Not so fairytale - VKook (14/?)

Cím: Not so fairytale

Alkotó: Nana & Noriko

Hossz: ?
Párosítás: VKook/TaeKook - Taehyung x Jungkook (BTS)

Besorolás: +18

Műfaj: AU, humor, fantasy

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance, erotikus jelenet, yaoi

Összefoglalás: Kim Taehyung egy fiatal, egyetemista fiú, anglisztikára jár, és Dublinban kirándulnak az osztályában, jó ideig, viszont Taehyung olyan, akár egy szürke kis egér – nagyon helyes, és szép, de olyan visszafogott az öltözködése, a megjelenése, akár egy negyvenes férfinak, őt ez mégsem zavarja, így érzi jól magát.
Azonban a Dublinban töltött utolsó éjszakán sétálni megy, és belebotlik a parkban egy nagyon furcsa, különös férfiba, akiről eleinte azt hiszi, jelmezbálról szabadult idióta. Végül kiderül, hogy egyáltalán nem jelmezbálból jött a férfi, hanem egy teljesen más helyről, s ha ez még nem lenne elég, fenekestül felforgatja a fiatal egyetemista életét... 

Hozzáfűzés:  Itt is a következő rész! :D
Reméljük, tetszeni fog nektek!
Jó olvasást! <3

Én (Nana) írom Taehyungot!
Nóri írja Jungkookot!

Jungkook

Csendben, és aggódva követem figyelemmel minden mozzanatát, hiszen látom, ahogy lelkileg kezd összeroppanni, ahogy nem bírja feldolgozni az eddig átélt dolgokat, amiért egyébként nem is hibáztatom. Legszívesebben odamennék hozzá, és megölelgetném, hogy tudassam vele, nincs egyedül, mert hát, nincs. Ezt a dolgot, hogy a gyereket elvetessük, mindenképpen megbeszélem vele. Tény, hogy nem akarom, de most igazán fontos, igazán ő az első, csak ezt nem akarja elhinni, helyette csak azon agyal, hogy nekem csak is az utódom számít. Az biztos, hogy tündér vagyok, de szívtelen biztos, hogy nem.

Halk sóhajjal lógatom le lábaimat a fán ülve, majd ahogy folyamatosan figyelem, tekintetemmel végig követem, mikor feláll a padról, és elindul sétálni, így persze azonnal követem őt. Baja szerencsére nem esik, viszont ahogy haza megy, s felmegy a szobájába, az ablakból látom, ahogy az ágyán elfeküdve, sírni kezd. Nem is tudom, hogy jó ötlet lenne-e megszólítanom, de ha nem teszem, biztos, hogy megbánom. Lassan beengedem magam a szobájának ablakán, azzal a padlóra érkezve egyik tenyerem a vállára fektetem, gyengéden cirógatva vállát, amitől megugrik, majd könnyáztatta szemekkel néz rám.

– Beszélnünk kell – mondom halkan, ahogy leguggolva hozzá, homlokához hajolva, megcsókolom azt.

– Megbeszélni? Mégis mit? – kérdezi, hagyva, hogy a hatalmas könnycseppek végig nyalják az arcát.

– Azt, hogy tudok egy megoldást arra, hogy az életed visszaálljon a régibe – mondom halkan, ahogy íriszeibe nézek, azokban pedig felcsillan a remény halvány szikrája.

– Már… mármint?

Halk sóhajt eresztek meg, aztán kezem levezetem a hasára, majd végig simítok rajta.

– Ha elvetetjük a babát, nem kell majd félned attól, hogy egy életen át bánd. A tündéreknek van egy italuk, amit ha megisznak, törlődnek az emlékeik. Tehát, ha a gyerek nem lesz meg és megiszod... ezt – veszem elő a fiolát, megmutatva neki, hogy lássa, létezik –, akkor elfelejtheted a gyereket, elfelejthetsz engem, és ezt a pár hetet. Olyan lesz minden, mintha meg sem történt volna – mosolygok rá halványan, biztatóan, hogy igen is, éljen a lehetőséggel, amit felkínálok neki. – Fontos vagy, szóval élj ezzel. Nem akarom, hogy szenvedj miattam.

Taehyung

Hatalmas szemekkel hallgattam végig mondandóját, teljes döbbenettel; nem hittem volna, hogy ezt el fogja mondani nekem, vagy tart engem annyira fontosnak, hogy ezt megossza velem, így szipogva, az arcomat törölgetve ültem fel, tányér méretű szemekkel nézve rá, hitetlenkedve. Főleg az utolsó mondata miatt, miszerint fontos vagyok neki, amit őszintén, soha nem hittem volna, de még csak el sem tudtam volna képzelni, hogy ez valóban így lehet.

A könnyeim folyamatosan előbuggyantak volna, azonban én sikeresen letörölgettem őket az arcomról, szemeimről, szipogva nézve hol őt, hol pedig a kis fiolát, amiben a lötty volt, aminek hatására minden emlékemet elfeledhetem, és visszaállhat az életem az eredeti formájában.

Normális esetben biztosan örültem volna ennek, s kapva kaptam volna az alkalmon, megragadtam volna a fiolát, hogy azonnal lehúzhassam a tartalmát, de… valami gátolt abban, hogy ezt megtegyem. Nem tudtam volna megmondani, micsoda, de mikor a kis löttyöt néztem, elfogott egy rossz érzés – mindent elfelejtenék vele kapcsolatban, az ég adta egy világon mindent, még azt is, hogy abszurd, teljesen elképzelhetetlen, morbid módon teherbe estem egy tündértől, és talán ez is lehetne a legjobb. Probléma nélkül élhetném az életemet, teljesen megfeledkezve mindenről, ami mostanában hátráltatott engem, de… eszembe jutott az is, hogy megfosztanék valamit magamtól. Tudtam, fiatal vagyok a gyerekhez még – főleg ahhoz, hogy… hogy meg is szüljem, ami még mindig teljesen abnormális.

Nem lenne szívem megölni. Nem lenne lelkiismeretem elfelejteni őt, és Jungkookot is. Valamit adott nekem, valamit, amitől nem akartam megszabadulni – nem a gyerekre értem ezt most –, de hogy micsodát, arra nem tudtam rájönni, bármennyire is szerettem volna.

– Nem – mondtam halkan, nyelve egy hatalmasat, mire meglepetten nézett rám, hitetlenkedve.

– Mi? Miért nem? Megszűnne minden gondod, nem lenne bajod, nem lennének problémáid, ez a legegyszerűbb megoldás. Elmegyek, visszamegyek Dublinba, elfelejtesz engem, és a gyereket is, nem fogsz szenvedni sem. Miért nem akarod? – kérdezte, teljesen értetlenül, talán kicsit össze is zavarodva; megértettem, én sem voltam másképpen. – Egész eddig kántáltad, hogy te ezt az egészet nem akarod. Akkor most mi változott? – szuszogta, összevont szemöldökökkel mustrálva engem, kissé össze is szorítva az ajkait.

– Csak… nem akarom ezt – mondtam halkan, lesütött szemekkel. – Nem tudnám megtenni. Majd… megoldom valahogy – sóhajtottam, lehunyva a szemeimet, újra megtörölgetve őket.

– Megoldjuk. – Hirtelen felemeltem a szemhéjaimat, és ahogy ránéztem, el is mosolyodtam, keserűen, de valamilyen szinten azért boldogan is. – Megoldjuk, rendben? Segítek neked. Ha… nem is vagyok szerelmes, és te sem, de… ha tényleg így döntesz, segítek neked, minden lépésedben, mindenben, amiben csak akarod. Melletted leszek.

– Ígéred? – kérdeztem, lefelé görbülő ajkakkal.

Jungkook

A kérdésére azonnal elmosolyodom, hiszen ezzel a mosollyal és ezzel az arckifejezéssel, elképesztően édes. Jómagam is elmosolyodom, azzal elé emelve a kezem, felmutatom neki a kisujjamat.

– Ígérem – mondom halkan, Taehyung pedig azonnal összekulcsolja kisujját az enyémmel. Több sem kell, hogy ezután a kezére fogjak, majd magamhoz húzva megöleljem, aztán meg is csókoljam édes ajkait, amit most teljesen önszántából viszonoz. Annyira, de annyira kívánom őt, már megint. Hihetetlenül édes, szexi és egyben tökéletes is. Megtaláltam a világ legtökéletesebb emberét. Amint elengedem ajkait, azonnal a még könnyes szemeibe nézek, majd letörölgetem a megszökött cseppeket.

– Viszont tudnod kell, ha bármikor elfelejtenéd ezt az egészet... – kezére fogva, szétnyitom ujjait, majd a kis fiolát közéjük helyezem. – Bármikor megteheted, ha már úgy érzed, hogy elég volt – nézek szemeibe, egy újabb mosollyal az ajkaimon.

– Nem, Jungkook. Nem kell én... – kezdene bele és persze visszaadná, de nem engedem.

– Csak tedd el. Sosem tudhatod. Tedd el, ha egyszer élsz vele, akkor élsz, ha nem, hát nem, jó lesz dísznek – nevetem el magam, így a másik csak egy nagy sóhajt hallat, azzal zsebre teszi a kis fiolát.

– Köszönöm – szuszogja, majd átölel a nyakamnál, ami természetesen készségesen hagyok neki, sőt, én a derekánál fogva ölelem magamhoz.

– Ne köszönd, te kis buta. Ez csak természetes – mondom halkan, aztán elkezdem gyengéden hátra tolni, így máris az ágyához vezetve, eldöntöm rajta, s amint felette kötök ki, végig nézek a gyönyörű látványán. Elképesztően kívánom őt. Megbolondulok, ha nem kapom meg most.

Felszusszantva, lehajolok az ajkaihoz, így már is a sajátommá teszem azokat, amit a másik hagy nekem, sőt viszonozza azt, jobban átkarolva a nyakamat.

– Mmmh, ugye tudod, hogy teljesen felizgatsz? – mormogom ajkára, s ezt követően meg is harapdálom az alsót.

– Gondoltam. Mindig be vagy indulva... – motyogja, de így hamar felnyög, amint tenyeremmel végig simítok nemesebbik részén.

– Ne csodálkozz, ha ennyire gyönyörű vagy – mormogom, aztán nyakát csókolgatom végig. Azonnal oldalra dönti a fejét, hogy szabadon hozzá férhessek bőréhez.

– Ne túlozz – sóhajt fennhangon, ahogy lábait is szétteszi, engedve, hogy közéjük férkőzzek.

– Sosem teszem. Gyönyörű vagy!

Annyira gyönyörű, hogy ha most nem kaplak meg, biztos, hogy megőrülök – sziszegem, ahogy ismét ajkaira marok, s közben elkezdem vetkőztetni őt, hogy minél hamarabb láthassam őt ruha nélkül. Látni akarom azt is, ahogy nyög alattam, ahogy vonaglik, ahogy sikít, majd elélvez. Minden ilyet látni akarok, egyikről sem akarok lemaradni.

– Ma... elérem, hogy sikíts alattam – húzódik egy pimasz vigyor a képemre ugyanis, eddig egyszer sem hallatta igazán a hangját, mert félt a szüleitől, de én most teljes mértékben teszek rájuk. Sikítani fog, erről kezeskedem. Olyan élvezetben lesz része, mint még soha!

Taehyung

Nem értettem, miért akarta azt a foilát minden áron rám tukmálni, mikor komolyan mondtam, amit: nem kellett, és nem is fog kelleni, mert habár tény, nem voltam ilyesmire felkészülve, nem tudtam még mindig teljesen feldolgozni, hogy teherbe ejtett egy tündér, de ezektől függetlenül képtelen lettem volna véget vetni egy életnek, képtelen voltam elfelejteni mindent. Az lett volna a legbölcsebb megoldás, akárhonnan is nézem, de nem tudtam volna megtenni, nem tudtam volna ilyen könnyedén véget vetni mindennek. Szerettem a gyerekeket, és ez mindenben megakadályozott, még akkor is, ha semmi emlékkép nem maradna sem róla, sem Jungkookról. – Valamiért őt sem akartam kitörölni az emlékezetemből, valamiért szerettem volna, hogy mellettem maradjon, és tény az is, szinte állandóan idegesít, mindig a plafonon van tőle a vérnyomásom, de ebben a helyzetben talán bizonyította, hogy jobban a szívén viseli a sorsomat, mint ahogyan azt én gondoltam róla eleinte.

Lehet, hogy félreismertem volna a belépője után? Nincs kizárva. Lehet, hogy nem vagyok annyira közömbös neki, mint azt hittem volna – de miért nem vagyok számára semleges, mikor semmilyen mélyebb emóció nem köti hozzám?

– Annyira édes vagy – súgta a nyakamra, elhalmozva édes csókokkal a bőrömet, mire halkan felsóhajtottam, felnyöszörögve, hajába másztatva az ujjaimat, szüntelenül remegve, teljesen átadva magam annak az érzésnek, amivel folyamatosan megajándékozta erogén zónáimat – ráadásul a férfiasságomat is izgatta, simogatta, masszírozta közben, ami külön élvezet volt számomra, hiszen fokozatosan éreztem, hogyan önti el az agyamat a gyönyör által okozott vörös köd.

– Nem vagyok... az – leheltem, mikor feltűrte a pólómat, egészen a nyakamig húzva annak korcát, hogy végigsimíthasson kissé barnás bőrömön. A szabad kezének útját végig követte hasamon és mellkasomon, megnyalva ajkait, éhesen és vágyakozva, amitől elvörösödött az arcom – hiába is, sosem hittem, hogy valakiből is tudok kiváltani ilyen reakciókat. Én mindig szürke egérnek gondoltam magam, olyasvalakinek, akit soha senki nem venné észre, erre jön egy tündér – egy perverz tündér –, aki még a hajam szálára is képes felizgulni. Természetesen, tetszett a dolog, csak még furcsa volt, az főleg, hogy sokszor nem is a saját kielégülése érdekelte, hanem az én kényeztetésem.

– Dehogynem – mormolta a bőrömre, végig nyalva mellkasomat, finoman vezetve nyelvét egyik mellbimbómra, bekapva annak tetejét, kissé erőteljesen megszívva azt, mire halkan felnyögtem, fellökve csípőmmel, oldalra döntve az fejemet, szinte követelve, hogy érintse intenzívebben félig éledező tagomat, ami szinte sikított a törődésért. Jungkook azonban ezt még nem adta meg neki; a nadrágomba dugta ujjait, alsómon keresztül masszálva férfiasságomat, s ennek következtében már intenzívebbnek éreztem az izgatást, de még mindig nem volt elég.

– Mintha érzékenyebb lenne a bimbód – kuncogta, szabad kezével megpöckölve meredező testrészemet, miután kicsit kiegyenesedett, én pedig azonnal felnyögtem, összeránduló testtel. – Lehet, a gyerek miatt. Bár, te nem termelhetsz tejet, de lehet, hogy a szervezeted minden áron azt szeretné – talán emiatt ilyen érzékeny – vigyorgott, újra megpöccintve két ujjával a kis részemet, mire kidomborítottam a mellkasomat, néma sikolyra nyitva ajkaimat, férfiasságom pedig már szinte lüktetett a keze alatt.

Jungkook

– Milyen gyönyörű vagy! – nyalom meg ajkaimat, ahogy végig nézek rajta, ahogy élvezi a mellbimbójának kényeztetését, ahogy ajkai még mindig elnyílva pihennek egymástól, ékessége pedig erőteljesen a tenyerembe feszül. Vigyorogva hajolok le ismét az érzékeny bimbójához, majd ajkaim közé véve azt, elkezdem szopogatni, fogaim közé véve pedig, gyengéden megharapdálom. Azonnal felvinnyog, ujjaival a hajamba mar, mellkasát kidomborítja nekem, ahogy csak tudja, hogy minél többet és többet érezhessen. Elképesztő látványban van így részem, s ha tehetném, egész nap el tudnám ezt nézegetni. Annyira kívánatos, annyira tökéletes.

Miért nem jött hamarabb Dublinba? Felmorranva hajolok el mellbimbóitól, hogy nyelvemet kidugva, végig nyaljak aprócska testrészén, át a hasára, egészen le a nadrágja korcáig, amibe beleakasztom ujjaimat, majd le is húzom róla az alsójával együtt. Felsóhajt, amikor megérzi férfiasságával a hűvösebb levegőt. Elvigyorodom, hiszen már csak ennyitől is olyan kétségbeesett arca van, amilyet még nem láttam. Több sem kell, hogy férfiasságára hajoljak, és egy csókot leheljek makkjára, amitől azonnal fellök a csípőjével, halkan felnyögve az érzésre.

– Csak nyugi, maradj veszteg – kuncogom forró bőrére, aztán több sem kell, hogy azonnal ajkaim közé engedjem merevedését, amitől a másik ajkai azonnal elnyílnak egymástól, pilláit pedig lehunyja, hogy jobban átadja magát az élvezeteknek. Fejemet lassan mozgatni kezdem rajta, ujjaimmal végig simítok édes combjain, amin a húst megmarkolom, megmasszírozom, ami csak egy plusz neki.

Hihetetlen, hogy milyen hévvel képes magát átadnia magát az élvezeteknek, elképesztően édes, és gyönyörű. Míg a gyerek meg nem nő, biztos, hogy napi szinten fogom a magamévá tenni, de nem is akárhogyan. Élvezem, hogy ennyire élvezi, hogy ennyire elveszem az eszét. Az is lehet, hogy tényleg tündérré teszem, megkeresem azt a könyvet, amiben leírják a dolgok menetét. Nem áll szándékomban elengedni őt. Kell nekem és nem csak egy röpke havan évre. Nem... nekem kell, ameddig világ ez a koszos világ.

Hangos nyögéssel nyugtázza, amikor erősen a farkára szívva, elmerítem benne azonnal két ujjamat. Háta enyhén ívben feszül meg, fejét is a párnájába veti, amit élvezettel nézek végig, megnyalogatva ajkaimat.

– Egy kicsit hangosabb is lehetsz, ne szégyelld azt a gyönyörű hangodat – kuncogom, azzal farkát a torkomra engedem, erőseket szívva rajta, hogy ha kell eljuttassam a csúcsra, és megkóstolhassam élvezetét. Igen, ez egy jó ötlet.

Eljuttatom ezen az estén akár hatszor is a gyönyör kapujába, ma este nem lesz egy szabad perce sem. Látni akarom, ahogy a szextől teljesen levetkőzi gátlásait és teljes mértékben kielégülten fekszik majd alattam.