Why do I love him? - VKook/TaeKook (8/?)

Cím: Why do I love him?

Alkotó: Nana & Narina

Hossz: ?
Párosítás: VKook/TaeKook (V [Kim Taehyung] x Jungkook [Jeon Jungkook]) (BTS)

Besorolás: +18 

Műfaj: Romantikus, dráma

Figyelmeztetés: Trágár beszéd, slash, bromance; testvér szerelem;  erotikus jelenet, yaoi

Összefoglalás: Jungkook és Taehyung testvérek, nem ápolnak túl szoros kapcsolatot egymással azóta, hogy az édesanyjuk meghalt; Taehyung kissé elzüllött, nagyszájú, mogorva, teljesen önmagából kiforduló személy lett, míg Jungkook egy tündér, egy kis angyal, aki folyamatosan próbál figyelni a testvérére még akkor is, ha ő egy kedves szóval nem tudja illetni a fiatalabbat. Habár, Taehyung meg van győződve róla, hogy amikor az apjuk nincs otthon - sűrűn fordul elő, távmunka miatt -, ő vezeti a házat és vigyáz Jungkookra, de ez egyáltalán nem így van: Jungkook felelősségtudatosabb, emellett sokkal többet érez bátyja iránt, mint kellene... 

Hozzáfűzés:  Éééés itt is a folytatás. :D 
Reméljük, hogy tetszeni fog nektek! :) 
Jó olvasást! <3

Narina írja Jungkookot
Nana (én) írja Taehyungot!

Taehyung

Legszívesebben össze-vissza harapdáltam volna tüntetőjellegűen, hogy ha már ennyire felhúzott, akkor ne szórakozzon velem – hiába én kezdeményeztem az egészet –, főleg ilyen felhevült, már-már extázisban lévő állapotomban. Viszont erre nem volt semmi szükség, mert egy hatalmasat rántott kezével mindkettőnk férfiasságán, aminek következtében egy éles, hangos nyögés szakadt fel torkomból, miközben megremegett az egész testem, s az összekulcsolt ujjainkat erősebben megszorítottam az enyémekkel, lassan már tépve kézfejének bőrét, de ahogy elnéztem, őt ez egyáltalán nem zavarta.

Lassan végignyalt a nyakamon, lágyan ízlelgetve bőrömet, megharapdálva egy-egy az izgalomtól és erőlködéstől kidudorodó eremet, amire én halk nyögést engedtem meg, könnyáztatta szemekkel. Soha nem fordult még elő, hogy a gyönyör, a kéj és az élvezet hatására könnybe lábadjanak íriszeim, de Jungkooknak sikerült belőlem ezt is kihoznia, mellette pedig azt, hogy úgy remegjen a testem az ő személye hatására, mint még soha…

– Ah! Jungkook… – nyögtem erőtlenül, szinte más nyüszítve, mire ő felém emelte arcát, tekintetét mélyen az enyémbe vájva, ez pedig bőven elég volt ahhoz, hogy nekem végem legyen: úgy martam az ajkait, mint még soha senkiét. Hevesen, vadul csókoltam, mégis szenvedélyesen és szeretetteljesen, amire a válasza sem maradt el: megharapdálta alsó ajkamat, erőset szívva a már így is agyon gyötört, puha párnácskámra, és ezzel egy időben újabbat, erősebbet rántott mindkettőnk merevedésén, ezzel ösztönözve engem is, hogy cselekedjek, de hiába próbáltam kezemmel tartani az ő tempóját, egyszerűen nem ment. Túl ködös volt az agyam, olyan, mintha semmi más nem lett volna benne, csak Jungkook, az a petting és a gyönyör.

Mikor megszívta alsó ajkamat újra, s végigszántott gerincemen a forróság, tudtam, hogy el fogok menni, így próbáltam szájára lehelni a szavakat csókunk közben, de egyszerűen esélyem sem volt rá, úgy foglalta el szám minden szegletét sajátjával. Mikor hirtelen összpontosult minden forróság az alhasam egy pontjában, tudtam, hogy vége lesz, ennek következtében pedig nagy nehezen elhúzódtam az öcsémtől, és mikor egy erőset rántott végig magán és rajtam is, egy éles sikkantást hallattam, szemérmetlenül engedtem ki hangomat; az egész testem megrándult, arcom is az élvezet hatására grimaszba fordult, majd elnyitott ajkakkal, könnyes szemekkel élveztem az ő és saját hasfalamra, végig Jungkook szemeibe nézve. Mintha ez lett volna neki is a kegyelemdöfést, hirtelen elnyitotta egymástól kívánatos, csábos ajkait, és egy nyögés mellett élvezett utánam, ellágyult, édes tekintettel. Fáradtan döntöttem vállára a homlokomat, még mindig remegve az orgazmus utóhatásától és a láztól egyaránt.

Jungkook lágyan ölelt magához, én pedig bújtam érintéseibe, akárcsak egy kismacska vagy egy kisgyerek.

– Ezt még… meg kell ismételnünk. – Nem is figyeltem arra, mit mondtam. Mintha nem is ezen a bolygón lettem volna, csak kicsúszott a számon ez a pár bűnös szó, amit habár őszintének gondoltam, tudtam, hogy többé ilyen nem fordulhat elő. Testvérek vagyunk. Viszont azokban a ködös, lázas, orgazmus utáni pillanatokban csak azt láttam magam előtt, mekkora örömöt tudott nekem okozni az öcsém, akiből többet és többet akartam.

Jungkook

Kezdetben fel sem fogtam, miről beszélt Taehyung, kellett egy kis idő, talán több perc is, hogy eloszoljon a gondolkodásomat gátló köd, és eljussanak a csöpp kis agyamig a szavai. Talán mondanom sem kell, hogy erre egyáltalán nem számítottam, teljesen lesokkolt az a hirtelen megnyilvánulás, ami nagyon is azt mutatta, hogy tetszettek neki a történtek – ez azért valamilyen szinten elégedettséggel töltött el, hisz kinek ne lenne jó érzés, ha annak, akit leginkább szeret, ily’ módon örömet tudott okozni? Viszont az, hogy folytatást követelt, rossz érzéssel töltött el, részben azért, mert őt semmilyen komoly szándékú érzések nem kötötték hozzám, részben pedig azért, mert tudtam, hogy ez nem helyes. Ennek az elmúlt negyed órának, húsz percnek sem kellett volna megtörténnie, nemhogy még komolyabb dolgoknak.

– Nem is tudom, hyung… – reagáltam bizonytalanul hosszas idő után. Nem tudtam ellenállni annak a Taehyungnak – sem –, aki bújt hozzám, édesen pihegett a karjaimban. Annyira régen láttam ilyennek… de az is lehet, hogy soha.

– Meg fogjuk ismételni. – Hangja az előzőhöz képest, illetve a látszat ellenére nagyon is határozottan csengett, kicsit talán szigorúan, ezzel még inkább hangsúlyozva, hogy bele kell mennem ebbe az egészbe. Az egyik felem próbált visszatartani, de a másik hatalmas erővel üvöltötte az ellenkezőjét: ne legyek hülye, inkább örüljek, hogy az a Kim Taehyung akarja megismételni a dolgokat, aki, ha tehetné – és sokszor meg is teszi –, minden este másik lányt hurcolna fel a szobájába, ezzel keresztet vetve rá és elbúcsúztatva az én békés pihenésemet, ráadásnak keserű, fojtogató érzéseket is csempészve a mellkasomba. – Nem tudnám leírni, ilyen esetekben mi játszódik le bennem.

Az tűnt számomra a legjobb megoldásnak, ha nem adok konkrét reakciót, sem beleegyezést, sem elutasítást, inkább csak öleltem őt, gyengéden simogattam a hátát. Kívülről egy nyugodt, idilli képet mutathattunk, de belül egy cseppet sem éreztem magam békésnek. Feszült voltam, és reménykedtem benne, hogy el fogja felejteni ezt az utolsó kijelentést – ezzel szemben ott volt az is, hogy nem fogom bírni. Egyszer belekóstolhattam, milyen is pontosan a csókja, az érintése; milyen a hangja, amikor az én nevemet nyögi, és milyen, mikor az általam okozott gyönyör hatására szöknek könnycseppek a szemeibe és torzul el teljesen az arca orgazmus közben. Megtapasztalhattam, ezt pedig vissza fogom kívánni.

– Hyung, fürödnöd kéne, és nem ártana, ha hideg vízben tennéd – próbáltam elterelni mind az ő, mind az én gondolataimat egy teljesen másik irányba.

– Nem akarok és nem is fogok, főleg nem hidegben – szusszantotta cseppet sem boldog hangon, inkább kicsit kimerülten, elgyengülten, amire elég erőteljesen rásegített a betegség is.

– Tényleg egyszer, csak egyszer az életben végre hallgathatnál rám. Nem hiszem, hogy belehalnál – fújtattam, finoman eltolva bátyámat magamtól, amit úgy tűnt, nem igazán nézett jó szemmel. – Menj el fürödni. Legalább ezt az egy kérésemet teljesítsd, kérlek – másztam ki mellőle, út közben magamra kapva az alsónadrágomat. Talán nekem sem ártott volna egy gyors fürdő, de igazat megvallva semmi kedvem nem volt hozzá, főleg az arra való tekintettel, hogy maximum egy órája léptem ki a fürdőszobából, nem több.

Hallottam Taehyung feszült szusszantását, ami átment morranásba, majd ezt követően magához vette ruháit, és kitrappolt a szobámból. Nagyon erősen reménykedtem benne, hogy épp a szavaimnak akart eleget tenni, bár emellett kételkedtem is ebben. Soha nem hallgat rám.

Gondterhelten hajamba túrtam, míg kerestem egy zsebkendőt, amivel letörölgethettem hasamról a bőrömre került fehéres, ragacsos anyagot, majd a magamról ledobált ruhákat átdobáltam a szobában lévő székre, hogy az ágyamat szabaddá tehessem. Meg akartam próbálni aludni, úgy téve, mintha mi sem történt volna, holott tudtam jól, hogy ez nem fog menni. A nemrég történteken fogok kattogni, ha akarom, ha nem, azonban mindhiába, hisz nem fogom tudni még rendesen feldolgozni egy ideig. Állandóan ezen fog járni az eszem, továbbá azon, hogy hogyan lehettem ekkora idióta. Nem kellett volna hagynom magam, már annál az első csóknál el kellett volna löknöm magamtól, vagy ha esetleg akkor nem, nem kellett volna engednem, hogy visszacsábítson magához.

Akkora hülye vagyok.

Heves fejrázásba kezdtem, abban a hitben élve, hogy ezzel a tettel kiverhetem a gondolatokat az agyamból – természetesen sikertelenül –, majd inkább elfeküdtem az ágyamon, miután kicsit megigazgattam és magamra rántottam a takarót, a fal felé fordulva, szorosan összezárva ajkaimat és szemeimet egyaránt. Korábbi sejtésem tökéletesen megvalósult: hiába feküdtem teljesen mozdulatlanul, kényelmesen, minden alváshoz szükséges tényezőt betartva, nem tudtam kiverni a fejemből az értelmetlen gondolataimat, nem tudtam leállítani az agyamat, még talán egy fél órával később sem.

Halk motoszkálást hallottam az ajtóm túloldaláról, ami egy kicsit elterelte a figyelmem, viszont arra nem számítottam, hogy a léptek a vékonyka falap felé fognak irányulni, majd a csendet a zsanérok halk nyikorgása fogja kettészelni. Megpróbáltam kicsit összehúzni magam, hátha eltűnhetek a takaró alatt, de hiába. A pokróc egy része felemelkedett mögöttem, a hűvösebb levegő után pedig csak azt éreztem, ahogy a matrac besüpped mellettem, majd hyungom hátulról hozzám simul, forró, egy kicsit még nedves bőrével az enyémhez érve – ebből le tudtam venni a következtetést, miszerint valóban hajlandó volt megfürödni, de nem hideg vízzel tette. Finoman átkarolt hátulról, s hasamon fonta össze ujjait, arcát a nyakamba rejtve. Megborzongtam, ahogy forró lehelete a bőrömnek csapódott, lágyan végigcirógatva azt.

– Tudod… ez nem a te szobád, eggyel eltévesztetted – adtam tudtára a nyilvánvalót, halk hangomon, amiről biztosan tudott, hisz nem simult volna hozzám csak úgy.

Taehyung

Semmi energiám nem volt ahhoz, hogy hidegzuhanyt vegyek, azonban annyiból igaza volt az öcsémnek, hogy nem ártana a nap fáradalmait lemosnom a testemről, de eszem ágában sem volt bőrömre ereszteni a fagyos, hűvös vizet – ami még intenzívebb lett volna lázasan, így természetesen meleg vízben zuhanyoztam le. A csempének támasztottam a homlokomat, miközben ködös tekintettel néztem farkasszemet a fehér, hűvös anyaggal, laposakat pislogva, hagyva, hogy a gőzölgő, meleg víz végigszántson amúgy is felhevült bőrömön. Nem volt éppen tiszta az agyam akkor sem, de próbáltam mélyen elgondolkodni mindenen, az egészen, azon, amit tettünk és amit tehettünk volna, ha marad egy kis energiám, ugyanis, ha jobban belegondoltam, száz százalékig biztos voltam abban, ha esetleg nem vagyok ennyire kimerült és beteg, akkor… lefeküdtem volna vele.

Egy pillanatra elfogott a hányinger, összeszorítottam a szemeimet, és megráztam a fejemet, megtáncoltatva ezzel csapzott tincseimet, miközben a csempére tapasztottam egyik tenyeremet, mély levegőket eresztve tüdőmbe. Nem, nem azért liftezett a gyomrom, mert Jungkooktól undorodtam – ellenkezőleg: magamtól voltam rosszul. Nem elég, hogy egy igazi rohadt tuskó féreg vagyok, még rá is mászom az öcsémre. Mi volt a legborzasztóbb? Kurvára élveztem.

Felsóhajtva döntöttem hátra a fejemet, hagyva, hogy az erős, forró vízsugár végignyargaljon nyakamon, kidudorodó ádámcsutkámon, egészen le a kulcscsontjaimig és a mellkasomig, hogy onnan is tovább siethessenek lefelé a testemen.

Nyelnem kellett egy nagyot, mikor visszagondoltam Jungkook gyönyörű arcára, ahogy felnyögve, kissé könnyes szemekkel figyelte ajkaim játékát, és ha rágondoltam, megremegett az alhasam. Tudtam, hogy ez koránt sem a láz hatása, inkább… inkább az lépett előtérbe, ami kiskoromban is. Mikor kicsik voltunk, még sokkal kisebbek, mindig arcon vagy szájon pusziltam, amit mindenki mókásnak tartott, de én nem azért tettem, mert testvérek voltunk. Nem! Dehogy! Azért, mert imádtam a száját, egyszerűen égtem azért, hogy megérinthessem sajátommal, és talán ő nem emlékszik rá, miket csináltam vele gyerekként, bennem még mindig lángolt. Főleg most, hogy a történtek hatására felülkerekedett rajtam. Nem, nem mondanám, hogy belezúgtam az öcsémbe, inkább csak arról lenne szó, hogy mindig is vonzódtam hozzá. Undorító, mocskos, borzalmas.

Legszívesebben hánytam volna magamtól, mert gyerekként talán ez még fogjuk rá, nem is vészes, de már „felnőttek” voltunk. Érettek ahhoz, hogy tudjuk, ez nem helyes.

Lassan megráztam a fejem, és elzárva a csapot léptem ki a zuhanyzóból, hogy megtörölgetve a testemet, fel is öltözhessek. Éreztem, hogy csak forróbb volt a bőröm, mint előtte, de ez egyáltalán nem zavart, nem tudott érdekelni – magammal szemben mindig is felelőtlen voltam, sosem törődtem azzal, hogy egészséges vagy épp jól legyek. Szerettem magam pusztítani, gyilkolni, talán azért, hogy vezekelhessek az általam elkövetett hibákért, amiket nem tudtam helyrehozni, és talán nem is akartam.

A fürdőből kisétálva egy pillanatra megálltam Jungkook szobája előtt. Hezitáltam, bemenjek-e vagy sem, de hosszas merengés után úgy döntöttem, belépek rajta, és hozzábújva hajtom álomra a fejemet; ennyit arról, hogy nem helyes, amit tettünk. Inkább szenvedek a saját magam iránt érzett undortól, minthogy egy ilyen alkalmat eldobjak magamtól. Azonban mihelyst befeküdtem mellé az ágyba, szóvá is tette, hogy eltévesztettem a szobaszámot, aminek hatására felhorkantottam, erősebben ölelve át hűvösnek tűnő testét, nyakába mormolva szavaimat, kissé összevont szemöldökkel:

– No shit, Sherlock? – mormogtam, mire összerezzent. Gondolom, a forró leheletem volt az oka, ami végigcirógatta nyakának lágy ívét. Még hallottam azt is, hogy reszketeg levegőt vett dús ajkain keresztül, én pedig egy pillanat erejéig felnyitottam pilláimat, szorosabban bújva hátához, teljesen hozzápréselődve, finoman végigcsúsztatva ajkaimat és orromat nyakának érzékeny bőrén.

– Ne csináld ezt – sóhajtotta, majd nagy nehezen fordított testén egyet, így velem szembe került. Láttam a sötétben is élesen csillogó szemeit, ő pedig valószínűleg ugyanezt fedezhette fel az én íriszeimben is; még mindig kívántuk a másikat, főleg így, a sötétben, egyedül az egész házban. Azonban túl fáradt lettem volna bármit kezdeni, ő pedig biztosan nem tett volna semmit, hiszen ismertem őt. Nem kezdeményező típus, így csak szusszantva egyet, lejjebb csúsztam az ágyon, mellkasának döntve a homlokomat, hallgatva hevesen verdeső szívét, ami eszeveszetten dübörgött bordáinak ketrecében.

– Nem csinálok semmit, ne aggódj. Fáradt vagyok és erőtlen. Majd máskor – mondtam halkan, átkarolva szabad kezemmel derekát, közelebb húzva magamhoz, egyik lábamat átvetve combja felett, ezzel szorosabban ölelve őt magamhoz, szinte csüngve testén kézzel-lábbal – szó szerint. Ő viszont nem ellenkezett már, csak egy megadó sóhajt hallatva ölelte át hátamat, közelebb húzva magához. – Jut eszembe, holnap jön Jimin és Hoseok.

– Remek…

– Ne húzd a szád, nem hozzád jönnek – sziszegtem, megharapva mellbimbóját a passzivitása miatt, mire felnyüszített, eltolva magától a fejemet.

– Áú! Nem hozzám jönnek, de Jimin mindig basztat!

– Hallgass már! Fáj a fejem, aludni akarok, úgyhogy kuss!

– Akkor aludj a szobádban.

– De én itt akarok.

– Akkor megyek én! – sziszegte, majd fel is akart kelni az ágyból, azonban én túl „romantikus” hangulatomban voltam a kielégülés miatt, így elkapva vállát visszadöntöttem az ágyra, úgy csüngve testén, ahogy az előbb is. – Taehyung…

– Aludj.

– De…

– Jó éjszakát! – sóhajtottam a vállának döntve a fejemet, lehunyva a szemeimet. – Csak ma éjszaka. Holnap úgyis minden más lesz – motyogtam félálomban, végigcirógatva ujjaimmal a hátát. Hallottam még fél füllel, hogy válaszolt valamit, viszont már fel nem fogtam, mit. Elaludtam.

Jungkook

– Bár úgy volna... – szuszogtam halkan magam elé, beleborzongva apró, könnyed érintésébe, ami alig érte bőrömet, mégis nagy hatással volt rám, még a történtek után is. Testem epekedett a további érintésekért, hogy a bőrünk még a lehetségesnél is nagyobb felületen érintkezzen egymással, holott az agyam tisztában volt vele, hogy már így is túl közel kerültünk egymáshoz.

Mégis, azok az apró gesztusok, amiket felém intézett, kótyagos fejjel, felerősítették bennem a tudatot, miszerint valóban minden másként lesz, azonban nem pozitív értelemben. Szörnyű lesz a kín, amit el kell viselnem, hisz belekóstolhattam a tiltott gyümölcsbe, megízlelhettem, milyen édes is valójában – ráadásul felülmúlta az elképzeléseimet. Képtelen voltam elgondolni, hogyan leszek képes türtőztetni magam. Természetesen valahogy meg fogom oldani, elvégre általában sikerül az eszemre hallgatnom a szívem helyett – még akkor is, ha ezt a mai nap eseményei nem támasztották alá.

Meg fogom oldani. Meg fogom oldani...

Nem sokkal azután a pár szó után, amiket kiejtettem ajkaimon, halk, egyenletes szuszogást hallottam bátyám felől, ami arra engedett következtetni, hogy bizony elég hamar sikerült álomba szenderülnie a karjaim között. Hiába játszódott le az előző gondolatsor a fejemben, nem tudtam meghazudtolni a tényt, hogy ettől függetlenül irreálisan jól esett a szívemnek a jelenléte, a közelsége, a bőre és a tusfürdő finom illatának kellemes elegye, a láztól különösen forró lehelete, ami lágyan cirógatta végig a mellkasomon feszülő bőrt. Szerettem őt, mindennél jobban, épp ezért nem tudtam még azzal a kellemetlen érzéssel sem különösebben foglalkozni, ami belülről mardosott, magát bűntudatként nevezve.

Azonban ez a kellemes, eufórikus légkör sem tartott sokáig, mivel megjelent előttem Jimin képe, azzal a tipikus széles vigyorral az arcán, és a pajkosan csillogó szemeivel. Nem akartam őt a közelemben tudni, nem akartam a csábítónak szánt szövegeit hallgatni; nem akartam tőle semmit. Hoseokkal szerencsére nem voltak ilyen problémáim, majdhogynem kedveltem is őt, már amennyit láttam belőle eddig. Általában soha nem mozdul el Taehyung mellől, minden áron vele akar baromkodni, épp ezért nem is beszéltem eddig vele túl sokat, mindenesetre sokkal szívesebben tartózkodtam volna vele egy légtérben, és mondtam volna nemet minden anyagra, amit rám akart tukmálni, mint a másikkal. Pedig tudtam, hogy Jimin megint rám lesz akadva – mint mindig, és már maga a gondolat is feszültté tett. Egyáltalán nem volt csúnya ember, sőt kifejezetten helyesnek találtam – bár megjegyezném, hogy az én szememben Taehyung nyomába sem ért –, de taszított, ahogy éhes tekintettel méregetett, ahányszor csak egy légtérbe kerültem vele, ahogy finoman beharapta az alsó ajkát, esetleg végignyalt rajta, vagy ahogy próbált velem flörtölni, és bevágta azokat a "csajozós" dumáit, amikkel egy illuminált állapotban lévő lányt perceken belül ágyba vihetne. – Eezeket természetesen csakis az én számomra tartogatta, minden bizonnyal, ahogy ő is állította. Hisz tudtommal hyungomhoz hasonlóan az ő szobáját is megjárták már egy páran.

Ki nem állhattam, főleg, hogy sehogy nem tudtam lekoptatni magamról, sem kedvesen, sem erélyesebben, hisz olyankor mindig viccet csinált a szavaimból, esetleg ellenem fordította őket valamilyen úton-módon. Annak ellenére, hogy azt hittem, semmit nem fogok aludni a hangulatingadozásaim miatt, sikerült álomba zuhannom, ezzel megszakítva a számomra nem túl kellemes, cseppet dühítő gondolatmenetet, melynek hatására akaratlanul is jobban szorítottam magamhoz a karjaim közt pihenő Taehyungot – ezt azonban csak akkor vettem észre, mikor bátyám egy apró nyögést hallatott a mellkasára nehezedő nyomás miatt, az én arcomra pedig azonnal pír szökött.

Egy szempillantás alatt jött el a reggel, amikor is pár perccel hét óra után felébredtem magamtól, mint általában. Hatalmasat ásítva emeltem egyik kezemet ajkaimhoz, majd kicsit elhúzódtam a még mindig engem szorongató hyungomtól. Nem volt könnyű dolgom, ahogy hátrébb araszoltam, követett, arcát mellkasomnak nyomva, halkan nyammogva egyet. Nem akartam felébreszteni, bűn lett volna elszalasztani ezt a pillanatot, hiszen nagyon kevés alkalommal lehetett elmondani Taeről, hogy aranyos. Most pedig tökéletesen illet rá ez a jelző.

Apró, bágyadt mosollyal a szám sarkában cirógattam meg a fejbőrét, viszont az agyamon tanyázó bódító köd hamar szertefoszlott, mikor bevillantak a tegnap este történései. Hirtelen úgy éreztem, megfulladok, ha nem juthatok ki azonnal a karjai közül, a szobából, az emeletről, épp ezért sietősen, de a helyzetemtől telhető legóvatosabban hámoztam ki magam öleléséből, hogy aztán sietős, de hangtalan léptekkel kiléphessek a szobámból, majd leszaladhassak a lépcsőn.

Arcom pillanatok alatt vált lángvörössé a szégyentől, bőröm pedig lángolt, ahol pár pillanattal ezelőtt még bátyám érintését élvezhettem. Nem őt szégyelltem, inkább saját magam, hogy nem tudtam ellenállni neki, noha nekem kellett volna uralnom az eseményeket, az ő agya el volt ködösülve a láztól, nekem kellett volna tisztán látnom. Arcomat két tenyerembe temettem, míg a konyha felé vettem az irányt. Undorítónak, mocskosnak éreztem magam, és csak arra tudtam gondolni, vajon hogyan fog ezek után vélekedni rólam a bátyám. Nem akartam, hogy utáljon, hogy eltaszítson magától, szégyelltem magam a tetteim és az érzéseim miatt is.

Egy selejt vagyok.

Mintha azzal kárpótolni tudtam volna őt, nekiláttam teát főzni és reggelit készíteni Taehyung számára, azonban nem nagyon akart összejönni semmi. A serpenyőt leejtettem – szerencsére még üresen –, csak remélni tudtam, hogy nem kelt fel a csörömpölésre hyungom, a teát kiöntöttem, ahogy a cukrot is, a tojást a serpenyő mellé ütöttem.

Pedig egyáltalán nem szoktam ennyire béna lenni. Abszolút. Úgy tűnt, a zaklatottság miatt már ez sem akart tökéletesen menni, és az is a büntetéseim közé tartozott a történtek miatt, hogy a pultot, és a tűzhelyet is újra tisztára súrolhatom.