Not so fairytale - VKook (11/?)

Cím: Not so fairytale

Alkotó: Nana & Noriko

Hossz: ?
Párosítás: VKook/TaeKook - Taehyung x Jungkook (BTS)

Besorolás: +18

Műfaj: AU, humor, fantasy

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance, erotikus jelenet, yaoi

Összefoglalás: Kim Taehyung egy fiatal, egyetemista fiú, anglisztikára jár, és Dublinban kirándulnak az osztályában, jó ideig, viszont Taehyung olyan, akár egy szürke kis egér – nagyon helyes, és szép, de olyan visszafogott az öltözködése, a megjelenése, akár egy negyvenes férfinak, őt ez mégsem zavarja, így érzi jól magát.
Azonban a Dublinban töltött utolsó éjszakán sétálni megy, és belebotlik a parkban egy nagyon furcsa, különös férfiba, akiről eleinte azt hiszi, jelmezbálról szabadult idióta. Végül kiderül, hogy egyáltalán nem jelmezbálból jött a férfi, hanem egy teljesen más helyről, s ha ez még nem lenne elég, fenekestül felforgatja a fiatal egyetemista életét... 

Hozzáfűzés:  Itt is a következő rész! :D
Reméljük, tetszeni fog nektek!
Jó olvasást! <3

Én (Nana) írom Taehyungot!
Nóri írja Jungkookot!

Jungkook

– Szedd ki! Szedd ki azonnal! – sziszegi, ahogy könnyei egyre csak potyognak a szemeiből, ahogy nem tudja feldolgozni mindezt, amit meg is értek.

Ajkaimat elhúzom, hiszen olyasmit kér tőlem, ami lehetetlen. Lehetetlen, hiszen nem tudom kivarázsolni onnan, sőt, szívem sem lenne ilyesmit csinálni vele, ha meg tudnám csinálni.

Lassan közelebb ülök hozzá, majd a karjaimba húzom, gyengéden magamhoz ölelve, amitől már is úgy bújik, mint egy kiscica. Nem, nem attól, mert ilyen aurát bocsájtok ki magamból, hanem mert ő akarja mindezt.

– Hidd el, nem tudom kiszedni. Bár, ha ki is tudnám, nem lenne szívem. Neked lenne? – kérdezem halkan, a hajába suttogva, ahogy gyengéden cirógatom a bőrét, hagyva, hogy a nyakamhoz bújva kisírja magát.

– Én... én nem akarom ezt. Én nem... nem lehetek terhes – sírja, teljesen a testemnek préselődve.

– Pedig most ez a helyzet. Hidd el, én sem hittem, hogy ez lehetséges, hogy te erre képes vagy – mondom halkan, belepuszilva barna tincseibe.

– Kérlek... kérlek, valahogy oldjuk meg, vetessük el. Én férfi vagyok, nem tudnám kihordani, nem tudnám felnevelni – sírja egyre keservesebben, én pedig egy újabb sóhajt hallatok.

– Pedig, biztos vagyok benne, hogy ügyesen túl lennél rajta. A nevelés pedig nem csak a te feladatod lenne – mosolygom, ahogy elképzelem, hogy milyenek lehetnénk együtt. – Az pedig, hogy megöljük, eléggé kegyetlen dolog lenne, nem igaz? – érdeklődöm, majd az álla alá nyúlok, hogy a könnyes szemekbe nézzek. – Megölnéd? – suttogom ajkára, majd egy apró csókot adok rá, amit viszonoz, saját akaratából.

– Nem... természetesen nem, de ez akkor sem menne. Nem erre vagyok tervezve, nem nőnek születtem – mondja folyamatosan a szemeimbe nézve.

– Ez így van, de nekünk ez megadatott – kuncogom, majd ismét megcsókolom azokat az édes ajkakat, majd gyengéden eldöntöm az ágyon, hogy fölé magasodva, úgy csókoljam tovább. – Ez egy csoda, hogy sikerült, Taehyung. Képzeld csak el, milyen lesz, ha félvér lesz. Biztos olyan szép lesz, mint te – simítok végig az arcán. – De persze... ha te nagyon el akarod vetetni, azt rád bízom. Ellene vagyok, mert én szeretném. Viszont, ha neked ez nem jó, megpróbálhatod elvetetni, de nem tudom, hogy az emberi módszerek használhatóak-e egy tündéren, vagy a tündéri módszerek rajtad. Ezt a döntést meghagyom neked, de kérlek alaposan gondold át. Lehet, hogy megbánnád azt, ha megölnéd a saját véred – csókolom meg ismét az ajkait, végül csak elfekszem mellette, szorosan magamhoz húzva.

Taehyung

Nem, nem ment. Nem tudtam feldolgozni, hogy tényleg egy gyereket hordok a szívem alatt, és ez... sokkal több volt, mint sokkoló, ráadásul azt sem értettem, miért bújtam úgy Jungkookhoz, mintha az életem múlt volna rajta, de abban a pillanatban úgy éreztem, szükségem lenne rá, és talán így is volt. Habár, ő juttatott ebbe a sorba, de... egyedül ő is tudhatja, mi a helyzet. Ki másra tudnék támaszkodni? Senkire... csak ő tudja, csak ő van ezzel tisztában, és bármennyire is a pokolba kívánnám, most nem tudtam mit tenni, csak... kiadni a kétségeimet, a sok könnyemet, ami felgyülemlett bennem.

Egyszerűen irreálisnak tartottam az egészet. Én, mint terhes? Ez biztos, hogy valami tévedés, pedig Jungkook szavai hihetőek voltak, és mi másért lennék rosszul? Mi más lenne még ezen kívül? Tudtam, hogy igaza van, de akkor sem tudtam feldolgozni. Túl sok volt, hiszen egy férfi vagyok, egy férfi pedig ilyesmire nem tud felkészülni... még a rémálmaimban sem látja magát senki terhesnek.

Igazából, tényleg eszembe jutott, hogy elvetetem, vagy... kiszedem, vagy én nem tudom, de eszembe jutott mindig egy gyerek arc, ez pedig az őrületbe kergetett. Nagyon szerettem a gyerekeket, ráadásul volt egy kishúgom is, akire állandóan vigyáztam, aki mellettem cseperedett, ha valaki pedig tapasztalta, milyen tündéri tud lenni egy gyerek, akkor én igen, és... így már nehezebben ment az elhatározás. Teljes kétségben voltam, és hiába Jungkook hibája ez az egész, biztos, hogy a nyugtatása nélkül nem tudtam volna csillapítani a kedélyeimet.

Felsóhajtottam, majd szipogva néztem rá, megremegő ajkakkal.

– Most már akkor melléd vagyok láncolva? Végérvényesen? – kérdeztem halkan, mire felsóhajtott, majd felkönyökölt az ágyon úgy, hogy az arca oldalát a tenyerébe temethesse.

– Nem ez volt a szándékom. Nem akartalak én teherbe ejteni, én csak játszadozni akartam.

– Milyen őszinte – morogtam, hanyatt fekve.

– Ez az igazság – mormogott. – Én örülök neki, de megértem, ha te nem.

– És ha megmarad? Akkor mi lesz? Hogy fogok suliba járni? Hogy fogom kihordani? Mit mondok a szüleimnek? És ha megszületik? Mit fogok csinálni? Hogy lesz felnevelve, hiszen téged senki nem lát. Hogy magyarázom el neki, hogy nincs anyja, mert én hordtam ki? Hogy fogja ezt az egészet megemészteni? Mit mondok anyáméknak, ha megvan a gyerek? Hogy találtam, vagy mi? Ráadásul ha lát téged? Két apja van? És ha nem lát? Ez... ez abszurd – súgtam, ijedten nézve rá. – M-meg amúgy is! A szerelmesek vállalnak gyereket... Én nem szeretlek. Én utállak! – morogtam, majd visszatérve normál állapotomba, löktem rajta egyet, mire nyekkenve pottyant le az ágyról.

Jungkook

Nyögök egy hatalmasat, mikor megérkezem a padlóra, azzal ahogy felülök az oldalamat simogatva nézek rá, szúrós tekintettel.

– Tény, hogy utálsz, de előbb-utóbb meg kell, hogy szeress – kuncogom, majd ahogy felállok, azonnal felmászom vissza az ágyra, és fölé magasodom, úgy nézve a dühös szempárba, amik folyamatosan rám szegeződnek.

– Biztos, hogy nem! Egy ekkora arrogáns és seggfej tündért soha nem tudnék megszeretni! – sziszegi, de csak kinevetem, és lehajolva hozzá, már is megcsókolom azokat a gyönyörű ajkakat.

– Sosem tudhatod – suttogom a csók után, végül újra megcsókolom, amit azonnal viszonoz nekem, így már is felbátorodva, végig simítok az oldalán, le egészen a csípőjéig. – Egyébként a kérdéseidre egy a válaszom: ne gondold túl. Majd az ösztönök megoldják a dolgokat, na meg, én is itt leszek melletted, nem egyedül kell végig csinálnod – kuncogom, végig simítva az arcát, amire már is kiül némi undor, de nem foglalkozom vele. Annyira szép, és kívánatos, kedvem támad beleharapni abba a tökéletes nyakba, hogy ismét megízlelgessem a fehér bőrét.

Több sem kell, hogy lehajoljak, és már is megharapdáljam nyakát, le egészen a válláig, amit végig sóhajjal, és apró nyögésekkel kísér.

– De... ez nem olyan egyszerű, ahogy kigondolod – szuszogja, miközben oldalra dönti a fejét, hogy szabadon ízlelgethessem tovább a nyakát.

– Dehogynem. Egyszerű lesz, majd meglátod. Most pedig ne erre koncentrálj, hanem arra, hogy jól legyél, hogy minden rendben menjen. A szüleidet is meg lehet oldani, és a sulit is. Ha passzív félévre teszed magad, míg nő a hasad, azzal nem lesz baj, a szüleidnek pedig be adhatod, hogy felcsináltál valakit – kuncogom, de ekkor ismét csak lelök magáról.

– Normális vagy? Azt mégis, hogy mondhatnám?!

– Miért, tudsz valami más megoldást? – kérdezem, ahogy ismét fölé magasodom. – Ha tudsz valamit, hát mondd, csupa fül vagyok! – emelem meg picit a hangom, de ő csak beharapott alsó ajakkal félre pillant rólam. – Nos, ha ezt megbeszéltük, végre lazulj el. Bízz bennem, hiszen nem akarok neked rosszat – suttogom ismét az ajkára, amit megcsókolok, végül csak végig cirógatom bőrét ujjbegyeimmel, hogy egyre csak elbódítsam, és elérjem azt, hogy megnyugodjon, majd, hogy jól érezze magát.

Míg fejlődik a magzat, addig úgy szeretgetem a testemmel a másikat, ahogyan azt csak szeretném, és szerintem ezzel ő sincs másképp, bár, nem is lehet ezzel másképp. Ha mellette maradok, semmi baj nem történhet.

Taehyung

Tény, hogy dühös voltam rá, de valahogy nem tudtam ezt tartani, ugyanis ahogy csókolgatott, és puszilgatott, ahogy cirógatta a bőrömet, egyre inkább kezdte elbódítani az elmémet, s egy idő után már csak arra voltam képes, hogy halkan sóhajtozzak, félig lehunyt szemekkel. Habár, éreztem a mozdulataiból, hogy nem mozdul felém szexuálisan, kivételesen, nekem azonban túlságosan is jól esett minden érintése és mozzanata, így szinte percekkel később már úgy álltam, mint a cövek. Utáltam, hogy ennyire el tudta csavarni a fejemet, alig pár pillanat alatt. Rettenetesen tudtam rá haragudni, és a legbosszantóbb mindebben az volt, hogy hiába volt belőle elegem, hiába tudtam őt utálni annyira, mint még soha senkit, úgy is kívántam, mint még soha senkit ezelőtt. Remegett érte a testem, elég volt csak megéreznem az illatát, hogy nyögve, teljesen megadva magam boruljak a karjaiba, hogy végre a magáévá tehessen, ő pedig élvezte.

Teljesen sikerült kiürítenie az agyamat, hiszen pár perc múlva csak a vágy, a szenvedély égette a testemet, s mikor ujjaival lágyan végig simított az oldalamon, halkan felnyögtem, majd beharaptam az alsó ajkamat, oldalra döntve a fejemet, összevonva a szemöldökeimet.

– Ennyire kívánsz? – kuncogta, finoman megsimítva combjaimat, majd beljebb vezetve ujjait, végig húzta a belsőcombomon, ami azonnal egy remegést váltott ki belőlem. Igen, kívántam, vágytam rá, és ha tehettem volna, azonnal letepertem volna az ágyra, hogy megerőszakolhassam, hogy elvehessem azt, amit akarok, de próbáltam még türelmes lenni.

– Mhm... – nyögtem halkan, mikor a pólóm alól elővillanó vállamat csókolgatta meg, megnyalogatva nyelvével, ami újabb sóhajt csalt elő belőlem, de mint minden jónak, ennek is gyorsan vége szakadt: azonnal lelöktem magamról, majd felültem, halkan pihegve, ő pedig értetlenül nézett rám.

– Mi bajod? Még sosem löktél el így – mondta, én pedig lassan felkeltem az ágyról.

– A-azt hiszem... hányni... – Nem tudtam végig mondani, ugyanis kikerekedtek a szemeim, és úgy rohantam a mosdó irányába, mint akinek a szemét vették. becsaptam magam mögött a vécé ajtaját, majd a kagyló felé görnyedve adtam ki a gyomrom tartalmát, folyamatosan remegő lábakkal.

Én megölöm magam...

Álló fasszal a legjobb hányni, de komolyan.

Jungkook

Aggódva pillantok a másik irányába, hiszen baromi jó esténk lehetett volna, de a kis szaros úgy döntött, hogy nem enged semmi ilyesmit. Halványan elmosolyodom, végül csak utána megyek, és leguggolva mellé, végig simítok a hátán.

– Mi lenne... ha inkább hagynál hányni? – kérdezi, majd újra a kagyló fölé görnyedve továbbra is kiadja mindazt, amit ki kell adnia.

– Jobb, ha figyelek rád – motyogom, majd amikor végez és megmossa a fogát, már is magamhoz ölelem, úgy pillantva rá a tükörből, hogy egymás szemeibe nézzünk. – Mit szólnál egy közös fürdőhöz? Olyat még úgysem csináltunk – adom tudtára a hirtelen ötletemet, végig a fülébe mormolva szavaimat.

Azonnal eltolna magától, de nem engedem. Elvigyorodom, hiszen még mindig olyan kis heves, mint eddig is, még ha vonzódik is hozzám. Úgy néz ki, hogy nem minden az a vonzerő, amit kibocsájtottam magamból, hiszen ő valamennyire képes ellenállni, nem minden gondolatát én töltöm ki, ami furcsa, de egyben szórakoztató is.

– Inkább engedj el. Jobb szeretnék egyedül – mormogja, de tenyeremet a hasára fektetem, óvatosan, nehogy megnyomjam.

– Én pedig veled szeretnék – csókolom végig a fülétől a nyakáig, majd a vállánál megállok és újra a tükörből nézek rá. – Meg persze, tudnék segíteni – hasáról egy pillanat alatt simítok le álló férfiasságára, így mutatóujjam végig vezetem hosszán, amitől egy halk nyüszítést hallat. – Ahogy elnézlek, szeretnéd – nevetem, végül csak a fürdőkádhoz vezetem és ahogy megengedem a vizet és öntök bele tusfürdőt, már is a csókjaim mellett levetkőztetem őt is és magamat is, végül, ahogy a kádban kötünk ki mind a ketten, hagyom, hogy háttal a mellkasomnak dőljön, így tenyeremet levezetve álló ékességére, lassú mozgással segítek neki, hogy mihamarabb a gyönyör hulláma átcsapjon a testén.

Ajkaimmal folyamatosan csókolgatom, ahol és ameddig érem, ujjaim egy pillanatra sem állnak le merevedésén, egészen addig, mígnem ívben feszíti meg nekem a hátát, fejét pedig hátra vetve a vállamra, a tenyerembe élvez. Elvigyorodom, hiszen a gyönyör még mindig elképesztő, ahogy kiül az arcára.

– Olyan szép vagy ilyenkor is. Szeretem nézni, mikor elmész – kuncogom, és a nyakába csókolok, végül ujjaimról lenyalogatom élvezetét. Hagyom, hogy megpihenjen, hogy egy kicsit kipihegje magát, hogy megnyugodjon a légvétele, végül lágy érintésekkel kezdem el bevizezni testét, hogy majd a tusfürdővel behabosítsam bőrét, majd azt újra a vízzel öblítsem le róla.

Mondhatni elég romantikusra sikeredett ez az egész, még ha ez nem is az én reszortom. Sebaj, meg kell, hogy mondjam igazán élvezem. Tetszik, ahogy a másik végig élvezi, ahogy a nyugalom is kiül az arcára az előbbi orgazmus hatása után. Olyan gyönyörű, amit örökre meg akarok tartani magamnak. Lehet, hogy keresek módszert arra, hogy ő is tündér legyen, hogy velem lehessen örökre és tudjuk nevelni a picit. Igen, ezt szeretném.

– Biztos, hogy nem tudnál megszeretni? – lehelem nyakára a szavakat, amit már is egy lágy csók követ.

Taehyung

Persze, jól esett az a törődés, amit nekem adott, de... valahogy mégsem volt annyira meghitt és idilli, ugyanis éreztem, sejtettem, hogy csak azért ilyen finom velem, mert gyereket várok. Istenem, még belegondolni is szörnyű abba, hogy én, mint férfi, várandós vagyok. Mihelyst eszembe jut, végigfut rajtam a hideg, amellett boldog is vagyok, hiszen gyerekcentrikus a személyiségem, de nem terveztem úgy, hogy... ilyen korán vállaljak, azt főleg nem terveztem, hogy majd én esek teherbe. Olyan lehetetlenségnek tűnt az egész, mintha csak álmodnék mindent, pedig ez tényleg a valóság, ez tényleg megtörténik, és érzem, tudom, hogy Jungkook nem hazudott és bizony-bizony, terhes vagyok. Persze, a gondolatra mindig elszomorodom egy szinten, hiszen… mit fogok mondani a szüleimnek, ha elkezd nőni a hasam? Passzív félév? Én nem akartam késleltetni semmit, én rendszeresen akartam bejárni, de tudtam, hogy így nem lehet. Most még igen, de... de ha elkezd nőni a gyerek? Hát... akkor esélytelen lesz.

Most komolyan, ki a franc gondolná, hogy teherbe eshet?! Én rohadtul nem, és egyelőre nem is tudtam magamban ezt feldolgozni, bármennyire szerettem volna. Eszembe jutott pár dolog, hogy valahogy kihajtom magamból, de akkor rögtön bevillant a lelkiismeretfurdalás és rájöttem, hogy nagyon rosszul esne, ha ezt megtenném. Olyan reménytelennek gondoltam a helyzetet.

– Rám akaszkodtál. Annak ellenére, hogy elzavartalak, idejöttél. Teljesen rám cuppantál, nem hagysz tanulni, nem hagysz a családommal foglalkozni, emellett teherbe is ejtettél, és manipulálsz a vonzerőddel, vagy mi. Ezt most komolyan kérdezted? – sóhajtottam mormogva, oldalra nézve. – Nem, nem tudnálak és soha nem is foglak! Kihordom ezt a gyereket... valahogy felnevelem, mert az enyém, az enyém, aztán nem tudom – mondtam halkan, rá sem nézve, mire felsóhajtott, közben finoman puszilgatta a nyakamon lévő bőrt, testemet pedig bebarangolta ujjaival, végig cirógatta az oldalamat, a combjaimat, amit jóleső sóhajjal nyugtáztam.

– És ha mégis megszeretnél? – kérdezte halkan, megharapdálva a bőrömet, mire felsóhajtottam, lehunyt szemekkel.

– De nem foglak – szuszogtam, megremegve, mikor elkezdte masszírozgatni a combjaimat.

– De ha mégis? – búgta a nyakamba, erotikusan.

– Nem fog előfordulni...

– De ha igen? – kérdezte, türelmetlenebbül egy csöppet.

– Mit kellene mondanom? Nincs "ha", mert nem foglak szeretni! Egy tuskó paraszt vagy, egy önző rohadék! Ha nem lennél az, most nem lennék hatalmas bajban! – ültem felé, vádlón nézve rá. – Nem foglak megszeretni!