Wolf - YoonSeok (2/?)

Cím: Wolf

Alkotó: Nana & Nóri

Hossz: ?

Besorolás: +16

Műfaj: Fantasy

Figyelmeztetés: Trágár beszéd! A szereplők jelleme nem egyezik a valósággal! Később bromance, Yaoi

Összefoglalás: Yoongi egy eléggé antiszociális (utálja az embereket, csak és kizárólag az állatokkal hajlandó foglalkozni) állatorvos, aki Alaszkába utazik részben pihenés gyanánt, részben pedig azért, hogy megfigyelhesse az ottani élőhelyeket, ugyanis állatorvos létére jobban érdekli az állatvilág, mint kellene. Egyik sétája alkalmával, miközben hazaindult, meglátott a hóban egy hófehér, hatalmas, gyönyörű alaszkai farkast, és mivel képtelen ott hagyni, elviszi ideiglenes lakrészébe, hogy elláthassa a sérüléseit, azonban nem gondolta volna, hogy a farkas (Hoseok) nem csak vad, és ellentmondást nem tűrő, régi alfa hím, hanem még alakváltó is... 

Hozzáfűzés: Itt is a folytatás. :3 Reméljük, hogy tetszeni fog nektek! <3

Nóri írja Hoseokot!

Nana (én) írja Yoongit!

Yoongi

Elég unalmasan teltek a napjaim, ugyanis miután a farkast benyugtatóztam, úgy aludt, mint akit leütöttek, a szó szoros értelmében. Nem kelt fel, egy csekély pillanatra sem, teljes egy hétig aludt. Azt hiszem, azon a napon maximum csak felriadhatott a fájdalmai miatt, mert azóta folyamatosan adagoltam neki a fájdalomcsillapító injekciókat, úgyhogy gyanítottam, így már teljes nyugalomban és békében pihenhetett. Kicsit tartottam attól, hogy kiszárad, esetleg annyira legyengül, hogy egyáltalán nem fog tudni mozogni, de ezt rá kellett bíznom, hiszen, ha aludt, azt nem véletlenül tette ennyi időn keresztül, így csak tettem a dolgom: beadtam neki a gyulladáscsökkentőket, a fájdalomcsillapítókat, néha megvizsgáltam – óvatosan, persze, hiszen, ha felébred, hatalmas bajban lehetek –, de azon kívül nem sok mindent tettem. Összetakarítgattam, ápolgattam a saját sérülésemet is, amit ő okozott még egy jó ideje, főztem magamnak való ételt is, mással viszont nem teltek a napjaim. Mivel nem tudtam, megeszi-e a főtt ételt, így neki nem készítettem semmit, viszont kiolvasztottam egy adag húst a napokban, ha esetleg felébredne, azonnal tudjon enni.

Nem is volt sokáig ilyen nyugalom, ugyanis hallottam egyik nap, hogy erőteljesen csörrent meg a lánca. Felsóhajtva vettem ki a hűtőből a kissé állott húst, majd azt a tányérra tettem, és kissé vonakodva ugyan, de letettem elé, mielőtt még elkapta volna a kezemet. Kissé elhúztam az ajkaimat, ugyanis semmivel sem volt barátságosabb, de végül is, mit vártam? Csak egy farkasról volt szó.

– Ne nézz így rám – mondtam neki, csípőre téve a kezeimet. – Nem bízom benned, ahogy te sem bennem. Megharaptál, mindig el fogom húzni tőled a kezem, és nem fogok a közeledbe menni, csak, ha nagyon muszáj! Te nem bízol bennem, hát én sem benned – vontam vállat, miközben elindultam kifelé a szándékkal, miszerint viszek be neki friss vizet is. Kissé lassan, de leguggoltam az egyik szekrényhez, majd kivettem belőle egy nagyobbacska edényt, végül megengedtem azt vízzel, teljesen tele, azután pedig indultam is vissza hozzá, a vízzel teli edény társaságában. Mikor beléptem az ajtón, láttam, mennyire intenzíven falta a húst. Elmosolyodtam egy pillanatra, s komótosan letettem elé a teli edényt is, majd jó messzire tőle, hogy véletlenül se tudjon elérni, leültem a padlóra, folyamatosan figyelve őt, ahogy élvezettel, vehemensen ette az ételt.

Csodálatos jószág. Akármennyire is félek tőle, akármennyire is tartok tőle, egyszerűen pompás állat. Kár lett volna érte. Még, ha a saját épségemet is kockáztattam ezzel, akkor is büszke voltam magamra, hogy képes voltam helyrepofozni egy kifejlett farkast, nem is akármennyire! Teljesen életvidáman majszolta a húst és itta a vizet, mintha makk egészséges lenne. Sejtettem, hogy még voltak fájdalmai, de azt hiszem, a rendszeres táplálkozás, folyadékpótlás után nagyon könnyen fel fog épülni, utána pedig szabadon is fogom őt ereszteni.

Már, ha addig nem válok én a vacsorájává... de nagyon reméltem, hogy nem így lesz.

Hoseok

Olyan régen ettem már, hogy kopogtak a szemeim. Ha biztonságos kaját tett elém, ha nem az lényegtelen, hiszen annyira kész voltam már, hogy ha nem eszek, biztos végem. A vízről nem is beszélve. Biztos itatott, míg ki voltam ütve, de most hogy így magamhoz tértem, rosszabb. Olyan, mintha port ettem volna, annyira száraznak éreztem a számat, ez a víz pedig felüdülés számomra, az étel pedig valami fenséges volt. Körbenyalom a számat, miközben leülök és csámcsogok még párat az ízre, ami még a számban maradt. Hihetetlenül jól esett. Ahogy megemelem a mellső mancsom, ami eltörött megnyalogatom azon a helyen, ahol a sebem még kilátszódik a sín alól, majd ott nyalogatom sebeimet, ahol még elérem. Nem semmi, hogy ennyire be vagyok foltozva, ugyanis a varrat még bennem van és mindez mutatja, hogy számtalan sérülést elszenvedtem, ami még mindig fáj, mint testileg, mint lelkileg. Fáj, hogy elárult a falkám. Talán nem is kéne többé megbíznom egy farkasban sem. Szörnyű teremtmények, tekintve, hogy segítettem rajtuk és ez volt cserébe a hála. Aztán, itt van még az is, hogy ez az ember megtalált és segített rajtam. Mert tény, nem bízom benne továbbra sem, de az, hogy adott enni és inni, aztán a sebeimet is ellátta, azt bizonyítja, hogy valamennyire talán bízhatok benne úgy, hogy ne harapjam meg. Bár ez a nyakörv és a lánc egyáltalán nem bizalomgerjesztő. Jobban örülnék, ha elengedne, bár az is lehet, ha olyat mozdulna neki ugranék. Utálom az embereket és ők is utálnak minket. Szívesen ölnek meg minket, vagy dugnak ketrecekbe, hogy a fajuknak mutogassanak minket, mert nekik az olyan jó.

Csendben ülök, folyamatosan figyelve őt, amit az ember szintén megtesz, mintha csak tanulmányozni akarna, mintha azt várná, hogy mikor fogok úgy hozzá bújni, mint macska az anyjához. Na azt lesheti, nem vagyok öleb, sem annak valamelyik változata. Farkas vagyok és egy veszedelmes fenevad, akitől rettegne kell mindennek, ami él és mozog. Persze, ha hirtelen megmozdul, mert kimegy, vagy valamit akar, azonnal morogni és vicsorogni kezdek. Tényleg nem bízom benne, hiszen ki tudja, hogy mikor akar bántani. Szar lesz ez az egész.

Már napok óta így megy ez az egész. Ő etet, én pedig már nem vagyok folyamatosan elkábítva, nem kell mindig nyugtatót nyomnia belém, amitől már ki van a tököm. Helyette olyan injekciót kapok, amitől általában jobban érzem magam és a fájdalmaim is eltűnnek egy időre. Ezért mondjuk hálás vagyok neki, meg azért is, hogy etet és itat, bár a láncokért továbbra sem vagyok oda. Mondjuk, már azt is eléri nálam egy hét múltán, hogy nem vicsorgok rá, nem is nézek rá fenyegetően, egyszerűen csak engedem, hogy letegye az ételt, vagy hogy közelebb üljön hozzám. Nem tudom, hogy miként, de valahogy kiérdemelte nálam azt a bizalmat, hogy ne akarjam széttépni már csak attól, hogy alig egy méterre ül tőlem, bár, ha belegondolok, ha a közvetlen közelemben lenne, akkor sem bántanám. Felesleges ez a viaskodás, tekintve, hogy a segítségének köszönhetően már kiválóan érzem magam. Persze a bal lábam még mindig fáj és a sín is kötelező a számomra, azonban még is energiában már majd kicsattanok. Ha ő nincs, biztos, hogy ott halok meg az erdőben, egymagam.

Fejem lehajtom a padlóra, úgy figyelem, ahogy ő is ugyan ott ül és figyel engem. Néha azt veszem észre, hogy lerajzol, vagy csak ír valamit, ami azt mutatja, hogy tényleg tanulmányoz, de végül is, nem számít. Ha neki ez jó, tegye csak meg. Szemeimet is lehunyom, hogy csendben pihenjek, aztán egyik pillanatról a másikra hallom, ahogy megmozdul. Felnézek rá, így megfigyelhetem, hogy közelebb ült hozzám, de nem reagálok rá, egyszerűen csak figyelem. Így húzódik egyre közelebb és közelebb hozzám, mígnem a közvetlen közelemben köt ki, alig pár centire tőlem, de rá sem hederítek. Sőt, mikor megérzem hátamon az érintését, akkor figyelek fel rá, megemelve a fejem, amitől megugrik és kezét is azonnal elhúzza tőlem ijedtében. Nocsak, ő még nem bízik annyira bennem, mint én benne? Mi a fene? Bár, ez is azt mutatja, hogy ő nem alfa, csak egy alárendelt, csak emberi lényként. Ha tudnék, most mosolyognék rajta, hiszen viccesek az emberek, ezt pedig megtapasztalhattam a napokban is. Néha magában beszél, aztán énekel azon a hamis hangján, vagy épp szitkozódik, ha nem sikerül neki valami. Furcsa, de néha szórakoztató. Fejem a karjához fordítom, mikor megérzem a még gyógyulóban lévő sebének szagát. Nem fertőződött el, szó sincs róla, de tökéletesen érzem, hogy még sérült az a rész, amit megharaptam. Orromat lágyan a karjához érintem, jobban megszaglászva, mígnem nyelvem kidugva megnyalogatom a sérült részt, amivel remélhetőleg hamarabb meggyógyul, hisz ha nem tartja tisztán, sosem lesz jobb a sebnek a szaga.

Yoongi

Mikor kidugta rózsaszín nyelvét és finoman megnyalogatta a sebemet, hatalmas szemekkel néztem rá, sőt, még meg is remegtem, ugyanis féltem, hogy ismételten meg fog harapni, de ez egyáltalán nem következett be. Lágyan, gondoskodón nyalta végig a kezemet, s habár tudtam, ezután bizony alaposan le kell fertőtlenítettem, hatalmas örömmel és boldogsággal töltött el. Rögtön elmosolyodtam, majd másik kezemet finoman felé vezettem, és lágyan, kedveskedőn másztattam ujjaimat a bundájába, végig simítva a hófehér szőrén, játszadozva velük, halvány félmosollyal az ajkaimon. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy ilyen gyönyörű, hófehér farkast fogok majd simogatni, és annak tudata, hogy ez megtörtént velem, hihetetlen örömmel töltött el. Magam sem tudom, mikor árasztotta el a bensőmet utoljára ilyesmi pozitív érzelem utoljára; talán akkor, amikor lediplomáztam. Igen, ez is olyasmi lehetett, egyfajta siker, amit elérhettem, hiszen nem sokan mondhatják el magukról, hogy egy vad farkast simogatnak, s az még törődően meg is nyalogatja a sebet.

– Nem gondoltam volna, hogy megkedvelsz – mondtam halkan, mire hirtelen felnézett rám jég-kék, világos íriszeivel, amik beszédesebbek voltak, mint bármi más emberi gesztikulálás. Rögtön elmosolyodtam, megcsóválva a fejemet. – Nem kedveltél meg, mi? Csak hálás vagy, mert segítek rajtad, és csak ezt akartad viszonozni. Bár, ha így van, az sem baj, sőt, már az is roppantmód jól esik! – húztam újabb mosolyra a számat, ő pedig csak visszanézett a kezemre, hogy továbbra is végigsimíthassa nyelvével a sérült felületet. Nagyon fájni fog majd az újbóli fertőtlenítés, de véletlenül sem akartam elhúzni tőle alkaromat, hiszen azzal csak azt mutatnám, hogy nem bízok benne, és nem akarom, hogy meggyógyítson, hiába nem gyógyerejű az, amit tesz. Náluk ez természetes, a nyalogatás segíti elő a sebeik gyógyulását, nálunk ez sajnos másképpen van, amit ő nem hiszem, hogy megértene – sőt, biztos nem is értené meg –, és azzal, ha elhúzom tőle a kezemet, vagy nemtetszésemet fejezem ki a dolog iránt, magamra haragítanám.

Segíteni akar nekem, vagy ha mást nem is, de meghálálni az én szándékaimat felé, ami eszméletlen jó érzés volt.

– Kicsit sajnálni foglak, ha elengedlek. Talán pár hét és szabadjára mehetsz, amerre csak szeretnél. Ha jól láttam, akkor még két-három hét, és rendbe fog jönni a lábad, a többi sérülésed pedig már elenyésző. Hihetetlen, milyen gyorsan gyógyulsz – mondtam halkan, tovább cirógatva tenyeremmel selymes, hosszú bundáját, végigvezetve rajta hosszú ujjaimat, teljesen elmélázva figyelve a fejét, a hosszú füleit, a nagy, lompos farkát, az egész lényét. Gyönyörű állat.

Fenséges, gyönyörű, szemkápráztató.

Reméltem, hogy megállja a helyét majd a vadonban újból, és azt is mélyen reméltem, hogy majd sikerül találnia egy klánt, ahol átveheti a vezetést, ugyan olyan brutális módon, ahogyan őt taszították le a trónjáról. Sajnos, ez az élet rendje, egyedül nem maradhat, semmiképpen sem.

– Tök hülye vagyok, hogy hozzád beszélek. Úgysem érted. Azt hiszem, ez a végleges őrület jele. Ráadásul, mióta itt vagy, nem is voltam kint. Nem ártana végre kimennem és tanulmányoznom az élőhelyet – szusszantottam, végig cirógatva a füle tövét, mire hirtelen felnyüszített, majd közelebb húzódott hozzám, teljesen a kezemnek nyomva a fejét, éreztetve, mennyire jól esik neki a fültő vakarás. Azonnal elnevettem magam, tovább vakargatva, cirógatva a füle tövét, széles vigyorral.

Hoseok

El sem hiszem, hogy ilyet csinálok. Még is, hogy lehet az, hogy ennyire jól esik egy nyamvadt fültővakarás? Borzasztó vagyok és azt hiszem, kezdek elgyengülni érzelmileg. Újra felnevet, mikor fejem egyre erősebben nyomom a kezének, hogy erőseben és jobban vakarja meg a fülem tövét, amit azt hiszem, hogy örökké el tudnék viselni. Nem hittem volna, hogy ennyire érzékeny az a testrészem, nem hittem volna, hogy ennyire jól tud ott esni az effajta érintés. Miközben erősebben vakarja a fülemnél a hátsó lábammal azonnal elkezdek dobolni, karmaimmal a fapadlót is megkarmolom, annyira jól esik. Na jó, azt hiszem, egy embert talán meg tudok kedvelni, de csak annyira, hogy ilyenekkel kényeztessen, hogy ezzel jól érezzem magam. Fejem az ölébe hajtom, hagyva, hogy tovább kényeztessen, szemeimet is lehunyom és teljesen elengedem magam, hogy kimutassam felé, mennyire megnyugtató és jóleső érzés járja át testemet, már csak ennyitől. Hallom, ahogy ismét elneveti magát, majd végig simít az oldalamon, dús bundámba futtatva ujjait.

– Nem vagy semmi. Pedig eleinte milyen harapós voltál – kuncogja, majd a hasamra simít ujjaival, amitől azonnal úgy helyezkedem el, hogy kellően hozzám tudjon férni. Elképesztő ez a kétlábú. Olyan helyen kényeztet, ami tényleg hihetetlenül jó érzés. Mintha csak erre született volna, hogy megtalálja az érzékeny pontjaimat. Gyengéden megnyalogatom a számat, mellső mancsaimat is a levegőbe emelem, hogy jobban hozzám férjen, ahogy jobban elhelyezkedek, szinte már az ölébe telepedve az egész testemmel. Újabb nevetést hallat, azzal nem is kell megkérni külön, hogy kényeztessen. Magától megteszi ezt, engem pedig hamar elálmosít, hiszen annyira jól esik, annyira elálmosít, hogy nem tudok ellenállni mindennek,

Másnap, mikor felébredek, látom, hogy egy újabb adag hús vár a tányéromon, amit hamar befalok a vizet is hamar belefetyelem, így bal mancsomat megemelve, lassan elkezdek bukdácsolni, hogy körbenézzek a lakásban, viszont a lánc sikeresen megállít. Lemondó sóhajt hallatok, végül csak leülök, hátra hajtom a fejem, hogy egy fülsüketítő vonyításba kezdjek, szólva ezzel a másiknak, hogy ideje lenne már eloldozni. Semmi kedvem csak itt ülni és feküdni. Őt úgy sem bántanám, már teljesen felesleges ez az egész.

– Jézusom, mi ez? – nyitja ki az ajtót, én pedig tovább vonyítok, amitől a másiknak muszáj befognia a fülét, szemeivel is hunyorog, ahogy a decibeleknek rendesen adok az otthonában. – Jól van, jól van! Elég, hagyd abba! – emeli meg a hangját, azzal közelebb jön.

Elhallgatok, füleimet előre hegyezem, teljes mértékben ráfigyelve, ülve, hátha észreveszi, mit is akarok tőle.

– Csak nem éhes vagy még? – guggol le hozzám, megsimogatva a fejem, majd megvakarva a fülem tövét. Természetesen jólesően felmordulok, kezének nyomva a fejem, de aztán visszatérek az eredeti célomhoz. Fogaim közé veszem a láncot és megrágcsálva, megrángatom, jelezve, hogy engedjen el. Nem akarok láncokat. Itt maradok, míg fel nem épülök, azonban erre semmi szükség.

Yoongi

Azt hiszem, nem kellemes érzés egy fülsüketítő vonyításra ébredni, ami a mellettem lévő szobából jött. Először azt sem tudtam, hová kapjam a fejemet, annyira megijedtem, majd amint realizáltam, hogy bizony-bizony, egy farkast rejteget a nappalom, azonnal felpattantam a fekvőhelyemről, majd nyüszítve sétáltam át a nappaliba, az elnyűtt, bő pólómban, és a rövidnadrágomban. A kócos tincseimbe túrtam, amint megláttam az ülő farkasomat vonyítani, és ennek nemtetszésemet is jeleztem, amint érzékeltem, hogy mikor bejöttem, csak jobban rákezdett. Eleinte azt hittem, éhes, ugyanis még hajnalban, amikor felébredtem, akkor tettem le elé egy tányér húst, de amint láttam, azt már megette.

Abbahagyta nagy nehezen a vonyítást, utána viszont a láncot kezdte el csörgetni, és azonnal megértettem: azt akarja, hogy engedjem el. Azonnal a homlokom közepére futtattam szemöldökeimet, majd fáradtan nyüszítettem egyet, megdörzsölve a szemeimet.

– Jó-jó... elengedlek, elég szelíd voltál az elmúlt napokban – nyögtem fáradtan, miközben lehajoltam hozzá, és halk szusszantást hallatva, lassan, kissé ügyetlen mozdulatokkal, de leszedtem róla a nyakörvet, szabadjára engedve őt. Lehet, hogy normális esetben nem tettem volna ezt, azonban annyira álmos, felzaklatott voltam, hogy egyszerűen lehetetlennek bizonyult ellenállnom a néma könyörgésének.

Mihelyst elengedtem, megrázta magát, hatalmas bundáját is, én pedig apró nyöszögés kíséretében újra szőke, elaludt, kócos tincseim közé túrtam ujjaimmal, még jobban megborzolva őket, majd azzal a lendülettel indultam vissza a szobámba aludni, ugyanis még csak fél nyolc volt, nekem pedig szükségem volt az alvásra, jó sok alvásra.

Fáradtan, aprócska léptekkel mentem be a hálómba, s amint elértem azt, azonnal bedőltem az ágyba, hassal fekve el a fekvőalkalmatosságon, fáradtan nyögve egyet, azonnal lehunyva a szemeimet. Már épp elaludtam volna, mikor olyan érzésem volt, mintha valaki épp figyelne.

Magam sem tudom, miért, ezt éreztem, így azonnal felnyitottam íriszeimet, és meg is láttam magam előtt a farkast, aki nagy, jeges szemeivel figyelte, ahogy alszom. Egy kicsit megugrottam az ágyon, s rögtön felültem, megdörzsölve a szemeimet. Kicsit megijedtem, de utána már különösebb probléma nem volt ezzel kapcsolatban. Hiába is, nem voltam hozzászokva az ilyesfajta helyzetekhez.

– Nagyon álmos vagyok... hagyj aludni – szuszogtam, elfekve az ágyon, a másik oldalamra fordulva, fejemet a párnámba fúrva, egy halk nyögést hallatva. Nem akartam még ébren lenni, nekem szükségem volt a tizenhárom órára akkor is, ha épp semmit nem csináltam egész nap. Nekem mindig kell az alvás. Mindig, minden körülmény között.

Hirtelen besüppedt mellettem az ágy, s mikor oldalra fordultam, csak félig, megint szembe találtam magam a farkassal, aki mellettem helyezkedett el. Tudtam, nem egészen egészséges ez, először rendesen meg kellene fürdetnem, de ha most kizavarom innen, akár vége lehet a jó viszonynak is. Ő nem egy kutya, akit lehet nevelni. Csoda, hogy elfogadott.

– Rendben, maradj, csak... hadd aludjak! – nyögtem, felé fordulva, lehunyva a szemeimet, jobban magamra húzva a takarót, mélyen felsóhajtva, egyenesen a bundájához bújtatva arcomat. Egészen picikének éreztem magam a fekvő farkas mellett, ami egészen reális is volt, hiszen egy hatalmas jószágról volt szó, én pedig... hát... nem voltam egy nagy termetű ember. Alacsonyságom mellett még vézna is voltam, szóval pillanatok alatt elvesztem a hófehér, alaszkai farkas mellett.

Hoseok

Csendben figyelem, ahogy próbál aludni, persze a házat már körbejártam, majd amit tudtam, megjelölgettem. Nem tehetek róla, farkas ösztön és foglalkozási ártalom. Lehunyt pillákkal próbál aludni, míg én oda nem hajolok és megszaglászom az arcát, ami olyan furcsa. Na meg, mi az, hogy alszik? Foglalkozzon velem, azért jöttem ide, hogy kényeztessen, ha már idehozott ápolgatni, meg ha felébredt. Nyelvemet kidugva, azonnal végig nyalok az arcán, aminek láthatóan nem örül, nekem viszont piszkosul tetszik, ahogy rám néz morcosan.

– Hagyj aludni, álmos vagyok – nyöszörgi, ahogy az arcát törölgeti pulcsijának ujjával. Ismét odahajolva megszaglászom, majd megbököm nedves orrommal az arcát, végül újra képen nyalom, amitől azonnal arrébb húzódik, halkan morgolódva, az arcát törölgetve. Farkasul nevetve, a hátamra fordulva és az ágyban dörgölődzve a paplannak, halk morgolódással kuncogok. Ez az ember hihetetlenül vicces. – Ne nevess, ez nem vicces. Ha nem hagysz, visszaviszlek – dünnyögi, de én csak jobban az ágyban dörgölődzök, mígnem hasamra fordulva, odakúszok hozzá és megbökdösöm hatalmas mancsommal, miszerint figyeljen rám. – Aj, hagyj már, kérlek – nyüszít, akárcsak egy fajtársam. Azonnal oldalra döntöm a fejem, kíváncsian figyelve rá, de csak a mancsomra fog és eltol magától. Kis szemét, tőlem aztán nem menekül.

Felállva, odasétálok hozzá és nemes egyszerűséggel rámászva, eltehénkedek rajta, teljes testsúlyommal nehezedve rá.

– Ezt nem hiszem el... szállj le rólam – mormogja, fejét is oldalra fordítja, hogy rám nézhessen, de én csak ásítok egy jókorát. – Bunkó egy farkas vagy… – nyüszít fel, ami szinte vonyításnak hat, ez pedig rám is hatással van. Fejem ismét hátra vetem és belekezdek az én bevált és nagyon jó ébresztési módszeremhez. Az egész ház beleremeg a vonyításomba, a fiúval együtt, aki alattam fekszik. Ha nem ébred fel, ha nem kényeztet, biztos, hogy soha többé nem hagyom aludni.

Takaróját is a fejére húzza, de ez mit sem ér az én hangom ellen. Újabb adagba kezdek, jól elnyújtva és igazán tüdőből indítva, hogy ezt még azok is hallják, akik nincsenek a négy kilométeres körzetben.

– Elég! Elég, jó felkelek! – kiabálja túl a vonyításom, azonban nem hiszek neki. Újra neki kezdek, ő pedig láthatóan felkel, végleg. – Aaajh, elééég! – vinnyogja, azzal én leszállok róla, mintha mi sem történt volna. Mancsommal megbökdösöm a kezét, fejem pedig vállának dörgölöm, hogy kapjak még abból az Isteni fülvakarásból.

Yoongi

Halkan felnyögtem, majd fáradtan emeltem meg a kezemet, és finoman, lágyan kezdtem el vakargatni a fülét, azonban alig láttam ki a két szememen, komolyan. Hihetetlenül fáradt és álmos voltam, arról nem is beszélve, hogy majd' megsüketültem abban, ahogy vonyított. Azt hiszem, egyáltalán nem szabad farkast tartani a ház körül, még akkor sem, ha hihetetlenül szelíd, mert ezzel a vonyítással az őrületbe tudna kergetni hosszútávon, és valahonnan sejtettem, nem csak most az egyszer játszotta ezt el. – Ahogy ebbe belegondoltam, felnyögtem. Mennyivel jobb volt, mikor még a világáról nem tudva aludt éjjel-nappal, engem is nyugton hagyva, pihenve... azt hiszem, vissza fogom sírni azokat az időket. Mondjuk, nem sokáig marad ez így, maximum pár hét, utána úgyis szabadon lesz eresztve, hiszen egy farkasnak nem lételeme az ember, sőt, egyenesen megvetik a fajtámat – ami azért érthető –, szóval amint felépül, biztosan magától is elmenne, nem kellene különösebben unszolni.

Komótosan vakargattam a füle tövét, ő pedig úgy bújt hozzám, mint egy kis kedvenc, aki folyamatos kényeztetést vár, s habár, rettenetesen álmos voltam, megmosolyogtam a helyzetet, ugyanis farkas létére tényleg nagyon édes, aranyos jószágnak tűnt. Persze, tudtam, ez bármikor átválthat rosszra, akármikor ellenem fordulhat, de mélyen reménykedtem abban, nem fog előfordulni ez a malőr.

– Legalább te kialudtad magad – szuszogtam fáradtan, tovább vakargatva a füle tövét, majd megunva azt, lassan megsimogattam a hófehér bundáját a fejénél, és fáradtan, kissé talán morcosan kászálódtam ki az ágyból, megdörzsölgetve a szemeimet.

Mély szusszantás kíséretében sétáltam a konyha irányába, s a farkas, mintha hozzám lenne ragadva, úgy követett, bár, egyáltalán nem bántam. Talán az antiszociális életemnek köszönhetően sokkalta inkább örültem az állatok társaságának, mint az emberekének, szóval, valószínűleg, ha egy ember tartózkodna a házamban és az követne ilyen becsületesen, rég leordítottam volna a fejét, de az állatok másak, őket szeretem, teljes szívemből.

A tegnap megmaradt kávét lassan öntöttem ki egy csészébe, majd sűrűn ásítozva dobtam be a teli csészét a mikróba, hogy kellően felmelegítsem a nedűt, közben pedig a hűtőhöz léptem, és egy nagy adag sonkát vettem ki belőle, meglóbálva a farkas előtt azt. Rögtön kiguvadtak a szemei, amit halkan megnevettem, majd leguggoltam hozzá, és a tenyeremben nyújtottam át neki a sonkát. Kissé hezitálva ugyan, de elvette tőlem, majd rögtön letette azt a földre, s elfekve elé kezdte el majszolni. Elmosolyodtam, eljátszadozva a gondolattal, mennyire megsimogatnám a bundáját, de azt hiszem, annyira szoros kapcsolatban még nem álltunk. – Gondolataimból a mikrohullámos sütő szakított ki, ami hangos sípolással jelezte, végre felmelegedett a kávém. Oda fordulva, rögtön kivettem a csészémet, miután kinyitottam a mikró ajtaját, majd beízesítve azt a saját szám ízére – tejjel, cukorral –, leültem az asztalhoz, majd magam elé húztam a hamutálat, később a cigarettámat, amiből kivettem egy szálat, hogy meg is gyújtsam azt. Mihelyst azzal megvoltam, beleszívtam az égő rúdba, mély sóhajjal eresztve ki tüdőmből, ajkaim közül a füstöt, hogy utána a kávémat is megízlelgethessem, figyelve az éppen majszoló farkasomat.

Szerintem senki nem hinné el nekem, hogy sikerült megszelídítenem egy farkast – még, ha csak annyira is, amennyire.