Vesania - VKook (18/?)

Cím: Vesania

Alkotó: Nana 

Hossz: ?
Párosítás: VKook/TaeKook - Taehyung x Jungkook (BTS)

Besorolás: +16

Műfaj: AU, dráma, romantikus

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance

Összefoglalás:  Jeon Jungkook: egy átlagos fiatal, átlagos tinédzser, átlagos diák, átlagos élettel, nem létező problémákkal. Nincsenek különösebben gondjai; szereti a szüleit, mesekönyvbe illő, édes anyukája van, példamutató, szigorú, de kedves apja, és egy csodálatos bátyja, aki egyetemre jár, és ahol tud, ott segít Jungkooknak. Problémamentes az élete, boldog, idilli, majdhogynem túl tökéletes is. Egy ideig. 
Gyökeresen megváltozik az élete, miután egyik nap kikéri magát a mosdóba, s mihelyst véghez vitte a tervét, és eljutott a célig, meglátott a mosdó kövén kucorogni egy fiút - pontosabban a sarokban -, vérző orral... 

Hozzáfűzés: Itt lenne a folytatás! :D

Remélem, tetszeni fog nektek, jó olvasást!

Vérfagyasztó sikoly, őrület hangja minden zugból – fröccsenés, szakadás, s csend. Néma zokogás, egy elhaló nyögés, majd ismét némaság. – A rózsák elhallgattak.

A farkas bánta tettét, az öldöklést, amit az éjszaka fényében folytatott, s hiába volt eltűnőben a Hold, az még nem másította meg a cselekményeket. A bűntudat mardosta a szívét, hiszen fájdalmat okozott a szerelmének, hiába nem akarta azt. A mellkasában verdeső motor szekundumonként facsarodott össze, mintha egy eddig, számára ismeretlen erő birtokosa markolná össze, s szorítaná ki belőle a vért, ami eddig összetartotta azt, izomzatával együtt.

Bűnbánóan sétált oda az oly szeretett állathoz, s véres fejével a másikénak dörgölőzött. Habár az őz szenvedett, gyötrődött, nem tudott haragudni; túlságosan szerette a fenevadat ahhoz, s az már oda adta neki a szívét, és nem szerette volna visszanyújtani.

Taehyung nem tudta kiverni agyából az óvszert. Akármennyire szerette volna palástolni, nem tudott másra gondolni, csak arra, mi van akkor, ha Jungkook rendszeresen használ ilyet egy lánnyal, vagy esetleg egy másik fiúval. Félt, mi lesz akkor, ha tudomást szerez egy kapcsolatról, egy komoly viszonyról, ami Jungkook, s egy másik ember között folyik – nem, bele sem akart merülni annak súlyába, s elviselhetetlen szívfájdalmába, mégis beette magát az elmélet elméjébe. Onnan pedig nem akart szabadulni, még akkor sem, amikor tévét néztek, akkor sem, amikor lementek vacsorázni. Még a kedves anyukája, apukája sem tudta elfeledtetni az érzéseit, s még az sem segített helyzetén, hogy a házaspár teljességgel elfogadta, milyen gondok is vannak vele, s kivel barátkozik a gyermekük.

Nem, ő csak és kizárólag arra a műanyag szarra tudott összepontosítani, bármivel is igyekezett elterelni figyelmét – hasztalan volt úgyis. Olyan volt, mint egy féltékeny barátnő, s ezzel is tisztában volt, mégsem tudott mit tenni. Mire fel féltékeny? Meg miért? Meg minek? Jungkookkal csak barátok, miért bosszantja, miért idegesíti az, hogy esetleg mással hál, vagy más embert szeret? Talán többet akar Jungkook szívéből? A sajátjának, magáénak szeretné tudni az egészét, hogy a kezeiben tarthassa, mint a romantikus könyvekben? Mint abban, amit olvas, minden nap? A farkas oda adta az őznek a szívét, és ő azt szerette volna, ha így tesz Jungkook is. – Megrázta a fejét, mihelyst eszébe jutott a foszlány, majd egy szusszantás mellett figyelte az ében hajút, aki épp a fürdésből tért vissza hozzá.

Izmos volt a felsőteste, és a combjai is; lezseren, lazán, félmeztelenül sétált szekrényéhez, hogy onnan kikaphasson egy pólót, és egy nadrágot is. Habár, ő anélkül szokott aludni – szimplán alsónadrágban, de mivel Taehyung nála vendégeskedett, nem akart neveletlennek tűnni, így jobbnak látta felöltözni. Ez idő alatt a szőke rajta legeltette szemeit: végig mérte Jungkook hátizmát, karjait, feszes, tökéletes, fehér bőrét, és minden egyes domborulatot, ami a bőre alatt feszült – ekkor nézett saját karjaira, lábaira. Legszívesebben elröhögte volna magát, mert egy deka izom nem volt a testén, s ha az nem lenne elég, még barnás is volt a bőre, kreolos árnyalatú, nem olyan szép, hamvas fehér, mint Jungkooknak. Mindent elnyomott. Muszáj volt.

– Mehetsz, ha gondolod – fordult felé az idősebb, immáron teljes harci díszben. – Tettem neked a mosógépre egy törölközőt, fehér színe van, a zuhanyzót pedig könnyű beállítani, szerintem elboldogulsz vele, de ha nem, szólj és majd megyek. – Gyengéd mosoly játszott ajkain, miközben az instrukciókat adta ki, Taehyung pedig zavartan biccentett csak, mielőtt kirohant volna a szobából. Jungkook meglepetten pislogott is a fiú után, de nem törődött többet furcsának tűnő viselkedése miatt, hisz ez lehet, normális, ugyanis nem sűrűn töltötte Taehyung másnál az éjszakát, és talán ő az egyetlen, akivel bensőséget kapcsolatot alakított ki. Biztos különös, furcsa, idegen más házában, szobájában, ágyában aludni, így a nem megszokott megnyilvánulásokat ennek tudta be – Taehyung „néma” volt, Jungkook pedig „vak”.

Tökéletesen ironikus páros lehetnének.

Taehyung tízszer leforrázta magát, s legalább ennyiszer fagyasztotta le bőrét, mire megtalálta a tökéletes beállítást a fémszerkezet csapján, és sajnos, csak azután vehette kezdetét a zuhanyzás. Természetesen, szólhatott volna Jungkooknak, de akkor már pucér volt, nem akart felöltözni, majd újra levetkőzni, és azután neki iramodni a fürdésnek – megint. Inkább kiállta hol a forró, hol a jéghideg vizet, és úgy hitte, még így is sikerült magának megspórolnia egy kis időt.

Gyorsan végzett – öblítés, tusfürdő, öblítés, törölközés, öltözés, fogmosás, kész. Mindig gyorsan fürdött, itt sem volt másképp. Még a haját sem fésülte meg, úgy, ahogy volt, kissé vizesen, kócosan sétált Jungkook szobájának irányába, s mihelyst elérte azt, bevetődött az ében hajú mellé, elfeküdve a kényelmes matracon. Ugyan, nem volt egyszerű beverekednie magát belülre, mert Jungkook már hassal feküdt, amikor ő odaért, és látszólag elég lusta volt felkelni – meg aztán, valószínűleg észre sem vette a fiatalabb érkeztét, olyan halkan közlekedett. Mint egy szellem.

– Jó gyors voltál – kuncogta Jungkook, oldalra fordított fejjel. Taehyung már mellette pihent, oldalt fekve, magára húzva a takarót, szinte az orrát is elfedve a vastag, meleg, Jungkook illatú paplannal. – Én majd fél óráig áztattam magam, te meg öt perc alatt végeztél.

Ha tudná, hogy abban az öt percben még ott volt a szerencsétlenkedés is, nem hinné el, milyen villám gyorsasággal képes Taehyung zuhanyozni.

– Jól érezted magad amúgy? – tette fel kérdését még bátortalanul, mire egy biccentést kapott válaszul, s egy felfelé ívelő mosolyt – már, amit látott a paplan takarása alól kikandikálni. – Akkor jó – húzódott Jungkook szájsarka is hasonló íveletű görbületre. – Aludjunk? – Újabb bólintás.

Nehézkesen ugyan, de kikászálódott az ágyból, és szemeit álmosan dörzsölgetve indult meg az ajtaja melletti kapcsolóhoz, és miután azt megpöckölte, a lámpa kialudt, ő pedig visszabotorkált a fekvőalkalmatossághoz, elterülve Taehyung mellett.

Szíve hevesen vert, legszívesebben odafordult volna a szőkéhez, hogy szoros ölelésbe vonja a vékonyka, törékeny testet, de túl félénk, túl gyáva volt hozzá – furcsán is jönne ki talán, ha ölelgetne egy fiút, a saját ágyában. Nem volt normális az együtt alvás, hiszen még Hoseokot sem engedte be ide, csak és kizárólag ülés gyanánt, de még arra is igen erősen húzta a száját. Most pedig, egy vele azonos nemű fiúval fekszik az éjszaka közepén, és azon gondolkodik, milyen szívesen megölelné, vagy inkább… megcsókolná.

Ekkor fordította fejét a szőke irányába; tisztán kivehető volt a tökéletes arc, a vaskos, íves ajkak, a tökéletes formájú orr, a hosszú szempillák, mik az arccsont felett terültek szét, árnyékot vetve a márvány-szerű bőrre. A Hold megvilágította az arcát, ezzel ragyogó fényt kölcsönözve Taehyungnak, ami csak még gyönyörűbbé, eszméletlenebbé tette a látványvilágot. – Szívesen fixírozta volna tovább is, de a fiú szemhéjai felnyitódtak, s farkasszemet nézhetett az eső színű íriszekkel, mikben ezernyi csillag veszhetett el, Jungkookkal, a szívével együtt.

– Baj van? – kérdezte azonnal, már-már ijedten; a fiatalabb megrázta a fejét, s nyelve egy nagyot, megnyalta ajkait, az idegességtől, ami körbejárta egész testét. Jungkook aggodalmasan nézett rá, hiába csóválta a másik a fejét nemlegességként kérdésére, nem érezte elégnek a reakciót, így aggályok merültek fel benne. – Mi a baj?

– B-be-beszél-ge-gessünk – préselte ki magából a szavakat, oldalra pillantva, megszorongatva a takarójának peremét, mintha kicsit elszégyellte volna magát dadogása, beszédstílusa miatt. Jungkook viszont képes lett volna az örömtől, boldogságtól akár ugrálni is; Taehyung magától, teljesen önszántából mondta azt, hogy beszélgessenek.

Ha tudná, hogy azért, mert Taehyung nem tudja elviselni a gondolatát annak, hogy lehet nála fontosabb személy is Jungkook életében, valószínűleg az idősebb vagy megbántódna, vagy elnevetné magát – önző Taehyung. Nagyon önző. Rafinált; tudta, ha beszélgetni kezd, Jungkook többet fog majd vele törődni. Számító, de ő így volt édes, és ártatlan. Amellett pedig szerelmes, csak ő nem fogadta el olyan könnyen, mint Jeon Jungkook.

– Beszélgessünk – villanyozódott fel Jungkook. – Miről beszélgessünk?

Taehyung látszólag elgondolkodott.

– V-v-voltál m-m-m-már… sz-sze-szerelmes? – tette fel végül kérdését, kíváncsian pillogva.

– Voltam. Az vagyok most is – mosolygott Jungkook, kissé zavartan, s mihelyst rájött, kinek, milyen helyzetben mondta ezt, pár pillanatra oldalra pillantott, kelletlenül.

– Óh… – Ennyit mondott Taehyung. Többet nem, s ez is inkább hangkiadás volt, mintsem rendes szó, amivel illethette volna a mellette fekvőt – valami összefacsarta a szívét, valami ismeretlen eredetű dolog, amit eddig egyszer sem tapasztalt.

Szerelmes. Miért fáj ez neki ennyire?

– Mondd csak, TaeTae – kezdett bele az idősebb –, mi a kedvenc kajád? – vigyorgott, szemöldök-vonogatva, hogy leplezze a zavarát. Eredményesen.

– A-a… fa-fa-fagyi – adta a rövid választ, egy keserű mosoly kíséretében.

Jungkook ugyan ezt észre vette, s szeretett volna rákérdezni, mi lehet a gondja, de félt, akkor eltűnne az a varázs, ami most talán kialakult köztük; beszélgettek. Nem nagyon, de valamilyen szinten igen, és ezt nem akarta elrontani, véletlenül sem.

– Az nem kaja! Édesség! – kuncogta, közelebb bújva a szőkéhez. – Nekem a kedvenc kajám a sushi! Imádom! Meg a csirke! A sült csirkeszárny, annyira finom! – Taehyung elfintorodott. – Na, pedig finom.

– Fa-fa-fa-fagyi – ingatta a fejét.

– Van itthon fagyi – húzta Jungkook szemtelen vigyorra ajkait. Taehyung eddig szomorúságtól csillogó szemei felragyogtak, s Jungkook azonnal értve a célzást, kuncogva pattant ki az ágyból, hogy a konyhába igyekezve, kivehesse a dobozt a fagyasztó mélyéről. – Náluk valamiért mindig van fagyi, de ennek kifejezetten örült most, főleg azért, mert a szőke valami oknál kifolyólag hirtelen lett bánatos.

Nem merte megkérdezni, miért – a sok fel nem tett kérdés, s ki nem mondott szó mennyi fájdalomtól szabadíthatná meg az embert, ami a jövőben következhet, és keletkezni is fog.