Shatter me with hope II. - VHope (15/25)

Cím: Shatter me with hope II.

Alkotó: Nana 

Hossz: 25 fejezet
Párosítás: VHope (V [Kim Taehyung] & J-Hope [Jung Hoseok]) (BTS)

Besorolás: +16

Műfaj: AU, dráma, humor, sötét

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; yaoi, slash
Összefoglalás: "...Majd megtanulja, hogy a börtönökben szigorú, merev hierarchia uralkodik, ő pedig szobatársként olyan személyt kapott, aki ennek a ranglétrának a csúcsán foglal helyet. Nem kérkedek, nem én osztottam magamra ezt a titulust, mások aggatták rám. Azok, akik tartottak tőlem – és nem is nagyon volt másmilyen elítélt a börtönben." 

Hozzáfűzés: 
A negyedik fejezettől már egyedül folytatom a történetet, én írok minden szemszöget, ami azután megjelenik. :)
Itt is lenne a folytatás. :) Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek, és abban is reménykedem, hogy csalódást sem fogok okozni senkinek. :c   

Jó olvasást mindenkinek! <3 

Hoseok

Miután elosztottuk a beszerzett holmikat, diadalittasan álltunk egymás mellett mind a hárman, majd immáron az üres, teljesen üres dobozokat néztük, mosolyogva. Ezután már kezdhettem gondolkodni a helyzeten, hogy meg is oldjam azt, de nem lesz ez olyan egyszerű, mivel Taehyung akárhogyan is, de önszántából ment vissza, amellett pedig nem tudom, visszahelyezik-e hozzám megint, mert ugyan, múltkor ez sikerült, most korán sem biztos, hogy össze fog jönni. Elég zavart, zilált volt minden, nehéz lesz majd megoldani, de tudtam, ha elég elmésen gondolkodom, ha majd mindent logikusan építek fel magamban, akkor valahogy meg fogom tudni oldani. Hogy hogyan, arról még gőzöm sem volt – főleg, hogy nem tudom az okokat, miérteket, hátha azokat valahogy befolyásolhatnám. Elég nehéz volt a helyzet, mondhatni, megoldhatatlan, de eddig mindig mindent sikerült megoldanom – egy-két kivétellel –, és tudtam, ez sem lesz akadály.

Ki fogok cseszni Namjoonnal, és még csak nem is sejti. Le fogok csapni rá, úgy, ahogy még soha, hátulról, keményen szúrva bele az éles tárgyat a gerincébe, hadd szenvedjen – persze, csak képletesen, nem szándékozom megölni, bár, valójában szívesen megtettem volna. Érett már neki a dolog.

Miután szétszedtük a dobozokat, elpakoltuk őket, majd és épp, hogy becsúsztattuk az ágyak alá, megjelent Jimin és Jungkook, majdhogynem lélekszakadva, mintha valami hatalmas gondba ütköztek volna. Azonnal kiegyenesedtem, összevont szemöldökökkel, ezeket a mozdulatokat pedig követte Daehyun és Yoongi is – főleg Yoongi, ahogy végig nézett az öccsén.

– Baj van? – kérdeztem rögtön, mire Jungkook pihegve adott át egy kis szerkezetet; egy hangfelvevőt. Meglepetten néztem rá, oldalra biccentve a fejemet. – Hát ez meg? – pislogtam, megilletődve, forgatva a kezemben lévő tárgyat.

– Te turkáltál a cuccaimban? Öcsém, ezerszer megbeszéltük, hogy nem piszkálsz hozzá a dolgaimhoz! Hát a falnak beszélek én? – pufogott idegesen, a csípőjére téve a tenyereit, számonkérően pillantva Jungkookra, akiről az egész lepergett, akár az esőkabátra hulló cseppecskék.

– Ezen nagyon fontos dolog van. Rövid, nem hosszú, de nagyon fontos – mondta Jimin rögtön, lélekszakadva. – Hallgassátok meg! Indítsd el, Hoseok, kérlek, csak indítsátok el! – szuszogott, előre hajolva, a térdeire fektetve tenyereit, könyörgően nézve minket.

Nem kérdeztem ezután már semmit, csak biccentettem egyet, majd megnyomtam a gombot, ami lejátszotta a készüléken lévő hangot, azonban, amit hallottunk, arra sem én, sem Yoongi, sem Daehyun nem készült fel eléggé, azt hiszem. Megdöbbentett, és rögtön a két fiúra néztem, eltátott ajkakkal. 

Először egy kérdés fogalmazódott meg bennem: ezt hogyan vették fel? Majd a másik: mikor?!

Yoongi

– Na, jó, kurvára tudni akarom, hogy ezt hogy az anyámba vettétek fel! – fakadtam ki, az öcsémre, és Jiminre nézve, szúrósan, szikrákat szóró szemekkel, mire ők egyszerre köszörülték meg a torkukat, oldalra sandítva, kerülve a tekintetemet, de ó, nem csak az enyémet! Hoseokét és Daehyunét is, akik hasonlóan fixírozták a fiúkat. – Halljam! Hogyan vettétek fel! – léptem egyet előre, majdhogynem dobbantva, morogva, akár egy vén, öreg kutya. – Lehet, nem is akarom tudni inkább, mert fel fogjátok cseszni az agyamat! – emeltem fel egyik kezemet, zaklatottan foglalva helyet Hoseok ágyán, megcsóválva a fejemet is.

– Belopóztunk Namjoon cellájába, míg filmet vetítettek, és ott lapultunk az ágya alatt egész nap és éjszaka. Mikor reggeliztek, felpattantunk, és elrohantunk – mesélte Jungkook vigyorogva, egymásra nézve Jiminnel, büszkén, önelégülten. Hoseok halkan elnevette magát, elhelyezve a fenekét mellettem, miközben az égre meredt a tekintete.

Nekem inkább tátva maradt a szám, szinte forrt a vérem… – Megölöm ezeket.

– Melyikőtök találta ki?! – sziszegtem, a homlokomat masszírozva ujjaimmal. Nem hiszem el, hogy képesek voltak ilyen őrültségre, s habár, elég dühös voltam, valamilyen szinten elöntött a büszkeség, ugyanis elég bátor tett volt ez, és… valahogy az öcsém most hatalmasat nőtt a szememben. Eddig sem volt piskóta, tudom, miket képes megtenni, de ezzel a malőrrel tényleg elért nálam egy magasabb rangú tiszteletet, azonban! Ez akkor is durva volt.

– Én – vonta meg vállait Jungkook.

– Őrültek – ingatta a fejét Hoseok, mosolyogva –, akár le is bukhattatok volna – sóhajtotta, kissé szemrehányóan, de a számból vette ki a szót. Őrültek! Őrültek, de… zsenik. – Viszont ez hatalmas dolog, mert legalább tudjuk, tényként kezelhetjük, hogy Taehyung nem magától ment vissza – sóhajtotta, előrébb dőlve, alkarjait a térdein támasztva meg, folyamatosan a jelenlévőkön futtatva tekintetét.

– Még egy ilyen magánakció, és hatalmas bajban lesztek! – dorgáltam meg őket finomabban, a fejemet rázva szüntelenül, kifejezve a dolog iránti nem tetszésemet.

– Térjünk inkább a lényegre – pusmogta Daehyun, rám, majd Hoseokra pillantva, zavartan, megköszörülve a torkát. – Akkor most mi van? – fakadt ki értetlenül, mire megforgattam a szemeimet, megelőzve Hoseokot, aki látszólag vázolni akarta a helyzetet; én vagyok a megmondó, majd én megmondom megint.

– Az van, hogy valószínűleg Namjoon vagy megfenyegette őt, vagy rávette valamivel, hogy menjen vissza hozzá, és mivel valószínűleg önszántából ment, nem volt szükség az elhelyezésénél sem vizsgálat, sem más, sima ügy volt Namjoonnak az egész. Aztán Taehyung előadta Hoseoknak, hogy ő már nem lesz vele, blablabla, és a többi. Ennyi, nem nagy kunszt – mondtam elgondolkodva, a másikra nézve, aki helyeslően biccentett egyet.

– Valahogy úgy – túrt bele a tincseibe, maga elé meredve, a padlót fixírozva. – Igazából, tegnap beszéltem, Yonggukkal, ő finoman rávezetett a lényegre, szóval előttem is tiszta volt utána az, ami Jungkook előtt, és sajnálom, hogy nem hallgattam rád – nézett az öcsémre, aki elmosolyodott, legyintve egyet, mint aki hirtelen esett zavarba – hiába, még mindig egy kis kölyök. – Szóval, Yonggukkal való beszélgetés után ráeszméltem, mi lehet a szituáció nagy vonalakban, ő vagy tudta valahonnan, vagy hallotta, vagy sejthette, de nem mondhatott semmit. Ez igazából, lényegtelen is – morfondírozott, mintha csak hangosan gondolkodott volna a történteken.

– Sejtette ezt mindannyiunk, nem ez a lényeg – morogtam, elhúzott ajkakkal.

– Nem mondod, haver? – emelte rám a fejét Hoseok, vigyorogva.

– Inkább azt találjuk ki, mi legyen most – susogta Jimin, beletúrva ujjaival, tenyerével a vörös tincseibe, miközben zavartan nézett maga elé, mintha csak ő lett volna az egészben a bűnbak, pedig tényleg nem tehetett semmiről, nem az ő hibája volt.

Hoseok

– Jó kérdés. – Mély levegőt vettem, megtöltve oxigénnel a tüdőmet, amit nagy nehezen, reszketegen kis is fújtam az orromon keresztül, végig lehunyt szemhéjakkal. – A probléma ott kezdődik, hogy valószínűleg Taehyung megint át lett helyezve egy másik cellába, ha megigényeljük újra az ide való helyezését, biztosan vizsgálat folyna, miért akarjuk ezt, és ha Namjoon bizonyítja, hogy önszántából akarta az egészet, mert kényelmesebb, jobb neki a körülmény – ami persze, hazugság –, akkor menthetetlen az ügy. A legnagyobb probléma itt kezdődik. Nem tudunk indítványozni, akkor sem, ha Namjoon fizikailag bántaná, de az előzőből okulva, valószínűleg nem fogja kínozni, nem olyan hülye, hogy egymás után két hibát is megejtsen – vázoltam a dolgokat nagy vonalakban, ugyanis a legnagyobb problémát ez jelentette. – Biztosan nem Junsu intézte ezt el, mert egyszer már volt komplikáció, és… – Yoongi hirtelen a szavamba vágott.

– Mi van akkor, ha nincs is áthelyezve oda? – kérdezte hirtelen, kíváncsian meredve rám, mire hümmögve mértem végig az alakját, a homlokom közepére emelve a szemöldökeimet.

– Az necces lenne, mert itt mindenkinek megvan a maga helye, de ez is elképzelhető, végül is. Nem hiszem, hogy ne lenne áthelyezve, mert esténként az őrök zárják a celláinkat – már amikor –, és mikor azt hiszem, pár napja bezárt, egy percig sem kereste Taehyungot. Ebből arra következtetek, hogy már nem itt van a helye. – Yoongi O alakra nyitotta az ajkain, lassan ingatva a fejét előre, nagy szemekkel meredve a plafon felé.

– Hát ez fos – jelentette ki Daehyun, elhúzva az ajkát, fintorba futott arckifejezéssel, amin az undor minden árnyalata látszott.

– Az. Azzal is számolnunk kell, hogy ha visszahozzuk Taehyungot, ha esetleg valahogy sikerül, akkor megint nagy slamasztika lesz. Elkerülhetetlen az összezördülés, mert habár, egyszer ez sikerült, másodjára már nem biztos, hogy menni fog. Nagyon jól át kell ezt gondolnunk, mit lépünk, és hogyan, mert megüthetjük a bokánkat. – Ujjaimmal megmasszáltam orrnyergemet, a gondterheltség hatására. El sem akartam hinni, hogy már megint ugyan abban a helyzetben ücsörögtünk, mint régebben, annyi különbséggel, hogy ez sokkalta neccesebb volt.

Nem állhattam oda Junsu elé megint, hogy helyeztesse vissza hozzám Taehyungot. Barát volt, nagyon jó ismerősöm, de erre már ő is húzná a száját, és igen érdekesen jönne ki a dolog. Nem kellene ezt még egyszer meglépnem, ez az opció már egyáltalán nem lehetséges – elmésebbnek kell lennem.

– Ha Taehyungot sehogy nem tudnánk visszahelyeztetni… akkor mi lenne? – súgta Jungkook maga elé, félve téve fel a kérdést, vontatottan, mintha harapófogóval húzta volna ki belőle valaki.

– Az már húzósabb. Akkor meg vannak kötve a kezeink, de szerintem nem is kell a visszahelyezés – állapítottam meg, mikor egy apró szikra villant be agyamba, ami talán, talán menthetné az egész helyzetet.

– Mert? – szuggerált Daehyun érdeklődően.

– Játszani fogunk – néztem végig mindenkin, egyenként –, méghozzá piszkosan.

– Mire gondolsz? Bökd már ki! – vált Yoongi hangja ingerültté, türelmetlenné, mire elmosolyodtam, megnyalva az ajkaimat.

– Taehyungot bezáratjuk egy magánzárkába, a pincébe – gondolkodtam el, mélyeket hümmögve. – Elintézem majd, hogy egyedül én mehessek le hozzá, bemártjuk valamivel, Istenesen; igazából, egy hétre megkönnyebbülne, maximum sűrűbben lenne éhes, de ki fogja bírni. Amíg a magánzárkában van, félre van pakolva, nincs probléma, Namjoon nem fog tudni mit tenni a dologgal, akkor sem, ha beleszakad, mert csak magának okozna plusz galibát. Én majd megoldom, hogy Taehyung lelkére csak én tudok hatni, majd valamit kitalálok, amivel megközelíthetem. Ha nem, akkor szimplán leszökök hozzá, majd megoldom valahogy. Amíg ő a zárkában van, addig intézkedni kezdünk majd.

– Nem rossz, nem rossz – felelte Daehyun az állát simogatva ujjaival, mélyen elgondolkodva –, de mégis hogyan hozhatnánk vissza, vagy baszhatnánk ki Namjoonnal? Egyszer ezt már eljátszottuk, mint látod, valahogy mindig visszaszerzi. Kicseszett macska-egér játék – mormogott agresszívan.

– Szerezze. Nem fog neki menni – mosolyogtam, biztosra véve a dolgomat.

– Honnan tudod? Múltkor is azt hittük, nem fog neki összejönni, erre rittig sikerült a patkánynak, méghozzá olyan aljas módon, ami egyenesen felforralja a vérem! – szuszogta, köpve a szavakat, indulatosan.

– Nem fog neki menni, méghozzá azért, mert amíg Taehyung a magánzárkában van – vettem egy mélyebb levegőt –, addig mi bizony-bizony cselekszünk. Mellette pedig, esélytelen, hogy visszakerüljön Namjoon cellájába, hiszen mellé kell valaki, mert a magánzárka nem lyuk, a magánzárka örök, szóval Namjoon mellé vagy kihelyeznek mást, vagy egyedül marad – mondtam, a fiúkra nézve, akik haloványan biccentettek egyet, összepréselt ajkakkal.

– Ez elég körülményes, amúgy – jegyezte meg Daehyun elmésen –, mert ha Taehyungot nem tudjuk onnan visszahozni, hatalmas bajban marad.

– Az, körülményes. Más ötlet? Amíg Taehyung a magánzárkában van, addig Namjoont ki tudjuk majd csinálni; hogy hogyan, azt még nem tudom, elég nehézkes előrukkolni valamivel, de tudom, hogy pár héten belül ki tudnánk eszelni egy tervet, ami használható is lenne, de Taehyung addig is el van távolítva Namjoontól, és jelen esetben ez a legfontosabb. Igazából, vevő vagyok mindenre, ha van jobb ötletetek, esetleg – sóhajtottam, összefonva karjaimat a mellkasom előtt, minek hatására mindenki egyetértően bólintott.

– Én benne vagyok. Szerintem fasza ötlet, ideje már lépnünk valamit; amíg Taehyung lent dekkol, mi bőven ki tudjuk találni, hogyan tovább – csapta össze tenyereit Yoongi, hatalmas vigyorral ajkain.

– Az ötleten pedig még gondolkodom. A lényeg, hogy sarokba kell szorítani, kezdetlegességnek ez az opció is tökéletes, mert legalább Taehyung nem lesz szem előtt, de nem árt egy A, B, C terv a biztonság kedvéért. Alaposnak kell lennünk, és nyernünk kell. Nincs több játék. Egy-két hónapon belül véget vetünk ennek az egésznek; vagy hajlandó Namjoon békét kötni, vagy – susogtam, mély sóhajt hallatva – kivégzem.

– Azért halálbüntetés járna neked – mondta maga elé Jimin félve, mire elnevettem magam, kacsintva egyet irányába.

– Vagyok olyan furfangos, hogy esetleg Seokjinre kenjem. Amiket ő meg tudott lépni, azokat meg tudom én is, ismerem minden kis trükkjét, ahogy többet mutat meg a gondolkodásából, úgy ismerem meg a legjobban. Ha nem hajlandó békét kötni, Seokjin is vele hal. Olyat fogok kieszelni, amibe beletörik majd a bicskája, nem csak neki, az egész bandának. Nem szívesen teszem ezt, nem kenyerem az erőszak, de az utolsó csepp volt a pohárban. Vér fog folyni, és ha kell, az egész börtönt be fogja borítani.

Yoongi

Véleményem szerint nem volt semmi probléma ezzel az ötlettel, sőt, még tetszett is, azonban azt nem tudtam, mivel juttathatnánk le Taehyungot a zárkába, mert az elég körülményes – csak úgy senki nem kerül le, azért már tényleg nagyon nagy hibát, vétket kell elkövetni, hogy úgy ítéljék meg, nem lehet vele kezdeni semmit. Nem mellesleg, elég rossz a zárkás körülmények, azt sem tudtam, Taehyung hogyan viselné, de azt hiszem, ezzel valamelyest Hoseok is tisztában volt, így felesleges lenne megemlítenem neki.

– Hogyan juttatjuk le a zárkába Taehyungot? – néztem végig rajtuk, kíváncsian méregetve ötletekben gazdag vezérünket, aki megnyalta az ajkait, majd jobb szája sarkában tartotta nyelve hegyét, gondolkodva, szüntelenül. Szinte idáig hallottam agyának fogaskerekei kattogását, míg mi Daehyunnal feszülten vártuk a végkifejletet.

– Egyszerű. – Ajkaira mosoly húzódott, magabiztosan szemlélve minket. – Kialakítunk egy tömegverekedést, azt nem szeretik az őrök, és a vezetők sem. Nem lázadást szítunk, csak kialakítunk egy aranyos, cuki tömegverekedést. Pár súlyos sérült, halálesetet elkerülni nem lehet, így az a kezünkhöz tapad – szusszantotta, megadóan –, Taehyungra bizonyítjuk, majd ügyesen fogjuk alakítani, és minden úgy történik majd, ahogyan annak kell.

– Nem rossz. – Lassan kezdtem körbe-körbe járkálni a helyiségben, hümmögve, ajkaimhoz emelve a mutatóujjamat, ugyanis tényleg jó ötlet volt, a tömegverekedés kirobbantásáért már elég büntetés jár, főleg Taehyungnak, akire egy gyilkosságot is rásóztak, szóval, ez már elég sok lenne a rovásán.

– Kikkel, vagy mivel indítjuk ki a balhét? – Daehyun hangjára felkaptam a fejemet, ugyanis ebben a szent minutumban nekem is ugyanez fogalmazódott meg az elmémben, Hoseok pedig elmerengve bámult maga elé, ajkait harapdálva, mint akit most megfogtunk, de tudtam, ez csak ideiglenes; vágott az esze ilyenkor, akár a borotva, szinte rögtön kitalált minden lépést, ami szükségessé válik a számunkra, ez pedig nem is maradt el sokáig:

– Segítséget kérünk Irontól – mosolyodott el negédesen, ördögiek. Eltátottam az ajkaimat, ugyanis félreértés ne essék, én bírtam Iront, nem is akármennyire, de elég őrült volt, ha ő bajt akart, abból nem csak baj történt, hanem apokalipszis.

– Az nem lesz ingyen – pusmogtam, összefonva karjaimat a mellkasom előtt.

– Pacsipajtik vagyunk, nekem meg fogja tenni, mert tartozik nekem, hogy a múltkor kihúztam a szarból. Drogot találtak nála, és eltereltem róla a gyanút. Iron majd kirobbant egy balhét, amit Taehyungra kenünk, probléma ezzel megoldva. – Daehyun elvigyorodott, majd leült Hoseok mellé az ágyra, megvonogatva a szemöldökét.

– Netán lusta vagy balhét robbantani, drága barátom?

– Nem, de én békés természet vagyok, nem tudnék összeugrasztani száz, vagy annál több embert, akkor sem, ha erőlködnék. Vannak képességeim, de nem ez irányban. Iron erre tökéletes. Szóval, most, hogy mindent tudunk, és minden megvan, szerintem pihenjünk egyet. Holnap igazán eseménydús napunk lesz.

– Az biztos – reflektáltam, kuncogva nézve mindkettőt.