokkal emelem meg a fejem, hogy ránézzek. – Azért, kedves Hoseok, mert ha ott vagy, egy állat sem jön a közelembe, sőt mi több, egyik sem viselkedik természetesen. Holnap itthon kell, hogy maradj. – mondja, de én csak megrázom a fejem. – Kérlek. Csak egyszer hallgass rám – hangja picit elkeseredett, mintha ez lenne az utolsó dolog, amit kérhetne tőlem. Egye fene, megsajnálom, így rábólintok, majd lehajtom a fejem, állam megtámasztom a lábfején. Végül is, egyszer engedhetek neki, nem igaz?

Yoongi

Nem hittem volna, hogy ilyen könnyedén hallgatni fog rám, megérti a kérésemet és még teljesíti is. Nagyon mélyen reméltem, tényleg így lesz, tényleg betartja azt, amit kértem, ugyanis még egy francos mókus sem jön a közelembe, mikor Hoseok drága kísér. Persze, hálás voltam neki, ugyanis aggódott értem, sőt, mi több, úgy védett, ahogyan még soha, senki, de ha azt nézem, miért is jöttem ide, bizony-bizony, a segítsége mellett nagyon komolyan hátráltatott is, így nem hagyhattam még egy napot így elúszni, mint a többit. Mikor elhoztam ide, és ápolgattam, már akkor sem nagyon jártam ki, ugyanis vele törődtem, és már azzal is rengeteg időt "elfecséreltem", hát még így... Nem, nem akartam, hogy felesleges pénzkidobás legyen.

Persze, ezt csak az egyik felem érezte így, a másik viszont már boldog volt, hiszen képes voltam megszelídíteni egy farkast, aki a köreibe fogadott, sőt, falkájaként tekintett rám, ami azért, nem kis dolog. Ugyanakkor ott volt az is, hogy nem kifejezetten ezért jöttem, így hiába öröm az öröm, attól még sok minden van hátra.

- Köszönöm - hajoltam le, hogy megsimíthassam a bundáját, lágyan megvakargatva a fülét, pusztán hálából, majd miután meguntam, megeresztettem egy mély sóhajt, és visszahelyezkedtem a fotelba, a teámat kortyolva.

Az őszintét megvallva, sokkal jobban éreztem magam, mikor Hoseok farkasként pompázott előttem, mert emberként nagyon erőszakos, domináns egyéniség, aki tényleg, még csak lélegezni sem hagy a lakásban. Minden léptemet követi, mindig figyel, mindig mond valami hülyeséget. Emberként egészen idegesítő, mégis kedveltem, de azért jobb volt a közérzetem, ha csendben, békességben és nyugalomban töltöttük az estéket, mint a mostani is, és természetesen, ez csak akkor volt lehetséges, ha ő az eredeti alakjába bújt. Farkasként és emberként is különböző személyiség. Legalábbis, így tűnik.

– Lassan aludni kellene, holnap korán kell kelnem. Valószínűleg csak este jövök haza, szóval majd készítek ki neked enni és inni is, ha lusta lennél emberként kaját csinálni. – Igen, hiába mutattam meg, mit hogyan kell, ő úgy volt vele, majd én megcsinálom neki, hiszen ő az alfa, az én időmbe meg belefér. Kész szolgát csinál belőlem. – Jó, ez azért túlzás.

Lassan felnézett rám, majd finoman megbökte a bokámat az orrával, mire elmosolyodtam, azzal ajkaimhoz emelve a bögrémet, lehajtottam az utolsó korty teát is, és nagy nehezen, kikerülve őt, felálltam, hatalmas nyújtózkodás közben.

– Alvás van! Mondjuk, te fent maradhatsz, csak könyörögve kérlek, ma éjszaka ne vonyíts! Reggel korán kelek – nyögtem ránézve, mikor már a nappali ajtóban álltam. – Megteszed nekem? – kérdeztem, enyhülő hangon, mire bólintott egyet, én pedig egy széles mosollyal nyugtáztam ezt, megköszönve, utána pedig a szobámba indultam, hogy nyugovóra térhessek. Holnap kemény nap lesz, egész nap kint a hidegben, a fagyban... Nem lesz túl egyszerű, szóval ki kell pihennem magam.

Hoseok

Én is ásítok egy jókorát, ahogy látom a fáradt másikat bekullogni a szobájába. Miközben fekszem a földön, nyújtózok egy jókorát, mígnem talpra állva, követem őt, hogy én is lefekhessek aludni. Szeretek vele aludni, hiszen valamiért megnyugtat és teljesen mély álomba tudok szenderedni mellette. Szeretem amikor átölel álmában, mint ahogyan azt is, mikor arcát a bundámba fúrja, hogy közelebb lehessen hozzám.

– Nocsak, te is jössz? – kérdezi, miközben megtartja nekem az ajtót, hogy befáradjak rajta, így azonnal felugrok az ágyára, helyet foglalva rajta ott, ahol mindig is. – Jól van, akkor aludjunk együtt – mosolyodik el, míg én csak egy újabbat ásítok, végül elnyúlok az ágyon, szusszantva egy jókorát. Mikor ő is bebújik mellém, érzem, ahogy átkarol, majd ujjaival a bundámat cirógatja, mintha csak valami plüssállat lennék. Lehunyom szemeimet, aztán jobban elhelyezkedve a keze alatt, hagyom, hogy teljesen hozzám bújjon, hogy amolyan alvós macinak használjon.

Másnap, mikor felébred én is kelek vele együtt. Tudom, hogy mennie kell és azt is tudom, hogy egyedül, de olyan rossz érzésem van. Valamiért tudom, hogy nem kéne egyedül elengednem, érzem. Mikor a cipőjét húzza fel, én átváltozva, szorosan magamhoz ölelem és a nyakán nyalok végig, karjaim között erősen tartva törékeny testét.

– Engedd, hogy veled menjek – suttogom a fülébe, de ő csak megrázza a fejét.

– Tegnap megbeszéltük, bele mentél, hogy egyedül menjek – mosolyog rám, ahogy felém sandít.

– Tudom, de rossz érzésem van. Nem akarom, hogy menj – karjaim szorosabban feszülnek köré, mintha csak soha nem akarnám elengedni, bár ez most így is van.

– Ugyan, mi bajom lehet? Na, engedj, nem sokára jövök, te addig foglald le magad, tudod vannak játékok, vagy ott a tévé, esetleg a laptopom, amit remélek, hogy nem szedsz szét – neveti el magát, de én csak egy kelletlen szusszantást hallatok, ezzel is tiltakozva az ellen, hogy ez megtörténjen.

– Mi lesz, ha rád támadnak? Ez az erdő már nem az enyém, bármikor bajod eshet – nézek rá aggódva.

– Miért, kié? És nem lesz bajom, megígérem – borzol hajamba, de én csak megcsóválom a fejem.

– Ez már Joon területe. Ha észreveszi, hogy itt vagy, darabokra tép. Ő nem egy könyörületes farkas, sőt. Láttad, hogy mit csinált velem – engedem el, mikor kibontakozik az ölelésemből.

– Vigyázok magamra, ezt a Joont elkerülöm. Ne aggódj már. Viszont, megyek. Nem pazarolhatok több időt – borzolja meg ismét a hajam, végül csak egy sóhajjal lépek hátrább, hogy elengedjem. Kelletlenül ugyan, de megteszem.

– Tényleg vigyázz magadra.

Yoongi

Felsóhajtottam, majd még az ajtóból visszafordultam felé, egy halvány mosoly kíséretében. Nem tetszett, hogy ennyire aggódott értem, hiszen amíg nem ismertem, addig is egyedül jártam-keltem az erdőben, és még egyszer sem volt probléma. Meg tudom magam védeni. Lehet, nem tűnik úgy, hogy egy erőbajnok lennék, de igen is, képes vagyok az önvédelemre, és inkább talán csak az bosszantott, hogy ennyire nem bízott a képességeimben. Bár, tény, ha pár farkassal, esetleg egy medvével összeütköznék – bár, az lehetetlen ilyen hidegben –, nem jönnék ki nyertesként a dologból, de eszembe sincs már farkasok közelében menni – volt egy nálam, úgyhogy valamelyest megnyugodtam, mert legalább pár képet tudtam róla készíteni, míg lábadozott, és néhány elkapott pillanatot is megörökítettem. Nem voltam teljes hiányban, szóval nem tartottam már fontosnak a farkasok tanulmányozását. Persze, ez nem azt jelentette, hogy ha látok egyet, esetleg nem figyelem meg, csak nem az lesz az elsődleges célom.

– Ne aggódj, vigyázok magamra. Nem lesz baj. Te meg vigyázz a házra – mosolyogtam, mire bólintott egyet, én pedig sűrű integetés közben léptem ki az ajtón, becsukva azt magam után. Mélyen reméltem, hogy nem áll szándékában utánam jönni, mert tényleg fontos lett volna nekem ez a megfigyelősdi, ami mellette... hát, mellette nem nagyon sikerült, hiszen minden állatot elijesztett a környékemből.

Felsóhajtva sétáltam be az erdőbe, néha a hátam mögé nézve, megbizonyosodva afelől, hogy őfelsége nem követ, s mikor már biztos voltam benne, magabiztosabban lépkedtem a sűrűjébe az állatok megfigyelésének céljából.

Eleinte nem sok mindent találtam, elég elenyésző volt, amit sikerült meglátnom. Talán pár mókus és pár madár, amik élelmet kerestek a sűrű hóban, amit én végig fotóztam, vagy felvettem, aprócska mosollyal guggolva a hideg, jeges, hóval borított földön. Igazából, még ez a része is tetszett a munkának, ugyanis nem feltétlen muszáj veszélyes élőlényekbe sodródnom ahhoz, hogy új fajokat láthassak meg, vagy olyanokat, amikről még nem hallottam, esetlegesen hallani hallottam róluk, csak nem láttam őket. Ha mást nem, ez is tökéletes volt.

Az egyik sűrű bokorban még sikerült megfigyelnem egy gyönyörű, hófehér sarki rókát is megbújni a hórengetegben, amiről azonnal tömkelegével készítettem el képeket. Eszméletlenül szép volt, ahogy lágyan felemelve a fejét, fülelt a környező világra, és szerintem még engem is sikerült kiszúrnia, azonban biztosan felmérte, hogy valamivel erősebb lehetek nála, így csak megbújt az egyik fa mögül, onnan kukucskálva kifelé. Mosolyogva kattintgattam, vágyakozón nézve a hófehér bundájúra, aki egy idő után megunta ezt a helyzetet, majd megfordulva, elég gyors iramban kezdett el futni. Gondoltam rá, hogy követem, de elvetettem az ötletet, ugyanis még volt jó pár hely, ahol nem néztem körül, de legalább nyugtatott a tudat, nem üres kézzel fogok hazatérni. Ezekből a fotókból biztosan csinálhatnék egy varázslatos összeállítást is, ami talán a munkám állásán is bőven növelne.

Széles mosollyal sétálgattam az erdő belsejébe, de a síri csend meglepett. Sem jávorszarvast, sem őzet, madarakat nem találtam, ami egy kicsit elbizonytalanított. Gondoltam rá, hogy talán vissza kellene fordulnom, hiszen bőven sötétedett, de az emberi kíváncsiság és butaság határtalan, ez alól sajnos én sem voltam kivétel, így lassan ugyan, de tovább haladtam. Néha a mellettem lévő fák, bokrok mögül hallottam pár aprócska neszt, de nem törődtem vele, gondoltam, csak egy mókus lehet, semmi több, talán már nyugovóra tértek az állatok, így lehet, nekem sem ártana ezt tennem. - Ezt végig gondolva jutottam arra a következtetésre, miszerint ideje lenne hazaindulnom, hiszen az előbbi sötétedés bőven elmúlt, már alig láttam valami a vaksötétben.

Felsóhajtottam, a szőke tincseim közé túrva kesztyűvel borított ujjaimat, azzal elővettem a zseblámpámat a zsebemből, hogy azzal világítva indulhassak haza. Megfordultam, majd magabiztos léptekkel indultam az ideiglenes otthonom irányába, egészen addig, míg hirtelen elém nem ugrott egy hatalmas, fekete bundájú farkas. Rögtön megtorpantam, megmerevedtem, miközben az állatot néztem, ami vicsorogva közelített felém. Reméltem, hogy magányos, és nem a társaival együtt jött, azonban mikor jobbra és balra sandítottam, megláttam a többi farkast is, akik lassan, vicsorogva vettek körbe.

Hát ez. Ez remek.

Beharaptam az alsó ajkamat, körbe nézve, de akárhová emeltem tekintetemet, vagy fordítottam a fejemet, mindenhol a vérszomjasan villogó szemek és fogak fogadtak, már-már röhögve, legalábbis, nekem így hatott.

– Hát jó – sóhajtottam, miközben lassan, óvatosan a zsebemhez nyúltam, hogy az abban lévő, megbújó kést megkaparintsam. Nem, véletlenül sem akartam megölni egyetlen példányt sem, de gyanítottam, hogy a fekete bundájú állat az alfa, és ha ez így van, ha esetleg le tudnám fegyverezni... Nem. Biztosan nem sikerülne. – Ahogy ezt gondoltam, időm sem volt arra, hogy tovább gondolkodjak, vagy aggódjak a helyzetet illetően, ugyanis nem onnan jött a támadás, ahonnan számítottam, hanem a bal oldalamról: az ott lévőm szürke példány nőket megszégyenítő kecsességgel és magabiztossággal ugrott oldalamnak, amitől azonnal felnyögtem, s mikor leterített, a két mellső lábát rögtön a vállaimra illesztette, farkas szemet nézve velem. Azonnal kitágultak az íriszeim, de nem volt kedvem meghalni, így amilyen határozottan csak tudtam, megragadtam a fejét két kezemmel, hátha le tudom szedni magamról, ami esélytelennek bizonyult, azonban a túlélő ösztön nagy az emberekben, ahogyan bennem is, mindent meg akartam próbálni.

Hiába fogtam meg a fejét és próbáltam leszedni magamról, két farkas már az oldalaimnál is voltak, bele-bele csípve a kabátomba, erősen harapva át a vastag textilanyagot, mintha tudnák, hogyan férhetnének a bőrömhöz. Amint az egyik elkapta a derekamat, erősen belevájva fogait a húsomba, felüvöltöttem, vadul kapálózva, erőteljesen rugdalva felfelé és oldalra is.

Talán egy pillanatra sikerült kiszabadulnom a felettem lévő farkas fogságából, rögtön elmásztam közülük, folyamatosan hátrálva kúszva a földön, apró vércsíkot hagyva magam után. Mind az öt farkas közelített felém, határozottan szemből. Nyeltem egy nagyot, majd a mellettem lévő botot felkapva, megeresztettem egy reszketeg sóhajt, közben próbáltam a lábaimra állni, több-kevesebb sikerrel.

A középen lévő, fekete farkas, hatalmas vicsorgás után ugrott nekem, azonban a botot magam elé tartva, sikerült valamelyest hárítanom, ugyanis arra harapott rá, nem a nyakamra, ami végzetes lett volna. Dühösen kapta ki a kezemből az ártalmatlan fadarabot, ketté roppantva fogaival, négy lábán állva, vérszomjasabban vicsorítva, ellent mondást nem tűrően. Szerettem volna hátat fordítani is elfutni, de az volt a legnagyobb baj, hogy ha én most hátat fordítok neki, egy villanásnyi idő alatt megölnek... így még volt esélyem, ha kicsi is, de volt.

Gyorsan néztem körbe, hátha találok valamit, amivel esetleg tudtam volna magam védeni, de nem jártam sikerrel, főleg azért nem, mert az ében árnyalatú példány újra nekem ugrott, s mivel a táska, amit neki dobtam közben, nem volt elég visszatartó erejű, azonnal rám ugrott, leterítve a földre. Mintha csak szórakozni akart volna, folyamatosan harapdált össze, letépte rólam a kabátomat éles fogaival, majd amint elé tárult a vékony anyagú pólóm, szinte szüntelenül harapdálta össze a bőrömet, hol kisebb sebeket, hol nagyobbakat hagyva rajtam.

Nem fogom túlélni. Esélyem sincs…