Coffee - JiKook (13/18)

Cím: Coffee

Alkotó: Nana

Hossz: ??

Besorolás: +12

Műfaj: AU, Dráma, Humor

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance

Összefoglalás: Jungkook egy egyetemista fiú, aki a nagyvárosba költözik, hogy tanulhasson, mellette viszont dolgoznia kell. Egy kávézóra esik a választása, ahová fel is veszik minden kifogás nélkül. Viszont ott megismerkedik munka közben egy férfival, akit legszívesebben megfojtana egy kanál vízben, annyira utálja... Az a férfi pedig Park Jimin. Egy nagyképű, kissé beképzelt férfi, akinek egy komplett cége van... 

Hozzáfűzés: Yay! Itt a folytatás. :D Kicsit megkésve, de itt van. :3
Remélem tetszeni fog nektek! <3 Biztos van benne jó pár szóismétlés, ezeket majd átnézem, de most elég erőtlen vagyok. :c

A munka idő sokkal lassabban telt, mint ahogyan az szokott. Csigalassúsággal múltak a percek, Jungkook pedig folyamatosan a vendégtérben lévő falra pillantott, ahol a fali óra figyelt, közben szuszogott, és alig várta, hogy elteljen a hátralévő fél óra, hogy mehessen is. Bár, nem a munka volt a problémája, nem azért akart szabadulni, mert semmi kedve nem volt dolgozni – az is benne volt a dologban, természetesen –, sokkal inkább kíváncsisága miatt szerette volna, hogy mihamarabb vége legyen az időszaknak, s megtudhassa, mit akart neki elmesélni Hoseok a kötelező körök lejárta után.

Furdalta az oldalát a tudásvágy, s valahol mélyen sejtette, mit is akart vele közölni az idősebb férfi, azonban mindenféleképpen arra volt szüksége, hogy azt ő ki is mondja. Nem akart spekulálni, de önakaratán kívül jutottak eszébe a különféle variációk és elméletek, amiktől egyáltalán nem tudott megszabadulni. Bevették magukat az elméjébe, s rögzülve ott is maradtak, már-már az őrületbe kergetve őt.

A pultra könyökölt, mély sóhajokat, szusszantásokat hallatva, laposakat pislogva az óra felé. Már nem volt tömve a kávézó, alig volt egy-egy vendég, de a munkaidő az munkaidő és egy perccel hamarabb sem lehet befejezni, tekintve, hogy egy kávézóról van szó, ahová akár az utolsó pillanatban is betérhet az ember, hogy megigyon egy isteni kávét vagy megegyen egy finom desszertet.

Lassan körözgetett a bokájával, megemelve az egyiket, unottan szuggerálva a faliórát. Fájtak a talpai, főképp azért, mert nem volt semmi – a kíváncsiságon kívül –, ami lekösse a gondolatait, így már kezdte érezni, hogy néha-néha besajog lábfejébe a fájdalom, s hiába próbált nem azzal foglalkozni, egyszerűen nem tudta megtenni. Néha-néha kiegyenesedett, megfogott egy rongyot, azzal kezdve el törölgetni a pultot, hogy valamit azért csináljon, ha már ekkora az unalom, de huzamosabb ideig ezt a tevékenységet sem tudta folytatni, így negyed óra elteltével is csak egy nyüszítés félét hallatott, toporzékolva közben, arra várva, mikor telik el a maradék 15 perc.

– Ejj, de nyűgös valaki! – Taehyung a pultra könyökölt, széles vigyorral az ajkain. Jungkook megeresztett egy halovány sóhajt, újra végigtörölve a kezében lévő ronggyal a pultot, ami már lassan ragyogott a tisztaságtól, ő még is újra és újra végigvezette a felületen a textilanyagot.

– Igen, de csak egy kicsit – mosolyodott el lágyan, letéve a rongyot a pult szélére. – Te meddig vagy ma? – kérdezte, halovány ajakgörbülettel, kedves gesztust sugallva Taehyung felé, aki erre a reakcióra egy szélesebb vigyorral válaszolt.

– Hát, elég sokáig. Este hétig – szusszantott. – De áll még a dolog, igaz? Mármint, ha ráérsz, összefuthatnánk valahol, mert te lassan végzel – nézett az órára ő is, elszomorodva véve tudomásul, hogy még csak délután két órát fog ütni az óramutató, s neki van hátra még öt teljes órája a szinte üres kávézóban.

– Persze, addig elfoglalom magam – mosolygott szelíden az ében hajú fiú, kezébe véve egy-két frissen elmosott poharat, hogy szárazra törölgethesse őket, tekintetével pedig Hoseokot kereste, aki épp az egyik vendéggel beszélgetett önfeledten, szélesen vigyorogva. – Te, Taehyung. Kérdezhetek valamit? – motyogta az orra alá, letéve a pultra az eltörölgetett poharat, újat véve a kezébe. A munkatársa megemelte szemöldökeit, kíváncsian figyelve Jungkookot, várva, hogy az belekezdjen kérdésébe, azonban egyelőre még nem tette fel azt.

– Persze, mondd csak – adta meg végül magát, miután észrevette, hogy amíg hanggal nem reflektál, valószínűleg nem fogja megtudni a fiatalabb kérdését.

– Hoseok ismeri Jimint? – Taehyung felé emelte a pillantásait, a fiú azonban megköszörülte a torkát, az ökölbe szorított ujjait az ajkai elé véve, mintha kissé zavarban lenne, s Hoseok felé sandított, félmosollyal az ajkain.

– Hááát… jól ismeri. – Leemelte ujjait az ajkai elől, majd a pultra támaszkodott könyökeivel. – Miért érdekel, mennyire ismeri? – döntötte oldalra a fejét értetlenül, nagy, kerek szemekkel figyelve Jungkook arckifejezését, amiből szeretett volna válasz után kutatni, azonban csak kifejezéstelenséggel találkozott, ami egy pillanatra megrémisztette. Apró sóhajt hallatott, aztán Jimin felé pillantott, aki a szokásos helyén ült, a laptopján pötyögve, közben kortyolgatva a nemrégiben kikért kávéját.

– Azt mondta, hogy tartsam magam távol tőle, ebből gondoltam, hogy esetleg ismerheti jobban is – vont vállat a fiatalabbik, érdektelen arccal.

– Mmm, igen. Hoseok nagyon nem csípi Jimint, de meg van rá az oka. Jimin elég rohadék ember tud lenni, azonban Namjoon legjobb barátja. Muszáj eltűrnünk. Jin is csípi, Yoongi is, amúgy. Én és Hoseok nem igen egyezünk vele. Vagyis, nem tudom. Igazából én bírom, csak… ellentétes érzéseim vannak vele kapcsolatban. Néha tenyérbemászó tud lenni, viszont, ha ilyen, akkor biztos, hogy szándékai vannak. Sokszor segítőkész, de ha felajánl valamit, számolni kell azzal, hogy a segítségért fizetést is vár és nem épp pénzre gondolok – vezette vissza íriszeit Jungkookra, akinek az ujjai között hirtelen megállt a pohár.

– Mármint? – Újra törölgetni kezdte a poharát, kissé idegesen.

– Értsd, ahogy kell. Kitől mit vár, ember függő – vonta meg a vállait Taehyung nemtörődően. – Én mondjuk személy szerint inkább azóta nem csípem annyira, hogy kikezdett velem.

– Kikezdett veled? – kerekedtek ki Jungkook szemei a döbbenettől, eltátott ajkakkal. – Hiszen neked van barátnőd is! – motyogta, értetlenül.

– Igen, már négy éve – nevetett az idősebb, tanácstalanul vonva meg a vállait. – Ez Jimint viszont nem zavarta. Legyeskedett körülöttem addig, amíg le nem smárolt és el nem kapott. Bevertem neki egyet és megmondtam neki, hogy még egy ilyen és biztos, hogy rohadt nagy bajban lesz, ugyanis nekem barátnőm van, hetero vagyok. Nincs bajom a melegekkel addig, amíg nem mozdulnak rám. Hoseok például meleg, de a legjobb barátom. Szóval, egyáltalán nem érdekel, kinek mi a szexuális érdekeltsége, csak velem ne szórakozzon az illető – nyögte fáradtan, megforgatva a szemeit látványosan. – Miért foglalkoztat Jimin ennyire? – döntötte fejét oldalra ismét, meglepett tekintettel.

– Hát… – Nem tudta, mit mondjon. Nem akarta elmondani, hogy igazából valószínűleg, eme szavakat elhallgatva, a férfi nagyon durván átverte és becsapta. Amint Taehyung kiejtette az ajkain, hogy Jimin a segítségért fizetséget vár mindig, eszébe jutott, hogy lehetséges, ő azzal az éjszakával fizetett valamiért. Nem tudta volna bevallani, elmondani, vagy pont a munkatársának kiönteni a szívét erről, így futólag az órára pillantott, ami úgy tűnt, ideiglenesen kimentette a válaszadás alól. Felcsillantak a szemei, rögtön letéve a kezében tartott üvegpoharat. – Ez az! Mehetek haza! Hétre visszajövök eléd, jó? Aztán mehetünk is! – Amilyen gyorsan csak tudott, kilépett a pult mellett, hogy a vendégtér szélén keresztül sétálhasson az öltözőbe, a derekán lévő kötény masniját bogozva kifelé, hogy levegye maga elől a kendőt.

– Fura egy srác – sóhajtotta Taehyung, nyújtózkodva. – Hoseok! Átveszem a pultot, mivel Jin ma nem jön. Meddig vagy? – kérdezte hangosan, leülve a padlóra, hogy levegye lábairól a görkorcsolyát, és a pult mögé állhasson.

– Most végzek – válaszolta a férfi, a tálcával a kezében indulva a pult felé.

– Egyedül leszek Yoongival? – vonta össze szemöldökét a fiatalabb, rögtön Yoongi felé pillantva, aki épp a telefonján pötyögött valamit, vészjóslóan pislogva a földön ülő fiú felé, fel-fel nézve a kijelzőről. – Ez most komoly? – súgta, nyelve egy nagyot.

– Ne fossál már, nem fog megenni! – kuncogta az idősebb, letéve a kötényét a pultra, nyújtózva egy nagyot. – Lassan jön amúgy Namjoon is, mivel most kevesen vagytok, szóval ő is be fog segíteni. Jin meg holnap már jön, szóval csak ma estig lesz húzós a dolog, de ügyesek vagytok, elbírjátok a feladatot. Múltkor Jungkook és te voltatok egyedül, akkor sem volt gáz – vont vállat, az öltöző felé sétálva.

– Ja, de Jungkook egy cuki gyerek, Yoongi meg egy vérszomjas fenevad – morgolódott a nem létező bajsza alatt Taehyung, leemelve lábfejéről a görkorcsolyát.

Hoseok apró szusszantás kíséretében haladt az öltöző felé, majd mihelyst beért, s becsukta maga után az ajtót, látta, hogy fiatalabb munkatársa éppen az inget gombolta be mellkasa előtt. Megeresztett egy halovány mosolyt, s azzal a lendülettel, ahogy bejött, tovább is haladt a szekrénye felé, hogy felnyitva azt, kivegye a rejtekéből a ruháit. Lassan nyúlt be a kis szekrénybe, elővéve pólóját, nadrágját és pulóverét, Jungkook pedig folyamatosan a férfin tartotta az íriszeit, várva, mikor kezd el beszélni, azonban nem úgy tűnt, hogy Hoseok szólásra nyitná ajkait.

– Nem… akarsz mesélni? – kérdezte végül a fiatalabb vontatottan, magára véve kedvenc pamut pulóverét, lehúzva ujjait a csuklójáig. Hoseok bólintott egyet, majd levette magáról a kávézós pólóját, hogy felvegye a helyére a sajátját, s miután végzett egyelőre dolgával, Jungkook felé fordult.

– Szívesen mesélek. Mondjuk megihatnánk közben valamit – mosolygott Hoseok kedvesen, levéve magáról a nadrágját. Jungkook egy aprócskát bólintott, majd leült a padra, hogy megvárhassa, míg Hoseok is átöltözik.

Lassan maga elé nézve gondolkodott, elmélkedett az elmúlt napok, hetek eseményein, rágta az ajkait belőle, piszkálta a körömágyát idegességében. Félt megtudni, vajon mit akart neki Hoseok elmesélni és talán valahol mélyen az igazságtól is rettegett. Megfogalmazódott benne, hogy bizony-bizony, Jimin valószínűleg csúnyán átverte és kihasználta – amire eddig nem is gondolt mérhetetlen nagy butaságában. Nem mert erre gondolni, nem is akart, de hiába próbálta elűzni magából az érzést és a gondolatot, nem járt sikerrel.

Akkor sikerült csak visszatérnie a valóságba, mikor Hosoek már előtte állt, teljesen felöltözve, hogy indulhatnak is akár.

– Merre megyünk? – kérdezte Jungkook halkan, mikor már az utcán sétált, a sáljába temetve arcát, dzsekijébe tolva hideg ujjait.

– Egy kocsmába, de nyugi, nagyon nyugodt kis hely. Pár ital nem árt, miközben beszélgetünk – nevetett Hoseok halkan, kissé oldalra döntve a fejét. Jungkook azonnal felkapta tekintetét a férfi felé, majd le is sütötte őket, egy gondterhelt sóhajt eresztve ki ajkainak résén keresztül, összepréselve utána száját. Egyre inkább nőtt a gombóc a torkában és ezzel egy időben szorult össze a gyomra újra és újra, szüntelenül.

Nem figyelt az útra, arra sem, hogy merrefelé sétálnak, annyira magába temetkezett, holott még semmi konkrétat nem tudott meg. Arra eszmélt csak fel, hogy az idősebb férfi kinyitotta neki valószínűleg kedvenc italozója ajtaját, ő pedig vontatottan, de belépett a küszöbön, azután pedig lesétált a hosszú lépcsőn. Nem volt kedve egy pince szerű kocsmában ücsörögni, de kíváncsi volt arra, mit mesélne neki Hoseok, így még erre is hajlandó volt, ezen gondolatok közepette pedig tovább haladt a lépcsőn, s amint leért rajta, balra fordulva nyitott ajtót, a számára tetszőleges asztalhoz sétálva. Elérve azt, leült a székre, zsebre tett kezekkel, kissé felhúzott vállakkal. Hoseok mosolyogva követte, s Jungkookal szemben lévő szék karfájára akasztotta a kabátját, nyújtózva egy nagyot.

– Hozok magunknak valamit. Mindjárt jövök. – Jungkook szólt volna, hogy ő köszöni szépen, de nem kér alkoholt, viszont Hoseok addigra már ott sem volt, így nagy nehezen beletörődött abba, hogy inni fog, ugyanis, ha a férfi kiadja rá a pénzt, nem fogja ott hagyni az asztalon.

Türelmetlenül várta munkatársa visszaérkezését, az asztal falapját fixírozva íriszeivel, közben néha-néha körbe sandítva a körülötte lévő helyiségen; nem volt benne tulajdonképpen semmi extra. Halovány vörös fényben pompázott minden, néhány sárgásan világító színnel megspékelve a vöröset. Fából faragott, régies hatású székek voltak mindenfelé, kerek asztalokkal. Kicsit hiányolta az ablakokat – ami a pincében elég megoldhatatlan –, de nem gondolta volna gusztustalannak, vagy undorítónak a helyiséget. Épp ellenkezőleg! Kultúrkocsmának tűnt, és ahogy egyre sűrűbben nézett végig a berendezésen, a fiatalokon és a pultos fiúkon, rájött, hogy ide szívesen eljönne többször is.

– Itt is vagyok! Sört hoztam – vigyorgott Hoseok, letéve a korsó sört Jungkook elé, aki félmosollyal az ajkain köszönte meg az italt. Nem szerette, de a világért sem mondta volna meg a férfinak. Hoseok leült Jungkook elé, nyújtózva egy nagyot, majd magához vette a korsóját, hogy belekortyolhasson. – Szóval, belevágnék a közepébe rögtön: Jimin egy rohadt féreg. Jó, ez túlzás, de közelít hozzá – nevetett haloványan, újabbat kortyolva az italából. – A helyzet az, hogy Jimin biszex. Még régen, jó pár évvel ezelőtt volt egy menyasszonya, akit el is akart venni, de a lány nagyon, nagyon beteg volt. Agydaganata volt és habár Jimin tudta, hogy nem fog sokáig élni, elvette a szerelmét, de az esküvő után alig pár hónappal meg is halt. Biztos láttad Jimin ujján a gyűrűt. Azóta is hordja – mondta, miközben újra a sörébe kortyolt. Jungkook megvonta a szemöldökét, döbbenten nézve Hoseokot, s a túl sok információ feldolgozása közben a saját korsójához nyúlt, s hiába nem szerette a sört, meghúzta a korsó tartalmát.

– De… – Hoseok a szavába vágott.

– Jimin teljesen összeroppant, mikor eltemette a lányt a családjával együtt. Teljesen magába fordult. A szülei ellene fordultak még az esküvő előtt és… hát… ah. Jó, mindent tudni fogsz. Hozzá kell még tenni, hogy a lány terhes volt, minden áron ki akarta hordani a kisbabájukat, Jimin részben ezért is vette el. A hetedik hónap végén halt meg és sajnos a kisfiút sem tudták megmenteni. Na most, a két család teljesen összerúgta a port és sajnos szerencsétlenen csattant minden. Ő tehetett mindenről, szóval sem a saját, sem a lány családja nem tartja vele a kapcsolatot – mondta Hoseok halkan, az asztalra könyökölve.

– De ezt nekem miért kellene tud… – Ismét nem jutott szóhoz a sokkolt fiatal fiú.

– Várd meg, míg végzek! – morgott Hoseok, a korsója felé nyújtva ujjait, majd megmarkolva azt, ajkai közé öntött egy keveset a sörből. - Jimin összeomlott, összeroppant. A cége épp feltörekvőben volt. Fiatal, 22 éves férfi, már cégvezető… nagy szó ez. Sok munka szakadt a nyakába, elvesztette a fiát, a feleségét, a családját… nem bírta feldolgozni és öngyilkossági kísérlete volt. Namjoon talált rá. Nam az egyetlen, aki kitartott mellette és ha ő nem lenne, Jimin nem élne – mosolyodott el bágyadtan, apró sóhajjal. – Ezt követően pedig Jiminben megtört valami. Valami elromlott az agyában, vagy a szívében. Azóta Jimin nem szeret senkit, Jimin nem segít senkinek, Jimin nem szimpatizál senkivel, azóta Jimin csak magának él. Nem enged a szívébe semmit, páncéllal őrzi és akárki akar azon áthajtani, Jimin porba tiporja – mondta halkan, megeresztve egy mély sóhajt.

– Te… segíteni akartál neki? – kérdezte Jungkook halkan, alig hallhatóan. Hoseok bólintott egyet.

– Igen. Oda voltam Jiminért és minden vágyam az volt, hogy segítsek neki és mikor azt hittem, hogy sikerült, mikor láttam nevetni és mosolyogni, őszintén viselkedni… akkor… hát – vett egy mély sóhajt, lehunyva a szemeit. – Azután nem beszélt velem. Hetekig nem jött el a kávézóba, nem állt velem szóba, nem reagált a levelekre, sem az sms-ekre, sem a sok-sok hívásra. Egyik nap bejött a kávézóba, és mintha mi sem történt volna, nem köszönt, nem jött oda hozzám. Én naiv voltam, azt hittem, baj történt. Odafutottam hozzá és meg akartam ölelni, de ellökött, hogy még is, mit képzelek magamról. Ellökött, a lelkembe taposott, és mikor azt mondtam, hogy szeretem, hangosan nevetett rajtam. Azután hangosan kuncogva mondta, hogy naiv vagyok és idióta, amiért hittem neki. Irigylésre méltó a hiszékenységem és jobb lenne, ha soha többé nem mennék a közelébe, mert pár szexnél többet nem értem neki – mosolygott esetlenül, a sárga nedűt figyelve, ami a korsóban pihent. – Utána mondtam neki dühösen, hogy ha levenné a kurva gyűrűt az ujjáról, megszabadulna egy halott gyerek és lány elmékétől és minden könnyebb lenne. Akkor megütött, és rám borította az asztalt. Taehyung akkor még új volt a kávézóban, és elájult a cselekmények láttán – nevetett halkan, színlelt hangon, megcsóválva a fejét. – Érdektelen információ, de legyen valami vidám is benne – mosolyodott el, felnézve Jungkookra, de a fiú teljesen magába roskadt.

Jungkook lesütötte kikerekedett íriszeit, hatalmasat nyelve.