Vesania - VKook (17/?)

Cím: Vesania

Alkotó: Nana 

Hossz: ?
Párosítás: VKook/TaeKook - Taehyung x Jungkook (BTS)

Besorolás: +16

Műfaj: AU, dráma, romantikus

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance

Összefoglalás:  Jeon Jungkook: egy átlagos fiatal, átlagos tinédzser, átlagos diák, átlagos élettel, nem létező problémákkal. Nincsenek különösebben gondjai; szereti a szüleit, mesekönyvbe illő, édes anyukája van, példamutató, szigorú, de kedves apja, és egy csodálatos bátyja, aki egyetemre jár, és ahol tud, ott segít Jungkooknak. Problémamentes az élete, boldog, idilli, majdhogynem túl tökéletes is. Egy ideig. 
Gyökeresen megváltozik az élete, miután egyik nap kikéri magát a mosdóba, s mihelyst véghez vitte a tervét, és eljutott a célig, meglátott a mosdó kövén kucorogni egy fiút - pontosabban a sarokban -, vérző orral... 

Hozzáfűzés: Itt lenne a folytatás! :D

Remélem, tetszeni fog nektek, jó olvasást!

A Hold már nem sír – zokog az állatokért, kik a borzalmas éjszakán életüket vesztették, csupán azért, mert a farkas kétségbeesésében, félelmében gyilkolt. Nem ereje fitogtatásából, úgy, mint ezelőtt, hanem a rengeteg, eddig számára ismeretlen érzésből fakadóan, miket nem tudott hová tenni.

A felhők elkúsztak a Hold elől, s hiába nem akart az erdőre nézni, látta a halott őzgidát, majd a farkas véres bundáját, s a fenevad szerelmét, ki könnyeket hullat fajtársa halála miatt. Lehajtott fejjel hagyta, hogy sós cseppjei a fűre hulljanak – rózsa nőtt ki a földből, minden egyes könnye után. Egy-egy szál vörös rózsa, mik villám gyorsan bimbóztak, majd hajtottak ki.

Ők is sírtak. Vért könnyeztek.

Habár, Taehyung azóta sem szólalt meg, Jungkook nem erőltette a dolgot; szívesen beszélt volna a szőkével, miért is nem akarja ezt ennyire, de úgy döntött jobb, ha a fenekén marad, s megvárja, amíg a fiú nyit felé. Igazából, bántotta a lelkiismeret azért, ami történt köztük a korcsolyázás után, hiszen nem így képzelte el a napot. Nem úgy akarta számon tartani, hogy: A nap, amikor Taehyungot istenesen megríkatta. Már mindegy volt, mit kezdeni nem tudott, de úgy hitte, valamit még így is, ezzel együtt is elért, hiszen sok szó hagyta el a dús, édeskés ajkakat, még akkor is, ha ehhez kellett egy minimális „erőszak”. Szerette volna sűrűbben, többször hallani mély orgánumát, de felesleges lett volna siettetni azt, amit nem szabad – Taehyung majd megnyílik, de valószínűleg több idő kell ahhoz, mint amennyinek Jungkook eleinte gondolta, s ilyenkor az a legjobb, ha türelmesen vár. Addig, amíg magától nem kezdi el ecsetelni, mi is az ok, amiért képtelen szavakat formálni.

Sajnálta őt, mert amellett, hogy betegsége volt, még beszédhibája is, ami súlyosnak bizonyult; az emberek beszédhibáról beszélnek minden apróság miatt, ez viszont annál sokkalta több volt. Taehyung egyáltalán nem tudott egyetlen szót sem kiejteni úgy, hogy ne dadogna másodpercekig, s elhitte, ez mennyire megerőltető, fárasztó volt számára. Ha Jungkook a helyébe gondolta magát, valószínűleg ő sem akarna túl sűrűn ilyesfajta módon kommunikálni, de azt abba nem hagyná – más oka volt ennek, s tudta azt nagyon jól. Csak a szőke még nem adta a tudtára.

Türelem rózsát terem – s remélte, úgy lesz.

– Amúgy, te még sosem voltál nálunk – jegyezte meg az idősebb, morfondírozva azon, hogyan kérdezze meg Taehyungtól, amit már a korcsolyázás óta szeretne. Annak már bő két hete volt, s azóta furdalja az oldalát, vajon belemenne-e abba, hogy ott aludjon nála.

Taehyung persze, nem felelt, csak nagy, boci szemekkel illette Jungkookot, kissé oldalra billentve a fejét. Az ében hajú ilyenkor mindig úgy vélte, Taehyung ekkor olyan, akár egy kis madár, aki értelmesen figyeli a körülötte zajló eseményeket, s azonnal eszébe is jutott, mennyire édes így a fiú. A legédesebb.

Habár, annyira egyszerűen nem tette túl magát azon, ahogy érez, s aki iránt érez, mert jó pár napba telt, amíg fel tudta fogni, s el is tudta fogadni – nem volt könnyű. Ő mindig egy csinos, kebles, fenekes lányt képzelt el maga elé, hosszú, csillogó hajjal, angyali mosollyal, egy kisfiúval és egy kislánnyal az oldalán. Tökéletes család. Taehyung ezeket felrúgta, nem is akármennyire, hiszen, ha akarná, sem tudná már magát egy családapaként elképzelni – maximum akkor, ha Taehyung lesz az „anyuka”. Néha emiatt elnevette magát, mert akaratlanul is, mindig elképzelte Taehyungot egy köténykében, amint épp a gyerekeket neveli, fakanállal a kezében, egy cuki is hajpánttal, mert éppen a főzést hagyta abba. Közben pedig beszélt. Azzal a csodálatos, mély hangjával. Ez lenne a tökéletes álomkép. Viszont a fiú még nem tud az érzéseiről, s valószínűleg, ha tudomást is szerezne róluk, elutasítaná Jungkookot, így annak eszében sem volt beszélni ezekről.

A plátói szerelem a legédesebb, legszebb a világon. Hogy miért? Mert abban nem sérül a szív – felületesen ugyan mindig szerez sebet, de mély, komoly nyom nem marad. A plátói szerelemnek is megvan a maga szépsége, és Jungkook úgy hitte, ezt még nem kellene elengednie.

– Arra gondoltam, mi lenne, ha ma nálunk aludnál. Nagy az ágyam, elférünk rajta, anya meg már kíváncsi rád – vigyorogva huppant le a szöszi mellé, kíváncsian szemezve vele, mit is reagál.

Taehyung beharapta alsó ajkát, ujjait tördelve, majd félszegen bólintott egyet, jelezve, részéről igazából mehet a dolog.

– Nem muszáj, ha nem szeretnél, szóval… csak egy felvetés. Ha nem akarod, tényleg nem kell. – Az idősebb biztató mosolyt küldött felé, de Taehyung határozottabban bólintott, így fejezve ki, hogy bizony-bizony, nincs ellenére az, hogy együtt, Jungkooknál aludjanak. Miért is lenne ellenére? Kedvelte a másikat, ráadásul ennyire közel még egy ember sem férkőzött hozzá, még egy embernek sem beszélt ennyit, így evidens, hogy szívesen alszik nála, vagy mellette.

Taehyung néha úgy hitte, a lelki társát találta meg Jungkookban; azt a lelki társat, akit soha nem szabad elengedni, s lehet, néha hevesen reagált egy-egy kérdésre, ő tényleg szerette barátját. Kicsit talán jobban, mint kellett volna.

– Akkor jó. Megkérdezem anyukádtól is, és ha gondolod, utána mehetünk! – Vigyorogva állt fel, Taehyungra sandítva, aki mosolyogva biccentett újból, majd Jungkook egy szempillantás alatt kirohant a szobából – a vak is látta volna, mennyire izgatott volt.

Nem csoda. Együtt alhat azzal, akit mindennél jobban szeretett; akiért még az életét is képes lenne feláldozni, ha úgy hozná a sors. Taehyungért bármit megtenne, bármikor… bármit. A lelkét is eladná az ördögnek, ha ezzel rendbe hozhatná őt, kigyógyítva az autoimmunból, és a beszédhibájából is.

Taehyung anyukája ugyan, kissé félve fogadta Jungkook felvetését, de belement az ott alvásba, hiszen örült, a fia végre kimozdul valahová, valakihez! Egy majdnem vele egykorú emberhez, aki még örül is annak, hogy átmehet hozzá a szőkeség. – Aggódott, de nem akarta bezárni a fiát azért, mert beteg. Azzal többet ártana, mint segítene. A fiúk ezután sietősen készülődtek; Jungkook pakolt Taehyung helyett, hiszen a szöszi el akart tenni egy törölközőt, és egy tusfürdőt is, aminek hatására Jungkook felmorrant, mondván, minek hozza azokat, amikor náluk is van. Ekkor vette kezébe a pakolást, s tényleg csak azt tette bele a táskába, ami kellett: alvó ruha, alsónadrág – ciki, vagy sem, azt boldogabban vette a kezébe, mint akármi mást életében. Taehyung alsónadrágja… Mielőtt megszaglászta volna, mint egy borzasztó, elmebajos fanatikus tini lány, azt is a táska mélyére rejtette. Bár, úgyis öblítő illatú, nem?

Ekkor ötlött fel elméjében egy icipici, de annál kellemetlenebb dolog: neki is lógó van a lába között. Mint neki. És neki fogalma sem volt arról, mit lehetne kezdeni egy másik férfival, s hiába volt szerelmes Taehyungba, viszolygott a gondolattól, valamilyen szinten. – Úgy hitte, ezzel még felesleges foglalkoznia, majd akkor, ha úgy hozza a sors, vagy ha… esetleg alakulna közöttük valami. Bár, véleménye szerint, a kommunikáció hiányában ez elég lehetetlenség.

Attól függetlenül beette magát a gondolat agyába: mit lehet kezdeni egy másik férfival, azon kívül, hogy a farkát lehet húzogatni? Hogyan létesítenek aktust a férfiak? Vannak trükkök, dolgok? Van passzív, és domináns fél? – Ennek utána kell néznie. Nem, nem azért, mert Taehyung ott alszik nála, hiszen semmi olyat nem tenne; alapjáraton sem lenne képes rá, és bátorsága sem sok akadt volna hozzá. Egy nővel még csak-csak, de egy vele egy neművel… félt az elutasítástól, így esélytelen volt, hogy bármi történjen. Pusztán érdekelte. Ha már egy fiúba szerelmes, talán illik ilyen dolgokat tudni, s lehet, ha már tisztában van mindennel, nem fog viszolyogni sem a dologtól – nem akarta bevallani, de egy cseppnyit elfogta a hányinger, s nem a két férfi közti aktus tényétől – bár, az is közre játszott –, hanem a furcsaságtól, ami szétjárta belülről. Egy megfoghatatlan, érdekes érzés, ami nem hasonlítható az undorhoz, sem a rosszulléthez… talán… talán izgalom? Szorongás? – Nem tudta.

– Itt fogunk aludni – vigyorgott Jungkook, amint kinyitotta szobájának ajtaját, beengedve rajta Taehyungot.

A szőke rögtön elmosolyodott, ahogy körbenézett; különböző bandák poszterei, egy nagy, kényelmesnek tűnő ágy, kék huzattal rajta; az ablak az ágy mellett pihent, a szoba közepén futó szőnyeg pedig halvány zöld színű volt, ami kellemességet sugárzott a helyiségnek. A bútorok vajszínben pompáztak. Tipikus fiús szoba – gondolta.

– Majd megágyazok itt neked is. Belül alszol? –Taehyung biccentett egyet, miközben Jungkook íróasztalához lépett, hogy megnézegethesse az ott lévő dolgait, ezzel hátha jobban megismerheti az idősebbet.

Megakadt a szeme egy picike, fekete dobozkán, ami félszegen volt a falap szélére rakva, mintha véletlenül hagyta volna ott a másik; nem tudott ellenállni a gondolatnak, a kezébe vette, és felnyitotta. Nagy szemekkel túrt bele, és vett elő belőle egy kicsi csomagot.

– Basszus, azt ne! Ah… Az… – Taehyung megemelte szemöldökeit, kíváncsian vizslatva Jungkookot, aki megköszörülte a torkát, egy párnát tartva ujjai között; épp huzatot akart rá húzni Taehyungnak. Jól is jött, hiszen a kellemetlen pillanatban azt szorongatta, gyötörte ujjaival. – Az… gumi óvszer. A… szexhez. Tudod – motyogta, mire Taehyung arca láng vörössé vált, s gyorsan tette vissza a kis csomagolást a dobozba, visszatéve azt is a helyére.

Egyszerre lett zavarban, mert elképzelte Jungkookot meztelenül, azzal a… a… ott; és egyszerre érezte magát szörnyen, hiszen valószínűleg használ ilyesmit, akkor valószínűleg… van is valakije. – Nem mondta volna, hogy bármi mélyebbet is érzett volna Jungkook iránt, azokban a minutumokban viszont összefacsarta valami a szívét, s féltékenység, méreg járta át a mellkasát. Igyekezte rejtegetni ugyan, de nehezen ment.

Ha van valakije… az nagyon rosszul érintené őt. Miért? – Fogalma sem volt róla.